Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-31 / 26. szám

1991. január 31., csütörtök 5 Lesz-e újra Magyar Napló? Az ÉS addig is segítene Az elmúlt hét végén különös felajánlás látott napvilágot a pesti sajtóban. Az ajánlatot egy lap tette — elvileg riválisa — egy másik lap számára. A működő ÉS-ről és az éppen nem működő Magyar Naplóról van szó. Az ajánlat így hangzik: „Tekintettel a mára kialakult helyzetre, az Elet és Irodalom Baráti Társaság hetenként két teljes újságoldalt ajánl fel a Napló szerkesztőinek kizárólagos felhasználásra, beleértve ebbe a szerkesztés, a tipográfiai tervezés. valamint a szerzői honoráriumok kiutalásának jogát, utóbbihoz anyagi lehetőségeinkkel arányos keretöszszeget biztosítunk." Megkerestük a két érintett lap munkatársait. Reményi József Tamás főszerkesztőt és Kovács Zoltánt, az ÉS publicisztikai rovatának szerkesztőjét Reményi József Tamás, mint mondta, a későbbiekben szívesen áll lapunk rendelkezésére, de a bizonytalan s főképp kiszámíthatatlan helyzet miatt egyelőre semmi biztosat nem tud mondani a Napló sorsával kapcsolatban. Az ÉSnek címzett válasza a közeljövőben olvasható lesz a pesti lapokban. Az alábbi interjút Kovács Zoltán adta a Délmagyarország számára. — Honnan jött az ötlet? — Valamikor tavaly decemberben vetődött fel egy szerkesztőségi értekezleten, ha jól emlékszem, akkor, amikor a Napló utolsó száma megjelent, és a szerkesztőség elbúcsúzott az olvasóktól. Elég döbbenetes volt az a három cégjelzéses level, meg a rajtuk levő „sajnaíattal közöljük", „nem vállalhatjuk", „meg kell erteniük, hogy a jelen helyizetben" stb., stb. Mindez nem sokkal azután, hogy a Pallas megszüntette a Film Színház Muzsikát, és a vezérigazgató energikus lépéseket helyezett kilátásba, további lapmegszüntetések tárgyában. Ekkor jött a gondolat, ha jól emlékszem, Mezei András vetette fel, hogy legalább a Napló folyamatosságának megőrzésére kellene tenni valamit. Nem mondom, hogy vita nélküli volt az ügy, részben ezért is telt el eonyi idő, az ötlet és a: felhívás közzététele között. Van ebben persze egy adag önvédelmi reflex is, de mindenképpen úgy érzem, hogy ha akármilyen keveset is, de csinálni kell, különben a pénztelenség, a Magyar Posta elképesztő szervezési hiányosságai és hozzáállása egyszerűen elsöpri a kulturális sajtót. Hozzáteszem: minden olyan sajtót, amelyiken nincs valami egészen elképesztő extra haszna. Ebben a szférában így értelmezik a piacgazdálkodást. — Melyek azok az irodalomtól távol álló körök, melyre a felajánlásban is utaltatok, miszerint a kezdetektől érezhető volt egy olyan törekvés, hogy a két lapot szembeállítsák egymással? — Igen nehéz nevesíteni ezt a kört, viszont nem nehéz elképzelni azt a hangulatot, ami az Élet és Irodalmat körülvette azt követően, hogy jó két évvel ezelőtt az írószövetség sikertejen kísérletet tett a lap megszerzésére. Mivel ez nem sikerült, az írószövetség saját lapot alapított, s bár expressis verbis soha senki hivatalosan nem mondta, a levegőben volt, hogy valamirevaló író nem az ES-be, hanem a Naplóba ír. Szerencsére ezt épp az írók, de legalábbis azok jelentós része nem érezte komolynak, nem is tudnék neveket mondani, akik látványosan kivonultak volna az ÉS-ból. De hát itt is, ott is lehetett hallani megjegyzéseket, hogy „most már mi szükség az ÉS-re? Ki olvas ma már ÉS-t?" Érdekes, vagy tán nagyon is törvényszerű, hogy ezeket olyan írók, újságírók hintették, akik annak előtte színvonaltalanságuk miatt sem kerültek az ÉS hasábjaira. Megjegyzem, ők maguk csodálkoztak el a legjobban, amikor rájöttek, hogy csupán ilyen kijelentések miatt a Napló hasábjaira sem. Nekünk amúgy a Naplóval vitánk nemigen volt. Ha igen, akkor azok szakmai jellegűek, ha jól tudom, egy Csengey-írás utóéletétől eltekintve egyáltalán nem. — Mit szóltak az érintettek? — Mielőtt közzétettük volna a levelet, beszéltünk Reményi József Tamás főszerkesztővel. A következőkben maradtunk: az ÉSben történő megjelenésnek két esetben nincs értelme, ha a Napló végérvényesen megszűnik, vagy ha a Napló rövid idón belül újraindul. Ez érthető is, a felajánlás átmeneti időre szól. Pillanatnyilag a választ várjuk. Darvasi László Szakmai kiáltás Mostanában nagy vihar dúl a könyvkiadás és -terjesztés körül. Nagy nehezen eljutottunk odáig, hogy gátat vessünk a szennyirodalom" áradatának, mely ellepte az utcákat, standokat, újságosbódékat. Az áradat elsősorban az eddig tiltott műfajoknak köszönhető, úgy látszik, már sosem tudunk leszokni arról, hogy pont a „tiltott gyümölcsöt" kívánjuk meg. Talan kalandvagyból? De nézzük meg. hogy vélekedik erről a szakma, pontosabban, a Sztergár és Varga Kft.-bőt kérdeztük Sztergár Albint, a Szent Mihály utcai könyváruház egyik tulajdonosát. — Hogyan indult a pályafutása? — A könyvszakmába 1970. január elsején kerültem Pécsett, mint bolti eladó. Hogy miért? Gyermekkoromban sokkal többet olvastam a nagy átlagnál, szerettem és szeretem a könyveket. Ezért választottam, hogy úgy mondjam, életpályámnak a könyvkereskedést. — Mit jelent önnek a könyvszakma? — A könyvszakma szó szoros értelemben igen széles skálát ölel fel. Beleértve a tudományos-fantasztikus, krimi, szépirodalmi könyveket. Így tudnám meghatározni a könyvszakmát. — Hogyan jellemezné « szakma mai állapotát? — Egy szóval is lehetne. De inkább mondjuk úgy: lejáratták. Egyszerűen nem tölti be azt a funkciót, amire hivatott. Kilyukadhatnánk itt a könyvkereskedés vagy a demokratizálódás problémáinál. Nincsenek meg ma a könyvkereskedés klasszikus szabályai. A demokratizálódás problémája alatt azt értem, hogy a szakma felhígult. Boldogboldogtalan kapott árusítási engedélyt, holott lehet, hogy életében akkor látott könyvet először, amikor árulni kezdte. A terjesztés ügyében abszolút káosz uralkodik, mert nincsenek elrendeződve az irányvonalak. Vidéken még mindig vannak fehér foltok, vagy ha el is jut a könyv vidékre, nem tölti be a klasszikusan vett funkcióját. És ez a könyvkereskedés alfája és ómegája, emiatt a két összetevő miatt tart ott, ahol tart. — Gondolja, hogy a kiadott könyvek minősége és a terjesztés fölhígulása egymásra ható folyamatok voltak? — A kettő feltétlenül párosult egymással. A centralizált könyvkiadásban körülbelül 20 állami kiadó kezében összpontosult a magyar könyvek megjelentetése, most viszont közel 500 kiadó létezik. Naponta megszűnik 20, alakul 30. Érthetetlen módon kiadnak mindenféle pornót, horrort, ami peisze közrejátszik a felhígulásban. — Melyek voltak a szakma kritériumai? — Annak idején könyvesbolti eladónak csak érettségivel lehetett elmenni. Ezenkívül a könyves szakmának volt egy speciális szakmunkásképzője. Akiben szakmaszeretet, valami ráérzés, vagy. vezetésre hajlamos volt, azt elvitték boltvezetőnek, de szintén speciális könyves szférába. Ez a mai helyzetnek tökéletesen ellentmond. — Hogyan lehetne ön szerint kimozdulni a mélypontról? — Csak kormányzati eszközökkel. Szerintem több kompetens kis kiadó és terjesztő kellene. — Mi a véleménye arról, hogy az önkormányzat betiltotta az utcai árusítást? — Én tiszteletben tartom az önkormányzat rendelkezéseit. Gondolom, minden intézkedésének megvan a maga oka. De szeretném, ha már elmozdulnánk a holtpontról. és megszületne végre valahára a könyvesboltok privatizációjáról szóló törvény, és ezzel megszűnne a könyvszakmát övező bizonytalanság. Podmaniczky Szilárd TIT-fifr A TIT megyei szervezete a JATE Politikaelméleti és Jelenkortörténeti Tanszékével karöltve a politikatudomány kérdéseivel foglalkozó előadás-sorozatot indít. A február 18-án induló szabadegyetem elsó előadását Fábián György adjunktus tartja A politikatudomány hazánkban címmel, A politikai pártokról, pártrendszerekről Kovács László adjunktus beszél majd február 25-én Löffler Tibor tanársegéd A „neokorporatív" állam érdekegyeztetési mechanizmusairól, Micheller Magdolna docens pedig Az ifjúsági szervezetek és mozgalmak tipológiájáról tart majd előadást. Az úgynevezett sztálini modell politikai rendszerét Géczi József adjunktus elemzi, Nagy László tanszékvezető pedig a második világháborút követő globális rendszerekről, s azok módosulásairól tájékoztatja a hallgatóságot. Az előadásokat a Deák Ferenc Gimnáziumban hétfőnként délután 3 óra 15 perctől hallgathatják az érdeklődök. 173 tudós levelét megírta... Vita az Akadémiáról Kosáry Domokos, az MTA elnöke január 25én hivatalában fogadta a TUDSZ Akadémiai Választmányát, és megvitatták a TDDSZ sajtóban közzétett állásfoglalását az akadémiai törvénytervezetről. Ismeretes, hogy a TDDSZ 1990. november 21-én nyílt levélben fordult az MTA elnökségéhez: „aggodalommal és megdöbbenéssel állapítottuk meg, hogy a Magyar Tudományos Akadémiáról szóló törvénytervezet ... összeegyeztethetetlen a demokratikus Akadémiáról alkotott elképzeléseinkkél ..." A levelet 173 tudós írta alá. Az elnök egyetértett azzal, hogy az MTA közgyűlése által elfogadott tervezet valóban „biankó csekk" (TDDSZ: ködös vágykép, amibe mindenki azt képzel, amit akar), de mindez csak alapkoncepció. Kijelentette, hogy az MTA-törvénytervezet mellett a leghatározottabban kiáll, mert véleménye szerint csak a tulajdonosi funkciót is ellátó Akadémia védheti meg a kutatások infrastruktúráját biztosító intézményhálózatot. Így elvetette a TDDSZ azon javaslatát, hogy az MTA vagyonát egy vagyonkezelő alapítványra bízza. Elmondta, hogy az Athéneum elképzelése viszont egyezik a TDDSZ elgondolásával : az Akadémia bevonása a felsőoktatásba és a posztgraduális képzésbe. A tervezetet leginkább azért támogatja, mert fél, hogy a szomszédos országok negatív példájára az MTA is széthullik, ezért élesen ellenzi a levelezésnek azt a nyílt módját, amelyet a 173 kutató elkövetett Az elnök ós a TDDSZ azonos álláspontra jutott, hogy mielőtt az MTA-törvénytervezet végső tormájában elkészül, szükséges egy olyan alapszabálytervezet elkészítése, amely tartalmazza a TDDSZ által felvetett veszélyek ellen a szükséges garanciákat. Korlátozza az igazgatók, intézetvezetők hatalmát, és biztosítja a kutatócsoportok szakmai és gazdasági autonómiáját. A felek azonos véleményre jutottak abban is, hogy a profitorientált tevékenységnek nincs helye a kutatóintézetekben. Végezetül a TDDSZ azon kifogására, hogy a felsőoktatási törvénnyel együtt kellene az akadémiai törvényt tárgyalni, az elnök úgy válaszolt, hogy koncepcionálisan egyetért ezzel, de időben nem látja ezt kivihetőnek. Várnagy Tamás I ni Beszélni nehéz, de tanulható. Ebben egyeztek meg azok a tanárok, nyelvművelőkor akiket Beme László professzor invitált' beszélgetésre a Bartók (Rádió stúdiójába. Kedden délután egy órától a Beszélni nehéz körök vezetőinek találkozóján megszólalt a szegedi Bdgi Adamné is. A Kazinczy-díjas tanárnő elmondta, sokan nem tudják, mennyivel hatékonyabb lehet az iskolai tanítás, az ismeretek átadása, ha a pedagógus, az előadó helyesen tud beszélni. Ezért nemcsak a gyermekeknek, de a felnőtt kollégáknak, tanároknak is szerveznek beszédművelő foglalkozásokat. Hiszen minden tanár egyúttal magyar tanár is és példa a tanítványai szamára. A Százszorszép • Gyermekszínházban (a volt úttörőházban) működő Beszélni nehéz körben lehetőség kínálkozik a gyerekek nyelvi kultúrájának fejlesztésére, de mindez nem elegendő. A felnőtteknek is igényük lenne valamiféle anyanyelvi önképzésre. Az Anyanyelvápolók Szövetsége már megalakult. Bárki tagja lehet, aki a belépési nyilatkozatot kitölti. Egy-egy városban a tagok megszervezhetnék az „anyanyelvi szolgáltatást". A helyes beszéd tanulását ugyanis nem fe-lülTől kell irányítani, hangoztatták a stúdióbeszélgetésen a körvezetők. És nem elegendő a Péchy Blanka alapította műsort hallgatni, a műsorvezetőkkel kapcsolatot tartani, állandó folyamatos nyelvápolásra van szükség. Ez psdig helyben, önszerveződő csoportokban lehetséges. A szegedi nyelvművelés motorja, Bagi Ádámné szívesen fogad minden jelentkezőt. (pacsika) Közoktatási fórum A közoktatás témáiról, a helyzetéről és a fejlesztési koncepciókról Országos Közoktatási Fórumot szervez Szegeden az MTA pedagógiai bizottsága, a Neveléstudományi Kutatók Országos Egyesülete, az Oktatáskutató Intézet, a JATE pedagógiaipszichológiai tanszékcsoportja és a Csongrád Megyei Pedagógiai Intézet. A kétnapos tanácskozásra előzetesen 150-en jelentkeztek, kutatók és gyakorló oktatók, pedagógusok, az önkormányzatok megfelelő bizottságainak és osztályainak képviselői. A téma több szakértője szintén előre jelezte, hogy vitaindító előadásokat tartanak, ha a résztvevők igénylik. A többi között külföldi Iskolastruktúrákkal, az oktatásfejlődés európai és amerikai mintáival ismerkedhetnek meg az érdeklődők, hallhatunk arról, hogy van-e az oktatásügyben rendszerváltás, melyek az oktatási rendszer kritikus pontjai, milyen legyen a vizsgarendszer, mi a piacosítás jelentése az iskolában. A közoktatási fórum ma délelőtt fél 11-kor kezdődik, pénteken délután zárul. A tervezett munkarend szerint az előadásokat beszélgetések, viták követik Uj film Palimadár, avagy: a főhős a nyerő Rendezte: John Badham. Főszereplők: Mel Gibson, Goldie Iiawn. Vajon mi lehet annak az oka, hogy a már milliószor felhasznált filmpanelek újra és újra izgalmat, elérzékenyülést, félelmet, vagy netán nevetést váltanak ki belőlünk? Ugyanakkora intenzitással éljük végig az üldözéses - men ek ü léses jeleneteket, pisztolypárharcot, a robbanásokat, a boldog egymásra találást, az ágyjeleneteket, és mármár igen nagy valószínűséggel másodpercekre előre meg tudjuk jósolni, hogy mi lesz a következő lépés. Tudjuk, hogy ha valaki a magasban mászkál, akkor tuti, hogy egy pillanatra kibillen egyensúlyából, és rövid vagy hosszú civódás után, de mégis magára talál. Az első néhány percben megtudjuk, ki a főhős, és bármilyen áron is, ám övé lesz a végső győzelem, .megdicsőül; a boldog vég jön el. Mindezeket egybegyűjtve —, és némileg •kiegészítve — már meg is kaptuk a Paiimadár című amerikai film „vélejét", benne van minden, amit egy típusíilm nyújtani szokott. Egy férfi és egy nő tizenöt éves távollét után újra egymásra talál, csak épp a férfit üldözik régi, ám most szabadult ellenségei, akiket még az FBI is segít. Így hát „édeskettesben" menekülnek. Életüket annak .köszönhetik, hogy az ellenfelek nem tudnak célozni, persze ezt meg is szokhattuk, hogy főhősünkre több tonna golyót eresztenek és egy som talál. Itt is csak egy, pont a főhős fenekébe, de ezen nem lehet már jót nevetni, szakállas vicc. Most kétféleképpen eshetnék túlzásba. Ha azt mondanám, túl rossz, banális film, vagy akkor, ha dicsérni próbálnám. Szóval közepes és izgalmas, na már annak, akinek közepesen lazák az idegszálai. P. Sz.