Délmagyarország, 1991. május (81. évfolyam, 101-126. szám)
1991-05-17 / 114. szám
2 Körkép 1991. május 17., péntek A szerb belügyminisztérium közlése szerint szerencsétlen baleset áldozata lett a borovoszelo-i „szerb véderő" parancsnoka. Társaival ladikon kell át a Dunán, amit egy arra járó naszád hullámai felborítottak. A csctnikparancsnok a vízbe fulladt - az alig hihető hír szerint. Ugyanaznap a belgrádi szövetségi parlament előtt a betiltott szerb radikális párt hívei gyűltek össze, a szerb belügyminiszter engedélyével. A tüntetők egyperces néma csönddel emlékeztek a „borovo-szelo-i hősre". Szónokuk - aki a második világháború után a titói üldöztetés elől az Egyesült Államokba menekült veteránoktól a csetnik vajda elmet kapta -, testőrei gyűrűjében a nagyszerb állam eszméjét éltette. Hívei halálfejes fekete lobogót bontottak. ..Fogai fogért, szemet szemért" - skandálta a többezres tömeg, míg a „vezér" arról beszélt, hogy mindenképpen jobb egy igazságos háború, mint egy hazug béke. - Ha egy igazi csemikkel akarsz találkozni, menj ki a pusztára, ő majd elmondja neked, ami érdekel, amit tud - javasolta az Egyesült Szerb Ellenzék, egyben a Szerb Paraszt Szövetség tagja, aki elvei ellenére mégis csupán két politikust magasztalt: a szocialista kormányfőt, Milosevicset és a szélsőjobboldali Scscljt. Marko, aki a harmincas években Magyarországról települt át Jugoszláviába, ma megkeseredett öregember. Évtizedekig kiközösítve, magányosan élt tanyáján. - Csetnik voltam, a Szerb Királyi Gárda tisztje. Megjártam A POLGÁRHÁBORÚ ELOERZETE A magányos csetnik Tito haláltáborait... - vallja be makacs kérdezősködésemet követően, majd így folytatja: - Sokat láttam, de tudnod kell. utólag akárhogy is magyarázzák, nem voltunk elállatiasodott gyilkosok... Háború volt. Utána megkaptuk a magunkét. Tito velünk' kezdte. Módszeresen leszámolt vetünk, s mint aki jól végezte dolgát, ennyivel megelégedett. Csak tudod, az usztasákat már nem bántotta... Róluk valahogy megfeledkezett. Voltál-e már Jasenovácban ? - kérdez, és rámemeli padlóra szegezett tekintetét. Mélyen a szemébe nézek, hallgatok, hagynám beszélni. - Voltál-e ott* - ismétli meg a kérdést ingerülten. Bólintok. - S mit láttál? Semmit! sziszegi. - Minden nyomot gondosan eltakarítottak. Emeltek egy emlékművet, s ezt írták rá: „A fasizmus áldozatainak." Ott félmillió szerbet mészároltak le a kutyák... Az usztasák. Rosszabbak voltak a németeknél. Erről persze nem beszélnek, pedig mindenki tudja... El lehel ezt felejteni? Horvátországban hiába kerestem volt usztasákat. Az utóbbi évtizedekben nyomuk veszett, csupán a piros-fehér sakktábla-forma cfmer maradt utánuk, az új horvát rendőrség sapkadíszcAKCIÓ! 20 kg feletti rásárUs esetén nagykereskedelmi áron értékesítünk: mirtiilibtzSrat, marhany&kal, marhapacal t. Figyelme i kijzolgálíml várjuk • Marx téri „Tálas húaboltben". T.: 14-750. Csak egy napig! A „KLAUDIA" kereskedés svájci és holland bálásruhát árusít május 20-án, hétfőn, a Technika Házában. Ugyanitt kedvezményes cipővásári fr" MEGNYÍLT * MEGNYÍLT * MEGNYÍLT * MEGNYÍLT LAKÁSTEXTIL AJÁNLATÁBÓL P OLCSÓ PADLÓSZÓNYEGEK (import) Faliszőnyegek Panorámafüggönyök (import is) Paplanok Kamasz sporttrikó 199 Ft (több színben) Női harisnyanadrág 69 Ft Szupi üléshuzatok Trikós üléshuzatok Gk.-szőnyeg PÉCSI-KER Kft. Lakástextil Szeged, Moszkvai krt. 25A. ként. illetve a horvát nemzeti zászlón. Ez ingerli Krajina szerb lakosságát, s azokat, akik megéltek a valaha volt usztasák terrorját. E jelvény félelemetes emlékeket idéz. A horvátok ugyanezeken a vidékeken a szerb királyi jelvényt viselő útmenti csetnikcktól tartanak. Jugoszláviában jelenleg két, nemzeti alapon szerveződött párt: a Horvát Demokrata Közösség és a betiltott, dc mégis megtűrt Szerb Radikális Párt büszkélkedhet saját fegyveres milíciával. A fenyegetés és a fenyegetettség között Krajinában nehéz különbséget lenni: a szembenálló felek kölcsönösen vádaskodnak... Varga Iván (Folytatjuk) A Szegedi Paprikafeldolgozó Vállalat 2 fő közgazdasági érettségivel és mérlegképes könyvelői tanfolyammal rendelkező munkatársat keres. Régi helyen újat! Nyugati típusú autókhoz alkatrészeket rendelhet mikrofilmről, a RALLYE Autósboltban, SZEGED. RÓMAI KRT. 29. J ugoszlávia ma délig mindenképp elnök nélkül marad, ugyanis a Jugoszláv Államelnökség tegnap estére tervezett ülését elhalasztották. Tegnap Ante Markovics szövetségi miniszterelnök kompromisszumos javaslatot lett az alkotmányos válság rendezésére. Ennek lényege az volt, hogy a törvényes egyéves rotáció alapján a horvát Stipe Misicet megválasztanák elnökké, előzőleg azonban a szövetségi parlament megerősítené tisztségében a Vajdaság, Koszovó és Crna Gora képviselőjét. Az utóbbi egyben a szövetségi elnök helyettesének funkcióját is betöltené. Ezzel a szövetségi parlament elismerné Szerbia jogát arra, hogy Koszovó képviseletére saját elnökségi tagot delegáljon. A parlament délutáni ülésén a szlovén és a koszovói képviselők kivonulása ellenére ez megtörtént, így az eddig mereven elkülönülő álláspontok közeledése várható a ma délben kezdődő elnökségi ülésen. Biztató jel. hogy a volt (szerb) jugoszláv király emigrációban élő fia. Alexander Karagyorgyevics felszólította Jugoszlávia népeit, hogy a kialakult polgárháborús helyzetet békésen oldják meg. Jugoszláviában a helyzet továbbra is feszült, a tegnapi nap a várakozás jegyében lelt el. Lövöldözésekről, robbantásokról, vagy más incidensekről nem kaptunk hírt. , Az alkotmányos válság kimenetelét ma feltehetőleg az új Cma Gora-i képviselő szavazata döntheti el, hiszen nélküle Szerbia három képviselőjének nem szavazata kevésnek bizonyulna Stipe Misic elnökké választásának megakadályozására. V.I. A Csonka János Gimnázium és Szakközépiskola Szeged -általános igazgatóhelyettesi (egyetemi végzettséggel, 10 éves tanítási, vezetői gyakorlattal - gimnáziumi tagozatra), - biológia-kémia szakos tanári (mikrobiológiai gyakorlattal, vagy érdeklődéssel - gimnáziumi mikrobiológiai fakultációra), - angol-bármely szakos tanári, - német-bármely szakos tanári állást hirdet. Érdeklődni a 13-185-ös telefonon, jelentkezni szakmai önéletrajzzal és diplomamásolattal személyesen lehet az iskola igazgatójánál. (Temesvári krt. 38.) ^C Francia ftT bálásruha-vásár a JATE-klubban (Nagyáruháznál) május 16-17-én, 8-18 óráig. Bálabontás: 8,10,12,14,16 óra. Táncérzékkel rendelkező lányokat keresek TOPLESS felszolgálói és táncosnői munkára. „TOPLESS Discó 01779" jeligére a Sajtóházba. .1 I II I I '. | 1 Ll I II ' R&T GAZDÁLKODÓ SZERVEZETEK, MAGÁNSZEMÉLYEK' FIGYELEM! HA IGÉNYES, A Ml PARTNERÜNK LESZ! AMERIKAI CSÚCSTECHNOLÓGIA MAGYARORSZÁGON! 137-félc típusból választhat. SZEMÉLYGÉPKOCSIK, TEHERGÉPKOCSIK. MIKROBUSZOK. JEEPEK. 12 fős AUTÓBUSZOK. A mlnóség biztosítéka 5 év garancia. KEDVEZŐ LÍZINGFELTÉTELEK! Egy tönaptól két éves futamidők, haszongépjárművé árát fuvar piaci háttérrel ki tudja gazdálkodni. ELSŐ FIZETÉSI RÉSZLET CSAK A HATODIK HÓNAP VÉGÉN. Ezenkívül az összes CITROÉN típusú gépkocsi, különleges luxusigényeket kielégítve, NÁLUNK A LEGOLCSÓBB EURÓPÁBAN! Érdeklődésre üzletkötőnk teljes körű felvilágosítást ad. Telefon: 55-305. RÁCZ és TÁRSA KFT. ta-a <öt Kútfúrók, figyelem! Műanyag kútfejek, szűrök készítését többféle csőméretben vállalom. Olajos József kisiparos, 6640 Csongrád. Petőfi u. 1 l/A. 15-18.30 óráig, vagy Szeged, Jókai u. 7. IV. 31. Hovanyecz Tamásné. ÚJSZOl(f gáltatás! MENYASSZONYIRUHAKÖLCSÖNZÉS,. -KÉSZÍTÉS. A földszinten. Telefon: 22-22275. Viszonteladók, kiskereskedők figyelem! MEGNYITOTTUK CUCC HASZNÁLT RUHA NAGYKERESKEDÉSÜNKET SZOLNOKON. Holland iroponvílunZk, 40 kf-a* kiutiddtbcn. Ax <t!if felcui nioMtrál gyítiSdjOti roej uaaílynea Szolnok, Marx p. 3. (TWm Jrflttvtl izemben) Telefan: 5640-418. Nyitv^S-lWg. „OLCSÓN AKAR TÉGLÁT VENNI. ARAMON TÉGLAGYÁRBA KELL MENNI!" Jelenleg jó minőségű, osztályos, kisméretű, tömör tégla, reklámáron kapható! Amíg a készlet tartl Vásárhely. Tanya 1314. Megnyílt! Megnyílt! Megnyílt! A VIDIA DISZKONTÁRUHÁZBAN Ék} tVÍDIA Kereskedőház Rt. több ezer termék mellett reklámáron vásárolhat horganyzott és PVC-vel bevont drótfonatokat. SZEGED, Bakay N. u. 52. (SA-s troli végállomása). Telefon: 26-268. Megnyílt! Megnyílt! Megnyílt! innr A. IPI&IR^^TriissACCHCÖ> 2 Árverési hirdetmény Az Állami Vagyonügynökség megbízásából a Komplett Ruházati Vállalat (Szeged, Vár u. 7.) 9 üzletét árverésen értékesíti az alábbi sorrendben. Árverés ideje: 1991. június 25-én, 8 órától. Üzlet neve, címe 1. Kisáruház Üzletköre Kikiáltási ár Ft vegyesTuházati 2 500 000 Bánatpénz összege Ft 125 000 Privatizációs költség Fl 220000 Hódmezővásárhely, üzlet November 7. tér 1, 2. Elit cipőbolt cipőbolt 2 200000 110000 200 000 Szentes, Kossuth u. 10. 3. Tip-Top cipőbolt cipőbolt 2900000 145000 250000 Makó, Lenin tér 15-17. 4. Gabi cipőbolt cipőbolt 2 200 000 110000 200000 Szeged, Tisza L. krt 38-40. 5. Elit cipőbolt cipőbolt 3 200 000 160000 260 000 Szeged, Széchenyi tér 16. Az árvetésre kerülő boltok vagyontárgyainak tulajdonjoga és a bolthelyiségek bérleti joga szerezhető meg. Árverés ideje: 1991. június 26-án, 8 órátóL Üzlet neve, címe Üzletköre Kikiáltási Bánatpénz Privatizációs ár Ft összege Ft költség Ft 1. Elegancia divatáru vegycsruházaii üzlet 3 500 000 175 000 280000 Makó, Lenin tér 14. 2. Tisza cipőbolt cipőbolt 1 500 000 75 000 130000 Szeged, Tisza L. krt 51. 3. lOOxSzép divatárubolt vegyesruházati 2000 000 100000 180 000 Szeged, Kárász u. 10. 4. Csillag méterárubolt méter-lakástextil 7000 000 350 000 400 000 Szeged, Feketesas u. 24-26. Az árverésre kerülő boltok vagyontárgyainak tulajdonjoga és a 4. sorszámú kivételével a bolthelyiségek bérleti joga szerezhető meg. A 4. sorszámú bolthelyiségen az árverési vevő tulajdonjogot szerez. ÁRVERÉSEK HELYE: FORRÁS SZOT Gyógyüdülő földszinti terem Szeged. Gyapjas Pál u. 16-24. ÁRVERÉSRE JELENTKEZÉS FELTÉTELE: a bánatpénz - látra szóló betétkönyvben - dokumentált letétbe helyezése 1991. június 10-éig a Komplett Ruházati Vállalat központjában (Szeged, Vár u. 7.). Az árverésen csak az licitálhat, aki e feltételnek eleget tett. Az árverésen részt vevők anonimok maradnak! A privatizációs költséggel csökkentett vételárra kedvezményes kamatozású hitelt (pl. Egzisztenciahitel) és részletfizetési kedvezményt lehet igénybe venni. Az értékesítésre kerülő üzletekről információt és üzleti tájékoztatót a szervezést és árverést lebonyolító Komplett Ruházati Vállalat Kereskedelmi Osztályán Tóth Györgynf (Szeged, Vár u. 7.) ad. Telefon: 62/15-311.