Délmagyarország, 1991. június (81. évfolyam, 127-151. szám)
1991-06-11 / 135. szám
6 SPORT DÉLMAGYARORSZÁG KEDD, 1991. JÚN. 11. Európa-bajnoki cím után jöhet a kelkáposzta-főzeléke. Lékó Péter következő erő- és tudáspróbája a varsói világbajnokság Forró: GYENES KÁLMÁN A nagymama, az Európa-bajnok és a menedzser Az öreg kontinens, Európa legfiatalabb sakkozóinak bajnokságát a romániai Mamaiában rendezték. Lékó Péter, az Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet SE versenyzője szerepléséről rendszeresen hírt adtunk. A tehetséges sakkozóval akit találkozónkra elkísért nagymamája, Nagy Istvánné és szponzora. Mészáros János, az Üllés és Vidéke Takarékszövetkezet elnöke is tegnap beszélgettünk nagy élményéről, további terveiről. -Hogyan alakullak eredményeid Mamaiában? - Hat győzelem zsinórban! A legnehezebb a második partim volt, amikor a szovjet fiú ellen ültem asztalhoz. A mérkőzést a 38. lépésben megnyertem. A jugoszláv sráctól is tartottam, őt az 53. lépésben győztem le. - Vereség nélkül és két döntetlennel fejezted be az EB-t... - Amikor a szükséges pontokat összeszedtem, már két pont előnyöm volt, s nem figyeltem eléggé, pedig ezek az ellenfeleim sokkal gyengébbek voltak, mint az előzőek. - Milyen érzés Európa legjobbjának lenni a 12 éven aluliak között? - Csodálatos! - Mennyiben járult sikeredhez. hogy édesapád is végig ott volt veled? - Nagyban, mert így családias légkörben teltek a napok. Egyébként a románok mindent megtettek, hogy jól érezzük magunkat. - Alighogy kicsomagoltatok, máris újabb versenyre utazhattál... - Mindössze egy éjszakát aludtam Szegeden, máris indulhattam a badacsonyi Lábdi-hegyen megrendezett 20 éven aluliak nemzetközi versenyére, amin 68-an vettünk részt, 7 ponttal lettem a győztes. Egyszer sem kaptam ki, volt négy taktikai döntetlenem. - Itthon a nagymama hogyan kisérte figyelemmel unokája szereplését? - fordultam Nagy lstvánnéhoz. - A szövetséggel napi telefonösszeköttetésben álltunk - vette át a szót mindig nagy-nagy izgalommal hallgattuk a híreket. - Most. hogy Péter két hét szabadságot kapott edzőjétől, a „Nagyi" mivel kedveskedik? - Természetesen Peti kedvenc ételeivel. Imádja a kelkáposztafőzeléket, a borsólevest, a brassói aprópecsenyét. Mészáros Jánost arról kérdeztük, erre számítottak, amikor az ifjú sakkozó támogatásáról döntöttek? - Bennünket is büszkeséggel tölt el Lékó Péter eddigi szereplése. Nem akarok nagyképű lenni, de a profilunkba vág, hogy olyan helyre tegyük a pénzünket, amivel a profitunkat gyarapíthatjuk. így vagyunk ezzel Péter esetében is. Az EB- és vb-szereplésére egy meghatározott összeget különítettünk el. A kontinensbajnoki aranyéremért már ma délben felveheti a pénzt, a vb után ugyancsak. - Eddigi két évben, két bronzérmet szereztél a vb-n. Most milyenre számítasz? - kérdeztem Pétertől. - Ezt aztán nem tudom. Mint ahogyan annak idején én. úgy most más is berobbanhat a nemzetközi élmezőnybe. Július elsejétől Varsóban lesz a nagy összecsapás, ahol szeretnék minél előkelőbb helyen végezni. - Addigi programod? - Most két hétre elutazott az edzőm, de 300 oldalas leckét kaptam, hogy ne unatkozzak. Szeretnék sokat focizni is. Az iskolában az ötödik osztály anyagából szeptemberben, vagy októberben vizsgázok. Süu JÓZSEF teisawfzMimKSsmmmi Totónyeremények A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 23. játékhetére 3 156 698 darab szelvény érkezett be. A nyeremények: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nyereményük egyenként 5 116 684 forint. 13 találatos szelvény 7 darab, nyereményük egyenként 629 656 forint, 12 találatos szelvény 217 darab, nyereményük egyenként 17 410 forint, 11 találatos szelvény 2637 darab, nyereményük egyenként 1433 forint, 10 találatos szelvény 19617 darab, nyereményük egyenként 289 forint. A Szegedi Dócsa-Kfafcőrös ét * KWwndoiozsme-Határör Dózsa mérkőzés végeredményére (mindkét meccs M-es döntetlent bor ott) egy szelvényen egyetlen olvasónk sem tippelt helyesen, így ezen a héten 80 db kéthasábos totószelvény vár gazdára. Tekintettel arra, hogy vasárnap estig valamennyi osztályban befejeződik a bajnoki küzdelem, a totószelvényeket (melyeknek értéke 1600 Ft) ezúttal akár az egytalálatowk között is felosztjuk majd! Név: Lakcím: Végeredmény L Szeged SC-Győri Rába ETO 1 Zákányszék-Sáadorfalva + 1 Bordány-Tápé Pótmérkőzés: Szőreg-Apátfalva A postára adás határideje: június 14. Qmünk: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10. A borítékra kérjük ráírni: 2 + 1 Tavaszi első az SZTC és a Móraváros mm Sikeres hétvégéjük volt a szegedi teniszcsapatoknak, három győzelmet arattak. Az OB Il-es női csapat kétszer nyert, veretlenül zárta a tavaszi idényt. A Móravárosi Kinizsi férfiegyüttese ugyancsak remekelt, „kiütötte" ellenfelét, így szintén veretlenül, négy ponttal vezet riválisa, a tavaly még másodosztályban szereplő Kecskeméti TC előtt. Eredmények. Szegedi TC-Kecskeméti TC 5:4. OB Il-es női mérkőzés. Újszegedi Kisstadion. A szegedi pontszerzők: Várhelyi Zs.. Sonkodi B„ Mocsai K., Pádár P. valamint a Várhelyi,Pádár páros. Szegedi TC-Szentes 7:2. OB H-es női mérkőzés. Újszegedi Kisstadion. A szegedi nyertesek: Vass N., Várhelyi Zs., Héger J.. Sonkodi B.. Pádár P. valamint a Héger, Sonkodi és a Várhelyi, Pádár páros. Móravárosi Kinizsi-ISC 9:0. OB III-as férfimérkózés. Újszegedi ligeti pályák. A szegedi győztesek: Kanalas Gy., Könczöl, Tomka, dr.Thékes, ifj.Thékes, Szigeti és a Könczöl, Tomka, a Kanalas Gy., Szigeti valamint az ifj.Thékes, Szabó I. párosok. Kiesési rangadó után Algyő a sereghajtó Itppfifl p M 1 P^MLFTIIWIMF O r; MM iü iliiii A labdarúgó megyei II. osztály utolsó előtti fordulójában a Kistelek méltó játékkal búcsúzott hazai közönségétől. A legnagyobb meglepetés mégis a Kertész utcában történt, ahol a JATE SC diadalmaskodott az UTC felett. Az algyői kiesési rangadón meglepetésre a Forráskút nyert, s a hazaiakkal helyet cserélt a tabellán. A szövetség időközben megtárgyalta a félbeszakadt Szegedi Postás-Szatymaz találkozón történteket. A határozat: Hornyák (Postás) novemberig eltiltva a játéktól, 3-0-ás gólkülönbséggel a 2 pont a Szatymazé. A Postás ősszel két hazai mérkőzésére saját költségére ellenőrt köteles hívni. Kistelek-Ásotthalom 8-1 (4-1) Kistelek, 500 néző! Vezette: Barna. Kistelek: Kocsis - Gémes, Guba, Horváth Zs., Zsótér - Horváth A., Nagy T„ Nagy R. - Vígh (Sejben), Tóth, Muhel. Edző: Czeigerschmidt Sándor. A kistelekiek hazai közönség-búcsúját megkönnyítette az ásotthalmi búcsú miatt .megtépázott" vendégcsapat. Góllövők: Horváth A. (3), Tóth és Révész (2-2), Muhel, ill. Tóthszeles G. Ifjúságiak: a vendégcsapat nem érkezett meg. Üllés-Szatymaz 2-0(1-0) Üllés, 300 néző. Vezette: Chmilofszki. A hazaiak még egy büntető kihagyását is megengedhették maguknak. Góllövők: Gyuris, Buknicz. Ifjúságiak: Üllés-Szarymaz 0-4 Algyő-Forráskúl 3-4 (1-2) Algyő, 150 néző. Vezette: Bánóczki. A szerencsésebb csapat nyert. Góllövők: Markó (3), Soós, ill. Vass, Görög, Borossebestyén. Ifjúságiak: Algyő-Forráskút 14-0 Nagymágocs-Mártély 6-3 (3-1) Nagymágocs, 100 néző. Vezette: Simon. Negyedóra alatt négy 1 l-est ítélt a játékvezető... Ifjúságiak Nagymágocs-Mártély 2-3 Földeák-Rúzsa 2-2 (1-0) Földeák, 100 néző. Vezette: Daru. Küzdelmes mérkőzésen igazságos a pontosztozkodás. Góllövők: Tóth I., Kozma, ill. Kazi, Varga S. Ifjúságiak Földeák-Rúzsa 10-1 Csanytelek-Szegvár 2-0 (0-0) Csanytelek, 200 néző. Vezetje: Tóth II. S, Az ifjúsági korú kapusuk bravúrjai mentették meg a szegváriakat a súlyos vereségtől. Góllövők: Repjuk, Németh I. Ifjúságiak: Csanytelek-Szegvár 2-3 UTC-JATE SC 1-2(1-0) Kertész u„ 100 néző. Vezette: Tóth S. A hazaiak 1-O-ás vezetésű knél 1 l-est hagytak ki. Góllövők: Jáksó, ill. Török Zs. (2). Szegedi Postás-Kiszombor 5-2 (l-l) Postás-pálya, 50 néző. Vezette: Forgó. A második félidőben a Postás szinte állva hagyta ellenfelét. A Postás góllövői: Vadászi (2), Keresztes, Veres (2, egyet 1 l-esből). Ifjúságiak Szegedi Postás-Kiszombor 5-0 1. Kisltitk 2. Üllés 3. Csanvtekk 4 . UTC 5. Postás 6 Rúzsa 7. JATE SC 8. Knzomhor 9. Asotthikxa 111. FóMtik 11. Nagymágocs II Szatymaz 13. Marttly 14. Szegvár 15. Forráskút 16. Algyó bajnokság állása 29 21 3 5 29 18 29 16 29 16 29 13 29 12 29 12 29 13 1 29 10 7 29 9 8 29 9 8 29 8 10 28 29 28 29 7 8 7 8 Í J 97-25 45 57-42 40 50-35 39 57-28 37 48-38 32 41-33 31 50-48 31 54-58 27 40-50 27 39-44 26 51-57 26 35-44 26 48-61 22 41-68 22 31-74 16 42-76 14 Amikor tegnap telefonon érdeklődtem Nemes Istvántól- a JATE elleni mérkőzés eredményéről, az UTC edzője elkeseredett mesébe kezdett: - Az egyetemistáknál szerepelt Török Zsolt, a Szeged SC volt játékosa is. Ebben csak az a meglepő, hogy egy héttel korábban még nem játszott a JATE SC-ben. Egyébként kíváncsi leszek, hogy milyen módon sikerült leigazolni Törököt, hiszen úgy tudom, hogy a bajnokság utolsó hat hetében átigazolási stop van minden bajnoki osztályban. Az is feltűnt nekem, hogy Zsolt nem volt ott a mérkőzés kezdetén, de a jegyzőkönyvbe be volt írva. Úgy fél óra múltán jelent meg, majd a második félidőben beállt játszani. Nem elsősorban a vereségünk miatt, de nem hagyom annyiban, már hétfőn benyújtottam az óvást. Győzelem a Mecsek-alján A Szeged TC női labdarúgó-csapata Pécsett játszotta legutóbbi bajnoki mérkőzését: Pécs-Szegedi TC 1-3 (0-2) Pécs, 200 néző. Vezette: Nagy. Szeged TC: Kékes-Szabó Koromné, Kovács, Maróti, Rövid Bolba (Sinkó), Dsubák, Nemesné (Valastyán) - Bugyi, Fodor K., Márki (Fodor E.). Edző: Molnár Ferenc. A technikailag jobban felkészült szegediek, izgalmas küzdelemben megérdemelten nyertek. Góllövők: Fodor K., Kovács, Dsubák. Jók: Dsubák. Fodor K.. Rövid. „Ötös" a Vidi-ifinek! Az NB l-es ifjúsági bajnokság hét végi fordulójában a Szeged SC ifjú labdarúgói (0-2 után!) Tölcséres vezényletével, ragyogó játékkal 5-2-re verték a Videoton-Waltham együttesét. Szeged SG-Videoton-WaltJian> 5-2(2-2) Horgosi ÚL 100 néző. Vezette: Vezér. Szeged SC: Besír - Kubát Á.,Tanács, Kubát B., Horváth Martonosi, Buchholcz, Máhler, Bugyinszky - Tölcséres, Mészáros (Molnár). Edző: Lóczi István. A szegediek góljait Bugyinszky, Mészáros, Buchholcz, Molnár és Kubát B. szerezte. A serdülők összecsapásán a székesfehérváriak 3-^ -es győzelmet arattak a Felső Tisza-parti stadionban. Joósz Attila a kapitány Több fontos kérdésben döntöttek a Magyar Kézilabda Szövetség hétfői elnökségi ülésén, összesen 14 jelöltet kerestek meg a férfi válogatott szövetségi kapitányi megbízásával kapcsolatban, végül szótöbbséggel Joósz Attila mellett foglaltak állást Kaló Sándorral szemben. A BRAMAC SE jelenlegi vezető edzője mellékállásban tölti be a szövetségi kapitány tisztségéL ehhez az egyesület elnöksége elvben előre hozzájárult. Joósz Attila az elmúlt években Ausztriában működött, a BRAMAC szakmai irányítását Melnyik távozása után vette át. Ezekben a napokban egyszeri megbízással az olaszországi Siracusában tartózkodik a válogatottal a Trofeo Italia tornán. Az űj szövetségi kapitány megbízatása az 1993-as világbajnokság végéig szól. Elmaradt a vita az új kézilabda-átigazolási szabályzatról, mert késik az OTSH általános, minden sportágra kitegedő állásfoglalása ebben a kérdésben. Ennek hiányában a régi szabály maradt érvényben, a játékjogosultságot viszont a versenykiírás tartalmazza majd. A sajtómunkával kapcsolatban az elnökség megállapította, hogy a sportágnak őszinte, segítő szándékú és nem az ellentéteket szító újságírókra van szüksége. Szalai biztató formában iW" §| - ""f , . , - M £ A magyar válogatott tagjaként több számban is rajtkőre állt a pozsonyi „Szlovák Grand Prix"-n Szalai Szilvia, a Szeged SC ifjúsági Európa-bajnok úszója. Az 1963 óta évente megrendezett rangos viadalon ezúttal nemcsak az Izraelből, Bulgáriából, Lengyelországból, Walesból, Németországból, Ausztriából, Svédországból, Finnországból, Svájcból, Romániából és Jugoszláviából érkezett versenyzők jelentettek nehéz ellenfelet a mieinknek, hanem 39 cseh és szlovák klub legjobbjai is. Szalai Szilvia rendkívül magabiztos versenyzéssel a 100 és a 200 méteres pillangóúszást is fölényesen nyerte (1:04,30, ill. 2:18,58-as idővel), így a banketten átvehette a „pillangókirálynőoek" felajánlott különdíjat. A Deák Ferenc Gimnázium (éppen vizsgáira készülő) magántanulójának formája, Vida Csaba edző szerint, hetekkel az OB előtt már több mint biztató... S88888888396888886888863S86S8383S8SS883S3fi833S38t Toborzó A Szegedi VSE labdarúgó-szakosztálya toborzót tart 1977-79 között született serdülő labdarúgóknak. Jelentkezni lehet a klub sporttelepén június 13-án, csütörtökön 16 órakor. Iskolai foci - felhangokkal Miehna József büszkén mesélte, hogy immáron 10. éve nagyon népszerű megyénkben a 8-10 és a 10-12 évesek körében a kispályás labdarúgás. A napokban fejeződött be a két korcsoport megyebajnoksága. A legfiatalabbak Csongrádon játszottak, s a Pigniczki Zoltán felkészítette sándorfalviak győztek, a kisteleki Petőfi előtt. Az idősebbeknél is az előbbi iskola gárdája bizonyult a legjobbnak. De mit ér ez a siker, ha nincs folytatás? Az elmúlt héten adott hírt ugyanis a Nemzeti Sport arról, hogy megrendezték az országos döntőt - természetesen a Csongrád megyei győztesek néiküL Pedig Miehna József májusban szólt dr. Lancsa Györgynek, az utánpótlás megyei szakfelügyelőjének, hogy megyénk is részt szeretne venni az országos döntőben. Ezt az óhajt a megyei szövetség illetékeseinél is megerősítette, de mint a példa bizonyítja nem sok foganatja lett... A megyei döntőnek még egy szépséghibája volt, hogy Szeged város egyetlen csapatot sem küldött a megyei fináléba, pedig korábban minimum 10 diákcsapat küzdött a városi bajnoki címért... sJ.