Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-08 / 106. szám
6 Sport 1991. május 8., szerda MA: KUPASZERDA Völler fittyet hány az Interre A Megyeri úton az „éremhalmozó" FTC Itt a május, sorban jönnek az európai labdarúgó kupák döntői. A hagyományokat tiszteletben tartva ezúttal is az úgynevezett 3. számú trófea, az ÜEFA Kupa fináléja, annak is első kiadása nyitja a sort. A szerda esti, a San Siro-stadionban sorra kerülő összecsapás akár „német házimérkőzés" is lehet, hiszen a tavaly nyári vb-döntóben aranyérmet szerzett német válogatott kiemelkedő erősségei közül öten kergetik majd a labdát Milánó városában. Az ezúttal hazai gyepen szereplő Internazionale Lothar Matthaus, Jürgen Klinsmann és Andreas Brehme szolgálataira számíthat, míg az AS Romában játszik Rudi Völler és Thomas Bcrthold. Völler különösen jó formában szerepelt a most záruló UEFA Kupa-kiíráshan. Nem volt mérkőzés, amelyen nem rúgott, fejelt volna gólt. Okkal faggatták hát a gólkirály-jelöltet az esélyekről. - Mindenki azt szajkózza, hogy az Internazionale a nagyobb név, mert jobb csapat - mondta Völler. - Engem ne kérdezzenek erről. Én azt mondom, az esélylatolgatásnak csak addig van értelme, amíg a bíró el nem indítja a játékot. A szerda esti összecsapás előtt jószerével mindkét gárda legjobb erőivel vonulhat gyepre. Kivéve a római középpályást. Stcfano Dcsiderit. aki eltiltás miatt csak a lelátón ülhet. A 20.30 órakor kezdődő első UEFA Kupa-döntő előtt a várható névsorok: Internazionale (l-tól I l-ig terjedő mczszámozással): Zenga Battistini, Brehme, Stringara. Ferri, Paganin. Bianchi, Berti. Klinsmann, Matthaus, Serena. AS Roma: Cervonc - Pellegrini. Carboni, Bcrthold, Aldair, Nela, Salsano. Gcrolin, Völler. Giannini. Rizzitclli. * Bár korai lenne elkiabálni, de úgy tűnik: a Bp. Honvéd labdarúgó-csapata már legyűrte a Ferencvárost. Már ami a bajnoki címért való különösen éles versenyfutásukat illeti. Mert a zöld-fehérek a kupában még vigasztalódhatnak. Lévén, hogy a Bp. Honvéd az 51. Magyar Kupa forgatagától már búcsúzott, a kérdés adott, és persze nyitott is: az Üllői úti gárda képes lesz-e megszerezni tizenötödik trófeagyózelmét? Attól persze még tisztes távolságra áll Nyilasi Tibor vezetőedző legénysége, hiszen szerdán a legjobb nyolc közé jutásért csak első alkalommal futballoznak a csapatok. A nyolc állva maradt klub fele (Dorog. Paks, DVTK, Kazincbarcika) NB II-es, így hát állítható, a magyar labdarúgás második vonalának reprezentánsai eleddig tisztesen állták a versenyt. A negyeddöntők első összecsapásainak műsora: Vác-Dorog, Vác. 17 óra. vezeti: Nagy II. J. Paksi Atom-Diósgyőri VTK, Paks, 17. Nagy L. Volán FC-Ferencváros. Megyeri út, 19. Bay. Tatabánya-Kazincbarcika, Tatabánya. 17. Kiss Géza. MK-forduló a megyében Szerdán 5 Magyar Kupa mérkőzést játszanak a még állva lévő megyei labdarúgó-csapatok. A párosítás a következő, valamennyi mérkőzés 17 órakor kezdődik: Zsombó-Üllés, Köböl. Csanytelek-Fábiánsebestyén, Horváth, a makói III. osztályú csoport továbbjutója-Makói FC. Oszlács, UTC-Szegedi Postás. Bába, Szeged SC II. ifi-Zákányszék ifi. Molnár I. • Május 9-én, szintén 17 órakor játsszák a Tanárképző-Zákányszék (vezeti Knerczel), a hétközi fordulóból elmaradt megyei I. osztályú bajnoki mérkőzést. CSELGÁNCS. Ifjúsági második korcsoportos országos rangsorverseny. Miskolc. A Szeged SC-sek eredményei. 65 kg:...2. Szabó Csaba....7. Gamsz József. 71 kg: I. Farkas Attila....3. Szabó Konrád. 78 kg:...2. Petrovics Milán. Nyuszifül Kupa. Bácsalmás. A Szegediek helyezései. 1984-85ösok, 26 kg: I. Kálmán Kurszán. 29 kg: 1. Barta László. ...3. Németh Tamás. 1982-83-asok, 24 kg: 1. Balogh Tibor, ...3. Dezső Miklós és Füleki Gábor. 26 kg:... 2. Hajnal Efrahin. 28 kg:...2. Savanya Tibor, 3. Huszár Gábor (mindannyian Tisza Budo SE). 1984-85-ösök, 25 kg:.„2. Révész Anikó. 3. Maksa Mónika (mindkettő Szeged SC), KAJAK-KÍENU. Országos diákolimpia és olimpiai reménységek versenye. 1800 induló. A Szegedi Olajbányász SE és a Szőke Tisza Ifjúsági Hajó Egylet versenyzőinek helyezései. Elsők: Lévai Ferenc, Szentesi T. Vazul (C-II). Rcdencki Antal, Farkas Tamás, Csikós Gergely, Labádi Gergely (C-IV). Fábián Richárd (SZTIHE, mini kajak). Máíodikok: Lévai, Szentesi. Rcdencki, Farkas, Fürdők Gábor, Bécsi Zsolt. Szalma Zsolt. Sipos Tamás. (C-II). Csíkos. Rcdencki (C-I). Varga Zsuzsa, Sadlcr Béla. (mini kajak). Harmadikok: Kalivoda Árpád, Nagy Attila (K—II). Szabó Tamás, Nagy Attila, Hegedűs József. Óvári Péter (K-IV). Köllő Szilvia (SZTIHE, mini kajak). Mérfalvi Nándor (SZTIHf, K-I). Negyedikek: Ács Attila. Madarász József, Hódi Rudolf, Fandck Zsolt. (C-IV). Szalma Zsolt (C-I). Forrai Ildikó. Kinyó Karolina, Esztergomi Kata. Deák Zsuzsa (K-IV). Terhes Timea. Kónya Mónika (K-2). Hanzok Ors (mini kajak). Kalivoda Árpád (K-I). Nyári Antal. Molnár Erik (C-II). Ferenczi Krisztina (SZTIHE. mini kajak). TOLLASLABDA. Országos egyetemi és Főiskolás bajnokság, Budapest. Nők, egyéni:...2. Szabó Zsuzsanna (JATE), 3. Nagy Enikő (JGYTF). Páros: 1. Szabó. Nagy, 3. Kátay Krisztina, Gaál Katalin (JGYTF. JATE). Vegyes páros:... 3. Bolgári, Szabó (Pécs. JATE). EABDARUGAS. NB l-es serdulőbajnokság: Siófok-Szeged SC 2-2 (l-l). Szeged SC: Ádok Bóka. Gábor. Tóth, Makra Pelsőczi. Szalai (Laczkó), Nádudvari (Véh) - Szabó, Papp. Roszkos R. (Bárdos). Edző: Möszmer Jenő: A szegediek góllövői: Papp, Tóth. A serdülő bajnokság altasa 1. Homed 26 18 6 2 93-28 42 2. FTC 25 17 7 1 77-17 41 3. PMSC 27 14 II 2 80-24 19 4. Vasai 24 15 4 5 58-25 34 5. Vár 25 13 7 5 45-29 33 6. MTK-VM 23 12 4 7 40-20 28 7. Kaha F.TO 24 6 8 7 40-37 26 8. Bekesrsaha 25 10 4 II 40-33 24 9. DVSC 25 • 5 II 35-39 23 10. Szeged 25 8 7 10 37-47 23 II. Vidroton-W 25 7 8 10 33-39 22 12. CTF. 25 7 7 II 29-39 21 13. Talabánia 25 6 7 12 34-61 19 14. Veszprém 24 3 6 15 16-52 12 15. Siófok 25 2 3 20 9-81 7 16. Volán 25 2 23 23-118 4 Ifjúságiak: Siófok-Szeged SC 3-0 (1-0). Szeged SC: Szulyovszky - Kubát Á.. Fekete, Gál, Horváth Cs. - Martonosi, Buchholcz (Mészáros), Máhler (Tanács), Bugyinszky (Molnár K.) - Várszegi R.. Várszegi N. Edző: Lóczi István. Az ifjúsági bajnoksag állasa 1. Honiad 26 19 6 1 67-14 44 2. FTC 25 17 8 50-11 42 3. VideolonW 25 17 2 6 65-32 36 4 MTK-VM 25 16 4 5 44-20 36 5. Vasas 25 II 8 6 40-25 30 6. DVSC 25 13 3 0 50-46 20 7. Vác 26 10 6 10 41-30 26 8. SugrdSC 25 6 0 10 34-10 21 0. Ves/pem 24 8 5 II 31-40 21 10. PMSC 27 8 4 15 37-50 20 11. Baktscsaha 25 6 7 12 20-12 10 12. RáhaF.TO 24 7 4 13 28-11 18 13. ITF. 25 5 7 13 24-37 17 14. Tatabánta 25 5 7 13 26-44 17 15. SUM 25 4 7 14 20-61 15 16. \olan 25 4 3 18 27-76 II TÁJFUTÁS. Az SZVSE versenyzői a Körös Kupán vettek részt. Eredmények. Nők, 13 C: 1. Szász Judit, 2. Kiss Nóra, 3. Aradi Timea. 15 C:...2. Kiss Mária. !7 B: I. Balázs Ildikó. 2. Csuka Dolly. 21 B: I. Lajter Ildikó. 2. Szabó Andrea. Férfiak. 11 C:...4. Pap László. 13 C:...2. Kiss Tamás, 3. Aradi Viktor. 15 B: I. Farkas Dávid....3. Bodó Győző,...6. Mokánszky János. 17 B: I. Gazdag Péter....4. Novai György. 21 B:...2. Mátrai Róbert, 3. Horváth Csaba. ...5. Paskuj Mátyás, 6. Kiss Richárd. Csapatversenyben a szegediek voltak a legjobbak. Helycsere Május elsejétől a Csongrád Megyei Birkózó Szövetség elnöke Szakács József, a korábbi helyettes lett. Bodó Antal pedig ezután az alelnöki posztot látja el. A helycsere oka: Bodó Antalt, olyannyira leköti új munkaköre, hogy nem tud a megye „nehéz embereire" a szükségesnek megfelelő időt fordítani. A szabadfogású ifjúsági birkózók szegedi országos döntőjén beszélgettem Szakács Józseffel. - Már egy évvel ezelőtt harcba szállt'az elnöki székért, akkor alulmaradt. - Emlékeztetném, hogy csak a második fordulóban estem ki. Az első szavazásnál egyformán voksoltak ránk. A második menetben maradtam alul - egy szavazat különbséggel. - Most a sors jóvoltából megnyílt az út. hogy valóra válthassa akkor megfogalmazott terveit. - Nem hiszem, bárki is irigyel ezért a tisztségért. A legrosszabb időben vettem át a megye birkózóéletének a vezetését. Ez a sportág mindössze Szegeden, az SZVSE jóvoltából él még a szűkebb régiónkban. - Gondolom ez nem azt jelenti, hogy bele kell törődni abba ami van? - Természetesen én sem ezzel a gondolattal vállaltam a feladatot. Amit tavaly megfogalmaztam elérendő célként, azt most is megvalósíthatónak tartok. - Beavatna terveibe? - Három pontban foglaltam össze elképzeléseimet. Az első, hogy szeretném megteremteni a sportág biztos megyei hátterét. Ezt pedig másként nem lehet valóra váltani, hogy ne állítanám magam mögé a sportág régi nagyjait. Remélem ennek első bizonyítékát is le tudom rakni az asztalra: hamarosan megalakítjuk a birkózó öregfiúk megyei klubját. Másodsorban alapítványt hirdetünk a megyei utánpótlás támogatására. Eltökélt szándékom, hogy Makón, Vásárhelyen, Csongrádon és Szentesen ismét virágzóvá teszem ezt a sportágat. Ezzel egyszerre két legyet ütünk, mert bővül az ottani sportkínálat versenyzőknek és nézőknek egyaránt, továbbá szélesedik a sportág utánpótlásának alapja. Harmadsorban az átalakulóban lévő magyar gazdasághoz igazodunk. Új szisztéma szerint kell a támogatókat megtalálni: nem a nagyvállalatokra vetjük ki a hálónkat, hanem a kisvállalkozásokat próbáljuk megnyerni szponzornak. Dióhéjban ennyi a megvalósítandó terv. Suli József JULIUS 20-AN Újra együtt Már jeleztük, hogy valamikor a nyáron újra találkozik a 60-as és 70-es évek két szegedi ökölvívó csapata a ringben. A szervezőktől megtudtuk, hogy az összecsapás dátuma július 20., a helyszín pedig a rókusi tornacsarnok, ahol nemcsak bunyó lesz, hanem karate bemutató és a szünetekben zenekar szórakoztatja majd a közönséget. A bevételt a leukémiás gyerekek javára ajánlják fel. A régi ökölvívók jelentkezését továbbra is várják a Kossuth Lajos sugárúti Viki büfében. Bronzérem és első osztályú eredmények Ózdon küzdöltek az ország legjobb 20 km-es férfi és 10 km-es női gyaloglói a magyar bajnoki címért. A versenyen rajthoz álltak az SZVSE kitűnőségei is. A vasutas klub egyik válogatottja. Dudás Gyula sajnos, egészségi okok miatt a verseny közben kiállni kényszerült. A férfi csapatban a Kovalcsik László. Ozsváth Gábor, Csobán László összeállítású SZVSE gárda így a 4. lett. A legjobb eredményt a női csapat szállította, amely a Szászi Beáta. Pesti Mónika. Szabó Tünde összetételben a dobogó 3. fokára állhatott. Női egyéniben Szászi Beáta 48:18 perccel a 6., Pesti Mónika 51:46 perccel a 9. helyen ért célba. Budapesten versengtek az ifjúsági 10 ezer méteres futók. Az SZVSE-ból György Sándor edző tanítványa, Kiss Ágnes aranyjelvényes szinttel 37:23.7 perccel az 5. lett. Radnótisok a dobogón A vakáció közeledtével egyre több sportágban fejeződnek be a diákolimpiai küzdelmek. A Szegedi Radnóti Miklós Gimnázium női kosár- és röplabda-, ez utóbbi sportágban a fiú csapata is finálét játszott, s szép sikert aratott. Miskolcon mérték össze felkészültségüket az V. korcsoport női kosárlabda-csapatai. A Radnóti Miklós Gimnázium Megyeri Eszter, Agárdi Gabriella. Papp Renáta, Pálmai Éva, Csapó Zsuzsa. Orbán Anita. Misik Mónika. Gasztány Judit. Tóth Viktória. Mészáros Kornélia összetételű gárdája miután vereséget szenvedett a budapesti Kafka gimnáziumtól ezüstérmes lett. A legeredményesebb játékosnak járó különdíjat Mészáros Kornélia és Csapó Zsuzsa nyerte holtversenyben. Győrben szerepeltek a radnótis leány- és fiú röplabda-csapatok, s tovább gyarapították az iskolai sikereket. A fiúk. a kecskeméti Katona József Gimnázium és a tatabányai Bánky Donát Szakközépiskola mögött a 3. helyet szerezték rneg. A leányok pedig, immár 3. alkalommal országos diákolimpiai bajnokok lettek, miután a döntőben 3:2-re verték az örök riválist, a debreceni Tóth Árpád Gimnázium együttesét. A siker részesei, fiúk. Bien Gábor, Cziger Zsolt, Csikós Gábor, Kiss László. Szűcs Roland. Imolya Roland, Borka Tamás, Csermely Tamás, Chadaide Zoltán. László Zoltán, Kocsis Péter. Széli Dezső. Leányok: Bernáth Krisztina. B. Tóth Barbara. Forrai Ágnes. Komáromi Vera, Horváth Hajnalka, Hu ff Melinda. Paulik Ildikó, Sórcs Orsolva. Rajt az ökölvívó EB-n Kedden délelőtt a sorsolással, majd este a selejtezőkkel megkezdődött Göteborgban a 29. ökölvívó Európa-bajnokság. A sorsolásnál Lakatos Pálnak (48 kg) tprök ellenfél jutott. Kovács István (51 kg) egy finn sportolóval kezdett. Utána azonban feltehetően szovjet ellenféllel kerülnek majd szembe. Az 54 kg-os Bartha Zsolt a legutóbbi, athéni EÍB bronzérmesével, a lengyel Cihával mérkőzik. Ugyancsak nehéz sorsolás jutott a 63.5 kg-os Kangli Lajosnak, valamint Elekes Tamásnak (81 kg), aki röglön egy szovjet fiúval csap össze. Biztató Hart Péter helyzete, aki már egy győzelemmel érmes lehet. No és a váltósúlyú Mizsei György sem panaszkodhat. Másodszor is győzelem A neuchateli férfi kosárlabda EB-selejtezóit a magyar válogatott második mérkózéoén 74-57 (39-24)-re győzött Ausztria ellen. ' 1. Yiannis Kouros (Gorogország) 286.463 km 2. VVolfgang Schwerk Németország) 275,197 km 3. Rernard Gaudin (Franciaország) 273.588 km Dávid Dowdle (Anglia) Hans-Martin Erdmann (Németország) 6. Jean-Gilles Roussiquet (Franciaország) 271,979 km 7. Don Ritchte ( Anglia) 267,151 km 8. Alekszej Komis/.arenko (Szovjetunió) 265,541 km Rae Clark (USA) 10. Rune Larsson (Svédország) 262,323 km ' Richárd Tout (Új-Zéland) Alvás kocsiban - verseny esőben Simon Laci kissé bicegősen érkezeti megbeszélt találkozónkra. hogy beszámoljon baseli útjáról. _ - Ne gondolj semmi rosszra nyugtatott meg az első pillanatban - csak alaposan begyulladt a csonthártyám, de ez ilyen hosszú futás után könnyen előfordul. - És az achilleseddel nem volt gond a 12 órás futás alatt? - Szerencsére nem újult ki a meglehetősen' hosszantartó sérülésem, így hát ez az egy dolog, ami nem akadályozott a futásban. - Ebből a mondatodból azt érzem ki. hogy más probléma akadt Baselben. Sajnos félreértések következtében nem volt szállásom és a verseny előtti éjszakát. 15 órás autózás után a kocsiban töltöttem. Mit mondjak, elég hideg volt, hiszen másnap a rajt időpontjában, délben is csak kilenc fokig emelkedett a hőmérő higanyszála. Aztán enni sem bírtam rendesen, ugyanis nem volt ínyemre, amit a verseny közben „felszolgáltak". Még most is rossz a gyomrom a sok szójás ennivalótól. - Ezek után hogyan kérdezzem meg az eredményedet? - Ne kímélj! - Hál akkor halljuk' - Első lettem öt ország huszonnyolc indulója közül. - Laci. ez remek visszatérés. - A helyezéssel természetesen elégedett vagyok, a teljesítményem lehetett volna nagyobb is. Most már elárulhatom, titkon azt reméltem, hogy megközelítem vagy talán túl is lépem Kiskirály Ernő 150,9 kilométeres magyar csúcsát. Ez több okból nem sikerült. Először is, mint már említettem alig aludtam valamit az előző éjszaka, másodszor nagyon hideg volt.. Képzeld meg így is 50 kilométert '3 óra 45 perc alatt. 100 kilométert pedig 7:45 alatt tettem meg. Ekkor még azt hittem, hogy elérem a csúcsot, azonban a kilencedik órában eleredt az eső. Kész, vége! Ráadásul ekkor már hal kilométer előnyöm volt a mögöttem futó szovjet fiúval szemben, azaz nem volt, aki hajtson. Ilyen körülmények között „csak" 139,25 kilométert tettem meg 12 óra alatt. - Elkeseredett vagy? - Egyáltalán nem. Kiderült, hogy jó erőben vagyok, ami biztató a július 13-14-diki szegedi 24 órás Európa Kupa futam előtt. Most már minden erőmmel erre a versenyre készülök. (gát) *