Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)
1991-02-06 / 31. szám
1991. február 6„ szerda Gócok 3 Mennyi a kár, ha „annyi"? Rendszeresen olvasom a baleseti híradásokban, mekkora anyagi kár keletkezett egy-egy ütközésnél. Természetesen a fő kérdés mindig az: ember sérült-e. avagy sem, utána pedig a kárnagyság is fontos információ. Néhány napja, az autók árának drasztikus emelése óta az is fölmerül: vajon új, vagy régi áron számítják a kárt az intézkedök? A kérdéssel Odry László századost, a megyei rendőr-főkapitányság közrendvédelmi és közlekedési osztályának vezetőjét kerestük meg. — Előbb tisztázzunk egy kérdést, amivel kapcsolatban gyakoriak a félreértések. Régebben az volt a rend, hogy ha 15 ezer forintot meghaladó a kár egy ütközés során, akkor rendőri intézkedést kell kérni. Ma ez már nem így van. Ha személyi sérülés nincs, s a felek meg tudnak egyezni a felelősség kérdésében, akkor lerendezhetik a dolgot egymás között, akármekkora is a kár járműveikben. , — Ha mégis szükség van rendőri intézkedésre. akár azért, mert megsérült valaki, akár azért, mert az emberek úgy vannak vele még egyszerűbb esetben is, hogy „az a biztos, ha itt a biztos", nos, ez esetben mi alapján állapítja meg a rendőr a kár nagyságát? — Nyilván megkérdezi a gépjármű tulajdonosát, gvakran a másik felet is: menynyire becsülik a kárt, ezt veti egybe a saját tapasztalatával, és így kalkulál egy összeget. amit aztán beír a napi jelentésébe. — A saját tapasztalat mennyiben tart lépést a napi árakkal, gondolok itt a gyakran háromszoros különbséget jelentő autóáremelésekre. A rendőrség ilyenkor tart egy tájékoztatót a helyszínelőknek, mondván: mától egy Trabant „orraesése" nem 30, hanem 90 ezres kár? — Nincs sem oktatás, sem tájékoztatás, már csak azért sem, mert jogi szempontból nincs jelentősége a kármegállapításnak. Továbbra is á rendőrre, a rendőr adatgyűj. tésére van bízva, mii állapít meg. De biztos vagyok benne, az, a járőrünk, aki napi 5-10 esetben helyszínel, nagyjából tisztában van az árak alakulásával. — A kárösszeg nagyságának van-e jelentősége a rendőrség szempontjából? — Nincs. Mint már mondtam, a mi szempontunkból az a döntő, hogy személyi sérülés történt-e? — S ha már intézkedik a rendőr, az esetleges szabálysértés miatti büntetésben van-e szerepe annak, hogy a vétkes tízezer, netán egymillió forint kárt okozott? — Nincs. — Akkor ezek után az a kérdés marad: mi a lényege ennek a némileg hasraütésszerű kármegállapításnak, egyáltalán: szükség van-e rá, ha ez — főként a mai árváltozások mellett — ennyire bizonytalan információ? — Valami támpontot azért mégis ad annak, aki csak adminisztrál iá, papíron ta. pasztalja a történteket: mekkora volt az a karambol. Másrészt ez egy régi megszokás is berögzöttség a jegyzőkönyvezésben. Elsó pont: személyi sérülés, második pont: anvagí kár. B. T. Feltételes módban Betegek - két pólus között — Milyen átalakítások varhatók a betegellátás egyik pólusán, az alapellátás területén? — Az első és legfontosabb változás: az alapellátás teljes anyagi függetlenségének megteremtése. Ez azt jelenti, hogy az eddigi gyakorlattal szemben gazdaságilag önállóvá válnak, elszakadnak a kórháztól, pontosabban a kórház-rendelőintézet eleddig összevont gazdasági szervezetétől. A tervek szerint a jövőben az alapellátásban dolgozók maguk döntenek arról, hogy a számukra biztosított pénzből hogyan oldják meg saját területük működését, fenntartását. — Mi a biztosíték arra, hogy az új rendszerben több jut majd a körzeti orvoslásra? — Erre rincs biztosíték. A tervek szerint az alapellátás finanszírozását az önkormányzatokra hárítják. — Tehát a városnak kell előteremteni azt az évi 50-60 millió forintot, amennyibe a körzeti orvosi ellátás kerül. — Ennyit nem tud a város vezetése biztosítani, még akkor sem. ha újabb helyj adókkal sújtaná a lakosságot. A tervezetben azonban nincs szó arról, hogy az önkormányzatok legalább valamennyi támogatást kapnak-e a központi alapból, az alapellátást finanszírozandó. Egyelőre még a társadalombiztosítás fedezi a költségeket, de hogy később biztosítja-e legalább a működés egy részét, még kérdés. — Érthetetlen, miért az önkormányzatoknak kellene ezt finanszírozni, amikor a lakosság fizeti a társadalombiztosítási járulékot. Mire fordítják ezt a pénzt, ha nem az egészségügy költségeinek fedezésére. Az ön szavaiból arra következtetek, hogy a TB kivonul az alapellátásból. Nem fárasztom az olvasót a hetvenes évek elején kitalált egészségügyi integráció mikéntjének ismertetésével. Már csak azért sem, mert az alapellátás — azaz a körzeti orvosi ellátás —, a rendelőintézetek és a kórházak egymáshoz integrálása, mamutintézménnyé egyesítése — enyhén szólva — nem váltotta be a hozzáfűzött reményeket. Magyarán: a gyakorlatban sohasem működött tökéletesen. Egyelőre még csak rendelettervezet körvonalazza az integráció megszüntetését, s az úgynevezett kétpólusú — járó-, illetve fekvőbeteg-ellátás megszervezését, ezért csak elképzelésekről beszélhetett dr. Csergő Tibor főorvos, a városi önkormányzat egészségügyi osztályának vezetője. TOEFL (amerikai típusú angol nyelvvizsgára) és a CAMBREDGE-i (nemzetközileg elfogadott) nyelvvizsgára felkészítő intenzív tanfolyam indul februárban a TIT szervezésében, 72 órában. Tandíj: 7000 Ft Jelentkezés: február 5-18-áig, a délelőtti órákban. Kárász u.1L (3. szoba) TeL: 21-090. — Én nem tudok mást mondani, mint ami a rendelettervezetben olvasható. E szerint a városi önkormányzatoknak kell gondoskodnia az alapellátásról. Ezt nemigen lehet másképpen értelmezni, minthogy az önkormányzat biztosítja az alapellátás anyagi feltételeit. — S a másik pólus? A kórházak működését ki biztosítja? — A kórházak fejlesztése, bővítése, műszerellátása az önkormányzatok feladata lesz. Az üzemelés költségeit, és a béreket a társadalombiztosítás fedezi. — Ha ekkora anyagi teher sújtja majd az önkormányzatokat — legalábbis a tervek szerint —, akkor miért nem maradhat a megyeben a társadalombiztosítási járulék nem kevés összege? — Erre is csak tervek, elképzelések vannak — Akkor ismét oda lyukadunk ki, ahová rendszerint, ha egészségügyi szakemberekkel beszélgetek: a TB reformja nélkül nem lesz, nem lehet egészségügyi reform. — Nem tudok mást mondani, csak megerősíthetem ezt. — Innentől — az anyagi fedezetek, biztosítékok tisztázatlansága okán — csak feltételes módban beszélgethetünk. Milyen előnye lenne az alapellátás önállóvá válásából a betegeknek? — Megváltozna az alapellátás orvosainak, a körzeti orvosoknak tevékenységi köre. Lényegesen több feladatot látnának el, mint eddig. A körzeti orvosi rendelőkben kell majd elvégezniük az alapvizsgálatokat, a labor és diagnosztikai vizsgálatokat. Ezzel egyszer, s mindenkorra befejeződne a betegek ide-oda küldözgetése, a napokig tartó vizsgálatra várakozás. A körzeti orvos feladata lesz a családorvoslás. Ebben a „szerepében" orvosolhatja a szociális gondokat is, hiszen ő ismeri-ismerljeti legjobban egyes család problémáit. — Az alapellátás majdani szakmai-technikai fejlesztése milyen új munkamegosztást eredményezne? — A cél, hogy a beteget lehetőleg járóbetegként kell , kivizsgálni és — lehetőleg — otthonában gyógykezelni. Igv a kórházba már csak azok kerülnének, akiknél nem lehet elvégezni bizonyos vizsgálatokat a körzeti rendelőben. Szakmailag nagy terhet ró ez a körzeti orvosra, hiszen nem küldhet beteget fekvőbeteg-intézménybe. ha diagnosztikai vizsgálatait maga is képes rendelőjében elvégezni. A kórházak így mentesülnének a hosszú ideig tartó kivizsgálásoktól, és elérhető lenne, hogy csupán néhány napot vegyen igénybe a diagnózis felállítása — Ahhoz, hogy a körzeti orvos meg tudjon felelni mindennek, diagnosztikus műszerekre van szükség és fizetésemelés sem árt. — Természetes, hogy szakmai elvárásokat csak akkor lehet szabni, amikor teljesítésükhöz megteremtjük a tárgyi feltételeket. így a diagnosztikus műszereket, laboratóriumi eszközöket, anyagokat. Ez igen nagy beruházást igényel. A bérekről? Nem mondok sem újat, sem meglepőt: béremelésre egyelőre nem kerülhet sor. Ezért is fordultunk egyik országgyűlési képviselőnkhöz, akit adócsökkentési javaslatunk parlamentbeli tolmácsolására kértünk. Ha a körzeti orvosok évente legalább 150 ezer forintot leírhatnának — autóamortizáció, benzinköltség, továbbképzés, szakmai folyóiratok címén — adóalapjukból, akkor, ha egy morzsányit is, de anyagilag segítünk rajtuk. Persze ez is csak javaslat, terv, elképzelés éppúgy, mint mindaz, amiről beszélgettünk. Kalocsai Katalin Szegény szegediek krónikája Együttérzés, segítőszándék, ötletesség, pénz — mindez együtt kiváló tőke ahhoz, hogy valaki a szegények istápolójaként lépjen föl. hogy humán szolgáltatást végző vállalkozásba kezdjen. Hogy az illető — informátoraim, majd saját bevallása szerint — korábbi éveiben merőben más pályán mozgott? Tekintsünk el ettől, borítsunk fátylat a múltra. Annál is inkább, mert üzenetet kaptam: ne írjak erről. Aztán egy levelet, amelyben egyebek közt ez áll: mellőzze olyan tartalmú újságcikknek a megírását, amely az előéletemmel lenne kapcsolatos". Erről hallgatok hát, tiszteletben tartva Huszár úr személyiségi jogalt. És természetesen nemes, általam oly igen méltányolt szándékát, amelyről így vall: a ruhagyár konyhájában is azért szerveztem meg az idős emberek, rászorultak, hajléktalanok rendkívül kedvezményes étkeztetését, hogy humanitárius okokból segítsek embertársaimon". Szólt a nóta, állt a bál Beindult a humanitárius gépezet, amelyet, úgy tűnik igen érző szív működtet. A racionális hajtóerőről azonban a Gondoskodás alapítvány kuratóriumának jogi végzettségű tagja tájékoztatott. A Gondoskodás ailapitvány ügyvezetője augusztus 30-án levelet írt Zám Mária államtitkárnak, amelyben jelezte: Huszár Imre vállalkozó fölajánl 3 millió forintot egy népkonyha működtetéséhez, de szükségük lenne ehhez egy épületre. Az akkori államtitkár válasza: a népkonyha fölállítását szükségesnek tartja, de kéri, tegyék konkrétabbá javaslatukat. Szeptember 17-én újabb levél ment Szegedről: az alapítvány 1 millió 700 ezer forintot kért 300 ember évi étkeztetésének támogatására, s ugyanennyit ajánlott föl Huszár Imre. Közben gondolt egyet. «s a Hypó nevében — bizonyára bízva az állami támogatásban — október 1jén bérbe vette a negyedévenkent fizetendő, évi 2 millióért a ruhagyár konyháját. Néhány héttel később meghívót kaptam a nyugdíjasok szüreti báljára, a Huszár-étterembe. „A megnyíló olcsó konyha első nagy rendezvénye azoknak szól, akikért létrejött. Három-négyszáz nyugdíjas fog szórakozni ma este virradatig. Három zenekar fogja szolgálni az igényeket... Szeretnénk, ha ez a kezdeményezés, ez a nemes cél, hogy minden rászoruló megkaphasson olcsón napi egy tál meleg ételt, elfogadottá válna, és tudnának róla az emberek ..." Volt hát heje-huja, dínom-dánom, de nem az alapítvány húzatta a nótát. Asztalánál szegények és miniszterek November l-jén megkezdődött az ingyenes étkeztetés is a ruhagyár konyháján. A Gondoskodás alapítvány, — amelynek tízezer forinttal egyik alapító tagja, s akkor még kuratóriumi tagja a Hypós Huszár Imre —, elhatározta, hogy saját pénzéből ott étkezteti a szegényeket is. A Mentái Családsegítő Szolgálat ellátta, vállalta a szervezési munkát, az ügyintézést, végezte az elszámolásokat. Fölvette a kapcsolatot a rökusi gondozási központtal, az ideggondozóval, a rókusi plébániával, a Vöröskereszttel, a mozgássérültek egyesületével, a Menedékhely alapítvánnyal, a Szociális Munkások Egyesületével, hogy az általuk ismert, segítségre szoruló embereknek fölkínálják ezt a lehetőséget. Amint a MenjáJ képviselőjétől megtudtam: úgy határoztak. hogy u jelentkezők az Eszperantó utca 1. szám al^tt vehetik át a lepecsételt, az előfizetőkétől semmiben sem különböző ebédjegy tömböket, betartva a bizonylati fegyelem szabályait. Ezek a kis pénzű emberek pedig úgy állhatnak be az ebédre várók sorába, hogy emberi méltóságukon nem esik csorba. A konyhai elszámoláskor azonban — vallotta be hatszemközt Huszár Imre — 570 ezer forint hiánya mutatkozott. A nyilvántartás szerint azonban addig csak tizenöten ebédeltek, azaz 388 adagot fogyasztottak el a Gondoskodás alapítvány számlájára, november 15etől. Éhnek ellenére később Huszár Imre 150 ezer forint átutalását kérte, bizonylatok nélkül. Amikor ezt megtagadták tőle, miheztartás végett tudatta velük a vállalkozó: Pesten jártakor mely miniszterekkel ebédelt együtt. A Mentálosoknak erről nem, arról viszont volt tudomásuk, hogy (Huszár Imre ebédjegyeket adott át a rókusi plébánosnak, a szegényeken segítendő, ám a saját szakállára, az elszámoláskor szükséges bizonylatok nélkül. Intézkedett, tárgyalt, az alapítvány nevében, de a háta mögött. Decembertben kapára jött egy augusztusban megjelent határozat, amely kimondta: alapító tag nem lehet egyszersmind kuratóriumi tag. Huszár Imre és társnője ekkor — felkérésre — lemondott a kuratóriumi tagságról. Vagy 5 vagy senki Az ügyvezető a jogi szakértővel — kérésre — megjelent egy nap a minisztériumban, ám csodák csodája: ismét ott ült Huszár Imre és szociálpolitikában járatos társnője is. Kiderült, az előadó elvárja, hogy a pénzt, amelyről még csak tárgyaltak, közvetlenül átadják Huszár Imrééknek, azaz a Hyponak. (Jóllehet, akkor már úton volt 3 havi támogatásként 150 ezer forint az alapítványnak címezve, amiről a tárgyaló felek mit sem tudtak). A jogász és az ügyvezető mi mást tehetett: fogta a kalapját. Ezután azonban mélyen elgondolkoztak azon: fizetni akikor szokás, ha a két fél között szerződős köttetett. Ennek ellenére határozták el. nem zárkóznak el ettől, ha a kettős szerepet játszó Huszár úr visszamenőleg bizonyítja, hány szegény embert étkeztetett valójában. A minisztériumban maradt tárgyaló felek ezután — valószínű, maguk között — megfogalmazták a szerződés tervezetét, amelyet pecséttel ellátva, aláírással .szentesítve kapott meg a szegedi alapítvány. Megleoődtek a minisztérium bőkezűségén, amikor ezt olvasták : „Az alapítvány egyéb, népkonyhává bővítési, melegedő kialakítási stb. kezdeményezéseiben is felajánljuk támogatásunkat." Nyilván a Hypo üzemeltette éttermet kívánták fejleszteni — közpénzen S hogy mindeközben kinek a főztjét ették a szegények, és mi főtt a ruhagyár konyhájában? Erről saól a krónika következő része Chikán Ágnes CJGAZDAG Boros Béla rajza