Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)
1991-01-03 / 2. szám
Sport 1991. január 3., csütörtök A nagy eredményre még várni kell. Visnyei Márta sikeresebb évben reménykedik „Yisayel Márta, az SZVSE válogatott atlétája meg az év. utolsó napját sem hagyta hl —• megnyerte a szegedi szilveszteri jelmezes futóversenyt. Természetesen nem erre a sikerére a legbüszkébb, hanem arra a v/számtalan győzelmére, amit 13 éves sportpályafutása alatt összegyűjtött. Az elmúlt két évben például egyetlen mezei országos bajnokságon sem talált legyőzőjére. . Tizenöt évesen, ismeretlenül tört be a sportág élvonalába, azóta jegyzik a nevét. — • Tizenhárom éves voltam, amikor Kertész Ferenc felfedezett, öt évig Feri bácsi volt az edzőm. Már az első évben, az országos serdulőlxijnokságon második lettem — emlékezett a napokban szerkesztőségi beszélgetésünkkor Visnyei Márta. C> Ha jól erhlekszem, nem sokáig kellett várni a valogatottxagrq sem. — Csak uz Ifjúsági kor betöltéséig! Szerencsére ez a megtiszteltetés nem szakadt meg juniorként, sőt, felnőttként sem. A nagy válogatottban már 15-szőr szerepeltem címeres mezben. # Ügy tudom, férjezett, sőt, gyereke is van. Hogyan lehet összeegyeztetni a sportot és a családi eljogtáltságot? — Jövőre lesz 10 éve, hogy férjhez mentem, 1984ben kislányom született, most első osztályos'. Anyukám és á férjém'-íiagyon sokat vállal, s így; tudok teljes ember lenzji. 41 sportban. Egy évben körülbelül négy hónapot távol vagyok az otthonomtól. fi Mennyire elégedett a tavalyi eredményekkel? — Antal Andor edzőm szerint is a tavasz nagfon jól kezdődött. Április 22-én, Londonban vagy Rotterdamban szerettem volna maratonin indulni. Nagyon jó formában voltam. Edzésen például 25 kilométeren futottam egy nem hivatalos országos csúcsot. Sajnos nem tudtam magamból kihozni-a formát, mert egy félreértés miatt lemaradtam ezekről a versenyekről. Szegeden 20 kilométeren jó időt érteni el, a hágai félmaratonin, az erös nemzetközi mezőnyben 3. tudtam lenni. Az országos mezei bajnokságon is első lettem. Aztán az EBkiküldetésért edzőtábort tartottak, ugyanakkor az országos szövetség nem biztosított versenyt, így a kiküldetési szintet nem tudtam teljesíteni . . . # Később sérülesek hátráltatták. — Igen! Június végén Achilles-ín-gyulladasom lett, néhány napot kihagytam. Visszafogtam az edzéseket, s máris visszaestem a formámban. Amikor újból jó erőben éreztem magam, augusztusban kiugrott a bokám. A sérülést követően két hét múlva az ob-n 10 ezren csak harmadik lettem, de olyan állapotban még ez a helyezés is csoda. Az év végére ismét formába lendültem: Reimsben 3. voltam, s megnyertem a szegedi Pick Kupát. 9 Bízik abban, hógy 1991 már sikeresebb lesz? — Természetesen! Bár... elég nagy a bizonytalanság. Jött egy papír, amin értesítettek. hogy a mezei vb-re a szövetség csapatot szeretne indítani. Március közepére olyan formaba kell lennem, mint a versenyévad derekán. A szövetség ugyanis olyan erős szinteket állapít meg, hogy teljesítésével az élcsoportban végeznénk. Ezzel aztán feltették számomra a kérdést: mezeire vágy maratonira készüljek? Egy biztos, a fedettpályát most is kihagyom . .. Süli József Teremfoci A BSC a Szilveszteri Kupa győztese A Szeged Városi Szabadidősport Szövetség Szilveszteri Kupa teremlabdarúgótornája iránt nem várt nagy érdeklődés nyilvánult meg. A rendezők végül elálltak eredeti szándékuktól, hogy 18 csapatban maximálják a részt vevő csapatok számát. Három helyszínen végül 22 együttes küzdött a pénzdíjért es a kupáért. A Deák Ferenc Gimnáziumban a Santorin harcolta ki a döntőbe kerülés jogát. A második helyezett. Erőnyerős labdát, míg a 3. Chalton ASC pezsgőt kapott a rendezőktől. A lila iskolai helyszínen Zöldért. Spicc, Cicafül és Lokomotív sorrend alakult ki. Míg a Sportcsarnokban BSC—Szatvmaz elődöntőre került sor, amelyet 5-4-re az előbbiek nyertek meg. a vesztesé lett a labda, a Ruhagyáré pedig az üveg pezsgő, a 4. az UTC lett. A/, év utolsó napjan játszotta a három együttes a döntőt, amelyben a BSC minden ellenfelét legyőzve (a Zöldértet 3-2-re, a Santorint 2-1-re), nyerte el a kupát, valamint az első helyért járó 6 ezer forintot. Miután a Santorin 2-1-re bizonyult jobbnak a Zöldértnél, így 4 ezer forint ütötte a markát. A Zöldért gárdája pedig 2 ezer forinttal vigasztalódott. Részletekről — később Oláh Zoltán 1988 őszén hagyta abba az aktív kézilabdázást. Most viszont arról értesültünk, hogy felállt az ügyvezető elnöki székből is, és befejezte pályafutását a Tisza Volán SC-nél. Vajon miért? — kérdeztük az érdekelttől. — Január 15-ig senkinek nem adok informáeiót, ezután viszont — mivel a Délmagyarország volt a leggyorsabb! — önöknek fogom először elmondani azokat a dolgokat, amik ehhez a lépésemhez vezettek — kaptuk a választ Oláh Zoltántól. Mi türelmesen várunk. Ki lesx a minden idők legjobbja ? Több mint százezren szavaztak A vártnál sokkal több sza- szavazathegyet a, MÜSZI-be vazat érkezett a Magyar szállították, ahol számítógéOlimpiai Bizottság, az Orszá- pekkel megkezdődött a felgos Testnevelési és Sporthi- dolgozásuk. A tervek szerint vatal, a Nemzeti Egészségvé- tíz napon belül sajtóértekezdelmi Intézet és a MUOSZ leten jelentik be, ki a leg Sportújságíró szakosztály jobb tizenöt sportoló. Februmeghirdette „Ki volt minden ár l-jén a kongresszusi közidók legjobb magyar sporto- pont nagytermében ünnepéloja?" választásra A napila- |yo.s gálaest kereteben együtt pókban megjelent listákon k jd mmden több mint százezren küldtek ' be. voksukat a megadott ha i<«Hr es 1990. legjobb sportáridöre. A tekintélyes súlyú tolói A jégkorongmeccs miatt Módosul a nyitva tartás Két nap múlva az 1991-os esztendő első bajnoki mérkőzését játssza a Szegedi Jégkorong SC OB H-es hokicsapata. Az e pillanatban két győzelemmel és egy vereséggel álló gárda szombaton, 18 órakor a Hunyadi SF együttesét fogadja a műjégpályán A találkozó miatt az alábbiak szerint változik a jégpálya szombati nyitva tartása: délelőtt 8-tól 11-ig. délután fél 1-től fél 3-ig lehet korcsolyázni, míg a meccs után az ..esti műszak" elmarad Határidő: január 13. A szilveszteri futással be- nyeket teljesítők között jafejeződött a Szeged Városi nuár 15-én egy színes televiSzabadidősport Szövetség ziót sorsolnak ki. A szövetség (Ny)eröpróba akciója. A tel- egvebként az idénre is megjesítményfüzeteket január h,fd j _ némj módositái,sa, 13-aig kell eljuttatni az ifjú- . sági és sportosztályra (Deák ~ az evek ota népszerű akF. u. 28—30.). A követeimé- cióját. Maradona a Juventusban? Az SSC Napoli olasz labdarúgócsapat és argentin „vendégmunkása". Diego Maradona közötti viszony hosszabb ideje nem valami rózsás. Már többször úgy tűnt, kenyértörésre kerül sor a két fél között ... Az új év első napja sem maradt Maradona-hír nélkül. Á Juventus elnökhelyettese.. Luca di Montezemolo ugyanis úgy nyilatkozott: ..Azonnal átvesszük Maradonát, amint lehetséges". A Napoli sportigazgatója, Luciano Moggi meglepve, de örömmel fogadta a bejelentést: „Amikor Montezemolo akarja, megkezdhetjük a tárgyalásokat". Arról azonban egyetlen jelentés sem szól, mi a véleménye minderről a legihkább érintettnek, a „korosodó szupersztár", Diego Maradonának. Maradona rendkívül sokat veszített népszerűségéből az elmúlt hónapokban, fezt jelzi az is, hogy szilveszter éjszakáján az egykori „Aranykölyköt" nem a legszívesebben fogadták egy diszkóban. Rimini közelében. A szórakozóhelyen a „Nagy Diegónak" is be kellett volna állni a sorba a ruhatárnál. az ilyen „megalázó" bánásmódot azonban nem szokta meg a futballsztár, aki inkább sűrű és indulatos káromkodással elhagyta a mulatót. Á „hazaiaké" a lehetőség A magyar labdarúgó-válogatott január 9-én, Róma érintésével utazik Indiába ahol az idén ismét megrendezik a hagyományos Nehru Kupát. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány csapatában azok a játékosok kapnak lehetőségét, akik ősszel figyelemre méltó tel jesítmenvl nyújtottak a hazai bajnokságban. miután az idegenlégiósok a túrán nem vesznek részt. A válogatott keret tagjai jajjuár 7-én, hétfőn találkoznak az MLSZ-ben. s az indiai utazás előtt rövid edzőtáborozást tartanak, a helyszínt egyelőre nem jelölték ki. A 20 meghívott játékos közül 18-an indulhatnak a Nehru Kupára. A keret névsora: Kapusok: Petry Zsolt (Bp. Honvéd), BrOckhauser István (Ü. Dózsa). Mezőnyjátékosok: Simon Tibor (Ferencváros) Limperger Zsolt (Ferencváros), Aczél Zoltán (Siófok), Talapa Tibor"(Vác>. Vóczi Dénes (Tatabánya). Szalma József (Tatabanya). Palaczky János (Pécs). Naov Tibor (Vác), Marozsán János (Siófok), Balon Tibor (MTK-VM1. Fodor Imre (Bp. Honvéd), Keresztúri András (Ferencváros), Duró József (Vasas), Rugovics Vendel (Veszprém), Jován Róbert (MTK-VM). Szekeres József (Tatabánya), Galaschek Péter (Vasas). Horváth Csaba (MTK-VM). Biztonsági tartalék: Végh Zoltán (kapus, Veszprém). A motornak két kereke van, mégis elcsúszik... Nagy Róbert a jég hátán is megél! Másfél hónappal ezelőtt még „csak" egy olyan embert tisztelhettünk a Tisza Speedway Klub salakmotorosában. Nagy Róbertben, aki 1990-ben — Kócsó Antallal egyetemben — osztrák—magvar páros bajnoknak vallhatta magát. Az óesztendő utolsó heteiben aztán ez a 23 éves fiatalember egy ujabb nagy győzelmet aratott, ezúttal azonban nem a salakon, hanem az északkeleti országrész műjégpályáin. Es bármily meglepő, a diadalhoz korcsolyára sem volt szüksége ... Totózóknak 1. AtalanU—Cesena 1 X 2. Bari—Pisa X 2 Bologna—Milán x 2 1. Fiorenti na—Lazio 1 X 5. Internasionale—Genoa 1 6. Juventus—Napoli 1 ?. Parma—Lecce 1 X 8. Roma—Cagliari 1 X 9. Sampdorla—Torino 1 X 10. Cosenza—Barletta X 1 11. Foggia—Ancona X 2 12. Messtna—Taranto 1 13. Pado va—Cremoncsc X 2 4-J mérkőzés: 14. Triestlna—Udinese \ 2 „Karácsony Kupa" rövidpályás jégmotorverseny. Ezzel a fantázianévvel rendezték meg Debrecenben, Kazincbarcikán és Miskolcon azt a négyfordulós „csúszópróbát", amelyen a legjobb magyar vaspapucsosok (csupán Hajdú és Tihanyi hiányzott) is rajthoz álltak. A „nem hivatalos" jégmotorbajnokságon a nagy esélyes Adorján előtt a szegedi Nagy Róbert végzett az élen. énnek ellenére a napokban egy (részben) elégedetlen versenyzővel hozott össze a sors ... — Ha arra gondolok — kezdte mondókáját a modern kor jégmezőinek lovagja —, hogy minden versenyen legalább egyszer összebarátkoztam a palánkkal, igazán nem repdeshetek az örömtől. A motorozásnak ez az ága még a salakon zajlónál is veszélyesebb. hiszen — most valami hihetetlent fogok mondani — a jég rettenetesen csú szik. Aki egy-egy viadalon csak egyszer-kétszer „csókolja meg" a hokikapuk helyét, az már kifejezetten szerencsés flótásnak számit. # Hogyan készül fel egy salakmotoros a „jeges" napokra? — A gumik közül a szöges változatot készítjük elő. és a sárvédőket is rheghoszszabbitjuk. Ami a dolog technikai részét illeti, mindent fordítva csinálunk, mint a salakon. Mivel kisebb a pálya, nem szabad teljes gázt adni sem a kanyarban, sem az egyenesben. Szóval, nem könnyű ... o Büszke vagy & „tél bajnoka" címre? — Az biztos, hogy egy ilyen versenynek kisebb a rangja, mint akármelyik hagyományos salakderbinek. Persze, így is örülök a győzelemnek. hiszen Adorjánt, Bódit. Hellt. és a csehszlovák Holubot nem mindennap verheti meg az. em ber Ha valaki még nem tudná, ogv salakmotoros a jégen csúszhat el . . . nemcsak # A hírek szerint januártól már nem a Tisza Speedwayben motorozol... — Papíron tényleg a debreceni Emelógépjavító Klub versenyzője leszek, de legbelül változatlanul szegedi sportoló maradok. Annál is inkább, mert a Gabonaipari Vállalat ugyanúgy támogat a jövőben is, mint a debreceniek. 0 Még néhány hónap, és újra beindul a salaknagyüzem. — Alighanem az eddigi legkeményebb év áll előttem. A magyar egyéni és csapatbajnokságon kivül Adorjánnal együtt a lengyel Rzeszow együttesében is versenyzunk majd, ráadasul a dán és talán a svéd ligában is bizonyíthatok # Nem vállalsz tül sokat? — Éppen annyit, amenynyit teljesíteni tudok. Egyébként Hargitai Sándor, a menedzserem éppen azon fáradozik, hogy a különböző feladataimnak mindenhol eleget tudjak tenni, ő állítja össze az „órarendemet". Csak azt sajnálom, hogy 18 éves koromban még nem volt erre lehetőségem. Ha akkor elkezdhettem volna ezt a kozmopolita életmódot, már biztosan sokkal előrébb tartanék Kcthi l Attila