Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-12 / 136. szám
2 KÖRKÉP DÉLMAGYARORSZÁG SZERDA, 1991. JÚN. 12. Helyzet van A szakszervezetek Csongrád megyei Sztrájkbizottsága szerint fellépésük a kormány gazdaságilletve szociálpolitikájának megváltoztatását, az érdekvédelem erősítését szolgálja. Nem sérti az ország alkotmányos rendjét, nem a feszültségek szítására, ellenkezőleg: az egyre mélyülő indulatok fékezésére, a tömeges elégedetlenség megelőzésére, a társadalmi béke megőrzésére irányul. A szegedi üzemek 99 százaléka támogatja az MSZOSZ tiltakozó megmozdulásokra való felhívását tájékoztatatta lapunkat Dobóczky Károlyné, a Szakszervezetek Csongrád Megyei Tanácsa nevében de itt helyben ők maguk döntik el, sztrájkba lépnek-e, esetleg röpgyűléseket, termelési tanácskozásokat tartanak, vagy éppen a gyárkapun belül gyűjtenek aláírásokat a holnapi napon. A munkabeszüntetések természetesen nem terjednek ki az egészségügyi ellátás vagy az energia- és más közüzemi szolgáltatások területére; a tömegközlekedésben viszont elképzelhetőek bizonyos korlátozások. A szakszervezetek a tiltakozó megmozdulást két órányi hosszúságúra tervezik, s délelőtt 8 és 12 óra között kívánják végrehajtani - bár mindkét időhatártól lehetséges az eltérés (délutános műszak stb.). Délután 5 órakor az Eszperantó utcai székházban küldöttgyűlést tartanak - a vállalatok, üzemek stb. alapszervezetei delegálják ide képviselőiket s értékelik a kormánnyal folytatott tárgyalásokat és a sztrájkok, valamint egyéb demonstrációk lefolyását. * Mi várható a tömegközlekedésben? Lesz-e sztrájk a Volánnál, az SZKV-nál, hogyan vélekednek az MSZOSZ felhívásáról a szegedi vasutasok, valamint a másik nagy szolgáltató ágazathoz tartozók, a postások? Kedden délután szerzett információink szerint sehol sem várható munkabeszüntetés. A Volán helyi és helyközi járatai menetrendnek megfelelően közlekednek csütörtökön. Mint azt Keresztes Ottó szb-titkár közölte, a buszokon megkülönböztető jelzésekkel: kék szalagokkal, plakátokkal fejezik ki egyetértésüket. A Szegedi Közlekedési Vállalat járművei a megszokott rendnek megfelelően szállítják az utasokat, hasonlóképpen a MAV-igazgatósághoz tartozó vonatok is. A vasutasok nem csatlakoznak a felhíváshoz. A Szegedi Postaigazgatóság területén dolgozók, közölte Maróti László, a szakszervezeti bizottság titkára, aláírásokat gyűjtenek, de sztrájkjogukkal nem élnek csütörtökön. Nyolcvan éve Magyarországon Bemutatkozott az Ericsson Meglehetősen élénk sajtóvisszhang kísérte a magyar távközlés rendszerválasztó pályázatának decemberi eredményhirdetését, amelyen a svéd Ericsson a Siemenst megelőzve futott be elsőként. A kiírásban hazai távközléstechnikai vállalkozás bevonása is szerepelt feltételként. A cég magyarországi vegyes vállalata, az Ericsson Technika egész napos szimpózium keretében tegnap mutatkozott be Szegeden a Forrás Gyógyüdülőben. Lehet, hogy két év múlva a telefont is ők hozzák. A világ mára egyik legnagyobb távközlési vállalatát 1876-ban alapították, s a magyarországi kapcsolatok is nagyon régen kezdődtek. Második külföldi gyárát történetesen éppen Budapesten alapította az Ericsson, még 1911-ben. A cég ma kizárólag távközléssel foglalkozik, s hogy a jövőben is abból szeretne megélni, azt a jelenlegi 8 milliárd dolláros rendelésállomány egy időre biztosítja. A szakemberek szerint a következő tíz évben megduplázódhat a világ telefonvonalainak száma, s ebből a svédek is ki akarják hasítani a maguk szeletét. Ennek érdekében elmúlt évi árbevételükből például 17 százalékot költöttek kutatásra, fejlesztésre, s a világon közel húszezer alkalmazottjuk dolgozik ezen a területen. Az AXE digitális telefonrendszer jelenleg 80 országban üzemel, miközben a második legelterjedtebb alig negyvenben. Magyarországon 1983-ban megnyerték az első digitális tendert, de az embargó miatt akkor szó sem lehetett szerződéskötésről. Az első ilyen központot végül csak 1988-ban szerelték fel nálunk. Fodor Istvánt, az Ericsson Technika ügyvezető igazgatóját elsősorban a közeli jövőről faggattuk. - Idén 60 ezer vonalat rendelt a győztesektől a távközlés, ebből 40-et Pusztaszeren megfelelő a közbiztonság Ülést tartott hétfőn a pusztaszeri képviselő-testület. Először a falu közbiztonságának alakulásáról tájékoztatta az ülés résztvevőit Horváth Sándor, a kisteleki rendőrkapitányság századosa. Értékeléséből az derült ki: Pusztaszeren garázda, erőszakos jellegű cselekmények csak kis számban fordulnak elő. A bűnmegelőzésben tevékenyen részt vesz a község önvéotthonát, azaz néhány hónapon belül a körzeti megbízott állandó helyben tartózkodását lehetővé tudják tenni. A Független Kisgazdapárt helyi elnöke, Ocskó Mihály hozta szóba: ne csak januárban, de már az idén álljon munkába az új falusi mezőőr. A második napirendi pontban a helyi adórendszer kidolgozásának, bevezetésének lehetőségeiről tárgyalt a testület. Sokan megkérdőjelezték ennek az adónak kivetését és helyette egy, a tehohoz hasonló bevételi forma kialakítását javasolták. A vélemények nagyon megoszlottak, ezért egy ad hoc bizottság feladatává tették, hogy mielőbb elemezze a két változat lehetséges eredményeit, adjon támpontokat az önkormányzatnak a körültekintő döntéshez. A tanácskozás végén bejelentették: elkészült a falu új térképe, befejezték a ravatalozó környezetének parkosítását. A megüresedett védőnői állás betöltésére pályázatot írnak ki. Augusztus 18-án nagyszabású Szent István-napi ünnepség lesz a faluban. G~E! Talán a vegyes technológia A lakáspiacról mindenki kivonul Lakás és csőd - sokunk fejében összekapcsolódó fogalmak. A 70-es évek közepén a II. 15 éves lakásfejlesztési kormányprogram készítői a terminus végére a lakások és a családegységek számának egyensúlyát, azaz a mennyiségi lakáshiány felszámolását ígérték. 1990. a program záró éve voit. Ma csak Szegeden 6 ezer lakásigénylőt tartanak nyilván úgy, hogy sokan - helyzetüket eleve kilátástalannak ítélve - be sem nyújtották kérvényüket a hivatalhoz. Az önálló lakáshozjutási esélyek talán minden korábbinál kedvezőtlenebbek. A szociálisan rászorultak helyzete az állami lakásépítés minimális szintje és a lakásgazdálkodás egyéb eszközeinek lassankénti kimerülése, a középrétegeké az infláció, az általánossá váló elszegényedés miatt válik egyre inkább perspektívátlanná. A kitűzött cél tehát, úgy tűnik, ma csaknem olyan távoli, mint 15 évvel ezelőtt volt. mi, 20-at, a Siemens szállít. Jövőre több mint 200 ezer vonalért versenyzünk, pontosabban automatikusan kapunk 35-35 százalékot és a fennmaradó rész azé lesz, aki a jobb ajánlatot teszi. - Ezek az ajánlatok a tenderből nem ismertek? - A limitár, amivel pályáztunk, természetesen adott, és öt évig nem is változtathatunk rajta. Ettől csak lefele lehet eltérni. - Tudnak önök munkát adni a hoppon maradt pályázóknak? - Ez nem olyan nagy kapacitás, mint ahogyan sokan gondolják. Ma már nagyon távol vagyunk a klasszikus dobozgyártástól. A szállításból maximum 40 százalékkal részesedik a hardver, a többi a szoftver, és az arány egyre inkább az utóbbi felé tolódik el. ' - Sajnáljuk, hogy Szegedre csak másfél, két év múlva érkeznek meg. - Ez nem a mi illetékességünk, csak megrendelést teljesítünk. Idén Budapest belvárosában kezdünk 26 ezer vonallal, a mennyiségi hiány körülbelül 2-3 év múlva tűnik el Magyarországon. Ami azután következik, az a szolgáltatási hiány, feloldása azonban csak a digitális rendszereken belül képzelhető el megnyugtatóan. KOVÁCS ANDRÁS 1976-1990 között megyénkben 52 ezer lakás épült, több mint az ezt megelőző 15 évben, de kevesebb, mint amennyit a program kezdetekor elhatároztak. Az új lakások száma az 1976. évi majd 6 ezres csúcsról szinte folyamatosan és egyre gyorsuló, az országosnál nagyobb ütemben csökkent. 1990-ben mindössze 1851-et húztak fel, ami a 60-as évek eleje szintjének felel meg. A megyei lakásépítés népességszámra vetített fajlagos mutatói az első 10 évben átlag felettiek, sőt a 70-es évek második felében a megyék rangsorában Csongrád az első helyen állt, de 1986-tól a megyei átlag már alatta maradt az országosnak. A mennyiségi visszaeséssel párhuzamosan drasztikusan csökkent az állam lakásépítésben betöltött szerepe: 1976-80 között még minden évben több állami lakás épült, mint az utolsó 5 évben összesen. 15 év alatt 14 ezer lakás létesült állami beruházásként, ezek közel kétharmada szociális célokat szolgáló bérlakás. Bár az állami szerepvállalás csökkenésével párhuzamosan a magánerő súlya a lakásépítésben fokozatosan nőtt és mostanára meghatározóvá vált, a magánforrásból megvalósuló otthonok száma is folyamatosan mérséklődött. Ezt csak egyszer-egyszer váltotta fel növekedés, rendszerint a hitel és támogatási feltételrendszer pozitív irányú, vagy egy-egy előre kiszivárgott kedvezőtlen pénzügyi intézkedés (pl. a házadó bevezetése) hírének hatására. Szegeden 1976-tól 28 ezer új otthonba költözhettek be a lakók. Ebben az időszakban nőttek ki a földből az Északi városrész, Makkosháza és Új-Rókus panelházai. Mára erősen lelassultak ezek az építkezések. Akinek pénze van, inkább családi vagy társasházat épít, vagy építtet. Háttérbe szorult az építőipar, a házgyárat - eredeti funkciója szerint - akár be is zárhatnák. 1976-80 között évente még közel 1200 lakás épült panelből, tavaly csupán 395. Az utóbbi években panel és tégla egyidejű alkalmazásával is építenek otthonokat. Ezzel az úgynevezett vegyes technológiával változatos homlokzatot tudnak kialakítani, ezért városi foghíjbeépítéseknél is alkalmazzák. A belső kialakításban is igényes otthonok szinte egyetlen hátránya az ár: a 15 év alatt átlagosan 3,3-szorosára, azaz 20 ezer forintra emelkedett fajlagos nettó építési költségből a telekrész, a közművesítés és egyéb járulékos költségekkel 35-38 ezer Ft négyzetméterenkénti eladási ár alakult ki. A frekventált hely, az igényes kivitel azonban vonzóvá és igy eladhatóvá tette - még eddig őket. 1976-90 között a megyében 12 ezer lakás szűnt meg, és ez azt jelenti, hogy minden újonnan épített 100 lakás közül 23 a megszűntek pótlását biztosította, és csak 77 szolgálta a lakásállomány bővülését. A laksűrűség - a 100 lakásra jutó lakónépesség száma - az utóbbi 10 évben 280-ról 15l-re csökkent, s ez kedvezőbb az országosnál. PÁLFALVI ZSOLTNÉ Az élelmiszeripar is? delmi csoportja, amely az elmúlt év decembere óta naponta járőrözik. A kapitányság a jövőben is számít a segítségükre, kölcsönös információcsere Kialakítását tervezik. Felvetődött, mielőbb meg kell oldani a körzeti megbízott rendőr lakásgondját. Egyelőre ugyan nincs üres szolgálati lakása az önkormányzatnak, de őszre három pedagógus adja át régi szolgálati Figyelmeztető sztrájkra, demonstrációra szólítja minden tagját az Élelmezésipari Dolgozók Szakszervezetei Szövetségének sztrájkbizottsága kedden közzétett felhívásában. Az ÉDOSZ az üzemi, a munkahelyi szakszervezeti kollektívák döntése alapján csatlakozik az MSZOSZ felhívásához - erősítette meg a szövetség főtitkára, Vanek Béla azon a keddi sajtótájékoztatón, melyet az ÉDOSZ Választmánya és SZB-titkárainak országos értekezletét követően tartottak. A legfontosabb ágazatok, a hús-, a tej- és a sütőipar jelenlévő képviselői elmondották: a szakszervezeti tagok döntő többsége egyetért a figyelmeztető munkabeszüntetéssel. Am az már ágazatonként változik, hogy végül is milyen eszközökkel kívánnak élni LtHUmÁRIA CÉPJÁRMO' KFULELCSSÍGBIZTOSÍTAS ' s Ut Európába! Könyökömmel még meglökdösöm, jól becsukódott-e a Trabant ajtaja, s miután kiállta a próbát, elfordítottam a slusszkulcsot. Valós teljesítményét meghazudtoló hangerővel bőgött fel a motor, hogy elinduljon a jól ismert úton. Az E75-ösön, mely kétséget kizáróan Európába vezet. Nincs nehéz dolgom, hiszen az E75-ÖS is Európában van, ha akarnék se mehetnék máshova. Ámbátor, az utóbbi időben nemcsak a történelmet, de még a földrajzot is újra kell tanulni, hiszen eddig úgy tudtam, mi Európa közepén élünk, szinte mértani pontossággal, ám olyan megállapítást is hallottam, mi Kelet-Közép-Európában, Közép-Kelet-Európában, a keleti blokkban vagyunk. Ez az utóbbi helymeghatározás, azt hiszem, már nem érvényes, minekutána nincs keleti blokk. Szóval, kocogok szép lassan az úton, mellettem néha-néha elsuhan egy-egy olyan autó, mely tényleg kétségessé teszi azt, valóban Európában élek-e. De hát az az ország, ahol az én autómat készítették, szintén Európában volt, igaz, mindössze 40 évet élt. Ez is azt mutatja, tényleg Európában élünk. Néhány zökkenő térít magamhoz. Tudom, a kerékösszetartást, ha sokat járok erre, ellenőriztetnem kell, de most mégis jó kedvem van, mert a villamospályát korszerűsítik, így az út simán vezethet majd Európába. Lassan a város széléig jutok, s nem kis büszkeséggel látom, mennyi szovjet, lengyel, bolgár autóbusz és személyautó parkol a KGST-piac, illetve a KGST megszűntével, a használtcikk-piac körül. A gondosabbak mosnak, főznek, ruhát szárítanak dróton vagy spárgán. Szóval ők is otthonosan berendezkedtek. Ebből minden kétséget kizáróan kiderül, hogy mi nem bántjuk az idegeneket, jól megférünk egymás mellett itt, Európa közepén. Úgy tűnik, csúcsforgalom van. Szépen becsorgok a sor végére. Mindenki a vonatot várja. No, nem akarnak fölszállni, inkább azt szeretnék, gördülne már valamerre az a tehervonat, amely miatt várakozunk. Negyedóra is eltelik, mire nekilódul a kocsisor. Ez is mutatja, néha meg kell állni, erőt gyűjteni ahhoz, hogy Európába jussunk. A nemzeti büszkeség dagasztja a mellem, mert előttem és utánam Európa szinte minden nációja szusszant egyet. Mert tudomásul kell venni: a piros mindenki számára tilos. Hallgatom autóm motorzúgását, s a költő után szabadon felsóhajtok: Istenem, Uram! de szépen duruzsol is az én motorom. A közelmúltban felújított vasúti átjáróhoz hajtok, talán ez az utolsó akadály, hogy Európába érjek. A felújított átjáró a régi módon fogad, nagy zötykölődéssel, s egy tompa ütéssel. Hiába nyomom a gázt, nem halad a szekér, s hiába szól sok autó kürtjele, kiszállok, szép lassan átnyomom a síneken a járgányom. A bak tört el, mely tartja a motort. Előttem az út, mely Európába vezet, s én mégsem indulhatok el, csak vontatókötéllel. S míg villogva poroszkálok az autószerelőig, azon morfondírozok: vajon az átjáró építői el akamak-e jutni Európába. TURI JÓZSEF A TAURUS GÉPGYÁRTÓ KFT. (6772 Deszk, Alkotmány utca 13.) 1 fő gépíró-adminisztrátort vesz feL Személyes jelentkezést kérünk 7-15 óra között a gazdasági osztályvezetőnél. A telep megközelíthető a Szeged, Marx térről induló makói, illetve deszki autóbuszjáratokkal Utazási idő: 20 perc. A busz a kft. kapujában áll meg. Felvétel esetén 80% útiköltség-térítést fizetilnk. AZ UNIEP Építőipari Kisszövetkezet vállalja közületek és magánszemélyek részére - tervezéstől a kulcsátadásig - üzlethelyiségek, irodák, épületek felújítását, átalakítását és új létesítmények kivitelezését az építőipar minden szakterületén. Érdeklődni lehet: Telephely, 6728 Szeged, Napos út 7. Telefon: 25-257. Telefax: 25-370. A húsiparban a szakszervezeti tagok mintegy 75 százaléka vesz részt - az előzetes jelzések szerint a sztrájban. A munkabeszüntetés azonban várhatóan nem befolyásolja majd közvetlenül a lakosság ellátását. Az Alföldi Porcelángyár asztalosüzeme felajánlja szabad kapacitását, az alábbi munkákra: - kül- és beltéri asztalosmunkák, - nyílászárók javítása, gyártása, - üvegezési munkák, helyszínen is. Részletes felvilágosítással szolgálnak: Gera Imre a 62/45-222/268-as melléken, vagy Faragó Attila a 240-es telefonon. Telefax: 62/44-287. Értesítjük tisztelt vásárlóinkat, hogy a HENRY BT. megnyitotta VILLAMOSSÁGI SZAKÜZLETÉT AJÁNLUNK: - ipari és lakossági szerelési anyagokat HL típusú lemezszekrényeket - vezetékcsatornákat, kapcsolókat, fényforrásokat - induktív és kapacitív közelítéskapcsolókat, forgásérzékelőket - híradástechnikai vezetékeket, kábeleket - erős- és gyengeáramú kábeleket, stb. Nyitva: 7-17 óráig. Cím: Szeged, Htynóczy u. 2ML Telefon: 6220-478. i * Va