Délmagyarország, 1991. július (81. évfolyam, 152-178. szám)

1991-07-25 / 173. szám

CSÜTÖRTÖK, 1991. JÚL. 25. DÉLMAGYARORSZÁG KULTÚRA 5 Csongor Győző A Zsóíér-ház gyermekei (7) ...szerző beszámol hasonló korú gyerekek társaságáról, a „kör"-röl, majd a körhinta hajtásában végzett közreműködéséről, s annak tragikus végződéséről— A magunkfajta gyerkőcöknek nagyszerű szórakozást jelenthettek az időnként megjelenő „látványosok", értve ez alatt a mutatványosokat a vásári időben. De hál hogyan férhetett ilyenekhez egy olyan városi proletárfiú, mint amilyen én is, társaim is voltunk. Úti gyerekeknek nem számíthattunk. Nekem nem volt olyan öltözetem, vagy kísérőm, akár valamiféle nevelőnőm, ami mögkívántatódott ahhoz, hogy szépen kifésülve megjelenhettem volna az „úri" gyerekek társaságában, a „kör"-ben. így hívták ugyanis azt a helyet, ami a Tisza Lajos szobra köriili kerek, széksorokkal övezett területet jelentette. Itt fiúk vagy leányok kísérő nélkül nem jelenhettek meg. A gvereknép zömét a Frauleinok vigyázta, főleg zsidó fiúk s lányok képezték. Ezek illedelmes viselkedésére ügyeltek a „gráci őzek..." Kik voltak ezek? Mindenütt lehetett a városban találkozni ezekkel a. többnyire Ausztriából (Graz s mis városok környékéről), az ottani nehéz megélhetés miatt ide szegődött nevelónókkel. Többnyire szép, magas, szőke copfos teremtések, akik kedvesen törték a magyar szót. Nem hiába nevezte őket a szegedi nemzet gráci őzeknek. (Kecses = graci euse). Ha a nyelv nem állott rá az idegönre, helyösbíteni köüött azt némi szögedi zamattal. Mint ahogy a múltban Metternich nevét ferdítették Mettörnik-re, vagy a népszerű Hermán Ottóét Hermánvi Tónlra. \<>!t a nemzetközi munkásmozgalom egyik vértanújának, Waltisch Kálmánnak a mozgalomban is tevékenykedő élettársa Paula Wallisch. Az ő könyvében olvasható, hogy a szegedi Stefánián mint nevelónóvel ismerkedett meg a laktanyából állandó kimenővel rendelkező őrmester, megosztva idejét a szegedi munkások mozgalma s az udvarlás között. Én s gyerektársaim (a Zsótér-ház környékéről, ideértve a Jemey-ház, s a Csongrádi-palota gyerkóceit is) termeszetesen csak mögtűrt betolakodóknak számíthattunk a kör-ben. Emlékszem, az első szerelmem tárgya is egy itteni zsidó leányka volt. W. Ancinak hívták, akivel azóta sem találkoztam életemben. Nagy eredmény volt az is, hogy bevettek a játékba, ami számunkra azonban kissé unalmasnak s feszélyezőttnek tetszett. Be kellett állni a fiúk-lányok alkotta láncba s jobbra-balra mozogva énekelni. A dalocska rossz németes szövegére is már alig emlékszem, csupán a dallamára. A szöveg (elnézést a helyesírásért), így szólt: Kriszti haindle Köchindár Nein, nein, nein... Drei mamuszi, allé... Du bi sehőn, du bi schón, du bist alle sehőnste... Hát így valahogy. Egyszóval, „úri" gyereknek nem voltam minősíthető, de mivel parasztgyereknek sem, s szüleimnek fizetéses stalluma sem lévén, sem iparosok, sem gyári munkások nem voltak, csak igazi proletárgyeröknek. De ne gondoljunk itt valamiféle utcagyerek minőséggel. Attól távol álltam. Jóllehet az utcán játszadoztunk.. Itt volt a foglalkozásunk körlete, amikor hazajöttünk az iskolából Időnk volt elegendő. Az akkori iskola még nem kötötte magához a tanulókat. Szakköri foglalkozás, vagy más ilyesmi akkorihan ismeretlen volt Csupán a cserkészetre emlékszem, ami sok fiatalt magához láncolt De beszélhetnénk még abban az időben a szívgárdisták közösségéről, vagy a munkások között a gyermekbarát mozgalomról. Ha meguntuk a rohangálást a Zsótér-házban, a pincétől a padlásig, még ott volt számunkra a „kör", de főleg a tér. De ha még mis élményre vágyakoztunk, ki kellett vámunk a hetipiacos napokat, a szerdát meg a szombatot, nem beszélve az ünnepnapokról, amikor elszökhettünk a templomtérre, a Mars térre, a Szent István térre, vagy még messzebbre is. Havonta egyszer, kirakó vásárok is voltak. Na, ez aztán már igazi élményeket tartogatott. Láthattunk ilyenkor körhintát, hajóhintát $ a mutatványos bódéknak „szeril-számát". Pénzünk persze nem volt arra, hogy a ringlispilre fölülhettünk volna, bármennyire vágytunk is erre. Olyan kívánatos volt s látványos az egész... Különösen a Dubszii-família forgós komédiája. Két legényfiú fújta a trombitái, a leány pedig kikenve, kifestve verte a nagy dohot s a cintányérL Volt is csődület a ringlispíl tájékán. Pénzen persze fölülhettünk volna a lóra, vagy a kocsibakra, esetleg a belső ülésre (ami elsősorban a leányoknak s az idősebbeknek járt), de az igazi, a „sikk" csak a lovas ülés volL Mit tehettünk egyebet, hogy kielégítsük vágyainkat? Be kellett állni a „taposó malomba", ami abból állott, hogy egy létrán fölmenve. a sátor közepében, a főárboc köré elhelyezett küllők közé állni s ott hajtani körben a hintát Amikor a „tulaj" már összetoborozta a magunkfajta „gályarabokat", egyszerűen elvette a létrát s nekünk jó ideig nem lehetett lejönni a taposmalomból. Persze a gazda azzal csalogatott, hogy tíz, tizenkét menet után egy ingyenes menet számunkra is kijár... Persze, ezt rendszerint nem tartották be. Sokszor órákig sem engedtek le. Volt rá eseti hogy szíjjal verték a lába szárát annak, aki idő előtt le akart szállni onnan. így jártam én is első alkalommal. Unokatestvérem. Babos Karcsi csalt el magával s egy ilyen körhintahajtás után, csak késő estére kerülhettem haza. Az efedmény. egy nagy, ajtószerű hasadás volt a nadrágomon, amelyet egy kiálló szög okozott Képzelhető volt ezek után az otthoni fogadtatás. Jó ideig föl kellett hagynom a körhintával. Meg kellett elégednem a látványos, mutatványos bódék körüli bímészkodással. (Folyatatjuk) Elina Heinonen és Peueri Kinnunen finn iparművészek, diákkoruk óta dolgoznak együtt. Az évek folyamán a közös munkából házasság lett és kétszemélyes cég: Nunatak elnevezéssel. A művészek különleges, a középeurópai szemnek talán szokatlan zsánerű égieket készítenek. Munkáikat az északi kultúrák nemes egyszerűsége, etóganciája jellemzi. A geometrikus formára csiszolt ásványok súlyos és finommívű ezüst foglalatban mintha nem is nyakékek , ékszerek lennének, hanem inkább miniatúrák. Afféle konstruktív képecskék ezek, melyeken malachitok méreg zöldje, opálok sápadt sárgája, ametisztek tört lilája, kvarcok hamvas rózsaszínje, azuritok tengerkékje, simul egymás mellé. Absztrakt kompozíció minden egyes medál. A foglalatok sokszögletű motívumokat, íves ablak- és kapuformákat kereteznek. A csiszolókorong gyémántkemény szemcséitől még a pöttyös gránitszürkék is selymes fényt kaptak. Puritánság s mégis királyi fenség zárul egy-egy parányi ékszerbe, merészség, extravagancia a feltűnően nagy méretű darabokba. Nem hasonlítanak a mifelénk viselt bizsukhoz, csecsebecsékhez. Ezeket az ékszereket tudni kell hordani. Ezekhez nem lehet akárhogyan felöltözni. Egészen kifinomult ízlés kell viselésükhöz. Megtekinteni őket viszont misem egyszerűbb. Elina Heinonen és Petteri Kinnunen ékszerkiállítása mától látható a Kass Galériában. A finn művészházaspár és a házigazda, Kass János délután fél 5-re várja az érdeklődőket a Híd utcai kiállí tóterembe Nyári Egyetem '91 Hol él az erdélyi író? Sajnos, beigazolódott a hír, Cs. Gyimesi Éva nem tudott eljönni Kolozsvárról, ezért aztán a tegnapi elsó előadó Madácsy Piroska, a JGYTF irodalom tanszékének vezetője voh, aki Kosztolányi és a francia irodalom kapcsolatáról beszélt. Láng Gusztáv előadása azonban nem maradt el. A szombathelyi tanárképző főiskola tanára hét esztendővel ezelőtt települt át Kolozsvárról, szakterülete a XX. századi magyar irodalom, s mint mondta, 27 éve kritikusa az erdélyi magyar irodalomnak. Előadása a szó nemes értelmében provokatív, vitára ingerlő volt. Láng Gusztáv feltette a kérdést, létezik-e erdélyi magyar irodalom, s ha igen, milyen az? Mert ugye a világon sehol sém osztályozzák az irodalmat földrajzi határok által. S kérdés az is, megszűnik-e erdélyi írónak tenni az, aki elköltöTik szülőföldjéről. Ragaszkodni kell-e az erdélyi író Erdélyben tartózkodásához? Láng Gusztáv azt mondta, hogy ha ez utóbbi kérdésre igennel felelünk, irodalmi értékek veszhetnek el. Csíki László áttelepült író legújabb. Magyarországon írt regényeit hozta fel például, amely megszabadulva a belső cenzúrától s a külső, irodalmon túli hatásoktól, adekvát módon ábrázolja bukaresti és sepsiszentgyörgyi szereplőinek sorsát. Nem vitás, mondta Láng Gusztáv, egy kisebbségnek szüksége van az értelmiségére. Kérdéses azonban, hogyan. Nemde inkább szellemiségre, művekre van szükség, amelyek nem feltétlenül ott, Kolozsvárott, Szatmárnémetiben, vagy Marosvásárhelyen születnek. Bár igaz az is, ha a távolban születtek meg a művek, olykor egyáltalán nem, vagy csak óvatosan csordogáló titkos ereken juthattak vissza Erdélybe. Láng Gusztáv vitathatónak nevezte azt a szándékot, ami a jelenléthez köti az erdélyiséget. Hiszen például Mikes Kelemen Rodostóban volt pályakezdő író, az ő erdélyiséget mégse vitatja senki. Az előadó Móriczra hivatkozott, aki szerint az emberrel tízéves koráig minden megtörténik. S ott, ahol él. Miért ne lehetne erdélyi író majdan az is, aki tizenegynéhány éves korában kényszerül elhagyni szülőföldjét. Manapság mindenkinek megvan az a joga, hogy annak vallja magát, aminek gondolja. Az írót nem illeti meg ez a jog? Aki nem él Erdélyben, már nem lehet erdélyi író? A Kádár-korszakban sajnos konzerválódott egy romantikától átitatott, nosztalgikus Erdély-kép. ilyen például 4 Székely Himnusz esete, aminek Magyarországon sokkal nagyobb divatja van. mint Erdélyben. A dalt mellesleg a húszas években taláha ki egy magyar újságíró, s körülbelül annyi köze van a székelységhez, mint a székelygulyásnak, amit viszont egy Székely nevű szakácsról neveztek el. 5 kogy végiil is mit jeleni a transzszilvanizmus. az erdélyiség ma? Kétségtelenül identitásőrző ideológia. Erdélyi író az, mondta az előadó, aki a transzszilvanizmust vagy annak tipológiai változatát vállalja. Láng Gusztáv az erdélyi szász irodalmat hozta fel példaként, melyben már a múlt század végén megjelentek olyan jellegzetességek, amelyek a nagy német irodalomban nem voltak megtalálhatóak, mégis az egyetemes német irodalom szerves résaét alkották. Az erdélyi írónak éppúgy fontos a nyelvhez, mint a nemzethez tartozása. Szülőföldje azonban olykor nem azonos a hazájával. Horling Róbert fotói Ausztrália - magyar szemmel. Ez a.címe Horling Róbert érdemes művész fotókiállításának, amelyet a közönség még e héten láthat a Horváth Mihály utcai Képtárban. Tíz hetet töltött fényképezőgépével Ausztráliában, s ennek a művészi kalandnak színes fotókká nemesített naplója került sor a szegedi érdeklődók elé. Bepillantást engendek ezek a képek Ausztrália nagyvárosaiba éppúgy, mint a háborítatlan dzsungelbe, bemutatják a jellegzetes épületeket csakúgy, mint az egzotikus állatokat. Nagy mesterségbeli tudás, érzékeny látásmód és pompás dekorativitás ötvöződik Horling Róbert fényképein. e Ékszerek északról Ásványok ezüstben Fába A fába faragott talpnyomok fölött bagoly huhog, a világot hátán cipelő Pegazus mélyen lehajtja fejét, a kopjafát átölelő emberalak mintha a halálban keresné a kapaszkodót. Bálványok, kultikus jelek néznek farkasszemet a látogatóval Miholcsa József marosvásárhelyi faszobrász kiállításán, a Bálint Sándor Művelődési Házban. Az ikonográfia megfejthetetlen a határon innen élőnek. Bár ki tudja? A Kárpátokon túli Keletről érkezett nép mai leszármazottainak zsigereiben talán még ott motoz a sámándobok üzenete. Miholcsa József életkorát meghazudtoló bölcsességgel idézi eszünkbe a régmúltat, visszatekintése nélkülöz minden cukros nosztalgiát. A jelen fájdalmát, vívódásait, örömeit fogalmazza fába a múlt jeleivel. A Nap, a Hold, a csillagok rajzolata nála kozmikus jeknségtartalmakat hordoz, az idő, a tér, a körforgás, a végtelen élményét jelenti. Kristálytiszta absztrakció a Miholcsáé, a nem értő szemet is gyönyörködteti. A szimbólumrendszer kulcsa nélkül, a nemesen megdolgozott anyag szépségeit, a tökéletesre csiszolt ornamentikát csodálja meg a látogató. A kiállított sztélék, plasztikák konkrét élményeket is megfogalmaznak. A falurombolás drámáját galambdúcos kapuformák, szétesett kerítések idézik meg. A Rabságban nyesett képzelet századi ember is. A szecesszió legszebb hajtásait is felfedezhetjük Miholcsa József finoman hajladozó, alakjain. A kiáltás, a vágy, a beletörődés a küzdelem erői feszülnek a szerettei megmunkált anyagban. A Fába nyesett képzele-t című kiállítást augusztus 9-ig tekinthetik meg a látogatók. PACSIRA EMIUA című kompozíció pedig a gúzsba kötött ember fába nyesett segélykiáltása. Mihoksa József a maradást választotta, annak ellenére, hogy hazájában hivatalosan eddig nem avatták művésszé. Szobrai, falra simuló domborművei egy különös, titokzatos, ám mégis karakteres kultúra jegyeit viselik. A tudatosan vállalt archaikus formavilág mögül azonban ki-kikacsint a huszadik