Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-18 / 15. szám
10 Röviden 1991. január 18., péntek Fogadás balról Hova ez a nagy rohanás? Nem értem... . . miért taptvasa egymás sarkát annyi ember az OTPfiókok előtt hogy mihamarabb visszafizethesse fennálló tőketartozásának felét. Megértem viszont a pénzügyminisztert, hogy egy hónappal meghosszabbította a befizetési határidót. Így az is megtakaríthatja a januári plusz 1500 forintot aki a hosszú sorok miatt nem fért oda a pénztárablakhoz. — Szerintem — egv nagy többség legalábbis — ennél sokkal többet veszít. Ha lenne 400 ezer forintos tartozásom, és egészen véletlenül 200 ezer forint, nélkülözhető készpénzem biztosan nem az OTP-be rohannék vele. Azaz, tulajdonképpen oda is mehetnék, csak egy másik ablakhoz, ahol kevesebben vannak. Ott vagy bármely más, pénzintézetnél letétbe helyezném a pénzem Nem kötném le egy1 évre, inkább olyan konstrukciót választanék, amely 'havi kamatot is számol. Így azután, ha év közben tudok egy másik bankot, amely érdemben többet ad a pénzemért oda vinném. Nettó 25 százalékot mindenképpen kamatozna a pénzem jövő januárig. (E/ természetesen csak a minimum, 50 ezer forintnál többet is ki lehetne hozni, némi sétáltatással.) A második változat értelmében 32 százalékos, üzleti kamat mellett — legyünk optimisták, és tételezzük fel. hogy ez marad egész évre — 200 ezer forint után havonta 5 ezer 300 forintot kellene fizetnem, csaik kamatként. És akkor még egyetlen forinttal sem csökkent a 200 ezer. Az. eddigi törlesztés 1600 forint volt, most 12 hónapon keresztül jön még plusz 1500. Az állam tehát ebben az évben pontosan 2 ezer 200 forinttal megtámogat havonta. Ha növekszik a 32 százalékos üzleti kamat. akkor ennél többel. (Nem csodálom tehát, hogv a pénzügyminiszter nagyvonalúan meghosszabbította a befizetési haláridőt.) Én inkább elfogadom az államtól ezt a havi 2 ezer 200-at, és jövőre ott állok 200 ezer forintos tartozással, amit természetesen ezután — egy inap, egy hónap, egy év stb. — bármikor befizethetek Igaz, befizettettek velem tizenkétszer 3 ezer 100 forintot, kapok viszont a lekötött pénzemért minimum (!) 50 ezer forintot Szerintem valahol 130—150 ezer forint befizetése helyett már érdemes egv kicsit számolni, különösen aikkor, ha egy erőteljesebb infláció, s ami ezzel együttjár, egy növekvő betéti kamat jellemzi majd az 1991-es évet. Kovács András Taposóaknát loptak Hunkát vállalnak A Szakszervezetek Csongrád Megyei Szövetségének Intézőbizottsága az érdekegyeztetés megyei rendszerének kialakítása céljából felhívással fordul mindazon szervezetekhez, amelyek magukat a munkavállalók érdekképviseleti szervezetének tekintik, hogy jelezzék részvételi szándékukat, amenynyiben a megyei szakszervezeti kerekasztal munkájában részt kívánnak venni. Elgondolásunk szerint a kerekasztal tevékenysége a bérből és fizetésből élők érdekképviseletét hivatott ellátni a munkaadókkal, az önkormányzatokkal szemben, érvényesiti ellenőrző szerepét a nagy elosztó rendszerek (tb, munkaügyi hivatal stb.) felett. A kerekasztal a jelentkezők számától függetlenül létrejön. Kérjük, hogy a jelentkezéseket 1991. január 25-ig a szövetség címére: Szeged, Eszperantó u. 3—5. 6743. küldeni szíveskedjenek. Szakszervezetek Csm-i Szövetsége Intézőbizottsága KULTURÁLIS KÖZPONT POZSONYBAN Zászlós Gábor, a szlovák kormány alelnöke szerdán hivatalában fogadta Boros Jenőt, a (Magyar Köztársaság pozsonyi fó'konzulját. A találkozón a pozsonyi magyar kulturális központ székházának évek óta húzódó ügyéről volt szó. Boros Jenő ígéretet kapott arra, hogy imég ebben a hónapban megadják a székház megépítéséhez szükséges engedélyt. NYILAS PÉTER A mi családunk (Vigyázz! Ha kinyitod az ajtót, összeesik...) Kicsit furán élünk.. Persze, lehet, hogy másoknak is megvannak a maguk „beütései", csak kozmetikázzák a családi életüket: ide egy kis alapozófesték, oda egv leheletnyi árnyalat, pár vonás a szemceruzával, és kész. Föl se tűnik a többieknek, padig ha kicsit is megkapirgálnák eset a mállékony mázt. érdekes dologra bukkannának. Itt vagyunk például mi. Kívülről szürke egereknek látszunk, futkosunk, cincogunk egy kicsit, aztán gyorsan beszaladunk a lyukba Senki se gondolná, hogy a nagyit bent tartjuk az akasztós szekrényben. Nem tehetünk mást az orvos is ezt javasolta Valami kimondhatatlan nevű. titokzatos betegsége van szegénynek, annyira fél al külvilágtól hogy még minket sem bír el. viselni. Egyszerűen megriad, ha meglát valakit Egész nap ott áll a télikabátok között mi meg teszünk-veszünk körülötte. Még beszélgetünk is, mert azért jól hall bennünket Eleinte sokat törtük a fejünket, hogyan etessük, de aztán kipattant fejünkből az ötlet. KLs lyukat vágtunk a szekrény tetején (a befőtteket félretoltuk egy kicsit), és egy hokedlire állva ott adogatjuk be a táplálékot A krumplifőzeléket nagyon szereti. Karácsonykor még egy meggyújtott csillagszórót is beadtunk neki. de kiégette a pongyoláját és utána már nem volt kedve elénekelni a Mennyből az angyalt Előfordul persze, hogy vendégek jönnek. és elfelejtjük őket figyelmeztetni. A múltkor is ott játszott a szekrény előtt a nővérem ötéves kisfia és meghallotta a nagyi kaparászását odabentről. Azt hitte, hogy beszökött az udvarról a macska, és ki akarta szabadítani. Mi persze kórusban rákiabáltunk: „Vigyázz! Ha kinyitod az ajtót összeesik!" De akkor mar késő volt. A nagyi a ré. rniilettől ájultan zuhant rá a szépen meg,'terített asztalra. (A vaníliáspudingot úgy kellett róla kiskanállal lekaparni és egy pohárban összegyűjteni, hogy a gyereket megvigasztaljuk.) ÜJ FŐTITKÁR A Csongrád megyei TIT elnöksége novemberben pályázatot írt ki a főtitkári tiszt betöltésére. A pályázatok elbírálása után két jelölt került a „döntőbe". Közülük Szörényi Gyula közgazdászt az elnökség szavazattöbbséggél választotta meg. Az új főtitkár elfoglalta helyét és megkezdte munkáját a TIT székházában. A LOTTÓ NYERŐSZÁMAI 12, 14, 25, 50, 85 Hattagú betörőbandát vett őrizetbe szerdán a Győri Városi Rendőrkapitányság. A társaság — amelynek tagjai közül öt dunaújvárosi, egy pedig győri lakos — alaposan gyanúsítható a győrménfőcsanaki ABC-áruház kifosztásával — jelentette be a csütörtöki sajtótájékoztatón Polgárdy György rendőr alezredes, a Győri Városi Rendőrkapitányság bűnüldözési alosztályának vezetője. Az ABC-be 16-ára virradó éj6zaka törtek be, s 1 millió 230 ezer forintos értéket vittek el. Szaharov visszanéz Nem kell a Nobel-díj Andrej Szaharov özvegye, Jelena Bonner, január 13-án kelt nyilatkozatában felkérte a Nobel-díj Bizottságot, hogy vegye vissza a férjének 1975-ben adományozott Nobel-békedijat. Bonner asszony így akar tiltakozni a szovjet kormány litvániai véres katonai akciója ellen. Indoklása szerint méltatlannak tartja elhunyt férjéhez, hogy egy sorban szerepeljen Mihail Gorbacsov szovjet elnökkel a Nobel-békedíjasok listáján, akit felelősnek tart azért, hogy a Szovjetunió különböző részein nemzetiségi-etnikai összecsapásokban vért ontottak, és a litvániai függetlenségi törekvéseket erőszakkal fojtják el. A bravúros gyorsaságú felderítésben nagy szerepa volt az állampolgári segítségnek. A pápai rendőrkapitányságon a kihallgatás, során egyikük vallomást tett. A társaság többi tagját este Dunaújvárosban fogták el. A kocsik átkutatása, illetve a gyanúsítottaknál lefolytatott házkutatás során az ABC-böl eltulajdonított élelmiszeren, dohányárun és műszaki cikkeken kívül taposóaknát és vadászlőszert is találtak, amelyeknek eredete tisztázásra vár. Modern Küklopsz KOPASZ ÉNEKESNŐ (Ma este fél 9 árától a Próbatársulat Ionescu Kopasz énekesnőjét (mutatja be a régi színészklubban (Tanácsköztársaság útja 6.). A társulat az előadást középiskolás fiataloknak is ajánlja, hiszen a szerző az abszurd drámairodalom kiaszszikusa, a Kopasz énekesnő pedig, Ionescu egyik legismertebb műve. DEMÉNY PAL TEMETÉSE A Magyar Országgyűlés, valamint a Magyar Szocialista Párt országgyűlési képviselőcsoportja és országos elnöksége tudatja, hogy az 1991. január 14-én, képviselői hivatatásának teljesítése közben elhunyt Demény Pál temetése 1991. január 23-án, szerdán, 13.30 órákor lesz a Rákoskeresztúri Üj Köztemetőben. Demény Pált a Magyar Országgyűlés és a Magyar Szocialista Párt saját halottjának tekinti. Az elhunyt képviselőtől tisztelői, barátai, harcostársai és ismerősei 13 órától vehetnek végső búcsút a Köztemető ravatalozójában. (MTI) TÁNCHÁZ ERDÉLYIEKKEL Az erdélyi Vajdaszenttvínv néDi együttese lép föl a Fideszazékházban (V. Hugó u. 5.) vasárnap, január 20-án. 18 órakor. Utána táncház. Jegyek a helyszínen kaphatók. Bagdadban lőnek ... Valaki egy repülőgépet is látott ... Bombák hullanak ... Irak — riasztott meg egy hang, amikor csütörtökön az éjféli vacsora után, pontosan egy órakor bekapcsoltam a rádiót. Kedvenc rádióbemondónó(hango)m , többször is elakadt izgalmában, majd bizonytalanul — vagy talán már az én hallásom volt bizonytalan? — bekonferálta a következő műsorszámot, a Special EFX dzsesszegyüttes Petőfi-csarnokbeli koncertíét: régen nem hallott, finom zene ment egy ideig, nem tudom, pontosan hány percig, majd megszakadt az adás. Bolgár Györgyöt kapcsoljuk — hallottam, a tudósító sugárzó hangjára azonban hiába vártam. Üjra a kellemes zene a kellemetlen hírek Az első háború helyett — közli a bemondónő —, megint az a lágy muzsika! —, aztán tényleg Bolgár György a vonatban, Amerikából: de ez nem lehet ő, ez a letört, halk, mintha évtizedes ólmos fáradtság megülte hang... Fenn kell maradnom ma éjszaka, szuggerálom fáradt idegeimet, miközben az éterben előbb Banda Ede, majd egy pattogós, régi felvételen Pablo Casals gordonkázik gyönyörűen, egyszerre nézem a tévét és hallgatom a rádiót, hírek, zene, hírek, zene, feltűnik Bush elnök, Szaddám Húszéin — vagy őket már csak álmodtam volna? —, mert közben néha elalszom, mikor görcsbe rándult lábbal időnként hirtelen felriadok, fáradt arcú férfiak ülnek a stúdiókban (végigkapcsolgatom a műholdas csatornákat), egyenes adásban zajlik a háború, akár a két sereg hónapokon át tartó felvonulása a modern haditechnika egész arzenáljával. mely nasonlatos volt ahhoz, mikor az eposzokban a katonák felfegyverkeznek ... Aztán már reggel van, a nyolcórai verőfény ébreszt, Istenem, közben ott, meszsze valahol emberek haltak meg, ott, valahol meszsze háború van. Vietnamot még nem fogtam föl, Kambodzsa. Afganisztán más volt: felnőtt életemnek (s generációmnak is) első háborúja ez a mostani. P. L. SZEGEDI ERDÉLY-KOR Holnap, január 19-én délután 16 órakor találkozik a tagság a Római körút 31. szám alatt. Napirenden: 1. Az Erdély-körök országos találkozójával kapcsolatos teendők elosztása. 2. a szülőfölddel foglalkozó folyóiratok, kiadványok és könyvek terjesztése. 3. a kör KÉTSZÍVŰ színjátszó csoportjának megalakítása. FOGADÓÓRA Jenei Ferenc a 16. számú, Turzó Ferenc a 17. számú választókerület képviselője 1991. január 21-én (16—>18 óráig fogadóórát tart a kiskundorozsmai ügyfélszolgálati irodában (Negyvennyolcas u. 12.). NÉVADÓ A Csonka János Gimnázium és Szakközépiskola ma délelőtt 10 órától névadóünnepséget rendez a Báliint Sándor Művelődési Házban. GALAMBKIÁLLÍTÁS TÁPÉN A Szegedi 252. számú Kocsis József Galambtenyésztők Egyesülete január 19— 20-án kiállítást rendez Tártén a Heller Ödön Művelődési Otthonban. Hatvan tenyésztő, mintegy 22 fajta rop-, haszon-és díszgalambját tekinthetik meg az érdeklődök az első nap 8—18, míg vasárnap 8—14 óra között. ÉLNI TUDNI Az élni tudás művészete címmel négynapos (január 19—20., 26—27-én 8-tól 13 óráig) intenzív tanfolyamot vezet kezdőknek Kártyikné Benke Etka és Bogár Pál a szegedi egészségvédő egyesületben, a Csongor téren. MINI KOMMENTÁR Terroristák Terrárium: „Üvegfalú berendezés kisebb szárazföldi állatok, főként kétéltűek, csúszómászók tartására" — ígyen szól az idegen szavak szótára. Mosolyognivaló, hogy tegnapi lapszámunkban a „terraristákat" terroristáknak szedte a nyomda, holott nem palesztin vagy egyéb gerillákról (gorillákról), hanem állatok és növények védelmében fellépő személyekről (herpetológusokról. s másokról) volt szó. Nincs vita: a terraristák nem terroristák, s reméljük, nem is válnak azzá. S. I. Bliccelőktől kukásokig A helyi közlekedés tarifáinak vitája során Galiba képviselő úr megkérdezte a közlekedési vállalatok jelenlévő képviselőitől: mit tesznek a bliccelők számának csökkentése, ezáltal a város bevételeinek növelése érdekében? A Volán vezetője elmondta, szűkös ellenőri létszámuk bizonyos fokig határt szab eme — véleményem szerint eléggé el nem ítélhető, nyilvánvalóan a társadalom többségének mély megvetésével kísért — tevékenység visszaszorításának. Ám fölajánlotta — minő pazar ötlet—, hogy társadalmi ellenőrként maguk a képviselő urak és hölgyek is fölléphetnek a bliccelés (mint nyilvánvaló bolsevista csökevény — mondom én) ellen. — Nos, a javaslat új távlatokat feszegető. Elképzelem ugyanis, amint — a város kereskedelméről tárgyalva — legközelebb valaki fölveti: amennyiben keveslik a bolti eladók számát, im, szabad a pálya ... Vagy, ha valaki panaszolná: kevés a bölcsődei gondozó ... A sor folytatható. Magam is belátom, a városáért igazán tenni akaró képviselő semmilyen áldozattól sem riad vissza. Igaz is. Csakhamar a városgazdálkodás helyzete is szóba kerül. Bizalmas helyről tudom: súlyos gondok mutatkoznak a szemétszállítás terén... (balogh) Nappal nap — éjjel fagy Várható időjárás az ország területén ma estig: folytatódik a derült, száraz idő. Egyre többrelé képződik köd. Mérsékelt marad a légmozgás. A legalacsonyabb reggeli hőmérséklet mínusz 8 és mínusz 13 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet ma általában 0. a tartósan ködös helyeken mínusz 5 fok körül alakul. (MTI) DÉLMMflROKSZáfi Napilap Főszerkesztő: Dlusztus Imre Főszerkesztő-helyettes: Sandi István Kiadja a Délmagyarország Könyv- es Lapkiadó Kft. Felelős kiadó: Chrislian Thcodose és Dlusztus Imre. Ügy vezető igazgató: Kispál Antal. Szerkesztőség és kiadó: 6740 Szeged, Tanácsköztársaság útja 10., Sajtóház. - Telefon: 24-633% 13-710 (szerkesztőségi titkárság), 12-847 (olvasószolgálat), 13-529 (sportrovat), 13-130 (kiadó), 12-836 (hirdetésfelvétel). Telex: 82-282. Telefax: 13-130,13-529. - A lapol a Szegedi Nyomda állítja elő. Szeged, Feketesas u. 28.6720. Megbízott igazgató: Kónya Antal. — Terjeszti a Szegedi Postaigazgatóság. Előfizethető a postahivataloknál és kézbesítőknél. Előfizetési díj egy hónapra 148 Ft. ISSN 0133-025X