Délmagyarország, 1991. augusztus (81. évfolyam, 179-204. szám)

1991-08-12 / 188. szám

HÉTFŐ, 1991. AUG. 12. DÉLMAQYARORSZÁQ KÖZ-ÉLET 3 Egy átlagos képviselő A hintaszékben Király Zoltán - Magyarországon kevés olyan ember van - akár államtitkár, akár miniszter, akár rádióriporter -. akinek a neve után ne kellene feltüntetni, ki ő tulajdonképpen. Király Zoltánt azonban mindenki ismeri. Azt hiszem, érteni fogod, ha így kérdezem: hova lett a tavalyi hó? Elolvadtál? - Nem én olvadtam el, a körülmények változtak meg és kényszerítettek megállásra. De msgam is így tartottam jónak. - Nem érzed kudarcnak azt, ami az utóbbi egy évben történt? Noha az első szabad választáson a legnagyobb aránnyal, 65,5 százalékkal választottak képviselőnek, mégis látványosan megbukott kezdeményezésed a köztársasági elnökkel kapcsolatban. Ha új választást írnának ki. látnál-e esélyt arra, hogy bekerülj a Parlamentbe? - A végén kezdem. A jelenlegi Parlamentből kevés az olyan ember, aki bizton állíthatná, hogy a két év múlva bekövetkező választásokon be fog jutni a Parlamentbe. Ily módon én sem lehetek bizonyos ebben. Ami pedig a javaslatom elvetését illeti, nem érzem kudarcnak. Az idő engem igazolt. A köztársasági elnök és a miniszterelnök közti konfliktusok sora bizonyítja, hogy ha nincs a nép által közvetlen meghatalmazott köztársasági elnök, akkor a végrehajtó hatalom mind a köztársasági elnök, mind pedig a Parlament fölé nő. - Na de Göncz Árpád minden különös népi felhatalmazás nélkül is jól megállja a helyét. Talpraesetten hadakozik az állami végrehajtó hatalommal. - Ez a személyes tulajdonságaiból következik. Ahhoz azonban, hogy a kontroll szerepét betölthesse, sokkal erőteljesebb jogkörének kell lenni. - Volt idő, amikor köztársasági elnökjelölt voltál, a szegedi szociáldemokraták javaslatára. Most így utólag nem mosolygod meg ezt a: aspirációt? - Utólag sem mosolygom meg, és akkor sem vettem túl komolyan, hiszen amikor ez szóba került, én elmondtam, hogy magamnál bölcsebbeket, tapasztaltabbakat tartanék erre a posztra esélyesnek. De ha úgy adódik, elvállalom a feladatot. - Antall miniszterelnök úrról mi a véleményed? - Rendkívül fölkészült, intelligens embernek tartom, ugyanakkor rossz miniszterelnök. Óriási bizalom juttatta hatalomra. Az ország érdekeit mégis összetéveszti pártja és személyes érdekeivel. Az ország első számú vezetője sakkozik különböző pozíciókkal, személyekkel. Új hatalmi struktúra kiépítésén fáradozik. - Erre mikor jöttél rá, Zoli? - A Magyar Demokrata Fórum parlamenti frakciójának 1990. május l-jei ülésén, amikor Antall József Erdélyi Magyarság, 7. szám bejelentette az SZDSZ-MDF paktumot, ahol ugyanazt éreztem, mint amit a régi rezsim idején tapasztaltam. Mint amikor még az MSZMP-frakciót hívták össze és közöltek dolgokat. Vita nem volt, a politikai bizottság döntött, az MSZMP többsége pedig tudomásul vette. -Ez a gyakorlat folytatódik most? - Ugyanez történt egy évvel ezelőtt az MDF-frakció ülésén, ahol Antall úr és hét ember az MDF frakcióból közölték döntésüket. - Milyen erők alakítják az MDF-ben a kormány irányvonalát? Azt mondják, hogy Antall miniszterelnök elég nehéz helyzetben van. mert a népi-nemzeti szárnyra, Csurkáékra szüksége van. A liberálisok pedig gyengék a párton belül, következésképpen ő kénytelenségből centralista. - Ez valós, és el is fogadom, hogy ebben a helyzetben ez az út járható. De amikor az MDF-SZDSZ paktum alapján az úgynevezett alkotmányos erejű törvények körét radikálisan szűkítették, az ellen hadakoztam. Meg lehetett volna találni azokat a témákat, amelyekben eleve meg tud egyezni a hat parlamenti párt. - Szerinted mi Csurka szerepe az MDF-en belül? Mi a politikai attitűdje? - Szerintem Csurkának nincs politikai attitűdje, amit ó csinál, egyfajta fölvett politikai póz, szerep. - Sokakat izgat még mindig az első országgyűlési felszólalásod. Rosszul beszéltél, ideges voltál, de rendkívül őszinte. - A Lázár-program v itáján 1985 októberében nekem ki kellett verekednem, hogy felszólalhassak. Amiatt voltam izgatott, mert tudtam, hogy a hatalommal állok szemben és nem akarják, hogy beszéljek. - Mi, újságírók, nem irigyeltünk téged. Valamennyien féltünk, hogy bárkit kicsinálhatnak, eltávolíthatnak. Nem értettük, hogy itt van ez a szegedi srác. és ki mer állni, és mer beszélni. Nem érezted a gyűlöletet? - De éreztem, különösen a Parlamenten belül, de nem akartam ezzel foglalkozni. - Ott van melletted egy 16 centiméter hosszú dosszié az archívumból. Ez a Király-féle dosszié. Tőled mindent megkérdeztek. Te voltál az aktuális szépfiú. Bele tudsz-e törődni abba, hogy most nem vagy más, mint egy átlagos képviselő? Egy a tucatnyi tévériporter között? - Tényleg egy átlagos képviselő vagyok, átlagos politikus, átlagos televízió-riporter. A helyzet volt olyan, amelyben én átlagon felüli lehettem, és akkor a magam átlagos módján azt tettem, amit kellett. HAVAS HENRIK HT. PRESS A palota titka „A rossz emlékű román diktátor a vele hasonszőrű arab vezetőkkel világuralmi terveket kovácsolt, s ezért építtetett Bukarestben megalomán mértékű adminisztrációs központot, Európa igazgatása számára" - olvashatjuk az Erdélyi Magyarság 7. számában. A titkos, világtörténelmi (minden, amit a kodukátor tervezett, csak e fogalomhoz mérhető) jelentőségű utópia fontos eleme: arabokkal paktált a nagy vezér, a vele hasonszőrűekkel. Közli a lap azt a kézdivásárhelyi keltezésű levélrészletet is, ami egy Fidesz-politikus háromszéki szereplése kapcsán fogalmazódott meg. Óva intette őket a budapesti vendég a „magyarkodástól" - s erre nem találnak magyarázatot a székely fiatalok. Ott ugyanis minden kifejezést a hely szelleme szentesit, avagy kárhoztat. Aki e dimenziókat figyelmen kívül hagyja, legjobb esetben légüres térben beszél, de megtörténhet, hogy akarata ellenére maga ellen hangolja a hallgatóságot. Ami dokumentum-érték: részlet Lorántffy Zsuzsanna alapítóleveléből, amivel elindította Fogaras városában a román nyelvű oktatást, íme, néhány jellemző passzus. Az iskolának „immunitásuk azok légyen, mely a magyar schólának"; az oláh Mester „Tanítson penig mind annyi orákon legalább amint az magyar mester..." Jó hír a focimeccsek és a színdarabok után „vándorlóknak" (az érdekeltek egy-egy alkalomra „kijöttek Erdélyből" a síkvidékre tévézni...): várhatóan ősztől, de legkésőbb jövő év elejétől, a Helsinki Záróokmány szellemében, a műholdas adások révén a rádió- és tévéhullámok „bejutnak" a Kárpátok karéján túlra. Marosvásárhelyi szerző \ itatja az 1942-es történelem tankönyv rendszeresítésének igazságát - főként a magyar história vonatkozásában érhetők tetten a szándékos csúsztatások, hamisítások. A hasonló szlovákiai tananyagról is olvasható szövegelemezés. A Délvidék magyar hitéletéről megállapítja a szerző: anyagi alapjai a jövőben sem alakulnak megnyugtatóan, bizonyíték rá az a legújabb szerbiai jogszabály, mely szerint az egykor államosított egyházi javak visszaszolgáltatása csak a pravoszlávokat illeti". A nevezetes egri tanácskozásról (Erdély múltja és jövője), annak fogadtatásáról állapítja meg a lap, miszerint a magyarországi újságok többsége egyszerűen szenzációkeltésre használta fel a történleket, ami olvasói, mind a szervezők és résztvevők elleni vétek. Ez utóbbiakat kiszolgáltattak a román nacionalisták rohamának. Az „Eger új ostroma" iránt érdeklődók elolvashatják az ott született Nyilatkozat mérvadó (mivel teljes és nem irányul senki ellen, csupán jogot véd...) szövegét. Milyen mértékben számíthatnak a kisebbségben élők az USA jóindulatára? - Erre a kérdésre válaszol a kolozsvári Fodor Sándor. A Márton Áron-körlevélből idézett részlet (1948. a katolikus iskolák államosításáról) a főpap népnevelői krédóját is tartalmazza - esetleg mai vitázok hasznára. A csángók fájdalmairól egy néptanító cikkezik, s köszöntik a kilencven éves Domokos Pál Pétert, a kutatót, zenetudóst, történészt és gyakorló pedagógust, mindannyiunk egyik eszményképét. A II. világháborús haláltáborokról, a zsidók moldvai golgotájáról és az erdélyi magyar településnevek átírási technikájáról szóló cikkekből is érdemes lenne idézni, ha a terjedelmi korlátok nem parancsolnának ezen ismertetőnek. A passzív postai terjesztés ellenére: az Erdélyi Magyarság, mint érdekvédelmi folyóirat, hódít, felvilágosít és szellemi fegyverrel látja el az arra szorulokat. PATAKI SÁNDOR „Körös" körül ellenség A gazdakörök szombaton megtartott országos találkozóján, Hódmezővásárhelyen hallott előadásokból, felszólalásokból megtudhattam, országunkban százötven gazdakör alakult. Legalábbis abból a fajtából, amit az itt tanácskozók képviseltek. Céljukként az információszolgáltatás megteremtését, a kisgazdaságok termelésének megszervezését jelölték meg. Nem kevesebbet szeretnének megmondani a gazdáknak, minthogy mit, mennyit és milyen minőségben termeljenek, ráadásul kereskedni is most kell megtanítani őket. Aranyés ezüstkalászos tanfolyamokon, népfőiskolai foglalkozásokon kívánják az ismereteket közkinccsé tenni. Ideiglenes, de napjainkban a legfontosabb feladatuknak a kárpótláshoz kapcsolódó liciteken, árveréseken a kárpótoltak érdekvédelmét tekintik. Utóbbiból kiderül, e körök a régi tulajdonosokból most „visszagazdulók" érdekcsoportját ölelik fel. Ez egy természetes koncentráló eró. Való igaz, amikor pénzről, értékről van szó, észnél kell lenni. Nem mindegy, hogy az illető ötszáz vagy ötezer forintért juthat egy aranykoronányi földhöz. Tudni kell, mikor van a hallgatás s a megszólalás ideje, hogy ne egymás ellen dolgozzanak. Remélem, e gondolatokat sikerült a kívülálló tárgyilagosságával megfogalmaznom. Ugyanis az egész találkozó hangulatát a fenyegetettség érzete, az ellenséglátás víziója jellemezte. A tömegtájékoztatás embereinek (úgy általában) e támadó seregben egész magas tiszti rendfokozatokat adományoztak. A meghívott Sárossy László államtitkár az FM-ból, az író és politikus Csurka István. Zacsek Gyula parlamenti képviselő és Farkas Gabriella, az MDF alelnöke egymástól eltérő gondolatmenet szerint, de a kárpótlás kapcsán az ellenség intrikájáról, orvtámadásairól, a sajtó aljas, a szépet megtévesztő hazugságairól szólt. Eszerint bármit tesz a kormány a gazdasági átalakulás érdekében, össztűz, hecckampány fogadja. Eleven példa erre a kedvezményes húsakció. A legmérsékeltebb hangot Für Lajos honvédelmi miniszter ütötte meg, amikor a gazdakörök múltját elemezte történész szemmel. „Amióta itt él e nép, a mezőgazdaság a kisüzemek tízezreire, a középméretűek ezreire, a nagyok százaira épült. Negyven éves epizód után e folytonosság kívánkozik vissza." A mostani gazdakörök is azt akarják, amit elődeik a múlt Század végétől a negyvenes évekig tettek. A különbség csak az, hogy akkor létező gazdák tömege szervezte meg magát, most pedig a gazdatársadalom kialakulása előtt kell összeverbuválódniuk. Fura érzés volt számomra, hogy e kormánypolitika és parlamenti törvények által is támogatott irányzat ennyire sarokbaszorítottnak érezhette magát. Nem hiszem, hogy e kérdésekről nem ugyanúgy gondolkodókat célszerű egy skatulyába gyömöszölve ellenséggé kikiáltani. Ez a fajta ütközet előtti pszichológiai hadviselés éppúgy kifejezi a támadó félelmeit, mint ahogy a másik oldalon félelmet gerjeszt. El lehet vitatkozni azon, ki lőtt először. Nekem személy szerint szimpatikusabb lenne még a háború előtt megkötni a békét. Ha erre alkalmatlanok vagyunk, akkor valóban 'nem árt mindenkinek „körbe" bástyáznia magát. Törvény és erkölcs gazdái A tulajdon gazda nélkül nem lehet. Az osztatlan közös tulajdon nagy hibája, hogy személytelen, senki sem tudja, melyik része az övé, így nem is érzi a magáénak. Ma még a gazdaság egészében az állam a legnagyobb birtokos, a mezőgazdaságban a szövetkezetek tagságának egésze. Kétségtelen tény, annak idején a központi akarat magángazdák tömegétől vette el a saját földjét, jószágait, eszközeit. A csak áttételesen tulajdonossá tett tagság elé kész kottát tett a gondoskodó állam, s ha nem aszerint zenélt, nem kapott hozzá hangszert a kizsákmányolás újraelosztását jelentő támogatási kerettől. A hetvenes-nyolcvanas években közgazdasági játékszabályokká oldódott az e tulajdon felett álló, de tulajdonosként viselkedő állam dirigáló kedve. A téeszek, szakszövetkezetek a szabadság táguló köreit maguk is feszítették, s már a rendszerváltás előtt csatáztak a reformerők a valódi tulajdonossá válásért. A vagyon felét legtöbb helyen nevesítették, s a tendencia a teljes osztás feié mutat. Ez lehet az alapja a tulajdonon alapuló újjá- vagy újraszövetkezésnek és a magánvállalkozásoknak. A földhöz, mint különleges jószághoz, eddig nem volt szabad hozzányúlni, a törvény lemaradásban van az élethez képest. A tervezett új szövetkezeti és földtörvény szerint a bérmunkásként kezelt tag végre gazda lehet. Az már az ő gondja, hogy társas vállalkozásban vagy egyedül vág a piacgazdálkodásnak nevezett, az átmenet sok-sok ellentmondásával terhelt világba. A; új alapokon álló érdekvédelmi szervezetek, egyesületek, kamarák kezdeti, botladozó lépéseiket teszik a mezőgazdaság létfeltételeinek. a piaci igényeken alapuló termelés nyugati mintákon alakuló kelléktárának megteremtéséért. Tőke, eszközök, piac. támogatás, a termelési önkorlátozás mechanizmusa, a versenypályák szabaddá tétele mind-mind alapvető fontosságú, s szakmai tudást, érdekérvényesítő elszántságot és erőt kívánó lecke. A rendszerváltás kétségkívül lökést adott a szövetkezeti mozgalom meglévő konzervatív vonásainak lebontásához. Kényszer nélkül mindig lassabb a változtatások üteme. A politikai és erkölcsi meggondolásokon alapuló kárpótlási törvényt nemcsak a szövetkezetekben, magában a társadalomban is az érdekektől és vérmérséklettől függően, eltérően értékelik az emberek. Sokan kétlik, hogy a földjüket visszakérők zöme ismét földműves, gazda kíván lenni. Bizonyára vannak, akik igen. Számukra sértő, ha előre bérmunkást tartó haszonélvezőként bélyegzik meg őket. A; viszont a mai gazdajelölteket sérti, ha tolvajnak, a múlt rendszer kiszolgálóinak minősítik őket. Az ellenkezés alapja, hogy a most még „gazdátlan" portáért egyszerre két gazda is jelentkezhet. Ha a törvények nekik kedvező cikkelyeivel felvértezve úgy veselkednek egymásnak, hogy mindkettő győzni, legyőzni akar, káosz, új sérelmek, helyi csetepaték kerekednek. Egyszerre két győztes csak megegyezéssel képzelhető el. Megegyezni, etikusan eljárni csak akkor lehet, ha egyikük sem az ellenséget látja a másikban. Ez az, aminek térségünkben alig akad hagyománya, s a félelmeket, bizalmatlanságokat leginkább erre vezethetjük vissza. A földet, javakat újra lehet oszlani botrányok nélkül is, ha a törvénytisztelet erkölcsi emelkedettséggel párosul. Majd meglátjuk. TÓTH SZELES ISTVÁN FOTÓ: GYENES KÁLMÁN