Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)

1991-06-15 / 139. szám

BELÁNYI GYÖRGY Június 16 Nyár volt. szivébe fulladó nap. Sző többé nincs, amire felelj. Csontjaikra zuhanó holtak. Asztalon bor. szocreál kehely. ,Amyunk a holdat is takarja. t tarkónkra fordul az éjszaka. Valakinek ez volt a karja, de a földben sem jutott havi. A múlt jeltelen sírban porlad -. ma együtt már félni sem lehet. A lábunk egy országot hordhat feledni elhantolt éveket. Felállók még, s látok az égre: ott kinn a hamvadó csillagok most szemlesüne néznek félre. Válaszra senkit nem méltatok. A világtól elzár az ablak, sarokba állít egy vak tükör. A fa. a fii. a ház is hallgat, és a kék bitófa tündököl. Vasszürke udvar négyszögében a szél ingre vetkőzve forog. Tán nem is volt ez olyan régen, csupán itt közöttünk bujdosott... Majd álmokat lát még az ember, emlékezni arra, mi maradt -, és többé itt már az sem ment fel. ha elhallgatod a szavakat. PODMANICZKY SZILÁRD Megint eltelik az idő Megláttam fölöttem a csonkot minden délután erről beszél' a tévé hangja meg beleolvadt valaki hagyja abba a zenét Nem beszélt ám hangosan csakhogy a léptek zaját elnyomja hosszában mentünk az utcán a zajról nem tudok semmit Hallgatni se kellett volna ha megjegyzem a nevét de nem volt neve nagy hiba utána eső verte a fejét Szép fejen az idő nyoma megml rohadtul kezdtem fázni a padról nem jutott eszembe hogy le kéne ülni a büntetést Kabátján számoltam a gombol cérna tartotta a ballonhoz az életében nem történi semmi bal kezében fogta a táskáját Mikor közel ériünk a házhoz szélroham jött északról nem lehet irt élni barátom csak sírni nem akart egx kicsit Pedig a könnye meg az eső jól kijönnének egymással és senki meg nem mondaná hogy rövidebb út is vezet a házhoz Valaki sokáig dolgozott itt lehel már vagy száz éves munkája nem nagy dicsőség erről ennyit A kaput alig bírtam kinyitni szokatlanul lötyögött a zár talán nem is jó kulcsot használtam öt kulcsol hordok magammal A szobában elterült az ágyon bosszantott hogy jól érzi mágát lopni volna-e kedved az eső közben elállt A szúnyoghálón jó levegő jött be szúnyog egy se haladt át beszélni akart a világról de kimentem zuhanyovii \ Mire visszaértem mélyen aludt néztem a földagadt arcát keveset árult el nekem többel nem nxúlök hozzád A magyar irodalomról Krakkóban, az európai kulturális örökségről tárgyaló szimpóziumnak A magyar kultüranak egyik tó - ha nem a legfőbb - kincse a magyar irodalom: ez, akárcsak egész művelődése, a kereszténység felvétele óta ezer szállal kapcsolódik Európához. Az első. magyar földön keletkezett írásműben a szerző. Szent Gellért, a velencei bencésből lett mártír magyar püspök, első királyunk, Szent Isván fiának. Szent Imre hercegnek nevelője, olyan bibliai hermeneutika) módszereket alkalmaz, amelyek az itáliai egyetemeken is csak később terjedtek el. Az oxfordi egyetem első beiratkozott hallgatója magyar diák volt. Ám nem csupán az egyetemes középkori latin kultúra talált otthonra nálunk, hanem a nemzeti nyelvű irodalom ébredése is elég korai: Szent Ferenc legendáit a Fioretti olasz változatát néhány évvel megelőzve ültetik át magyarra. Nemcsak tanultunk, tovább is adtunk: Krakkóban vagyunk, emlékezhetünk a Jagelló-Udvar mindenható kancellárjára, Filippo Buonaccorsira. humanista nevén Callimachus Experiensre, aki a firenzei platonista reneszánsz bizonyos eredményeit Mátyás király budai udvarának figyelembevételével honosította meg Lengyelországban. A lengyel-magyar kapcsolat a humanizmus korában különösen szoros: Martin z Bilyca (llkus Márton), a nagy csillagász. Vitéz János érsek humanista udvarában is megfordult. Ám a XVI. századtól kezdve, amikor Magyarország a török pusztítás elsőrendű célpontja lett, és területének központi része hódoltsággá változott, az európai irodalmárok közvéleménye előtt hazánk is egyre inkább csak a katonai erények ápolója lett. Mars népe. A múzsák otthonáról elfeledkeztek. Pedig az európai eszmeáramlatokból a magyarok továbbra sem maradtak ki. Erasmus és a reformátorok programja továbbra is követőkre lelt. elkészül az első teljes magyar bibliafordítás és az első magyar Szophoklész-adaptáció. A lassói magyar eposzmodell nyomán a korszerű magyar keresztény hőseposz is megszületik: de szerzőjét. Zrínyi Miklóst csak mint törökverő hőst ismerte meg az európai közvélemény, nem mint költőt. A horvát Gundulilot, a lengyel-török háborút megéneklő Osman szerzőjét ismeri a világ, a magyar eposzköltőt nem. A magyar irodalom a magárahagyottságban sem mondott le egy percre sem arról, hogy lépést tartson az európai res publica litteraria fejlődésével. A XIX. századra, a nemzeti újjászületés korára olyan romantikus költészetet hozott létre, amelyből Petőfi és Madách neve ismert is lett világszerte, de más képviselői is megérdemlik a figyelmet. A világtörténelmi filozófiai pesszimizmus és a nemzeti elvű újjászületés együttes vallásának tragikus iróniája jellemzi például Vörösmarty Mihály költőj életművét. Az ő Hedvig című legendája pl., amely Nagy Lajos király Lengyelországban szentként tisztelt lányáról, Jadwigáról szól: benne a magyar és a lengyel nemzeti álmok és a keresztény apokaliptikus látomások fonódnak össze. Jellemző, hogy az a lengyel kéziratos bibliafordítás, amelyet a vers megalkotásához utalásként felhasznált a költő, Sárospatakról, a könyvtárbői a második világháború végén tűnt el, a Vörös Hadsereg bevonulásakor. Ha a közelmúlt történetét tekintjük, az irodalomban a rendszerváltás sokkal hamarabb lejátszódott, mint akár a tudományban, akár a művészetben. Az emigrációéval együtt hatágú sípnak nevezhető magyar irodalom (az anyaországin kívül a romániai, szlovákiai, jugoszláviai és kárpátaljai) legjava írói egy percre sem tagadták meg annak az 1956-os magyar forradalomnak az eszméit, amely vissza akarta állítani a magyarság és Európa közösségét. Ha kellett, a szimbólumok nyelvén, de vallottak arról, hogy a levert forradalom eszméi élnek - pl. Mészöly Miklós a Szent Pálról szóló, nagyon sok nyelvre, lengyelre is lefordított Saulus című regényében -, vagy arról, hogy az esztelen, beolvasztásra törekvő zsarnokság nem ölheti meg egy nemzet nyelvét - mint A szuzai menyegző című tragédiájában az erdélyi Sülő András. Eszme és egyre rosszabbá forduló valóság ellentéte természetesen felerősítette a klasszikus örökségből is ismert tragikus irónia hangjait is: ez a magyar posztmodem próza - pl. Esterházy Péter műveinek - igazi alapja. Talán érdemes megismerni Európának ezt az irodalmat, amely olyan történetfilozófiai tanulságot hordoz, amely rettenetes tapasztalatokra épít, olyan típusú zsarnokság emlékére, amelyei Nyugat-Európával elkerültetett a sors. De nemcsak ennek a zsarnokságnak az emlékét, hanem azét a heroízmusét is, amellyel a magyar írók - mint annyi közép- és kelet-európai írótársuk - az európai eszmék, kereszténység és humanizmus erejével felvértezve, felvették a harcot a szörnyeteggel. 1991. május 19. Pünkösd vasárnapján SZÖRÉNYI LÁSZLÓ •••;•—rí—r-rrr— .— Horváth Csaba történetei Lelemény A szavakkal felhőtlenül bánik, szemét folyton járatja, keresetlen gesztusaival összekuszálja a kialkudott rendet. Hétfőn hajnalban fölül a gyorsvonatra, hajában pántlika, balján demizson. jobbján János, jobb híján. A bátorsága inába száll, lába közé kapja az ujját, erősen és kitartóan csodálkozik, szeméből a könnycseppeket vattával itatja föl. Nem haragszik, ablakot nyit, tesz-vesz, szedett-vedett, nem segített Ha cserbenhagyhatnám, ha pácban, vags ha rám tudna szorulni, de legalább szerqtne. hogy jutna nekem is kevés. De nem. folyton csak utazik, sürgeti az idő. falja a távolságot, harapja a levegőt, szüli az ellentmondást, és másról sem álmodik. Ilyen önműködően, saját csapdájába esve, abból kifordulva, erényt a szükségből, szükséget az erényből kovácsoltan kell csinálni. Ilyen könnyedén, hogy értetődjön magától és mástól sem. Egyetlen heves mozdulattal a gombok közepéig hatolni, s felmutatni a mindenségnek, bemutatni egy nagyot, felhajtani, kajtatni s nem az utolsó sorban lelni szépet, csak űgv érdemev Lehetőségek Az egyik, hogy fölmész és teljesen beleveszel a panorámába. Ez ér valamit, de megfoghatatlan. Ez persze nem is lehet cél. Nem vizslatsz. Lassan járatod a szemed, sétáltatod. Megállsz minden fánál, összehasonlítod magaddal, megjelölöd, aztán odébbállsz. Ez már valami. Ennél meszszebb is juthatsz: közvetlenül felülről elszánod magadat és elkezdesz zuhanni. Elmondani már ezt sem lehet, viszont te lehet, hogy elérted. Ez jó. Na most a negyediket én se tudom, de az eddig a legjobb. F.N. Egyetlen mozdulattal közel termett, nem volt tőle se távol, se közel, csak nézte, és a száját a fülére tapasztva mondta. Nézte, mondta, nézte, mondta. De ezt is megunta, és előbb felegyenesedett, majd egészen elment, csak a rágógumija, a gyöngyháznyelű bicskája, a gázöngyújtója, az erotikus zsebnaptára meg az az összetéveszthetetlen jó illata maradt ott. Lehet, hogy ez sok. de őt nem ez zavarta, hanem a hegyet a lábától a leje búbjáig átfutó sínek és huzalok: a rázós utazás esélyei az elemi menekülésvágy. hogy önmagától távolodva elvesszen a szemhatáron és újra felbukkanjon, de akkor már talpig vasban, hóna alatt az összes Homérosszal, ami távolról sem lenne azonos a Homérosz-összessel, különösen nem hatósugarának tekintetében. Ebben a szinte észrevétlenül sugárzó és roncsoló léghuzatban, légvonalban, légcsőben, ami a sisakrostély mögül csillogó szemből húzódott végig a sínek fölött egészen a fogaskerekű végállomásáig... Nem volt hős, csak erősen jót akart. Krokodil Egy nagy, bebugyolált fejű dobverővel verik a nagy bebugyolált fejemet. Eddig megvolnánk. Lassan elkezdek habozni ebből lesz a krém. Állati meleg van idebent. Egy hiányos lépcsőn kell felmenni a Pálmaházban a hihetetlen színű pillangók, hernyók és bábok között, hogy látni lehessen a krokodilokat. A krokodil, a kajmán, az aligátor a mindenem. Sráckoromban aligátor akartam lenni. Minden este a Filatorigátnál lábatlankodtam, mert volt egy érzésem, hogy ha valahol, hát itt lesz aligátor. Amikor erről a reményről le kellett mondanom, akkor papírforgókat, meg kuglert árultam a margitszigeti proliknak, hogy legyen miből az állatkertbe mennem krokodilnézőbe. Sokan kérdezik tőlem, mi a szép az aligátorban vagy a kajmánban vagy a „krokiban" (így mondják, hogy kedveskedjenek, mert feltételezik rólam, hogy én becézem az idoljaimat - ennyit a mai ember világképéről) - erre persze csak mosolyogni tudok, villogtatom kis, tűhegyes fogaimat. Most viszont csak fene nagy az izzadás, az erőlködés, csak csupa trópus minden, röpködnek a nappalok, az éjszakák. mintha az Úristen előrecsévélné a/ életemet, nagy villózás. nvávogás. visítáv egy szól nem érteni. Az áhított művészet Amikor kis Srác vagyok, az élet végtelen. Ülök egy bősz meredélyen, lábam lóbálom, és sirályok röpködnek a tarkóm körül. Nagy ívben köpöm a köménymagot a sós stangliról a tengerbe. Fülig szerelmes vagyok, onnan fölfelé minden szabad. Olyan vagyok, mint egv nő. illatos a hajam, számon a|akir, dús szemöldököm alól hideg és csábító kék szemek tükrözik a tengert A toalettasztalomon fejetlenség, széthányt illatszerek, megtévesztő jegyzetek, kontaktlencsék kispohárban. Az ágyamon egy perzsamintás selyemkeszkenő. A szerelmet szomjazom, és a csillagokat is lehazudnám az égről. Modorom simulékony, a szavaim célba találnak, szíven döfnek, tetőtól-talpig megkérdőjeleznek, kiforgatnak, kivetkőztetnek. Számtalan csókjaimat csak kevesek ízlelhetik, az én szabadságomat nem ruházhatom át másra, ehhez kevés az idő, kevés egy élet, kevés a nyelv. A belőlem aradó halvány fényből más nem olvas. Nem beszél, nem él. Ha nem a meredélyen, hát a kisszobában ülök, leeresztett redőnyök mögött, és a szememet pihentetem. Nincs szükségem senkire, nem is mondom, hogy szeretlek. A szerelmet úgy kívánom, hogy közben hozzám ne érjen, csak legyezze a tarkómon a pihéket, csak csapja az arcomba a friss tengeri párát. Rabotoszposzobnoszty A kozmosz hőseit születésük pillanatától kettőzött figyelem kíséri. Először kis szapora szikrák, majd rövid, később hosszú lángnyelvek nyaldossák egész szőrös testüket. így járják meg a poklot, már egészen kicsinyen. Valamivel ennél is kicsinyebben minden madarat meglátnak, tekintetük folyton az eget fürkészi. A fotelba belenyomódva - mert ők így gyorsulnak mereven nézik a képernyőt: az élő közvetítést, melynek ók a hősei. A kamera az irányítótorony teteje felé fordul: asszonyuk dereka karcsú, kisfiúk szülése neki meg sem kottyan, ott áll a torony tetejében, fehér keszkenőjével búcsút int az űrbe. Ilyenkor bizony bepárásodik a szkafandersisak üvege, mert csak az űrhajós tudhatja igazan, mi az a súlytalanság. 0 látja csak igazán, mi az a távolság, ahonnan nem látszik semmi. Már kicsinyen is élénken érdeklődik a legújabb tudományos kutatások eredményei iránt, s maga is szenvedélyes kísérletezókedvról tesz tanúbizonyságot. Most aztán az. űrkapszulában minden egyszerre meghozza gyümölcsét: minden kis kísérlet, a sok fehér egér, Lajka kutya, kismajom, babcsíra, macskák, gyíkok, baktériumok. Egymást érik a kísérletek és a forradalmi felfedezések. A súlytalanság állapotában persze minden nehezebb, de éppen ezért volt a sok tréning, meg lemondás. meg karantén, meg a sok-sok munka Ahogy Rjumin is megmondta: minél többel repülök, annál könnyebben megy a munka!