Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-08 / 57. szám

6 Sport 1991. március 8., péntek // Körjárat" a megyei I. osztályban Elméleti oktatástól a hírzárlatig Bordány (jelenleg 12. a ta­bellán). Sándor Zoltán edző: — A keret maradt a régi, il­letve egyedül Kelemen ka­pus gondolkodik a folytatá­son, pontosabban, a vissza­vonuláson. Mi szeretnénk, ha tavasszal is ö védene, vele ugyanis bekerülhetnénk az első tízbe. Legnagyobb fájdalmunk, hogy Ádám Je­, nő bácsi, a csapat mindene­se, néhány hete itthagyott bennünket. Mórahalom (3.) Tandari Zoltán balhátvéd: — Sze­rencsére nem csak a havas pályán, hanem a tornate­remben is gyakorolhattunk az elmúlt hetekben. Két ed­zőmérkőzést játszottunk feb­ruárban, és két teremtorná­ra is beneveztünk a fiúkkal. A csapathoz senki nem jött, és senki nem távozott, így célunk változatlan: dobo­gós helyen szeretnénk vé' gezni. Móraváros (8.). Sallai Já­nos sportköri elnök: — A napokban egyik legeredmé­nyesebb csatárunk, Király, bevonult katonának, viszont leigazoltuk Kószót a Szeged SC-től, és Völgyit Tápéról. Az időjárás a mi felkészülé­sünket is nehezítette, de tö­retlenül bízom abban, hogy májusig felkúszunk az első öt hely valamelyikére. Ami az utánpótlást illeti: a fia­talok mérkőzéseit ezentúl a Szabadság téri pályán ren­dezzük. >. L '.V; Bár a CSLSZ — bölcsnek tűnő — döntése miatt a labdarúgó megyei I. osztályban is csak március 16-án és 17-én kezdődik a tavaszi idény, a legtöbb csapatnál már a hónap első hetében befejeződött (a sohasem kel­lemes) alapozás. Napokkal a rajt előtt arra voltunk kí­váncsiak. hogy a tíz szegedi — illetve a város vonzás­körzetébe tartozó — együttesnél hogyan is teltek a gyötrelmes téli hónapok, milyen változások álltak be cgy-riiy gárda életében. A számunkra legmeglepőbb tapasztalatok: a Szegedi VSE játékosai a profi klubok­ban megszokott módszereket, így például az elméleti (!) oktatást is fontosnak tartották, ugyanakkor a Tisza­Üj edzője. Búza Mihály, az egyesületnél bejelentett hírzárlat (?) miatt nem adhatott információt... Sándorfalva (9.), Kiss Zol­tán elnök: — Egy hétig Haj­dúszoboszlón edzőtáboroz­tunk, ahol remekül össze­rázódott a társaság. A Sán­dorfalvi Kupán a harmadik helyet szereztük meg, így té­len sem maradtunk siker­élmény nélkül. Egyetlen vér­veszteségünk. hogy a megye egyik legjobb középhátvéd­je, Miklós 12 hónapig a fut­ballpálya helyett egy lakta­nyában teljesít szolgálatot, de nélküle is be akarunk férni az első öt közé! Szóreg (13.), Vashegyi At­tila elnök: — Január közepe óta sorozatban játszotta a csapat az edzőmeccseket. A jobbára tizenéves srácokból álló együttesből mindenek­előtt a biztos bennmaradás várható el, különösen ak­kor, ha a rajtig leigazol­hatunk egy kapust, és meg­szerezhetjük Süli Róbertet Forráskútról. Az ifjúsági gárda új edzője februártól Portörő Zoltán lett. SZVSE (5.), Halász Antal elnök: — Leggólerősebb já­tékosunkat, Puskást elvittea Szeged SC, cserébe viszont Juhost, Kunt és Kispált is megkaptuk. A sok-sok elő­készületi találkozó remélhe­tőleg kellő önbizalmat ad majd a tavaszi szezonra. Dr Tóth János edző hétfőnként elméleti képzést is beiktatott a programba, vagyis, senki nem vádolhat bennünket az­zal, hogy nem teszünk meg mindent a feljutásért. .. Tanárképző (15.), Miskol­czi József edző: Február el­ső hetében kezdtük az ala­pozást, de a tanítási gya­korlat és a sítáborok miatt szinte soha nem edzhetett együtt a komplett csapat. Eddig csupán egy edzőmecs­cset vívtunk, így a rengeteg futás mellett (érthetően) a fiúkat egyre jobban kínoz­za a „labdaéhség". Benn szeretnénk maradni... Tápé (6.), Molnár János szakosztályvezető: — Tíz előkészületi mérkőzés van mögöttünk, és februárban a Sándorfalvi Kupán is helyt­állt a gárda. Nagy örömünk­re Vári (a Szegedi Dózsa volt játékosa) a közelmúlt­ban leszerelt, és csatlakozott a társakhoz. Mindenképpen ott szeretnénk lenni az első öt együttes között! Tisza-Új (11.), Süveg Jó­zsef szakosztályvezető: — Két régi játékosunk, Tóth M. és Tóth J. újra edzésbe állt, így a télen határozot­tan erősködtünk. A kiskun­halasiakkal és jugoszláv csapatokkal is játszottunk edzőmeccseket, és ezek alap­ján csak azt mondhatom: esélyünk van arra. hogy má­jusban már a középmezőny első felébe tartozzunk. Zákányszék (10.), Fodor Lajos csapatkapitány: — Sajnos, a dunaföldvári ed­zőtábor elmaradt, de így is heti 2-3 gyakorláson vettünk részt hazai környezetben. Si­mái befejezte a labdarúgást, Nagy Lászlót viszont leiga­zoltuk a kistelekiektől. Úgy érzem, beférhetünk az el­ső tíz közé ... Réthi J. Attila Jean Claude Bras Visszautasítja a rágalmakat Feltűnően durva szavak­kal illette az alapítványát tá­madókat Jean Claude Bras, francia üzletember, a Fe­rencváros bőkezű anyagi tá­mogatója. A csütörtöki saj­tóbeszélgetésen elhangzott kemény megjegyzés alapja, •hogy a legfőbb ügyészségen valaki, vagy valakik megtá­madták Bras űr alapítvá­nyát, mellyel a zöld-fehér labdarúgókat segíti. A jog­szabály ugyanis kiköti: az aiapítványtevőnek nem le­het anyagi haszna adomá­nyokból. Akadtak, akik ügy vélték: a francia üzletember nevének reklámozására ad­ta a pénzt, sőt az Üllői úti terület hasznosítására kiírt pályázatot is az alapítvány révén nyerte meg. Ebben az ügyben a legfőbb ügyészség után most az alkotmánybíró­ság folytat vizsgálatot. A vádak visszautasítása mellett Bras úr megjegyezte, örvendetes, hogy nagyszerű­en megy a csapatnak, csak gratulálni tud a teljesít­ményhez. A francia üzletember so­hasem akar beleszólni a szakmai dolgokba, továbbá azt is mondta, hogy mez­vagy egyéb reklámot sem óhajt, alapítványát kizárólag a segítés szándéka indította. Sportműsor ROplabda: NI*. I. Férfiak: Kwitforfc F.pMülc —SiolnoW Vegyiműveit. lila is­kola. 17. Nök: Saxwxli D1«Sfitrop­Uttxdazók E<rw»i.lote—iMMkoJci VSC. Deák gimnázium. 16. SZOMBAT r«rl(áncs: UluaáKl fiú éa aerdiHő Lány országos Tunsfaorversraiy. Etel­ka aon miurikacsam efle. 10 óra 30 ©ere. Kézilabda: NB 1. Férfiak: Dotmeoem—Ti­sza Voián, Debrecen. IL Kosárlabda : NB II. Férfiak: San«?rti Pos­tás—'nszaíüiwd. ©leos iskola, 12 Ora 30. Téké: NB I. Nők: Saeaedi Postás— Kzaffedl Építők. Postta-pálya. 11 óra. Tömegsport: Mórahalom Kupa. Általános Iskolások IcéiiSaittctetornája, Mó­ralialom. sportcsarnok, 9. Oszás: Árvízi emlékverseny. Sport­uszoda. 10. Labdarúgás: NB ül.: szegedi Dózsa—Da­bas. Hunyadi 1lér. illt. VASÁRNAP Kosárlabda: NB I. Nók: Szeged SC—Egjs­OSC. ú I szegedi Sportcsarnok, IS Férfiak: Szeoed SC—MAFC, ujsaaBedi Sportcsarnok. 17. Röplabda: NB I. Férfiak: szewech Építők —Dunaújváros, lila lúkola, 15. OSK. leány terülreWi döntő. U­iá iskola. » 30. Labdarúgás: ND Hl.: Dorozsma—Mlske, Dorozsma. 14. Berlin hivatalosan is A berlini sportszerető la­kosság még a város ketté­osztottsága idején támogatta a gondolatot, hogy az ezred­fordulón vendégül lássák a világ legjobb sportolóit. A vágyakat csütörtökön hiva­talosan is írásba foglalták a város vezetői, azaz ekkor nyújtották be jelentkezésü­ket a 2000. évi nyári olim­jo­piai játékok rendezési gáért. A Nemzetközi Olimpiai Bizottság 1993 szeptembe­rében Monté Cáriéban dönt a rendezés jogáról. A berli­niek legnagyobb vetélytár­suknak Pekinget tartják, de ha győznek, 1936 után má­sodszor adnak otthont nyári ötkarikás játékoknak. 2002-ben Koreában A Yonhap hírügynökség Szöulból keltezett értesülé­se szerint Kim Woo-Joong. a dél-koreai labdarúgó szö­vetség elnöke minél hama­rabb találkozni szeretne észak-koreai kollégájával, Choi Ryong Haevel, hogy .megvitassák a 2002-es vi­lágbajnoki döntő közös le­bonyolításának lehetőségét. Mint ismert, a legköze­lebbi, az 1994-es vb-finálé rendezési jogát az Egyesült Állaimok nyerte el. Meg nem erősített hírek szerint a négy évvel későbbire az európai, az azt követőre pe­dig az ázsiai országok pá­lyáznak a legjobb esélyek­kel. A 2002-ben esedékes vi­lágbajnokság házigazdai sze­repköre iránt eddig az ázsiai országok közül Kína, Japán és a Koreai Köztársaság mutatott érdeklődést. A Nemzetközi Labdarúgó Szö­vetség (FIFA) vezetői azon­ban máris jelezték, a dél­koreaiakkal ténylegesen csak akkor számolnak, ha az 1945-ben kettéosztott ország ismét egyesül. Ki tudja, er­re meddig kell várni? Hegmenekült a szegedi női kézilabda Ezentúl csak a játékra kell koncentrálniuk a sze­gedi NB l-es kézilabdásnőknek, ugyanis tegnap délután végérvényesen pont került a textilesügy végére. Mint azt már korábban megírtuk, hónapokkal ezelőtt a Se­cotex Textilművek vezetése bejelentette, hogy tovább nem támogatja a női kézilabdát, felszámolják az egye­sületet. Szándékától az anyagi gondokkal küszködő Secotex a mai napig nem állt el, azonban jelentkezett a már korábban bejelentett megmentő. Pintér József, az Auto­mobil Vegyi Gmk vezetője és a Kolorker Kft. ügyve­zető igazgatója. Tegnap rendkívüli szakosztályértekez­leten Nógrádi István, a Secotex Textilművek SE tár­sadalmi elnöke közölte, hogy április 1-jctől a női kézi­labdások a Szegedi Egységes Sportkör fennhatósága alá tartoznak, ezen a néven versenyezhetnek tovább. Az újdonsült gazda vállalta, hogy a serdülőktói a nagyo­kig minden játékost átvesz, s a bajnokság végéig ugyanazokat a feltételeket biztosítja, mint a korábbi egyesület. Juniorcoop lépcsőfutó verseny Nyereményeső várja a 180 indulót A sok-sok alapozást végig­kínlódó sportolóknak és a nehéz szatyrokat cipelő házi­asszonyoknak is jobbára kellemetlen emlékei vannak a „közlekedés" egyik legkí­méletlenebb terepéről, a lép­csőről. Nos, a Szol—TESZT Klub jóvoltából szombaton délelőtt valamennyi profi és amatőr emeletmászó megbé­kélhet az „ősi ellenséggel", ugyanis március 9-én 10 órától a Centrum Áruház melletti „olajos házban" akár tízezer forintot is hoz­hat a konyhára egy jól si­került „lépcsöfalás"! A 9 emeletet (vagy ha így jobban tetszik: a két­százhuszonegy lépcsőt) az a száznyolcvan vállalkozó szel­lemű úr és hölgy, kisiskolás és nyugdíjas gyűrheti le, aki a verseny előtt időben — 9 órától — befizeti a 100 fo­rintos (idősebbeknek 20 fo­rintos) nevezési díjat. és egészségileg, saját megítélése szerint, alkalmas a feladat­ra. A három kategóriában összesen 30 ezer forint érté­kű MHB letéti jegyet oszta­nak szét a győztesek között, míg a „csúcson" valamennyi indulót pizzával és üdítővel fogad az Interglobil Kft. A földszinten pedig a Cent­rum Áruház Hólabda fagyi­zója is hozzájárul majd a fáradt végtagok „jegelésé­hez". Akiket csak a látvány ér­dekel: — a tájfutó rendszer­ben (párosával és fél per­cenként) startoló versenyző­ket a szurkolók „lentről" cs figyelemmel követhetik — egy videokamerának köszön­hetően. A helyszínen egyéb­ként Nógrádi Nándor gör­deszkásai, valamint a tápai „Topogó" néptáncosai is be­mutatkoznak. és a Szabad­idősport Szövetség „fittség­mérőit" is használhatják a kíváncsiskodók. R. J. A. Csak a csapat utazik A Volán—Szeged SC NB l-es bajnoki labdarúgó-mér­kőzésre, a szurkolók kedvé­ért külön autóbuszt szerve­zett a Szeged SC. Jó néhá­nyan jelentkeztek ís, azon­ban ahhoz túl kevesen, hogy a buszt elindítsák a szomba­ti találkozóra. Azok, akik már kifizették a részvételi díjat, a jelentkezés helyszí­nén visszakapják pénzüket. * A Szeged SC baráti kör egyesület értesíti tagjait, hogy megkezdték az 1991. el­ső félévi labdarúgóbérletek árusítását. Megvásárolhatók a Dózsa György utca 2. szám alatti Sportszékházban, dr. Bánáthy Jánosnál. 10 pontos vereség Csütörtökön este a női él­csoport és a férfi középme­zőny tagjai léptek pályára a kosárlabda-baj nokság él­vonalában. A férfiaknál veresége el­lenére a Kapós cukor és a Csepel a következő bajnok­ságban is a felsőházban sze­repelhet, viszont két hely még kiadó, s erre hárman pályáznak. Eredmények a 9—16. helyért: Sopron—Csepel 97:89 (44:40), MAFC-Wawel—Dombó­vár 101:91 i(50:45), Aiba Re­gia Építők—Szeged 82:72 (44:34), Deko SE—Kaposcu­kor 112:78 (52:43). Népszerű építősök Izgalmak után, izgalmak előtt „Testvérharc" — a dobogóért Négy fordulóval a „zá­rás" előtt a két szegedi NB I-e« női tekecsapat szinte teljesen egyforma eséllyel pályázik a dobo­góra. Szombati „testvér­harcuk" után (11 óra, Postás-csarnok) azonban már csak egyikük lehet maradéktalanul boldog: a találkozó győztese a szak­emberek szerint a végel­számolásnál is „garantál­tan" ott lesz az első há­rom között A másikat a BKV Előre és a Fradi is „lekörözheti"... A nagy rangadó előtt a két csapat edzőjét kértük egy kis „jóslári bemutató­ra": Pungor Miklós, Szege­di Postás: — Egyértelmű­en az idegek csatája lesz a szombati, az nyer, aki jobban tud majd koncent­rálni. A hazai pálya mel­lettünk szól, de mint tud­juk. a nők a sportban nemcsak szépek és jók, hanem roppant szeszélye­sek is ... Kiss Gábor, Szegedi Épí­tők: — ősszel 7:l-re győz­tünk. de holnap jóval szo­rosabb eredményre számí­tok. Csapatomat hajszál­lal erősebbnek tartom a vendéglátókénál, eny fá­val mindenképpen jobbak leszünk'. Jó ideje nem foglalkozott annyit a honi sportsajtó a Szegedi Epitók férfi röp­labdacsapatával, mint az elmúlt egy hétben. Nagy Gábor, a veszprémiek (a szegediek?) kiváló játékosa ugyanis napokig témát adott az újságíróknak, akik bőszen találgatták, vajon szigorú, vagy csak „ejnyc­bejnyés" következményei lesznek az átigazolási tari­fa (kényszerű) késlekedé­sének. Nos, néhány órás „jogfosztottság" után Nyá­ri Sándor együttese — sze­rencsére — visszakapta játékjogát, igy Ilusztáék a hét végén már kétszer ls (hazai) pályára léphetnek a rájátszásban. — Szerdán már a Magyar Kupában is „ringbe száll­tunk" — mondta tegnap dél­előtt Nyári Sándor, a csapat edzője — és az NB T-es Zala­egerszeget is elbúcsúztató Ráckevét 3-0-ra vertük, A vendéglátó NB ll-es gárda nagyon jó benyomást teit rám, de a terem, ahol játszot­tunk, legfeljebb egy gombfo­cimeccs „magasságigényét" elégítette volna ki. Már-már attól féltem, hogy a „colo­sabb" játékosok egy-egy fel­ugrásnál „belefejelnek" a plafonba . • — Pénteken és vasárnap valószínűleg komolyabb ag­godalomra is oka lesz. — Ma délután 17 órakor tényleg egy remek csapatot fogadunk a lila iskolában. A Szolnoki Vegyiművek a B csoportban csupán egyetlen mérkőzést vesztett, csakúgy, mint az a Dunaújváros, ame­lyiket vasárnap 15 órakor látunk majd vendégül. Le­het, hogy mindkét találkozón izgulnunk kell, de ahhoz, hogy megkapaszkodjunk a felsőházban, mindenképpen „hozni" kellene ezt a két ösz­szccsapást... Magyar Kupa mérkőzés a legjobb nyolc közé jutásért­Ráckeve—Szegedi Építők 0:3 (—10, —2, —4). Ráckeve, r 200 néző. Vezette: Ferenczi, Szabó. Sz. Építők: Nusser, PE­THEÖ, Rácz, Hullmann, MEDVE, Csíkos. Csere: HUSZTA, Strezenetzki, Bor­hy. Edző: Nyári Sándor, Nusser Elemér. A nőknél a Szegedi DRE NB l-es együttese ma dél­után 16 órakor a Miskolci VSC-vel mérkőzik a Deák gimnázium tornacsarnoká­ban. a 13—18. hely valame­lyikére pályázó két csapat összecsapásán az esélyek vi­tán felül a szegedi lányok mellett szólnak. Hétfőn Tájfutók a ,,TAK"-ban A Juhász Gyula Tanárképző Főiskola Tamási Áron Klubja (Boldogasszony sugárút 6.) hétfő este fél 7 órától ismét egy érdekes sportág neves képviselőit látja vendégül, a közelmúltban beindult sportklub keretében. A kézilab­da-válogatottban sokszor bizonyító Szabó László utána táj­futó-válogatott tagjai (a vb-bronzérmes Rostás Irén, a ma­gyar bajnoki címmel büszkélkedő Balogh Piroska és Ko­vács Ivett váriák a sportbarátokat, akik a tájfutásról sze­retnének bármi fontosat (vagy éppen kevésbé lényegeset) megtudni. A résztvevők között — a vendégek nemes gesz­tusának köszönhetően — apróbb ajándékokat is kisorsol­nak.

Next

/
Thumbnails
Contents