Délmagyarország, 1991. március (81. évfolyam, 51-75. szám)
1991-03-12 / 60. szám
12 Röviden 1991. március 12., kedd Csökkenő felhőzet Várható időjárás az ország területére ma estig: még többnyire erősen felhős lesz az ég, elszórtan kisebb esővel. Napközben azonban már egyre hosszabb időszakokra csökken a felhőzet, süt ki a Nap. Kisebb eső legfeljebb nyugaton lehet, a keleti, délkeleti szél mérsékelt marad. Foltokban köd képződik. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet mínusz 1, plusz 4, a legmagasabb nappali hőmérséklet 8 és 13 fok között alakul. (MTI) BÖRTONLATOGATAS A Magyar Politikád Foglyok Szövetségiánollc Csongrád rraegywl saorvicaote március 14-én, délután fél 4-kor Oörtöniátogatást szervez 0belépni csak a Pofo&z IgazodványAval leheti. A volt elitéltek a iböntönpamriosnok Ocalauzodáaával íWtkeresiac azodea* a (helyeket az épületben, ahol egykor raboskodtak. Tlaravhié* órakor a CxUlagbörtón íalán a szövetség Alttal az 1968 eJ/lttJ koneepodós parrtk Áldozatainak, a lolvétczett. KovAts Józsefnek, és az odotóbort forradalom leverését követő .megtorlást el«zen,votVMcn»lk ttfrükSoére elhelyezed* /táblát Kov.Us Erzsébet, a kegyolcmtőd imét*fo6zttatt ember húga UiepleaJ le, s a szövetBég képviiselöd koszorút helyeznek el a börtön talán. Az ünnepség Ideje alatt a hadsereg és a rendőrség diszAraléget ad az CHIKÁN ÁGNES emlékhelyen. TE1JLES JARATOK MArclus lönétól. pérttaktól Ismét lámáik a ttaMoos Járatok. Petöfitelep főterétől a dorozsmai fürdőig 2TT, a Marx térről 7T 1elzés-sel Indítanak kocsikat — menetrendi üloet küJdn szórólapon hozta nyilvánosságra a Tisza Volán. Talpak — Uram, nem félti ön a talpait? — Miért félteném? — Mert úgy hallottam, hogy ön egy vállalat élén áll. (manczy) TALÁLTAK EGY PÉNZTÁRCÁT . .. március 9-én. Itt órakor a vasúti pályaudvaron, benne egy Miskolc Tiszai Pu. Iü9éj—ö3— 06-án kiadott menetieky és pénz. Tulajdonosa átveheti a szerkesztőségben megadott elmert. DEVIZAKEZELOK Devizaűoezjelő-tanifolyam! Az oktatási Intézet devózakezelőtanfolyamot tndlt MNB-s előadókkal. Érdeklődni: az 53-344es telefonon. (x) SZAKTANFOLYAMOK — számítógép-kezeaés — szövegszerkesztés —programozás oktatása. Hallgatóink a tanfolyam végén bizonyítványt kapnak. Munkanéükülleknek, gyesen levőknek Jelentős kedvezmények. Közép- és felsőfokú végzettséget adó szaktanfolyamok. Szofi Bt. Ttel.: (60 ) 26-642. Szöged. Debreceni u. 24,"B. fx) AUSZTRIA LOTTÓ A Lottó Unió Kft. (közlése szerint a tózedlk heti osztrák lottó nyereményei a (következők: 5 darab 6 találatos, nyereményük egyenként 5 millió 93S ezer Z70 schllliimK. 24 darab 5 találatos plusz pótszám, nyereményük egyenként 235 ezer 234 9chilljng. 966 darab 5 találatos, nyereményük egyenként 8766 schilling. 41609 darab 4 találatos. nyereményük egyenként 2f70 schilling. 600 108 darab 3 ta+ láiatos. nyereményük egyenként 23 schilling. Az asszony kifulladt, mire fölért az emeletre. Kapkodta a levegőt, alig bírt megszólalni. Hosszasan, kínlódva vajúdtak ajkán a szavak, reszketeg kezében papírlapok rezzentek. — Miben segíthetek? — kérdeztem vállát átfogva, remélve, megfékezem benne a remegést. Üjból nekiveselkedett hogy szavakba öntse mindazt, ami belülről feszíti. A kusza, összevissza mondatmozaikokból azitári mégiscsak összeállt egy mai nyugdíjastörténet. Ny ugdí j astörtónet ? — Egv külföldi diáknak és az élettársának kiadtam a berendezett lakásomat albérletbe, jómagam' meg a lányomékhozi költöztem. Kell a pénz, tudja, 5 ezer a nyugdíjam — mondta, és miközben szipogott, föltűnt szabad kezével meg-megsimítja gyomra tájékát. — Talán nem fizették ki a tartozásukat? — kérdeztem. — De. nézze csak. itt a szerződés, itt az. elismervény, hogy a félhavi lakbért és a telefonszámla felét kifizették. Igen ám. de egyik nap fogtak magukat és odébbálltak. A kulcsot odaadták a szomszédnak. Most kaptam egy újabb telefonszámlát, több mint 6 ezer forintról. •. Nekem ez óriási pénz. a havi nyugdíjam ennél jóval kevesebb Képzelheti. Megalázva miből élek. ha én ezt kifizetem1... Ha meg nem, leszerelik a készüléket és tőlem tiltják le a pénzt... Mi lesz velem? — törölgette szemét az asszony, de keze újfent csak megpihent középső kabátgombján. — Talán ha az új lakáscímüket tudná ... ? — kockáztattam meg a kérdést — Éppen azután nyomozok... Az orvosegyetemen tanul a fiatalember. Bementem a rektoriba... A címét nem tudják, hisz tőlem se/jelentkezett ki. de azt megmondták: a gyógyszerészkairon van éppen, előadáson. Odamentem. Vártain a tanterem előtt. És amikor... amikor megláttam, és kértem a külföldi telefonálásokért járó pénzt, rámförmedt. kiabált velem, és... és hasba rúgott... Az asszony, ahogy ezt kimondta, összeszorította száját; láttam* küszködik. hisz egy újabb, fájdalmat fölidéző szó után talán meg is szakadna a szíve. Aztán csak erőt vett magán, és folytatta: — ... hasba rúgott, ott. a lépcsőn ... képzelheti, annyi ember szeme láttára.. • mások szaladtak oda segíteni. Áll ott előttem ez a kis öregaszszony. megtörten, kifosztottam, megalázatta n, kezében szerződéssel, elisrnervénnyel. számlával. Nem tudom, mi fájt neki jobban: becsa. pottsága, a rúgás a gyomra táján, vagy a megalázottság? Vigaszt, jó tanácsot,- ha adtam isi mire megy vele? Tegyen panaszt a rendőrségen? Forduljon ügyvédhez? Hónapokig ifuthat a pénze után, és a végén a sok energia- és időveszteség mellett se biztos, hogy kára megtérül. Sőt: netán még az ügyvédet is neki kell fizetnie. De mindezt miből? — Drága asszonyom, ne haragudjon ... én megértem önt. Sajnálom, ami történt... mi segíteni nem tudunk ... talán mégis csak egy ügyvéd ... — Mit gondol, mennyi pénzem van nekem, fizessem még azt is?! — pítyeredett el látogatóm. retikuL jébe begyűrte papírjait, sarkon fordult, és köszönés nélkül faképnél hagyott A lépcsőházban még utánanéztem, amint a korlátra támaszkodva, lassan, döcögő lóotekkel továbbállt Vajon merre vitte útja? Vajon rálel-e ma Magyarországon olyan fórumra. amely a vétkest bünteti, a károsultnak meg igazságot szolgáltat? És nem csak szóban... Ki bírja tovább? Üldözik a valutázókat A város nyugalmának, békéjének visszaszerzése érdekében határozott el együttműködést a szegedi önkormányzat és a rendőrkapitányság. A közös célokat Koha Róbert az önkormányzat közbiztonsági tanácsnoka 10 pontba foglalta. E pontokat a kapitányság képviselőinek jelenlétében a közgyűlés jogi és igazgatási bizottsága elfogadta. Történt mindez március első napjaiban, úgyhogy ami a célok gyakorlati megvalósulását illeti, nem sok minden változhatott — már csak az idő rövidsége miatt sem. De vajon elkezdődött-e egyáltalán valami is az elmúlt napokban? Dr. Márton István őrnagy, a szegedi kapitányság munkatársa közölte; a rendőrség állja a szavát A megállapodást követően megerősített járőrszolgálatosokat vezényeltek az utcákra. A közterületek rendfenntartásába besegítenek a körtöltésen belül működő körzeti megbízottak. A közeli napokban kifejezetten a valutázókra „vadásznak" az egyenruhások. Jóllehet a devizás bűncselekmények szinte bizonyíthatatlanok — mert a vevő éppoly bűnös, mint az eladó — mindent megtesznek, hogy elkedvetlenítsék a devizaüzéreket. A belváros frekventált helyein, a Dugonics téren és környékén, a Kárász utcán, a Royal utcájában, a Tisza Lajos körúton, a Centrum áruház előtt minduntalan igazoltatják a tétlenül ácsorgókat, A rendőri módszer egyszerű- a közterület nyugalmára hivatkozva megkérik a delikvenseket, hagyják el a környéket. Meddig tart mindez? Amíg csak ki nem kopnak a csinos, kipihent arcú, kedélyes úriemberek és hölgyek a városból, mondta az őrnagy. Ha pedig új törzshelyet találnak maguknak, akkor onnan is elzavarják őket. Majd csak megunják egyszer Reméljük, nem a rendőrök unják meg előbb ezt a kiszorítósdit. Hisz most jön a java, húsvét előtt vagyunk... „ . Az éjbe betekintve a magasból az ember nem ismerte fel a piszkos szörnyeteget: azt lehetett volna hinni, hogy az az út.. De mikor aztán elkezdtek az úton hordók hemperegni, lábak nélküli lovak és borjúk úszni, az ember hüledezve kiáltott föl — Az ott a víz! Egy tenger, mely néhány pillanat alatt megsokszorozta magát dagadásában, mely lopva% jött, mint egy orgyilkos, és sebesebben, mint az aggodalom. És egyszerre jött minden ponÁ nagy árvíz évfordulójáról A szemtanú: Mikszáth Kálmán ton. Nem lehetett előle kitérni sehol. És amint látta az ember a magasból, nyitott ablakon, hogy a sötétben fehérlő házak egyre kisebbek, alacsonyabbak lesznek, kétségtelenné vált, hogy az ott alant a víz. S e házak nemcsak kisebbedtek, egy-egy reccsenés, ' egy-egy roppanás hallatszék néha, nem jobban a rettentő viharban, mintha egy diót törnének szét, s akkor mindig végképp eltűnt valamelyik a fehérlő házikók közül, melyeknek ablakainál még talán estefelé szőke gyermekarcok mosolyogtak . . . édesen, boldogan. Mily végtelenség telt el, míg megvirradt! És minek is virradt meg? A hajnal nem találta meg többé Szegedet... Csak» a romjait, amint azok apránkint egy piszkos tenger iszapjává válnak. A hajnal egy rettenetes drámáról vette le a sötét takarót." (Somogyi Károlyné felvételei természetesen nem 1879. március 12-én, a nagy árvízkor, hanem a Szeged jelenlegi lakosai számára emlékezetes 1970es árvíz idején készültek.) (mag) Bevásárlóközpont nyílt a Fonógyári úton A gépkocsivezetők figyelmetlensége az elmúlt hét végén három balesetet okozott: pénteken délelőtt Szegeden a kötelező elsőbbségadást elmulasztó Trabant vezetője ütött el egy segédmotorkerékpárost, délután óvatlan Halál az emésztőgödörben ROSSZ HIR Három telefont rongáltak meg Szegeden, azok perselyeinek tartalma után kutatlett lévő ajándékbolt lakat- va Egyet a Lajta utcában, a ját próbálta felfeszíteni egy bolgár állampolgárságú férfi, azonban a lakosság segítségével a rendőrség elfogta a betörésre Készülő tettest • r előzés következtében történt gépkocsi mellé helyezett ké- vasárnap hajnalban betörtek baleset áldozata lett egy ittas SfX£ Bálás- ^táskáját emelték el. Vasár- a Bartók ^ a Marx tér egy. emésztőgödörbe ul?n ^ , . , , naP délután fiatalkorú re- egy paVilonjába, valamint a tya kozott műszak, okbol az kesz„ é.s üvegtolvajt ért tet- CserepeS sori kisboltba. Vaut szélen alló kamionnak ut- ten a rendőrség. A hétvégi Mrnap éjszaka a szatymazi kozott egy gépkocsi. Az utob- házak között Szegeden a másikat a Kukorica utcában, a harmadikat pedig Kiskundorozsmán, az OTP előtt. Vasárnap délben halálos esett, és megfulladt. Tegnap kora reggel, minden ünnepélyes külsőséget nélkülözve, a nyitás órájában, egyszerűen beléptek az első vásárlók, és máris a dolguk után nézhettek- — a Tisza Füszért Fonógyári úton található bevásárlóközpontjának léte önmagában ünnepi: megoldja a szegedi és a környékbeli kiskereskedők, viszonteladók árubeszerzési gondját. Az 1200 négyzetméter alapterületű áruházban kódszámítógép rendszert működtetnek, mint mondták, ez a biztosítéka a gyors kiszolgálásnak. Kódkártyát kap a Füszért kereskedői kuncsaftköre is. Így, akár egy fillér Gyenes Kálmán felvételei készpénz nélkül is, biztonságosan bevásárolhatnak nagy mennyiségű árut. A Standardban tejet, kenyeret, gyorsan romló felvágottakat nem tartanak, de az egyéni vevőknek is érdemes ellátogatni a Fonógyári útra, mert nagykereskedelmi áron juthatnak a háztartásban szükséges élelmiszerekhez, megéri ott intézni az egész hónapra szóló nagy bevásárlásokat A színvonalas és gyors ellátást kiszolgálást ígérő ráktáráruház várhatóan tehermentesíti a belvárosi üzleteket is, naponta reggel 7től délután 4-ig tart nyitva, hétfőtől péntekig. bi balesetnek egy súlyos, Bertalan utcában, Kiskundo míg a többinek könnyű sé- rozsmán, a Kilencedik utcárültjei voltak. bani és a zöldfási úti telkeBűnügyi krónikánk élére ken, valamint egy öttömösi a zsebesek, tolvajok és be- tanyán járt betörő, törők tettei kívánkoznak: Betörtek szombatra virrapénteken délután a 7l-es bu- dóra Szegeden a Mikszáth szon, a déli órákban a Belvá- Kálmán utca egyik pincéjérosban fosztottak meg egy- be, ahonnan 60 kilogramm egy hölgyet pénztárcájuktól, füstölt húst vittek el. UgyanÉjszaka a Makkosházi kör- ezen az éjszakán a Szegedi úton sétáló hölgy válláról re- Elektromos Szövetkezet tiküljét tépte le ismeretlen Csörlő utcai üzletének kiratettes. A Marx téren egy katát betörték, onnan egy gépkocsitulajdonos segítse- Flex típusú sarokcsiszoló gégét kért lerobbant gépkocsi- pet tulajdonítottak el. Vajának betolásához. Míg egye- sárnapra virradóra Mórahalsek segítettek rajta, mások a mon a Szegedi úti ABC melPetőfi utcában lévő Afészélelmiszerüzletben járt betörő. A hétvégén a Deák Ferenc, a Blaha Lujza, a Jósika és a Sólyom utcában, valamint a Torontál és az Olajbányász téren törtek fel gépkocsikat. 16-666, X Xtti, 23-333 autómentés. A verekedő verekedős felesége Ittas férfi cselleng a szegedi nagyállomáson, üvegét tör. Vasutas lép elé, megkéri: takarítsa össze a szétszóródott szilánkokat. Az ittas férfi haragra gerjed, az állomásfőnököt helyettesítő kék egyenruhás hölgy segít, séget kér. Rendész kollégájával megkísérlik a már dulakodó férfit az utcára tessékelni. Az nem hagyja magát: tovább ellenkezik. Bántalmazza a vasutasokat. Megérkezik a rendőrség isi. Az ittas férfit gyomormosásra viszik, de az onnan — a kijóza/nítás elől — pizsamában, taxival menekül haza. A rendőrök érte mennek, lakásán azonban előbb harcias feleségével kell megküzdeniük, mivel az elsőnek belépő rendőrt pofonnal fogadja. .. A verekedős család fejét hivatalos személy elleni, míg nejét hatóság elleni erőszak és könnyű testi sértés miatt jelentették fel az eset sértettjei. (varga) INflPILflPI Főszerkesztő: DLUSZTUS IMRE Főszerkesztő-helyettes: SANDI ISTVÁN Olvasó- és tervezőszerkesztő: TANDI LAJOS Rovatvezetők: PÁLFY KATALIN (város), BECSEI PÉTER (városkornyék), ÚJSZÁSZI ILONA (társadalom), RAKAI GÁBOR (gazdaság), MÁROK TAMÁS (kultúra). GYÜRKI ERNÓ (sport), NAGY LÁSZLÓ (fotó) KIADJA: a Délmagyarország Könyv-és Lapkiadó Kftv Felelős kiadó: CHRISTLAN THEODOSE és DLLSZTUS IMRE Ügvvezető igazgató: KlSPÁL ANTAL Reklámfőnök: BELLAVICS ISTVÁN Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. Telefon: 24-633'; titkárság: 13-710; olvasószolgálat: 12-825; városkörnyéki rovat: 12-847; sportrovat: 13-529; hirdetésfelvétel: 12-836; ügyvitel: 13-130. Telex: 82-282. Telefax: 13-130, 13-529. A lapot a Szegedi Nyomda állítja elő, 6720 Szeged, Feketesas u. 28. Igazgató: Molnár Tibor. Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Igazgató: Gyimesiné dr. F.tsedv Sarolta. Előfizethető a postahivataloknál és a kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN Ü13.V025X