Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-30 / 125. szám

10 SZOLGÁLTATÁS DÉLMAGYARORSZÁG CSÜTÖRTÖK, 1991. MÁJ. 30. 1991. MAJl'S 30, CSÜTÖRTÖK NÉVNAP: JANKA Eredetileg a János rövidített és kicsinyítőképzós becézője volt, majd a Johanna magyarítására női névvé változtatta a nemzeti romantikus utónévmagyaríló mozgalom. ZSANETT A francia Jcanctte névből. Ez a Johanna francia alakja. A Nap kd 4 ora 53 perckor, n> ugszik 20 ora 30 perckor. A Hold kel 22 óra 35 perckor, nv ugszik 5 óra 55 perekor A Tisza vízállasa szerdán S/egednel plusz 505 cm. KILENCVEN ÉVE született Walter Felsenstein (1901-1975) osztrák rendező. 1947-tó) a berlini Komische Oper igazgatója volt. Nagysza­bású reformokat vezetett be: az operaszínjátszas, a német zenés színház egyik nagy megújító­jaként tisztelték. SZÁZ ÉVE s/úlctett Makón Fleischcr Antal (1891-1945) karmester, az Ope­raház korrepetitora, majd karna­gya, a Nemzeti Zenede tanára. Főként a modem zene kiváló elő­adója. Nevéhez fűződik Verdi Falstaffjának budapesti bemuta­tója (1927). HATVANEVES Szabó Géza (sz. 1931.) a Szent István Bazilika plébánosa, eszter­gomi kanonok, apostoli protono­tárius, a Szent Jobb őre. ORVOSI ÜGYELETEK MENTŐK: 04. RENDŐRSÉG: 07. TŰZOLTÓSÁG: 05. MÁV INFORMÁCIÓ: 10906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098. AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTÉSE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287; 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napokon: 14-968, 14-722. VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. DÉMÁSZ HIBABEJELENTŐ: 22-844. DÉL-MAGYARORSZÁGI GYER­MEK ÉS IFJÚSÁGI ALAPÍTVÁNY (támogatás, üdülés, programok): Szeged, Deák Ferenc utca 29. Tele­fon, telefax, üzenetrögzítő: 10-595. KÖZLEKEDÉS TRAFFIPAX: Május 30-án Szeged, Szentes. Csongrád, Kistelek. [ÜKÖsságÍSZÖ^Á^^SJ 8 Ft kiállással: lakásra, egészségügyi intézményhez, nyilvános telefonfül­kéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. SZERVIZ GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér (1357-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. BALESETI. SEBÉSZETI ÉS URO­LÓGIAI FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett szemé­lyeket Szegeden a SZOTE Trauma­tológiai Ón álló Osztálya (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 8. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Korház (Kalvária sgt. 57.) tan. A gyermek sérüllek és gyermekse­bészeti betegek ellátása a gyermek­klinika gyermeksebészeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged. Szenthá­romság u. I. sz. alatt. Telefon: 10-100. GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAP­PALI ÜGYELET: hétköznap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelő­ben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköznap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sürgős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül. 22 órától 6 óráig a súlyos állapom, nem szállítható gyermekekhez az ügye­letes gyermekorvos kihívható. Tele­fon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉ­SZET! ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7-ig a Gyermekkórház tart ügveletet (Temesvári krt. 37.). Telefon: 22-655. MÓRAHALMON REUMATOLÓ­GIAI SZAKRENDELÉS: kedden 15.30-18, pénteken 11-12.30 óráig. CSALÁDVÉDELMI TANÁCS­ADÁS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál, Eszperantó utca 1. szám alatt, telefon: 24-824. S.O.S. LELKISEGÉLY-SZOL­GÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. A hívás ingyenes. TINMELEFON: hétfőtől péntekig délután 4-tól este 7 óráig: 12-011. IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-TU. Mindea munkanapon 8-16 óráig. klSZQ Háztartási gépjavítás a hely színen is. Attila u. T.: 11-928. Hűtőgépjavítás 6 órán belül. Nagy J. u. T.: 14-108. Televízió-rádiójavítás azonnal, videójavítás 24 órán belül: Bartók tér 5. T.: 26-333. Ipari klímajavítás, neonszerviz, motortekercselés (24 órán belül), villanyszerelés, érintés­védelmi felülvizsgálat, lakatosmun­kák (garázsajtók, kerítések készítése stb.), kerékpár és rotációs kapa javítás: Moszkvai krt. 15. T.: 23-677, 13-958,23-638. Telefon: 56-598 VALLALKOZAS SZERVIZ Cégalapítás, hitelpályázatok, befek­tetők és tőkéstársak keresésé. MARKETING STÚDIÓ Propaganda kampányok szervezése, arculattervek, reklám tanácsadás KÜLKERESKEDELEM Engedélyek és jog ügyintézése, piac­kutatás, ügynöklés. tanácsadás. Vállalkozóknak, intézményeknek MUNKÁT, diákoknak MUNKAALKALMAT nyújt a JATE MELÓ-DIÁK Diákszövetkezeti Csoport Szeged, Petőfi S. sgt. 30-34. Telefon: 21-61152. munkanapokon 10-16 óráig. SANED-FRISCO FÉRF1-NÓI FODRÁSZ-KOZMETIKA. TESTMASSZÁZS Szeged. Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. FAKIVAGAS. Telefon: 73-414. SZILÁNK I. . I ÜVEGEK, TÜKRÖK I I méretre vágása, be­I j/TN I építése expressz ha­táridóvel is. HŐSZIGETELŐ üveg minden méretben, garanciával. Teréz u. 42. Telefon: 62/26095. METALLICH ALTÓFESTÉKSZALON Mindenfajta autótípushoz színkike­verés a helyszínen az olasz Pálinál festékből. Szeged, József Attila sgt. 77. JOGI KÉPVISELET Kárpótlásra jogosultak ügyében eljár és képvisel a 145. sz. Jogtanácsosi Munkaközösség, Gogol u. 29. Tele­fon: 24-855. Dr. Kis Lajos, dr. Komlódi Zoltán. FÖNÍCIA KFT. FUVAROZÁS reális áron 1-24 tonnáig. Telefon: 6251-152, 7.30-tól 15 óráig. NYÁRI NYELVTANULÁS INTENZÍV ANGOL NYELVI KLRZUSOK az University of Wales tanáraival július I. - augusztus 10-ig (3x2 hét­ben). EGK Alapítvány, 6701 Szeged, Pf. 843. Telefon/üzenetrögzítő: 16417. VAGYONVÉDELEM Közületek és ma­gánszemélyek ré­i szére telephelyőr­zés, rendezvény biZ' tosítás, pénzszál­lítás, őrzés, sze­mélyvédelem, magas értékhatárig biztosított páncélszekrények szállí­tása garanciával. Levélcím: 3S Service Szeged, Pf. 881. Telefon: (62)22-969. A CEL-PLAST KFT. a kistermelók és kisvállalkozók szolgálatában vállalja: kezdő vállal­kozások szervezését, hiteltanács­adást, társasági szerződés előkészí­tését, külkereskedelmi jog megszer­zését, külkereskedelmi engedélyek ügyintézését, vámügyintézést. VÁM 91 és a fuvarokmányok kitöltését, export-import bonyolítást. Cím: Szeged, Kereszttöltés u. 13. Telefon: (62) 11-633. ÉPÍTTETŐK FIGYELMÉBE! REKLÁM ÁR! Mindenféle faanyag Qjéfá a legolcsóbban I LEGJOBBAT, LEGOLCSÓBBAN, GARANCIÁVAL Gáz- és központifűtés­szerelés, készülékjavítás, gázkészülék-értékesítés. SZÉSZ-ÉSZ KFT. Szeged, Béke u. 4. Telefon: 14-064,14-097. RELAXA NYELVTANULÁS Szeged. Deák F. u. 23. Telefon: 22-717. Nyitva: kedd-csütörtök 15-19, pénteken 12-17 óráig. VÁSÁROLJON A WALD COO KFT-TŐL Import fenyórönk: 10 500 Ft+áfa, házhoz szállítva. Szeged, Szatymazi u. 18. Telefon: 24-530. BIOKOZMETIKA Kossuth Lajos sgt. 103. Természetes kozmetikumok, gyógy­hatású fény és elektrokozmetikai eljárások. FIZETŐVENDÉG-SZOLGÁLAT A JULI KA PANZIÓ belvároshoz közeli, komfortos szobáival, vala­mint igényesen berendezett önálló lakásokkal várja kedves vendégeit a Szentháromság u. 73. szám alatt. Telefon: 11-802. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212. ÉPÜLETBÁDOGOS Telefon: 29-202. DF.PO KFT. Szeged, Juhász Gyula u. 3. Telefon: 21-263, 14-533-1. A lakosság, a kereskedők, a ven­déglátósok nagykeráras italraktára. Nyitva munkanapokon: 8-1S óráig. ^BADIDÓSZÓRAKOZÁj osztályú minőség­ben méretre vágva kapható: MÉHÉSZ KFT. télepén. a Napos u. 5. szám alatt. 10 000 Ft feletti vásárlás esetén 5% kedvezmény. DÉL-AZLR-NET KFT. - lakásfelújítási munkák. - festés, mázolás, tapétázás. - lakás- és ablaktisztítás, - gépi szőnyeg(kárpit)tisztítás, - minőségi padlóburkolatok gépi felülettisztítása. Telefon: 62/13-237. BETÖRÉSVÉDELEM Speciális biztonsági ajtókeret, ajtó­és ablakrácsok, egyéb vasalatok, biztonsági zárak szakszerű felsze­relése. Telefon: 624 7-S0I. FUVAROZÁS I tonnás Ford Tranzit gépkocsinkkal fuvarozást vállalunk, vagy kedvező áron bérbeadjuk. ALVIUS KFT. Szeged, Honvéd tér 6. Telefon: 21-422409. VICTORU Autósiskola KFT Szeged, Kossuth L sgt. 29. Telefon: 14-144. Személygépkocsi kategóriában két­hetes intenzív elmélettel képzés, har­madik héten vizsga. GÉPJÁRMŰJAVÍTÓ KISSZÖVETKEZET Szeged, Cserzy M. u. 18. Telefon: 13-104. Személy- és kistehergépkocsik ja­vítása, szervizmunkák, vizsgáztatás, lakatos munkák és nyugati színvo­nalú fényezés/fülkében, gyorvan­pontosan VIDEÓ VIDEOCAPAK Legújabb CD LEMEZEK Nyitva: VI 8-22 óráig Kölcsönzési díj: 99Fvhap SZEGED. CSONGRÁDI SGT 73. KÖLCSÖNZÖ O SZALON O AJANLATAINK EGY JÓ KÖNYV a SZŰKÍTS ANT1KVARIUM 6722 Szeged, Földvári u. 9. Telefon: 11-430. JÁSZAI MARI EMLÉKIRATAI. Királyi Magyar Egyetemi Nyomda. Bp. 900.- Ft. EGY JÓ ASZTAL _ MARGARÉTA PIZZÉRIA -XI" J^ Szeged, Horváth Mihály u. 7. X^jft Nyitva tartás: hétköznap 11.30-02 óráig, péntek, szombat 11.30-04 óráig. - Spárgás, kaviáros, gyümölcsös, rákos, extra; kívánság szerint. Rendeljen pizzát a 26-000-ás telefonszámon és mi 30 percen belül házhoz szállítjuk! KÜ^^SPR^^MOKJ [^^joAaíTÁs^l MA BEMUTATÓ TESTKULTÚRA Tanfolyamok a2 SZVSE sporttelepén. Női torna: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ftfő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 Ftfő). Body building: hétfőtől péntekig 8—12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig (400 Ftfő), Cím: Szeged, Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. A COMBAT „D" SC EDZÉSEI: Karate kick-box: kedden 19-20.30, pénteken 17-18.30 óráig. Deák Fe­renc u. 14. Vezeti: Juhász. Tibor. Aerobik. Fogyókúrás torna: hétfő, péntek: 19-20 óráig. Deák Ferenc u. 14. Vezeti: Papp Éva. DISZKÓK TISZA GYÖNGYE diszkó bár. Új­szeged, Partfürdó. Telefon: 53-340. Nyitva: 21-től 04 óráig. Belépődíjas. Műsorvezető: Vendlóczky. ÉJSZAKAI DISZKÓSHOW az ifjú­sági házban minden pénteken és szombaton 22-05 óráig. Sztárven­dégek. Műsorvezető: Kakuszi Béla. ^OT'CC^ EROTIKUS MASSZÁZS SZAWN TOPLESS BÁR Szeged, Jakab Lajos u. 6. Telefon: 10-912. Nyitva: 14-01 óráig. PEEPSHOW A LILA AKÁCBAN! STREAP-TEASE délelőtt 10-24 óráig! Már 20 forintból is jól érezheti magát! EXCLUZÍV DRINK BÁR Szeged, Budapesti kit. 5. Telefon: 26680. INTEK-BILIÁRDSZALON Kálvária sugárút 69. Játékautomaták, drink bár. Nyitva mindennap 12-02 óráig. VIDEÓ VIKING Csongrádi sgt. 72. (Szolgáltatósor) Nyitva: 10-20 óráig. Filmajánlatunk: Különös kegyetlenséggel. Sztárleszállítás. FREDDY V1DEOTEKA Sándorfalva. Széchenyi u. 24. (Nyitva: 10-12,15-19 órai­Filmajánlatunk: ; A szépség és a szörny etég, Csipkerózsika. KORREPETÁLÁS magyar és matematika tárgyakból a Százszor­szép Gyermekházban (Kálvin tér 6.). A magy ar ingyenes, a matematika 30 Fvfó/óra; délután 3-tól az 5.-6.. 4 órától a 7.-8. osztályosoknak. ISKOLÁSMOZI a Dugonicsban. A Piedone Hongkongban című kaland­filmet vtítik 14.30 órakor. LATINOVITS ZOLTÁNRA emlé­keznek a Bálint Sándor Művelődési Ház. nyugdíjas klubjában délután 4 órakor. Ez alkalommal az Isten hozta őrnagy úr! című filmet vetítik. Beve­zetőt mond: Czenéné Vass Mária. A SZEGEDI ALLIANCE FRAN­CAISE (ejtsd: Aliansz Franszez) szervezete délután 5 órakor tartja el­ső közgyűlését a városháza klubter­mében. A JATE-KLUBBAN. a Student-es­tek keretében a Tirke Honolulu együt­tes lép fel este 8 órától, utána nosz­talgiabuli. Házigazda: Poór Zsolt. CSAPÓ ÉS TÁRSAI KFT. SHARP manager kalkulátorok és kiegészítők, valamint Pocket PC és NOTERBOOK AT hordozható számítógépek bemutatója megtekinthető: 940118 óráig BEMUTATÓTEREM Arany János u. 9. Telefon: 13-703. KÖZÉLETI ESEMÉNYEK MA HOLNAP AZ MTESZ Csongrád megyei szer­vezete vállalkozói központ kiala­kításával kapcsolatos tanácskozást tart délután 2 órakor a Kígyó u. 4. (Technika Háza) első emelet 8. számú termében. BONSA1 KIÁLLÍTÁS ÉS VÁSÁR az ifjúsági házban (a Budapesti Bonsai Egyesület és a Szegedi Gingkó Bonsai Klub rendezése). Megnyitja Sóspataki Ferenc elnök, délután 3 órakor. Nyitva: pénteken 15-18, szombaton: 10-18, vasárnap: 10-17 óráig. NYILVÁNOS BETEGBEMUTA­TÁST tartanak a II. sz. belklinika orvosai az I. sz. Belgyógyászati Klinika tantermében, este 7 órakor. Az érdeklődő kollegákat szívesen látják. LAZ-ADÁS tréning második alka­lommal a Tantusz Művelődési Ház­ban június 22-23-án. Jelentkezés és felvilágosítás 17-19 óra között a helyszínen. Telefon: 13-209. A Munkáspárt (MSZMP) alsóvárosi szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Szeged-Állomás éttermében. Előadó: Kószó József, a városi koordinációs bizottság elnökhelyettese. A JÓZSEF ATTILA TUDOMÁNY­EGYETEM Auditórium Maximumá­ban (Egyetem u. 2.) Van más út! címmel Békési László országgyűlési képviselő tart tájékoztatót a mai magyar válság kezeléséről, majd válaszol az érdeklődők kérdéseire. HOLNAP A SZEGEDI LAKÁSBÉRLÓK EGYESÜLETE értesíti tagságát, hogy idei rendes évi közgyűlésére délután 4 órakor kerül sor, a szak­szervezetek megyei szövetségének Eszperantó utcai székházában. A s/.olgáltató oldalba csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtti napon 12 óráig levélben, vagy hétköznap a 12-825-ös telefonon (Czakó Julianna). VÁLLALKOZÓK. VAGY VÁLLALKOZNI SZÁNDÉKOZÓK. FIGYELEM! Használt: tehergépjárművek, pótkocsik, munkagépek nagy választékban, kedvező áron az UNIOSPED KFT.-nél, Csongrád, Szegedi út 45. A város központjában lévő beépített ingatlant - üzlethelyiségek, raktárak és műhely kialakítására alkalmas - bérbe adjlik, vagy tulajdonjog-átruházással értékesítjük. Érdeklődni ugyanott! A TIT Városi Szervezete 1991. június 17-étől július 5-éig HÁROMHETES. INTENZÍV, BESZÉDCENTRDCUS. ANGOL, NÉMET ÉS SPANYOL NYELVTANFOLYAMOT INDÍT különböző tudásszinteken, heti 5x4 érában, délelőtt vagy délután. BEIRATKOZÁS: 1991. június 11., 12.. 13-án. a Tömörkény gimnáziumban (Szeged. Tömörkény u. 1.), délután 3 órától 6 óráig. FELVILÁGOSÍTÁS: a 12-458-as telefonon.

Next

/
Thumbnails
Contents