Délmagyarország, 1991. február (81. évfolyam, 27-50. szám)

1991-02-16 / 40. szám

8 Röviden 1991. február 16., szombat DM| magazin Fejezetek a középkor Kilencven éve született történetéből Mostanság, hogy épp csak túljutottunk a karácsonyfák alól előkerült s/elihnel szebb új könyvek átlapo/ásán. s igyekszünk birtokba venni legfrissebb szellemi jarainkat, valljuk meg: valamelyest lanyhul figyelmünk a hűvös tárgyilagosságű, szerényebb kiállítású szaktudományi közlemények iránt. Hogy pillanatnyi késlekedésünk ne váljon mulasztássá, fontos a szániontartó méltatás az elmúlt hetekben napvilágot látott értékes szakptihlikációkról. Méltán sorolható ezek közé a József Attila Tudományegyetem történészeinek legutóbbi kiadványa < Acta Historica. Turnus XC. kiadta a Történeti Segédtudományok tanszéke, szerkesztette Mukk Ferenc), amelynek lapjain a középkortörténetének számos fontos kérdése kapott új megvilágítást. A kötet nyitó tanulmányában Kordé Zoltán a besenyők magyarországi megtelepedésének problémáját es Árpádkort helyzetük, jogállásuk alakulásat vetette vizsgálat ala. A számba vett források tüzetes elemzése olyan eredményre vezette a szerzőt, hogy a besenyők nagyobb tömegei bö másfél évszázadon keresztül több hullámban telepedtek meg hazánkban. A honfoglalás kori ellenséges magyar —besenyő viszony a 955-ös augsburgi vereség után módosulhatott jelentékenyebben. Ekkor nyugatról fenyegette támadás az országot, s e helyzetben a keleti kapcsolatok felértékelődése a korábbi beidegződések módosulását vonta maga után. A betelepülés további hullámainál szerepet játszott az Árpad-házi uralkodok tudatos telepítő tevékenysége, akik foként határvédelmi és katonai feladatkört szántak a besenyőknek, továbbá az a körülmény is, hogy a besenyők, bomló törzsi viszonyaik romjain nem teremtettek önálló államot. Erejük vagy belháborúkban, vagy a bizánciak csapásai alatt forgácsolódott szét. amit rendre ujabb és újabb néprészeik leválása, elvándorlása követett. Kordé Zoltán tüzetesen elemezve további sorsukat a befogadó magyar királyságban, megállapítja. hogy a besenyők elsősorban katonai szerepük révén juthattak el — valószínűleg a 12. század középső harmadában — etnikai kiváltságaik, elnyeréséhez. ami többségük számára lehetőséget teremtett a későbbi társadalmi emelkedésre. A korona és kard mondáját elevenen órzó köztudat a történet főszereplőinek egy olyasfajta egyoldalú beállítását is fenntartotta, mely szerint minden pozitív vonás a harctéri hós. Béla herceg sajátsága volna, míg a testvére elveszejtésén mesterkedő királyt. I. Andrást csak elmarasztalással lehetne illetni. A mindig a részletekben rejlő igazság azonban egészen másként fest. ahogyan az Makk Ferencnek az I András történetéhez fűzött megjegyzéseit olvasva jól kiviláglik. A szerző minuciózus elemzést ad a 11. sz. közepének magyarországi bel- és külpolitikai helyzetéről. A megannyi kihívásnak. pogánylázadásnak. német támadásoknak. feudalizációs és krisztianizációs nehézségeknek sikerrel megfelelni tudó királyban egy reálpolitikus uralkodó alakját állítja elénk I. András Szent István törekvéseinek folytatását tekintette királysága céljának, s belpolitikai intézkedéseivel, finom diplomáciai manővereivel — különösen a német császársággal kapcsolatos politika alakításában — alapvetően helyes, járható útra vezette országa fejlődéset. A magy ar történettudomány régóta vitás kérdésében foglal állást Kristó Gyula az István királyról íródott legendák szövegkapcsolatával foglalkozó tanulmányában. Szent István életéről három legendát ismerünk: az úgynevezett nagyobbik és kisebbik István-legendákat. valamint a Hartvik püspök által készített alkotást. A három munka közül a kisebb legenda jól elkülönül a másik kettőtől: Könyves Kálmán uralkodása idején keletkezett, a másikakfút szövegében többé-kevésbé független, kisterjedelmű, szuverén írói alkotás. A nagyobbik és a Hartviklegenda szövege viszont jeléntös részben egyezik egymással, ám míg a nagyobbik legenda szövege véget ér Szent István haldoklásánál. Hartvik püspök tovább vitte müvében az elbeszélést. s befejezett, teljes alkotást nyújtott. A kutatók többsége e két összefüggő művet úgy tekintette, hogy a Kálmán királytól a munka megírására megbízást kapó Hartvik szó szerint felhasználta a nagyobbik legenda szövegét, s azt számos ponton kibővítette. Vita akörül forgott, hogy a nagyobb legenda vajon eleve ott fejezödött-e be. ahol ma látjuk, vagy egy eredetileg ezen túlnyúló mú csonkult változatával van dolgunk. Ha ez utóbbi az igaz. akkor kérdéses, hogy Hartvik püspök vajon a csonkulatlan. vagy már a hiányzó befejezésü változatból me.rített-e. A Hartviknál ma olvasható beíejezésbeli többlet visszamegy-e legalább részben a nagyobb legendára, vagy teljesen a tudós püspök alkotása? Kristó Gyula e kérdésekre a Hartviklegenda befejező részének és a nagyobbik legenda szövegének stilisztikai öszszehasonlitásáből igyekszik válaszhoz jutni. A két szövegben előforduló párhuzamok és egyezések — Kristó Gyula észrevétele szerint — megengedik annak valószínűsítését, hogy Hartvik előtt a ma ismertnél hosszabb változatban feküdt a nagyobbik legenda, s a nála olvasható befejezés — legalább részben — szintén a nagyobbik Istvánlegendára megy vissza. Végezetül a szerző összefoglalást ad mindama többletről, amelyben Hartvik püspök bővítményét kell látnunk, s ez alapján tesz kísérletet arra. hogy rekonstruálja: Kálmán király milyen elvárásokat támasztott az író-püspökkel szemben, mely tekintetben lehetett elégedetlen a megelőző két legendával, s melv kérdésekben várt világos, történeti alapra helvezett állásfoglalást Hartviktól. A magyar középkorkutatásnak önmagában is szenzációja, hogy egyik kitűnő művelője japán származású történész: az utóbbi évtizedben több alapvető fontosságú tanulmánnyal magának jó nevet szerzett Senga Toru. Most olvasható tanulmányában a IV. Béla korabeli osztrák—magyar viszony egy eleddig feltáratlan mozzanatáról értekezik. nevezetesen II. Frigyes osztrák herceg 1256 júliusára eső felvidéki tartózkodásáról. Bár a herceg e magyarországi látogatásáról valló oklevél nem volt teljesen ismeretlen sem az osztrák. sem a magyar tudósok előtt, adatának beillesztése az ismert eseménymenetbe azonban igen problematikusnak látszott. A dolog figyelmen kívül hagy ása mellett ezért inkább a dotálással kapcsolatos kételyek kaptak hangot. semmint hogy az információ hasznosítására történt volna igyekezet. Senga Toru egv 1948-ban Bécsben fellelt 87 darabból álló. a magyar kutatók által eleddig nem méltatott fiktív levélgyüjtcményt vont be vizsgálataiba, amely lehetővé lette számára az 1255 októbere és 1236 júliusa között történt események pontosabb feltárását. Miután a szerzó részletesen megvizsgálja H. Frigyes hercegségének ez időbeni problémáit, az oszirák —magyar viszony alakulását, továbbá megerősítésül hozva IV. Béla ugyancsak valószínűsíthető 1236. július 5-ei tartózkodását megállapítja, hogy a két uralkodó minden bizonnyal találkozott, lezártak-korábbi ellenségeskedésüket. s néhány évre nyugalma; teremtettek országaik kapcsolatában. A kötetet Hajnóczy Gábor építészettörténeti tanulmánya zárja, amelyben egy reneszánsz alkotó. Antonio Áverlino (Fiiarete) építészeti traktátusának megítéléséről értekezik, rámutatva arra. hogy az építészet és az utópia talán legfontosabb találkozási pontjában a várossal kapcsolatos állásfoglalások állnak. A teljes egészében megtervezett ideális város racionális teóriája, valamint a kijelöletlen idö- és térbeli viszonyokba vetített utópisztikus városalakulat képzete között nagyon nehéz világos elhatárolást tenni, s ez teszi talányossá és különössé Fiiarete traktátusát. ALMÁSt TIBOR Ordass Lajos A mai Magyarországon sajnos ismeretlenül cseng Ordass Lajos neve. Talán rossz idós/nkhan születeti és rossz helyre? Lehetséges. Mindenesetre az Elbától nyugatra kényelmes elet. fényes egyházi karrier várt volna rá. F.urópa szellemi peremén azonban kétévi fegyházbüntetés, több és tizedes társadalmi karantén jutott neki osztályrészül. Wolf Artúrnak, a torzsai evangélikus kántortanítónak 1901. február 6án született gyermeke a keresztségben a Lajos nevet kapta (1944-ben. a német megszállás elleni tiltakozásul határozta el végleg, hogv Wolf helyett az Ordass családi nevet használja.) Teológiai tanulmányait befejezve 1924. október 5-én szentelte lelkésszé Budapesten, a Deák téri evangélikus templomban Raffay Sándor püspök. Huszonegy év múlva a már nagybeteg Raffay szentelte a bányai egyházkerület püspökévé Ordasst. 1948. június 26. és július 6. között Lundban részt vett a Lutheránus Világszövetség alakuló kongresszusán, ahol a világszövetség egyik alelnökévé választották. A politikai életben egyre erőteljesebben megnyilvánuló negatív tendenciák az egyházakat sem kerülték ki. Ebben a helyzetben a négy evangélikus püspök közül kettő lemondott. Ordass Lajos volt az. aki helyén maradva mindvégig bátran és következetesen kiállt a: emberi jogok és egyháza védelmében Pedig 1948 március elején Tessényi János metodista szuperintendenstói arról is pontos információt kapott, hogy az Államvédelmi Hatóság figyelteti. Hamarosan éles sajtókampány indult ellene. Augusztus végén háziórizetbe vették. Közölték vele. hogy vagy lemond a püspökségről. vagy börtönbe juttatják. Ordass nem engedett a zsarolásnak. így 1948 szeptember elején Radvánszky Alberttel, az evangélikus egyház egyetemes felügyelőjével és Vargha Sándorral. az egyház egyetemes főtitkárával együtt letartóztatták. Devizabűntettel és sikkasztással vádolták őket. Koncepciós-perük ugyanolyan forgatókönyv szerint zajlott, mint az alig fél év múlva megrendezett Mindszenty-pe-r. A budapesti uzsorabíróság kétévi fegyházbüntetésre, ötévi hivatalvesztésre és politikai jogainak ugyanennyi időre szóló felfüggesztésére. valamint háromezer forint pénzbüntetésre ítélte Ordasst. Az igazságtalan bírói ítéletnél sokkal inkább fájt neki az. hogy az államhatalom fenyegetésekkel és zsarolással rá tudta kényszeríteni az evangélikus egyházat a püspök elleni állásfoglalásra. 1950. április l-jén a Magyarországi Evangélikus Egyházegyetem Külön Fegyelmi Bírósága megfosztotta Ordass Lajost püspöki hivatalától. Két hónap múlva szabadult a váci fegyházból. Ezután megdermedt körülötte a légkör, a Magyarországra látogató egyházi személyektől is teljesen elszigetelték. Ordass azonban ilyen helyzetben, komoly anyagi gondokkal küszködve sem veszítette el reménységét. Három éven át egy kert műveléséből igyekezett eltartani családját. Ebben az idóben írta meg „A keresztfa tövében" címú passió elmélkedéseit. 1956 októberében a Legfelsőbb Bíróság — hatályon kívül helyezve az 1948-as ítéletet - rehabilitálta Ordasst. Egyházi rehabilitációja után, november l-jén foglalhatta el újra az őt jogosan megillető püspöki tisztet, a Déli Evangélikus Egyházkerület élén. 1958 elejétől azonban az állam egyre erősödő nyomást gyakorolt az evangélikus egy házra. Ordass lemondatását követelve. Miután erre az evangélikus egyház nem volt hajlandó, a Művelődési Minisztérium Egyházügyi Hivatala egyszerűen közölte. hogy ném járul hozzá az 1956 október végéig a püspöki hivatalt betöltő Dezséry László lemondásához. Ordass püspökségéi 1958 júniusában semmisnek nyilvánították. így kényszerítették másodszor is nyugdíjba. A vele szemben alkalmazott módszerek finomodtak ugyan valamelyest. dé lényegében változatlan célt szolgáltak: Ordass elnémítását és elfelejtetését. Húsz évig élt még. 1978. augusztus 19-én helyezték örök nyugalomra a Farkasréti temetőben. Második rehabilitációjára 1990-ben került sor. Az igazságügy-minisztériumban megállapították, hogy Ordass eltávolítása püspökségéből törvénytelen volt. Hasonló döntést hozott az evangélikus egyház is. Életútja értékelését ö maga tette meg legböefesebben önéletrajzi írásaiban. Leírta, hogy több barátja megkérdezte tóle: Nem lett volna helyesebb, ha 1957ben „alkalmazkodik" az államhatalom elvárásaihoz? Ordass így válaszolt: „Meg vagyok győződve, hogy ilyen úton talán le lehetett volna lassítani az események menetét, megállítani azonban nem lehetett volna okét. Az egyház béklyóba veréséhez igazán nem adhattam oda szolgálataimat!" GICZI ZSOLT A DM-Magazint szerkeszti: ÚJSZÁSZI ILONA 1 Rejtvény Csak önzetlenül VÍZSZINTES: 1. Friedrich Hegel német Filozófus gondolatának első része (zárt betűk: B. V, N. M). 14. A prágai vár. 15. Gleccser által szállított kőzettörmelék. 16. Szorongó félelmet érez. 17. Spanyol kikötőváros az Atlanti-óceán partján. 18. Depó egynemű betűi. 19. A nitrogén és az alumínium vegyjele. 20. Farkas A dzsungel könyvében. 22. A cérium és az oxigén vegyjele. 23. Lendület. 25. Csehszlovák cipömárka. 26. Meghatározott feladatsorból álló próba. 28. Pest megyei helység. 30. Hötermeló folyamat. 31. A tea alkaloidja. 32. Átmenő darab! 33. Cserjével benótt terület jelzője. 35. Altató szó. 36. Angol mérföld. 37.... Müllcr. veterán NSZKbeli labdarúgó. 38. A fegyelmezés lélektelen formája. 40. Nagyon beteg. 42. Irányt mutató igekötó. 43. Becézett férfinév. 44. Macedón város. 45. Magyarázatot bevezető kötőszó. 47. Jáván honos fa. nedvéből nyílméreg készül. 49. Palmc, volt svéd politikus személyneve. 50. Házimozi. 51. Nem megy el üres kézzel. 52. Halkan beszél. 55. Szovjet vadászrepülőgép típusa. 56. Milliliter, röv. 57. Kotoréklakó állat, szőréből ecset készül. 58. Petesejt, névelővel. 62. Gyermekbútor. 64. Január 7-én van a naptárban FÜGGŐLEGES: 2. Németh László könyve. 3. Kabát vállrészének szabása lehet. 4. TDÓ. 5. Egy borsodi iparváros lakója. 6. Központi Sportiskola, röv. 7. Híres egri bor. 8. Kannában van! 9. Férfinév. 10. Ösztökél. 11. Numero, röviden. 12. Középen kiég! 13. Vulkáni eredetű kőzet. 14. A gondolat befejező rcsze (zárt betűk: U, S, I). 17. Őszi. tavaszi mezőgazdasági munka. 21. Eltervelő. 22. Nagy némaság. 24. Nagylelkű, lovagias. 27. Azbesztcement termék márkaneve. 29. Tekercsfilm. 34. Kicsinyítő képző. 35. Munkacsapat, ismert angol szóval. 36. Nemrégiben. 37. Magvas részlet! 39. Kikötőváros Észak-Olaszországban. 40. Szláv nyelv. 41. Teniszben az egyik játékos. 42. A múlt század végén élt orosz tájképfestő. 46. Baranya megyei helység. 48. Becézett Erzsébet. 53. A 420-as .. .: Radzs Kapur filmje. 54. A Balatont tápláló folyó. 57. Ideiglenes nyugta. 59. Az alaphangsor 5.. 3. és 2. tagja. 60. Somlyo Zoltán múzsája. 61. Szülő becéző megszólítása. 63. Néma lakó! 64. Betű kiejtve. NAGY BALÁZS Beküldendő: a vízszintes 1. és a függőleges 14. sor