Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-15 / 191. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. AUG. 15. DÉLMAGYARORSZÁG HUNGAROLÓGIA 3 A

tegnapi Szeged-kürnvéki kirándulások után minden bizonnyal szellemileg frissen folytathatják a tudományos munkát a hungarológiai kongresszus résztvevői: ma egész nap szekcióülések lesznek. Kste a Szegedi Universilas látja vendégül a hungarológusokat - a volt szovjet laktanyában. Azért ott, mert a tervek szerint a szomszédos ország bizonyos ideig Magyarországon állomásozott hadserege által hátrahagyott miiintézet egy szer Campus lesz, s bizonyára nem érdektelen a magyarságtudomány külföldi művelőinek, hogy mi minden - és főleg mekkorát - tud változni minálunk mostanában. Holnap tartják meg a hungarológiai tarsaság közgyűlését; ezen hatáÉletmű és megnyugvás Beszélgetés Keserít Bálint professzorral roz.nak szervezeti, személyi kérdésekben, megállapodnak abban, hol lesz a következő kongresszus és ünnepélyesen átadják a kiváló professzorról, Lotz Jánosról elnevezett díjakat az arra érdemes kutatóknak. Kultúrdiplomáciai bonyodalmak, avagy mire jó egy mandulagyulladás? Elkészült egy tervezet a kultuszminiszter megbízásából, amely nek készítői - kormánytisztviselők mellett dr. Kósa László egyetemi tanár, Kiss (ív. Csaba a Magyarságkutató Intézet munkatársa, Jankovics József a Nemzetközi Magy ar Filológiai Társaság titkára - vállalták, hogy szelet vetnek. A hungarológiai kongresszus résztvevői közül mindenesetre sokan tartottak attól, hogy vihar lesz a tervezel kedd esti vitáján. Mi tagadás, vita volt. De vihar nem, ami mégiscsak kellemes csalódás a tudósítónak is, hiszen már-már hozzászokott olyan forumokon, ahol a tét valakiknek az egzisztenciája, az állása, a pénze, egyszóval ahol eltérő érdekek ütköznek. Úgy tetszett, a hungarologusoknak azért a magyar kultúrdiplomácia eredményessége a legfontosabb. A tervezet azzal a céllal készült, hogy szervezeti és funkcionális rendet lehessen teremteni a magyar kultúrdiplomácia intézményei között, hogy ezek megszabadulva az állami gyámságtól önállóan, átfedések nélkül, összehangoltan működhessenek, megfelelően fölhasznált pénzekből. A javaslat szerint a külföldi magyar kulturális intézetek (jelenleg Berlinben. Prágában. Varsóban, Szófiában. Stuttgartban, Moszkvában. Pozsonyban. Bukarestben. Helsinkiben. Delhiben és Kairóban működnek), a Colicgium Hungaricumok (Bécs, Róma, Párizs), a NEI (nem magyar anyanyelvűek képzése), a hazai egyetemek magyar lektorátusai (lényegében ugyanazt végzik, mint a NEI). valamint a Nemzetközi Hungarológiai Központ működtetését egy közös alapítványi bázisról kellene megoldani. Ehhez egyesíteni kell a fölsorolt intézmények rendelkezésére álló pénzeket. A fölhasználásról kuratórium dönt. A hungarológiai szolgáltató intézményekel egy szervezeti egységbe tömörítő, sokfunkciós, új. nagy szervezetet Hungarológiai Központnak neveznék, az említett intézményeken kívül hozzá tartozna - és a vagyonát jelentené - a zánkai üdülő, a Corvina kiadó és a Kultúra Külkereskedelmi Vállalat is. A szervezeti változás azzal is járna, hogy a jelenlegi három Collegium Hungaricum visszanyerhetné eredeti, hagyományos funkcióját: a kutatás otthonaivá lennének, tudósok, művészek, ösztöndíjasok, doktorandusok lakóhelyeként szolgálnának - azaz nem a külügyhöz tartoznának, hanem a művelődési tárcához. A vitaesten legtöbben azért bírálták a tervezetet, mert túl bonyolultnak találták. Mások eleve helytelenítették a rendcsinálás szándékát, s nem titkolták, hogy kormányzati központosító törekvéseket érzékelnek a javaslatok mögött. Abban mindenki egyetértett, hogy amire szükség van. az a pénz. Nem mindegy azonban, ki rendelkezik fölölte. Számosan kifogásolták, hogy a tervezett kuratóriumban sok a miniszteriális ember, s egyáltalán az ember, vagyis a grémium nem lesz eléggé operatív. Néhány hozzászólást ismertetünk: Kiss Gy. Csaba kategorikusan kijelentette, hogy az állami és tárcairányítást meg kell szüntetni, az alapítvány gondolata helyes, de a kuratóriumba nem kell annyi kormánytag, mint a tervezet javasolja. Borbándi Gyula (München) azt hangsúlyozta, hogy ne intézményeket, hanem konkrét tevékenységeket, projekteket támogasson az állam. Sinor Dénes professzor (Bloomington) kijelentette: függetlenség pedig nincs, aki a pénzt adja, az parancsol. Legjobb, ha az állam adja, mert személytelen. Sokéves tapasztalata, hogy a hungarológia eredményei jórészt nem hivatalos, hanem személyes kapcsolatok révén születtek; elmesélte, hogy Köpeczy Bélával, vagy Aczél Györggyel kötött személyes megegyezése alapján létesült magyar tanszék Bloomingtonban, vagy tanult az Indiana Egyetemen például Pordány László, aki jelenleg ausztrál nagykövet, és még sokan mások. Ugyancsak tapasztalta, hogy a demokrácia csak ügy működik, ha valaki kitalál valamit, a többiek pedig megszavazzák; a legjobb lenne, ha a vitatott kuratórium mindössze öttagú lehetne, de mégjobb, ha csak három, s a döntéskor az elnök mellé rendelt két tag mandulagyulladás miatt távol maradna... Klaniczay Tibor szerint nem kell a hungarológiában rendet csinálni, nincs szükség egyetlen nagy központra, mert az sok pénzbe kerülő bürokráciához vezet, s bármiféle véleményt mondó grémiumba tekintélyes személyiségeknek, s nem intézmények képviselőinek van helyük. Csernus Sándor, aki a szegedi egyetemről a közelmúltban ment Párizsba dolgozni, a praktikus szempontokra hívta föl a figyelmet. Szerinte a Collegium Hungaricumokat nem szabad elvenni a külügytől, mert akkor minden országban azonnal megadóztatják ezeket az intézményeket; a külügyekre mindig lesz pénz, művelődésre nem biztos. A két tárca közötti együttműködésre kellene törekedni, nem frontvonalakat húzogatni. Hogy aztán végülis mi lesz a tervezettel, illetve a kultúrdiplomácia intézményeivel. embereivel és pénzeivel - nem tudni. Kedden este „csak" hasznos javaslatok születtek. Sun OK Erzsébet - Azt hiszem, ez az a pillanat, amikor nincs szükség túlzott szerénykedésre. Ócska dolog lenne. Én egész életemben igazából egyetlen témával foglalkoztam alaposan, a peregrinációval tudniillik, tehát azt mondom: igen. A magyar művelődéstörténetnek ez egy igen kicsi szelete időben, negyed évezred Mohácstól a fölvilágosodásig. Tárgyát tekintve pedig az Európával való szellemi kapcsolatot kutattuk, igencsak nyomorúságos helyzet volt ez. hiszen Magyarországon ebben az időben nem működtek egyetemek. Ellenben családok, városi közösségek. magisztrátusok, fejedelmek és különböző vallási felekezetek valósággal intézménnyé tették a külföldi egyetemek látogatását. S hogy honnan maga a téma? Még a harmincas évekből találtam egy szép dolgozatot Herepei Jánostól, aki Bethlen Gábor fejedelem kiválasztottjairól írt. Bethlenig is volt ugyan külföldi egyetemjárás, de ó még inkább elősegítette ezt. Diplomáciai feladatnak tekintette, ami azt jelentette, hogy informátorai voltak a tekintetben, melyik külföldi egyetemen, melyik tudóshoz érdemes leginkább diszciplínákra járni. Bethlen gyakorlatában. aki egyszer hazajött, az valamilyen próbafeladatot látott el. udvari tanító volt. vagy éppen levéltári munkás, majd pedig ha jól végezte a feladatát, azt még egyszer kiküldte. Mármost ebből is látszik, hogy az amerikaiak is csak azt találják fel újra és újra. amit már egyszer kitaxmmmümsem %, , KMMI8, WtKiíttmBtWBMaiWWB: Pikáns Sinor Dénes, alias Denis Sinor. akinek sok köz.e volt ahhoz, hogy Bloomingtonban már teljes egy évtizede magyar tanszék működik, nagyon tudja, milyenek voltak a két háború közölti Collegium Hungaricumok: a harmincas években lakott a berliniben. 39-40-ben pedig a párizsi magyar intézet (Centre d'Études Hongroises) életét ismerhette meg belülről. Ma, csütörtökön ő elnököl a 2. szekció délelőtti ülésén, majd el is mondja az érdeklődőknek, milyen emlékeket őriz amaz időkből. Egyébként is sokkal kevésbé tűnik feledékenynek, mint némely - folyamatosan - Magyarországon tevékenykedő kollégája. Ezért állhatott elő a hungarológiai intézményrendszer átalakításáról folytatott keddi vitán az a pikáns helyzet, hogy az évtizedek óta Amerikában élő úr rombolt egy minálunk rohamosan fölépült falat. A kényes ízlésű emberek disztingvált modorában arra emlékeztette némely magyarországi magyar kollégáját, hogy ama elmúlt átkosban sem lehetett minden és mindenki velejéig romlott, s ha ami és aki az volt, a bűzét akkor, s nem utána vesszük észre. Általában. Az viszont bizonyos, hogy az emberek mindenféle rendszerben - ilyenek is. meg olyanok is mondta Sinor Dénes; teszent hozzá: törtelök pédául szép számmal akadtak a szerencsésen letűnt múltban, de lehet találkozni velük ma is, s ha élünk, holnap is. De milyen unalmas lenne az életünk, ha nem hallhatnánk ilyen nekik szóló, finoman pengés, Sinor-féle riposztokat! S. E. A kongresszus egyik ünnepi pillanata következik most - mondta Horváth Iván, amikor Keserű Bálint emelkedett felszólalásra szekciójának keddi ülésén. De még ennek előtte, a tudósok, szakemberek számára rendezett hétfői fogadáson Csákány Béla, az egyetem volt rektora is a nagy szervezők kőzött emlegette Keserű Bálintot. Jó néhány munkatársa, közeli ismerőse is azt mondja, hogy a Hungarológiai Kongresszus voltaképpen a tudós férfiú életművéhez tartozik. Szerdán, amikor a többiek kirándultak, városnéztek, Keserű Bálintot legelőször arról kérdeztem, ő is így gondolja-e. láltak. jelesül éppen a posztgraduális képzést, ami. például Bethlen idejében, már meglett embereket vitt újra és újra külföldi egyetemekre. - Mi ennek a szakemberképzésnek a legjellemzőbb tapasztalata? - Amikor Klaniczay kollégámnak megmutattam Herepei János dolgozatát. ó roppant mód lelkesedett, s csakhamar kiszámította, hogy Bethlen ideje alalt megközelítőleg két évtizeddel csökkent az erdélyi és a partiumi püspökök és más levéltári szakemberek átlagéletkora. Ez léhát egy radikális fiatalítást jelentett egyfelől. másfelől pedig egyre nagyobb lett azon szakemberek száma, akik a világból jöttek vissza, tehát európai tapasztalatokat hoztak. - A.: ön neve alatt rengeteg könyv, s különböző sorozatok jelennek meg az egyetem kiadásával a peregrináeió témakörében. Ilyen például egy olyan sorozat, melynek összefoglaló címe: Adattár a XVI-XVIII. század szellemi mozgalmainak történetéhez. Kis barna füzetes skékben jelenik meg Herner János szerkesztése alatt az a sorozat is, amely Peregrinatio Hanga rom m címmel fut. Ezek főképpen forráskiadványok. Várlintö-e már most a közeljövőben a témának valamilyen szintetikus feldolgozása? - Ahhoz, hogy ezt megtehessük, alapvetően két feltétel szükségeltetik. Először is a teljességet hangsúlyoznám. A peregrinusok személyi anyagáról, tehát hogy kik. hol, mikor jártak a világban. 95 százalékos pontossággal tudunk nyilatkozni, leginkább a külföldi egyetemek anyakönyveinek feldolgozása révén. Ámde a modern történettudomány adekvát igényei mindig hosszú időszakra szólnak. A mi témánk a XIV. századtól a múlt század derekáig szól. Fontos szempont továbbá a kutatás földrajzi vetülete. KeletMagyarország. a Partium és Erdély peregrinusainak története nagyjából feldolgozott, és a témában olyan tanulmányok is elkészültek már. mint például Szabó Miklós-Tonk Sándor erdélyi szerzőpárosnak az I70l-tól I 850-ig terjedő időszak erdélyi peregrinusainak története. Ez igen komoly munka, afféle részszintézis. Ám az ország nyugati felének története még igazából feldolgozásra vár. - Hogyan becsülik meg. egyáltalán hogyan finanszírozzák a magyar tudománynak az ön által is kutatott, s igen sok kiadványt igénylő területét? - Azt is mondhatnám, örülök, hogy egyáltalán megjelenhetnek könyveink, forráskiadványaink, és hogy a szerkesztőket nem jelentik fel. Mert bizony, sajnos, némely munkatársunk roppant alacsony honoráriumért kénytelen elvállalni a munkát. Ugyanakkor mégsem panaszkodom. Amit mi csinálunk, nem lehet nyereséges. Éppen ezért rendszeres anyagi támogatást kapunk. - Gondolom, hiába minden, a működéshez elengedhetetlen anyagi feltétel, ha híján vannak egy újabb, fiatal szakembergárdának. - Jómagam rengeteget tanultam előttem dolgozó tudósoktól. Herepei Jánostól, Jakó Zsigmondtól, Juhász Istvántól. Esze Tamástól, Benda Kálmántól. Azon fáradoztam, hogy az egyetemen legyen egy műhely, ahol a tudást tovább lehet adni. A forma? Hallgatói munkaközösségek, fiatalabb tanárkollégák, például Jankovics József segítségéve). Most már nyugodt vagyok, a peregrinációkutatásnak van szakemberi utánpótlása. [) \R VASI LASZIÓ :;:::<-##>í$íífcSííííSv Nem a szokások vándorolnak A lakohelvvaltoztatás, a migráció szerepet a folklórkutatás sem hagyhatja figyelmen kisül. F/t hangsúlyozta előadásában l jváry Zoltán professzor (Debrecen) is. A tárgy ak vándorlása egy ik népcsoporttol a másikhoz természetes kölcsönhatás, formális kapcsolat hatasára, a hasznosság elve alapján történik. A népélet egyeh területén nem ily en egyszerű a hely zet, a szellemi migrációhoz számos ténvezönek kell szinkronban lenni. A Kárpát-medence folklórja nagyfokú hasonlóságot mutat, az átadás-átvétel szinte tökéletesnek tűnik. Ám a szokások hasonlósága és azonossága nent pusztán az átadás-átvétel révén alakulhat ki. Például a kalendáris szokások hasonlósága jórészt vallási előírások eredménye. Más szokások meghonosodásának hogyanjára településtörténeti vizsgálat adhat magyarázatot. A néprajzkutató nem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a történelmi Magyarország területén számos falu idegen ajkú lakossága lett magyarrá. Igy tévedés forrása hagyományaikat - reális szokásmagyarázat, településtörténeti vizsgálat nélkül magyarnak tekinteni. A jelenségek, a szokások önmagukban nem vándorolnak, csakis lakóhelyüket megváltoztató közösségekkel egyiitt kerülnek áj kulturális környezetbe. Tehát a népességmigráció a hagyományok migrációját is jelenti - állítja Ujváry professzor. Nagyszámú kulturális jelenségre ez. nem pedig az ügynevezett vándorlás-teória ad magy arázatot. A híd-játékok földrajzi elterjedését vizsgálva derült ki, hogy például az Arad megyei Pécska Gömör, Borsod és Heves megye palócaiból telepedett űjra. mert csakis ók vihették magukkal e szokást, nem a játék „vándorolt". Igazolható, hogy a kétszáz éve a JászKunságból a Bácskába került telepesek utódai máig megőrizték népi műveltségük főbb jellemzőit. Az idegen telepesek folklórja beépül a befogadó település szokásaiba. Például a Duna-Tisza köze és a Tiszántúl falvai kö/úl csak ott ismerik a markolász szót és az ehhez kapcsolódó hiedelmet, ahova palócok telepedtek le. Vagyis nem a terminológia és a hozzá kapcsolódó képzet vándorolt, hanem az emberek. Érdekes, hogy dokumentumokkal nem. de szokásmagyarázattal igazolható, hogy a Hajdúságba rácok települtek, ugyanis a kecskemaszkos karácsonyi játékot ők vittek e területre. \1as folklórjelenségek árucserével kapcsolatos migrációra utalnak. Például a medvejátékok vándormulattutók révén, szellemi kontaktus nélkül kerültek a magyar hagyományok közé. Ú.I. Foto: NAGY LÁS/I Ó Kirándulás Ópus/tasreren