Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-11 / 9. szám

1991. január 11., péntek Kultúra 5 Uj film Acélmagnóliák, avagy: lányok, asszonyok, ide! Rendezte: Herbert Ross. Főszereplők: Shally Field, Júlia Roberts, Shirley Mac­Laine. Megmondom őszintén, úgy indultam moziba, hogy kel­lene végre nézni egy olyan filmet, amelyikben nincs semmiféle filmes szlogen, unalmas apellációk a vet­kózés, vetköztetés esetleges szépségére, amelyben a fő­szereplő nem hős, nincs könny és nyafizás, hanem ezek nélkül, és szépen — bár ez, tudom, kevés egy forgatókönyvhöz. Mégis, ez kellett volna, egy kicsit. Ehelyett jött az Acélmag­nóliák című film, amit, a ..túlfűtöttség árnyékát' is félretolva, biz' elég gyorsan elfelejthetnék. Tehetném ezt először is azért, mert a cím ugyan igencsak talá­nyos, mégsem ,.fedezi" a fil­met. A virág neve: magnó­lia, ami körülbelül egyszer hangzik el, az esküvő előtt. A film vége felé közeledve pedig hallhatjuk: olyanok a férfiak, mint az acél. Tehát a szépség és a keménység jegyében egyszerre — gon­dolhatná a kedves olvasó — lesz itt valami. Nahát, vala­ki meg is jegyezte, hogy ezt a filmet csak a nőknek le­hetne ajánlani. Mert, mi is történik? Esküvői előkészületek a menyasszony házában, apja közben pisztollyal (riasztó) kergeti a kert fölé gyűlt m adatokat Eközben egy rendkívül titokzatos és elvi­selhetetlenül ügyetlen nő ál­lást kap a környék leghíre­sebb szépségszalonjában, ahol a film folyamán mind­össze négy vendég bukkan fel. A menyasszony és édes­anyja, egy nem tudni hová tartozó öreglánv, meg meg egy. aki rendkívüli intrikus­ságával egyetlen érdekes es „fogyasztható" szereplő. Férfiak számára talán ször­nyen hosszú ez az idő, ami a szépségszalonban (nálunk női fodrász!) játszódik. Bá­jolgás. unalmas, buta cse­vely szintjén futó párbeszé­dek. tragikus jelenetek, ki­dolgozatlanul, előkészítet­lenül. Lemegy az esküvő, min­denki a homály boldogságá­ban úszik, de az új asszony­nak nem ajánlott a gyer­mekszülés. Ö mégis vállálja az anyjával vívott dacos párbaj után. Szülés közben veséit elveszíti, de az anyja odaadja (nem kölcsön) az egyiket. Majd, mint már várható, ez tragédiához ve­zet, a fiatalasszony halá­lához. Temetés. Az anya előbb sír a temetőben, maj­dan nevet barátnői hatásá­ra. Hogy mégse legyerw olyan „dögunalmas", egy-két poén azért elcsattan. Bár itt újra az a helyzet állt elő, hogy egyszerűen nem tudjuk ki­deríteni, hogy kedves ren­dezőnket. mi a fészkes. . késztette a film elkészítésé­re. Késztetése, mondjuk le­hetett, csak épp alkotása marad olyan szinten, hogy még a környék békái is azt hihetik, szakadék fölé ke­rültek, P. Sz. Ki tanul mongolul? Egy csésze kumisz Megfordult-e már valame­lyikünk fejében, hogy mon­golul tanuljon? Egyálta­lán, ml jut eszünkbe a szó hallatán: Mongólia? Széles arcú, mandulaszemű embe­rek, szemöldökig húzott prémes sapkában, amint kantáron vezetik a gomoly­gó párafel hót fúvó lovat.. . és persze mindenütt süvít a hideg szél (a sátorban ku­miszt kortyolgatnak). E közhelyek éppolyan tá­jékozatlanságot pótolnak, mint amilyenről pár éve egy francia középiskolás ás ta­núbizonyságot tett. Amikor megkérdezték tőle, mit tud Magyarországról, így vála­szolt: talán Ausztriához tar­tozik .. . nem? Az Axon (Szabadidő) Gmk.-ban mégis úgy gon­dolták, megpróbálkoznak az ötlettel: a nagy világ­nyelvek mellett törököt, mongolt és szerbhorvátot is oktatnának. Munkatársuk, Csallner ÉVa érdeklődésünkre arról beszélt, hogy az „egzotikus­nak" nevezhető török és mongol nyelveket azért vet­ték föl a kínálati listára, mert tanárokkal már ren­delkeznek e különleges nyelvek oktatására is. Tö­rökre tavaly elég sokan je­lentkeztek. de nagyon eltérő volt a tudásszintjük. ezért egyénenként tanultak. (Bi­zonyára akadtak köztük, akik nyelvtudásukat a vi­rágzó bevásárlóturizmus­ban kamatoztatják azóta.) Mongol nyelvtant egy tö­rök—mongol szakos fiatal­ember tanítaná. A mongol élő beszéd titkait a szép ne­vű Alima — egy Szegeden tanuló egyetemista hölgy — tárná föl a jelentkezőknek. Ha jönnének. Ny. P. Jászai unokahűga A múlt engem mindig nagyon felzak­lat, az emlékezés pedig izgalomba ker­get. Nagyanyám révén ismerem. Együtt vé­gezték a tanítóképzőt. Gyöt ben. Már több mint 70 éve kaptak diplomát. Látni csak egyszer láttam őt az ötvenedik évfordu­lón! Akkor még vagv harmincan összejöt­tek, alig akadt hiányzó. Magas, szép szál. ősz asszony tartott be­szedet Meleg hangon, méltósággal emlé­kezett. „Ö a Jászai Ilus néni" — súgta a fülembe nagyanyam. Később ugyanő át. vezette a 70 éves diáktársaságot az ebéd­lőbe. Ott volt a húga is. Joli néni. 'ki ket évvel alattuk járt, s ki azóta 78 évesen színésznőnek szegődött. A családban ma is 5 az egyetlen, ki folytatta az egykori nagy tragika. Jászai Mari hagyományát. Különös, de ez a két idős hölgy vala­hogy megmaradt az emlékezetemben. Per­sze, Joli nénit, hogv filmsztár lett, föl­kapta a sajtó. Ilus néniről nagyanyám adott hírt rendszeresen, hisz azóta is le­velezésben állnak: sokszor én is olvashat­tam a lendületes, világos rajzú betűket. * Ilus néni Pesten, a lányánál él. Pécsről költözött oda, ahol két éve még gyakorol­ta hivatásai. Az egyetemen közel-keleti hallgatókat tanított, magyarul. Nem minden érdek nélkül, ám őszinte szívvel, érdeklődéssel telefonáltam neki. S bizjony, némi izgalommal. A nevemről nem ismer meg, de amint megmondom, ki unokája volnék, kedve­sen köszönt. — Igazán bemutatják Szegeden ezt a darabot? Nem is tudtam róla. Láttam már itt. Pesten. Csernus Mariann látszot­ta, és nagyon szép előadás volt. Ott ki fogja játszani? — Uőgye Zsuzsa, egy itteni színésznő. — Jaj, nagyon szívesen elmennék. Csak én már nehezen utazom. Tudod. fiam. ta_ valy volt egy balesetem, eltörtem a ke­zem. Rendbe jöttem, de nekem már í.em szabad még egyszer elesnem. Nagyon szí­vesen megjelennék. Majd megkérem vala­melyik unokámat, talán le tud vinni ko­csival. — Tudod, fiam, én nagyon sokat voltam együtt Mari nénénkkel. Amikor Pesten voltam diák, minden vasárnapot nála töl­töttem. Azon a téren lakott, amit ma Já­szai Mari térnek neveznek. Megállj csak. mi is volt akkor a neve? Hát, már nem emlékszem! Itt. a Szilágyi Erzsébet fasor­ban. ahol most lakunk, szemben van a Já­nos Kórház, ott halt meg. Mindennap el­sétálok előtte, és már benn is voltam. A gyerekeimmel minden héten kimegyünk a sírjához, a Kerepesi temetőbe — Idén lesz 75 éve, hogy meghalt. — 1926-ban, 76 évesen. Az utolsó evek­ben főleg szavalni járt; igen szuggesztív versmondó volt. Volt estje a Zeneakadé­mián is. Nagyon szépen mondta például Kis József költeményeit De huszonötben még játszott is a Nemzetiben Egész, élete ehhez a színházhoz, kötődött A síremléke is a Nemzeti Színház köveiből épült. — Ügy hallottam, szigorú asszony volt. — Mindenkit tanított! Amikor gyerekek voltunk, az utolsó idejében néha együtt töltöttük a nyarat Rábatamásiban. Már ha ő nem volt külföldön. Édesapám eb­ben a faluban volt kántortanító, az ő test­vére volt Mari néni. Szóval, mondom, minden gyereknek tanulni kellett, néme­tül és angolul tanított bennünket. Nyáron most is lemegyünk Tamásiba, ott a leg­jobb minekünk. Széchenyi István volt előtte a legnagyobb magyar ember, min­den évben elment a sírjához Nagycenkre; ez volóságos zarándoklat volt. — Vallásos volt? — Nem. nem volt vallásos. Az ö vallása a természetéből következő vallás volt. nem volt hasonlítható semmi máshoz. Egyedülálló volt. Aztán megegyeztünk, hogv visszahívom, ö kocsit próbál szerezni, én meg jegyet az •°löadá<—a. Közben felveti, hogv eset­leg levelet írna a bemutatóra. S lalán jön­ni is tud. Lehet, hogy újra találkozunk. Ha majd mások is látják e büszke, fehér hajú, szép öregasszonvt. tán megsejtenek valamit abból a fenségből Is. mely szere­tett. nénje. Jászai Mari művésznő ránk maradt képeiről sugárzik Marok Tamás „Hallgass a szívedre, és persze a tested te!" - mondja a táncmiivész, Yorma Outinen Yorma Outinen: jelenség. Megpróbálom leírni. Kép­zeljenek egy 30—40 közötti, megnyerő arcú, magas fér­fit, tetőtől talpig feketében. Fekete a félcipő, a zokni, a nadrág, a pulóver, a malac­lopószerű köpeny, a hom­lokra kötött kendő. Minden arcizma és minden porci­kaja játszik beszéd közben. Széles gesztusokkal ma­gyaráz, röpköd a köpeny a teste körül, mint valami varázslólepel, erőteljesen artikulál, mint beszédórán a színinövendékek. (Milyen kellemes érzés: ha egy finn rokon szól hozzád angolul, mindjárt érted majd' min­den szavát — bezzeg, ha egy született albioni...) Az északiakról lappangó hie­delmeink élő cáfolata: di­namikus, intenzív, szenve­délyes ember benyomását kelti, kitárulkozó, érzelmeit percig sem leplező, meg­nyerően őszinte alkat. Vagy mégsem ? A bizonytalanság persze természetes: egyetlen be­szélgetésnyi idő mégsem le­het elég a másik „föltérké­pezésére". A ráismerés élménye Yorma Outinen finn ko­reográfus, az európai avant­gárd táncművészet jeles­neves alakja. Ladányi Andrea magyar balettművész. Két éve dol­goznak együtt Helsinkiben, a városi színházban. Ügy nyolc évvel ezelőtt, amikor a művésznő Markó Iván győri együttesének első szó­lótáncosa volt, megnézett Pesten egy finn vendégelő­adást, a Kalevalát. Meglát­ta Yormát. A többi — .mint a mesében. Andrea tudta, ezzel az emberrel kell dol­goznia a balettszínpadon. Kisvártatva elindult, hogy rátaláljon az útjára; túl az Óperencián, Kanadában élt és dolgozott négy esztende­ig. s Yorma fotója mindig ott függött a szobája falán. Egyszer elküldte Helsinki­be az életrajzát. Eltelt vagy két újabb év, táviratot ka­pott, 6zükség van rá. Most, hogy hamarosan új színház­épületbe költözik Yorma társulata, s a mester ősztől a finn nemzeti opera balett­igazgatója lesz, Andrea is újra választ majd saját utat: a mágussal tart, vagy Ladányi Andrea közvetí­tésével hívta meg Imre Zoltán balettigazgató-ko­reográfus Yormát Szegedre. A balettegyüttes elképesz­tő feladatot vállalt: egy hét áll rendelkezésre (mindösz­sze ennyit tölthet itt a finn művész), hogy a sajátos al­kotói módszerrel, itt és most 6zülető táncművet lét­rehozzák. Bemutató — Im­re 7-oltán készülő új művé­••"!'. a Varázsdobozza! együtt — tavasszal. A premier előtt két héttel Yorma ame­rikai munkatársa jön majd elvégezni az elvégzendőket, amúgy most videóra veszik a próba- és' alkotófolyama­tokat, ez szolgál majd egyet­len támpontként a betanu­láskor. A szegedi táncosok — bármi meglepő — rop­pant módon élvezik a hely­zetet, az emberj és művé­szi találkozás élményét, s magától értetődő természe­tességgel, keményen dolgoz­nak a számukra pedig ed­dig ismeretlen alkotói stí­lus követelményei szerint. „A belső történések érdekelnek" Yorma Outinen lendüle­tes kézmozdulatokkal, kacs­karingós kérdő hangsúly­lyal, az elképedés mimiká­jával kíséri szavait: beszél­ni egy táncról? Ö még a programfüzetbe sem írja le. miről szól az új balett! Be­széljen a test, az előadó­művészeké, én pedig meg fogom érteni a nézőtéren mindazt, ami kifejezetten nekem szól ebből a testbe­szédből, mondja, és szélesen mosolyog enyhe kínomon: na, persze, az újságba sza­vak kellenek. . Hát tessék: mostanában az örök téma. férfi és nő viszonya foglalkoztatja, a színpadon persze semmi bonvenciális, történetísze­rű) nem jelenik meg. a belső történések és azok variációi az érdekesek, és már csak azért sem lehet beszélni arról, mit látunk majd, mert improvizál és improvizál... Utálja is­mételni magát, az aktuális hely, és maguk a szereplő táncosok a legfőbb inspirá­lók, ők alakítják, vele együtt szülik a koreográfiát. Pá­rizsban a mestere, Carolin Carlson csinálta ezt pom­pában: megadta a témát, a mozgás kereteit, kijelölte a teret, az időegységet — és ellopta a táncosok mozdu­latait. Idő, tér, forma, fo­lyamatosság — ezek a pro­dukció létfeltételei, de ő, Yorma, már tudja a saját gyakorlatából: ha az idő megfelelően osztott, a darab működik. Egyébiránt az esztétizá­lást, a gondolati sémák használatát, az ídeologizá­lást éppen úgy nem állhat­ja, mint az önismétlést, Ca­rohntól, Párizstól is búcsút vett abban a pillanatban, amikor rájött, hogy mi az, amit a mester biztosan ki­választ a tárcosok improvi­zációiból . .. Pedig- nagyon sokat jelentett számára Ca­rolin és Párizs: megnyílt előtte a világ. Hiszen kis­városban nőtt fel. Helsinki operaházában táncolt kez­detben, klasszikus balettek­ben. Nagyon tisztelem a tradíciót, mondja komolyan bólogatva, de hát meg kel­lett lepnem hazám fiait, úgy látszik, ez volt a kül­detésem. Ne öld meg a művészetet! Elborzadt képet vág, a mélységes fölháborodás fej­hangján közvetíti honfitár­sai reakcióját otthoni • első bemutatóira: ez nem balett, hangzott fővárosszerte, ez valami más, tz — színház! Hosszú évekig tartott, amíg „bevették", mostanában vi­szont minden előadásuk telt házas; egyébiránt so­sem foglalkoztatta, elegen nézik-e vajon, vagy sem; neki pont elég, ha egyetlen ember akad. akit megvál­toztat az előadas . . . Fölszabadította a táncoso­kat — szól közbe Ladányi Andrea. Elsősorban a férfi­táncost, aki a klasszikus balettben borzasztó hal­ványságba kényszerül a nő­partnere mellett. A modern balettvilágban is unikum, amit Yorma csinál: egyórás önálló estjei vannak, óriási a sikere. Hallgass a szivedre — és persze: „listen to your bo­dy" — mondja Yorma az ifjú táncosoknak. Ha az eszeddel, az intellektusod­dal, közelíted: hozzá, meg­ölöd a művészetet — szúr egy erőteljeset a képzelet­beli tőrrel, hussan a fekete köpeny: a legjobb színpadi Rómeók küldik ilyen fáj­dalmasán a halálba Tybalt­jaikat. Sulyok Erzsébet J

Next

/
Thumbnails
Contents