Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-05 / 130. szám

SZERDA, 1991. JÚN. 5. DÉLMAGYARORSZÁG A HELYZET 3 Egyedi kísérlet, szegedi szereplőkkel Fogcsikorgatva nem lehet üzletet kötni Fogcsikorgatva nem lehet üzletet kötni - ismétlem a címet, nem magamnak, inkább tanulságként. Amit megéreztek a Jelei és Tsai kft. tulajdonosai. midőn ünnepélyes keretek között adták át a Református Palota földszintjén bérelt fogászati laboratóriumukat. A sáros és környéke szakemberei: fogorvosok, kereskedők, technikusok voltak meghiva ez alkalomra. Kunmer Zoltán, az e területen és hazai viszonyok között mamutcégnek számító budapesti székhelyű Fogtechnikai Vállalat igazgatója ajánlotta a jelenlevők figyelmébe a multifunkcionális munkahelyet. Bejelentésének egy mondata megragadott: a nagyvállalat 46 vidéki részlege közül a szegedi az első, melyben a dolgozók tulajdonosi részaránya, a privatizáció körülményei között, meghaladja az 50 százalékot. Illett lecsapni erre az adatra - a kérdésfeleletek elhangzása közben mosolyogtunk egymásra, a munkaasztalok ugyanis állófogadásra voltak megterítve... - Igazgató úr! A központosítás leépítésével miként alakul a vállalat szerepe e szociálpolitikai gondokkal átszőtt, végeredményben kézműves-szolgáltató iparágban ? - A Fogtechnikai Vállalat 1200 dolgozót foglalkoztatott. A járható út biztosításával elősegítettük, hogy az emberek kezükbe vegyék sorsuk irányítását. A sajátos szegedi eset kapcsán bontom ki válaszomat. A Zelei és Tsai kft. dolgozói mélyen a zsebükbe nyúltak, vállalták a befektetés kockázatát, elsősorban a fejlesztés és laboj&iaiakítls terén. Ha körülnézünk, már most észlelhető a szemléletváltás. A vállalat tov ábbra is ellátja azon feladatokat, amelyekkel terheket veszünk le a hasonló kft.-k válláról: az anyagellátás (bevásárlások) eszközlésével, mivel összességében ipari mennyiségről van szó, 30-40 százalékos kedvezményeket tudunk biztosítani, a közös külpiaci fellépéssel: megoldjuk az oktatás és továbbképzés kérdését, ami azért is fontos, mivel az egészségügyben és társadalombiztosításban egységesek az elvárások, tehát valós tényként keJI kezelni az azónos nívóval szembeni igényt. Megkönnyítjük a technologizálást, az újdonságok befogadását. - Az egészségügy, a szociálpolitika, illetve a társadalombiztosítás helyzetéi tekintse, milyen előjelű jóslatot kockáztat meg a szakma jövőjét illetően? - Az a 30 százalék állami tulajdon, amivel vállalatom részesedik a Zelei és Tsai kft.-ben, biztonságban van, mivel e szolgáltató ágazatban nagy szerepet kap a személyes kapcsolat, s az érdekelt dolgozók vigyáznak a pénzükre, mint a szemük fényére. A veszély forrását abban látom, hogy őrlődünk a gazdaság- és szociálpolitika között. Míg az energia-, anyag- és bérleti költségek már elérték a nyugati szintet, késlekedik a társadalombiztosítási reform. Magyarán szólva csupán álom a piaci helyzet. Németországban egy porcelánkorona 280 DM, nálunk 1300 forint. Tessék számolni! - Mennyi „kifutási idővel" számol a társadalombiztosítási reform esetében? - Legalább egy évvel. A kockázatot, a beleroppanás veszélyét álljuk. Ez a szakma nagy vizsgája. Az önkormányzatok viszont elfogadható bérleti díjak megállapításával bebizonyíthatják: e szolgáltatást nem kezelik a butikosok szintjén. A Zelei és Tsai kft. ügyvezetője Nagy Mihály József. A társaság a szakmában a „legpatinásabb" nevet viselő kollégájuktól kölcsönözte a cégbíróságon hivatalosított „viseletet." Az ügyvezetőnél-szakmai krédójuk iránt érdeklődtem. - Az összefogás a tagság érdeme. Kapcsolatunk nem lehet ellentét forrása. Versenyben v agyunk, tehát: adunk, hogy kapjunk. Fogcsikorgatás nélkül... - A jövőt illetően... .- Csak ismételni tudnám mondanivalómat. Mondjuk, hamiinckétszer... FOTÓ: SOMOGYI KÁROLYNÉ PATAKI Ügyes 4;r hiszem, az első suhanó reklámra mindenki felfigyelt Szegeden, még akkor is. ha azt éppen egy drosztop álldogáló autó tetején pillantotta meg először. Mini egy óriási taxilámpa, csak éppen merőleges a kistestvérre. Az első, akkor még szokatlan doboz feliratát alaposan végigolvastam, a másodikat is... A reklám tehát elérte célját, az ötlet jó, az újdonság erejével hatolt. Egyelőre nem lehel nem észrevenni, de ha egyszer túl sok lesz belőle, a megszokás miatt csökkenhet a reklámérték. A figyelmet ébren kell tartani, s erre jó példái láttam a minap a fővárosban, a Déli pályaudvar mellett, amely ugyancsak rátett még egy lapáttal a szegedi Ötletre. Suhanó reklám nagyban, az elmélet hasonló: taxi plusz reklám, de már nagypályás megoldással. Az igazat megvallva ez sem suhant, sőt éppen az volt a lényege, hogy állt. Elöl egy öregecske Skoda vonóhoroggal, azon egy KRESZ-szabályoknak megfelelő utánfutó, rajta egy legalább háromszor kétméteres tábla, amely valami ingatlanügynökséget reklámozott. Lényege, hogy oda lehel húzni, ahol legnagyobb a forgalom, s ott már lehet várakozni, ahol csak a megállási tiltja a tábla. Pénteken például a városból kifelé, a lámpás kereszteződésnél, vasárnap ugyanott, csak a túloldalon. És nem is drága, szinte csak a várakozási díjat kell fizetni. Ügyes, de én már kitaláltam a következő fokozatot is. Alig pihegő, de még érvényes forgalmival rendelkező, lestrapált kamion - akad belőlük bóhen sok négyzetméteres táblával a pótkocsiján, a legnagyobb méretben, amit még a KRESZ enged. Azt hiszem, a rugalmas közúti reklám ezzel, méretét tekintve legalábbis elérte a felső határt, kérdés csak az mit szólnak mindehhez a városatyák. Se helyi adó, se közterület-foglalás, csak reklám. K. A. Vabank RAEAI GÁBOR Mi a különbség Bécs és Budapest között? - tették fel egyszer a kérdést egy ismert, européer, közéleti embernek. A válaszon már meg sem döbbentünk igazán: a két város egyforma, csak annyi a különbség, hogy Bécs működik. Budapest meg nem. Lehet, hogy Murphy törvény ei Közép-Kelet-Európára igazak csupán? Pedig itt is működik sok minden, de még hogy! Gazdasagi életünk - illítólag- ugyanúgy átesett egy rendszerváltáson, mint társadalmunk. Tavaly a vezetők jórészét lecserélték, vagv újraválasztották. Persze itt sem működött minden tökéletesen, az előre elgondolt koreográfia szerint. Mert micsoda felemás rendszerváltás az. amelyben a pártállami igazgatókat, vezéreket, ügyvezetőket a pórnép csak úgy újraválasztja. S lássunk csodát, a minap egyik induló magazinunkból kiderült, a legjobban fizetett menedzserek nagyrészt a vállalati tanácsok által irányított cégeknél található. A játék lényege pofonegyszerű: mi felsrófoljuk a te fizetésedet, te viszont visszaemeled a miénket. Jól működik ez a szisztéma már évek óta. Egyik külkereskedelmi nagyvállalatunk vezére csak súgva meséli abaráti körben: felesége kiszámította, havi húszezret is megtakarítanak azzal, hogy rendszeresen hivatalos fogadásokon ebédelnek, vacsoráznak. Néhány évvel ezelőtti fogadások jutnak eszembe. Legenda járt arról, hogy X-nek hogyan van kibélelve a táskája. Külön rekesz a hidegtálaknak, a kalácsnak, a salátának. Sót, rossz nyelvek szerint X. táskájában még egy bütykös is lapult, s a lehetőségek függvényében egy vékony pvc-csővel egy alkalmas pillanatban leszívta az asztal tetején álló kancsóból a vörösbort. Egészségére! Hogy mi köze a megmosolyogtató történetnek gazdaságunkhoz? Sok, nagyon is sok. Gyorsan változó világunkban ugyanis egyre többen hiszik azt, hogy máról holnapra egycsapdsra megcsinálhatják szerencséjüket. De miért lenne baj az, hogy mindenki a zsebében hordja a marsallbotot? - ellenkezhetnénk azonnal. Nem baj, egyáltalán nem lenne az. Csak a türelem hiányzik sokakból, hogy ne egyetlen év alatt akarjanak milliomossá válni. Külföldi pénzemberek, vállalkozók ingatják leginkább a fejüket, hogy mennyire türelmetlenek vagyunk. Ha a betegségünkre az orvos gyógyszert írt. mindnyájan elfogadjuk, hogy idő kell a hatáshoz. De hogy a gazdaságban is idő kell az eredmény eléréséhez, azt sokan nem akarják elhinni. Pedig így van. Nem is csoda, ha napról napra hallani felszámolásra ítéltetett vállalkozásokról. Igaz, az ügy es vállalkozók közben kiszedtek mindent a cégből, amit csak lehetett, no meg azt is, amit nem lett volna szabad. Vabank- mondaná a francia egy kártyás hasonlattal, amikor valaki egy etlen lapra rakja fel mindenét a bankkal szemben. Vabank-ország lettünk. A türelmetlenség, s oly kor a hirtelen gazdagodás csalfa ígérete hamiskártyássá, esztelenül kockáztatóvá tett sokakat. Gazdasági életünk etikája közben szemerkényit sem lett jobb, mint volt egy-két évvel ezelőtt. Sót, néha úgy tűnik, vállalataink, vállalkozásaink jelentős részét két csoportra lehet osztani: a már kifosztottakra és a még kifosztás előtt állókra. De mielőtt bárki sértőt olvasna ki a sorok közül, időben megnyugtatom. Nem vállalkozóink hibája elsősorban, hogymindent kénytelenek egyetlen lapra feltenni. Egy elfuserált szisztéma igazítja még úgy a dolgokat, hogy csak múltunk és jelenünk lehet. De jó is lenne egyszer már törvényt alkotni a jövőnkről is! Olyan szisztémát meghonosítani, ahol érdemes hosszú távon gondolkodni, befektetni, s nem a bankkal szemben, hanem azzal összekacsintva játszani. Elképzelem, hogy X. úr ma hogyan tüntetné el a hidegtálakat, ha lenne rá módja. Minden bizonny al egy nagyobb és elegánsabb táskát csináltatna először. Több rekesszel, több üveggel. Fejlődik a világ, a fogadások is egy re elegánsabbak és gazdagabbak lesznek. X. pedig nem győzne csodálkozni, micsoda bolond egy világ, ahol már a lopkoddshoz is muszáj befektetni. „Benne voltam a gépben" Emlékszem, amikor 1973 őszén, éppen nagyapává lett édesapám azzal jött haza a gyárból: szörnyű baleset történt. Egy fiatalembert elkapott a gép. fél oldalát összeroncsolta. Szörnyülködtünk, sajnálkoztunk, aztán nagysikerű családi ceremónia közepette megetettük a babát sárgarepat'ózclékkel. Mire a végére értünk, már mindannyian azon örvendeztünk, milyen egészséges, jó étvágyú ez a gyerek. Más baján hamar túlteszi az ember magát. - Hogyan emlékezik vissza arra a 18 évvel ezelőtti napra? - kérdezem v endéglátómat. - Nem kavarják föl ezek az élmények? - Rég túltettem magam rajta, beletörődtem már - hessegeti el lapintatoskodásomat. majd mesélni kezd. - Az újszegedi kenderben, a szövőben dolgoztam, a festőben. Október 10-én történt: vagy rosszul lettem, vagy rosszul nyúltam a géphez, a jobb kezemet elkapta, fölemelt, belecsavart a ponyvába, és közben ledörzsölte a bőrt a lábamról. Nem is kiabáltam... Az egyik munkatársam vette észre, hogy benne vagyok a gépben... - ...amely működött tovább? - Azt is latolgatták, talán a vállalat a felelős. Nem lehet tudni. Én nem hibáztatom a gy árat. Tény, hogy öreg gép volt, megállt magától, csus/ott a7 ékszíj. Ez volt a szerencsém - Elet és halál között került a kórházba... - Három napig eszméletlenül feküdtem. harcoltak ériem az orvosok. Két és fél évig táppénzen voltam, '76-tól '83-ig leszázalékoltként dolgoztam a szertárban. A jobb kezem javult, bár súlyt fölemelni nem tudok vele. A jobb lábam azonban elkezdett rettenesen fájni. Nehezen jártam, sokat szenvedtem, de mindenáron meg akartam menteni. - Mégis bekövetkezett, amitől félt.' - Az érbetegség szörnyen fájdalmas. Nem hagy aludni, belezavarodik az ember. A műtét előtt szinte nem tudtam, mit csinálok, akkora fájdalmaim voltak. Nyolc éve aztán amputálták a jobb lábamat. - Hogy élte ezt meg lelkileg? - Először rossz volt. Egy lábbal közlekedni! Aztán éltetett a remény, hogy megtanulok járni így, mankóval. A művégtaggal sose tudtam megbarátkozni. A jobb után a bal is - Mint rokkantnyugdíjas, mivel töltötte az idejét? - Tettem-vettem a ház körül, barkácsoltam, elkészítettem a családnak az ebédet. Cserealapon összedolgoztunk a szomszédokkal, hál' Istennek, jó emberek. Én térítőkét szegtem be a géppel, ők zöldséget adtak a kertből. Szép ez a ház. nem lehet régi.. - Már javában építkeztünk'. Baleset CHIKÁS ÁGNES Nem sír, nem könyörög, nem panaszkodik. Fekszik az. ágyban és elmélkedik. Azt mondja, a könyv nem köti le, elalszik. Ha van adás. inkább a tévét né/i és várja, mikor ny ílik a bejarati ajtó. mikor érkezik haza \ alaki. Korabban. ha féllábbai is, de elbócorgott a lakasban, a ház korul: megfőzte a családnak az ebédet, barkácsolt ezt-azt, leült a varrógép elé... Hogy mi lesz ezután, hogyan telnek majd napjai? Ezt tervezgeti a 41 esztendős Balogh Imre, kiszombori házának földszinti szobájában, egy hónappal utolsó műtéte után. mtmaMMMMMMMMMM^^ amikor közbeszólt a baleset. A vállalat fölajánlotta: ad egy Trabant hycomatot. vagy kártérítést fizet. A pénz jobban kelletL Elkészült a belső pucolás, be tudtunk költözni. A vízvezetéket magam szereltem, a gázt OTP kölcsönből fizettük, az apróbb munkákat később is el tudtam végezni magam. - Úgy tűnt. sikerül szinte teljes életet élnie... - Igen, de egyre jobban kezdett fájni a bal lábam.'Azt hittem, a ránehezedő súlytól. Gyógyszereket szedtem be, az ellen meg a gyomrom tiltakozott. Kiderült: érbetegség. A dohányzást abbahagytam, fogyókúráztam, de az őrült fájdalmak jöttek, mint a másik lábamnál. Műtötték az érsebészeten, nem szűnt meg a fájdalom. Úgy döntöttem, inkább vágják le ezt is, mintsem tovább szenvedjek - Hogyan tovább ' - Túl előre nem merek gondolni. Betervezem, aztán csalódás a vége... Ha mégis jól alakul a sorsom, akkor örülök. - Most ágyhoz kötött, segítségre szoruló ember. - A feleségem három műszakban dolgozó ápolónő, a fiam 21, a lányom 16 éves. Úgy osztják be, hogy mindig legyen velem valaki. Szerencsére a családdal nem volt problémám - A családon kívül vannak emberi kapcsolatai? - Nem is kerestem. A feleségem elég volt. Nagyon szolgálatkész volt velem a gyógytornászom: megtanított, hogy erősítsem a felső testrészemet, hogy menjek ülve... - A munkatársak gondolnak önre? - A baleset után nagyon rendesek voltak. A festösök még rá tíz évre is el-eljöttek, pénzt is gyűjtöttek nekem. A szertárosok is segítőkészek voltak. Idővel azonban minden feledésbe merül. Tudtam, hogy így lesz... Nem lehet mindenkit meglátogatni, akin segíteni kell... Akkor mindenhova elmehetnének. „Ha majd mozgok, tervezek is" - Mégis, hogy képzeli el az elkövetkező éveket ? - Hosszú távú terveim nincsenek Ezzel a kis szobakocsival megtanulok közlekedni a lakásban. Ehhez persze át kell alakítani sokmindent. Várom a kőművest, az asztalost, hogy széles ajtókat rakjanak be, kivegyék a küszöböket. Már ezen jár az eszem... Ez az első teendő. - Hogyan tud így kitörni a négyfal börtönéből? - Mivel a bal lábam elvesztését már nem írják az üzemi baleset számlájára, az elektromos, utcai kocsiért bizonyos térítési dijat fizetni Leli Rendes volt a vállalat, kérés nélkül fölajánlotta, hogy ezt kifizeti helyettem. Nagyon várom azt a kocsit, hisz tavaly ősz óta benn raboskodom a négy fal között. Akkor majd találkozom az utcán emberekkel, elmegyek a boltba, a borbélyhoz... - Négytagú csatád, egy fizetésből és rokkantnyugdíjból hogy tud megélni? - A feleségem ügyeleteket is vállal, persze így is kevés a pénz, különösen most, hogy a lakás átalakítása előtt állunk. - A'em fordult segélyért az önkormányzathoz? - Eddig még soha nem kértem, most igen. Azt mondták, érdeklődjek... Esetleg még személyi kölcsönt tudunk fölvenni. - Nem tart kapcsolatot a mozgássérültek egyesületével? Ők nem segítenének ? - Nem szívesen kérek, inkább összébbhüzom magam. Van. aki nálam is rosszabb helyzetben van.. Búcsúzóul kezet fogunk. A nemrég műtött ember még utánam szól az ágyból: - Ugye, nem sértettem meg senkit azzal, amit mondtam. írja meg, hogy a családom, az orvosok, a mentősök, a munkatársaim mind rendesek és segítőkészek voltak. És köszönöm a vállalatnak, hogy nem feledkezett el rólam. Örülök majd. ha megérkezik a kocsi. Tudja, ha mozogni tudok, tervezni is kftnnvebb levz..'.