Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-19 / 142. szám

SZERDA, 1991. JÚN. 19. DÉLMAGYARORSZÁG KULTÚRA 5 A svédek is nálunk zenélnek - Az együttes tagjai a legkülönfélébb fakultásokon tanulnak. Van közöttünk leeendő orvos, jogász, mérnök - meséli -. Amatőr zenekar vagyunk, de akad köztünk profi zenész is. A karmesterünk, Pal Bengström zeneakadémiára jár, és a szólófuvolistánk, mmmmm)m Anders Jonháll is. Ó egyébként két hónapja megnyert egy svédországi fuvolistaversenyt. És nagyon tehetséges, nagy jövő előtt áll - teszi hozzá őszinte mosollyal. Anders, aki melletllnk ül udvariasan figyel, egy szót sem ért az egészből. Amikor Helga fordít, zavartan nevet. - Hogy kerültetek épp Magyarországra s épp Szegedre? - A zenekar gyakran turnézik Svédországban és néha külföldön is. Van nekem itt egy barátnőm. Kozma Sarolta, aki a Canticumban énekel, ezért javasoltam, hogy eljöhetnénk ide, a többiek pedig elfogadták. Nemsokára majd mi látjuk vendégül a Canticumot. - Honnan van pénzetek utazásra ? - Főleg saját zsebből. Kapunk egy pici támogatást, és némi bevétel a koncertekből is jön. Az együttes egyébként 1982 óta működik. Egy mma Négy koncertet ad a héten Szegeden és Makón a Stockholmi Egyetemi Kamarazenekar. A 21 svéd fiatalt a Canticum Kamarakórus hívta meg Szegedre, a turnét a Családi Rendezőiroda támogatja. A sok magas szőke északi között rögtön kiszúrhat az ember egy középmagas, fekete lányt. Helga Hullmann magyar származású, szüleivel 1979 óta él Stockholmban. csellista alapította, aki a Stockholmi Filharmonikus Zenekarban játszott, de szeretett volna vezényelni. Szeretjük a zenét, a muzsikálás a közös hobbink. - Ilyen fiatalon máris egy zenekar élén? - fordulok Pálhoz, a 24 esztendős „vezető karmesterhez". - Jól tudunk együtt dolgozni, segít, hogy ők is fiatalok. Egyébként az életkorom engem is foglalkoztat. Most abbahagytam az akadémiát. Később persze folytatni akarom, de nekem némi problémát jelentett, hogy ilyen fiatal vagyok. - Mit fogtok játszani? - Nyolc számot hoztunk. Egy angol zeneszerző, Edvard Elgar szerenádját, Telemanntól egy brácsakoncertetet, valamint C. Ph. E. Bach fuvolakoncertjét. Ezenkívül négy svéd zeneszerző, Ludvig Norman, Dániel Börtz, Kurt Közben Attenberg és Dag Wirén egy-egy művét. Börtz mai szerző, tanít is a zeneakadémiánkon. Ezenkívül játszani fogjuk még kétszer Schubert G-dúr miséjét egy makói és egy szegedi templomban. Ezt Gyüdi Sándor, a Canticum vezetője dirigálja, és magyar szólistáink lesznek, megérkezik Gyüdi Sándor, aki eddig próbált a zenekarral. A fiúk lányok rövidnadrágban, meztéláb ültek a pultoknál a kánikulában. „Borzasztó meleg van, mikor ideértem, engem valósággal sokkolt!" - panaszkodik Pál, aki a messzi északon nemigen szokott harmincöt Celsiushoz. - Már én is szervezem az egyetemi zenekart - szólal meg a magyar karnagy - Eddig nem volt elég ember, de most sikerülni fog. * A Stockholmi Egyetemi Zenakar koncertjei: ma, szerdán este fél nyolckor az egyetem Dugonics téri Aulája, péntek esté hétkor Forrás Szálló. Szombaton egy makói templomban muzsikálnak, vasárnap este 6-kor pedig a szegedi evangélikus templomban. \rt WSWSÍJSi: SKSMSKf • 'K XZSX.W-Z: iXVXa-ZiÜMVWI Miskolci nyár '91 Az e héten pénteken kezdődő és augusztus 26-án záruló Miskolci nyár 1991 programjába több mint 70 rendezvényt vettek fel. A legifjabbaktól a legidősebbekig mindenki megtalálhatja maga számára a leginkább vonzó szórakozási lehetőséget: könnyű- és komolyzenei programot, zenés színházat, prózai előadásokat, nemzetközii fesztiválokat, kiállításokat. A nyári program pénteken zenés ébresztővel kezdődik, majd folytatódik a II. Miskolci Kórusfesztivállal, a fúvószenekarok térzenéjével, gálakoncerttel, a Minorita templomban Mozart koronázási miséjének előadásával, majd folytatódik az esti loronyzenével és utcabállal. Kultúrjogi kézikönyv A kulturális intézmények önállósodása folytán előállt új helyzetben eme intézmények vezetőinek jogi tájékozottságra is szert kell tenniük, hogy az egyre nehezebb gazdasági körülmények között megfelelően láthassák el feladatukat - szól a Közgazdasági és Jogi Könyvkiadó tájékoztatása űj kézikönyvéről, mely az említett munkát hivatott megkönnyíteni. A kulturális, művészeti és közművelődési intézmények, egyesületek, vállalkozások - alkotók, előadók - jogi kézikönyve cserélhető lapos rendszerével, minthogy a kiadó a jogszabályváltozások ütemétől függően, de legalább háromhavonta a hatályosító részeket elküldi a megrendelőnek, mindig naprakész jogszabályszöveget ígér tartalmazni. A gazdálkodással, munkáltatással, szerződésekkel és a jogviták megelőzésével kapcsolatos tudnivalók rendszerében a kötet különböző témakörök jogi előírásait gyűjtötte egybe. A témakörök között szerepelnek a kultúra, a művészetek, illetve művelődés általános szabályai, speciális és munkajogi szabályok, szerzői jogvédelem, adó- és társadalombiztosítási kötelezettségek, a rendezvényszervezés ügyviteli, statisztikai, rendészeti követelményei, kulturális intézmények speciális szabályai, valamint az intézményi gazdálkodás körébe tartozó szabályok. A kézikönyvet a Művelődési és Közoktatási Minisztérium lektorálta, s minthogy bolti forgalomba nem került, csak a Közgazdasági és Jogi Megint Macbeth Néháriy éve nagy sikerrel játszotta az operatársulat Verdi Macbethjét. A JATE Klubszínpada most az opera „forrásművét", Shakespeare Macbethjét mutatja be pénteken este 7-kor a JATE Klubban. Az érdeklődőket kérik, ne rohanjanak jegyért, az első előadásra ugyanis csak meghívókat osztanak, csak a későbbiekre lehet majd jegyet váltani. A darab rendezőjét Kormos Tibort hiába próbálom faggatni, csak adatokat mond, az előadásról nem akar beszélni. „Aki majd eljön, megláthatja, mién épp ezt a darabot vettük elő. Ha pedig ez az előadásból nem derül ki, akkor a rendező hiába beszél bármit is" - mondja hamiskás mosollyal, és meghajlok az érvelés előtt. A próbák fél éve kezdődtek el, az egyik legrövidebb Shakespearedrámát is alaposan meghúzták. Az előadás egyhuzamban másfél órát tart, tíz szereplő játssza. Macbeth Bicskey Lukács lesz, aki jelenleg a Szegedi Nemzeti Színház tagja, s Kormos régebbi Shakespeareelóadásában, A Jágónak átkeresztelt Othellóban Jágót játszotta. Pesti döntés PATAKI SÁNDOR Furcsa, jellemző fintora a magyar közélet mai állapotának: nem akarja tudomásul venni, hogy Málta óta az ország jövőjét meghatározó döntések Budapesten születnek. Nem Moszkvában, Washingtonban, Bonnban, Párizsban avagy Bécsben. E tény megemésztésére igen sok polgártársunk nincs felkészülve - a magam részéről jóindulattal várom azt a pillanatot, amikor a tömeges felvilágosulás döbbeneteként keresni kezdik az „ellenséget", a „tettest": miért volt mindez „titok" eleddig - előttünk? A világkiállítás ügyében hozott és még hozandó döntésekről van szó. Köztudott: Bécs lemondott a rendezés jogáról. Népszavazás eredményeként. Mely előzményei nem ismeretesek a magyar közvélemény előtt, Az osztrák kormány ugyanis egy közvéleménykutató intézettel előzetes fölmérést végeztetett, s számukra a várt és megnyugtató eredmény született: a lakosság 58-60 százaléka támogatja a rendezvény gondolatát. Csakhogy: országos felmérést végeztek, nem bécsit... S szavazni a bécsi polgárok járultak az urnák elé. Javarészt az elutasítás mellett kardoskodók. Hogy az osztrák kormány elszámította-e magát, avagy tudatosan alakította az eseményeket - talán egykoron, visszaemlékezésekből megtudjuk. Előzőleg megszületett az első pesti döntés: az önkormányzat elutasította a rendezés lehetőségét. A második a kormány nevéhez fűződik: a végrehajtó hatalom vállalja a világkiállítással járó kockázatot kijelentvén: Budapest 1996-ban, magános helyszínné nem válhat az önkormányzat akarata ellenére. A harmadik pesti döntő igen az Országgyűlésben hangzott el. Az ellenszegülők lélektanát elemezve, induljunk ki az alábbi, abszurdnak tűnő, felbontásában azonban jellemző helyzetből. Elképzelhető-e a magyar társadalomban olyan magánszemély, aki visszautasít jelentős mértékű bér (javadalmazás, juttatás stb.) emelést, azzal a sokatmondó indokkal, hogy nem óhajtja adóalapja növelését? Első átgondolás után állíthatnék: ilyen nincs. Csakhogy... A mellék- és a be nem vallott jövedelmek mai dzsungelében minden lehetséges. A csak bérből élők állandó kényszerét viszont az alkupozíció határozza meg (erősíti): minél magasabb szintről indulván (az adóalap mellékes!), minél hamarabb elémi az optimális szintet, sőt, ennél is magasabbat... Magyarország a bérből és fizetésből élők országa. A világkiállítás egyértelműen képes erősíteni alkuhelyzetünket a világpiacon. Ennek az áráról érdemes vitatkozni. Az áldozatvállalás várható hozadékáról. Másrészt: amennyiben a legnagyobb adózó réteg, a vállalkozók - szószólójuk, Palotás János révén - szinte visszavonhatatlanul a világkiállítás mellé álltak, az ellenzők nem tudják megválaszolni az alapkérdést: a versenyhelyzetbe kényszerülő vállalkozói rétegtől várjuk a munkahelyteremtő képesség bizonyítását -, mindezt fenntartanék a lehetőségek folyamatos elvonásával? A geopolitikai szempontok - sajnos. Szegedről nézvén is - egyszerűen nevetségesek. Budapest valaha egy másik, Trianon előtti ország fővárosaként épült föl. Vízfej-jellegét a szocializmus központosító akarata kiteljesítette. Odajuttatván a várost, hogy egy törpe testen óriás fejeként élősködjön. Szolgáló, szolgáltató helyett előtérbe került elvonó, elosztó és fölélő funkciója. A világkiállítás fordulópontot jelenthet ezen folyamat megállításában - amennyiben a sokarcú vidék érvényesíteni tudja sokarcú akaratát. Képviselői, választott tisztségviselői révén. Lám, a budapesti önkormányzat ellenszegülése így is magyarázható: már a beleegyezésért nagyot szeretnének kanyarítani az előtortából; a kormány alkuhelyzetét a vidék fölzárkózása erősítheti. A Dunántúl előnyeit kétségbe vonni, megkérdőjelezni önromboló kicsinyesség. A földrajzi helyzet meghatározó voltát ellensúlyozni: pezsgést, föllendülést, vita- és vállalkozói kultúrát, bátorságot föltételező és kívánó helyzet. Kihívás. A régió gazdasági életének korszerűsítése, versenyképességének fokozása hosszú távon attól is függ, milyen módszerekkel (nem „talált", hanem érdekegyeztetett) képes fölzárkózni az irigyelt osztrák határhoz; képes-e történelmi hátrányból hídfővé válni Kárpátalja, Erdély, a Bánság és Bácska felé? A tények nyelvén: mindennemű gazdasági „robbanás" eleddig a Dunántúlt „szemelte" ki - milyen mértékben vagyunk képesek az „egyidejűség" elérésére? A vizsgára illik jelentkezni, különben törölnek a listáról. A kishitűség („nekünk semmi sem sikerül", .konzerváljuk a vidék elmaradottságát" stb.) szólamai csak politikai síkon értelmezhetők. A pártharcok függvényében. A semmit-sem-csinálás „etikája" vajon hova vezetett volna az erdélyi magyarok, a horvátok, a balti népek, a szlovének esetében? A kései középkor átfestéséhez, tartósításához. Hogy Magyarország népe a világkiállításról vitatkozhat - nos, ez az a minőségi különbség, ami Közép-Európában képletes űrhajókilövő álláshoz juttathat bennünket. E lehetőség tudatosítása (elvitatása, minimalizálása, megkérdőjelezése, elpuskázása) e nemzedék esélye. Ki miként nyilatkozik, lép, elnapol, tétovázik, félrebeszél: minősít. A történelmi felelősség nem ruházható át és megmásíthatatlan. Ismét Adelheimben járt a zenekar Újabb németországi vendégszereplésről érkezett haza a Szegedi Szimfonikus Zenekar. Vasárnap, 16-án este Adelheimben léptek föl egy ottani karnagy, Erich Werner vezényletével. A helybéli madrigálkórus közreműködésével játszották Mozart két művét, a C-dúr szimfóniát és a Requiemet. Nagy sikert arattak, ezért aztán novemberrre és jövő áprilisra visszahívták őket. Kiadónál rendelhető meg. Könyv a magyar filmről A magyar film helyzete igenis, hogy remek. Arról szólnak az írások és bennük az írók, hogy itten begyűrűzik a válság. Mit akarnak? kérdezem én, a csöppet sem naiv olvasó (már csak azért is, mert elég volt már a naiv olvasónak szánt írásokból). Mi lenne, ha egyszer tudomásul vennénk, hogy a magyar film az kuriózum. Ezt persze csak a banalitás kedvéért mondom, nem azért, hogy a filmrendezők tudomásul vegyék a kuriozitásukat, vagy mit. Elég esendő és unalmas lenne. A magyar filmnek van egy spékje - csúnya mondat, tudom -, de ezt aztán bőven át lehet érezni, mikor megnézünk egy amerikai „bombasikert". Talán durván hangzik, de Amerikának Hirosimán kívül nem lesz más „bombasikere". Durvaságomat köszönöm. Már csak azért is. mert Amerika az egy álom. és jobb ha tudjuk, a filmeket még direkt ki is találják. Tudom, tele vagyunk vágyódással és felhangzik az Amerika hangja. Kissé utálatos, nem azért, mintha identitás-keresés lenne a lényeg, hanem arról van szó, hogy ezek a nyavalyás álmok folyton tönkreteszik az ittlétet. És tönkreteszik a filmeket is. Mert nem vagyunk hajlandóak megnézni önmagunk paródiáját, holott a magyar filmek pontosan erről beszélnek. A művészet útja nem gátlástalan, tele van az előre odaítélt díjakkal, a megmagyarázhatatlan unalommal, de hát ez az életünk. Ez nem művészet, tudom, hogy ilyen az életünk. Jancsó, Bacsó, Gothár és nemcsak helyhiány miatt nem írom le a többi nevet, egyszerűen lassú a megnevezés árama, mellyel tulajdon országunknak tartozunk, vagy ez is már egy dolog. Irt van asztalomon egy Playboy meg égy Film kultúra 65-73 megnevezésű könyv. Mindkettő mentalitás kérdése. Az előbbit tisztán testi kihívásnak gondolhatnánk, pedig a kettő igencsak egymás mércéjét ütögeti. Az utóbbi a Századvég Könyvkiadó terméke, és ebből nem hiányozhat az sem. hogy jól megcsinált könyv. Interjúkkal, elemzésekkel, képekkel és mindarról teli, amiről a fülszöveg is tájékoztat: „A Filmkultúra különös fórum lett, ahol a hivatalos kultúrából kiszorított marginálisok és hallgatásra ítélt írók szólaltak meg, a szabadság fantomjait kergetve, az európai vívmányokat „lázító" ravaszul becsempészve. „Máshonnan beszélni" - volt a célunk." Ez a máshonnan beszélés teremt helyet és időt ennek a könyvnek. Megítélni tudni kell. A júniusi Tiszatáj Május 26-án volt negyedszázada, hogy elhunyt Tamási Áron. A Tiszatáj júniusi száma visszaemlékezésekkel, interjúkkal, pálya- és műelemzésekkel emlékezik az íróra. A nyitótanulmány Bertha Zoltáné. Az irodalomtörténész a tőle megszokott alapossággal vizsgálja Tamási húszas évekbeli novelláit. Az elméleti alapozás után jut arra a végkövetkeztetésre, hogy: „A fiatal Tamási novelláinak fő jellemvonásai tehát: liturgikus szerkezet, szakrális hős, himnikus nyelv." Külön tanulmányozza a „székely keserveket" és a valamiféle társadalmi, ontológiai feloldást tartalmazó műveket. „Ember- és érzék fölötti hatalom, lélek és Sors mitoszi csatározása helyett ember és ember csap össze, önmagukat jelentő földi színtereken és motivációkkal, ezekben a novellákban " - állapítja meg a második csoportról, s összegzi egyben az Ábelig ívelő pályaszakasz tanulságait. Páskándi Géza az ihletadó Tamásiról emlékezik meg. Az írótársról, aki gondolatokat tud ébreszteni, aki példát tud mutatni a manapság egyre ritkább derűs életerőből fakadó szabad játékra. Két beszélgetés következik ezután. Az elsőben Ablonczy László beszélgetőpartnere az a Szőts István filmrendező, aki Tamásihoz kötődő személyes élményei mellett beszél az író műveiből 1947-bén készült Mezei próféta című film viszontagságairól. Az izgalmas interjúban feltárul előttünk a fordulat éve körüli filmes világ minden ellentmondása: a rágalomhadjáratok. betiltások, majd az ötvenes évek értékmentő kísérletei. A Kortársunk, Tamási Áron címet viselő beszélgetésben Izsák József irodalomtörténész. Katona Ádám művelődéstörténész és Tőkés Tibor író keresik a választ a Bölöni Domokos által feltett kérdésre: korszerű-e ma, itt Európában Tamási Áron? Z. Szalai Sándor kísérletet tesz egy új Tamási-pályakép megrajzolására. A tanulmány egy hosszabb műből való, mely a Tamási-évforduló alkalmával jelenik meg. Ezt egy másik visszaemlékezés követi: Nagy Pálé. Az 1956-os és '62-es marosvásárhelyi és az 1966-os tragikus budapesti találkozásokat idézi föl írásában. A Tanulmány rovatban Fábián Ernő Emlékezés Nyírd Józsefre című munkája található. A Kritika rovatban e hónapban Fűzi László Buda Ferenc Csöndország című verskötetéről, Vasy Géza Serfőző Simonról. Borbély Sándor Péter László Móra Ferenc-monográfiájáról, Szilágyi Márton Szajbély Mihály és Nemeskéri Erika könyveiről és Kovács K. András Koncsol László Ütemező című verstanáról ír ismertetőt. A Művészet rovat szegedi vonatkozású írást közöl. Gyémánt Csilla a Szegedi Balett utolsó négy évét mutatja be, fókuszba állítva az együttes balettigazgatóját, a Magyar Művészetért és Erkel-díjas koreográfusát, Imre Zoltánt. A szerző átfogó képet ad a művész pályafutásáról, és részletesen elemzi az általa koreografált szegedi balettelőadásokat