Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-29 / 176. szám

HÉTFŐ, 1991. JÚL. 29. DÉLMAQYARORSZÁQ KULTÚRA 5 Búcsú és Ifjúsági Napok Százszorszép hétvége Színvonalas programokat szervezett a Százszorszép Gyermekház hétvégére az unatkozó kisiskolásoknak. Sajnos az időjárás nem segített a lelkes közreműködőknek, a borult ég, a vasárnap délelőtti eső sokakat eltérített a Százszorszép Gyermeknapok rendezvényeitől. Akik mégis elsétáltak a Kálvin tétté, azok megtekinthették a Csongrád Megyei Népművészeti Egyesület papírmerítés-bemutatóját, láthattak kosárfonást, csipkeverést, gyékényszövést. Természetes anyagokból készült játékokat (fa építőjátékot, növényi alapanyagokból összeállított figurákat), ásványokat, kaktuszokat vásárolhatlak az érdeklődók. A külföldi néptáncegyüttesek műsora nagy sikert aratott, Loj Mónika szalvétagyűjteményét is sokan megcsodálták. A Szegedi Ifjúsági Napok idén megtalálta megfelelő helyét: koncertjeiket a Juhász Gyula Művelődési Központ Rock-klubjában és a JATE Klubban rendezték meg az amatőr rockzenekarok. A klubokban egészen más hangulat alakulhatott ki, mint a korábbi évek szabadtéri koncertjein. A pinceszerű környezet fokozta a zene hatását, de az intimebb belső tér visszafogottabbá tette az együtteseket. Ez a fajta szubkultúra is része Szeged kulturális életének, ilyen formában megrendezve a jövőben talán kevesebb ellenállást vált ki a város polgáraiból. (A városi rendőrkapitányság ügyeletese szerint ezen a hétvégén a SZIN számlájára írható garázdaság, rendbontás nem történt.) Algyőn tegnap rendezték meg a hagyományos Anna-napi búcsút, a látványos néptáncbemutatókra és a kirakodóvásárra sok szegedi is kíváncsi volt. A Csillagjárás siker volt a szabadtérin. Az egyik alappillére: Sebestyén Márta. Aki egyedülálló előadói stílusban képes közvetíteni eredeti népi dallamokat. A két részes játékba válogatott dalok, amelyeket imponáló sallangtalansággal megszólaltatott - gyönyörűek. Megcsodálásra méltó példái a keresztény és a népi kultúra egymás közötti, természetes „közlekedésének". A vízkereszttől húshagyó keddig tartó vallási és népszokásokra épült darab elemeit a Sebestyén-dalok mellett egy Koldus-figurát imitáló játékmester tartotta össze. Meleg Vilmos nagyváradi színész játszotta ezt a főszerepet, jól eltalált stílszerűséggel. A siker másik föltételét az előadás zenei vezetője, Rossa László „szállította". A szabadtéri néptáncgálákról már többször volt alkalom leszögezni: ezek az egyedülálló színpadi produkciók két ember egyszerű és nagyszerű találmányának köszönhetők: egyikük Nóvák Ferenc, aki annak idején úttörőként használta modern táncszínházi játékban az autentikus folklórt. A másikuk Rossa, aki a zenében követte el ugyanezt a merészséget; szuverén muzsikát komponált, amelyben minden szerkezeti-, stílus-, hangulatés tartalomelem a népművészetből A hét végén bemutatott gálaműsorral, a Csillagjárás dómszínpadi előadásával befejeződött az idei néptáncfesztivál. Majdnem azt írtam, az utolsó néptáncfesztivált lezárta az utolsó szabadtéri folklórprodukció. A súlyos mondatot nem az ujjamból szoptam, az elmúlt héten sokan aggódtak ezért a kerek 35 esztendeje élő nyári programért. Nem lesz rá pénz, mondta mindenki, s ez az érv elég hatásos. Talán csak a néptáncosokat nem érdekli. Pont úgy reagáltak, mint általában az összes többi művészetek művelői. A szereposztás a következő: vannak akik sopánkodnak, s vannak akik teszik a dolgukat; táncolnak, énekelnek, zenélnek. Azt remélem, hogy ezen a szereposztáson nemigen lehet változtatni. való, az egész mégis mai, modern, individuális. Nóvák rendezőként hatásos színpadképeket kreáló óriási gyakorlatát vetette latba - ez volt a következő sikerpillér, és a tanítványságból már rég kinőtt, de a Novák-iskolát sose tagadó Stoller Antal koreográfust magabiztossága, invenciója. Bakó József stílusos, nem tolakodó, de a játéknak azért kellő hátteret biztosító színpadát is dicsérhetjük. S egyáltalán nem utolsósorban - a fönti fölsorolás egyébként sem értékhierarchia - a közreműködő táncosok és zenészek teljesítményét. a szabadtéri folklórszínház megszűnésének árnyéka: azért kell ezután is ez a speciális folklóreióadás, mert páratlan abban a tekintetben, hogy képes a modern ember és az egykori néphagyomány lehetséges mai kapcsolatait megteremteni. Kielégíti a kíváncsiságunkat: olyanok is vagyunk, akiket másféle divatok ellenére megragad a tradicionális művészet ereje. A színház - ahogy Jouvet megmondta - az a hely, ahol megmutatják nekünk, milyenek vagyunk. Ezért van rá szükségünk. SULYOK ERZSÉBET Az időrend szerint egymást követő szokások - az újévköszöntő, a víz-, ház-, gyertyaszentelés, a háromkirály-járás, a kánai menyegző csodája - közé zökkenőmentesen illeszkedtek a külföldi együttesek táncai. A bőség (Konc király) és a szegénység (Cibere vajda) valóságban korántsem vidám, de a népszokásban vaskos humorral szelídített összecsapásai még mozgalmasabbá tették a legszebb magyar táncokból összeállított farsangi mulatságot. Végezetül és kéretlenül álljon itt egy érv arra az esetre, ha valóban itt Vasárnap a Juhász Gyula művelődési központban ünnepélyes külsőségek között köszönte meg valamennyi közreműködő munkáját a fesztivál titkára, dr. Simoncsics János. Az együttesek vezetőinek emléklapokat és ajándéktárgyakat adott át Szeged polgármestere, dr. Lippai Pál, s búcsúzóul kifejezte reményét, hogy a szomszédos országok egy nyelven, a tánc és a zene nemzetközi nyelvén beszélő, azaz egymással közvetlen kapcsolatokat teremteni képes fiataljai a jövőben is a mi városunkban találkozhatnak. Hamarosan csinos kis jérce lett Tutukából. Föl-alá sétálhatott lakásunkban. Mindenhova betekinthetett, csipegethetett. Eleinte egy kosár volt a lakása, később kapott ketrecet a konyhában. Nagy szó volt, midőn Tutuka lerakta első tojását. Azt nem volt szabad elhasználni. Mi gyerekek kifújtuk s rápingáltuk a tojáshéjra: TUTUKA ELSŐ TOJÁSA! Aztán még sok következett utána. Második, harmadik. Késöb a számozás már elmaradt Tutukából vén tyúk lett... Jól érezte magát a lakásban. Kedvére sétált, kárált. Egyeduralkodóként szállt szembe minden - később vágásra kerülő - csirkével, kakassal, összeverekedett az udvaron idegen tyúkokkal. Érezte maga mögött családunk „védő szárnyait" Olykor elvittük friss füvet csipegetni, kirándulásra a Somogyitelepre, amely akkoriban volt épülőben. Tutukát seprűnyélre ültettük s két végét fogva bátyámmal úgy vittük végig a Csaba utcán, akárcsak a Bibliában a kánaáni csodafürtöt... Akkortájt kedvenc olvasmányunkban, az Áller képes családi lapban Csengő és Bengő, meg a Hobogász úr fantasztikus történetei szolgáltak példaképül. Nekünk Tutuka volt művészeti tevékenységünk forrása. Máig is őrzöm néhányát a verseknek, „képregények"nek kedvenc tyúkocskánk életéről. Ilyen címeket adtunk a sorozatoknak: Tutuka, a házon nevelt kis csibe; Tutuka kirándul: Tutuka a vadászaton (ehhez szolgált egy rajz, hősünkről, szárnyai közé dugott vadászpuskával), Tutuka világkörüli útja: Tutuka a bennszülöttek közt: Tutuka örvend a húsvétnak. Tutuka a házi tolvaj stb. Csongor Győző A Zsótér-ház gyermekei (10) „...melyben értesülést nyerünk Tutuka, az anyám tyúkja" földi pályafutásáról s végezetül Imre veréb sorsáról, befejezve a sort a „Passeris epitaphium"-mal..." Soha nem értek véget a róla szóló történetek, saját kezűleg, kockánként rajzolva. Ideiktatok egy kézzel írt hirdetményt: Tutuka bűnei Lopott egy tábla csokoládét Lopott 12 pár csizmát Vikinek nem akart szót fogadni Telepiszkolja a szobát, konyhát Bántja a többi pipikéket Tojását föltöri, mögöszi Eltöri a bögrét, tányért Belecsíp az okuláréba, stb. Sok naívságot jegyezhetnék még föl Tutuka életéből... Egyszóval gyöngyélete volt. Csakhogy őt is elérte az öregség. Egyre nehezebb lett... Egyszer aztán elérte a végzete. A folyosó vasrácsán szeretett üldögélni. Egyszer valami megriaszthatta, próbált repülni tyúkszimvaival. de nehéz testével az udvarra zuhant. Többé nem emelkedett föl, hiába itattuk vízzel. Kiszenvedett. - Szögény... a bögyét üthette mög... - volt a vélemény halála okáról Tutuka pótolhatatlan lett. Elhatároztuk, sohasem pótoljuk mással. Én, a Viki gyertk meg is sirattam tyúkomat, eltemetve a pince földjébe. Még keresztfát is emeltem neki ágacskákból. Évekig hordtam virágot a sírjára... Nem pótolta őt semmi szárnyas. Kalitkás madarat a Zsótér-házban sohasem tartottunk. Legföljebb olykor galambokat, melyeket nevelgettünk, szájból itattunk. Valamennyi galambunknak Tubi volt a neve... (Utolsó galambomat már muzeológus koromban neveltem a múzeumban, egy rohamsisakban. Majd a házhoz került, de apám irodájában már kitelt a böcsülete. A kliensek villára szállt s potyogtatott...) Még egy szárnyas lényről kell megemlékeznem Ez egy közönséges veréb volt. A Széchenyi téren szedtük föl az árva jószágot. Szokás szerint etettük, itattuk, de ez is eltanulta a galambok rossz szokását, az ügyvédi irodába szemtelenkedett s a látogatók ruháját pecséttel látta el. Ennek az ártatlanságnak is üagtkus vége lett. Már az Imre verébnek. Szokássá vált családunkban, hogy minden állatot, mely közénk került, lettlégyen az sün, vagy más madár, seregély, emberi keresztnévvel láttuk el. Lássuk hát versben Imre végzetét. Ez lenne a sírverse. Passeris epitaphium A kis veréb haláláraVeréb volt Imre, szürke kis veréb Fészkét veszejtett árva kis madár A házunknál lelt otthont jóelébb És csiripelve vállról vállra szállt Nagy árvasága szűnt s élt boldogan Örült napfénynek, vígan szálldogált. Nem látta, hogy a boldog perc rohan... És végzete mögötte sarkon állt. A tér csábító s hosszasan röpült... Nem volt elég a rája szánt erő S a kis madár lehullt, a vakmerő. A macska leste, szájába került... Holtan húzták ki -ésa kis veréb Tetemét őrzi egy virágcserép (eptaphuira = görögül sírvers) Csillagjárás a Dóm téren FOTÓ: NAGY LÁSZLÓ