Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-13 / 110. szám

1991. május 13., hétfő A helyzet 5 ÖKÖLVÍVÁS Kovács István Európa-bajnok Hatalmas sikerrel fejeződtek be vasárnap Göteborgban a 29. ökölvívó Európa-bajnokság küzdelmei: Kovács István, a Vasas versenyzője esélyt sem adott a német Lochnak, magabiztosan nyerte meg ezzel első felnőtt Európa-bajnoki érmét. Kovács tehetségére jellemző, hogy az érem rögtön aranyra sikeredett. A mérkőzés nem is hozott különösebb izgalmat: Kovács három meneten keresztül eltáncolt, s balegyenesekkel irányított. A fiatal német versenyző csak egyszer-egyszer veszélyeztetett jobbhorgaival. - Kimondhatatlanul boldog vagyok - mondta az ifjú Európa-bajnok a mérkőzés után. - Éreztem, tudtam, hogy ennek a hatalmas munkának egyszer már ki kell jönnie. Elégedett volt Kovács teljesítményével a magyar csapat szövetségi kapitánya, Papp László is: - Még sok lehetőség van ebben a fiúban - mondta. - Amit az eddigiekhez hasonló kemény gyakorlással ki is hozhat magából. Az arnyérem mellé három bronz is jutott. Lakatos Pál (48 kg), Mizsei György (67 kg) és Hart Péter (91 kg) állhatott föl a dobogó harmadik fokára. Az éremtáblázaton a Szovjetunió végzett az élen 3 arany-, 3 ezüst­és 3 bronzérmével, második Németország (2, 4, 2), harmadik Bulgária (2.0, 3). negyedik Hollandia (1.2,0). ötödik Magyarország (1.0, 3). FORMA -1 Senna ismét diadalmaskodott A brazil Ayrton Senna őrzi idei veretlenségét, az év negyedik futamán is győzött, ezzel új rekordot ért el, ugyanis a Forma-I-esek népes táborában még soha senkinek nem sikerült négy győzelemmel kezdeni a szezont. Monte-Carlóban, a Monacói Nagydíjon a 31 éves dél-amerikai pilóta újabb rajt-cél győzelmet aratott, s ezzel pályafutása harmincadik diadalát könyvelhette el. Eredmények. Monacói Nagydíj (78 kör, 3328 m-es pálya): I. Ayrton Senna (brazil, McLaren-Honda) 1:53:02.334 ó„ 2. Nigel Mansell (brit. Williams-Renault) 1:53: 20.682, 3. Jean Alesi (francia, Ferrari) 1:53:49.789. A pontverseny állása: 1. Ayrton Senna 40, 2. Alain Prost 11,3. Gerhard Berger (osztrák, McLaren-Honda) 10 pont. LABDARÚGÓ NB III. Hat hete veretlen a Dózsa! A labdarúgó NB III. Alföldi csoportjában mindkét szegedi együttes nyert. A Dózsa már hat hete veretlen. Szegedi Dózsa-Orosháza 2-0 (1-0) Hunyadi tér, 300 néző. Vezette: Bozóky. Szegedi Dózsa: Csehó ­Fábián, Popol, Sahin, Vörös (Rácz) - Barik. Szekeres, Vándor, Dézsi - Miklós (Szálai), Simon. Edző: Czibere László. Az első félidő izgalmas, jó játékot hozott. Mindkét kapu felváltva forgott veszélyben, de az első fél órában a csapatok nem tudtak gólt rúgni. A 37. percben, azonban tapsolhatott a Hunyadi téri közönség, ugyanis gyönyörű jobb oldali támadás után Miklós védhetetlen gólt lőtt, 1-0. A fordulás után meglepetésre az orosháziak kerültek fölénybe, a helyzeteiket azonban kihaszná­latlanul hagyták. Aztán a 85. perc­ben Batik gólja végleg eldöntötte a találkozó sorsát. A Dózsa, ha nehezen és kis szerencsével, de folytatta siker­sorozatát a jó képességű OMTK ellen. A szegediek hat hete veretlenek! Jók: Csehó, Popol, Sahin. Dorozsma-Dabas 1-0 (0-0) Dorozsma, 500 néző. Vezette: Hajdú. Dorozsma: Mihálffy B. ­Simonics, Szabó T., Górd ián, Farkas - Horváth, Kovács, Gál (Cziráki), Katona - Szabó Zs., Mihálffy Zs. Edző: Kozma Zoltán. A mérkőzés első részében a Dorozsma meddő mezónyfö­lénybe került, azonban a csatárok sokáig helyzetet sem tudtak kialakítani. Egyetlen említésre méltó esemény a 37. percben történt, amikor Szabó Zs. jobb oldali beadást követően a dabasi kapus kezébe emelt. A fordulás után a Dorozsma bátrabban támadott, de kontrából a vendé­geknek volt nagyobb helyzete. A 84. perc azonban meghozta a várva várt gólt is: Mihálffy Zs. távoli lövése ugyanis a jobb felső sarokban kötött ki. A játék képe alapján a hazaiak megérdemelték a győzelmet, s továbbra is tartják tavaszi jó formájukat. Jók: Mihállfy Zs., Szabó T.. Hl. Csányi. További eredmények: Nagy­szénás-Csongrád 1-0, Miske­Mczótúr 4-0, Cegléd-Gyula 1-2, Mezókovácsháza-Mezőhegyes 4-1, Dömsöd- Kiskunfélegyháza 7-2. A Határőr Dózsa-Kiskőrös mérkőzés félbeszakadt A bajnokság állása MEGYEI I. OSZTÁLY I.MIski 25 17 • ­63-16 42 2. KUkóros 24 15 ( 3 42-19 36 3. Cegléd 25 14 4 7 40-24 32 4. Ceongréd 25 II 8 * 37-24 VI S. Szegedi Dózsa 25 19 10 5 33-25 M 6. Dómod 25 • • 7 41-33 27 7. Gyula 25 • 9 7 30-29 27 8. Dabas 25 • 7 9 38-37 25 9. Orosháza 25 7 10 • 29-35 24 10. Meaótúr 25 i II 1 24-26 23 II. Dorozsnu 25 > • II 27-33 22 12. Nagyszénás 25 < 9 19 23-29 21 13. MC-haza 25 t é 13 30-39 1* 14. rélegvhau 25 5 < 14 27-63 16 IS. MesOhngys. 25 5 4 16 18-43 14 16. HslárOr Dózsa 24 2 7 15 21-46 II Változatlan a sorrend az élbolyban A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokság 25. fordulójában a Makó és a SZVSE, ha nehezen is, de nyert idegenben, a Mórahalom pedig hazai pályán. így az élbolyban minden változatlan. Zákányszék-Mindszent 1-3 (l-l) Zákányszék, 200 néző. Vezette: Madácsi. Zákányszék: Gál - Tóth. Fodor, Bába, Jóján, Nagy L. Borbás, Széli, Tóth G.. Földeák, Palotás. Edző: Tóth János. Mindszent: őze - Dáda, Tóth J.. Bullás, Elekes. Aszalai, Túri, Korom (Hős), Bozó, Budai., Gábor. Edző: Jelenft István. A második félidőben 10 főre fogyatkozott hazai csapat széteső játékot mutatott. Góllövők: Széli, ill. Aszalai, Tűri, Budai. Jók: Fodor, Széli, ill. Aszalai, Bozó, Gábor. Ifjúságiak: Zákányszék­Mindszent 1-3. Bordány-SZVSE 0-1 (0-0) Bordány, 200 néző. Vezette: Kérdő. Bordány: Kelemen - Szabó, Farkas /., Péter /., Mátyás, Peták /., Peták 11., Hajdú, Széli. Farkas II. (Varga), Kiss. Edző: Sándor Zoltán. SZVSE: Erdős - Török. Kun. Nagy, Tóth J.. Pikó, Süli, Kispál, Tóth A. (Szilágyi). Buzsáli, Zádori (Bottlik). Edző: Tóth János. Jóiramú mérkőzésen a szerencsésebb csapat nyert. Góllövő: Kispál. Jók: Kelemen, Szabó, Mátyás, Hajdú, ill. Kispál, Tóth J. Ifjúságiak: Bordány-SZVSE 0-2. Szőreg-Fábiánsebestyén 0-2 (0-1) Szőreg, néző. Vezette: Köböl. Szőreg: Temesvári - Szanka, Sörös, Németh, Nagy, Hűvös, Balogh, Pálfi (Antal). Száraz. Zsikó (Bosnyák), Sajtos. Edző: Balogh Attila. Fábiánsebestyén: Vadász ­Rózsa, Határ, Miszlai, István, Széli, Kádi, Keller. Benkovics (Jakab), Harkai, Györgyi. Edző: Berta József. A sok szóregi kihagyott helyzet megbosszulta magát. 1-0 után végig fölényben játszott a vendégegyüttes. Gállövők: Határ, Kádi. Jók: A hazaiak közül senkit sem lehet kiemelni, ill. Határ, Kádi, Harkai. Ifjúságiak: Szőreg-Fábián­sebestyén 14-0. Szentesi Kinizsi-Makó 0-1 (0-0) Szentes, 100 néző. Vezette: Bama. Szentesi Kinizsi: Rozman ­Mészáros, Varga, Berezvai, Bugyi, Kiszely (Muská), Bozóki, Szabó, Nagy Gv., Fási, Stráma. Edző: Csepregi István. Makó: Ménesi - Méhes. Anda, Leindler, Szabó, Felföldi. Márki, Urbán, Frank (Somogyi), Kovács, Karsai. Edző: Kolozsvári János. A második félidő 5. percében egy csúsztatott fejes döntötte el a mérkőzést. A játék képe alapján a döntetlen igazságosabb lett volna. Góllövő: Frank. Jók: Mészáros, Varga, Fási, ill. Leindler, Márki, Frank. Kiállírva: Varga ISzenres). Ifjúságiak: Szentesi Kinizsi­Makó 0-1. Tápé-Szentesi Vízmű 5-1 (3-0) Tápé. 300 néző. Vezette: Tóth S. Tápé: Bagdi - Miklós, Bite, Dancsó, Vári (Aaron), Dávid, Zakar, Takács, Őze, Heidrich (Kolonyi), Suhai. Edző: Bazsó János. Szentesi Vízmű: Janiga - Sipos Cs., Molnár Cs„ Vörös, Bubori, Sarkadi, Németh, Török, Gulyás, Hevesi I. (Puskás), Hevesi L. Edző: Szabó László. Végig nagy fölényben játszott a Tápé. Ha Janiga kapus nem véd jól, akkor talán még kétszer annyi gólt is rúghatott volna a hazai csapat. Góllövők: Miklós, őze. Heidrich, Zakar, Suhai. ill. Sarkadi. Jók: Az egész tápéi csapat, ill. Janiga, Sarkadi. Ifjúságiak: Tápé-Szentesi Vízmű 9-1. Sándorfalva-Tisza-Új 2-1 (0-0) Sándorfalva, 300 néző. Vezette: Keresztúri (jól). Sándorfalva: Barna ­Mészáros, Kiss, Takács (Szekeres), Nagy , Tóth, Ferenczi (Statika), Molnár, Sebestyén, Széli, Grezsa. Edző: Kakuszi János. Tisza-Új: Varga - Kéri, Tóth M.. Tóth I. J., Tóth II. J„ Molnár, Temesvári, Kovács, Nagy, Lengyel. Papp (Kiss F ). Edző'.' Búza Mihály. A második félidő 20. perce táján két gyors gólt kapott az újszentiváni csapat, ami lényegében eldöntötte a találkozó sorsát. A kemény mérkőzést a játékvezető jól irányította. Góllövők: Tóth. Grezsa, ill. Tóth I. J. Jók: Barna, Kiss. Grezsa. ill. Tóth I. J„ Tóth II. J . Temesvári. Ifjúságiak: Sándoráfalva­Tisza-Új 0-1. Mórahalom-Tanárképző 2-1 (1-0) Mórahalom, 300 néző. Vezette: Varró. Mórahalom: Kiss - Csúcs, Horváth, Bóka. Szűcs, Hargitai, Hódi (Orosházi). Tandari, Bánfi, Fődi, Gerecz. Edző: Orosházi László. Tanárképző: Steigerwald ­Krezenka, Gallyas, Bajnok, Kiss B.(Molnár Cs.), Molnár Z., Szilágyi. Holl, Bereczky (Kovács), Zsigmond, Rácz. Edző: Miskolczi József. Nagy küzdelemben az első félidő közepéig kiegyenlített volt a játék. A tanárképzősök végig egyenrangú ellenfelei voltak a bajnokaspiránsnak. Góllövők: Bóka (I l-esből). Hargitai, ill. Holl. Jók: Bóka. Hargitai, Tandari, Gerecz, ill. Bajnok, Gallyas. Ifjúságiak: Mórahalom-Szeged SCII. 1-3. Apátfalva-Móraváros 0-0 Apátfalva, 300 néző. Vezette: Kubatovics. Apátfalva: Csapó - Varga, Kardos, Szegedi, Sóki, Takács (Balogh), Ferencsik, Gyiige, Keresztúri, Tóth-Kása, Pécsi. Edző: Jancsik Sándor. Móraváros: Aradi - Török. Szilágyi /.. Péter, Szécsi. Deák M. Kószó. Muská (Plásztán). Völgyi, Markó, Szilágyi II (Deák G ). Edző: Tóth Lajos. Közepes színvonalú mérkő­zésen a második félidőben egykapuzott a hazai gárda. Jók: Kardos. Sóki. Tóth-Kása. ill. Péter, Deák M. Ifjúságiak: Apátfalva-Móra­város 1-4. Hétközben játszották: Zákány­szék-Tanárképző 4-2. A bajnokság állása 1. Makó 25 15 S 2 49-19 38 2. SZVSE 25 14 4 5 63-25 36 3. Morahalom 25 14 7 4 49-22 35 4 Sarnteai YUmá 25 14 4 7 46-37 32 5. Tápé 25 13 5 7 59-35 31 6. Mindsarnt 25 13 5 7 43-26 31 7. Móravároa 25 12 5 t 58-30 29 8 l'.-eeheslvén 25 12 5 8 39-37 29 9. Tiaza-t j 25 10 S 7 31-26 28 IgStndorfiiva 25 10 5 10 37-32 25 II. Zakón jszet 25 4 10 9 41-19 22 12. Bordán v 25 7 5 13 30-52 19 13-S jöreg 25 7 3 15 31-50 17 l4.Apétfal>a 25 5 4 10 23-42 14 15. Tanérképzó 25 4 1 20 19-74 9 16.Szemesi Kinizsi 25 2 1 2) 13-80 5 Tudósítóink: (Sándorfalva), Dékány István Barta László (Szentes), Király Antal (Bor­dány), Vashegyi Attila (Szőreg). Pintér Zoltán (Mórahalom). NŐI LABDARÚGÁS Nyolc perc alatt három gól... Fontos mérkőzést játszott a hétvégén a Szegedi TC női labdarúgócsapata, a tét a dobogó volt. A szegedi höl­gyek, azonban nem bírták elviselni terbet, ellenfelük már a nyolcadik percben 3-0-ra vezetett A második félidőben hiába javult fel a női bajnokság újonca, az már csak a szépítéshez volt elegendő. Szegedi TC-László Kórház 1.2-5 (O-t) Szegcdi TC: Kékes-Szabó A. - Koromné, Kovács, Maróti, Rövid - Nemesné, Dsubák, Bolba (Fodor E.) ~ Bugyi, Fodor K. Márki. Edző: Molnár Ferenc. GÓLlövő: Fodor K. (2). Nyolcezren az IBUSZ-futáson Vasárnap délelőtt 11 órakor a Népstadion melletti Ifjúság útján idén már a nyolcadik alkalommal rajtolt az IBUSZ-maratoni és a kiegészítő számok hatalmas mezőnye. Még soha ennyien nem indultak az IBUSZ-futáson. mint idén: 20 országból 7884 futó, köztük 406 külföldi. a elhullámzása után megkezdődött a futók beáramlása a Népstadionba, ahol két cél is fogadta az érkezőket, akiknek a soraiban egymás után tűntek fel az ismerős arcok, a futás szerelmesei. Barócsi Heléna mezei futóbajnoknő negyedszer nyerte a rövidebb távot. Utána űtvonalcsúccsal legfiatalabbtól a legidősebbekig, kerekezett be az 1987-ben és köztük - vezetővél - még vakok 1988-ban is győztes osztrák is. GeoVg Schrattanecker, majd Alig negyedórával a tömeg legjobb országos eredménnyel a magyar Urbancsók György, az 1986. évi verseny első helyezettje. A legtovább a maratoni futókra kellett várni; akik közül a férfiaknál az IBUSZ-maratoni történetében első ízben szovjet atléta, a már eddig is kitűnő eredményeket, 2:10 órát elérő 32 éves Vadim Szidorov érkezett be elsőnek, míg a nők versenyét a 22 éves csehszlovák Ana Bidzija nyerte a múlt évi győztes Farkas Ágota előtt. ÖTTUSA-EB Újabb második hely Ezüstérmet szerzett a magyar csapat Szófiában, a II. női öttusa Európa-bajnokság váltó számában, miután a hagyományos versenyben is második volt. A Kovács, Tulok, Temesi trió a harmadik helyről indult a vasárnapi futás és lovaglás előtt. A csapat a futásban csak az 5. helyet szerezte meg, lovaglásban viszont a másodikon végzett. Az élen állt lengyel válogatottnak nagyon rosszul sikerült a lovaglás, mindössze 618 pontot szereztek. Az öttusa váltó végered­ménye: 1. Szovjetunió 5281 pont. 2. Magyarország 5184, 3. Olaszország 5046, 4. Lengyel­ország 4905 pont. KOSÁRLABDA Veretlenül A magyar férfi kosárlabda­válogatott veretlenül nyerte a svájci Neuchatelben EB-selejtező csoportját. Az együttes az utolsó talákozón 89-7l-re győzte le Svájc csapatát FŐVÉDNÖK A MINISZTER Készülődnek a sportorvosok Bravúr Szolnokon A vízilabda OB I. hétvégi fordulójában a Szeged SC csapata Szolnokon játszott, ahol bravúros, 15-12 különbségű győzelmet aratott. A további eredmények: UTE-Szentes 11-9, BVSC-Vasas 10-10, FTC-Törley-Tatabánya 24-9, Egcr-OSC-Bonipcr 11-13, Tungsram SC-Bp.Spartacus 20-10. Az élcsoport állása: 1 UTE 38 pont. 2. Szemes 27. 3. Tungsram SC 27. Horgász-világbajnokság Szegeden Czakó Béla, a Mohosz főtitkára A nyári szegedi vb-re 20 ország sajtótájékoztatón számolt be arról, versenyzőit várják, közöttük az hogy augusztus 29. és szeptember USA „mesterpecásait". (A kana­2. között Szegeden, a Gróf dajak megfjgyelőként vesznek részt az eseményen.) Ami az esélyeket illeti, a ma­Széchenyi István evezőspályán (a Maiy-éren) rendezik meg a 28. édesvízi sporthorgász-világ­bajnokságot. Magyarország egy ízben, 1967-ben már adott otthont hasonló eseménynek, akkor Dunaújvárosban 18 nemzet sportolói fogtak botot gyar válogatott - tudása alapján ­a hatodik helyet célozhatja meg. A favoritok közé tartozik- a francia, az olasz, a belga, az angol és a holland csapat Alig több, mint egy hónap múlva a sporttudományos élet, a sportorvoslás „világ­fővárosa" lesz Budapest, legalábbis néhány napra. Június 17-e és 2l-e között a magyar fővárosban rendezik meg az európai sportorvosok kongresszusát. Ilyen rangos nemzetközi szakmai összejövetel első alkalommal 1963-ban volt Prágában, azóta további négy alkalommal találkoztak ilyen körben a kontinens tudósai, tehát a nyári fórum a hatodik lesz a sorban. Budapest egyszer - 1974-ben - már volt házigazda, s a Magyar Sportorvos Társaság ezúttal is méltó vendéglátónak akar bizonyulni. Az előkészületek ennek a törekvésnek a jegyében zajlanak, s az érdeklődés változatlanul nagy az esemény iránt. Miként arról a szervezők egyike, dr. Martos Éva az MTI-nek beszámolt, négy kontinensről huszonkét ország képviseletében lesznek jelen a szakemberek a kongresszuson, amelynek fővédnöke dr. Surján László népjóléti miniszter, védnökei pedig Gallov Rezső helyettes államtitkár, az OTSH, és Schmitt Pál, a MOB elnöke. Véglegesnek mondható, hogy 141 értekezés hangzik el a sportélettan, az ortopédia és az artroszkópia területéről, az előadók között negyven magyar szerepel. Aligha kétséges, hogy nem csupán a szűk szakma érdeklődését kelti majd fel az a német orvos, aki egy Himalája-expedíció tagjaként vizsgálta azt, hogyan viselkedik az emberi szervezet 8200 méteres magasságban. Ugyancsak német előadás ismerteti azt a felmérést, amelyben arra kívánlak választ kapni, hogy mi a hosszútávfutók közös élettani jellemzője. Nyilvánvalóan a kiválasztásban is segíthet az a tény, hogy a vizsgált ultramaratonisták többsége nullás vércsoportú, s eredendően jobb tűrőképességű.

Next

/
Thumbnails
Contents