Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-28 / 50. szám

1991. február 28., csütörtök Gazdaság 3 Nagy László felvétele a „fenék" - és ami fölötte van Gorkij: Éjjeli menedékhelye a Kisszínházban Ha a költészet az örökkévalóság átélésének egyetlen, totális pillanata, úgy a színház e pillanatok percekbe zárásának reménytelen, ám heroikus kísérlete, melyben a megmutatkozó előtt folyvást a megválaszolhatatlan leibnizi kérdés lebeg: miért van a valami, s miért nem inkább a semmi? Még problematikusabb tehát e semminek, vagy a létezés egyfajta vegetációjának az ábrázolása, ahol a „fenéken" ragadt lények a felszín feié törekszenek; a felszín felé. amely talán nem is kínál igazi alternatívát számukra. Vajon valóban reménytelen-e ez a helyzet, vajon e szellemvilágban élők igazán akarják-e a változást hisz egymás közti érzelmeik, viszonyaik halálosan kegyetlenek, de leginkább őszinték, hisz ők inkább hazudnak önmaguknak, mint egymásnak. Felvetődik a kérdés: alternatíva-e a vodkáspohárral szemben az ágyban elkölthető reggeli, ha ez utóbbi a polgári lét nivellálódott közegével jár együtt, a ..rendes emberek" udvarias közömbösségével, mely Sokkal gyilkosabb Vehet, mint az „emberek" rugós kései. Egy biztos: az „embertelen" kizáró ellentéte nem a „rendes ember", hanem egyszerűen csak az emberi, mely utóbbit nyilvánvalóan nem az unatkozó rassentiment világa jelentheti számukra. Ez az alternatíva — s egyáltalán, bármilyen alternatíva — még nyomokban sem fedezhető fel Gorkij Éjjeli menedékhelyében. Senki sem veszi komolyain a kilépési szándékokat e körből, mert bár innen mindenki távozni akar, Csehov alakjaihoz hasonlóan. senki nem tudja, hová és miként. Ez az életérzés már részben a múlté: a csehovi „távozom, de fogalmam sincs hová" akaratot mára egy „maradok, mert távozni nem tudok" életérzés váltotta fel, egyfajta passzivitás, melyben élményünk csak a szorongató várakozás lehet, mert már csak egy Godot, vagy csak egy „Isten menthet meg bennünket" (Heidegger). Talán épp ezek miatt: irgalmatlanul nehéz manapság e mű színre vitele, ezért az operettes szellemi babatápszerek után már a kísérlet maga is értékelendő. Éppen ezek miatt, a színpad innenső részén helyet foglaló . (a magvarban ezt „néző"-nek — vajon miért nem „látó'-nak? — nevezik) ember ebben az esetben „el-néző", mivel meg kell állapítania, hogy az előadásban bár minden a helyén van. valahogy az egész (mint Egész) nem működik. A tár, egy lepusztult színházi tér, elfogadható ötlet, de pusztán egy ötlet, mely a továbbiakban semmiféle konzekvenciával nem jár, sőt a szöveg később inkább „ellene" dolgozik. A játék, a szereplök mozgatása korrekten megoldott, mégsem találja meg azt a ritmusit, melv dinamikát is kölcsönözne neki. A szereplőik — és ezt feltétlenül ki kell emelni —. úgy tűnik, szinte mindent megpróbáltak kihozni magukból ezért néhány igazi színházi pillanatban is részünk lehet. IIven például a Báró (Jakab Tamás) és Szatyin (Kovács Zsolt) ..kettőse" a második felvonásban, még akkor is. ha Jakab Tamás az előadás egészében kissé túl modordsnak is tűnik. S végül az. összképre — beleértve a zenét is — nem lelvet panaszunk; és mégis, az előadás nem működik, közegébe beköltözik a színházi létezés megszűnésének legbiztosabb jele: az unalom. Ennek számos oka. lehet, de három mindenkeppen: a darab, a rendezés éls a játék. A darab — jól tudjuk, hogy többek között ez hozta el Gorkijnak a világsikert — nehezen .szólaltatható meg", s ezen a jótékony húzások sem Isegítenek. Ugyanakkor, ha a fentebb említett paradigmaváltásra figyelemmel, mégis bemutatják, előadásként két dolog segíthet rajta: egy sziporkázóan ötletgazdag rendezés, és az átütő erejű színészi játék. Ez a rendezés, a darab korrekt „lejátszására" vállalkozott, egy reális; vagy pontosabban: naturális teret biztosítva, melyet viszont a játék volt képtelen kitölteni. Megjegyzésre érdemes, hogy bár személy szerint a naturalizmusért egyébként sem rajongok — a köhögés, prüszkölés, vagdalkozás kicsit soknak tűnt, s talán megfontolandó, hogv ezek az elemek csak a naturalizmust erősíthetik, hihetőbbé nem teszik magát a szituációt. E korrekt „lejátszás" tehát a színészi játéknak sem kedvez, bár a színész erőlködik, méglsem képes életet lehelni az előadásba. Mégis, pozitív élménytónt lehet megemlíteni például Janisch Éva (Natasa) helyenként igen érzékenv alakítását. Kővár* Zsolt (Szatyin), Kárpáti Tibor (Klescs és Ragó Iván (Vászka) pontos szerepformálását, valamint Högye Zsuzsát (Kvasnya), aki, bár csak pillanatokra volt ielen, e pillanatok mégis emlékezetessé válhattak. Súlyos következményekkel járt viszont (főleg az első felvonásban) Király Levente (Luka) nagyon fajsúlytalan „ott-léte", mivel ő a központi figura, az egyes alakok közti kapocs, aki új viszonyrendszert villant fel a megjelenésével. Ugyanakkor felettébb vitatható Luka alakjának ez a jóságos apóka, vagy kvázi nyári Mikulás-féle értelmezése. Többek között ennek az eredménye, hogy a második felvonásra úgy tűnik el. hogy valójában jelen sem volt — és ez nem csupán a színész rovására írható. Nincs Ilyen következménye Sinka Károly (Kosztyiljov) na. gvon színtelen szerepformálásának, mivel alakja nem jelent olyasfajta alapot az előadásban, mint Luka személye, s lehet hogy a premier csak egy gyenge estje volt. Nem lehet ezt azonban elmondani Dobos Katiról (Karpovna), mivel itt — legyünk stílusosak — valami szereptévesztésről lehet szó. Azt hiszem. nagyobb visszafogottsággal többet tudna elérni. Végezetül még annyit: nem tudhatom, merre megy tovább ez a darab. /hisz minden előadásnak belső élete van. de úgy tűnik. megvan benne a lehetőség, hogv egy életképes bemutató szülessen belőle. Hangsúlyozom, bemutató., mert a mostanit inkább nem tekinteném ennék, hisz Pepsoához hasonlóan, csak azt -Mondhatom róla: ..tógördült a füegönv. pedig (szinte) nem is tortént semmi " Gyenge Zoltán Ügy tartja a mondás, hogy a szem a lélek tükre. Az üzletek tükrei minden bizonnyal a kirakatok, amelyeket olykor sietve, máskor kellemes hétvégi sétáink során el-elnézegetünk. Magunkban találgatjuk, mit is kellene megvenni a tarka, üveg mögötti forgatagból. A Komplett Ruházati Vállalat gondolt egy nagyot és úgy döntött, segít a váKomplett ötlet Új csillagok a Belvárosban sárlóknak a válogatásban. A belvárasd üzleteik kirakataira az elmúlt napokban valóságos csillageso hullott. A színes fóliacsillagok közepébe — a Computer Dekor segítségével — nap, nap után újabb és újabb ajánlató!^ kerülnek. A vásárlók pedig már messziről felfigyelhetnek arra, mit is. mondanak a csillagok. Az üzletek ugyanis a legfrissebben érkezett, legújabb portékáikat kínálják így, naponta cserélve a feliratot. A hasznos ötlet nyomán bizton mondhatjuk: minden meg van írva a csillagokban. Érdemes figyelni rájuk ..... (x) Új film Saint Tropez-i leánykereskeik Rendezte: Jean Raugeron Főszereplők: Yves Jouffroy. Laurence Savin. Henri Poirler Zene: André Maurani Kép: Gerard Ixiuheau Idáig akárhány erotikus filmet megnéztem, mindig különös érzés kerített hatalmába. De pusztán szakmai okokból. Tudniillik, úgy tűnt ez esetben is, hogy rendezőnk a filmkészítésről és az erotikáról is csak igen halovány fogalmakkal rendelkezik. Bár mentségére szolgáljon, hogy az általa erotikusnak gondolt jeleneteket, mint apró gyöngyöket, megpróbálta felfűzni egy krimitörténet fonalára. Ez akkor szolgálhatna csak igazán mentségül, ha legalább a krimi izgalmas, de ez se jött össze neki. Mélységes sajnálatom. A rendező kis-enciklopédiaszerüen egymás mellé sorakoztatja a különböző szeretkezési pozitúrákat; a többi a kedves néző dolga, mármint az, hogy bedöl-e a testcselnek és képes elhinni. ez az erotika. Ezen kívül meglehetősen durván felborulnak az emberi pszichikum legkézenfekvőbb tulajdonságai is. Nevezetesen abban a jelenetben, mikor a nő segítőtársát a nő szeme láttára lepuffantja egy férfi, aztán elrabolja a nőt. A nő mérhetetlen gyűlöletet érez a férfi iránt, s ennek ellenére a következő filmkockákon igencsak hevesen szeretkeznek az autó motorháztetején. Szóval, arra gondoltam, hogy bizony jó az a film, amelyikbe legalább beleélheti magát az ember és nem akarnak bolondot csinálni belőle. És ha az ösztöneit akarják felcsigázni, legalább azt vegyék figyelembe, hogy egészen más egy ember és egy állat ösztönvilága. P. Sz. Ha 45, akkor évforduló Az évfordulók legtöbbször visszatekintésre késztetnek, még akkor is, ha a múlt sokszor ellentmondásokkal terhesen nehezedik ránk. A Tiszatáj múltjában is akadnak nehezebb időszakok. A folyóirat most ünnepli fennállásának 45. évfordulóját. A Bálint Sándor Művelődési Házban pénteken este 6 órától A negyvenötödik év címmel Tiszatáj-estet rendeznek, melyen az elmúlt másfél évben megielent művekből válogatnak. így Baka István. Bögözi-Kadár János, Csiki László. Eugénia Bogcfíín. Kiss Anna. Kurdi Fehér János, Podmaniczky Szilárd. Sánta Gábor, Simái Mihály, Szepesi Attila írásait Beslin Anita, Tatár AtUláné és Tegzes Miklós előadásában hallhatják. A műsorban közreműködik még dr. Pukánszky Béla gordonkán és Dombiné dr. Kemény Erzsébet zongorán. Az irodalmi műsor után Vörös Lászlóval, a Tiszatáj szerkesztőségi elnökével Annus József főszerkesztővel és Olasz Sándor főszerkesztő, helyettessel beszélgethetnek az érdeklődők. Az est első láncszeme lesz egy Tiszatáj Galéria címet vilselő sorozatnak, melyen ezúttal Imre Lajos grafikai kiállítását nyitják meg a művelődési házban. Házigazda: Kiss Ernő. Könyv a szabadtériről Kézikönyv jelenik meg a szabadtéri játékok történetéről. Ehhez az alkalmat az szolgáltatja, hogy kereken 60 esztendeje, 1931-ben rendeztek először nyári színházi előadásokat a dóm előtt. E téren Klebelsberg Kuno akkori kultuszminiszter, és Hont Ferenc nevét kell megemlítenünk. A teret magát az előző évben, '30-ban avatták föl, s Hevesi Sándor, a Nemzeti Színház akkori igazgatója kapta a megbízást a nyári játékok megszervezésére. Az első bemutató Voinovich Géza Magyar Passió című darabja volt. Ezek után Hevesi arra az álláspontra helyezkedett, hogy a tér nem alkalmas színházi célokra, mert hiányzik az intim kapcsolat a közönség és a színpad között. Az első előadásokat a budapesti Nemzeti „importálta" Szegedre, ők hozták a produkcióikat, s ők vitték el a jegyárbevételt is. Ekkortájt 3232 ülő-, és 500 állóhely volt a nézőtéren, tehát körülbelül a fele, mint most. A készülő kötetben a szerzők felhasználják a szabadtéri történetéről eddig megjelent munkákat. A történeti részt a kezdetektől a háborúig Kovácsné Nagymihály Ágnes, '59-tól napjainkig Nikolényi István írja. A kötet jelentős részét teszi ki az az összeállítás, melyben minden évad összes előadását és azok szereposztásait gyűjtötte össze Polner Zoltán. A kézikönyv a tervek szerint májustól kapható lesz, s egyúttal idei műsorfüzetként is funkcionál, részletes tájékoztatóval az idei előadásokról. M. T. Nem mind Arany Az Arany János Iskolában e héten a névadó tiszteletére és a saját örömükre, épülésükre kulturális programsorozatot rendeznek gyerekek, és tanárok. Hétfőn délután Baka István költő vendégeskedett a Kincskeresőt kedvelők körében, A számítógépeket főként a fiúk rohamozták meg, kipróbálva a programokban rejlő játékokat. Az alsósok Arany János életéhez, életművéhez kapcsolódó vetélkedőn vettek részt. A felsősök szavalóversenyének „kötelező" repertoárjában viszont Kosztolányi, József Attila egy-egy költeménye, a Svéd gyermekversek néhány ismert gyöngyszeme, s egy francia népköltés szerepelt. A szavalóverseny két győztese; Dudás Szabó Zsófia (8. osztályos) és Bóka Gábor (5. osztályos) lett. A sportverseny vendégei — a tót költőóriás barátságára emlékezve — a Petőfi Sándor iskola tanulói voltak. Tegnap az iskola aulájában színdarabokkal, népű játékokkal szórakoztatták egymást a gyerekek s a művészeti vetélkedőn pedig zenei, irodalmi tudásukat, rajzkészségüket mérhették össze. Ma balladamondó versenyre invitálták a házigazdák a város más iskoláinak tanulóit. Délután színész-, rendező-, rádiós, tévés zsűritagoik előtt szavalnak majd a szegedi lányok és fiúk. (Somogyi Károlyné felvételei a teg:xap délutáni rendezvényeken készültek,) P. E.