Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-04 / 29. szám

Sport 5 Amikor a teremben (majdnem) babér terem Üzlet, játékintelligencia és szerencse... Egész utón Csalni felé, azoit gnn­dolkodani, hogy miért ilyen ritkán rendeznek pici hununkban nemzet­. közi teremlahdarugo-tornat. A mű­holdas adások jós oltáhol a hideg janu­ári éjszakákon irigykedve néztem tsélhetocn töhb tízezer „sorstársam­mal" együtt) a l'aris SG jugoszláv focizscnijél, Szafet Szusicsot, aki a Itercs névre keresztelt sportpalota üdezöld játékterén uralkodott, hol a VI erder Illemen, hol a tuniszi bajnok­csapat „rovására". Európa azon ré­szén ugyanis, ahol a Nap valamivel kesohh nyugszik, mint mifelénk, a tél a futballisták (es a szurkolok) szamara . .nem csupao az erőgyűjtés időszaká­nak számit, hanem a látványos pa­lankdöngetésre alkalmat adó étszak­nak is. Mondom, leginkább a konti­nens azon részén... .Szombaton késó délután rendületlenül gyűrte egymást a békéscsabai sportcsarnok par­kettjén a Gyula és a jugoszláv Kragujevac gárdája, amikor a következő találkozó két részt­vevője. a Békéscsaba és a Sze­ged SC elindult melegíteni — a harmadik emeleti folyosóra. Egy nappal korábban mindkét csapat kiütötte az A-csoport harmadik együtteset, a szovjet Beregszászt, (a Szeged SC 12 —l-es győzelméhez Takács Z. 4. Puskás I 3. Kemenes. Sallai, Apró, Szécsényi és Árki l-l góllal járult hozzá). így en­nek az összecsapásnak már a csoportelsőség, azaz a döntőbe jutás volt a tétje. — Ezt a teremtornát úgy fog­juk fel — mondta a kezdést jelző sípszó elött Szalai István, a szegedi focisták szakvezetője —. mint valamiféle speciális edzéslehetőséget. Bar néhá­nyan. (Bogdán. Takács J.. Ko­vács J.. C'igan) könnyebb sérü­lés. illetve „papírhiány'' miatt nem léphetnek pulyára, nélku­jiijLjk' JfdSznos táffasztálatokat szerezhetünk. A palánkok Kö­• :Otf például nagyon gyorsan ki­deríti. hogv kinek van átlagon 'feluIijüiékintiTltgen ciájú: Az meg elsősorban a gólvo­nal környékét figyelőknek szúrhatott szemet, hogy Takács Zoltán hihetetlenül érzi a ka­put. Pénteken négyszer talált be a beregszásziak hálójába, és — alig 10 percnyi játék után — a Békéscsaba ellen is ö szerezte Takács Zoltán meg a vezetést. Szécsényi milli­méternyi pontosságú beadásá­ból. A hazai környezet, a közel T2Ó0 néző fergeteges buzdítása majd fél óráig kevésnek bizo­nyult az egyenlítéshez, ugyanis Leboniczky. Sallai, Arki és a többi szegedi fiú minden békés­csabai akciót meghiúsított. Az­tán — másodpercekkel a térfél­csere előtt — Csalánosi mégiscsak bekotorta a labdát a bal sarokba... A szünetben dr. Tokaji Fe­renccel, a rendező gyulai Hő­forrás Üdülőszövetkezet veze­tőjével is szót válthattam. — Egyelőre még nem lehet rentábilis ez az üzleti vállalko­zás. de a jöyóben reményeim szerint már nem csak yportsze­retetbál szállunk be atprjta le­bmiyólitásaba. .4; esetleges ha­szonból pedig mindenkeppen jitiíatm szerelnénk a SpohsegeU és a kiscsapatokat, támogató ala­pítvány javára is. A második félidő valamivei paprikásabb hangulatban kez­dődött. mint az elsó. főként a Szegedről Békéscsabára iga­zolt játékosok — Takó. dr. Ko­vács. Major L. — túlzott bizo­nyítási vágyának és idegességé­Szécsényi Gábor nek köszönhetően. A „tüské­zés" mellett dr. Kovács a sze­gedi kaput is „megtalálta", de Takács Z. szinte azonnal vála­szolt. 2 — 2 után a viharsarkiak Miklya csodaszép sarkalásos góljával lőtték be magukat a vasárnapi döntőbe... A mérkőzést végignézte a B csoportba sorolt Bp. Volán edzője. Ebedli Ferenc is. — A Szeged egyenrangú partnere volt a csabaiaknak, bár a Tisza-partiak helyenként csak a védekezéssel törődtek. Hogy mi újság a Volánnál? Anyagi bázisunk és a játékosál­lomány is erősödött az elmúlt két hónapban, de a bennmara­dáshoz alighanem jó adag sze­rencsére is szükségünk lesz,.. Icvnap a harmadik helyért Icjiítsfott ovv/n.apavon a Stéged SC (Széciféliyi (21. Takács í.. kentenev, Bárány. Mi­halachc. Sallai, Árki góljai*alt 8—0-ru verte a Kragijjevácot, min a döntőben a Békéscsaba 8—2-re nyert a Volán ellen. A Hőforrás Kupa végeredménye: 1. Békéscsaba. 2. Bp. Volán, 3. Szeged SC. 4. Kragujevac. 5. Beregsrász. 6. (, villa. A gólkirályi cintet — a békéscsabai Mikivával „társbérletben" — Takács Zoltán szerezte meg 7 góllal. (réthi) A labdarúgó NB I. sorsolása A Volánnal kezd a Szeged SC \r MLSZ-tK.il heltón a/ SB l-cv klu hol, képviselőinek jelenlétében elkészí­tették a bajnoki torüulok tavaszi merkó­7ésetnck időbeosztását A programból az is kitűnik, hogy az A Válogatottak a klubszereplés melleit 'négyszer lépnek pályára címeres mezben Az NB I. tavaszi musora: 16. forduló, március 9„ szombat: Vác) lzzo—Bp Honvéd (az idöpofn egyelőre -ismeretlen. a televíziós közvetítés kezde­teiül függ). Volán EC-Szeged SC. 14.3(1. Békéscsaba —Tatabánva 14.3(1. Veszp­rémi FC-Déhíeccni' VSC 14.30. Va­• ias —MTK-VM 14.30: l'ereneváros-Ú. Dózsa 16.30. Kába ETO-Sintok 16.311. Videoton-Walihant — Pécsi MSC 16.30. E7. forduló, március 16.. szombat: Bp. Honvéd— Videoton. Waltham 15 óra. Debreceni VSC —Békéscsaba 15. Szeged SC—Veszprémi EC 15, Tatabánya — Fe­rencváros 15. Pécsi MSC- Raba ÉTO 15. Siófok-Volán FC 17 Ú Dózsa-Vasas I" március 1". vasárnap: MTk­YM - \ aci Izzó j 1 ura lá. fordulu. március 23.. s/umhal' Volán FC-Péési MSC 15 óra. Váci Iz­zó— \ as.is 15. Fcrchcváros —Debrecent VSC 15 Veszprémi FC-Siófok 15. Békéscsaba —Szeged SC 15. Ü Dózsa­Tatabánya 17.30 Rába ETO-Bp Honved 17.30. Videoton-Waltham- MTK-VM 17.30. ló. fordtik), március 30.. s/omliat. Bp Honvéd — Volán EC 15 óra. Pécsi MSC —Veszprémi EC 15. Vasas —Tata bánya 15. Debreceni VSC —Ú. Dózsa 15. -VáCi Tz/ó.—Videoton-Waltham 15. Sto­.fok-Bélescsaba |7. Szeged SC-Fe­rencváros |7, MTK-VM —Raba ETO 17. 2(1. foriltilií. április 6.. szombat: Békéscsaba-Pécsi MSC 16.30 óra. Fe­rencváros—Siófok 16.30. Veszprémi FC-Bp. Honved 16.3(1. Tatabánya­Debreceni VSC 16 70. Vidcoton-Wall ham —V tv.i- Is öt t . Dózsa—Szeged SC IS .30. Raba FTO-Vact iz/o Is 5ti Apnliy 7. vasárnap: Volán FC — MTK-VM 16 .30 21. fordulo. április 13., s/onihat: Vg sas-Debreceni VSC 14óra, V'aci Izzó­V olan FC 16.30. Bp Honvéd­Békéscsaba 16..3(1. Pécsi MSC —Ferenc­város 16,30. Siótok — Ú. Dózsa 16.30. Szeged SC-Tatabánya Iá..30. MTK­VM-Veszprém FC 18.30, Videoton Waltham-Rába ETO 18.30. 22. forduló, április 20.. szomhal: Békéscsaba-MTK-VM 17 ora. T.nabá­itva —Siófok 17. Debreceni VSC —Szeged SC 17. Ferencváros-Bp. Honved 17. Veszprém FC—Váci Izzó 17. Ú. Dó­zsa — Pécsi MSC ló. Rába ETO-Vasas 19. Április2l.. vasárnap: Volán FC—Vi­-deoton-Walthant 17. 23. forduló, április 27.. szombat: Va­sas—Szeged SC 15 óra. Siótok— Debre­cent VSC 17. Pécsi MSC —Tatabánva 17. Váci Izzó —Békéscsaba 17. Bp. Hon­véd-Ú. Dózsa 17. Raba ETO-Volán FC 19. Videoton-Wallóam —Veszprémi FC ló. MTK-VM —Ferencváros IV. 24. forduló, inájus 4.. szombat: T.itübánva-Bp Honvéd 17 óra Débrc cént VSC — Pécsi MSC 17. t Dó zs.i-MTK-VM P. Békéscsaba-Videó­ton-Waltham I". Veszprémi FC-Rába ETO 17 Ferencváros-V jci Izzó |9. Szeged SC-Siófok IV. Május .5. vasárnap: Volán FC —Vasas 17 25. forduló, május II., szombat: Va­sas-Siófok 17 óra. Pécsi MSC-Szeged SC 17, Volán FC - Veszprém FC 17. Vi­deoton-Waltham—Ferencváros IV. Bp. Honvéd-Debreceni VSC IV Rába ETO-Bckcscsaha IV. Május 12.. vasárnap: MTK-VM—Tatabánya II. Vaet lzzo — Ü. Dózsa 17. 26. forduló, május 18.. s/umhat: Tatabánva —Váci Izztv 17 óta. Veszprém FC —Vasas 17. Békéscsaba-Volán. FC 17, Ú. Dózsa —Videoton-Wattttam 17. Debreceni VSC —M.TK-VM 17. Szeged SC-ltp. Ilofcvéd IV. Siófok-Pécsi MSC IV. Fcrcncvárov— Raba ETO IV. 27. forduló, május 25.. szombat: Va. sas —Pécsi MSf 1" ora. Veszprémi FC — Békéscsaba P. X ideoton-W all­hant —Tatabánva ÍV. Raba ETG-l Dózsa IV. Bp Honvéd-Siófok IV Május 26 vasarnap: MTK-VM-Szrgrd SC 1(1.30óra. Váci Izzó-Debrecent VSC 17. Volán EC -Ferencváros 17 28. forduló, június 1.. szombat tmind 17 orai kerettel): Ó. D.osa-Volán FC Szeged SC-Sáci fzzó, Pécsi MSC-Bp. Honved.'Békéscsaba —Vasas. Ferencvá­ros—Veszprémi FC. Debrecent VSC — Videoton-Wahbam. Tatabá­nya-Rába ETO. Siófok—MTK-VM. 29. forduló, junius 8.. szomhal Imind 17 órai kezdettel): MTK-VM—Pécsi MSC. Váci Izzó—Siófok. Volán FC—Tatabá­nya. Veszprémi FC — U. Dózsa. Békés­csaba—Ferencváros Vidciiton-Wah­ham-Szeged SC. Raba ETO-Debre­ceni VSC*. Vasas—Bp Honvéd.. 30. forduló, június 15., szombat (mind 17 iirai kezdettel): Siiífok — Videoton-Walt­ham. Pécsi MSC —Váci Izzó. Fcrcncvá­ros —Vasas. l). Dózsa —Békéscsaba. Szeged SC —Raba ETO. Tatabanya­Veszprémi FC. Bp. Hoiívcd-MTK-VM. Debreceni VSC-Volán FC. Osztály oró mérkőzések: Június 22.. szombat: NB 1 13 hébe­ren-NB II Keleti csoport 2 helyezett. NB! 14 helyezett—N8 II Neugáti cvo­port 2 helyezett Junius 30.. sasarnap: NB II Keleti csoport 2 helyezeti-NB I 13. helyezett. NB 11 Nyugati csoport 2: helyezett—NB I 14. helyezett. A Magyar Kupa programja: március 2.. szomhal. I óra — mérkőzések a 16 kózé jutásért. Március 6., szerda — I. forduló a nyolc kózc jutásért. Március 20., szerda — 2. fordulo a ihoIc ko/c jutásért Május 8.. s/erda — I forduló a négy kózé jutásért. Május 22.. szerda — 2. forduló a negy köze jutasért. Május 29., szerda - I. forduki a dóntóbc jutasert. Junius 12., szerda — 2. forduló á'döntőbe jutásért. Június 19,, szerda —' dóntft. DVTK-sta­dion. Miskolc. 17ónt. Válogatott mérkőzések: március 27., szerda: Spanyolország — Magyarország. Április 3„ szerda: Ciprus — Magyaror­szág. EB-selcjtezö mérkőzés Április 17.. s'ctda: Magvarop-zág —Szóvjetunk) EB­scicttezó mérkőzés Május 1.. s/erda: Olaszország — Magyarország. EB-seloj­tezö mérkőzés Felvételi tagozatos iskolába A Felsővárosi Általános (Lila) Iskola (Szeged. Gyík u. 5. sz.) február 6-án este fél 6, és 9-én délelőtt 10 órakor — tájé­kozódási jelleggel — alkalmas­sági felmérést végez tornater­mében. Azokat a környékbeli és távolabb lakó gyerekeket várják, akik ősszel lesznek el­sősök, ügyesek, kedvelik a mozgást . Az alsó tagozaton va­lamennyi osztályban minden­nap van testnevelési óra, úszás­oktatás, valamint nyelvtanulási (angol, német, orosz) lehető­ség. Kellő számú gyermek ese­tében felső tagozaton ötödiktől sportági osztályt indítanak. A jelentkezők tornafelszere­lést vigyenek. Teke NB l. Pályacsúcsot gurítottak a Postás-lányok Jól végződött a hétvége a szegcdi tekecsapatoknak, mindkét Postás-gárda nvert. az Építők SE pedig döntetlent ért el. A Postás-lányok Székesfe­hérvárott 2513 fával megdön­tötték az FTC által tartott 2485 fás pályacsúcsot! Eredmények. Székesfehérvári Köfém —Sz. Postás 2:6 (2399:2513). Női mérkőzés. Székesfehérvár. Pontszerzők: Herczegné 449, Mészáros 425, ±11 _ Tompáné 423, Pocsainé 423, Bálintné 417. Bozó435. Ifjúságiak: Székesfehér­vár-Sz. Postás 0:4 (789:853). Pontszerzők: Jenei 432, Hor­váth 421. Szegedi Építők SE-DMTE 4:4 (2466:2407). Női mérkőzés. Szeged. Pontszerzők: Kre­csenszki 440. Vidácsné 419. ill. Kiszely 414, Bányai 413, De­meter 421. Máté 413. Ifjúságiak: Sz. Építők — DMTE 3:1 (769:726). Pont­szerzők: Cziráki 395. ill. Mar­tina 377. Gvőri Richards—Sz. Postás 3:5 " (5037:5102). Férfimér­kózés. Győr. Pontszerzők: Szőke 874, Horváth 868, Bran­csek 865. ill. Rákos 884, Stér 874. Berényi 860. Ifjúságiak: Gvőr —Sz. Postás 3:1 (1573:1572). Pontszerzők: Szőke 801. ill. Veres 800. A tavalyi eredmények alapján A legjobb szegedi atléták A Magyar Atlétikai Szövet­ség a hazai és a külföldi verse­nyek eredményei alapján elké­szítette az elmúlt év legjobb hazai atléták névsorát. A ver­senyszámok első 10 helyezett­jei közé összesen 20 szegedi atléta került. Érdekesség, hogy mind a Szegedi VSE-bőI. s mind a Szeged SC-ból 10-10 versenyző verekedte be magát a legjobbak közé. Továbbá mindkét klubból l-l sportoló vezeti a rangsort: a Szeged SC­ból Szabó Erzsébet 800 méte­ren, míg az SZVSE-ből Dudás Gyula a 20 kilométeres gyalog­lásban rangelső. A „legszorgal­masabb" a vasutas válogatottja VKriyéi Márta volt. aki közép­és Tosszú táéorvnégy számban is a legjobb 10 kőié került... A szegedi atléták helyezései a követ­kezük: Nók: 4181 m: ... 4. Szabó Erzsébet (Szeged SC) 53.17. 800 m: 1. Szabó E. 2:0.3.11. 1500 m: ... 9. Visnvei Márta (SZVSE) 4:22.40. 30(8) m: ..*?. Visnvei M. 9:12.34. 10ezer m: ... 4. Visnvei M 33:24.37. Maratoni futás: 6. Visnvei M. 2:45:53. Távolugrás: .7. Borsos Bernadett (Szeged SC) 601 cm. Diszkoszvetés: ... 4 dr. Kertész Tekla (SZVSE) 54.36 m. Gerelyhajítás: ... 8. Szoboszlainé Domonkos Anna (Szeged SC) 54.62 m. Hétpróba: ... 6. Borsos Bernadett 5084 pont. 7. Szoboszlainé 5(8)4 pont. Férfiak: 2(8) ni: 9. Alexa Szabolcs (Szeeed SC) 21.92 8181 in: ... 5. Sári Zoltán (SZVSE) 1:50.98. ... 8. Kováts Ferenc 1:51.46. 20 km gyaloglás: 1. Dudás Gyula (SZVSE) 1:24:19. orszá­gos csúcs. 50 km gyaloglás: ... 3. Dudás Gvulá (4:02:43). Magasugrás: ... 9. Ju­hász Zsolt (SZVSE) 210 cm. Távolug­rás: 4. Marik Balázs (Szeged SC) 757 cm Súlylökés: .. 2. dr. Ládánvi Zsig­mond (Szeged SC) 17.97 m. 3, Rájnitzer Lajos (Szeged SC) 17..6S m Asztalitenisz Wirth ezüstérmes Nem sikerült feltennie az i-re a pon­tot Wirth Gabriellának az Európa TOP 12 verseny döntójében. A hol­land Mirjam Hooman (leánykori ne­vén Kloppenburg) legyőzése „kemény diónak" bizonyult a 20 éves verseny­zőnő számára. Wirthnek egyébként sem fekszik a holland játékos stílusa, amit bizonyít, hogy a csoportmérkőzé­sek során nem tudott játszmát nyerni ellene. Wirth a fináléban sem tudta megnehezíteni ellenfele dolgát, aki élete első jelentós bajnoki címét sze­rezte meg. Wirlhnek második TOP 12-szerep­lése alkalmából nem sikerült ugyan címét megvédenie, de ezüstérmével újból igazolta, hogy a kontinens köz­vetlen élvonalába tartozik. A másik magyar résztvevő. Bátorfi Csilla rosszabb pontaránnyal nem ke­rült tovább csoportjából, ahol a har­madik helyen végzett. A döntőben: Hooman —Wirth G. 3:0(11.43. 11). A 3. helyért: Vriesekoop —Hra­chöva3:l (17.20.-f9, 12). Alapítvány Béketelep egészségéért Talán nem kell újabb hatvannégy évig várni tornateremre!? Tudom, a Napos úti, vagy más néven Béketelepi /Általá­nos Iskola nem a/ egyetlen a városban, amelyiknek nincs tornaterme. De ez az az intéz­mény, ahol mindent meglesz­nek azért, hogy változtassa­nak a 64 éve fennálló állapo­ton. Az első lépésként alapít­ványt hoztak léfre „Békete­lep egészségéért" néven. A Szegedi Állami Gazdaság, a Zöldért Vállalat, a Móra Tsz és Tóth Pál héketelepi kisipa­ros 75 ezer forintot adott tisz­sze indulásként. Természete­sen várják a további támoga­tók befizetését a Szőregi Ta­karékszövetkezetnél levő 289-98936/412 01326 szám­laszámra. Masa Gézáné igazgatónövel délután két órára beszéltük meg a találkozót tornaterem­ügyben A hirtelen hidegre for­dult időjárás még a gyerekek kedvét is elvette a szabadban való mozgástól, hiszen mind­össze 2-3 sráccal találkoztam az udvaron. Ok aztán nagyon készségesen kalauzoltak el az igazgatói irodába. — Elnézést, hogy nagy sza­vakkal kezdem. de amit most mondok, azt mi nagyon komo­lyan gondoljuk: egészséges, nagyfokú önállósággal és vál­lalkozói szellemmel felruházott szegedi polgárokat akarunk ne­velni tanítványainkból, s c ne­mes cél eléréséhez szükségünk van eev tornateremre is Bemutatkozásnak nem rossz, morfondírozok miköz­ben az igazgatónő néhány szót vált az iskolatitkárral. A szusz­szanásnvi idő után az iskola­épület történetére terelődik a szó. — A tóépulet 1926-ban épült, amelyben 1985-ig volt egy nevelői lakás is. A felszaba­dulás után többször toldozgat­ták az iskolát, a négy tanterem így ugyanennyivel bővült, s az új részben alakítottunk ki egy tornaszobát is. A testnevelést cppen olyan fontos tantárgy­nak tekintjük mint a magyart vagy a matematikát, s szeret­nénk oktatásához a többivel azonos feltételt teremteni. — Talán csak nem testnevelés az egyik szakja, hogy ennyire szívügyének tekinti az egyéb­ként legtöbb igazgatónál má­sodrangúnak tartott tantárgyat? — Nem — mosolyodik el. majd így folytatja: — magyar­ének szakos vagyok. De rá­jöttem. hogy a gyerekek szelle­mét csak akkor lehet igazán pallérozni, ha a mozgásigényü­ket ki tudják elégíteni, s ebben látom a testnevelés óriási szere­pét. Korábban pályázat útján építettünk egy bitumenes kézi­labdapályát. A közelmúltban kaptunk földterületet a Móra Tsz-töl. s azon most alakítunk ki egv labdarúgásra alkalmas küzdőteret, valamint egy te­niszpályát. a napköziseknek pedig játszóparkot építünk Az udvarunk egy kicsit mélyebben fekvő részére pedig a tornater­met álmodtuk meg. -Azt hiszem jól fogalmaz, hiszen ez egyelőre csak álom lehet, hiszen az induló tőke ta­lán a tereprendezésre elegendő. Mégis mi az, amire optimizmu­sukat építik? — Bennünket a Magyar Közlönyben megjelent kis hír villanyozott fel. ami szerint a kormány iskolai tornaterem építésére jelentős összeget kü­lönített el. Aztán a Délmagyar­országban megjelent OTSH el­nökhelyettesi nyilatkozat is megerősítette ezt. Tanítványa­ink szüleit megkerestük ez ügy­ben. Számítunk a béketelc­piek, a volt tanítványaink, s azok támogatására, akiknek szimpatikus a szegedi polgárra vonatkozó programunk. Egyébként évek óta ostromol­juk a helyi művelődési osztályt is a létesítmény ügyében. Sze­retnénk, ha az iskola az egész­séges élet héketelepi központja lenne. A Napos úti iskolában most a testnevelési órán arra ügyel­nek. hogy a gyerekek össze ne törjek magukat: aki egymás után háromszor akarja a buk­fencet megcsinálni az már a falnak ütközik. Reméljük, a béketelepiek tornaterem-építési szándéka nem ütközik falakba!? Süli József

Next

/
Thumbnails
Contents