Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)

1991-05-29 / 124. szám

SZERDA, 1991. MÁJ. 29. DÉLMAGYARORSZÁG HANGSÚLY 7 Világbanki hiteltámogatással Felsőoktatás, átalakulás előtt lt.:.j:!i.»uu....uu A magyar felsőoktatás is, mint szinte minden, roskadozik a pénzhiánytól, az elavult struktúrától, a reformerek csapásaitól. Az átalakulas elodázhatatlanná válik országszerte, s felgyorsíthatja a Világbank hitelprogramja és szakértőinek struktúraváltási koncepciója. Szeged egyetemi város, így kulónos hangsúlyt kaphat a város életében az átalakulási folyamat, annak ismeretében mindenképp, hogy a Világbank szakértői kifogásolták a Budapest-centrikus kutatási kapacitást és az elhanyagolt régiókat. Miként Debrecenben, ügy Szegeden is szó van az universitas megalakulásáról és az egyetemi campus létrehozásáról. De milyen rendszernek s hogyan kell átalakulnia? Európa és a világ fejlett országaiban közhelynek számít, hogy a felsőoktatás eredményei térülnek meg a leggyorsabban. Talán kevesen tudják, de a magyar kormány és a Világbank között a tárgyalások egy hitelprogram nyújtásáról már 1987ben elkezdődtek, a „szerkezetátalakítás és a műszaki fejlődés emberi tényezőinek fejlesztése" céljából. Ezen átfogó program a felsőoktatás fejlesztése, a tudományos kutatások támogatása és az idegennyelvi képzés fellendítése mellett részprogramjaival a humán szféra kulcsfontosságú területei számára nyújt többletforrásokat, mint az ifjúsági szakképzés, a felnőtt átképzés. Ez utóbbiak a pályakezdő szakképzetlen fiatal és a gazdasági szerkezetváltás miatt állását vesztett felnőtt munkanélküliség kezelésében kaphatnak fontos szerepet. A Világbank szakemberei alaposan ..átvilágították " a hazai felsőoktatást, és számos, egyáltalán nem hízelgő megállapításra jutottak. Közülük is elsőként említhetjük, hogy a felsőoktatási ráfordítás aránya a nemzeti jövedelemhez viszonyítva igen alacsony (nem beszélve arról, hogy a nemzeti jövedelem is alacsony, s folyamatos csökkenésben van a recesszió miatt). Annak ellenére, hogy számos hazai intézmény világhírű az ott folyó (elsősorban szellemi kapacitást igénylő) tudományos munka következtében, a magyar felsőoktatás széles körű reformra - folytatódnak a megállapítások infrastruktúrabővítésre, a nélkülözhetetlen rugalmasság bevezetésére szorul. Az ágazati irányítások esetlegességet, semmint tudatos kormányzati előirányzatokat követnek. A: infrastruktúrát minősítik az elavult eszközállományok, laboratóriumok, könyvtárak, a harmadik világot idéző telekommunikációs rendszerek. A szűk infrastruktúrát illetően pedig külön gondot fog jelenteni, hogy a felsőoktatásban tanulók aránya a fejlett országokéhoz képest rendkívül alacsony. Feltűnően eltérő az európai gyakorlattól, hogy hiányzik a posztgraduális. azaz továbbképzési rendszer. valamint az, hogy a különböző minisztériumok által irányított magyar felsőoktatás és az Akadémia által irányított intézmények között alig van együttműködés. A világbanki szakértők felvázolták az átalakulási stratégiát is. Szerintük az elaprózott, túlszakosított, szűkprofilú intézménynek úgynevezett regionális universitasokká kell alakulniuk. Meg kell növelni az intézményi autonómiát, javítani kell az egyetemek és a kutatóintézetek közötti együttműködést, biztosítani az intézmények közötti átjárhatóságot. A finanszírozás tekintetében racionalizálni kell s bevezetni az állami támogatás versenypályázati rendszerű elosztását, a hazai adórendszer adományokra, alapítványokra ösztönző módosítását. Az oktatási struktúrát illetően elengedhetetlen a képzés tartalmának és időtartamának módosítása. A tartalmi minőség növelése mellett át kell térni a hároméves alapképzési és posztgraduális képzésre. A Világbank a hitelnyújtást azonban két feltételhez kötötte. Az egyik a felsőoktatási reform törvénybe iktatása. Ennek határideje ez év júniusa, s természetesen parlamenti feladat. A másik feltétel, a világbanki hitelt befogadó elkülönített pénzalap létrehozása már teljesült, amely a „Felzárkózás az európai felsőoktatáshoz" nevet viseli. A júniusi programot nézve kétségeim támadtak. VÁRNAGY TAMÁS Zsákutca?, avagy könyv a szociális dilemmákról Dr. Pető Zoltán, a könyv szerzője szerint a címből ma már akár el is hagyhatnánk a kérdőjelet. Statisztikai adatok bizonyítják, hogy a modern társadalomban az emberek jelentős része (Magyarországon mintegy másfél millióan) környezeti hatás, vagy saját életvezetése által kiváltott ártalmak következtében krónikus beteg lesz, fogyatékossá vagy rokkanttá válik. Ezzel szemben elégtelen a szociális intézmények száma és formája, az ellátás szakmai színvonala. Kevés a szakember, az ilyen jellegű munka presztízse meglehetősen alacsony. Csekély a gazdasági ráfordítás, szinte teljesen hiányzik a megelőzés, gyermekcipőben jár a rehabilitáció. Nem megfelelő a társadalom szemlélete, a szociális intézmény „végintézménynek" minősül, visszatérés nincs. Sem a munkaadók nem érdekeltek a megváltozott képességűek foglalkoztatásában, sem a rokkantak a rehabilitációs munkatevékenység vállalásában - pedig a betegek több mint 40. százaléka az aktív korosztályba tartozik. Mindezekhez járul a csonka és szétszórtan élő családok számának növekedése, a társadalom általános elöregedése, a munkanélküliség, a fokozódó elszegényedés, az erkölcsi normák értékének megingása, a szociális biztonságba vetett hit elvesztése - és a fogyatékosság tabutémaként való kezelése. Alapvetően hibás az a felfogás, amely az egészségügytől várja az egyre szaporodó össztársadalmi, szociális problémák megoldását. Ehelyett feltéllenül szükséges az egészségügy kompetenciahatárainak meghatározása, az alternatívák, a többféle gondozóintézmény kialakítása, az anyagi ráfordítás és a szakemberek számának növelése. Elengedhetetlen a szociális biztonság megteremtése, a prevenció és a rehabilitáció hatékonyabbá tétele. A szemléletváltozást segítené a megfelelő jogszabályi háttér megteremtése, az ismételt munkábaállás - és állítás - ösztönzése, a lélektani kulturáltság szintjének emelése. Dr. Pető Zoltán könyve a pszichiáter, a rehabilitációban elkötelezett szakember szemszögéből mutatja be a zsákutcába vezető jelenségeket, és egyben meghatározza a társadalom tennivalóit is. KECZER GABRIELLA Az önjobbítás receptje Az élet napos oldalán Optimisták klubja Szegeden „Milyen boldogok lehetnek, hogy annyi megpróbáltatás és szenvedés után végre onok is szabad légkorben clhetnek" - mondta nekem a minap a demokrácia mintaállamából érkezett vendégünk. Gondoltam, többhetes ittléte után maga is tapasztalja majd, hogy a nagy népi örömködésnek itt most nyoma sincs, s talán hall majd a Gallup Intézet fölméréséről is, amely szerint a mi országunk Európa legszomorúbbika. Törvényszerű lenne, hogy mi magyarok, mint Tornyai lehorgasztott fejű, élettépázta, roskatag lova, adjuk meg magunkat a bús magyar sorsnak? Az optimisták, akik egy éve már hazánkban is klubot alapítottak, aligha így gondolják. S hogy ók miként látják a világot, arról a hazai legfiatalabb klubnak, a szegedinek az elnökével, dr. Vágvölgyiné Burián Évával, a JATE Idegennyelvi Lektorátusának angol nyelvtanárával beszélgettem. - Ön mint optimista beállítottságú ember, rózsaszín szemüvegen át szemléli a világot? - Magamat pozitív töltésű embernek tartom, mindig tenni igyekeztem a jót abban a kis körben, ahová a sors állított. Mosolyogva, derűvel próbáltam leélni az életemet, bár mint mindenkinek, nekem is megvannak a magam problémái. Régóta érzem azt, hogy letargiába süllyedt, sok mindenből kiábrándult nemzetünknek szüksége van nemes emberi célokra, amelyek fölébe emelnek napi politikai és gazdasági gondjainkon és egymást segítve, szeretettel kellene szebbé, bizakodóbbá tenni az életet magunk körül. - Gondolom, ez az egyéni életszémlélet. ez a belső adottság ébresztett rokonszenvet az Optimist International tevékenysége iránt. - Azt hallottam, hogy ez a komoly amerikai szervezet már 1919 óta működik az Egyesült Államokban és Kanadában, sok-sok jó szándékú embert tudva tagjai sorában. A Nemzetközi Optimista Klub szelleméről, munkájáról részletesen először a rádióból, majd a Nők Lapjából értesültem. Akkor tudtam meg, hogy az Optimist International magyarországi alapító-összekötője az a dr. Értavy-Baráth József pszichológus, akivel - magyartanár is lévén - oly sok, felejthetetlen beszélgetést folytattam a külföldön megrendezett anyanyelvi konferenciákon. Ismerve nézeteit, az ő személye garancia volt számomra arra, hogy égy ilyen szervezettel együtt tudnék működni. - Fölvette hát a kapcsolatot az egy éve működő magyarországi tagozattal? - Kerekes Mária, az országos elnök minden segítséget megadott az első szegedi klub megszervezéséhez, úgy, hogy április 27-én, 18 résztvevővel megalakult csoportunk, főként tanárokból, orvosokból, akik szerintem a társadalom legaltruistább tagjai. Az alelnök dr. Lajkó Lajos általános iskolai igazgató, titkárrá dr. Szondi Ildikót választottuk. -A klub nyitott, bárki tagja lehet? - Bárki, tekintet nélkül vallásra, nemzetiségre, pártállásra, aki elfogadja az alapszabályt és törekszik az optimista hitvallás megtartására. - Milyen különleges elvárásai vannak a klubnak tagjai iránt? Olyan gondolkodásmód, viselkedési forma elterjesztése a cél. amely alapvetően humanista. mégis hiánycikk manapság? - Legfőbb célkitűzésünk az önjobbítás és a közösség szolgálata. Emellett azonban törekszünk a türelem gyakorlására, arra, hogy az embert és alkotásait megbecsüljük. Szándékunk az aktív érdeklődés fölkutatása a közélet és az igazságos kormányzat iránt. Igyekszünk példát mutatni a jogi és erkölcsi törvények betartásában, támogatjuk az ifjúságot, és a nemzetközi szervezet tagjaiként a népek közötti barátságot és egyetértést. Ha valaki figyelemmel kíséri a hazai közéletet, a nagyvilág történéseit, aligha lehetnek manapság ennél fontosabbb óhajai az embereknek. - Milyen programokkal igyekeznek mindezért tenni is a szegediek? - A hazai klubok közvéleménykutatása alapján dísztaggá választott híres emberek, művészek közül szeretnénk megnyerni néhányat, tartson előadást Szegeden. Keressük a lehetőségét, hogy egy amerikai testvérklubot találjunk, amelynek tagjaival rendszeresen leveleznénk, s bekapcsolnánk ebbe a gyerekeket is. Foglalkoztunk a gondolattal, hogy külön angol nyelvi szekciót hoznánk létre. Bizonyára elmélyül az amerikai optimistákkal való baráti kapcsolat ősszel, amikor a szeptemberi budapesti közgyűlés után - a meghívást elfogadva - Szegedre látogat a nemzetközi bizottság elnöke, Mr. James H. Hubbard és felesége. - Ugy látom, ötletekben, lelkesedésben nincs hiány, s programjaikkal valóban szolgálni igyekeznek a város lakóinak közösségét is. Végezetül arra kérném, hogy adja meg olvasóinknak az önjobbítás receptjei is, amelyet oly szépen fogalmaz meg a nemzetközi optimista hitvallás. Hátha akadnak majd szűkebb, tágabb környezetünkben, akik szintén fogékonyak a jóra. - Szívesen teszem, hisz éppen az a célunk, hogy ezt az életszemléletet minél szélesebb körben népszerűsítsük. Az optimista ember tehát vallja: „Arra törekszem, hogy mindig olyan erős legyek, hogy semmi ne zavarhassa meg lelkem békéjét; mindig az egészségről, a boldogságról, a fejlődésről szóljak; mindig éreztessem barátaimmal, amiért becsülöm őket; mindig a dolgok napos oldalát tekintve derűlátó elképzeléseim váljanak valóra; mindig csak a legjobbra gondoljak, csak a legjobbért munkálkodjam és csak a legjobbat reméljem; mindig éppúgy lelkesítsen mások sikere, mint a sajátom: mindig okuljak a múlt hibáiból, a jövőben pedig kerü Ijem el azokat; mindig látszódjék rajtam a lelki derű, és ebből minden teremtett léleknek adjak; mindig a magam jobbítására fordítsam az időmet, ne mások indokolatlan bírálatára; mindig tartsam távol magamtól az aggályoskodást, legyen méltatlan hozzám a harag, legyek erősebb, mint a félelem, és legyen annyi hitem a boldogságban, hogy a gondokat is elviseljem." - Úgy legyen! Köszönöm a beszélgetést. CHIKÁN ÁGNE5 ílíííjsslsksssiífi?; - A nyilatkozat tartalmának lényege: a rendszerváltást követően talán minden magyarban nagy igény támadt arra, hogy személyi következményekig menően tisztázzuk ezt a sok bajt és nehézséget okozó korszakot, amiből kikecmeregni látszunk. mondta bevezetőül Máté-Tóth András. - Á társadalmi, politikai életben valamelyest tapasztalható ilyenfajta törekvések az egyházi életben igen kevéssé érzékelhetőek. Jóllehet például a regnumos papok rehabilitációja az állami hatóságok részéről megtörtént,'a hivatalos egyház eddig nem kért bocsánatot azokért, az államtól kikényszerített nyilatkozatokért, s azokért a, nyolcvanas években nem az államtól kikényszerített tiltásokért, amelyekben, amelyekkel a saját papjaik, sőt civil emberek politikailag államellenesnek bélyegzett tevékenységétől határolták el magukat. A második vatikáni zsinat egyházképe tartalmazza, hogy nemcsak papok és püspökök, hanem a megkereszteltek összessége is bizonyos értelemben beszélhet ügy, mint az anyaszentegyház, ezért ez a társaság ügy érezte, saját lelkiismeretének is, s a történelmi igazságosságnak is tartozik azzal, hogy valamilyen szinten kifejezze mint egyház az elismerését ezeknek a meghurcolt embereknek. Nem mondva le persze arról, hogy a hivatalos egyház is bocsánatot kérjen azoktól, akik 1950 és 1990 között hátrányt szenvedtek hitük miatt. A nyilatkozat jelentőségét egyébiránt abban látom, hogy ez példa, minta lehet: az egyházaknak milyen óriási szerepük lehet a kiengesztelődés, a megbocsátás mintaként való felmutatásában a társadalom számára. - Azt szeretném kiemelni: nemcsak egy alkalmi társulásról van szó az élet, a tudományok legkülönbözőbb területén dolgozó emberek között - kapcsolódott a beszélgetésbe Farkas Beáta. - Nagyon gyakran tapasztaljuk: azt a krisztusi üzenetet, amit mi örömhírként fontosnak tartunk, az egyház nem tudja a mai kor nyelvén közvetíteni az embereknek. Az aláírók, ügy gondolom mind az egyház, mind a világ nyelvét beszélik, s talán nem túlzás azt mondani: szenvednek a meg nem értéstől. Látják, hogy ami nekik az örömhírt, a megbékélést jelenti, az másokban félelmet kelt, az újabb fajta ideológiai gúzsba kötés félelmét. Ezért ez az aláíró társaság a közvetítő nagyon hálátlan szerepét is föl akarja vállalni. - A társaságot az a remény is összetartja, hogy a remélhetőleg pluralistává váló társadalom rákényszeríti az egyházat: ne legyen anakronisztikus, ne egy abszolutista monarchia berendezkedéséhez hasonlítson tette hozzá Máté-Tóth András. Hova lett az egyház közös nyelve? „Harangot kongatunk" címmel rövid írás jelent meg nemrégiben az llj Ember című katolikus hetilapban, húsz aláírással. A ny ilatkozat lényege szerint az aláírók a bocsánatkérés és a hála harangját akarják kongatni, azon világi keresztényekért, akik a kommunista korszakban hátrányt szenvedtek világnézetük miatt, azért, mert „Krisztus ügyében munkálkodtak". Az aláírók között van a szegedi bejegy zésű Egy házfórum Közéleti Társaság két tagja. Farkas Beáta és Máté-Tóth András. A nyilatkozat céljairól beszélgettünk velük. - Vajon e társaság működése jelent-e majd késztetést a hivatalos egyház számára, hogy fölvállaljon olyan ténykedést, ami eredetileg is az ő dolga lenne ? - Számomra ez nem igazán fontos kérdés - válaszolja Farkas Beáta. Azt gondolom, az embernek elsősorban saját lelkiismeretével kell szembenézni, s a környezetét elfogadni olyannak, olyasminek, amilyen. - Én ezt egy kicsit másképp látom - szólt Máté-Tóth András. - Kari Rahner azt írta a nyolcvanas években egy tanulmányában, hogy az egyház vezetőinek magatartása nagyban függ az egyház tagjainak hitétől. S ezzel összhangban hangsúlyozza Bulányi György, hogy az egyházi tisztségviselőknek a megválasztása, tevékenysége hangsúlyozottan ágyazódjon egy közösség munkájába. Ebben a nyilatkozatban - amit egyébként Várszegi Asztrik püspök, pannonhalmi főapát is aláírt - nem arról van szó, hogy sarokba akarnánk szorítani az egyház jelenlegi vezetőségét, annak érdekében, hogy tegye meg azt amit szerintünk mindenképpen meg kellene tennie. Azt azonban tudni kell, hogy minél világosabban épül az egyház bázisa, annál nagyobb esélye van annak, hogy az egyház vezetői közül némelyek felismerjék a folyamatban Isten művét. S akkor már nem egy kívülről jövő támadásnak vagy ösztökélésnek veszik ezt a szervezkedést, hanem saját lelkiismeretükből is fakadó, belülről jövő kihívásnak. A magyar egyház hagyománya persze nagyon előtérbe helyezi azt, hogy az egység mindenek fölött való, s ahol pluralizmus van, az a gyengeség jele. Pedig tudjuk, de egyben nagyon egészséges dolognak tartjuk, hogy a Püspöki Karon belül is viták, véleménykülönbségek vannak. Bízunk benne, nem fogják szégyellni, ha tapasztalhatóak is lesznek a pluralitás jelei. - Miben, hogyan lesznek tapasztalhatók a nyilatkozatot adó társaság együttgondolkodásának jelei? - Egész problématárat állított össze többekkel együtt Kamarás István - mondja Farkas Beáta. - Az egész társadalom viszonyában az egyháznak annyi rendeznivalója van, ami többéves programot ad nekünk. Mindannyiunk közös és fő gondja azonban, hogy értékeket, amiben mi, mint katolikusok hiszünk, olyan stílusban, olyan módon jelenítenek meg - lásd hitoktatás, vagy egyházi ingatlanok visszaadása -, ami az egész kereszténység üzenetét téves színben tünteti föl. Úgy gondoljuk, ezek a megnyilvánulások jelentős rétegeket tartanak távol, vagy távolítanak el az egyháztól. Ezeknek a megnyilvánulásoknak szeretnénk társadalmilag érzékelhető, ha nem is ellensúlya, legalább ellenpontja lenni. Egy angol lap tanulmányát idézve még azt mondanám: az a veszély áll fönn a kelet-európai egyházakban, hogy az egyik materializmusból, ami a korlátolt fogyasztóiságot jelentette, egy másik fajta materializmus, fundamentalizmus felé haladunk, amely mindent az igazság egyedüli birtoklásának öntudatával szemlél. A: Új Ember című lapnak a beszélgetést követően megjelent száma címlapján Gyulay Endre szeged-csanádi megyés püspök írása olvasható, melyben - többek közt - a következőket fogalmazza meg: ..Átnézve egyházmegyém börtönviselt papjainak névsorát, elődeim nevében is bocsánatot kérek, ha nem tudták őket megvédeni, vagy ha szabadulásukkor nem a szenvedéseikért ólcet megillető elismeréssel fogadták bármelyiküket. Azért is, ha sokakat nem az emberileg megérdemelt pozícióba állítottak: és azoktól a világiaktól is, akiket hitük miatt üldözlek és ellenük nyilatkozJak az adott kényszerhelyzetben, vagy nem eléggé álltak ki mellettük." A harangkongatás ím. már nem volt hiábavaló. Balogh Tamás