Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-19 / 42. szám

1991. február 19., kedd Falukerülő 3 Kinek használ, kinek árt ? Interjú Nagy Tamással, az Agrárszövetség elnökével A napokban szenzációként robbant a hír, az Agrárszövetség és a függet­len-polgári kisgazdapárt egy asztalhoz ült Két szélsőséges politikai erő ta­lálkozott Mivel e hónap 23-án Buda­pesten tartja kongresszusát az Agrár­szövetség. előtte pedig a Csongrád megyei választmány ülésezik Makón, és szóbeszéd járja, hogy a két párt paktumot kötött, megkerestük Nagy Tamást, az Agrárszövetség elnöikét — Mi is történt? Miért kezdemé­nyezték a tárgyalásokat? — Ma még nem lehet bizonyosság­gal tudni, hogy jót tett-e. vagy rósz., szat az Agrárszövetség, amikor kezde­ményezte a kisgazdapárttal a tárgya­lárwkat ezt majd az idő dönti el. Magyarország nehéz esztendőt élt át hihetetlen várakozás volt az embe­rekben, és nagyon sokan csalódtak, belefáradtak abba. hogy mást sem ta­pasztaltak. mint meddő vitákat. Az ország szekere süllyedőben, a gazda­sága tönkrevert állapotban, de nem arról beszélünk, hogyan lehetne ezen változtatni, hanem inkább arról, ki, mekkora ellenségé a másiknak, ki milyen hülye, ki mit említett és nem hangzanak el azok a mondatok, ame­lyekre pedig szükség volna, neveze­tesen: mit lehet tenni ilyen kritikus, válságos helyzetben? — Többen felvetették, hogy az Ag­rárszövetség paktumot kötött a kis­gazdákkal. Nem árt tisztázni, hogy valóban mi is történt? — Az Agrárszövetség kidolgozta a programját és minden politikai párt­tal egyeztette! Előszór a kisgazdákkal. Miért? A falu sortsáért ez a két poli­tikai erő felelős elsődlegesen, a vá­lasztási eredményekben is kimutat­ható. hogy falvak sokaságában, főleg kis falvakban, e két párt szerezte meg a szavazatok többségét nem egy helyen a szavazatok egészét. Ügy gon. doltuk tehát hogy ezt a két szélső pontot mindenképpen asztalhoz kell ültetni, megbeszélni, melyek azok a kérdések, amelyekben együtt tudunk gondolkodni, dolgozni, mert amit ed­dig csináltunk, az egv civilizált or­szágban elképzelhetetlen. A tanácsko­zásunkon az Agrárszövetség csomag­tervét vitattuk meg, nem kiragadott részleteket és azokat a pontokat ke­restük. amelyeket elfogadhatónak vél­tünk mindkét fél számára. Volt ami­ben egyetértettünk, volt amiben to­vább vitatkoztunk. A kárpótlási tör­vény elfogadásával például a2 igaza gond majd akkor következik, amikor azt végre kell hajtani. Ha tehát az Agrárszövetség és a kisgazdapárt úgy érkezik egymással szembe, hogy ke­zet se ráztunk, éis nem vagyunk kö­szönő viszonyban, ebből óriási tragé­dia leszi Ezt nem lehet ez így poli­tikailag hibás, ás az én normám sze­rint ez nemzetellenes. A közeledési pontokat fel kell tárni. — Miről beszéltek még? — A földfoglalásokról is. Mindkét szervezet elfogadta, hogy ez így nem járható út és inkább csillapítani kell az indulatokat semmint szítani. Tör­vénytelen eszközökkel nem- lehet semmilyen igazságtalanságot rendez­ni. Tartotta magát ehhez korrektül a kisgazdapárt s felhívta a tagjai fi­gyelmét is erre. Miért akartuk tisz­tázni ezt? Kinek használna ha ezt az áldatlan állapotot hangulatot még tovább szítanák egyesek? Fontos, po­zitív volt tehát a tárgyalás, mert fe­lül tudtunk emelkedni egy olyan gör­csön. amely az egész országot jellem­zi. Minden politikai erő hasonlókép­pen kellene, hogy cselekedjen, ami­kor sorsdöntő kérdések megtárgyalá­sáról van szó. Ne győztesek ée» veszte­sek legyenek itt ne arra törekedjünk mindenáron, hanem arra, hogy lehe­tőséget kapjon minden jó gondolat progresszió. Nagyon sok embert sok­kolt a tárgyalás híre, de ezt a gör­csöt azóta már oldottuk, és megál­lapodtunk abban, végre valaki leg­alább megpróbálta a közelítést is eb. ben az országban. — Mi áll céljaik középpontjában? — A falu békéjére törekszünk, ar­ra. hogy 1991-ben nyugodtan dolgoz­hassunk ebben az ágazatban. már amennyire ezt lehet A falunak, a mezőgazdasági termelésnek most iga­zán békére van szüksége, és könnyen elképzelhető, hogy a karóhúzogatá­sokkal sok a hajcihó. pedig itt ter­melni kell, mert nélküle nincs sem­mi. Egymás ellen nem játszhatjuk ki többé a magyar falut Az Agrárszö­vetség választmánya már 1990. no­vember közepén úgy döntött hogy a kisgazdákkal felvesszük a kapcsolatot, és megvitatjuk a fő kérdéseket Saj­nos. ezt valahogy nem tudatosítottuk a tagsággal. A választási progra­munktól nem tértünk el. már akkor hirdettük, hogy rehabilitáljuk a pa­rasztságot A tárgyaláson a két párt teljes vezérkara képviseltette magát hogy ne legyen utána vita, rágalma­zás. ki mit mondott, vagy mit hall­gatott el. Azóta sem történt megál­lapodást sértő mozzanat. Meg kell ol­dani a dolgainkat, s ha tökéletes megoldást nem is találunk, legalább annyira jussunk előre, hogy ne legyen több sértett ember, mint eddig volt Sz. Lukács Imre A magyar mezőgazdaság teljesítőképessége messze meghaladja a belső fogyasz­tást, az elmúlt évtizedekben a felesleget elsősorban ke­leti irányba sikerült leve­zetni. Bonyolult népgazdasá­gi számitások után, s az el­lenértékként kapott kemény cikkek révén több százmil­lió dolláros aktívum szere­pelt a beszámolókban. En­nek a világnak vége, s hogy milyen lesz az új, arról csak találgathatunk. Közben a termelőnek fel kellene ké­szülnie az új ciklusra, gé­pekkel. műtrágyával, anya­kocával, vagy épp a tej­termelésre beállított üsző­jével. A vidéken síri csend ho­nol, a bizakodás utolsó lelki tartalékai morzsolódnak le napról napra. Csak a Nyu­gatra orientált, minőségi és egyedi termékekkel végre­hajtott piacváltás adhat az ágazatnak új lendületet — szól a ma már nem irányí­tó minisztérium jóindulatú tanácsa. A saját termelőit vaskos támogatással védő, fi­zetőképes Nyugat-Európa nem túl lelkes, ha új ve­télytársat lát a kertek alatt. Ez a vetélytárs igen vér­szegény muníciót kap, a költségvetés garasait, az úgynevezett exporttámoga­tást a kényszerűség jócskán lefaragta. A tömegtermelés­nek bealkonyult — szól a következő tétel, — dollárért a volt KGST-partner is megnézi, mit vesz, ha egy­általán tud fizetni az élel­miszerért. Az átmenet ne­hézségei csak átmenetiek lehetnek, vétek feladni a korábban megszerzett pia­cokat ott. ahol éhező tö­megek állnak kígyózó sort. A gazdaság nem tudja, el­vesse-e a borsót, mivel a feldolgozó nem köt vele Szerződést, mert a szovjet Végén csattan... A tehetetlen várakozásnál nines rosszabb. Dolgozik az agy, s a gondolat csak vakvágányra futhat. Az okosnak mondott számítógép is csődöt mond. ha nem kap infor­mációt, adatokat. A saját földjét művelő szakszövetkezeti tag, a téeszben a tulajdonát használatra visszavevő gazda, a még mindig sok ezer hektárért és százmilliós vagyonért felelősséget érző téeszelnök fejében ugyanaz a gondolat cikáz: ugyan mit termeljen, hogy fáradozásaiért legalább a befektetett munka és az eszközök ellenértékét visszakapja. Kgy-egy biztos szerződés, értékesítési lehetőség aranyat ér­ne, de ebből eddig az idén mutatóba is alig akad. vevő nem képes garantálni a fizetést. A végén csattan az ostor, a termelőre száll a kockázat, legyen bölcs, elő­relátó és csalhatatlan. Ha el­vetette, s mire arat, elkelt a portéka, jól döntött. El­lenkező esetben hagyhatná a termést szárazborsónak is, takarmányozásra, ami jóval r tefediö efűeffüft afetdd, atmxat medmirt ktífai!; fíaptl! ün.wtt —5 kevesebb bevételt ad. Aki paradicsomot ültet, ugyanígy a saját szakállára, már ilyen alternatív felhasználásra sem számíthat. Betrágyáz­hatja vele a földjét, s az­tán, akár parlagon is hagy­hatja. Ettől nő szépen a gaz. A kalászosokat már az Ősszel elvetették, ha nem fagy ki, s nem sorvasztja az aszály, az exportra való 1-2 millió tonna is megterem. Ha alacsony lesz a világ­piaci ár, jócskán meg kell támogatni. Amennyiben ez meghaladja a költségvetés erejét vagy akaratát, marad a belföldi piacra. Ha az ál­lattenyésztés is zsákutcába kerül, takarmány is alig kelL Kész a túlkínálat, a termelési költségeket sem fedező alacsony ár. S akkor ősszel búzát sem mer vetni a paraszt. Most még csak kalkulál, érdemes-e fejtrá­gyáznia, áldoznia rá, vagy bízza a termésátlagot a ter­mészetre. Az egyik szakszövetkezet­ben a leggyengébb homo­kon, az idén először a közös terület egyötödét már par­lagon hagyják. Fehéren, fe­ketén kiszámítottak, nincs olyan növény, ami visszaad­ná a termelésre fordított be­fektetést. Sokan járnak ha­sonló cipőben. Szűk keretek között mindez akár a köz­gazdasági racionalitást is jelentheti. A mértéke talán az idén még belátható, jö­vőre már aligha. Aki rös­telli a parlagot még újra megpróbálkozik a hasznosí­tással, ha rosszul döntött, az egész gazdasága ráme­het. Hatalmas térségek ke­rülhetnek lehetetlen helyzet­be. A jövedelem- és munka­nélküliség réme a vidéket is megcsapta. Tóth Szeles István Álcázott tudomány - tanyán — Ha jön Bodosi professzor, hoz majd havat is — hallottuk a zsombői népföiskolások vélekedését a szegedi klinika igazgatójának érkezésekor. A Wesselényi-iskola gazdálkodó diákjainak alapos okuk volt ebbéLi föltételezés­re, mivel az eddigi találkozások egybeestek a legkomo­lyabb havazásokkal. Igaz. mikor a kerítéshez surrant a kis busz, csupán néhány szem eső szerénykedett, de utólag ta­pasztalhatjuk: nem szakadt meg a természet ebbéli áldása. komoly hópaplan fedi a határt. Időt engedve a szobai el­foglaltságoknak. Talán éppen a? esti összejöveteleken hal­lottak idézésére. Az arravalók tudják: érdemes figyelniük az út menti iskolában történtekre. Évtizede már, hogy sza­vahihető emberek mondanak szavahihető dolgokat. Még Király Zoltán parlamenti honatyának se volt nehéz. Évek­kel korábban vázolta a tanyák kíváncsi népének: recsep­ropog a kommunista rendszer eresztéke. Mások mást hí­reitek. Járt náluk operaénekes, csillagász, matematikus — hogy csak a tanyán kevés idővel bírókat említsük —. és az idegsebészt megelőzve, Mr. Paddy Doherty északír úr. segítő hölgye társaságában, a kis közösségek külföldi kép­viselője is, Zsombó híre lassan körbeér a Földön, és ehhez, kicsit, a népfőiskolai sereg is hozzásegítette. Tehette, hiszen az ir úr és Bodosi professzor is örömét lelte a tanyai iskolában, amelv már csak a hajdani diákok találkáját adja. A sza­bad idővel szinte alig rendelkező orvos már sokadszorra emeli föl a köznepi fejek előtt a tudomány zsilipjét. A hétfői téli estén a szemek világán keresztül jutottunk az emberi fejek birodalmába. Iskolai táblán, színes képeken láthattuk, hogy miként, merre és miért futnak bennünk ereink, szöveteink, idegeink. Akik kicsit is jártasak a zsombói népfőiskola dolgaiban, nem lepődnek meg. ha a tudományos Ismeretek csupán álcái az efféle jóízű beszél­getéseknek. Szó esett itt bokszról, teniszről, súlyemelésről, vívásról, golfról, autóvezetésről, meg még ki tudja, miről. A közös nyelvhez tartoztak az olyan szakkifejezések, mint a komputertomográfra ragasztott tökgyalu; a koponyacsa­polás illusztrálására rendszeresített káposztáié; vagy éppen az agy belső mozgására fölhozott, folyadékban úszó parafa. Az idegsebész is bőven hozott példákat, hogy az ide­jében fölismert agyi betegségek, főleg az észlelt dagana­tok miatt, gyógyíthatók: A reá utaló jelzéseket kell mégis, mernünk. Erre az orvostudománynak is nagyobb gondot kéne fordítania, meg magunknak is többet áldoznia. A tök. gyalunak nevezett komputeres agyszeletelés tizenhat az annál tökéletesebb, mágneses rezonanciás fölvétel: negy­venezer forintba kerül. A sebész professzor igencsak di­csérte a segítő technikát, mert maholnap elérhető lesz, hogy a beteg kínt kávézik a klinikai szalonban, az őt vizs­gáló orvos pedig a számítógépen kapott eredményekből — színes tévéképen — eltávolíthatja a nem kívánatos részt. Pontosan meghatározhatja a fájdalom nélküli vizsgálattal a baj eredőjét hogy a valóságban könnyen kivehesse azt. Ennek hallatán igencsak táthatnánk a szánkat: no csak, ilyesmi is létezhet a mi orvosbirodalmunkban, nem­csak: botrány, meg nemtörődömség. Ugyanis mi, egyszerű földi halandók, kik ott üldögéltünk a meleg iskolai terem­ben. nagykabátjainkat sálainkat fektettük halomba a fo­telok közé tolt asztalokra. legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy az orvosnál mindig sokat kell várni, a vizsgálatokért sokat kell járkálni, s a közkórházaink, klinikáink igencsak ie­rombolódtak. Pusztul minden, mint az elhagyott tanya. Némi reménnyel kecsegtet, hogy az új klinika üde kivétel a sorsára hagyott egészségügyi intézmények között. Koráb­ban hallottuk Bodosi Mihály igazgatótól: szeretnék tartani az európai léptéket, s szívesen vállalnák a közép-európai gyógyítás fellegvárának kijáró titulust Hűha, ez már a jövő zenéje, s mi még a népfőiskolában zajló események­nél tartunk, amikor is Gábor János kérdést tesz: — Gyógyitható-e a feledékenység, mivelhogy az nem csupán az öregség velejárója, hiszen a diákok is küszköd­nek vele? — A meg jegyző emlékez ászavar — adja válaszul a professzor — folyamatos öregedése az idegrendszernek, s ennek következményeként az új információkat nehezebben veszi be az agy Társítható betegséghez, keringési zavarok­hoz. Azok fölismerésével, okozóinak földerítésével majd azok megszüntetésével javítható az emlékezés. Bizonyos kor teltével inkább a rendszeresség begyakorlása segíthet. A dolgok értelem szerinti sorba rakása. Bólogatnak többen az elveszettnek hitt kulcs példáján, amelyet a legfontosabb pillanatban nem tudjuk, hogy ho­vá is tettük fél órával előtte. Ilyesmi gyakorta megesik mindnyájunkkal. Meg az is — említi Gémes Mátyásné, a nagy mesemondó. Tombácz János lánya —, hogy néha az ember nem lát az idegtől. Mi ennek az oka? — Legtöbbször lelki folyamatok idézhetik elő, a sak­kozóknál például sakkvakságnak nevezik, ha jól tudom — fejtegeti e sűrű jelenséget a kérdezett — De lehet, hogy a szem szaruhártyájával hozható összefüggésbe. Erről bizo­nyára Süveges professzorasszony a következő előadáson bővebbet tud mondani, mert amint hallottam: ö követ­kezik A beszélgetés végeztével ezt Sípos Mátyás, a zsombói népfőiskola örökös rektora is kinyilvánította, és arra kérte gazdatársait: jöjjenek minél többen, a szemünk világáról értekeznek majd. Sípos rektor úr a több éves népfőiskolai helytállásáért kapta e becsülendő beosztást, amire minden zokszó nélkül rá is szolgált Ugyanis előfordult már nem is egyszer, hogy a tudós emberek is megismerkedtek né­hány ga2dai fogással, kispekulált leleménnyel. Viszonzás­képpen az őket ért segítés miatt. A zsombói népfőiskola mostanában tiagy fénnyel vi­lágító lámpás, s hogy beleláthassanak mások fejébe — mint az idegsebészi diaképekről jól kivehető volt —. Sipog rektorék maroknyi csapata nem sajnálta sem az időt, sem a fáradságot. Mindezt olyan egyszerűséggel tették, mint­ha magukkal álcá2ták volna magukat, mintha mi sem tör­tént volna. Pedig történt, nagyon is nagy dolog történt Észrevét­lenül. e- ebben rejlik a tudományuk. Majorod Tibor

Next

/
Thumbnails
Contents