Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-01 / 127. szám
Fogamzásgátlásról - gátlás nélkül E gy tanulmányban azt olvastam, hogy a várva várt, akart, azaz előre tervezett gyerekek sokkal egészségesebbek, boldogabbak és kiegyensúlyozottabbak, mint a véletlenül, vagy kénytelen-kelletlen világra engedettek. Márpedig minden gyermeknek joga van az őt szerető szülőkhöz és az egészséges, boldog, kiegyensúlyozott élethez. És joga van mindazokhoz a föltételekhez, amelyek ezt biztosítják. Felelőtlen, erkölcstelen-e hát az a házaspár, amely akkor akarja fogadni szerelme gyümölcsét, amikor már gondoskodott a biztonságot adó, meleg fészekről? A valasz attól függ, az egyház vagy a feministák, a magzatvédők, a Békét az Anyaméhben Társaság vagy az egészségügy, a szociálpolitika képviselőjét, avagy a pénzben, időben, energiában szűkölködő asszonyt kérdezzük. Mindenesetre tény: amióta világ a világ, az ember valamilyen úton-módon bele akart szólni a természet törvényeibe. Amellett, hogy velünk született érzés az utódok utáni vágy, igen lelelménves módjait találtuk ki annak, miként védekezhetünk - micsoda szó! - saját gyermekeink világra jötte ellen. A legdrasztikusabb módszerrel, a művi abortusszal néhány hónapja már foglalkoztunk ezeken a hasábokon, ám azóta is egyre folynak a viták országszerte: új, szigorúbb törvénnyel csökkentsük-e a terhességmegszakítások számát. Mi ezúttal a születésszabályozás kíméletesebb, bár egyesek szerint erkölcsi és egészségügyi szempontból szintén vitatott eljárásaival, a fogamzásgátlás módjaival ismertetjük meg az olvasókat. Mindezt anélkül, hogy jogi és etikai kérdésekbe belebonyolódnánk. Célunk a felvilágosítás, az, hogy ki-ki a saját felfogása szerint, maga döntse el; a családtervezés melyik mai módját választja, amíg nem kész gyermeke örömteli fogadására. A szabályozás ősi módjai Tizenöt éven aluliak a műtőasztalon A túlnépesedés az emberiség örök gondja. A korlátlan gyermekáldás szabályozásának gyakorlata a legrégebbi időkbe nyúlik vissza. Méz, kősó vagy füstölés Az ősi idők legelterjedtebb születésszabályozási formája a csecsemő-, illetve gyermekgyilkosság volt. A Bibliában olvashatjuk, hogy Kánaán lakói fölös számű gyermekeiket Baal oltárán égették el. A görögök Tajgetoszra kitett kicsinyeit állatok falták fel; a karthagóiak az izzó Moloch torkába dugták, a rómaiak letaszították a tarpei sziklákról, a kínaiak pedig vízbe fojtották őket. Az aztékok mítosza szerint leölt gyermekeik ezüst madárként szállnak a napba. Jó néhány fennmaradt forrás azt sugallja, hogy e korokban sok helyen nem sejtették a gyermek születése és a közösülés közötti összefüggést, s a gyermekáldást bálványok, istenek akaratának tulajdonították. Ennek ellenére sok, ma is használatos fogamzásgátló módszer ősét megtalálhatjuk a korabeli feljegyzésekben. Az első írásos emlék az i. e. 1850-ból származó Kahun-papirusz fogamzásgátlóként krokodiltrágyát, mézet ajánl hüvelybe helyezve. Az Ebers-papirusz (i. e. 1550) szerint a biztos módszer az akácfózettel és mézzel ^titatott hüvelytampon. Az egyik legrégebbi kínai írás (i. e. 695) tartós meddőség elérésére higanyt,.ólmot tartalmazó golyócskák bevételét javasolja. Már az ősi szanszkrit írások említenek fogamzásgátló előírásokat, így a közösülés alatti passzivitás, amulettek viselése, hüvely füstölése, őrölt „Ajowan"-magvakból készült tamponok, hüvelyöblítés kősó és olaj keverékével. Bár az alkalmazott módszerek elve évezredeken át hasonló volt, elképesztő ötletek is születtek. Albertus Magnus (II93-1280) ezt írja: ..Fogj el egy farkast, öld meg, főzd meg a peniszét és adj hozzá egy kevés szőrt is." A bagdadi Rhazes 882-ben azt ajánlja, hogy káposztából, sártök beléből, gránát alma héjából, fülzsírból. elefántürülékból és mészből készült keveréket kell a hüvelybe tenni. A kondom őse A népgyógyászaiban évezredek óta használtak gyermekáldás elkerülésére különféle növényeket. Szintén csak néhány példa: Európában a rozmaring, a borsó, a cickafarkkóró, a spárga, a sivatagi fű, Észak-Amerikában a bogáncs, a Csendes-óceán szigetein a zöld kókuszdió volt használatos. Már a primitív korok embere alkalmazott sterilizáló műtétekei. később évezredeken át alkalmazták e módszereket. Jávai asszonyok rendszeresen végezték a méh mesterséges hátrahajlítását, az ausztrál bennszülöttek már ismerték a petefészek roncsolását. Pattintott, csiszolt kőeszközzel, fájdalomcsillapítás nélkül műtötték. A mai kondom ősét. állati hólyagokat már a rómaiak használták, de az igazi feltaláló Fallopio volt a XVI. században. Ez egy vászondarab volt, amelyet a hímvessző makkjára kötöttek. A megszakított közösülés is ősi módszer volt, azt is régen észrevették már. hogy van menstruációs ritmus, és hogy bizonyos napokon a teherbeesés valószínűsége kisebb, de nem tudták az okát. Faragott facsiga mint pesszárium Az abortusz története is évezredes. A primitív népek e célra a has feszes átkötését alkalmazták a terhesség előrehaladottabb időszakában, az arabok körében a magzat• burok korai megrepesztew volt szokásban abortív célból. A régebbi időkben gyakran használtak kémiai anyagukat, növényi (őzeteket magzatelhajtásra, fogamzásgál-, lásra Ezek alkalmazása, éppúgy mint a középkorban szintén gyakori mechanikus abortív módszerek nagy kockázattal jártak. Az abortuszok elérésére hajmeresztő módszerek alakultak ki. Ide tartozott a nehéz súlyok emelése, ugrálás, rázós úton való utazás, a terhes has ütése, rúgása, masszázs, forró fürdő. Gyökeret, lúdtollat, hajcsatot tolt ak fel. abortív oldatokat fecskendeztek a terhes méhbe. Bár a történeti áttekintésben szereplő sok módszer ma már mulatságosnak tűnik, jónéhány ősi fogamzásgátló anyag bizonyíthatóan spermiumölő hatású volt. Napjainkban több olyan növény hatóanyagát szintetizálják a világon, amelyeket régebben varázsszerként alkalmaztak. Némelyikről például kiderült, hogy a női hormonháztartás alapvető enzimrendszerének gátlásával átmeneti meddőség kiváltására képes. A pesszárium elődjeinek tekinthetők a hüvelytamponok, a kézzel faragott facsigák. Az ősi próbálkozások nagyban hozzájárultak a tudományos kutatások sikereihez, a ma használatos korszerű fogamzásgátló módszerek kifejlesztéséhez. TÓTH ÉVA M ennyire biztonságosak a mai védekezési formák? Milyen az ideális megoldás? Dr. Koloszár Sándor, a SZOTE Női Klinika tanársegéde és dr. Maróy Klára, az amerikai chapeel hill-i Termékenységi Klinika-volt laborvezetője segítségével jártuk körbe a témakört. Természetes módszerek A legutóbbi elérhető adat, egy 1977-es világstatisztika szerint a magyar nők 36 százaléka alkalmazott természetes fogamzásgátló módszereket 35-39 éves korában, míg csak 17 százalék élt ezekkel a lehetőségekkel 20-24 évesen. A megszakított közösülés a természetes módszerek ősi fajtája, amely eszközt nem, csak rendkívül nagy önfegyelmet igényel. Ennek hiánya adja a módszer egyik fó hibaforrását, az ismételt aktuskor bevitt ondósejtek tovább növelik a teherbeesés veszélyét. A szükséges állandó éberség ronthatja a kéjérzetet. A természetes védekezés másik lehetősége, ami egyben az önfegyelem újabb próbája, amikor a párok tartózkodnak a nemi élettől a termékeny periódusban. Egyes vallások csak ezt a módszert fogadják el megelőzésre. A női ciklus során a teherbeesés a tüszórepedés (ovuláció) időszakában következhet be. Időpontja kiszámítható (naptár-módszer). A nők havi ritmusa azonban nagy ingadozást mutat, így e módszer hibalehetősége igen nagy. Napi hömérőzéssel, a hüvelyváladék jellegének követésével a kritikus időszak pontosabban meghatározható. Fertőzések, gyógyszeres kezelések meghamisíthatják a napi teszt eredményét, és mivel néha maga az aktus is A terhességmegszakítások adatairól készített összeállítást elküldte szerkesztőségünkbe a Központi Statisztikai Hivatal tájékoztatási főosztálya, amelyet ezennel megismertetünk olvasóinkkal is. Az előzetes adatok szerint 1990-ben csaknem 90 ezer terhességmegszakítást végeztek Magyarországon. A terhességmegszakítások száma 1973-ban még 170 ezer volt. Az akkor hozott szigorító rendelkezéseket követően az abortuszok száma hirtelen és nagymértékben csökkent, 1974-ben már 102 ezer volt. A csökkenés ezt követően is folytatódott, és 1983-ban érte el a minimumát, 78 ezer 600 terhességmegszakítással. Attól kezdve egy mérsékelt, de határozottan emelkedő irányzat figyelhető meg 1989-ig, amikor ez a szám elérte a 90 ezer 500-at. Ebben szerepet játszhattak többek között az 1988-ban életbe léptetett enyhítő intézkedések. Az 1990. évi előzetes adatok kis mértékben az 1989. évi alatt maradtak, ami az emelkedő irányzat megtorpanását jelzi. Az elmúlt két évben a terhességmegszakítások száma csaknem azonos volt, a terhességmegszakításon átesett nők társadalmi-demográfiai helyzetéhen azonban bizonyos változások tapasztalhatók. Emelkedik azoknak a nőknek az aránya, akik az első terhességüket szakíttatják meg. Ez azzal is magyarázható, hogy nő a fiatalok, főleg a 20 éven aluliak aránya a terhességmegszakításon áteső nők körében, így például 1988 és 1989 között a terhességmegszakítások száma mintegy háromezerrel növekedett, s többségükben a 20 év alattiakon hajtották végre a műtéteket. Szembetűnő, hogy a fiatalok között is a legfiatalabb korosztály, a 15 éven aluli leányok körében végzett terhességmegszakitások száma majdnem a háromszorosára növekedett. Némileg változtak a terhességmegszakítás engedélyezésének indokai is. Az 1990-ben terhességmegszakításokon átesett nők egyharmada nem élt házasságban, míg 1988-ban még csak egynegyede. A 35 év feletti korú terhességmegszakítást kérő nők aránya csökkent, s ugyancsak csökkent az önálló lakás hiánya miatti abortuszok aránya is, 6,8 százalékról 4,2 százalékra. Egyre több olyan nő kérte a terhességmegszakítást, akinek már két élő gyereke van. Kismértékben csökkent, 1990-ben tíz százalék alatt maradt a nő betegsége, vagy genetikai okok miatti terhességmegszakítások arátyya. Egyéb, főleg szociális okokból a terhességmegszakításoknak mintegy 4 százalékát engedélyezték. Nemzetközi összehasonlításban - az egyes országok által közölt adatok alapján - hazánkban magas, átlagosan 35 az ezer szülőképes korú nőre jutó abortuszok száma. A magas arány valamennyi korcsoportra jellemző, de különösen kirívó a 20 év alatti nők körében, ahol meghaladja a 30-at. Magyarországon például 100 ismertté vált terhességből 40 végződik megszakítással, míg Hollandiában 10 alatt van ez a szám. A hazai helyzethez bizonyos vonatkozásban hasonló, vagy annál rosszabb az. abortuszhelyzet Csehszlovákiában. Bulgáriában és Jugoszláviában. A nemzetközi összehasonlításhoz azonban több tényezőt is figyelembe kell venni. Így többek között azt, hogy az egyes országokban különböző szigorúságú jogszabályok szabályozzák a terhességmegszakítások engedélyezését. Lényeges eltérés tapasztalható a fogamzásgátló eszközök körében és hozzáférhetőségében, az emberek szociális helyzetében, de az országok által közölt adatok megbízhatóságában, teljeskörűségében is. A nemzetközi összehasonlításokból egyértelműen levonható következtetés az, hogy Magyarországon több az ismételten abortáló nők száma, s magasabb a házas családi állapotú abortáló nők aránya, mint az országok többségében. A nyugat-európai országokban főleg akkor fordulnak a terhességmegszakítás kényszeréhez, amikor már nem kívánnak több gyermeket, míg hazánkban a gyermekvállalást megelőző abortuszok magas aránya a jellemző. Védekezés - napjainkban válthat ki ovulációt, a teherbeesés bizonyos valószínűséggel a legnagyobb elővigyázatosság ellenére bekövetkezik. A fenti módszereket összehasonlítva a reggeli alaphómérséklet követése adja á legmegbízhatóbb eredményeket. Krémek, zselék, habok A gumi óvszer (condom) az egyetlen, férfiak által használatos fogamzásgátló eszköz, itthon is egyre elterjedtebb. Megelőző szerepe mellett felmérhetetlen jelentősége van a nemi betegségek lekü zdésében is. Sokak számára használata kényelmetlen, illúziórontó, az előítéletek azonban ezt a problémát messze eltúlozzák. A hazái gyógyszertárakban egyféle méretben és minőségben kapható, trafikokban egyre több külföldi gyártmányú található. A pesszárium, a méhszáj elé helyezhető gumiharang használata itthon nem túlságosan elterjedt, a hazai szegényes típus- és méretválaszték nem segíti elterjedését. Csak spermiumölő-szerekke! kombinálva ad megfelelő biztonságot. Jónéhány hátránya, kényelmetlensége ellenére a pesszárium hatékony, nyugaton egyre terjedő védekezési módszet. A spermiumölő anyagok (spermicidek) vegyi folyamat révén teszik élet- és mozgásképtelenné az ondósejtet. A régebbi hüvelyöblítéses módszereknél a habok, zselék alkalmazása hatékonvabb, mivel mechanikailag is gátolják az ondósejtek mozgását. Népszerű a Jugoszláviából beszerezhető EMCO spray, műanyag csövén át juttatható be a helyszínen habot képző folyadék. A spermicid szerek hatékonysága nem túl jó. használatuk más módszerekkel kombinálva ajánlatos, illetve átmeneti időszakokban, amikor más módszerek nem alkalmazhatók. A női mechanikus védekezési módszerek legújabbika, a spermiumöló anyaggal gyárilag impregnált műanyag fogamzásgátló szivacs, nálunk nem kapható. Eszközök és tabletták A méhbe helyezhető fogamzásgátló eszközök alkalmazása hazánkban igen elterjedt, nyugati országokban népszerűségük csökkent. Hazánkban két típust forgalmaznak, a méretválaszték nagyon kicsi (az USA-ban 4 típus kapható sokféle méretben). A módszer nagy előnye, hogy biztonságos, kényelmes, nem igényel napi tevékenységet, a nemi élet természetességét nem befolyásolja. Megfelelő orvosi ellenőrzéssel hosszú időre védelmet nyújt. Hátránya viszont, hogy csak teljesen egészséges, normális belső anatómiájú, már gyermeket szült nők alkalmazhatják. A gyakran fellépő komplikációk miatt sokan kényszerülnek felhagyni e lehetőséggel. A legbiztonságosabb, legelterjedtebb védekezési módszer jelenleg a hormonális 210000./ 1956 1959 1962 1965 1969 1972 1976 1980 1984 1988 1990 El Abortusz " Élveszületós * Halálozás fogamzásgátló tabletták használata. Az aktus spontaneitását nem befolyásolja, a tabletták napi bevétele azonban rendszerességet igényel. Bizonyos betegségben szenvedő nők nem alkalmazhatják, némely esetben súlyos komplikációk léphetnek fel. Újabban csökkentett hormondózisokkal próbálják kivédeni a mellékhatásokat. Különböző hormonok kombinációjával minél inkább igyekeznek megközelíteni az élettani körülményeket. Az itthon kapható készítmények némelyike már megközelíti e követelményeket, egyik-másik már 35 év felett is szedhető. A közösülés utáni 72 órában adott hormonális készítmények a nagy hormondózis miatt felboríthatják a hormonális háztartást, így alkalmazásukat csak vészhelyzetben javasolják, illetve olyan nők számára ajánlják, akik ritkán élnek nemi életet. Az USA-ban nem engedélyezik e szerek forgalmazását. Tulajdonképpen ide tartozik a világszerte nagy vihart kavart RU486 menstruáció indukciós szer is, melyet Franciaországban már árulnak. A tudományos kutatások egyik irányvonala új elvekre épülő fogamzásgátló módszerek kifejlesztésére összpontosít. Sok ígéretes immunológiai, biokémiai gátló módszer kidolgozása van folyamatban. A másik terület a meglévő lehetőségek tökéletesítése. A tartós hatású hormonális készítmények megoldanák a napi adagolás problémáját. Kísérletek folynak injekcióként izomba adott, lassan felszívódó hormonális szerekkel. A Norplant néven nemrégen az USA-ban piacra dobott eszköz bőr alá ültethető hat kicsi szilikon rudacskából áll, a belőle lassan felszívódó hormon 1-7 évig fejti ki fogamzásgátló hatását. Ígéretesek az eredmények a hüvelybe helyezhető hormon tartalmú eszközökkel is. Hogy a fölsoroltak közül melyik az ideális védekezési mód? Olyan, amely minden szempotnak megfelel és mindenki számára egyaránt ajánlható, egyelőre nincs. Ki-ki a saját egyéniségének, szokásainak, egészségi állapotának megfelelő módszert válassza, ha tudatosan készül a Családalapításra T~L Életmód magazinunk a Magyar Vöröskereszt Csongrád megyei es szegedi szervezete, a Szegedi Egészségvédő Egyesület, a megyei egészségnevelési osztály, a Mentái Családsegítő Szolgálat, a Cure Kft., valamint a Modern Medicina Alapítvány támogatásával készült. A MELLEKLETET ÖSSZEÁLLÍTOTTA: CHIKÁN ÁGNES