Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-04 / 129. szám
6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. JÚN. 4. Alapszabály-ellenes volt az elnökválasztás a Szeged SC-nél? A megbeszélt találkozón ketten vártak, Bodó Antal első számú helyettese, Rácz Mihály is jelen volt társalgásunkon. Mielőtt a dolgok közepébe vágtunk volna, jegyzőkönyvek halmaza került az asztalra, mondván, jó ha kéznél vannak a dokumentumok. - Kinevezésének jogosságáról mendemondák keringenek a városban, ezeknek vagy van alapjuk, vagy nincs. Az viszont bizonyíthatóan igaz. hogy azon az ominózus vezetőválasztó elnökségi ülésen több résztvevőnek nem volt szavazati joga. Mi erről a véleménye? - Tudomásom szerint minden jogszerűen történt! Öten igennel, ketten nemmel szavaztak, egy elnökségi tag pedig tartózkodott. A kilencfős elnökségből hatan voltak jelen az ülésen, a férfikosarasoktól senki nem vett részt, két szakosztályt az általuk kijelölt személyek képviselték. Egyikük borítékban hozta el a rám adott voksot, a másik ellenem szavazott. - A sok egyéb (szakosztályok pénzügyi és személyi önállóságát sértő intézkedései) mellett ugyancsak vitatják azt a döntését is. miszerint helyetteseit a vezetőség tudta, beleegyezése nélkül nevezte ki. mégpedig igen gyorsan. Holott az alapszabályban ez áll: ..Az egyesület elnökségének feladata és hatásköre a sportegyesület elnökének és elnökhelyettesének (!) megválasztása." - Az alapszabály szerint az elnökhelyetteseket az elnökség nevezi ki, illetve hagyja jóvá. Kineveztem helyetteseimet, mert a munkáltatói jog összes tézisével kapcsolatban megkaptam a cégbíróságtól, illetve a polgári irodától, mi az, ami nem felel meg az alapszabályban foglaltaknak. A pontatlanságok tisztazasa után félreérthetetlenné vált részemről, hogy az elnök egyszemélyben gyakorolja a munkáltatói jogot! - Szavaiból ítélve, minden törvényes és jogszerű. - Furcsállanám, ha az elnökség Névtelen levelekben írtakkal, anonim telefonálók bejelentéseivel, észrevételeivel nem ildomos foglalkozni, mert - kevés kivételtől eltekintve - legtöbbször a rosszindulat irányítja a tollat fogó kezet, mozgatja a tárcsázó ujjakat. Most mégis kénytelenek vagyunk eltekinteni ettől az íratlan „szabálytól", ugyanis tényleg közérdekű dolgokra hívták fel figyelmünket. Nevezetesen arra, hogy a Szeged SC vezetése Bodó Antalt alapszabály-ellenesen ültette az elnöki székbe! Ez azonban még nem minden. Az egyesület első számú embere „trónfoglalását" követően tisztogatásba kezdett, többgyermekes anyák rettegnek a létbizonytalanságtól, az előző vezetés „kiszolgálóit" bizalmatlanság övezi, gyanúsítgatják őket... - így a névtelen levél és a telefonáló. Szó mi szó, becsületbe vágó feltételezések. Minden további szóbeszédet kerülendő kerestük meg a legilletékesebbet, Bodó Antalt, högy elmondhassa véleményét: szerinte történt-e jogsértés kinevezését illetően, avagy „fúrásról" van szó csupán. Beszélgetésünket megelőzően átadtuk neki a szerkesztőségünkhöz érkezett levél másolatát, hogy tanulmányozhassa állításait. vxmmmmmí'mmmwmmmMmmmmmMammtm határozná meg, kivel, kikkel dolgozzam, ezt különben az elfogadott pályázatomban is jeleztem. - A Szeged SC szegénysége a templom egerének sorsával vetekszik, ugyanakkor - a hírelések szerint - az elnök és helyetteseinek évi bére a járulékokkal 3 millió forintnál is több... - Nevetséges amit állítanak, az a bizonyos összeg a másfél milliót sem éri el. - Bodó Antal „tisztogatással" kezdte ténykedését. Dr. Kónya Sándor vállalkozási igazgatót fegyelmivel elbocsájtotta, és ahogyan beszélik, ezzel nem elégszik meg. - Erre nem tudok mit mondani... Dr. Kónya Sándor fegyelmijét kinevezésem előtt, pontosabban azzal párhuzamosan indította az elnökség. Nekem az volt a dolgom, hogy aláírjam a határozatot. Mielőtt megtettem, kikértem a klub jogi képviselőjének véleményét, indokolt-e a fegyelmivel történő elbocsátás? Egyértelmű volt az igenlő válasz. Ehhez annyit, mindenki azt hiszi, elődeimet mindenáron a betonba akarom döngölni. Szó sincs ilyesmiről! Más kérdés, amikor Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a Totó 22. játékhetére 3 105 403 darab szelvény érkezett be. 13 plusz 1 és 13 találatos szelvény nem volt. A következő hétre átvitt nettó jutalomösszeg 5 973 875 forint. A nyeremények: 12 találatos szelvény 32 darab, nyereményük egyenként 290 355 forint, 11 találatos szelvény 488 darab, nyereményük egyenként 7 616 forint, 10 találatos szelvény 4946 darab, nyereményük egyenként 1 127 forint. m MWi ipeniÉr üzmAa Az elmúlt héten rekordmennyiségű tippszelvény érkezett rovatunkhoz, de 2 + l találatot egyetlen olvasónk sem ért el. Szabályaink értelmében így a kéttalálatosok között osztottuk fel a 120 db kéthasábos totószelvényt. A nyertesek (Maróti Tibor, Nagy Vendel, Gátay Antal, Fehér László, Balogh Györgyné, Dobai Gábor, Pető László, Farkas Vilmos, Salánki István és a ,31 l-es áruda") a Tisza Volán Dugonics téri totózójában vehetik át a 12-12 db totószelvényt. A helyes tippek egyébként ezek lettek volna: Szeged SC-Vác 1-0, Mórahalom-Tápé 2-1 és a +1 mérkőzés: Sándorfalva-Móraváros 0-0. Név:. Lakcím: Végeredmény 1. Szegedi Dózsa-Kiskőrös 2. Kiskundorozsma-Határőr Dózsa + 1 Móraváros-SZVSE Pótmérkózés: Tanárképző-Makó A postára adás határideje: június 7. Címünk: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. A borítékra kérjük ráírni: 2+1. munkához láttam, intézkedtem, mert a szükség úgy kívánta. - A szülési szabadságon levő gazdasági igazgatóhelyettes, Czifra Lászlóné is keresheti új munkahelyét... - Beosztása a mostani struktúrában megszűnt, de nem azért, mert ő a Czifráné, hiszen se jót, se rosszat nem mondhatok róla. Helyére, mivel szabadságon van, mást neveztem ki, de az 6 munkaviszonya nem szűnt meg. A klubnál belső pénzügyi revízió van, mert tisztában akarok lenni anyagi helyzetünkkel. Esetében két variáció lehetséges. Ha az ellenőrzés nem talál szabálytalanságot, meg lesz a helye, amennyiben rendellenességet észlelnek, a továbbiakban nem tartunk igényt munkájára! - Nyílt titok, elképzelései között szerepel a labdarúgó-szakosztály átszervezése, ami egyenlő Zádori Gyula szakosztályvezető menesztésével. bár ő - igaz, ideiglenes megbízással - jelenleg a labdarúgók elsőszámú képviselője. - Szó sincs ilyesmiről! Tudott, hogy a labdarúgók a kiválás gondolatával foglalkoznak, önálló futballklubot akarnak létrehozni. Részemről úgy tekintem ezt az ügyet, hogy a Szeged SC-nek van egy NB I-ben játszó csapata, tehát a elképzelésüket, bármivel is indokolják, nem támogatom semmilyen formában! Ha mégis belevágnak, hosszú jogi folyamat lesz kísérője az érvényes Szerződések miatt! - Ha lehet és nem titok, ismertesse Zádori Gyulával kapcsolatos véleményét is... - Többször, több órán át beszélgettem Zádori Gyulával, aki elmondta, az általam vázoltak ismeretében nem szívesen maradna tisztében, mert nem ért egyet koncepcióimmal. Tehát valótlan az állítás, miszerint én nem akarok vele dolgozni. Ez éppen fordítva igaz! Nekünk egymással vitánk soha nem volt, ezért mondtam neki, közösen találjunk megoldást. - Már neharagudjon, amit mond, az „kendőzés" és nem konkrét válasz' - Magánemberként mondom, ennek a labdarúgó-szakosztálynak, ebben a formában, nem hiszem, hogy szüksége van Zádori Gyulára! Nézőpont kérdése, hogy a történteket ki, hogyan értékeli. A magyar jog, de még a klub alapszabálya szerint sem lehetséges olyasmi, hogy a kijelölt személy helyett az éppen megtalált, ráérő illető szavazzon, netalán „borítékolva " közvetítse megbízója álláspontját. Olyan procedúra sem létezik, amely alapján így lehetne a hivatalos aktust meg nem történtté tenni, illetve módosítani: „Azok szavazatát ne vegyük figyelembe, akik csak tanácskozási joggal vettek részt ama bizonyos ülésen." A: megint csak szegénységi bizonyítvány az egyesületre nézve, hogy amikor olyan kérdésben kell dönteni amelytől függ. függhet a Szeged SC léte vagy nem léte -. képtelen valamennyi érdekelt megjelenni, noha e pozíciót senki sem kényszerítette rájuk! GYÖRKI ERNÓ Három továbbjutó * .TM......,,„n„:,T..,rr - I íf fi '*! Illlffll Szeged adott otthont a röplabda sportág területi diákolimpia döntőjének. A „hazai" pálya előnyét élvező Tisza-parti résztvevők egy együttes kivételével sikert arattak. A III. korcsoportos leányok és fiúk küzdelmében a Felsővárosi általános iskola csapatai diadalmaskodtak. A Dózsa Erzsébet testnevelő által felkészített leány gárdában a következők szerepeltek: Rácz Judit, Kiss Emőke, Barcsi Erika, Kozák Anikó, Láng Erika, Dombvári Zsuzsi, Kiss Katalin, Horváth Boglárka, Bálint Szulamit, Hollósi Ágnes, Rumpf Melinda, Kiss Eszter. A győztes fiú csapat pedig a következő összeállításban küzdött: Csík Gábor, Székely Róbert, Miklós Ferenc, Torma Péter, Mokhult Zoltán, Elekes András, Szendrei Zoltán, Árva Zsolt, Gárgyán István, Tóth B. János, Piros Endre. Edző: Katona János. A IV. korcsoportos leány csapatoknál a Szegedi Deák Ferenc Gimnázium együttese a 4. lett. A fiúk között szereplő Szegedi Csonka János Gimnázium és Szakközépiskola azonban szintén nem talált legyőzőre. Nusser Elemér testnevelő csapatában a következők szerepeltek: Takács László, Fritz Péter, Csábi Zsolt, Piros Dénes, Paulik Krisztián, Sóki Zoltán, Kókay Péter, Vörös Péter. A szegedi játékosok közül a következők kaptak különdíjat: Barcsi Erika, Torma Péter, Takács László, Kókay Péter. A győztes csapatok, az országos diákolimpia döntőjébe jutottak. Olimpiai rajzpályázat Nemes kezdeményezést hívtak életre a „ Becsületes játék az egyetlen út" mozgalom szellemében a Békés Megyei Hírlap munkatársai és a Békés megyei MOB-tagok. A Magyar Olimpiai Akadémia októberi, békéscsabai vándorgyűlése alkalmából, valamint a jövő évi barcelonai olimpia tiszteletére országos gyermekrajz-pályázatot és kiállítást hirdettek meg. A kezdeményezést támogatja a Békés Megyei Szabadidős Klubok Tanácsa, a Nemzeti Sport, a MOB és a Magyar Olimpiai Akadémia. A pályázat kiírása szerint olyan képek beküldését várják az ország általános iskolásaitól, amelyek kifejezik az olimpiai eszmét, a népek közötti barátság és megértés szellemét, a mozgás és a sport örömét. A rajzokat tetszés szerinti technikával készíthetik el a gyerekek, fél- vagy negyedíves rajzlap méretben. Legfeljebb egy oldal terjedelemben a pályázók meg is írhatják az ábrázolt jelenettel kapcsolatos gondolataikat. Két korcsoportban, az 1-4. és az 5-8. osztályosok között dönt a szakzsűri a munkákról, amelyeket a Békéscsabai Tanítóképző Főiskola címére (5600 Békéscsaba, Bajza u. 33.) kell eljuttatni szeptember 30-áig. Á legjobb alkotásokból az olimpiai vándorgyűlésen, Békéscsabán kiállítást rendeznek, és tervezik a legszebb munkák könyvalakban történő megjelentetését is. A legsikeresebb alkotók sportpálya- és uszodabelépőket, sportfelszereléseket, játékokat nyernek. Kistelek már bajnok Mfwmifil il i i WlStmiií! WíiíEzi A megyei II. osztályú labdarúgóbajnokság 28. fordulójában eldőlt a bajnoki cím sorsa. Két fordulóval a pontvadászat vége előtt a Kistelek öt pont, tehát behozhatatlan, előnnyél vezeti a tabellát. Ugyanakkor nagy a tülekedés a dobogó második helyéért. Az ezüstérmes pozíciót most az Üllés foglalja el, de a Csanytelek és az UTC is pályázik erre a helyre. A két sereghajtó, az Algyő és a Forráskút most is vereséget szenvedett. Köztük a sorrendet valószínű az egymás elleni találkozójuk eredménye dönti majd el. Forráskút-UTC 1-3 (0-1) Forráskút, 200 néző. Vezette: Péter Á. A vendégek kapu előtti határozottsága döntő volt. Góllövők: Szilágyi, ill. Tóth Z., Kakuszi (a mezőny legjobbja), Kovács. Ifjúságiak: Forráskút-UTC 1-5 Asotthalom-Szegedi Postás 3-1(1-0) Ásotthalom, 300 néző. Vezette: Bodó. Az újjászervezett hazai együttes magabiztosan játszott. Góllövők: Tóthszeles, Hevesi, Gárgyán S., ill. Vadászi. Ifjúságiak: Ásotthalom-Postás 1-3 Szatymaz-Kistelek 1-7 (1-4) Szatymaz, 300 néző. Vezette: Molnár. A gyors kisteleki csatárok megoldhatatlan feladat elé állították a hazai védőket. Góllövők: Muhel (3), Tóth I. (2), Czirok (2, mindkettőt 1 l-esből), ill. Buka(l l-esből). Ifjúságiak: Szatymaz-Kistelek 5-3 Szegvár-Földeák 3-2 (l-l) Szegvár, 200 néző. Vezette: Sóti. A helyzeteit jobban kihasználó csapaté lett a két pont. Góllövők: Németh I. (2), dr. Lancsa, ill. Guba (öngól), Tóth I. Ifjúságiak: Szegvár-Földeák 2-2 Rúzsa-Üllés 1-0 (0-0) Rúzsa, 300 néző. Vezette: Vezér. Nagy küzdelemben Kazi góljSval megérdemelten nyertek a hazaiak. Ifjúságiak: Rúzsa-Üllés 2-2 Kiszombor-Algyő 3-1(1-0) Kiszombor, 200 néző. Vezette: Serfőző. A játék képe alapján a hazaiak akár nagyobb különbséggel is nyerhettek volna. A kiszombori gólokat Siket és Koczkás (2) szerezte. Ifjúságiak: Kiszombor-Algyő2-3 Csanytelek-Nagymágocs 1-0 (0-0) Csanytelek, 200 néző. Vezette: Varró. A helyzetek alapján egy góllal mindenképpen jobbak voltak a hazaiak. Góllövő: Bartus. Ifjúságiak: Csanytelek-Nagymágocs 2-4 Mártély-JATE SC 3-0 (0-0) Mártély, 150 néző. Vezette: Bajnóczi. A hazaiak fölénye a második félidőben gólokban is jelentkezett. Góllövők: Herczeg (2), Sepsei. A bajnokság állása: 1. Kistelek 28 20 3 5 89-24 43 2. Üllés 28 17 4 7 55-42 38 S. UTC 28 16 5 7 56-26 37 4. Csanytelek 28 15 7 6 48-35 37 5. Postás 27 12 6 9 43-33 30 6. Rúzsa 28 12 6 10 39-31 30 7. JATESC 28 11 7 9 48-47 29 8. Kiszombor 28 13 1 14 52-53 27 9. Ásotlhalom 28 10 7 II 39-42 27 10. Földeák 28 9 7 12 37-42 25 11. Nagymágnes 28 8 8 12 45-54 24 12. Szatymaz 27 7 10 10 32-42 24 13. Mártély 27 7 8 12 45-55 22 14. Szegvár 28 7 8 13 41-66 22 15. Algyö 28 6 3 19 39-72 15 16. Forráskút 27 4 6 17 27-71 14 Megyei döntő IMpM II • ||il Az 1992. évi labdarúgó Magyar Kupa helyi elődöntői befejeződtek, szerdán és csütörtökön már a megyei döntőt tartják. A párosítás a következő. Szerdán: Kiskundorozsma-Metripond, CsanytelekMakói FC. Csütörtökön: RöszkeÜllés, Szegedi Postás-Csongrád. Valamennyi találkozó 17 órakor kezdődik. Amit tudni kell még a kiírásból: döntetlen esetén továbbjutó az alacsonyabb osztályban szereplő csapat, ha megegyezik az osztály, akkor pedig a vendégegyüttes. Ezüstérmesek a szegedi főiskolások ! • iiWiSííiíi-íímWmiK vereséggel kevesebbet „szednek" össze a főiskolások - ősztől az NB I-ben játszhattak volna...) A tanárképzősök együttese (Fehér. Hoffmann. Lengyel T., Tóth, Rádi. Sajti, Tímár, Fodor Á., edző: Vér László) tavasszal Kiskunfélegyházát 66-56-ra, Kisújszállást 88-24-re, Mezóberényt 63-42-re, Nyíregyházát 68-65-re, Békést 82-76-ra, Gyulát 71-4l-re, NYTK-t 83-82-re, a DASE-t 75-46-ra, Nagykőröst 64-45-re verte. A női kosárlabda NB II-ben véget ért az 1990-9l-es „rendes" bajnoki év, már csak a rájátszás van hátra. A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola csapata ősszel négyszer kikapott, tavasszal viszont veretlen maradt, így a második helyen végzett, függetlenül a hátralevő mérkőzések eredményétől. (Amennyiben egy aaSSÍSÍíSáifStSáiSá^^ / Érmek - minden korosztályban Norbert pedig az ötödik helyen végzett. Az ifjúságiaknál Petrovics Milán és Farkas Attila a harmadik. Szabó Konrád és Szabó István az ötödik helyet kaparintotta meg. A junioroknél Buresch Györgyi bronzérmet nyert, míg Kovács Gabriella negyedik, Kurucz Krisztina ötödik lett. A serdülők versenyében Fehér Adrienn és Gerebecz Timea a dobogó legfelső fokára állhatott, Kispál Brigitta pedig ezüstérmet vehetett át. A napokban több korosztály versenyzői számára is rendeztek rangsorversenyt Budapesten. A gyermek A,B,C kategóriába tartozó judokák viadalán a szegedi Csomor Benny és Máté László az első. Kis Péter a második, Makra Zsolt, Papp Attila és Peleskei Csaba a harmadik, Varga Péter, Sebesi János és Rigó