Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)
1991-08-14 / 190. szám
SZERDA, 1991. AUG. 14. DÉLMAGYARORSZÁG GAZDASÁG 7 A legjobb ^ kocsi nem lehet fedezet magyar cégek Bérlakást kölcsönből? Olvasom az. újságban, a legsikeresebb magyar vállalatok névsorát. Feltűnik a toplistán, hogy csupa nagy, állami cég nevét olvasom. Megmelegszik a kis szívem, hogy ilyen jól bánik az Sllam a vbgyonával, ami kicsit az enyém is. hogy ilyen szép eredményeket produkál. Az első helyen a: Országos Kőolaj és Gázipari Tröszt áll, hajszál híján 45 milliárd plusszal a tavalyi évben. Értem már, hogy a kormány miért nyakaskodott annyit a taxisokkal. Ha akkor egyszerűen enged a benzinárból, mi lett volna akkor ebből a 45 milliárdból? Alig maradt volna belőle 15-20. Második a Magyar Villamosművek Tröszt Ez is pompás fejlemény, hiszen jól látható, hogy a sokszori energia-áremelés végre meghozta gyümölcsét. Miként a telefonszolgáltatást tarifaváltozás is. A Magyar Távközlési Vállalat egy éve még a nullán állt. ma pedig 7,8 milliárdot nyert a: államnak, azaz egy kicsit nekem is. Hogy a többi pompás céget. az Alumíniumipari Trösztöt, a MALÉV-el, a Fővárosi Távfűtőműveket ne is említsem. Csupa állami cég. S - minő ésodás véletlen - csupa monopolhelyzetben lévő vállalat. Persze senki ne gondolja, hogy e tetemes nyereséget az illető cégek maguk zsebelik be. A vezetők között prémium gyanánt legföljebb néhány milliócskát osztanak szét. Az állam kit jelen esetben a kormány képvisel - természetesen jó részét elvonja tőlük, és saját belátása szerint újra elosztja. Hogy mire ad belőle? Azt ő dönti el. Én azonban inkább arra lednek kíváncsi, hányan veszik észre az adölkitásnak ezt az ügyes, halk, kivédhetetlen e'S ostoba formáját. Az egyre inkább öss/eomlani látszó lakáspiacon bizony nagyon nehéz manapság cserélni vagy vásárolni. Az sincs rózsásabb helyzetben, aki garázst építene vagv a nyaralóját szeretné befejezni. Még nagyobb a gond, ha saját tulajdonú lakást vagy kisebb bérlakást kíván valaki nagyobb bérlakásra cserélni. Az értékkülönbözetet eddig csak az tudta letenni, akinek megvolt ehhez a készpénze. Ha mégsem, maradt az igencsak kemérty feltételekkel és koriázott körben adott személyi hitel. Az Országos Takarékpénztár most újabb hitelakciót indított, remélve, hogy ezzel is mozgásba tudja hozni a lakáspiacot. Az üzleti kamatozású hitelek körét e héttől kiszélesítették: ezentúl nem lakást szolgáló építési és vásárlási célokra, valamint a bérlakásokkal kapcsolatos ügyletekre is igényelhető költsön. Mint SzalaiFercncné dr.. az OTP Csongrád megyei fiókjának osztályvezetője'él,-' mondta, ehhez a kölcsönformához jelentős önerő is szükséges. A 'vételár, vágy az építési költség ó'ssiegének fele igényelhető csak az ingatlan hélye szerinti OTP fiókokban, A lejárati idő pedig maximum öt e\ lehet - s éz az Igazi kedv'ezmérty á személyi hite! egy-másfél éves lejaratával szemben. A kölcsön kamata és kezeféki költsége a pénzpiaci/mozgásoknák megfelelően változik. Egyébként megegyezik a lakáscélú kölcsönök üzleti kaniatájvál.- amelyik mii évi 36 Százalékosak és 3 százalék kezélé.si költség rakódik még rájuk. ; Szigorúak a feltételek a fedezetnyújtást illetően is. Személygépkocsit garanciaként nem fogad el a pénzintézet, üdülőnél és nem lakott ingatlanná] pedig csak a becsült érték feléig vehet fel kölcsönt az igénylő. Ujabb megszorítás az js, hogy az OTP jelzálogjogot köt ki magának a kölcsön értékéig, illetve kötelezően biztosíttatja az ingatlant. Mire vehető fel ezután kölcsön? Például üdülő vagy üdülőtelek vásárIdiára, ennek felépítéséne, befejezésére, közművesítésére,, bővítésére. Újdonság, hogy garázsépítésre és -vásáriásta is ad kölcsönt az OTP. Igaz, az utóbbi esetekben az építkezés befejezésére nyújtanak csak hitelt, hiszen legalább 50 Százaíékös-készültség szükséges a hiteligény léshez. Szinte mindennapös probléma mostanában, hogy az önkormányzati tulajdonban lévő bérlakások használatbavételi díját sem tudják megfizetni a leendő bérlók. Ezután erre is kérhető kölcsön. Akárcsak abban áz feefben. ha a bcfléti jogot valaki a szabadpiacon próbálja elíst'rcltii. A felmerülő értékkülönbözetre hitelt nyújt az OTP. Igaz. ebben az esetben a leendő adósrlák igencsak magas jövedelemmel és komoly fedézéttél kell rendelkeznie, hiszen a bérlakásra áem jegyeztethető bé jelzálogjog. . KG. Egy vagy kettő Félkarú rablók a Református-palotában? MWMMllMtMllMIMMhtelh^ Nem betörők feltűnésétől kell tartaniuk a Kálvin téri egyházközség híveinek és a Református-palota lakóinak. Könnyen lehet, hogy hamarosan két játékterem is nyeli majd a pénzt a templom.közvetlen szomszédságában. Dr. Barthá Tibor református lelkész az épület átadási ünnepségén tájékoztatott arról, hogy a ház lakói között mendemondaként terjeng a hír, miszerint játékklubot akarnak nyitni valamelyik üzlethelyiségben. Mára kálatok, s ott már valóban működni bizonyossággá vált a gyanú: már fog.egy másik játékterem. Itt a fodmeg is kezdték az átalakítási munkákat. Külön érdekessé teszi az ügyet, hogy nem is egy, hanem két játékterem létesítéséről van szó, és a házbeliek csak az egyikről szereztek tudomást, arról is későn. A Komfort Csongrád Megyei Szolgáltató Ipari Kisszövetkezet albérletbe akarta adni egykori cipészműhelyét. ide költözött volna az egyik játékklub. Csakhogy az. önkormányzati hivatalban időközben hatósági felülvizsgálati eljárást rendeltek el az ügyben, amelynek eredményeként az ügyfélszolgálati iroda még áprilisban elutasította a játékterem létesitésénék tervét. Indoklásként a bérbeadás módjának kifogásola'sa, valamint a már működő játéktermék körüli problémák szerepeltek. A Komfort fellebbezett, az iratok jelenleg a annak, hogy a templomból egyenesen a félkarú rablókhoz vezessen az út. Tévedtek. Mert egy másik üzlethelyiségben már folynak is az átalakítási muncsak utólag avatkozhat a dplgók menetébe. Akkor például, ha kiderül, hogy a játéktermek műfiödé'se csakugyan závarja a lakók vagy a lelkészi hivatal életét.:E; esetben fölszólíthatja a tulajdpnosöKat, hogy 30 napon belül változtassanak a házirenden - ha ezt nem teszik, akkor lehet csak bezálni a boltot. A hivatal tehát ez esetben ..ártatlan". De - és ezt ne felejtsük bűnös sincs még. és hiba lenne feltételezni, hogy biztosan lesz. Az yiszont több mint furcsa, hogy éppen egy templom, és egy lelkészi hivatal tőszomszédságában kell működnie egy vagy több játékklubnak. Ha éz sérti a híveket, igazán nem lehet őket túlérzékenységgel vádolni. A jogszabály ismer ugyan például iskolák és niás gyermekintézmények védelmét szolgáló 200 méteres távolsághatárokat. ezeket azonban csak ..erotikus segédeszközöket", illetve kimért szeszes italt árusító boltok esetében kell megtartani. Az egyjiází intézmények védelme egyébként csat a „segédeszköz-üzletek" esefébert biztosított. Játéktermeket a nlo^í érvényes szabályozás nem vett föl á tilalmi listára. .4 hivatal szabályosan járt 'el mást nem is tehetett -, a lakók és a lelkészi hivatal tiltakoznak, a •• A Református-palotában ősztől játékterem épül. Csak az a kérdés. vasárnapi hitoktatás fojyik majd, a kerül-e mellé még egy. Ha netalán presbitérium tagjai pedig egy (vagy újabb biliárd- és pókerklubok nyílkét?) játékterem szomszédságában nának a földszinten, akár a palota intézhetik kevésbé profán ügyeiket, föliratát is kijavíthatnák például így: A lakók - és természetesen az egy- Református Kaszinó. Várjuk a folyházközség - már előre tiltakoznak. A tatást. hivatal viszont ezzel egyelőre nem a _ tud mit kezdem, mert • Nvtu* Ptn* - .-éummmámő. rászok adták'albérletbe egykori üzletüket, csakhogy ok még ősszel elindították az ügyet, amikor még nem tűnt fel annyira az egyre tömegesebbé váló albérleteztetts. De ha feltűnik, a vagyonkezelő és vállalkozási iroda akkor sem tehet mást. mint tudomásul veszi az üzletnyitás szándékát. Erre van jogosítványa. Meg arra. hogy a nyitás után (!) ellenőrizze a szabályos működést. Egyébként a vállalkozóknak csak bejelentési-kötelezettségük van, ámit a hivatalnak néni áll jogában felülbírálni akkor, ha a vállalkozás tárgyául ki-.< személt tevékenység tiltó rendelkezésbe nem ütközik. A régi világban még mérlégélhették, ellátási szempontból szükség köztársasági mégbízott hivatalában vári-e a megnyitandó üzletre. Ha ez várják a döntést. ma is így lenne, a vállalkozók joggal Az egyházközséget értesítették a kifogásolhatnák, hogy a hivatalnak hivatal álláspontjáról. így joggal módjában áll ..differenciáltan" elgondolhatták. elhárult a veszélye bírá|ni a kérelmeket. Ma ennek a gyanúja sem merülhet föl. FOTÓ: GYF.NES KÁLMÁN Ide a dohányt! A legtöbb mezőgazdasági termékünkre jellemző, hogy a belföldi fogyasztásra szánt mennyiség bőven megtermett, s gabonából, húsból, több zöldségféléből jelentős tételeket exportáltunk. A kissé egysíkú, a keleti piacot is ellátó termelési szint most a fizetési nehézségek miatt nehezen eladható készletek felhalmozódásához vezet. Ezért volt számomra meglepő a kornyékünkön dohánytermesztésre, szerződésre biztató üzletkötők tavaszi megjelenése. Mifelénk az utóbbi időkben kevesen foglalkoztak ezzel a növénnyel, az idén már sikerült néhány új termelőt bevonni. A Kiskunfélegy házán és más Bács megy ei településeken tegnap, kedden kezdődött haromnapos dohány termesztési tanácskozás és bemutató nyitóelőadására a kíváncsiság hajtolt, talán megismerhetem aktivitásuk hátterét. hogy a jövedelmezőség érdekében elterjesszék az újabb fajtákat, művelési módokat, palántanevelési és tápanyag-utánpótlási eljárásokat. Bajnóczi Józseftől, a kiskunfélegyházi dohánybeváltó üzem igazgatójától megtudtuk, hogy működési területük ma is jobbára a saját megyéjükre szorítkozik. A hozzájuk tartozó hétszázból a ..rábeszélő kőrútjuk" ellenére száz hektár alatti a Csongrád megyei részarány. Talán a mutatkozó jó-közepes termés, a 15-20 százalékos felvásárlási ár növekedés újabb jelentkezőket toboroz. A hatást erősítheti a többi növény ek iránti igény csökkenés. A dohányáru állami monopólium. Előrehaladottak a tárgyalások a privatizációról, külföldi tőkebevonásról. A részletek kevésbé ismertek, optimista megközelítés szerint mindez a technológia és a minőség javulását hozza. Aggályok is vannak, hisz míg nálunk 4 dollárba kerül egységnyi virgínia dohány megtermelése, addig az agyontámogatott világpiacon 2-3 dollárt kémek érte. 4 magántőke sajátátos szokása szerint a legolcsóbbat választja. Remélhetően az áruba bocsátó tulajdonos, az állam nem köt üzletet a hazai termelés garanciája nélkül. Ellenkező esetben a termelők számára előnyös feltételek egy-két évi epizódot jelentenek csupán. Aki öntözőrendszert. szárítót épít. fokozottan kockáztat. Természetesen jól is járhat, több az, esélye a versenyben maradásra. Elhangzott, hogy a nyolcvanas években egyensúly jellemezte a termelést és feldolgozást. Az évi 26-27 milliárd darab cigarettához szükséges 16-17 ezer tonna hazai fermentált dohány mellett 5 ezer tonha Földközitenger menti keleti dohányt importáltunk. Kivitelünk aránya sohasem haladta meg a tíz százalékot. Ez most az ágazat szerencséje, hisz tetemes visszaesés sem fenyegeti. Az elmúlt két évi gyenge termés miatt billent meg az egyensúly, amit az ipar június végi készletei szemléltetnek. A megszokott háromnegyedes hazai arány felésre változott, s nagyságában sem éri el a kívánatos, nyolc hónapra elegendő szintet. Tekintve, hogy semmi jel nem utal a dohányzás gyors ütemű csökkenésére, a fogyasztás és a készletek feltöltése az idén és vélhetően jövőre is biztos felvevőpiacot jelent a termelőknek. Az átmeneti hiány előzménye mi más lehetne, mint az azt megelőző túltermelést követő, termelési kedvet lohasztó intézkedések. A felvásárási árat. a támogatásokat készakarva „felejtették el" szinkronba hozni az évente növekvő költségekkel. A hanyatló szakaszokra jellemzően gyengült a szakmai munka színvonala, a fajták ellenállóképessége leromlott, vírusfertőzés tizedelte a termést. A hiány kialakulásával az árak karbantartása egyből időszerűvé vált, az alapárat az. utóbbi három évben 52 százalékkal emelték. A termelést szervezők díjazását a minőségtől tették függővé. Kamatmentes előleget adtak öntözésfejlesztésre és szárítóépítésre. A mostani, bemutatóval egybekötött tanácskozás célja. T. Sz. I. Városfürösztés Sok idegen fordul meg városunkban ilyenkor hetek óta Szeged szobrait és palotáit. Felvételünk a nváron, úgv illik, hogv ünnepi díszben fogadjuk őket. . ..... ,, ,..,'. , r , .... , ... .... . . . . . hídfőnél készült, ahol a rózsaszínű „malnafagvlalt A városgondnokság es az Ingatlankezelő Vállalat megrendelésére Vér György vállalkozó mosdatja már palota újul meg a fürdetés után.