Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-30 / 75. szám
16 Röviden 1991. március 30., szombat Várható időjárás az országban ma estig: a reggeli óráktól északkelet felől lassanként csökkenni kezd a felhőzet, és már kevesebb helyen lesz csapadék. Az időnként viharos északkeleti, keleti szél ma délutántól mérséklődik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet 0 és plusz 5, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma 5 és 10 fok között alakul, (MTI) « m Uj igazgató az Ativizignél bárpult A Közlekedési-, Fii-közlési- és Vízügyi Minit térium az ország 12 vízügyi igazgatósága vezetői állására pályázatot írt ki. Az Alsó-Tiszavidéki Vízügyi Igazgatóság élére a Szegedi Vízművek és Fürdők eddigi főmérnökét, dr. Kováts Gábort nevezték ki 1991. április elsejétől. Az új igazgatót nem csak előző beosztásából ismerhetik olvasóink, hiszen — akkor „ativizigesként" — ott volt a '70-es tiszai árvízvédekezésnél, a Kerviép nagy, szegedi partfalépítkezését is ő irányította, s az algyői vízbázisról a városba jövő gerincvezetéknek is építési irányítójaként műköHosszabbítással dötti Hivatalát április 2-től foglalja el. Kováts Gábor elődje, dr. Simády Béla húsz éven át vezette a vízügyi igazgatóságot, 1970-től jó néhány jelentős árvízi védekezés irányítójaként, a partfal beruházásának vezetőjeként írva be nevét a város (nem csupán vízügyi) történetébe. Simády Béla igazgatói munkássága alatt valósultak meg olyan jelentős beruházások, illetve építkezések, mint az árvízi emlékmű, a Maty-éri evezőspálya, s a medencés kikötő. Az idén 60 esztendős Simády Béla nyugalomba vonul. Pótolhatók a hiányzó ülnökbírák A köztársasági elnök engedélyezte, hogy a korábbi határidőt meghosszabbítva, április 21-ig választhassanak népi ülnököket az országban. Az eredeti időpont nagyon rövidnek bizonyult, akadt nem egy település, ahol az önkormányzatok egyszerűen meg sem választották a társadalmi bírákat, de a legtöbb helyen is a szükséges létszámnál jóval kevesebb polgárt delegáltak a hivatalos bírák mellé. így veszélybe került a bíróságok működőképessége, hiszen a társas bíráskodást igénylő pereket népi ülnökök nélkül nem lehet tárgyalni. Szegeden csak kicsit vészes a helyzet, mert a hiányzó 53 ülnök nélkül is elboldogult volna valahogyan a városi bíróság. Ülnök jelölésre a politikai pártok kivételével bárkinek, bármely társadalmi szervezetnek joga van, ugyanígy a munkahelyi közösségeknek is. A jelöléshez szükséges nyomtatványokhoz Szegeden a megyei bíróság elnöki irodáján és a városháza ügyfélszolgálatán juthatnak az érdeklődők. A kitöltött adatlapokat a városházára kell eljuttatni. (mag) Jó hír: ismét a régi módon lehet ebédelni és vacsorázni a Szeged étterem hónapokig játékteremként üzemelő reprezentatív helyiségében. Rossz hír:- a terem közepén ékeskedő bárpultot még nem bontották le, így csak fél házzal üzemelnek. Sok vihart kavart a városban, hogy karácsony körül az elegáns étterem nagyobb helyiségében egyik napról a másikra sípoló, villogó, csengő játékautomaták tűntek fel. Ezzel egyidőben korábban teljesen ismeretlen, igen változatos életkorú vendégkör kezdte látogatni az egységet. A telet akartuk átvészelni — mondja az üzletvezető —, a szerződés március 10-ig szólt. ŰjraLndult az étterem, de mindjárt az első héten elbizonytalanodtak. Drasztikus bérletdíjemelésekről érkeztek hírek, a jelenlegi 1,7 millió forint akár többszörösére is növekedhet. Egyelőre tehát marad a helyén a terem hangulatától idégen bárpult, hátha újra körbe kell rakni játékautomatákkal. Hátha újra versenyeznie kell a melegkonyhás étterem, az előfizetéses étkeztetés haszonkulcsaival. (kovács) KELET-EURÓPAI NYUSZI Szűcs Édua rajza Forráskúti forrongás Határozat, megegyezés nélkül Pistike már hetedszerre kérdezi az anyukáját, hogy mi lesz az ebéd. Az anyu már nem bírja idegekkel és ráförmed: — Pistike, miért kell nekem nyolcadszorra is a szádba rágnom az ebédet. (manczy) Feledékenyek figyelmébe! Előfordulhat az emberrel, hogy megvette ugyan buszbérletét, de az ellenőrzéskor jön rá: azt bizony otthon felejtette. Semmi vész, ha 48 órán belül bemutatta a Marx téri irányító központ-' ban, negyven forint árán megúszta az ügyet. Keddtől, április másodikától a Marx tér helyett a tarjáni Víztorony térre kell menniük a feledékenyeknek — 9 és 12, valamint 13 és 18 óra között. Az ottani pénztárnál az ér-vényes igazolvánnyal, bérlettel és az ellenőrzéskor kapott postai befizetési lappal kell jelentkezni. SZERTARTÁSOK A DÓMBAN A húsvéti ünnepi szertartásrend keretében ma este 7 órakor kezdődik a tüzszentelés a dóm előtt. A feltámadást körmenet körülbelül este 9 órakor lesz a téren. LOTTÓ Az 1991. március 29-én megtartott 13. heti lottósorsoláson kihúzott nyerőszámok emelkedő számsorrendben a következők: 6, 8, 23, 71, 83 Nincs béke a forráskúti homokon. És nem is lesz egyhamar. Hiába tartotta meg a Haladás téesz részközgyűléseit, majd csütörtökön az összevont, mindent eldöntő közgyűlését, itt sem dőlt el semmi valójában. Hatszázkilenc ember szavazott a föld rendezésének mikéntjéről, és bár a végeredmény azt a koncepciót erősítette meg, mely szerint a visszaigényelt földeket a téesz által kijelölt táblákban sorsolással adják ki, és nem az eredeti helyen, ez a határozat 188 tag számára elfogadhatatlan. És elfogadhatatHég találkozhatunk Tegnap éjjel utoljára állították össze a Délmagyarország oldalait a nyomda mettörasztatain, a javarészt háború előtti gépek utoljára szedték írásaink ólomsorait Szerettünk a nvamdá<Eok közé járni éjszakás szerkesztőként mindig volt idejük beszélgetni. Mindig segítettek, s nem sürgették az ifjú tollforgatót akkor sem. ha negyed órát gondolkozott azon. hogv a főszerkesztő-helyettes publicisztikájából, vagy a külső munkatárs operakritikájából húzzon 15 szedett sort Ilyenkor valahogy mindje1 melegebbnek tűnt az olvadt ólamtól amúgy is túlfűtött szetíőterem. Húzni pedig gyakran kellett időnként ugyanis emeletes oldalt rajzoltak a szerkesztők. Az oldalba nem Nagy László felvétető gyömöszölhető ólomsorokat annak tetejére rakják a mettörök, s ha sok a kupac, emeletes. Ezután a szerkesztőségben, a számítógép monitorán állítjuk össze az1 oldalakat, búcsút mondunk az ólombetűknek. Mindez természetesen nem jelenti azt. hogy soha többé nem fordulunk a gépi szedőkhöz, egy hosszabb áramszünet, egy elszálló rendszer esetén csak ők segíthetnék. Valahol számolunk is ezzel, hiszen ezután is készül napilap a régi módon a nyomdában, nem dobják még ki az öreg gépeket. Amikor pedig megköszönjük az eddigi munkát, mindenképpen hozzátesszük: még találkozhatunk. K. A. DM autópiac Konvoj Autókereskedés kínálata Szeged, Etelka sor 3. Telefon: 13-270,22-781. Mercedes 190E 3 éves, 1.350.000 Ft Fiat Uno turbó, dízel, 4 éves, 780.000 Ft Fiat Uno, 6 éves, 366.000 Ft Fiat Panda, 7 éves, 270.000 Ft Ford Sierra 4 éves, 760.000 Ft Ford Escort, 1,3 GL, 9 éves, 395.000 Ft Mitsubishi Galant turbó dízel, 2 éves, 1.120.000 Ft Volkswagen Passat dízel, 5 éves, 680.000 Ft Volkswagen Passat, 6 éves, 450.000 Ft Volkswagen Golf dízel, 9 éves, 370.000 Ft Opel Kadett, 4 éves, 320.000 Ft Alfa Romeo, 6 éves, 510.000 Ft Lada 2107, 6 hónapos, 5 sebességes, karambolos, 170.000 Ft Lada 2107, 8 hónapos, 400.000 Ft Trabant 1,1 Lim., 6 hónapos, 240.000 Ft lan 240 kívülálló, de hajdani földjét itt tudó parasztember számára is. ök természetesen nem szavazhattak, ám ha tehették volna, nyilván a kisebbségben maradt 188 ember mellé állnak. Követelésük, jussuk az eredetihez legalább annyira érthető és jogos, mint a bevetett, beültetett háztájihoz ragaszkodók aggodalma. Hogyne tudná minden helybeli, hogy a háztáji földet művelők közül legalább ötszázan több földet használnak, mint amennyit hajdanán a téeszbe bevittek. De mert fordult a világ, ezért ROSSZ HÍR Csütörtökön, a déli órákban, Szeged és Bordány között egy enyhe úücanyarulatban kisodródott, és fának ütközött gépkocsi vezetője 8 napon túl gyógyuló súlyos sérülést szenvedett, a keletkezett anyagi kár 80 ezer forint. Este fél 9-kor Szegeden, a Makai úton, az úttesten átkelni szándékozó három gyalogost, feltehetően ittas férfiakat ütött ei egy arra haladó gépkocsi. Egyikük a helyszínen meghalt, míg ketten súlyos sérüléseket szenvedtek. A baleset okát most veszítsenek? És azok is, akik továbbra is a téesztől várnának biztos megélhetést? A Parlament új föld- és szövetkezeti törvény híján magára hagyta a falvak népét. Jóllehet, a rendező elv a föld dolgában egyedül a törvényes bizonyosság lehetett volna. Ennek hiányát szenvedik meg a forráskútiak is. Helyi konszenzus nem jött létre, csak határozat született, ami aligha veszi elejét a további birtokháborításoknak, életveszélyes fenyegetőzéseknek. (gombos) a rendőrség szakértők bevonásával vizsgálja. Csütörtökre virradóra az ásotthalmi tanyák egyikében járt betörő, este Szegeden, a Deák Ferenc utcában gépkocsit törtek fel, a Forrás Szálló szaunájának öltözőjéből bőrkabátot loptak, 'betörtek a Kereszttöltés utcai fodrászüzletbe, a Római körúton levő Minor Kft. üzlethelyiségébe, valamint a pusztamérgesi iparcikkboltba. Péntekre virradóra Szegeden, lakossági bejelentésnek köszönhetően, a Csongor téri ABC-nél a rendőrség tetten ért ós őrizetbe vett egy betörőt. 16-666, 2: •^'.autómentés, KVALITAS Biztonságtechnikai ée Szolgáltató Kereskedelmi Cég Riasztórendszerek, autóriasztók szerelése Telefon: 53-777 6726 Szeged, Gyapjas Pál u. 31. sz. DÉLMAGYAK0RSZÁ6 INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkörnyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAFAI GÁBOI(, (gazdaság), MÁROk TAMÁS (kultúra), GYÜRKI ERNŐ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Kön»'-, - es Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: CHRISTIAN THEODOSE és DLUSZTUS IMRE Ügyvezető igazgató: KISPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. Etsed) Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Élőfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN 0133-025X Csökken a felhőzet Bizonytalan