Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)

1991-03-27 / 72. szám

10 Szolgáltatás 1991. március 27., szerda H Ajánlataink 5 Ifiit E la 1991. MÁRCIUS 27., SZERDA NÉVNAP:HAJNALKA A 19. század első felében al­kották a hajnal szóból, nóiesító kicsinyítökepzó alkalmazásával; A névadás az újszülött leány­gyermek szépségéi a hajnalpír csodálatos élményéhez hasonlítja. A Nap kel 5 óra 35 perckor, nyugszik 18 óra 5 perckor. A Hold kel 15 óra 6 perckor, nyugszik 4 óra 3 perckor. A Tisza vízállása kedden Szegednél plusz 158 cm. SZÁZ ÉVE született Nagyszalontán Zilahy Lajos (1891-1974) író. szer­kesztő. Jogi tanulmányai után szülővárosában ügyvédi irodá­ban dolgozott. Az első világ­háborúban megsebesült. Pega­zus néven filmgyártó vállalatot alapított, szerkesztette a Híd című képes hetilapot. 1948-ban az Egyesült Államokba költö­zött, de gyakran tartózkodott Újvidéken; ott halt meg. Első regénye, a „Halálos tavasz" máig .népszerű; filmet is csináltak belőle. Sok könyvet és színdarabot írt, legismertebb közülük a „Két fogoly". „A lélek kialszik", a „Valamit visz a víz", a „Tűzmadár" és „A Dukay család" HATVANÉVES Nóvák Ferenc (sz. 1931.) Er­kel-díjas koreográfus, rendező. 1975 óta a szegedi nemzetközi néptáncfesztivál művészeti vezetője. Orvosi ügyeletek GYÓGYSZERTÁR: Klauzál tér 3. (I V57-es). Este 8 órától reggel 7 óráig. BALESETI. SEBÉSZETI ÉS UROLÓGIA! FELVÉTEL: ma a balesetet szenvedett személyeket Szegeden a SZOTE Traumatoló­giai önálló Osztálya (az új klinikai tömbben, Semmelweis u. 8. szám) veszi fel és látja el, sebészeti (nem baleseti!!) és urológiai felvételi ügyeletet a II. Kórház (Kálvária sgt. 57.) tart. A gyermeksérültek és gyermek­sebészeti betegek ellátása a gyermekklinika gyermeksebé­szeti osztályán történik. ÉJSZAKAI ORVOSI: este fél 6 órától reggel fél 8 óráig a felnőtt lakosság részére. Szeged, Szentháromság u. I. sz. alatt. Telefon: tfi-100. GYERMEKGYÓGYÁSZATI NAPPALI ÜGYELET: hétköz­nap 13-tól 19 óráig, hétvégén és ünnepnapokon pedig reggel 7.30-tól este 19 óráig a Tisza Lajos krt. 20. sz. alatti rendelőben történik a sürgős esetek orvosi ellátása. ÉJSZAKAI ÜGYELET: hétköz­nap és ünnepnapokon 19 órától 7.30-ig a Gyermekkórházban (Temesvári krt. 37.) folyik a sür­gős esetek ambulans ellátása, ezen időszakon belül, 22 órától 6 óráig a súlyos állapotú, nem szállítható gyermekekhez az ügyeletes gyermekorvos kihív­ható. Telefon: 22-655. GYERMEK FÜL-ORR-GÉGÉ­SZETI ÜGYELET: ma este 7 órától holnap reggel 7-ig a Fül­Orr-Gégeklinika tart ügyeletet (TiFza Lajos krt. III.). Telefon: 10-233*1200-as mellék. óráig, szombaton reggel 7 órától hétfő reggel 7 óráig: Szeged. Zöld Sándor u. 1-3. Telefon: kÚlTN \pi RÓMA-VATIKÁN április 4-í-áir. 3700 Ft + 130 DM TOP TRAVEL Párizsi Áruház V Tel.: 21-396 1 db igásló szerszámokkal, könnyű fogattal ELADÓ. Érdeklődni: Asoithalom. Alkotmány Mg. Szakszövetkezet. 8 l-50.Vas leletonon. munkanapokon 7-16 óra kórolt. a szakszövetkezet elnökénél A Deszki Tüdőkórház-Gondozóintézet (Deszk. Alkotmány u. 36.) pénzügyi-számviteli osztályvezetőt keres szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel. Fizetés megegyezés szerint. Jelentkezni személyesen a gazdasági igazgatónál lehet. 1 Szeged-Rókus, Nyitra u. mellett 75 állásos garázst építünk. Garázsok korlátozott számban még leköthetők, 25 000 Ft-os telekárral. A jelentkezés helye és ideje: Szeged-Rókus. Nyitra u. 9 sz.. alagsor. 1991 március 27-28-án. 17-19 óra között ÉRTESÍTJÜK a tisztelt önkormányzati és vállalkozói ügyfeleinket, hogy 1991. március 29-én - zárlati munkák miatt ­az ügyfélszolgálat szünetel! Országos Takarékpénztár Rt. Csongrád Megyei Igazgatóság, Szeged Lakossági szolgáltatás 8 Ft kiállással: lakásra, egész­ségügyi intéz­ményhez. nyil­vános telefon­fülkéhez, iskolákhoz, kollégiumokhoz. GÁBRIEL TEHER: 24-577. Boy szolgálat, költöztetés. FUTÁRSZOLGÁLAT: TNT Express Hungary HÁZTÓL HÁZIG FUVAROZÁS jmmmk Darabáru-fuvarozás: a kister­jedelmű áruk legolcsóbb és legbiztonságosabb szállítása az ország bármely pontjára. Meg­rendelés: Szeged, Állomás utca. Telefon: 6210-406. Szabadidő szórakozás FOGORVOSI ÜGYELET: hétfő­től péntekig. 22 órától reggel 6 14-642. PROBITAS SZOCIÁLIS BE­TEGSZÁLLÍTÁS: 22-364; 22-533; sürgős esetekben 05. CSALÁDVÉDELMI TANÁCS­ADAS: kedden, szerdán és pénteken délután 3-6 óráig a családsegítő szolgálatnál. Eszpe­rantó utca I. szám alatt, telefon: 24-824. S.Q.S. LELKISEGÉLY-SZOL­GÁLAT: minden este 7 órától reggel 7 óráig. Telefon: 11-000. TINI-TELEFON: hétfőtói pénte­kig délután 4-tól este 7 óráig: 12-011. IFJÚSÁGI DROGTELEFON 54-773. Minden munkanapon 8-16 óráig. Közérdekű tájékoztatás MÁV információ: 10-906. VOLÁN INFORMÁCIÓ: 13-098. JTÓV AUTÓMENTŐ: 26-555. ZÖLDTELEFON: 12-513. GÁZSZOLGÁLTATÁSI HIBÁK BEJELENTESE: Munkanapokon 7-18 óráig: 12-287: 12-487. Éjszaka és munkaszüneti napo­kon: 14-968, 14-722. VÍZ- ÉS CSATORNAHÁLÓZATI HIBABEJELENTÉS: 10-155. DÉMÁSZ HIBABEJELENTŐ: 22-844. Közlekedés TRAFFIPAX: Március 27-én Szeged és kör­nyéke. 28-án Szeged. E75-ös főút. Bemutatkozunk elsőként Ma­gyarországon belföldi expressz dokumentum, ill. csomagszállító Szolgáltatásunkkal. Bármit, bár­hová. bármikor - háztól házig. 24 órán belül. Ne feledje, az idő pénz! Várjuk megrendeléseiket, akár rendszeresen is. Megren­delés, információ: hétfőtől pén­tekig 8-15.30-ig. Szegedi iroda: Szeged. 6720 Tisza L. krt. 2-4. Telefon: 62/14-480: 25-344; telefax; 14-402. SZERVIZ tLsza Háztartási gépjavítás a helyszí­nen is. Attila u. T: 11-928. Hűtőgépjavítás 24 órán belül. Nagy J. u. T; 14-108. Televízió­rádió-videójavítás: Bartók tér 5. T: 26-333. Ipari klímajavítás. neon szerviz., motortekercselés (24 órán belül), villanyszerelés, lakatosmunkák (garázsajtók, kerítések készítése stb.). kerékpár és rotációs kapa javítás: Moszkvai krt. 15. T: 23-677, 13-958.23-638. VÁLLALKOZAS SZERVIZ -dgSSr-'v Kft-k. Bt-k. egyéni — • ""• jx cégek alapítása. Külkereskedelmi ügvnöklés, cégkép­viselet. Ügyfélfogadás: munka­napokon 13-15 óráig. Telefon: 56-598; telefax: 24-194. SÁNED-FRISCO FÉRFI-NOI FODRÁSZ-KOZMETIKA Szeged. Vitéz u. 5. Telefon: 21-713. FAKIVAGAS. Telefon: 73-414. KÁRPITOZOTT BÚTOROK JAVÍTÁSA: Párizsi krt. 28. Telefon: 24-212 DEPÓ KFT Szeged. Juhász Gyula u 3. Telefon: 14-5331 Kereskedők, vendéglátósok nagyker italraktára. Nyitva 8-15 óráig. TESTKULTURA Tanfolyamok az SZVSE sport­telepén. Női toma: kedd, csütörtök 19-20 óráig (300 Ftfő). Ju-Jitsu: hétfő, szerda, péntek 19-21 óráig (400 Ftfő). Body building: hétfőtől péntekig 8-12; 14-20 óráig, szombaton 8-12 óráig <400 Ftfő). Cím: Szeged. Kossuth L. sgt. 74C. Telefon: 14-707. DISZKÓK SOLEIL Bár. Szeged, Deák Ferenc u. 24-26. Telefon. 18-974. Diszkóműsor: 21-03 óráig. DJ: Gyuris László. Belépő: 60.- Ftfő. TISZA GYÖNGYE diszkó bar. Újszeged, Partfürdő. Telefon: 53-340. Nyitva: 21-től 03 óráig. Belépés díjtalan. Műsorvezető: MAKI tffSlí Cent* EROTIKUS MASSZÁZS SZALON Szeged, Jakab Lajos u. 6. Telefon: 10-912. Nyitva: 14-03 óráig. ^kpEEP Sf% A LILA AKÁCBAN! STREAP-TEASE délelőtt 10-24 óráig! Mar 20 forintból is jól érezheti magát! EXCLUZIV DRINK BÁR Szeged. Budapesti krt. 5. Telefon: 26-680. Telitalálat esetén közel 45 millió Ft nyeremény ezen a héten a lottón! Ct^' m x 3 EGY JÓ KÖNYV SZŰKÍTS ANTIKVÁRIUM 6722 Szeged, Földvári u. 9 Telefon: 11-430. MAGYAR KÉPEK ALBUMA. Vajda János-Barabás Miklós. Pest. 1859. Heckenast. 3000 Ft. EGY RÉGI RECEPT Bárányczomb gombával Süssünk meg egy óráig sóban állott és megfehérített Wt*? hátulsó rész bárányi s aztán vegyük ki a lábasból és szeljük föl. Ezután legyünk a lábasban maradt zsírba finomra vágott petrezselyemzöldjét és gombát s ha ez puhára párolódott, hintsünk rá egy kanál lisztet, öntsük föl levessel, te­gyük bele a fölszelt báránysültet s ha együtt fölforraltuk. adjuk föl. (Szegedi új szakácskönyv) EGY JÓ ASZTAL KISBOJTÁR VENDÉGLŐ Szeged. Tisza Lajos krt. 77. Telefon: 26-962. Nyitva tartás: 11-23 óráig. Filézett pontyhallé • Halfilé sörtésztában • Borjúpaprikás • Tápéi aprópecsenye -Gombás libamáj 110 Ft 140 Ft 130 Ft 130 Ft 270 Ft Kulturális programok ' MA AJÁNDÉKKÉSZÍTÉS húsvétra a Százszorszép Gyermekházban (Kálvin tér 6.) délután fél 3-tól. BALLAGÓ ÉVSZAKOK cím­mel Dévai Nagy Kamilla gyer­mekműsora délelőtt 10 és délután 2 órakor az ifjúsági házban. Közreműködik: Pomázi Zoltán és Vörös Andor. CSIRIBIRI GYERMEKKUCKÓ délután 5 órakor az ifjúsági házban. A báránnyal és a nyuszi­val ismerkedhetnek meg az érdeklődők. INGYENES JOGI TANÁCS­ADÁS délután fél 5-től. ugyan­csak az ifjúsági házban. Tartja: dr. Kis Lajos jogtanácsos. LUTRA-CSERE délután 3-tól 5 óráig a Százszorszép Gyermekházban. A „HATHOLDÁS RÓZSA­KERT' című magyar filmet vetí­tik a nyugdíjas klubban (Kossuth L. sgt. 53.). , REFLEXOLÓGIAl tanfolyam (30 órás) indul a Szegedi Egészségvédő Egyesület szerve­zésében délután 5 órakor a Csongor téri Egészségműhely­ben. Csorba József vezetésével. KERTBARÁTOKNAK A Bar­tók Művelődési Központ kert­barátkörében 18 órakor Kovács György omitológus tart előadást ..A madarak szerepe a növény­védelemben" címmel. Egyúttal szamóca frigópalánta megrende­lés is lesz. KATOLIKUS SZABADEGYE­TEM. K. Rahner es az egyházi tanítóhivatal címmel Vass György teológus (Innsbruck) tart előadás 18.30 órakor a KÉSZ Dugonics tér 12. szám alatti központjában. JÓGAELŐADÁS - a hagyomá­nyos indiai integrál jógatanlo­lyam ingyenes vezető előadása 19 órakor a Juhász Gyula Műve­lődési Központban. DR REISÍNGER JÁNOS iroda­lomtörténész előadássorozata, a „Biblia a helyes életmódról" közkívánatra folytatódik - este 7 órakor a JGYMK-ban. JAZZ-KONCERT a Juhász Gyula Művelődési Központ pinceklubjában, este 7 órakor. Fellép a Kószegi-Murka-Lakatos Trió. Belepő 35 Ft. TÁNCHÁZ lesz este 7 órakor a Tamási Áron szabadidőköz­pontban. Táncol tanít Csúri Ákos. zenei a Fabatka zenekar HOLNAP NULLADIK TÍPUSÚ TALÁL­KOZÁSOK délután 5 órakor az ifjúsági há/ban. Földönkívüliek vagy földiek? Címmel dr. Hor­váth András kandidátus, a Plane­tárium igazgatója tart előadási TRANSZCENDENTÁLIS MEDITÁCIÓ. Haladó TM-elő­adás este 7 órakor a Mentái­gondozóban (Eszperantó u. I.). • Kiállítás SttCtD »«' GALÉRIA SZEGED ART GALÉRIA Arany János u. 9. Telefon: 25-544. Klasszikus festmények és mo­dern grafikák állandó kiállítása és adás-vétele! A megújult képanyagban Rudnuy. Tornvai. Márffy Ödön. Farkas Béla. Aba-Novák. Gadányi Jenő és Anna Margit munkái találhatók. Közéleti események MA A VAC.YONELLENÓRZÉSI BIZOTTSÁG ÜLÉSE délelőtt 9 órakor kezdődik a megyei székház. I. emelet l()8-as ter­meben. Az üles nyilvános. DR. TICH Y-RÁCS CSABA meghirdetett fogadóórája a közgyűlés miatt elmarad. HOLNAP A MUNKÁSPÁRT (MSZMP) alsóvárosi szervezete 16 órakor taggyűlést tart a Szeged-állomás ebédlőjében. BESZÉLGETÉS A SZENÁ­TORRAL. Póda Jenő ország­gyűlési képviselő 18 órakor a s/atymazi művelődési házban lakossági fórumot tart. A szolgáltató oldalba csak költségtérítéssel veszünk fel információkat. Leadás legkésőbb a megjelenés előtti napon 12 óráig levélben, vagy hétköznap a 12-825-ös telefonon (Czako Julianna). Színházi műsorok SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ: IV. 3 . szerda 19 óra FAUST (Az Anatómus Világkongresszus alkalmából) ' Jegyek nem válthatók' IV 5 péntek 19 óra VARÁZSDOBOZ Egresssy Ml IV. 12 . péntek 19 óra BOHÉMÉLET Bemutató l-lI IV. 13.. szombat 19 óra VARAZSDOBOZ Radnóti Ml IV. 14., vasárnap 19 óra BOHÉMÉLET Ady Ml. A SZEGEDI NEMZETI SZÍNHÁZ KISSZÍNHÁZA IV. 2., kedd 19 óra IV. 3., szerda 19 óra IV. 4., csütörtök 19 óra IV. 5., péntek 19 óra IV. 6.. szombat 19 óra IV. 7., vasárnap 15 óra IV 13.. szombat 19 óra IV 14 vasárnap 15 óra ÉJJELI MENEDÉKHELY Vaszy I. ÉJJELI MENEDÉKHELY Vaszy II. FURCSA PÁR (FÉRFIAK) Bérletszünet ÉJJELI MENEDÉKHELY Somlay I. ÉJJELI MENEDÉKHELY Somlay II. SZENVEDÉLYES VISZONYOK Katona LÉNI NÉNI (Bemutató1) Bérletszunet LÉNI NÉNI Bérletszunet

Next

/
Thumbnails
Contents