Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-17 / 193. szám

SZOMBAT, 1991. AUG. 17. DÉLMAGYARORSZÁG HIRDETÉS 5 Az énekverseny nevezési listája Mint beszámoltunk róla, a Szegedi Operabarátok Egyesülete és a Szegedi Nemzeti Színház Operatársulata Mozart születésének 200. évfordulója jegyében énekversenyt hirdetett A varázsfuvola öt szerepére. Lezárultak a nevezések, íme a jelentkezők névsora. Pamina szerepére: Ádám Zsuzsanna. Adrigán Judit, Antal Mária, Buváry Lívia, Fülöp Zsuzsanna, Gémes Szilvia, Irhás Tünde, Jobbágy Mária, Kaveczki Emília, Kismárton Ilona, Koós Flóra, Nagy Ágnes, Perlaki Ágnes, Pintér Ilona Eszter, Rosemary Wagner Scott, Serédi Beáta és Váradi Marianna; Papageno alakítására: Ambrus Ákos, Baráth Attila, Fazekas Zoltán, Frier Lajos Sándor, Rusz Márk Milán, Sárkány Kázmér és Zdmbó Géza; Sarastronak: Deák Mihály, Frittman Géza, Gogolyák György, Koltai Zoltán, Lőrincz Zoltán, Máté Károly Kálmán, Pusztai László, Pálfi László, Valter Ferenc és Ürmössi Imre; Tamino szólamára: Györgyft József, Marosvári Péter, Mocskonyi Brúnó, Piskolti László, Szűcs Árpád, Török Imre és Zsiga László; az Éj királynője szerepére: Altorjai Kinga, H. Búzás Aida, Lovász Márta, Miklósa Erika, Pánti Anna, Sziklay Ágnes, Weigl Zsuzsanna és Zalay Lt'diva jelentkezett. Az énekverseny zártkörű elődöntőjét szeptember 9-én rendezik a következő összetételű zsűri előtt: ^czél Ervin karmester, a Szegedi Szimfonikus Zenekar vezetője, Békés András rendező, Csemay László, az Operabarátok titkára, Gregor József operaénekes, tagozatvezető. Keszthelyi Béla, az Operabarátok elnöke, Pál Tamás karmester és Telihay Lászlóné dr., az Operabarátok alelnöke. A nyilvános döntőt - melyről a televízió felvételt készít - másnap, szeptember 10-én este tartják. A zsűri akkor kiegészül, s tagja lesz Külkey László operaénekes, a Budapesti Operabarátok Egyesületének elnöke, Sólyom Nagy Sándor operaénekes, Tokody Ilona operaénekes, Tősér Dániel, a Művelődési és Közoktatási Minisztérium zenei főosztályának vezetője és dr. Ványai Éva alpolgármester. A döntő műsorában egy-egy szerepet a három legtehetségesebbnek ítélt pályázók éneklik. A győztesek lehetőséget kapnak, hogy a decemberi bicentenáriumra bemutatásra kerülő Mozart-operában két alkalommal elénekelhessék szerepüket. A döntő közönsége a műsor szünetében szavaz is, s a legtöbb voksot kapott énekes nyeri el a Délmagyarország által felajánlott közönségdíjat. Egy ördöngös kamera Pit Ludwig szegedi fotókiállításáról A művész katalógusbeli portréja egyszerűen megfogja az embert. Bozontos hajzat, nyakba vetett sál, huncut és fürkésző tekintet. E tekintélyes darmstadti alkotó hiába 75 éves: mégis vagány, sót fiatalos küllemű. Ráadásul van benne valami Hemingway-es karakter. Ha viszont kiállított önarcképeit nézegetem, akkor meg Rembrandt jut eszembe. Mert bámulatos leleménnyel kezeli az aranyiban sárgás fényeket. Közben a mágikusra hangolt tárgyak gyűrűjéből úgy tekint ránk, mint egy átszellemült, ördöngös látványtervező. És tényleg az. Igaz, tárlatának címe fölöttébb szerény, tárgyilagos. „Fekete-fehér és szín a falon" - csak ennyi az egész. Pedig e kétszintes bemutató esztétikai izgalma valahol ott kezdődik, ahol a külszíni tónusok lehámlanak a művekről. Ahol észrevesszük, hogy Pit Ludwig alkalmanként az őskori élményekkel kacérkodik, noha ízig-vérig modern szemléletű művész. Akit úgyszólván az élet minden oldala érdekel, ám ilyenformán is egy markáns, karakterisztikus világszemléletű alkotóval állunk szemben. Az elsó nézelődés mindenesetre a Hemingway-es analógiát erősíti fel bennünk. Elvégre romantikus, epikus sugallata van képeinek. Például macska vagy fehér galamb tűnik fet az elhagyott, romos épületrészek árnyékában, azaz: beszédes kontrasztokat, historikus jellegű motívumokat alkalmaz. De egyébként is szereti az enyészet, a pusztulás látványait. Néha emberre emlékeztető kiszáradt fatörzset idéz, máskor hitevesztett, magányos öregeket. Ezzel az előbbi romantika már-már tragikus mezbe öltözik. Ám ne higgyünk teljességgel e pálfordulásnak! Pit Ludwig tudniillik kimondottan haragszik a kaszásra és hasonszőrű társaira. Számára egy parányi élet, egy parányi remény nélkül elképzelhetetlen a létezés. Szomorúan tudomásul veszi ugyan az idő múlását: az ó palettáján mégsem a legsötétebb tónusoké a vezető szerep. Hogy ez mennyire így van, ehhez érdemes megnéznünk egy másik képsorozatot. Ezúttal egy fiatal, szép testű nő a főszereplő, akit hol elmosódva, hol levelekkel befödve látunk. A művész ezúttal sem tér ki az idő cselvetései elől: mégis alaposan túljár az eszünkön. Hisz minél sejtelmesebben mutatja fel a nói idomokat, azok annál varázslatosabbá válnak. Szinte önálló életre kelnek. Van úgy, hogy két ragyogó mellforma beépül az épületek kellékei közé, így ók is kemény, tárgyszerű jelleget nyernek. Másrészt viszont melegséget kölcsönöznek a rideg valóságnak. Pit Ludwig szemléletében azonban korántsem a női szépség jelenti a tetőpontot. Ahogy századunk jó néhány alkotója a művészet szférájában találta meg az élet kardinális értékeit, úgy ó is ugyanide lyukad ki. Nem véletlen hát, hogy műveit keresztül-kasul átszövik a kultúrára, a művészetre utaló felvételek. Számára az archaikus, történelmi városokban is az az érdekes, hogy az omlékony falak szomszédságában is sokatmondó figurális szobrok láthatók. Plasztikák, amelyek dacolni fognak az idővel. Mint ahogy nála a zongora is egy női hajzuhatagtól hangolódik fel, nem is szólva a műtermeket megtöltő beszédes csöndekről. De honnan ez a szembetűnő vonzalom a művészet világa iránt? A választ itt is a művekből lehet kiolvasni. Látható ugyanis: Pit Ludwigot főként az ember érdekli. Pontosabban az „Emberi színjátéknak" nevezhető modern tragikomikus játszma. Amelyben a kollektív magány riasztó képzeteit éppúgy észreveszi, akár az egyéni természetességet eltorzító társadalmi paneleket. Panelekről beszélek, mivel időnként figuráit mértanias tárgyakkal konfrontálja. Akár a metafizikus, szürrealista festészet. Ennek ellenére e darabok némiképp erőltetettek, modorosak. Az alkotó viszont rögvest természetessé, bravúrossá válik, amint bekerül egy olyan közegbe, amely nyilvánvalóan felvállalja a mímelés hamisságát. Sőt önmagában a látványokat is megkomponálja. És itt mindenekelőtt remekbe sikerült színházi témájú képeire gondolok. Más kérdés, hogy a művész azért közvetlen, természetes ember. Kiállításának megnyitóján arról beszélt: a művészet nem több, nem kevesebb, mint ízletes hab az élet savanykás tortáján. Pit Ludwig készítményét mindenesetre érdemes megkóstolnunk. SZUROMI PÁL Hátrahőköl, aki látja Mister Mefisztulész, a nagy mágus - Milyen tervekkel vállalta el az Operaház Balettegyüttesének művészeti vezetését? - Hazudnék, ha azt állítanám, hogy falrengető tervekkel, vagy kész koncepcióval fogadtam el Keveházi Gábor balettigazgató felkérését. Számomra ez meglepetés volt. Elég gyorsan kellett választ adni, december közepén kerestek meg, hogy januártól vállaljam. Nem tudtam akkor gyorsan egy átfogó koncepciót kialakítani. Igazából mostanára kezdett kézzel foghatóvá válni számomra, hogy valójában mi is a feladatom. Ezért jobban örülnék, ha jövőre kérdezné meg, hogy mit tudtam az elképzeléseimből megvalósítani. Úgy érzem, hogy a lehető legrosszabb pillanatban lettem művészeti vezető. Minden fontosabb most a művészetnél. A politikusok a gazdasági helyzetre hivatkozva talán erre figyelnek a legkevésbé, vagy ha odafigyelnek, akkor is azt mondják, hogy csinálj amit tudsz, szabad kezet kapsz. - Továbbra is a klasszikus, tradicionális balett otthona lesz az Operaház, vagy modern, formabontó, esetleg kísérleti előadásokat is láthatunk a jövőben? - A repertoár tartópilléreit mindig a klasszikus balett adta, vagy a régi, vagy egy átkoreografált megfogalmazásban. Egy Csipkerózsikát, egy Giselle-t, vagy egy Diótörőt nem vagyok benne biztos, hogy feltétlenül modernizálni kellene. Ezek a darabok attól klasszikusak, hogy a mai ember számára is mondanak valamit. Ha más nem, akkor az esztétikai szépsége vonzza az embereket. Az Operaháznak nem hiszem, hogy a kísérleti balettnek kellene otthont adnia. Ez nem azt jelenti, hogy modemnek nevezett darabokat nem szívesen látnék. De úgy érzem nem nekünk kell bemutatni például egy olyan darabot, mint amilyet itt Szegeden a finn koreográfus állított színpadra. Az operaház táncosait remélem ez nem sértő az itteni táncosok számára - másra predesztinálja a képzésük. A szegediek ezt fantasztikusan jól megoldották, egészen meg voltam lepve, kimagaslóan jó volt, nagyon tetszett. De a mi együttesünknek inkább a klasszikus megfogalmazás felé kell fordulnia. - A Győri Balett súlyos válságban van. a pécsi együttes pedig már FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ Szinte az egész világot áttáncolta. Néhány éve még itt is rendszeresen láthattuk. Mostanában inkább nézőként jár Szegedre. Januártól a Magyar Állami Operáház Ralettegyü ttesének művészeti vezetője. Még táncosként is a csúcson van. Ezen a tavaszon kapott Kossuth-díjat. Szegedről Kanadába indul. Szakály Györggyel egy zebra közepén futottam össze, épp a főpróbára igyekezett. Egy kávészünetnyi időm maradt, hogy kifaggassam. régóta nincs az élvonalban. Lehetséges, hogy Szeged lesz az új. vidéki balettcentrum, és átveszi Győr szerepét? - Mind a három társulatnak különbző arculata volt. A szegedinek most alakult ki igazából a profilja. Nagyon jó úton vannak, kezdik megtalálni azt a formát, amiben jól érzik magukat. Ma már annyiféle modem, kísérleti színház, padlásszínház, pinceszínház, mindenféle együttesek vannak a világon, hogy csak egy sajátos arculattal, csak rá jellemző mozgáskultúrával, előadásstílussal tudnak figyelemre méltót alkotni. Mindenütt olyan magas szintű a táncosok felkészültsége, előadásmódja, hogy azzal már nagyon nehéz labdába rúgni, vagy akkor az egész együttesnek olyan szenzációsnak kell lenni, hogy levegőt se kapjanak. De akkor az már egy másik műfaj. Nagyon örülnék, ha a szegediek megőriznék azt az utat, amit tavaly elkezdtek. A győrieknek sem volt az első években értő közönségük, én bízom benne, hogy ez néhány év alatt itt is kialakul. - Úgy tudom, hogy tavaly Pongor Ildikóval meghívást kapott Kanadába. ahol a világ 30 legjobb táncosa közreműködésével gálaestet rendeztek. Mi volt ez pontosan ? - Ez egy évente ismétlődő jótékonysági rendezvénysorozat, „ Le Don Des Etoiles " , A csillagok ajándéka a címe. A Pethó Intézethez hasonló kanadai intézménynek adományozzák ilyenkor a táncosok a gázsijukat. Egy balettszerető orosz származású házaspár, Victor és Nathalie Melnyikov szervezi több száz .szponzor - szállodák, légitársaságok, éttermek - segítségével. A meghívott művészek minden költségét fedezték. Azt ehettünkihattunk, amit akartunk. Montreálban, Torontóban és Quebec-ben léptünk fel. A show-műsorok és az azt követő jótékonysági vacsorák bevételét a beteg gyerekek gyógyítására fordították. Nagyon meglepődtünk, amikor bennünket is meghívtak. Mi voltunk az első „szocialista" táncosok, az egyik interjúban azt írták, hogy most jöhettünk ki először a vasfüggöny mögül. Nem győztük utána hangsúlyozni, hogy azért már megfordultunk néhány helyen. Volt egy kedves gesztus a gála végén, amikor beteg gyerekek - akik már megtanultak járni és beszélni feljöttek a színpadra, és megköszönték a segítségünket. Szívfacsaró volt. Az életemnek talán a legdrámaibb pillanata. Sírtam is, nevettem is egyszerre. Ha visszagondolok rá, akkor azt mondom, hogy már ezért érdemes volt táncosnak lenni. Idén újra „beválogattak" bennünket ebbe a csapatba, a Macskák után rögtön oda indulunk. Pongor Ildikó is itt van Szegeden, és délelőttönként a színházban próbálunk. - Milyen darabot visznek Kanadába? - A Moszkovszkij-keringót. Ez egy nagyon régi orosz, áradó pas de deuv - Mister Mefisztulész! hányszor táncolta ? - Nem tudom pontosan. Körülbelül 250 előadás után hagytam abba először. azután még vagy hússzor táncoltam. Rettentő sokat profitáltam ebből a szerepből - Meddig táncol még? - Ez nem csak rajtam múlik. Van egy törvény, ami előírja, hogy 25 év szolgálat után mehet a táncos nyugdíjba, mint a bányászok, vagy a rézfúvósok. Nekem még 11 évem van addig. Nem szeretnék 45-50 éves koromban még mindig úgy csinálni, mintha én lennék a herceg. HOLLÓSI ZSOLT