Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-30 / 177. szám

KEDD, 1991. JÚL. 30. DÉLMAGYARORSZÁG KULTÚRA 5 A belgák krónikája Balog József másfél szigorú esztendőn át a levegőbe beszélt. Aztán, hogy mégsem hiába tette, kapott néhány hónapja egy nívódíjat, kapta másfél év publicisztikáiért, amiket reggelente hallhattunk a rádióban, éppen fogat mostunk, vagy jöttünk a vécéről, vagy az ingek és az alsónadrágok közt turkáltunk, de egyszerre csak meg kellett állni és fel kellett emelkedni, hogy már megint miket mond ez az ember onnan a rádióból. Ez volt a levegőbe beszélés technikája. Mert beszélni kezdett ez az ember és megszólított bennünket, pedig reggel volt, álldogáltunk és figyeltünk, miközben a pizsamára csöppent a fogkrém habja. A levegő meg telis de teli lett fúrva mondatokkal, hát végül el kellett költözni. Balog József most ide költözik, innen az ötödik oldal bal felső sarkából beszél Belgiumról és a belgiumiakról ezentúl keddenként, és hát, hogy mi ez, persze érteni kell; kisország, kisnép, kistörténetek, emberi tényezők. Kicsit alább ereszkedem, mondja Balog József. Bebújni a politika alá, ahol az emberek lesznek. Csupa belga, kisországbeli esendő figura. De a mondatokat ezentúl leírják. Mától kezdetét veszi a belgák krónikája. DARVASI LÁSZLÓ Ha kedd van, akkor ez Belgium. Legalábbis így állt egy hetvenes években forgatott filmvígjáték címében. így állt a mondat, amely mondatban a kedd egyszerűen azt jelenti, hogy íme, fölvirradt a nap, amikor kedd van, az a nap, amit keddnek mondunk, a hét második, mások szerint - mármint akiknek a vasárnap az első - harmadik napja. Ma kedd van? kérdezheti bárki, és ha tényleg kedd van, hát az a felelet, kedd. De ez még csak a mondatnak az egyik része, mert ne tévesszük szem elől, hogy még Belgium is van. Ha van a kedd. Ez a Belgium pedig fölötte érdekes egy hely. Valamikor Belgium határát három tenger mosta, de csak egy igazságos királya volt. Belgiumban sohasem volt úr a széthúzás, ezért aztán maga Belgium is összehúzta magát, és most Belgiumot úgy ismeri mindenki, hogy kisország. Belgium népessége egyébként a belga, és a belgák belga nyelven is beszélnek Az írásuk is belga, és van Belga Aszfalt, belga népviselet, összbelga és belga anya. A belga mondavilágban egyébként igen előkelő helyet foglalt el a belga szürke, amelynek szarvai, egyes mondaírók szerint, az agancsa ágai között ott fénylik az egész keleti égbolt összes csillaga, meg a Hold, meg tiszta időben még a Nap is. A világ egyébként előbb volt belga, s csak azután lett egyetem. Ezt a belgák is jól tudják csak ha nem figyelnek oda. akkor mindig elfelejtik Olyankor csak egyszerűen üldögélnek a ház előtt a lócán és arra gondolnak miért ér az élet annyit csupán, mint pipán a bojt. Ám rögvest az összes nemzeti adó belga nótát kezd sugározni, hogy előűzze a kozmopolita, liberális, idegen, pesszimista a belga lélekkel nem harmonizáló - filozófiák iránti hajlamot. Belga virtus, hej! Jómagamat egy igazi belga történet győzött meg arról, hogy Belgiumnál nines tarkácskább bokréta széles e kalapon. Éppen serdültem, mikor majdnemönkéntes munkát vállaltam egy belga mezőgazdasági állami gazdaságban. Társaimmal izgatottan vártuk hogy a munkára betanító belga mezőgazdasági szakember, aki bal kezében egy metszőollót, jobb kezében egy baltát szorongatott, feltárja előttünk annak a folyamatnak a titkát, melyben majd leszünk tevékeny szereplők S lón! A szakember ízes, belga nyelven szólt: „Kisfiúk és kislányok! Akinek metszőollója van, az metszőollózik akinek baltája van, az babázik'" Azonnal padlón, illetve termőföldön voltam. A szívem gyorsabban kezdett verni. A szám kiszáradt az izgalomtól, ami nem volt jó érzés, de ott volt helyette a bizonyosság. Igen! A belgák tudják a dolgukat! A belgáknak helyén van az eszük' A belgák nem fölöslegesen veszik kezükbe a dolgokat! S már láttam is magam előtt minden belgát, ollóval és baltával, ahogy indulnak szőlőt metszeni. S közöttük én. Szívom magamba a tapasztalatot. Hogy egyszer majd tovább adhassam. Megoszthassam az olvasókkal, mit láttam, látok a belgák közelében élve, sőt lassan-lassan magam is igazi belgává válva. S ma kedd van. S ezentúl minden héten. S akkor ez Belgium! BALOG JÓZSEF Szépmíves tárlat '91 Baka István megnyitó beszéde Az előző rendszernek mostohagyereke volt a kultúra - etette, ruházta, no nem túl bőségesen, és nem is igazán szívesen, mindenesetre örült, ha időnként végigpofozhatta, különösen az irodalmi csínytevések miatt. A mostani - régi-új - rendszer viszont a jelek szerint árvának tekinti a tegnapi mostohagyereket. Ez persze jóval nagyobb szabadsággal jár, senki sem cibálja meg az üstökünket, ha szemtelenek vagyunk, de - még félig serdületlenül, azaz a megfelelő anyagi háttér nélkül magunknak kell eltartani magunkat, legfeljebb - pályázatok, ösztöndíjak formájában - árvaellátásért folyamodhatunk, s ez nemcsak csekély, de bizonytalan is, mert a kultúra - az irodalom, a képzőművészet, a színházak stb. - apasági pere még nem dőlt el, csak egy a biztos: szeplőtlen fogantatásról itt sem lehetett szó. Nem folytatom a képet, számomra amúgysem a művészetek származása a fontos (sőt, az a legkevésbé, hanem a léte, amelyből új és új létek sarjadnak, tehát a nemzőereje, melyet - s ez a kiállítás is bizonyítja - mindmáig nem veszített el, bízzunk tehát a jövendőben. Ámen. Árvák - a képzőművészetek árváinak - szövetsége a Szegedi Szépmíves Céh is. Alaptagok és alaponkívüliek (akiket régóta amatőrnek kellett nevezni), idősebb, országos hírű mesterek és a nevükért még most harcoló fiatalok alkotják ezt a céhet, különböző iskolák, irányzatok képviselői, egyetlen közös ismertetőjegyük: mindegyikük megalkotta már a mesterremekét (sokan több tizet, százat is), amely felvételre érdemesítette. A hivatal-szervezte, mesterséges népfrontos (azaz egy király, egy cigány) alapon álló szövetségek helyett vagy azokon belül új, önszerveződésen alapuló csoportosulások jönnek most létre: tagjaikat a közös ízlés vagy a közös érdek, esetleg mind a kettő fűzi össze, s mivel értékrendjüket nem a hivatal diktálja, hiszem és remélem, hogy bennük valóban az igazi mesterek szavára, ez esetben: ecsetjére vagy vésőjére figyel majd a tanulni és nemcsak érvényesülni vágyó mesterlegény, illetve mesterleány. S ezek a ma még csoportosulások, holnapra tán közösségek az árvaellátás szűkös lehetőségein túl maguk teremtik meg fennmaradásuk feltételeit, hiszen az állami mecenatúrát pótoló magán-mecenatúrára még nem számíthatnak, s FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ A Szegedi Szépmíves Céh a JATE aulájában rendezte meg nagyszabású kiállítását. A Szépmíves Tárlat '91 tegnap délután népes közönség jelenlétében nyílt meg. Baka István költő mondott beszédet, melyet közlünk. A kiállításra negyvenöt alkotó 97 művet küldött, melyek közül a zsűri negyven művész 65 alkotását fogadta el. Az ünnepélyes megnyitó alkalmával nyújtották át a tárlat díjait. Dr. Lippai Pál polgármester Szeged város díját adta át Tóth Sándor szobrászművésznek, Kovács Miklósné, a megyei önkormányzat főelőadója Papp György grafikusművész alkotásait ismerte el, a Szegedi Szépmíves Céh szakmai díját pedig Szekeres Mihály elnök nyújtotta át Kovács Lajos festőművésznek (képünkön). A kiállítás augusztus 18-áig tekinthető meg. wmimA-iimmsismmmmmimmmmtmmemmmmimmí máris attól kell tartaniuk, hogy a pártcenzúrát, amely ízléscenzúra is volt, most majd a pőre, ám még sekélyesebb ízléscenzúra fogja felváltani, mint a komszomolgyűléseken szövődő románcokat a képeslap-pornográfia. A pártállami tiltások Szkülláit elkerült művész-Odüsszeuszok nem jutnak-e majd az újgazda-aranyozottbronzkertitörpe-Kharübdíszek torkába? Nem, ha céhekbe tömörülnek A céh a középkorban is a mérték volt: nem a vadászgató, zsíros ujjait a kopók szőrébe törlő hűbérúr mértéke, hanem a szabad városi polgáré, aki az általa alkotott műtárgyak pénzértékével éppúgy tisztában volt, mint a hasznon túlmutató művészi jelentőségével. Én magam néhány éve még a művész szerepét - értve ezalatt nemcsak a költő, hanem a piktor, a szobrász, a filmrendező szerepét is - a középkori kódexíró szerzetesével hasonlítottam össze. Míg a völgyben hajtóvadászatok folynak, falvak égnek, bárók csapnak össze, szárított trágyával fűtik a padlófűtéses római villák helyén összetákolt viskókat, addig a jobbágysorból kiemelt pilises szűk, hideg cellájában a csak félig vagy félig sem értett Arisztotelész, Platón műveit másolja, meg a rajtuk nevelkedett, homályos szavú egyházatyákat, s bár - a lapszéli jegyzetekből kitűnik - sűrűn felsóhajt: „inni vágyom", egy barbár kor díszletein átfurakodva átmenti a jövőbe azt, amit antikvitásnak, de görög eredű szóval - Európának is nevezhetünk. Ma is. Ma, ebben a nehéz, elnyomorító, vitákkal-veszekedésekkel terhes, mégis fölemelő, szárnyaktól súlyos időkben azt mondom: elhagytuk a kódexmásolók korát, kódexeink - saját korbácsütésektől, golyónyomoktól, rossz emésztésünk kiütéseitől vöröslő - stigmáit - bőrünkbe kötve megíródtak, megőrződtek. Itt az ideje hogy új kódexeket írjunk - az írógéppapírra, a keretbe foglalt vásznakra, a filmszalag kockáira. S lehet, hogy kivetnek bennünket a kolostorok csendjéből, a régi kódexek elolvasásáért nem szellemi, hanem (ha csak a könyvárakat nézzük) elsősorban anyagi áldozatot kell hoznunk, s nemcsak szerelmünket, hanem mesterségünk eszközeit is a fogaink közé szorítva kell átmentenünk a túlsó partra, mégis - hiszen, ha másnak nem is, nekünk megéri. S nem azért, mert csengő tallérokkal fizetnek érte (bár az se baj, sőt!), hanem mert az a mi testünk és a mi vérünk, magunk vagyunk magunknak az áldozati kehely, a nyelvre tett ostya, a sábeszdekli és az úrvacsora. Sőt, az imaszőnyeg és a nagy tanító falon hagyott képe is - a piacére. Bocsássák meg nekem, a laikusnak, hogy nem elemzem egyenként a tárlat résztvevőit és képeiket, szobraikat, bár nagyra becsülöm Kass János gesztusát, bár a baráti szálakon kívül az együttgondolkodás-együttlátás szálai is fűznek a könyveim címlapjait is adó Pataki Ferenchez, bár nagyon szeretem Veres Mihály érzelmes absztrakcionizmusát és a már szekszárdi származása révén is hozzám közelálló Hemmert János mesterien mulatságos montázsait (én a szavakkal, szőtagokkal szeretnék néha olyan fölényesen bánni elbánni - ahogy ő a szétszedett gépek alkatrészeivel), Fontos Sándor Megfordított világa pedig mintha illusztráció lenne Yorick monológja Hamlet koponyája felett című versemhez, s még folytathatnám Kováts Margit Másodvirágzásával, amelyet igazán kellett volna látnom, amikor - már negyvenen túl - sikerült kilépni a rám erőltetett magányból, megoszthatnám önökkel meglepetésemet, milyen jól megfér egy lapon a katalógusban Papp György népi ihletésű, de - vagy nem is de geometrikus rendbe komponált Találkozása és Kovács Lajosnak a geometriai rendtől mámoros Op. 385-je, melyek a bartóki életmű egybeforrt kettőségét is jelképezhetnék... Hadd álljak meg itt, bár még jó néhány alkotás kiváltotta laikus elragadtatásomat, még a hagyományos alföldi-vásárhelyi stílust utolsó mohikánt képviselő Akácos tanya is, valamint... Nem, a teljes névsor felolvasását úgyis csak udvariassági gesztusnak éreznék... mmmtssmimmmmmmmmmmmstmímm Hej. mennyi felfokozott izgalom, vágy, kíváncsiság előzte meg a régen beígért pesti látogatást... Kedvezményes vonatjeggyel utaztunk fel hármasban, hiszen rendes jegyre aligha telhetett volna akkoriban. A vonaton való utazás legmaradandóbb élménye egy öreg cigányasszonyhoz fűződik. Ott ült a zsúfolt vonat lépcsőföljáróján a ráncos képű vénség, ritkás fogai közt egy rövid szárú pipával, melyből nagy komolyan pöfékelt. Eddig még hagyján! De amikor kikapta pipáját szájából s a félig égett dohányt tenyeréből a szájába verte s rágni kezdte a „bagót" - bizony kifordult szánkból anyánk finom, erre az útra adott süteménye. Azóta, ha el akartuk venni egymás étvágyát, mindig a monori állomás cigányasszonyát emlegettük... Megérkezve gyalog mentünk a Csokonai utca 8. szám alá Anna néniékhez, Apánk nagynénjéhez, aki férjével egy földszinti, sarkos lakásban élt. Mi sem természetesebb, hogy rövidesen, leverve az út porát, első látogatásunk a Kerepesi temetőbe vezetett. A látogatásra azért emlékszem pontosan, mert amint hazaérkeztünk Szegedre, Apánk első dolga volt, leíratni úti emlékeinket A díszsírhelyekre emlékszem jól, Kossuth és Deák mauzóleumára, Jókai, Erkel Ferenc, Balaha Lujza, Kisfaludy Károly, Arany János, Ady Endre s mások sírjaira. A temetőből unszolásunkra villamoson, egyenesen az állatkertbe siettünk, az illatok királya, no meg az elefántok látogatására. A stílusosan fölépített elefánt-palota különösen megnyerte tetszésünket Ilyen szép épületet még nem láttunk a valóságban. Apánk nem állhatta meg, hogy megjegyzést ne tegyen: „Látjátok, milyen drága épületben laknak ezek az állatok. Hej, ennek az árából de sok szegény embernek lehetne emberhez méltó hajlékot biztosítani". Csongor Győző A Zsótér-ház gyermekei (11) mmimmmm&smimmmsemzm) „-szerző beszámol budapesti tapasztalatairól, testvérével Artúrral, édesapjuk kalauzolása mellett, a ház gyerekei közül a legszerencsésebbekkel, akik elsőként láthatták meg a fővárost—" mmmmmmmr.mm:nmmmmmmmmmmmmmmmmmmmm^^ Megfigyeltük az állatok okosságát. Az egyik öreg elefántnak, ha papírpénzt adtak, levette orrmányával, odavitte az állatkerti szolgának, aki adott érte neki eledelt. Egy látogató százkoronást nyújtott oda az okos állatnak (!). amiért az etető nem adott neki eleséget. Erre az elefánt visszament s hosszúhói a zsugori embernek az arcába fújt! Utána Jónást, a vízilovat néztük meg, de nem láttunk belőle egyebet az orra hegyénél... Következtek a többi állatok: őzek, zergék, zebrák, szarvasok, tevék, pumák, a sündisznók, ürgék, fehér egerek, mókusok, rókák, juhok, hiénák, különféle kutyafajták, macskák (köztük a legszebbek az angóra macskák), bölények, pávák, lovak, jeges- és barna medvék... Engedelmet kérek a „rendszertelen felsorolásért", de akkor még nem voltlink Czógler Kálmán keze alatt! A fókáknak tengeri halat árultak a helyszínen. Artúr otthon előre megtömte zsebét szilvával s ez most jól jött a majmoknak. Tetszett, hogy ezek az állatok milyen furcsán kértek és ettek. Ketreceik előtt legnagyobb volt a forgalom. Apám elsütötte a latin mondást: Similis tiraiü gaudet. Mint a többi gyerek, mi is megbámultuk a törpe lovacskákat, de a póni-fogatról takarékossági szempontból, bizony lemaradtunk. A nagy ragadozók ketrecében nem jól éreztem magamat, mert szemem, orrom facsarta azok jellegzetes bűze. Elsó látogatásunk során elmaradt az akvárium megtekintése. A madarakból sem sokat láthattunk. Emlékszem, hogy az egyik teremben a legszebb mesék voltak megörökítve („Tündérvilág" c. bábszínház). Az illatkert után következett a Szépművészeti Múzeum a sok szép festménnyel s szoborral. Délután Vajdahunyad vára mását tekintettük meg. Egy padon ülve gyönyörködtünk a Városligeti-tó szépségében. Aztán következett a vurstli! Azt mindketten megállapítottuk, hogy az elvarázsolt kastély a csodakerékkel együtt bolond egy találmány. De elismertük, sok csodálatos látványban volt részünk. Csodacsónak, barlang, mesterséges cseppkövekkel. Fölü ltünk a hullámvasútra is. Aztán a földalatti vasút kivitt csaknem a Duna-partig. Végigjárva a korzót. Deák Ferenc szobránál pihentünk meg. Nem sorolom föl a sok látványt... Először láttuk a Lánchidat! Estefelé gyalog mentünk haza. Lefekvés előtt be nem állt a szánk. Melyik kis majom volt a huncutabb, hogyan ették a diót, szilvát s az amerikai mogyorót. Hogyan bukdácsoltunk az óriás hordóban... Másnap megtörtént az első hegymászás, a Gellért-hegyre. Följutottunk a királyi várba is, végigjártuk az öreg Tabánt. Benéztünk a koronázó templomba is. Délután Artúr odahaza maradt. Mi többiek kimentünk a rokonok sírjához a kőbányai új köztemetőbe. Harmadnap következett az aquincumi múzeum. Akkor még nem is gondolhattam, hogy jó idő múlva ez tölti majd kJ életem egy részét... Délután újból a Duna-part, majd a Nemzeti Múzeum következett. Előtte nagy tisztelettel néztem föl Arany János szobrára. Vásárcsarnok, Szabadság tér. Országhoz... A Szabadság téren ott volt még akkor a négy szobor, az „elcsatolt" Észak. Dél. Kelet és Nyugat szimbóluma. Másnap délelőtt, állomásra menet láthattam a nagy mesélő, Jókai szobrát. Aztán búcsút mondtunk a fővárosnak. így végződött hát első, maradandó élményekkel telt budapesti látogatásunk. Volt is mit beszélni az otthonmaradottaknak. Mint édekességet, föl kell jegyeznem, hogy azon a napon, amikor a temetőben, illetőleg a római ásatásoknál jártunk - Apánk, aki tudvalévő, hogy antialkoholista volt (barátjával. Hollóssal együtt) nagy csodálatunkra, hosszú unszolásra megivott egy pohár sört...! (Folytatjuk) Á