Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-08 / 33. szám
6 t Sport 1991. február 8., péntek // Pusziért" edzősködnek Giricz és Farkas vállalta — Lele valamint Szabó nem Továbbra is hatalmas a nyüzsgés a Tisza Volán SC NB l-es férfi késilabdacsapata körül. Barabás edző távozása után Kővári Árpád megbízott elnök régi volános játékosokat győzött meg. hogy segítsenek a bajnokság végéig. Mindannyian nagy egyéniségei voltak a magyar, a szegedi kézilabdának. .Szabó „Sonka" egyértelműen kijelentette. nincs edzői ambíciója, egyelőre Soltvadkerten lejátssza a hátralévő mérkőzéseit, de ideje nagy részében autóeladással foglalkozó kft.-jébcn dolgozik. Lele Ambrus úgy nyilatkozott Kővári Árpádnak, hogy ha kell, néhanéha szívesen segít, de nem állandó jelleggel. Farkas József, akit kézilabdás-bcrkekben csak „Cinga" néven emlegetnek. viszont vállalta, hogy Giriez Sándorral együtt megpróbálja kihúzni a kátyúból a Volán szekerét. Az elképzelt háromfős teamet — amely kettőre redukálódott — az a Giricz Sándor vezeti, aki tíz évig játszott a Volánban, majd két és fél évet edzősködött a Délép NB l-es csapatánál. — Ismerem a játékosokat egészen kicsi koruk óta, de mégis drukk van bennem. A feladat ismert, elmozdítani a csapatot a kieső zónából. Szóval, ismerem a játékosok mentalitását, tudom, mire képesek, ezért is vállaltam az egészet. Arra viszont csak napok után tudok válaszolni, hogy mennyire van a csapat a „gödör"'alján — Gondolom, a játékosok fogadkoznak. — Hát ez igy szokott lenni. ígéretet kaptam tőlük, miszerint mindent megtesznek azért, hogy újra elnyerjék a közönség szimpátiáját. Ehhez én maximálisan próbálok segítséget nyújtani, de elsősorban minden rajtuk múlik. Röviden: becsületes munkát kell végeznünk. A fegyelmezetlenkedést pedig nem tűröm. — Az anyagi háttér biztosított? — Az elnök azt mondta, ha rendszeresen, jól dolgoznak a fiúk és a mérkőzéseken hozzák a győzelmeket, akkor a prémium sem marad el. Remélem, mindenki keresni akar! — És ön? Talán feladta benzinkutas állását egy bizonytalan edzői posztért? — Azt megtartom és rendesen dolgozok. Tudja, a közelmúltban annyi pofont kaptam a patronáló vállalati vezetőktől, hogy ilyenbe még egyszer nem megyek bele. A szabadidőmet áldozom a sporttá, és ha tudni akarja, az anyagiakról az elnökkel még nem is beszéltünk ... Giricz Sándor segítője, Farkas József nem régen tért haza Izraelből, ahol két és fél évet töltött el játékosként. — Nyilvánvaló, hogy miért jöttem haza. Bár Izraelben a háború miatt nincs akkora pánik, mint Magyarországon. A szerződésem június vécéig szól. így a hazajövetelem biztosan sokba kerül majd, hiszen egyoldalúan megszegtem a szerződést. — Cingát mindenki úgy ismeri, mint kiváló kapust. Edzőként viszont még nem sokat hallatott magáról. — Amikor itthon voltam, akkor a textiles ifista lányokkal foglalkoztam és Izraelben is edzősködtem az utnápótlásnál. — Miért vállalta a Volánnál az edzősködést? — Talán még nem elcsépelt szó a klubhüség — emiatt. Segíteni szeretnék. — ön is társadalmi munkában segédkezik? — Tulajdonképpen igen. — Akkor miből él? — Az Izraelben összegyűjtött pénzem egy ideig elegendő lesz. No meg alkalmazott matematikus a szakmám, s most besegítek egy kft.-nek. A Volánnál tehát új a felállás, hogy mennyire válik be, azt a következő bajnoki meccsek döntik el. Mindenesetre reméljük, sikeres lesz a váltás. Cs. G. L. Mennyi kerül az üres kasszába? Sportegyesületi költségvetési körkép Állaadó S. O. S.-jelzések jönnek a magyar sportéletből, már megszokottá válik, hogy sportkörök, csapatok jelentik be megszűnésüket. Ez alól még a nagy klubok •em kivételek. Szegeden sem rózsás a helyzet. Ez derül ki az alábbi összeállításunkból, amelyben sportegyesületi vezetők szólnak gazdasági helyzetükről. Cziffra Lászióné, a Szeged SC gazdasági vezetője: — Se pénz, se ígéret! Így foglalhatnám össze a pénzÜgyi helyzetünket. Az már biztos, hogy a megyei támogatásról le kell mondanunk. Ez pedig 7 millió 320 ezerrel csökkenti a bevételünket A városi önkormányzat is támogatott bennünket. Hogy a jövőben számíthatunk-e erre a pénzre7 — nem tudjuk. Mindesetre azt már közölték velünk, hogy az uszoda használatáért nem kell fizetnünk. A bázisvállalato knál még nem készülitek el a mérlegek, így senki sem nyilatkozik támogatás ügyben. 'A számlánkra még pénz nem érkezett. Tehát most a nullán állunk . . . Halász Antal, a Szegedi VSE ügyvezető elnöke: — A három bevételi forrásból egyetlen a biztos, ez pedig bázisunk támogatása. A MÁV a tavalyi kondíciót (a 9-10 millió forintot) biztosítja. öt-hat millió forint saját bevételt tervezünk, amelynek megvalósítása sok, egyéb körülménytől is függ. Végül a harmadik az önkormányzati támogatás, ami teljesen bizonytalanná „ vált. Annyit költünk. amennyit kereteink engednek. Szakosztályokat nem szüntetünk meg! Nyári Sándor, a Szegedi Építők megbízott ügyvezető igazgatója: — Az egyesületünk szponzorai fél évvel ezelőtt elengedték a tekeszakosztályunk kezét, s ezzel csak meghoszszabbítani tudták a klub életét. Ügy tűnik, megmenteni nagyon nehéz lesz. Ismert, hogy a bázisunk, a Délép milyen bajban van. igy csak a pályahasznositásból befolyt összeget tudja adni. Most közölték, hogy egy fHlérre sem számíthatunk az idén! Nagyon vártuk a Délep—ÍSonnifero szerződésből származó 6-7 millió forintot, de sajnos, ez sem lett meg. igy az erre felvett 2,5 millió forint hitelünket sem tudjuk viszszafüzetni. Félek, hogy a társadalombiztosítást nem fizető egyesületek toplistájára is felkerülünk. Egyre kilátástalanabb a helyzetünk ... Fáger Béláné, az Olajbányász SE gazdasági vezetője: — A megtakarításainkból, a vállalkozásunkból és a támogatóktól kapott pénzek bői gazdálkodunk. Ezt az évet — ha nehezen is —, kihuzzuk. Szerintem az év első fele választóvíz lesz. Nagyon szűk kerettel dal gozJxatung. de nagy-nagy takarékossággal talán nem csorbul az egyesület sport élete. Sallai János, a Móraváro si Kinizsi elnöke: — Költségvetésünk még nincs, de tájékozódásom szerint ugyanannyi pénzből gazdálkodhatunk, mint tavaly. Ez pedig azt jelenti, hogy a négy szakosztályunk nem kényszerül nélkülözésre az idén sem. Tóth Mihály István, a Dorozsmai Egységes Sportkör elnökhelyettese: — Eddig sem dúskáltunk a pénzben, de ezután még — a szponzoraink anyagi helyzete miatt — ennyi sem lesz. Azt tudjuk, hogy a Tornádótól az idén 'már nem kapjuk meg buszt. Szegényen. szerényen, ugyanakkor bizako dóan élünk. Továbbra is amatőr alapin szeretnénk az NB III-as tagságunkat meghossza bb i tan i. Folytathatnánk a sort a Secotex Szegedi Textilművek SE-vei, a Tisza Volán SC-vel, a Szegedi Dózsával vagy kisebb sportkörökkel de csak a szót szaporitanánk ugyanis egyre bizonytalanabb, egyre kilátástalanabb Szeged és koniye kének sportja. Süli Jótsef Lékelik a horgászvizeket A tartós hideg hatására valamennyi álló horgászvíz (bányagödör, holtág, tó) t>e>fagyott. Elérkezett az ideje, hogy — a halak megmentéséért — nekilássanak a vízterületek lékelésének. A Szegedi Hermán Ottó HE a hét végén kívánja elvégezni e munkálatot, ezért kéri, a horgászok minél nagyobb számban jelenjenek meg az alábbi gyülekezőhelyeken. Szombaton a Keramiton. Tejesen, Gumison lesz lékelés, találkozás reggel 8 órakor a Bajai úti lejárónál. Vasárnap a Fehér-parton és a Szilváson vágnak lékeket gyülekezés ugyancsak reggel 8 órakor a szilvási lejárónál. Többször is szóvá tettük, az emiitett vizeken tilos és életveszélyes korcsolyázni, szánkózni! Most ismét felhívjuk e téli sportok kedvelőinek figyelmét: a horgászterületeken ne próbálkozzanak kedvenc időtöltésükkel! Előkészületi mérkőzésen Szeged SC-KSC 2-t (1-0) Szeged, Tisza-parti stadion edzőpálya, 100 néző. Vezette: Barna L. (Köböl, Serfőző). Szeged SC: Leb oniczky (Tóth) — Hurguly, Bogdán, Mihalache, Szécsényi (Csányi) — Sallai, Arki, Puskás (Kun), Takács J. — Takács Z., Török Zs. Csípős, hideg szél „szánkázott" tegnap délután a Tisza-parti stadionban és környékén, így aztán nem csoda, hogy feltűnően kevesen voltak kíváncsiak az NB l-es csapat előkészületi mérkőzésére. A körülményekhez képest jól előkészített salakos pályán csapott össze az NB Il-es KSC és a szegedi gárda. Az iramra, az akarásra ezúttal sem lehetett panasz, az elgondolások kivitelezésébe viszont olykor hiba csúszott, amiben a havas talaj is közrejátszott. A gyér számú érdeklődő közmegelégedésére a Belgiumból hazatért Kun Lajos ezúttal is „pengézett", gólt rúgott. A tavasa bajnokikon szívesen tapsolnánk hasonló megoldásoknak... A gólokon Takács Z., Kun, illetve Kiss F. (11-esböl volt eredményes) osztozott. A találkozó végén Zádori Gyula, a szakosztály vezetője elmondta, az aradiak telefonon jelezték, biztos jönnek, tehát nem lesz akadálya, hogy szombaton, délelőtt fél 11 órakor a Tiszaparti stadionban megmérkőzzön a két csapat. A jövő heti programot ismertetve megjegyezte, kedden, szerdán és csütörtökön vagy pénteken Jugoszláviában játszanak, mégpedig oly formában, hogy a meccsek után — költségeket kímélendő — mindig visszautaznak Szegedre. Ma 17 órakor: kosárlabda MK-mérkőzés Előny a visszavágóra A kosárlabda Magyar Kupa küzdelemsorozatában a férficsapatok a legjobb 16 közé jutásért játszanak. Az oda-vissza alapon zajló összecsapások első mérkőzése szerdán lezajlott. A Szeged SC gárdája Kecskeméten szerepelt ahol biztosan nyert. A vendégek végig kezükben tartották a játék irányítását, olykor nagy különbséggel vezettek, igv a cseréknek is lehetőségük volt a bizonyításra. KSC—SZEGED SC 82-95 (39-46) Férfimérkőzés, Kecskemét. 100 néző. Vezette: Parádi. Várhalmi. Szeged SC: WALKE (29 3), Parády (—). Veress (10), GUÓTH A. (15 9), JÁHNI (17 9). Csere: Dokmanovics (12). Kozma (—), Simon (2). Thuma (—). Edző: Guóth Iván. A visszavágót ma délután 5 órától játsszák az újszegedi Sportcsarnokban. Sportműsor Kosárlabda: Ma*var Kupa. Férfiak: Szagod SC—KSC, újszeged: Sportcsarnok, ri. SZOMBAT Atlétika: Megyei gyermek és serdülő B korcsoportos terembajnokság, újszege-di Sportcsarnok, 9. Kézilabda: Teremkézilabda Kupa, újszeged: Sportcsarnok, 13. Teke: NB I. Férfiak: Szegedi Postás—Cegléd: Közgép. Postáscsarnok. 9. Nők: szegedi Postás— ZTE. Postás-csarnok. 13. Labdarúgás: Előkészületi mérkőzés: Szeged SC—Struntrul Arad. Felső Tisza oarti stadion edzőpályája. 10.30. Teremlabdarúgó-torna 4 csapat (Szegedi Városa Rendőrkapitányság. Csongrád Megyei Rendőr-főkapitánysag. Szeesd város önkormányzat I. és II.) részvételével. városi rendőrség Párizsi körúti tömítenem. 13 óra 30. VASÁRNAP Kézilabda: Teremkézilabda Kupa, újszeged! Sportcsarnok. 13 Szabálytervezet az átigazolásról A. Magyar Labdarúgó Szövetség székházában csütörtökön munkaértekezletet tartottak, amelynek egyetlen napirendi pontja az átigazolási szabályzat megújítása volt. A tanácskozáson részt vett Góliás Róbert, az MLSZ átigazolási bizottságának vezetője, az NB Il-es és az amatör liga. valamint a Hivatásos Labdarúgók Kamarájának a képviselője. Az átigazolási javaslatokat tartalmazó húszoldalas írásbeli anyagot hamarosan átdolgozzák, s egy rövidített változatban teszik közzé. A tanácskozáson részt vevők célja, hogy pontos, .'egyértelműen értelmezhető rendelkezéseket fogalmazzanak meg, s összeállítanak egy útasítási mellékletet is, amely a kluboknak jelenthet útmutatót átigazolási ügyekben. A csütörtöki megbeszélésen nem volt jelen az NB l-es liga képviselője, mivel az élvonalbeli csapatok vezetői saját, önálló javaslatot juttatnak el a közeljövőben az MLSZ-hez. A szabály tervezet legvitatottabb pontja az volt. miként lehet összhangba hozni a magasabb rendű jogszabályokat a tervezett módosításokkal. A Szeged SC-nél Vezetőség már van — a pénzre még várni kell... A leendő elnök március elsejéig pályázhat Megtartotta első ülését a Szeged SC új, a szakosztályok által jelölt és delegált tagokból alakult elnöksége. A témabőség zavarával küzdő eseményen történtekrőL Apró László megbízott sportigazgató tájékoztatott. Elmondta, a leendő, főfoglalkozású elnök személyéről pályázat utján döntenek (március elseje a beadási határidő). A beérkezett jelentkezéseket a Kánitz Zoltán, Szoboszlai Péter és Vörös Pál alkotta bizottság szelektálja, a megfelelőket — elbírálás végett — az elnökség elé terjeszti. Feltétel a sportszakmai és felsőfokú végzettség, jártasság a gazdasági életben, vezetői gyakorlat és nyelvtudás sem hátrány. Sarkalatos pont valamenynyi klub, így a szegedi egyesület életében js a szervezeti és működési szabályzat. Kimunkálását a szakosztályokban kell elkezdeni, s miután ott elkészültek vele, azok összevetése után kap majd végső formát, ami a klub egészére nézve ' érvényes, meghatározó lesz. Terítékre került a TESZT Klub ügye is, kiválási óhajának nem állítottak gátat, így a jövőben önállóan működhet. Szóba került a vállalkozási igazgatóság ténykedése. Ismeretes, a megyei főügyészség felhívta az egyesület korábbi vezetésének figyelmét, mielőbb intézkedjen a gazdasági tevékenység jelenlegi felépítésének megváltoztatásáról. Arról, hogy miként működjön a jövőben, december 31-éig kell dönteni, átszervezésével vezetőjét, dr. Kónya Sándort bízták meg. Neuralgikus pontja volt az eseménynek a költségvetés megtárgyalása. A testület kérte, a szakosztályok február végéig mérjék föl, menynyi pénzre van szükségük a működési (!) kiadásokra. Ehhez kapcsolódik az az elhatározás is, hogy ezentúl nem lesznek „központilag" kiadott bérletek, tiszteletjegyek ! Valamennyi szakosztály önállóan rendezi eseményeit, szabja meg belépői árát, illetve ad ki tiszteletjegyet és bérletet. Fonák a helyzet az egyesület Tisza-parti stadionját és munkacsarnokát illetően. A legújabb rendeletek értelmében a terület a helyi önkormányzat tulajdona, ám a kezelői jog az egyesületé! Fenntartása évi 9 millió forintot emészt föl, az idén ebből 2 milliót a Dégáz Vállalat még magára vállal, de hogy a hiányzó 7 milliót honnan teremtik elő — talány . . . Megnyugtatóan rendeződött a vállalkozás 10 millió forintra tervezett nyereségének elosztása: 80 százaléka a labdarúgó-szakosztályé a 20 százalékon pedig a többi szakosztály osztozik. Ha több lesz a nyereség, felosztásáról az elnökség dönt. Vezetősége tehát már van a klubnak, a működéshez elengedhetetlenül szükséges pénzre — ahogyan hallottuk — még várni kell... Gy E,