Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-31 / 126. szám

4 HETEDHÉT HATÁRON DÉLMAGYARORSZÁG PÉNTEK, 1991. MÁJ. 31. Alapítvány Kiszomborért A község fejlődéséért, a lakókörnyezet szebbé tétekért, a közösség érdekében öntevékeny módon reszt vésők elismeréséért s az intézmények tárgyi ellátásnak javítására - vagyis ..Kiszomborért" hozott létre alapítványt a település önkormányzata. Az alapítvány céljára rendelt vagyon összege 300 ezer forint, apielv egymillióig mint törzsvagyon növekedhetik a banki kamatok e- a számlára befizetett összegek áltat. Vezetésére az alapító okirat 8 tagu kuratórium felkeléséről rendelkezik, továbbá arról, hogy ez a vezetés - az alapítók által meghatározott feltételek között - meg legfeljebb 7 taggal bővülhet. A kuratórium elnöke és tagjai megbízatásukat társadalmi munkuban latyak el, s/ükség szerint, de legalább évente kétszer üléseznek, döntéseiket pedig egyszerű szavazattöbbséggel hozzák. Az alapítvány természetesen nyitott: céljához csatlakozhat bárki; hazai, külföldi állampolgár vagy jogi személy , de a felhalmozott tőkét csakis Kiszombort érintő célra lehet felhasználni. Számlaszáma; Kereskedelmi és Hitel Bank, 285-10535. Moagioatciaoanaaoawarnr mn nrmtmtMt awii»>a««a»«aBaairta»ii«ef--irw»>riwfr-rsTr>s^^ Orvos a szatymazi szorítóban nonwMm** IOM Azt a legtöbb képviselő elismeri, a körzeti orvos nem lakhat egy 51 négy zetmeleres lukasban. Járna neki megfelelő nagyságú, az életvitelehez igazodó szolgatati olthon. Amiben most el. legfeljebb szükséglakásnak tekinthető. Behat ez van. A „közelmúlt" rendszertől örököltek az épületet, ami olyan, amilyen. Azt Ls belátják, a doktor rsaladi körülmenye Időközben megváltozott, joggal hozakodik elő: feleségével és két gyerekével csak akkor tud letelepedni Szatymazon, ha bővítik a lakást, Ks mégsem tamogatjak az igényét... r.:| | UMMO M rtflN MWMNM Variációk a bővítésre Ám menjünk sorba. Dr, Komá­romi Zoltán 1990 áprilisa óta kilin­csel. Az akkori tanácsot és annak elnökét kérte először - olvasom abban az általa készített módosító javaslatban, amelyei a legutóbbi képviselő-testületi ülésen adott közre -, hogy a közel két és fél éve üresen álló gyógyszerészlakást az orvos­lakással összenyitva alakítsanak ki egy kettő plusz egy szobás orvos­lakáyt és egy 30 négyzetméteres garzoni. (Az új gyógyszerész még kinevezése előtt családi házat épített a faluban.) Kérését májusban tar­gyalta a tanácstestúlet. az orvos megítélése szerint azzal a prekoncep­cióval. hogy a gyógyszerészlakás garzonná zsugorítása, esetleges megszüntetése nem indokolt, Mind­össze nagyszobája felének leválasz­tását tartotta a tanács elnöke és vb. titkára elfogadhatónak. Előzetes költségvetést is beterjesztettek erre a megoldásra. A testület azonban elutasítóira ezt a „toldalék-ötletet", és helyette egyéb variációkat java­solt. Anélkül, hogy ezekre yészlete­sen kitérnénk, legyen elég annyi: a szavazási procedúra végén egyik verzió sem kapott elegendő voksot, ezért a tanács vezetői úgy rendelkez­tek. hogy a lakásbővítésre majd az egészségház tervezett rekonstruk­ciója kapcsán kerül sor. Az ígéret azonban ígéret maradt. Mindez tavaly augusztusban történt, alig egy hónappal a választások előtt.,. A legtöbb szavazatot az orvos kapta É» itt érdemos megillpi egy pillanatra. Tudni kell ugyanis dr. Komáromi Zoltánról, hogy ringbe szállt a választásokkor, és a szava­zatok azt bizonyították, a legnépsze­rűbb emberként lett tagja az új képviselő-testületnek. Nem vitatja, nagy ambícióval, lehet, hogy sokak szemében túl agilison, energikusan vetette bele magát a közéletbe: Hogy erőszakos lenne? Ha a nyílt beszéd annak minősül, vállalja a jelzőt. De térjünk vissza az ominózus lakásügyre, amely körül Ismét fel­izzott a hangulat. És nem is először az idén. A költségvetési vita utolsó fordulójában a képviselőknek dönte­niük kellett a bővítés sorsáról. Az orvos nem rejti véka alá. abszurdnak találja a helyzetet, kínosan érzi magát amiatt, hogy képviselőként a saját gondjával kénytelen előhoza­kodni. - Immáron két hónapja próbálom bizonyítani, nem kidobott pénz, amit egy képviselő-testület a község vagyonának gyarapítására, a falu lakóinak biztonságára költ Amit egy olyan lehetőség megteremtésére fordít, amely egy orvos há/uspár községben való letelepedését segíti elő. A felújítás és a bővítés nettó 450 ezer forintot tenne ki. és ezáltal a község két kis használati értékű és az eredeti célt már régen nem szolgáló szolgálati lakás helyett egy nagyobb alapterületű és egy nagyobb hasz­nálati értékű lakással rendelkezhetne. A beruházást a tartalékalap terhére javaslom finanszírozni. Ha u bőví­tésre előterjesztett összeget elosztom a község lakói között, akkor nem egészen 128 forint jön ki. A; egész költségvetésnek mindössze a 0,75 szdzalékán vitatkozunk... Javaslatom ellenzői voltaképpen nem akarnak rosszat nekem. Rakásra kaptam a jobbnál jobb ötleteket, csakhogy közben ellehetetlenül az életem. A személyeskedő megnyilvánulásokra, az előző üléseken elhangzott énekre én is tudok szubjektív, személyes érzelmeket felvonultató válaszokat. Itt semmi sem számít Legyen felújítás, de ne most. Majd jövőre - hangzott el, - Nem számít, hogy az érintett körzeti orvos már közel egy éve naponta ingázik Szeged és Szatymaz között. Nem számít, hogy minden harmadik hetet készenléti szolgálattal tölt, családjától húsz kilométerre vcparálva. Nem számít, hogy szeret­ne végre együtt élni a családjával. Ne nyissák össze a két lakást, in­kább mindkét lakás tetőterét kellene beépíteni - vetették fel, - Nem számít, hogy ennek költségei ma már jóval fölül v annak a 2,5-3 millió forinton. Építsen a körzeti orvos saját házat, mint oly sok szatymazi ember.' - tanácsolták. - Nem számít, hogy a körzeti onosnak van már egy családi házban lakása Szegeden, csak az. tetőtér lévén, nem adható el. nem cserélhető el. Nem számit, hogy a körzeti or­vost nem kényelmi szempontok vezérlik, nem nyaralni, kikapcso­lódni akar Szatymazon, hanem a családjával letelepedni. Ne követelőzzön az aki még alig két éve jött a faluba - jegyezték meg. - Nem számít, hogy 1988. szep­tember 15-e óta minden energiám­mal azon voltam, hogy a falu la­kosságának egészsége minél jobban karban legyen tartva. Nem számít, hogy már fél évvel idejövetelem után országos pályázaton 300 ezer forintot szereztem, amely lehetővé tette egy számítógép beszerzését. Megterem­tettük azt az informatikai adatbázist, amely rövidesen alkalmas lehet a község teljes lakosságának az egészségügyi-szociális szférában történő monitorozására, a betegség­megelőző tevékenységi formák kialakítására, megszervezésére, az önkormányzat ilyen jellegű feladatai­nak segíiesere. Nem számít, hogy ezzel a tevékenységemmel már országosan jegyzik Szatymaz nevét, hogy három megy e körzeti orvosai itt ismerkednek ezzel a rendszerrel, A terv elfogadhatatlan így fűzi fel mondandóját az orvos, akinek írásban benyújtott módosító javaslata a lakásbővítés tervrajzával és költségbecslésével együtt a képviselők előtt fekszik. A testület tagjai közül akad, aki azt kifogásolja: miért nem látta a tervet az ön­kormányzat építési szakdiplomával rendelkező dolgozója? Többen vélekednek ügy: nem reális a megállapított összeg, a terv „férc­munka", nem szolgálhat egy ilyen felújítás alapjául. Tökéletes orvpsla­kásra van szükség. A tanács mindig filíéreskedett, ezért lett ez a lakás is olyan, amilyen. Ne essenek ugyan­ebbe a hibába. Értékálló megoldás kell és nem átmeneti. Márpedig a beadott javaslat nem felel meg ennek a követelménynek. Komoly tervet keJI készíttetni, hogy érdemben tudjanak dönteni - summázzák álláspontjukat a bővítést ellenző képviselők, és elvetik a javaslatot. Nen) vagyol( hivatott megítélni milyen tervet készített az építész­technikus-tervező és miként becsülte meg a költségeket a kőművesmester, azaz vélt vagy valós-e a képviselők aggodalma. Ám az orvos megjegy­zése, miszerint sem az iskola, sem a művelődési ház fűtéskorszerű­sítésének megszavazásakor egyik képviselő sem kapott kézhez sem­miféle dokumentumot, kiviteli tervet, és nem is hiányolta azt a tervezett egy-egy milliós kiadás elfogadása­kor. mindenesetre a diszkrimináció látszatát kelti. Sót Komáromi doktor úgy véli, ez nemcsak a látszat.,. Szerinte nem az orvoslakás ellen, hanem ellene szavaztak a képviselők. Elgondolkodtató az is, hogy ugyan­ezen az ülésen hasonló mentalitással ..kezeltek" egy másik lakásügyet. A jegyző lakásgondját is „elhárította" a képviselő-testület. Vinnai Gyula az elmúlt év novembere óta vár arra, hogy végre Szatymazon otthona és ne csupán átmeneti szállása legyen, A/t ígérték neki, amikor idejött; a hajdani tanácselnök szolgalati lakását megkapja. Dehát a lakás még mindig nem üres... Hogy nem a testület jogköre, hogy ennek a lakásátadás­nak érvényt szerezzen'.' Ha ez így is van, mindenképpen furcsa, hogy a saját maguk által választott jegyzőt még arról sem biztosítják, kiállnak mellette, segítik, hogy mielőbb rendeződjön az élete. Ez is egyfajta állásfoglalás... GOMBOS ERZSEBET Karahomoktól a pihenésig Nincsen Rúzsa sövény nélkül Tessék ezt akár szó szerint is venni, mert tényleg igaz. Lehetséges, a tövisek ugyanezen módon megtalálhatók e tájékon, főként az akácosok okán, de az akácfa nem rózsabokor, s a képaláírás nem önálló publicisztikai műfaj, továbbá az angol park nem francia. Kézenfekvően az utóbbi jellemzője az, hogy sűrűbben kell nyírni, de ténylegesen ezáltal lesz ápolt faluközpont a parkitól. Akármerre fordítjuk a szót vagy a kamerát, nem kerülhető meg, hogy nincsen Rúzsa sövény nélkül. Erre aíár a Gyenes Kálmán képén megörökített, szor­goskodó Prágai Mihály parkgondozó is megesküdhetne, hiszen a jó gazda szorgalmával régóta szemmel követi a faluját. Úgy is fogalmazhatnánk: Prágai bácsi régi vasutas, amiből semmit nem vonhatunk kétségbe, mert az egykori kisvasút helybéli pályamestereként dolgozott. Mára a polgármesteri hivatal előterében lévő park gondozása egyik feladataként tudható. Vasúti pályamester itt már aligha lehet, s erre még az sem adhatna elég vigasztalást: a közúti hálózat immáron úgy alakult, hogy a jellemzően tanyás községen a környék minden valamirevaló flas/terezett ösvénye átvezet. Amikor a függöny mögül kitekint a verőfényes utcára, az ablak szélé­ből a lomboktól félig takart kisiskt>­la-udvarra lát. Lehetséges, máskor nem tűnt fel a megszokott épület közelsége a privát élettérhez, de most. a nyugdíjasként töltött hetek­kel már minden más megvilágítást kapott. Pedig az üllést tanítónő, Tari István né, sok-sok apróság és volt apróság Ica ncnije tudatosan készült a számara is szokatlan úi időkre. - Szeptemberben már nem is kezdtem osztálytanítóként, mert tudtam, az újabb félévben már nem leszek az iskoláhan, így a pályámat napközis nevelóként zártam. Min­denki tudta előre, hogyan kalkulál­hat. mármint arról, ki lesz és meddig a kisgyerekének tanítónője. Nem akartam soha senkit áltatni, és úgy gondolom, nem is cselekedtem félreérthetöen, amit ígértem, szeret­tem megtartani. Mi a férjemmel úgy határoztunk; egyszerre megyünk nyugdíjba, ha már a korunk és a körülmények ezt így hozzák. - Úgy gondolom, valóban jó előre készülni kell. ha oly hosszú tanítói pályának véget vet. A létforma• a szokott és annyiszor ismétlődő meg­mérettetés, vagy netán tt nyugdíjas létbizonytalanság felé vezető út jelentett-e isazán törést ? - Egyáltalán nem mondanám, hogy törést jelent az életemben a nyugdíj. Egyszerűen azért, mert \ alahogy erőteljesen próbáltam arra készülni, amiben másként akarok ntajd élni. Az unokáink ntost kárpó­tolhatnak azért, amiért a dolgozó években a lányommal és a fiammal elenyészően kevés időt lehettem otthon. Akkor még nem volt gyes­idó, összegészében aljg néhány hónap jutott a csecsemő gyerekeimre odahaza. Itt, Úllésen. nem volt nagy­mama, így el lehet képzelni: a tanítói hivatás ilyen formán, mint munka, egyúttal a lemondást, a családi törő­désnek gátját is jelenti, Most azon­ban az unokázásnak, a ház körüli kedvenc időtöltésünknek, a kertész­kedésnek élünk, és amennyit tudunk, pihenünk, kirándulunk. Sajnos, az idő megviseli az embert. A peda­góguspályán sem csekélység 37 év. «• Ez bizony szép idő, ha mindig erre adódik alkalom, a tanítási mód­szerek tucatját próbálhatta volna. - Úgy gondolom, mindenféle tanítás alapja a gyerek megisme­rése. Akár az olvasástanítási, akár a matematikát veszem, tudnom kell, ki mire lehet képes. Végül is sokféle próbálkozást nem tettem; igyekeztem mindig a kicsi elsősök, másodikosok képességéhez, egyéniségéhez igazod­ni. Mindig ezt tartottam a legfonto­sabbnak. akkortól, hogy Karahomo­kon, itt a rúzsai úthan lévő külterületi iskolában |954-ben elkezdtem a képesítő évet. A kezdő esztendő saj­nos azért emlékezetes, mert fiatal lányként kis kolléganőmmel úgy gondoltuk: nekünk semmilyen zord körülmeny, hideg sem árthat. Bizony, az ízületi gyulladást annak köszönhe­tem. oly hideg volt, a tanítólakásban a lavórba fagyott a víz. Pihenni, egészségesen élni, amennyire csak ez lehet, már ezt szeretnénk a férjem­mel. Persze, nem jelenti, hogy az iskola közelébe se megyek, Ki se ke­rülhetném, ha itt van a szomszédban. - Nem is szakiihatna teljességgel az iskolaüggyel, hisz ha jól tudom, egyik permekük pedagógus - Ágnes kicsi korától kezdve na­gyon szeretett az iskolában lenni. Természetesen akartuk, hogy a gye­rekeink tanuljanak, Ágnes külö­nösebb befolyásolás nélkül a tanító­képzőt választotta. Folytatja tehát ÜHésen, amit én most ahhahagytam Ok a kertvégi szomszédos utcában laknak. így szerencsés módon a családból egyikük térbeli közelség­ben is maradt. Fiunk másféle pályára került, urvos lett. Amikor édesanyám beteg volt. mindig azt mondogatta: majd az én Robikám meggyógyít, doktor bácsi lesz belőle. Gyerekként nagyon sok időt töltött Vratán György doktoma'l. aki itt volt körzeti orvos. Mindig ott zajlott a bújócska, mondván: gyere. Robi, elbújtatlak a rendelőben. Olyannyira, hogy mos­tanra már orvosi köpenybe bújt a fiunk. így alakult a mi sorsunk, a családunk helyzete. Szüleim egy­szerű parasztemberek voltak Algyón, hála a sorsnak, édesapám jó egész­ségben él 82 évesen. Hárman voltunk testvérek, mindannyiunkat taníttat­tak. A szó igazi, szép értelmében pedig tanítottak a becsületes, a jónak örülni képes, tisztes munkával vállalt életre. BECSEI PÉTER

Next

/
Thumbnails
Contents