Délmagyarország, 1991. április (81. évfolyam, 76-100. szám)

1991-04-13 / 86. szám

1991. április 13., szombat Kultúra és vidéke 3 Isten veled, Csengey Dénes! Hogy is kezdődött? Irodalmi napokat tartottunk Debrecenben, jó tíz évvel ezelőtt, A hazai folyóirat-kultúráról tanácskoztak a literátusok. A „zsűriben" ott ült Dobozy Imre, az MSZMP KB tagja, az írószövetség elnöke, Szabolcsi Miklós az Akadémiáról, s más párt- meg tudományos vezetők. Fölállt egy fehér inges, szőke egyetemista, megigazította magán a kék farmert, jobb kezét fölemelte, hüvelyk-, valamint mutatóujját összecsippentette és belemondta a csillogó mikrofonba: „Nem bánom, ha ezentúl egy soromat se közlik, de ami itt elhangzott, az szégyen." Csengey Dénes volt ez a fiú. Némi humort is tartalmazott a mondat, hiszen addig nemigen jelentek meg az írásai. Ezután kezdték sokfelé közölni, ettől fogva figyelték a munkásságát - több szempontból is. Irodalom és politika összefonódott, összekeveredett az életünkben. Az akkori fiatal írók egy része ma ott ül a Parlamentben. Ott volt széke Csengey Dénesnek is. Hétfőn virágok fognak emlékeztetni rá azon a helyen, aztán valaki majd jön, és odaül. így megy ez. Ott állt Csengey a debreceni mikrofon előtt, és a hirtelen csönd ezt mondta: „Mire jó ez? Miért nem a szakmáról beszélünk, miért nem arról, amiről lehet?" Néhány év múlva megint Debrecen: a Tiszatáj 1986-os betiltásának tavaszán jöttek össze az írók. A pártközponti kiküldött előrevetítette az árnyékot: „Hatalmi kérdést nem lehet érinteni. A hatalom a miénk, abból másnak nem jut." Fölállt Csengey Dénes: „Ez a hatalom nem legitim. A törvényesség olyan természetű, hogy nem lehet örök érvényűén megszerezni. Naponta kell a legitimitásért megküzdeni." Már más idők jártak. A jelenlevők mind meg merték tenni, hogy Dénesnek adjanak igazat. Hiszen így szólítottuk. Azután az elmúlt rendszer megdöntésének kituszkolásának? - fényes pillanatai. A végjáték egyik hőse: Csengey Dénes. A hősökre és a kisebb formátumú szorgosokra egyaránt a politika darálója várt. Vállalni kellett szerepeket, pozíciókat, csinálni kellett hajnaltól késő éjszakáig. Ekkor már nem voltak látványos percek. És az írót, a politikust, Csengey Dénest tegnapelőtt pesti lakásában az asztalra borulva találták, holtan. Az MTI közleményéhez képest megtudtuk, hogy a felesége kezdte keresni, ő utazott fel Keszthelyről, ahol a család él, Budapestre, mert már négy napja nem kapott a férjéről hírt. Becsöngetett, de nem nyílt ki az ajtó. Bement az MDF-székházba, és Horváth Balázs ügyvezető alelnökkel mentek ki újra. Ok hívták ki a rendőröket, így törték föl a belülről bezárt lakást, s ők találtak rá. Más addig nem kereste, se úgy, hogy nem látta Dénest véletlenül valaki? Se úgy, hogy hol van a képviselő úr?... Mit tehetnék hozzá ehhez? Nem tudom , van-e túlvilág, s ha van, ott majd egy helyen leszünk-e? De ha igen, akkor erről azért majd beszélgetünk, Dénes. Isten veled. Zelei Miklós Angyalbőrben Demeter honvédnak hívták, tíz esztendeje történt, a keresztnevére már nem emlékszem. Ez a fiatal, testes férfi valóban Svejk és Woyzeck keveréke volt, hatalmas, kopaszra nyírt fejéről szőkén sütött a sörte, s valószerűtlenül sokdiptriás szemüvegen át bámult az egyenruhába öltözött világra, rendszerint vigyorgott, és a ceglédi laktanya legkedélyesebb emberének tűnt a kiképzés első három hetében. Röhögött is rajta mindenki, otromba vicceket űztek vele, folyamatosan és kíméletlenül ugratták, a sorállomány éppúgy, akár a tisztek, mígnem egy reggel Demeter bekattant, és azt mondta, hogy nem. Állt vetetlen ágya mellett, hunyorgott az üvöltő ügyeletes tiszt eltorzult arcába, és megismételte, nem. Délelőtt elvitte a politikai tiszt, s Demeter csak késő este ért vissza, sápadt volt, szótlan, és nem mondta többé, hogy nem. Igaz, a kedélyes vigyorgást is abbahagyta. Az új időszámítás természetesen most is tavaly márciustól, még pontosabban a választási kampány jótékony és könnyen gyógyuló adok-kapokjától számíttatik, mely eseményeket gyakran kísértek afféle megjegyzések, hogy vajon mennyibe kerül ez nekünk, ez a sok párt, a falragaszok, matricák, meg reklámműsorok ésatöbbi. Igen elterjedt és népszerű nézetek voltak ezek akkoriban, egy barátom meg is jegyezte, de, ha már pénzről és országnyomorító költségekről van szó, vajon miért nem jut senkinek eszébe a hadsereg. Igen, a hadsereg, mint olyan. Pénz, idő, értelmetlenségek és hiábavalóságok gyönyörű karanténja. Állam az államban, tabuk tabuja, a militarista nemzeti park, a mindenkit érintő, de mégis megszólíthatatlan állami vállalkozás. De tényleg, mi van most a hadsereggel? Mintha hirtelen a bizonytalanság érzése söpörne végig az egész rendszeren, Lőrincz Kálmán altábornagytól - mint tudjuk, a napokban felmentését kérte, és nem kapta meg - a törökbálinti zendülő húszig, akik a fegyverszoba előtt éppúgy kattantak ki, mint annak idején a kopasz és vaksi Demeter. Egyszerre csak jönni kezdtek a hírek: brutális újoncverés Egerben, majd kitálal a sajtónak egy tölgyestelepi őrvezető is, hogy bizony szeptemberben náluk se volt másképp. A Jogsértettek Egyesülete pedig a katonai balesetek kivizsgálását követeli. Nem, ezek a hírek nem Lőrincz Kálmán altábornagy hírei, ezek a kisemberekéi, akik már csak tizenkét hónapot húznak le, és ha úgy akarnák, egész idő alatt krumplit hámozhatnának, meg mosogathatnának mert jogukban áll ilyesmit is kérni. Tudják, és akkor ez persze szigorúan magánvélemény, én valahogy megértem a nyilvánvalóan túlterhelt törökbálinti zendülő húszat, és komolyan sajnálom, hogy a laktanya ügyeletes tisztje, aki előtt végül is megtagadták a fegyverfelvételt, idáig vitte a dolgot. Ami ugye elfajult, s keservesen hosszú éveket ígér büntetésként egyrészt, másrészt viszont országos vizsgálódás indult meg, mindenféle katonai őrügyekben. Csikorognak is most bizonyára szerte a határban az órparancsnoki fogsorok. Jómagam, második katonáskodásom tapasztalatai révén, pontosan tudom, miféle érzés minden másnap őrséget adni, s tenni mindezt egy tisztességes hazamenetel legkisebb reménye nélkül. Mert néhány éve a hódmezővásárhelyi laktanyában még ez volt a helyzet. Mármost hogy a törökbálinti fiúk tökéletesen kiakadtak, és józan ítélőképességük minden csíráját elvesztették, az nyilvánvaló. Ez a húsz fiatalember nem várta meg azt a különben kötelező, és mindig elhangzó kérdést, hogy tudniillik képesek-e ellátni a szolgálatot. Akkor szépen és szabályszerűen egyenként kiléphettek volna a sorból, mondván, hogy nem, mert fáradt vagyok, beteg, ésatöbbi. Lett yolna imígyen egy másik sor, egy törvényes, a szigorú katonai paragrafusokét pontosan betartó. Egy lépéssel közelebb a meghökkent tiszthez, de közelebb-e valójában is? Csak egy órácskát kellett volna még várni. Csakhogy az az ember, aki kikattan, nem vár, és nem mérlegel. Az egyszercsak azt mondja, hogy nem. Meglehet persze, hogy az országos helyzet azt sugallta a törökbálinti fiúknak, ahogyan az ügyeket Urbánék élték meg, angyalbőrben, jópofa izé, buli buli hátán, úgyis minden jóra fordul. Amekkora reklám volt ez a mesebeli filmsorozat a seregnek, akkora ellenreklám most a valóságos történet. Lőrincz Kálmán altábornagy, miután tisztségében megerősíttetett, arról tárgyalt Göncz Árpád köztársasági elnökkel, hogy a hadseregnek nemzeti jellegűnek kell lenni, s a laktanyaudvar nem válhat politikai harcocskák színterévé. Csakhogy minden laktanyaudvar kellős közepén ott áll egy potenciális Domb. Ez, mármint a szó, egy angol film címe volt. A törökbálintiak - maguk miatt, vagy sem - ott ülnek a tetején. De ebből a magasból nem Európába látni. Darvasi László A költészet lapja (Légből kapott történet) A (még) költő-nevű gimnázium oldalán virágzó fák alatt papírrepülő hevert a járdán. Szomorú látvány egy gazdátlan papírrepülő, csak úgy odadobva, bárki rátaposhat. Röptére már csak következtetni lehet, elképzelni, amint egy kéz útjára indította. Talán köröket írt a levegőbe, vagy csak egyetlen, merész ívű siklással landolt a szürke aszfalton, a lehullott rózsaszínű virágszirmok közé (néha a valóság is giccses egy kicsit, de ez nem az ő hibája), s onnan már csak az ágak szövevényén át látszott a kék levegő, ahová a papírrepülő természeténél fogva kívánkozott. Mindez április II-én, a költészet napján történt. Nem is történhetett máskor. Mert a lapocska, amelyből a repülőt hajtogatták, egy irodalmi szöveggyűjteményből származott (7-8. oldal). Egyik felén Tóth Árpád Jó éjszakát! című verse (egészben). Túloldalán Thomas Mann üdvözlésének első sorai. Az utóbbi verset József Attila írta. (Boldog születésnapot!) (nyilas) MA ESTE: LENI NÉNI A KISSZINHAZBAN Hajsza a milliós örökségért A Kisszínházban ma este 7 órától mutatják be a Léni néni című énekes bohózatot. A darab szereplői között akad szélhámos apuka, muja fiatalember, csábos kisasszony, komoly közjegyző, részeges múzeumi őr, zseniális festő, vén tudós, egyéb hölgyekról-urakról és gavallérokról nem is beszélve, akik mind, mind az örök vadászmezőkre távozott Léni néni vagyonára pályáznak. A szerepeket Király Levente, Fekete Gizi, Rácz Tibor, Andódy Olga Jáger András, Markovits Bori, Jakab Tamás, Flórián Antal, Kiss László, Jachinek Rudolf, Herczeg Zsolt, Hegedűs Zoltán, Müller Júlia, Dobó Alexandra, Farkas Andrea, Szanka Dóra, Téglás Judit, Bicskey Lukács, Kalapos József, Keresztúri János, Miksi Attila alakítják. Az előadáson fellépnek még olyan művészek, akik a darab megszületésénéi más szerepkörben is tevékenykedtek. így Aldobolyi Nagy György - a bohózat zeneszerzője - a premieren dirigál majd, Koczka Ferenc - zenei asszisztens - pedig a későbbi előadásokon vezényeli a színházi zenekart. Mezey Károly - koreográfus vén tudósként is szerepel, Pásztor Gábor - rendezőasszisztens -játssza az egyik gavallért. A plakáton szereplő művészek közül csupán ketten nem lépnek színre: az egyik Molnár Zsuzsa, aki a díszleteket és a jelmezeket tervezte, a másik Petrik József, aki ugyan ismert fővárosi szinész, de jelen esetben a rendezői feladatokat vállalta. Viszont a szerzők - Kéroul és Barré -, valamint a fordító Heltay Jenő - láthatatlan szelleme elképzelhető, hogy megjelenik majd a színpadon (az öreg hölgyével, Léni néniével együtt). Ma este tehát premier, három felvonáson át tartó hajsza a milliós örökségért. Mindez énekkel, zenével és tánccal. RODOLF: GULYÁS DENES Énekel, de rendezne Is - Amikor legutóbb ebben a szobában beszélgettünk, nagy tervekről beszélt, a Faust szegedi rendezéséről is szó volt... - Szívesen rendeztem volna, de sajnos nem sikerült egyeztetni az időpontokat, ezért nem tudtam megcsinálni. Egy magánénekes szerződésében nincs benne , hogy rendez, ez a felajánlás a színház részéről egy gesztus volt felém. Sajnos nem jött össze, de remélem, ami késik, nem múlik. - Talána következő évadban? - Nem tudom, Gregor Jóskával még nem tudtam beszélni, mert most nincs otthon, amikor meg hazajön, én nem leszek már itt. Ma mindenütt minden forrong, főleg Pesten, majd meglátjuk. Most a négy előadásomat eléneklem. Volt szó Faustról is, de ezzel a négy Rodolffal eleget teszek a kötelezettségeimnek. De ha megy a Faust, és éppen itthon leszek, nem lehetetlen az sem. Egyelőre azonban azt sem tudom még, mit fogok itt énekelni jövőre. - Mit rendezne szívesen ? - Nagyon szívesen megcsinálnám a Cosi fan tuttét, Massenet Manonját, amit Szegeden is játszottak pár éve, Sztravinszkij Rake's Progressét, vagy szívesen megcsinálnám Gounod Rómeó és Júliáját, amit Pesten már megrendezhettem. Amint hallgattam az itteni énekeseket, ezt például remekül ki lehetne osztani. Vagy akár a Varázsfuvolát, amely zseniális mű, és igen érdekes rendezői problémákat vet föl. - Tegnap érkezett, holnap premier, be lehet állni ilyen rövid idő alatt? - Igen. Ennél a darabnál nincs olyan nn"\ variációs lehetősége a rendezőnek; a zongorakivonatba Puccini minden fontosabb cselekvést beleírt. Persze sokfele ihlet jöhet a díszlet meg a jelmez hangulatából, de a .játéktér" kisebb, mint más szerzők esetében. - Például? ... . a - v> # ,1 Sokan talán nem is tudják: a Szegedi Nemzeti Színház tagja. Itt a munkakönyve. Nem túl magas fizetésért évadonként négy előadásra kötelezte magát napjaink egyik legsikeresebb magyar operaénekese: Gulyás Dénes. Az ő esetében nyugodtam írhatjuk le: világsztár. Csak egy példa: a Bohémélet Rodolfját eddig mintegy 50-szer énekelte, Szeged előtt Budapesten, Firenzében, Genovában, Hamburgban, valamint a londoni Covent Gardenben és a New Yorki Metropolitanben. Állandó vendége a világ legnagyobb házainak, Amerikában különösen népszerű. Még a premier előtt, a főpróba után találkoztam vele. - Például Mozartnál. Legutóbb épp a Titust énekeltem Bécsben, s ott bizony igen tág tere van a rendezői képzeletnek. De Mozartnak minden darabja ilyen, a Cosi is, a Varázsfuvola is. Puccininél minden sokkal kötöttebb. Ezcrt aztán sokkal könnyebb is félrerendezni. Nagyon nehéz bebizonyítani, hogy Puccinival ellentétben nekem van igazam. - Ön rosszul tűrné, ha egy rendező teljesen mást találna ki, mint ami le van írva? - Attól függ. hogy az illető képes lenne-e meggyózni engem az igazáról. - Volt már olyan előadásban, amellyel nem értett egyet? - Hogyne! San Franciscóban volt egy Mozart-opera, ahol nem értettem egyet a színpadi megvalósítással, és keményen ellenálltam. Erőszakot akartak tenni Mozarton, és ezt nagyon nehezen bírtam. A rendezőnek az volt az . érve, hogy erre jön be, ezen nevet a közönség. Engem nem érdekel, hogy mitől nevet a közönség, ha a darab nem arról szól. - Létrehozták Önök a Pentaton Alapítványt, melynek az a célja, hogy fiatal énekeseket segítsenek pályájuk elején. Látott Szegeden olyan tehetséget, akit érdemes volna felkarolni? ' - Ma volt az első próbám, tegnap este csak az utolsó felvonást láttam. Nehéz ítéletet mondani egy hallás után, az kellene, hogy egy hosszabb periódusban dolgozzunk együtt Akkor derülhetne ki, ki az, akinek azon túl, hogy hangja van, muzikális, jó megjelenésű, színészi képessége van, még veszi a lapot is, azaz fogékony az instrukciókra vagy a kollégájának a reakcióira. De azért nem elképzelhetetlen. Amit például tegnap hallottam a Mimit éneklő Frankó Tündétől, az nagyon meggyózó volt. Vámossy Éva is nagyon tetszik a szerepben, de ó ugye már befutott énekesnő. - Mi következik a szegedi Bohémélet után? - Bécsbe megyek vissza, ahol májusban meg Titus előadások vannak. Egyébként a pesti Operaház is nemrég újította föl a Titust, azóta már oii is elénekeltem a címszerepel kétszer. Spanyolországban - épp Pál Tamással Dvorak Requicmjét éneklem, augusztus végén pedig Salzburgban lesz egy koncertem. Marok Tamás