Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-27 / 149. szám

12 RÖVIDEN Délmaqyarorszaq CSÜTÖRTÖK, 1991. JÚN. 26. Kassán ünnepélyes külsőségek között nyitották meg II. Rákóczi Ferenc rodostói házát. A berendezési tárgyak eredetiek, míg a ház másolata a rodostói emlékhelynek (MTI fotó) Diabetes mellitus mmmmmmtmm Egyiptomi, hindu, kínai orvosok már az időszámításunk kezdete körül fölfigyeltek egy különös betegségre. Az ember eleinte nem szenved tőle. fájdalma nincs, ellenben föltűnően nagy mennyiségű lesz a vizelete, rengeteget iszik és jó étvágya ellenére egyre soványabb lesz, majd meghal. A dia-bainennek, a magyar nyelvújítók által húgyárnak nevezett kórról csak a XVII. században derült ki; a vizelet ilyenkor édes, mellitus, mintha mel, azaz méz vagy cukor lenne benne. A XIX. század vége hozta meg azt javasoltak, amelyek lehetővé teszik, a fölfedezést, amelynek eredmé- hogy a cukorbajosok teljes értékű nyeként 1926-ban előállították az éIetet é|hessenek. Teendői természe első gyógykezelésre alkalmas kris­tályos inzulint, majd 20 évre rá a szájon át szedhető, első vércukor­csökkentő tablettát. Azóta a kóma Kisteleki kiállítás Kisteleken, a Pártok Házában hét­fő délután 15.30-kor nyílik meg Palotás Mária festőművész erdélyi tájképekből álló kiállítása. A tárlat július folyamán megtekinthető naponta délelőtt 10-12, délután 13-16 óra között. Földalatti Fidel PATAKI SÁNDOR Lehet, hogy az utolsó jelzőt gyűjti be a neve mellé A mi havannai emberünk a főváros egész lakosságát Fidel Castro, Kuba prófétaszakállas, gyöngyöző szeretné e hangyabolyba kényszeríteni. S mi lesz homlokú diktátora. Az egyenruhába szerelmes vezér Camagüey, Santiago de Cuba vagy a Disznó-öböl népe éhezik, már a nyolc-tíz órás szónoldatokkal nem környékének népével? Úgy tűnik, ez a kérdés nem lehet jóllakatnrőket, s a leáldozóban lévő ideológiai izgatja őtitkárságát. Két lehetőséggel számolhatunk mákony oly terméketlen, mintha töltényhüvelyeket mgy a végső leszámolás színhelye lesz a bikaviadalok vetnénk el a cukornádmezőn. Legújabban jegy nélküli sajtosztást ígért a nagyhatalmú forradalmár. Még sorba sem kell állni... szervezés kérdése a tejben fürdő, sajtban mocorgó kubai Kánaán. Igaz. keményen meg kell dolgozni érte. Fidel felügyelete alatt. Aki - a legújabb hírek szerint ­már nadrágszíjat sem hord. nehogy a soros kémek rászámoljanak a meghúzott lukakra. Sajtügyben azonban következetes. Nem enged a kü­arénájává előlépő sajtlik, „valaki-ott-marad" alapon; vagy. amint az eszmehű Fidel reméli, a megalázott népesség hangyabolyként viselkedik, egyedenként védelmezve a marxizmus romlott tojássárgáját mindenáron megtermékenyíteni óhajtó, újvilágbéli Lenin-fiút. Az is megtörténhet, hogy a hajcsárállam behívói (munka- és katonai szolgálatra) ellen lázadnak föl Jósé Marti meggyötört utódai. Elejét véve az értelmetlen Ion bejaratu próféciából. Kijelentette: meg sem olvad a ...... . , ., , , , ,,, , ,. , • ,, . .. r~ • i . foldturasnak. Ahol - a bukaresti példa bizonyítja - sok csecsszopok szajaban a tej, s Havanna, a fovaros alatt .. ,.. . ... , . L-olVit-t CTOrttnrtetlfn in-Lntnun „ni u í, ic n r/i,nt olyan alagútrendszert építtet ki, mintha óriási sajtdarab lenne a mindent eltűrő, rumáztatta és vörös pirkadásos népünnepélyek döngette kubai anyaföld. Fidel, az őszülő torreádor élete utolsó, nagy bikaviadalára készül. Aminek lényege: a várható (hány kétkezi, szerencsétlen közkatona, építőmunkás a saját sírját ásta. Ismeretes: a fáraóktól az első titkárokig ez a mellékes körülmény egyetlen világmegváltót sem térített el céljától, tervétől. Ezért is várjuk fokozott érdeklődéssel a Fidel-féle éve is várja?) amerikai támadás elől Havanna népét a földalatti világról szóló híradásokat. A cukornád föld alatti alagútrendszerbe tereli (mely olyan, mint a sajtban a likak...), s ez nagyon könnyen arénává változhat, kiszámíthatatlan történelmi megoldással. Illetve: valami hasonlót már kitermelt a '80-as évtized utolsó hónapja Bukarestben, ahol kiderült: az alagútrendszer esetleg arra jó, hogy a felbőszült tömeg belefojtsa az építtetőket. Akik a levegőben sem találtak menedéket. koronázatlan királya ugyanis nem titokban ásat, fúrat; a nagy, izgató feladat gerjesztette lelkesedésre épít. Ettől függetlenül bizonyosra vehető, hogy valakik kotyvasztják már a sajátos kubai időjárási körül­mények között alkalmazható balzsamot. Mások sósavai tartalékolnak. Nem az USÁ-ban, Mexikóban ­Kubában. A földalatti világ álomképe kegyetlen történések előhírnöke lehet. 1111 Mm 'iiiÜ'i'áii itiiiVitiíi'iii'i H is má Magyar hegymászók Kamcsatkán Társasági egyenruhák rendöröknek nem fenyegeti a cukorbajosok életét, az idővel jelentkező szövődmények azonban igen. Nemcsak emiatt elégedetlenek világszerte az orvosok a kezelés tesen nem csupán az egészségügy­nek, hanem a művelődésügynek, az iparnak, a munkaerőgazdálko­dásnak - és a közvéleményt alakító tömegkommunikációnak is lennének. Hazánkban különös figyelmet igényelnek a diabetesesek mint Eleinte csak kissé, később egyre gyakrabban növekszik meg erősen a felhőzet, zápor, zivatar várható. Az északi, északnyugati szél a Dunántúlon időnként megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 14-19 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet általában 30 fok, északnyugaton már csak 25 fok körül alakul. Elátkozott kilométerkő Magyar hegymászók is meghó- Az Országos Rendór-főkapi­dították a világ egyik legve- tányság megrendelésére a Szegedi szélyesebb, legnehezebben mászható Ruhagyárban elkészültek az új hegyét, a Kamcsatka-félszigeten található, csaknem 5000 méter magas Kljucsevszkaja Szopkát. A ma is működő vulkánként számon tartott hegycsúcs megmászására ritkán vállalkozik külföldi expedíció, a magyar csapat az elsők között telje­Különös véletlen, hogy a röszkei jutott két bolgár turista. Az ó é r ed mé ny'é v e í h anem azé rt°is a ggód- halmozot,an hátrányos helyzetben úton, szinte ugyanazon a helyen két balesetük előtörténetéhez az is hozzá sítette a rendkívül nehéz próbát nak. mert napjainkra - stresszel teli lívők. A szociális, gazdasági bajok, a súlyos közlekedési baleset is történt tartoziki hogy jó ok4t vélték a életmódunk miatt - rohamosan munkanélküliség és az infláció őket kedden. megnőtt a diabetesesek száma vala­mennyi civilizált országban. Az egészségügy önmagában képtelen sikerrel harcba szállni a népbeteg­séggé vált kórral szemben: a betegek, hozzátartozóik, s az egész társadalom ..,,,•„,„ megértő és cselekvő együttmúkö- Jogokért: külföld, peldak alapjan désérc van szükség. Sőt: szervezett, létrehozták érdekképviseleti szervü­valóban életveszélybe sodorja, ha munkahelyi környezetük, a szociális ügyekkel foglalkozó hivatalok ezt hagyják. Maguk a betegek minden­esetre küzdenek az őket megillető Mint egy elátkozott hely, olyan lett a 177-es kilométerkő közvetlen környéke. Ott sodródott ki az útról majd ütközött autójával fának egy jugoszláv házaspár. Utánuk nem sokkal később ugyanilyen sorsra sietségnek: márkát loptak jugoszlá­voktól. S miután megszerezték a pénzt, azt gondolták, menekülniük kell. Igazság szerint senki sem ül­dözte őket. nemzetközi összefogásra - ismerték föl a szakemberek. Két esztendeje ezért rendezett konferenciát a WHO és a Nem­zetközi Diabetes Társaság Olaszor­szágban a „Diabetes mellitus Euró­pában: valamennyi korosztály és valamennyi ország problémája" címmel, ahol 33 európai ország ­köztük hazánk - képviselői közös nyilatkozatot adtak ki. A deklará­cióban olyan intézkedéseket ket, a Magyar Cukorbetegek Orszá­gos Szövetségét. Mégis az lenne igazán humánus reakció a társa­dalomtól, ha önnön lelkiismeretétől indíttatva, maga ismerné föl: mik a kötelezettségei a cukorbajosok egyre népesebb táborával szemben. A Diabeteses Világnap kiváló alkalom a lelkiismeret-vizsgálatra. CHIKÁN ÁGNES Egészségügyi delegáció Szabadkán 4 Szeged megyei jogú város önkor- zésre, szakvizsga előtti tanfolyamra mányzatának egészségügyi bizottsá- is jelentkezhetnek a szabadkai kol­Egy kis útonállás MAG EDIT Az ember sosem tudhatja, mi vár rá. Például ki gondol vesze­delemmel egy nyári hűvöskés estén, biciklizés közben. Békésen karikázott egy fiatalember is Tarjánban. a Tünde téren, amikor váratlan dolog történt vele. Józan ésszel föl nem fogható, mi ingerelhette a másik hármat, de tény, nekitámadtak a mit sem sejtő kerékpárosnak, leütötték és agyba­főbe verték. Az odaérkező rendő­rök elfogták a természetesen részeg triót, s őrizetbe is vették. A ren­dőrségen azonban meg sem mele­gedhettek, mert a kedd esti úton­állókat tegnap az ügyészség sza­badlábra helyezte. Ezek szerint a közönséges úton­állás nem is olyan nagy bűn, s talán reménykedhetünk, mindenki túl fogja élni a tarjáni incidenshez hasonlókat. Mert ilyen méltányos döntés után, mi tartaná vissza a szesztől fölbátorodott garázdákat? Urbanisták figyelmébe Ma. csütörtökön délután két óra­kor, a Csomiterv Arany János utcai székházának földszinti tárgyalójába várják azokat a szakmabelieket és érdeklődőket, akik valamilyen mó­don kapcsolatban vannak az urba­nizmussal. A szervezők ugyanis szeretnék megalakítani a Csongrád megyei Urbanisták Csoportját. A mai alakuló ülésen megvitatják az alap­szabály-tervezetet. rendőregyenruhák modelljei. A 21 féle társasági ruha - az öltönytől a lovaglónadrágig - a régi korok egyenruha-divatját idézi, elegáns, szép fazonok, szürke, kék és fekete színekben. A mintadarabok elkészí­tése és a szükséges kellékek mintegy kétszázezer forintjába kerültek a gyárnak, emellett vállalták a kiegészítők, a blúzok, ingek, nyak­kendők, cipők megrendelését más gyáraktól. A ruhagyár szeretné már a jövő évben megkezdeni a rendőr­egyenruhák gyártását. Ám infor­mációik szerint - tájékoztatta az MTI munkatársát Orvos László vezér­igazgató-helyettes - a gyártás meg­kezdéséről még nincs döntés, elkép­zelhető, bogy anyagi okok miatt a következő években nem is kerülhet még rá sor. Doktoravatás a SZOTE-n Június 27-én, 13 órai kezdettel a Deák Ferenc Gimnázium aulájában tartja rendkívüli ülését a SZOTE egyetemi tanácsa. Az ünnepi ülésen az orvosegyetem 27 fogorvos­tanhallgatóját avatják doktorrá: a végzősök közül három hallgató „summa cum laude", tizennyolc „cum laude" és hatan „rite" jelzésű diplomát vehetnek át dr. Szemere György professzortól, az orvoskar dékánjától. Az ünnepségen egy főnek „summa cum laude" jelzéssel egye­temi doktori oklevelet is átadnak. ga június 21-én Szabadkára láto­gatott dr. Ványai Éva alpolgánmes­temó vezetésével. A delegáció meg­tekintette a városi kórházat, ahol az egészségügyi központ vezetője, dr. Zvonimir Kis, valamint dr. Tóth Bagi László városi igazgató-főorvos és munkatársai adtak tájékoztatást a kórház munkájáról, a város egész­ségügyi szervezetének tevékenységé­ről. Ezt követően Kasza József, Szabadka polgármestere fogadta a szegedi küldöttséget. A megbeszélések során a felek megállapodtak abban, hogy a szegedi intézmények - a SZOTE, a kórházak, a hivatalok - elküldik a szabadkai társintézményeknek a tudományos szimpóziumok, kongresszusok és továbbképző rendezvények meghí­vóit. Az orvostudományi egyetem képviselői ígéretet tettek: lehetősé­get biztosítanak arra, hogy a szabad­kai orvosok részt vegyenek az orvo­sok Szegeden rendezendő szakmai továbbképzésén. Egyéni továbbkép­legák - állapodtak meg a vendégek és vendéglátók -, ez esetben kérésük­kel közvetlenül az egyetem rektorá­hoz vagy a kórházak igazgatójához fordulnak majd. A SZOTE vezetői fontolóra veszik, hogy a jövőben bevonják az oktató kórházak rend­szerébe a szabadkai fekvóbeteg-in­tézményt is. Mind a szabadkai, mind a szegedi városi vezetők vállalták: intézkedni fognak, hogy a határőrség, a vám­őrség megkönnyítse azoknak a mentőautóknak a gyors átjutását, amelyek súlyosan veszélyeztetett betegeket, intenzív vagy kardiológiai ellátásra szoruló gyermekeket szállí­tanak a szegedi egészségügyi intéz­ményekbe. A betegellátás anyagi bázisának biztosítására is felhívják az illetékes társadalombiztosítási szervek figyelmét - hangzott el a tárgyalásokon. CrÁ. Kitüntetés A Magyar Hidrológiai Társaság tegnap, Székesfehérváron megtartott közgyűlésén dr. Vágás István, az Ativizig főmunkatársa a társaság szakmai lapja, a Hidrológiai Közlöny színvonalas szerkesztéséért Schafar­zik Ferenc Emlékérmet vehetett áL Videósoknak Hargita utcai videósok figyelem! Az ABC mellett a középső garázs­soron megnyílt a VIDEÓ BANK új kazettakölcsönzője. Nyitva: 10-19-ig (x) Személytaxi, tehertaxi, autómentés VOLÁN TAXI XFT, 13-333 Statiszták kerestetnek A Szegedi Szabadtéri Játékok Igazgatósága statisztaválogatást tart holnap, pénteken déli 12 órakor a Dóm téren. A Hunyadi László, a Turandot és a Mária evangéliuma című előadásokhoz keresnek 30-40 férfit katonaszerepekhez. Azok, akik a Hunyadi László tavalyi produk­ciójában szerepeltek, előnyben részesülnek. A feladat július 15. és augusztus 11. közötti elfoglaltságot jelent. DÉLMAGYARORSZÁG NAPILAP Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatrezetök: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOR (gazdaság), TANDI LAJOS mh. (kultura), GYÖRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv- és Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KJSPÁL ANTAL Rekláarfőaok: BELLAVICS ISTVÁN Technikai vezető: TÓTH PÉTER Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja HL, Sajtóház. Telefon: 24-Ó33'; titkárság: 13-710; oivasósaoigáiat: 124125; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; kirdetésfeivétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. Szedés: Délnagyarország Kft. Nyomás: Szegedi Nyomda, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiaé dr. Etsedy Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. ' Előfizetési d(j egy Nőnapra 185 Ft. ISSN 0133-025X

Next

/
Thumbnails
Contents