Délmagyarország, 1991. január (81. évfolyam, 1-26. szám)

1991-01-17 / 14. szám

2 Műsorok 1991. január 17., csütörtök (Folytatás az 1. oldalról.) állításáról szóló tervezete már közelebb áll a mi fen­tebb vázolt elképzeléseink­hez, de a hivatali piramis kialakítása tőlünk idegen — mi azt akarjuk, hogy az ön­kormányzatok érdekvédelmi csoportjai (legyen az köz­ségek szövetsége vagy kon­zultatív testület) közvetle­nül álljanak kapcsolatban a minisztériumokkal, s ne a TÖOSZ valamely hivatalno­kán keresztül. — Milyen színtereken tör­ténik az önkormányzatok hathatós érdekvédelmének kidolgozása? — A politikai egyeztető tárgyalásokat — ilyen volt a kecskeméti tanácskozás — mindig komoly szakértői előkészítő munka előzi meg: saját, belső gárdánk külső szakemberek bevonásával dolgozik. Felhívták többek között arra is a figyelmün­ket, hogy az Országgyűlés úgy hozta meg az állami költségvetésről szóló, és a kapcsolódó törvényeket, hogy nem kérte meg a Megyei Jogú Városok Szövetségének véleményét. — Mikor véglegesítik a megyei vagyonátadó bizott­ságok tagjait? • — Felterjesztésben kértük a miniszterelnök urat a bi­zottság tagjait ne a megyei közgyűlés jelölje ki, ez ke­rüljön át a megyei köztársa­sági megbízott és a megyei kirendeltségek hatáskörébe. A bizottság munkacsoport­jainak összeállításába vi­szont vonják be a megyei és a megyei jogú város, jelen esetben Szeged, közgyűlése­it. Városunkban az a hely­zet állott elő, hogy az ön­kormányzat még a névsort sem ismerte, úgy küldte tovább a megye Budapest­re. (ódor) nailag beavatkozik a vál­ságba. * Irak lezárta Törökország­gal közös határát, és van­nak olyan információk, hogy az iraki oldalon aknákat is lefektettek a határövezet­ben — közölték szerdán az ankarai külügyminisztéri­umban. A török, hatóságok kedd délután észlelték elő­ször az iraki intézkedést, amely elvágta a háború ve­szélye elől (Irakból) mene­külők egyetlen lehetséges útját A török közlemény szerint Ankarát váratlanul érte a fejlemény, annál is inkább, mert a török hatóságok már felkészültek a fenyegető há­ború várható menekülthul­lámának fogadására. (Reu­ter) A Munkáspárt a város költségvetéséről Differenciált helyi adókat! Szeged közgyűlése ma tárgyalja a városi közle­kedési tarijákat. A Mun­káspárt szegedi koordiná­ciós bizottsága élt az al­kalommal, s röpiratban tájékoztatta elképzelései­ről a városatyákat. Telkes Györggyel, a bizottság tagjával ennek tartalmáról beszélgettünk. — Mi indította önöket ar­ra, hogy ebben az ügyben a nyilvánosság elé lépjenek? — Az 1991-ben elfogadott költségvetés, valamint a kormány gazdasági intézke­dései következtében Szege­den is súlyos helyzet ala­kult ki. Az önkormányzatok működéséhez szükséges tör­vények és rendeletek jó ré­sze hiányzik, ezért hiába van meg a tenni akarás, a lehetőségek minimálisak. A kormány immár nemcsak politikailag, hanem gazda­ságilag is magukra hagyta az önkormányzatokat, a he­lyi adók kivetésére akarja őket rászorítani. Ezáltal Szegeden is szembeállítja a tűrőképesség határához ju­tott állampolgárokat az ön­kormányzattal. Sajnálattal látjuk, hogy az országos po­litikai vezetésben még most sem tudatosult, hogy a bér­ből és fizetésből é'ők, a pá­lyakezdők és a nyugdíjasok tovább már nem terhelhe­tők. A családok jövedelme a megélhetéshez kevés, egyre nagyobbak a lakbér-, ener­gia- és egyéb szolgáltatások díjfizetési hátralékai. A Parlament és a kormány ál­tal hozott, illetve a terve­zett szociális intézkedések az áremelések hatását még töredékeiben sem ellensú­lyozzák. — Milyen konkrét javas­latokkal él a koordinációs bizottság? — A Parlament és a kor­mány minél előbb teremtse meg az önkormányzatok mű­ködéséhez szükséges törve­nyes hátteret, 1991-ben az állami költségvetés biztosít­sa Szeged részére legalább a tavalyi szinten a város működésének feltételeit. To­vábbá: a város önkormány­zata a működőképesség ér­dekében még az idén fejei­ze be önmaga struktúrájá­nak célszerű átalakítását, vegye számba a város va­gyonát, dolgozza ki politikai és gazdasági stratégiáját, biztosítsa a város alapintéz­ményeinek — oktatás, egész­ségügy, infrastruktúra — anyagi feltételeit. Helyi adók kivetésére csak megfelelő elemzés birtokában, diffe­renciáltan, legkorábban 1992-től kerüljön sor. Ebben az esetben a helyi adók ki­vetésének javasolt elveit az önkormányzat legkésőbb szeptemberben tegye közzé. — Miben bíznak? — Reméljük, hogy Szeged képviselő-testülete döntései meghozatalánál a város pol­gárainak érdekeit veszi fi­gyelembe. ó. J. Öböl Feszült várakozás Tegnap reggel, alig né­hány perccel a Kuvait ki­ürítésére megszabott ENSZ­határidő lejárta előtt az utolsó nyugati nagykövet is elhagyta Irakot. Szíriában több ezer tartalékost hívtak be katonai szolgálatra a fe­nyegető Öböl-háború és az esetleges izraeli bekapcsoló­dás miatt. Damaszkuszi for­rások szerint a mozgósítot­tak zömét a légvédelemhez irányították. Szíria több­ezres kontingenst küldött az Irakkal szemben felsorako­zott nemzetközi haderőbe, de a héten figyelmeztette Jeruzsálemet: azonnal a megtámadott arab ország oldalára áll, ha Izrael kato­Farsang idején is fizethetünk A pénzügyminiszter február végéig meghosszabbította azt a határidőt, amíg a kedvezményes OTP-lakáskölcsön­nel rendelkezők hátralevő adósságuk összegének felét be­fizethetik, a többit pedig az állam elengedi. Am az Ilyen szándékot január 31-éig jelezni kell. még ha a fizetést februárra is halasztják. Milyen lehetőségek között választ­hatnak a kedvezményes lakáskölcsönök kamatalt megvál­toztató törvény életbe lépése után az OTP ügyfelei — er­ről kérdeztük dr. Balázs Ágnest, az OTP ügyvezető igaz­gatóját. — Külön kell választa- felének elengedését, s a ma­nónk 1991-et az utána követ- radék piaci kamattal történő kező évektől. A nullától há- törlesztését? rom és fél százalékig terje- — Fordítva: előbb a két dő kamatozású lakáskölcsö- változat között kell válasz­nökre vonatkozóan most két tani. Felteszem, hogy aki ki lehetőség közül lehet vá- akarja fizetni a tartozását, lasztani. Az egyik mindösz- az a másodikat választja, sze annyi, hogy az illető tu- Visszafizetni persze később domásul veszi, hogy a ka- is lehet, de akkor már az mat mértéke ezentúl évi 15 addig esedékes, magasabb százalék. Am — egyedül az törlesztőrészietet is ki kell idén — ezt még nem ígyszá- fizetni. mítják, hanem helyette egy- _ mí van akkor, ha az ségesen a törlesztőrészlet jsoo forinttal megemelt havi havi 1500 forinttal nő. Amá- törlesztés összege nem ériel sik lehetőség, hogy azt kéri 0zt a szintet, amennyi a 15 az adós: engedje el az állam százalékos kamat mellett a tartozása felét, ami viszont lenne? marad, az 1992-től a min- _ Akkor sem kell jövő™; denkori lakáscélú kölcsönök amikor egységesen 15szá­kamatával kamatozik. Ez zalék lesz t csoport kaui-t­most évi 32 százalék. Ebben terhe — pótolni az így kelet­az évben ennél a választás- kezett hiányt —, az állam nál is 1500 forinttal lesz több elengedi a különbözetet, a havi törlesztőrészlet, mint _ Ha viszont többet fizet eddig. be az adós, mint a 15 száza­— Miről kell nyilatkozatot lékkai számított kamat? tenni? — Akkor annyival csök­— Arról, hogy az ügyfél j^n az adósságterhe. És melyik változatot választja, ugyanilyen összevetés lesz a Am, ha az űrlap kézhezvéte- megfelezett, aktuális kama­létől számított 30 napon be- tozású kölcsönnél is. lül elmulaszt nyilatkozni, _ Hogyan fizetnek, akik akkor automatikusan az első mb cé™ ve'ttek fel w. - vagyis a 15 százalékos ka- csöní ^ értelemszerúen matozast választók — kozé sorolja őt a törvény. Azt is fontos tudni, hogy a már megtett és beérkezett nyilat- ' kozatot többé nem lehet mó­dosítani. — Hogyan nyilatkozha­tunk? — Az OTP minden érint- . . tettnek kiküldi az űrlapokat, célra vettek fól kedvezmé­megfelelő magyarázattal szol- kölcsönt és ifjúsági ta­gáló tájékoztató kíséretében, karékbetéthez kapcsolódó Am nem kell feltétlenül kölcsönt, azoknak csak egy­megvárni, amíg azokat a szer 1500 forinttal kell ha­posta kézbesíti, a kijelölt vonta többet fizetniük, budapesti fiókokban és bár- — Mi lesz 1992 januárjá­mely vidéki OTP-fiókban be- tói? szerezhetők, ugyanott le is — Azoknál a kölcsönök­adhatók a nyilatkozat példá- nél, amelyeknél az idén az nyai. 1500 forintos plusz törlesztő­— Az ügyfél tehát választ- részlet érvényesül, ezt felT hat: kifizeti-e február vé- váltja az évi 15 százalékos, géig fele tartozását, és ak- illetve a lakáshitelekkel azo­kor már a január havi 1500 nos mértékű kamatozás. A forint plusztörlesztés megfi- három és fél százalék fe­zetése nélkül leteszi válláról letti, fix kamatozás kölcsö­a későbbi törlesztés terheit, nök feltételei is változni hiszen az állam elengedi az fognak jövőre. Ha valaki eb­összeg másik felét. Ha erre ból igényel engedményt, ak­nincs módja, akkor azt kell kor neki az állam az 1992. eldöntenie: meglévő adóssá- január elsején fennálló tar­gára idén havi 1500 forinttal tozása egyharmadát engedi magasabb törlesztést, jövőre el, de a kölcsönre is választ­pedig 15 százalékos kamatot ható a 15 százalékos kama' vállal, vagy kéri tartozása tozás. A torony előtt szabad az út (Folytatás az 1. oldalról.) zővel (monstrum: 1. szörny, szörnyeteg, torzszülött, 2. nagy, idomtalan formájú, ormótlan építmény, szerke­zet. — Bakos: Idegen szar­vak és kifejezések szótára). Mint elmondták (s a ma­kettfotón is látható), a to­rony megjelenése könnyed, elegáns; sárgába hajló tört­fehér színezése, sötétbarna nyílászárói, piros tetőbur­koló anyaga kellemes meg­jelenést kölcsönöznek az építménynek. Módosított főhomlokzat A tulajdonképpeni köz­pont épületkoszorúja fölött már több vita volt. A táv­közlési igazgatóság vezetőit kellemetlen meglepetésként érte, hogy — a folyamatos tervegyeztetések eller.ére — elutasító volt az Építéster­vezési Szakértői Bizottság (ÉSZB) veteménye. Az egyeztetések végül ered­ményre vezettek. A kifogá­solt terjengősség megítélésé­ben a távközlésiek úgy gon­dolják, nem a mának, és még csak nem is a holnap­nak terveznek és építenek. A telematika forradalmi fejlődése diktálja, hogy már egy-két éven belül új technikai berendezéseket te­lepítsenek az épületbe, ame­lyek természetesen új szol­gáltatásokat is kínálnak a telefonhasználóknak. Az ÉSZB módosította az erről szóló álláspontját. A főhomlokzat terveit né­mileg módosították a ma­ketten szemléltetett elrende­zéshez képest. Az ablakok ritkább elhelyezésével ke­vésbé zsúfolt az összkép, nyugodtabb a megjelenés. (A módosított tervet már a főépítész is ellenjegyezte.) Az épület tömege azonban nem változott. Lehet, hogy a közbejött viták a részhatáridők csú­szásához vezetnek. A teljes befejezést változatlanul 1992. szeptember 30-ára tervezik. A kivitelező Dél­építő Kft. türelmetlenül várja az építési engedély megérkezését, mivel az épí­tőanyagárak kitartóan kúsz­nak felfelé. Pályázat nélkül Kritika érte a távközlé­siexet amiatt i.*., hogy nem versenyeztették a terveket, nem írtak ki pályázatot. Ügy ítélték meg, a különle­ges épületet kevesen tudnák a kívánalmak slzerint meg­tervezni. Ezért inkább terv­változatok készültek, me­lyeknek használható elemei egymásba Illeszthetők. Végül egy jó hír: amint megépül az új központ (és a torony), lebontják a Ti­sza Lajos körúti posta-, il­letve távközlési igaizgatóság tetején álló acélszerkezetet. Ennek csak örülni lehet, hi­szen az valóban monstrum. Nyilas Péter akár külön-külön is dönthet­nek az egyes szerződések — Ha nem akar vagy nem tud egy összegben fizetni, tartozását szerződésenként 1500 forint többlettörlesztéo terheli. Am akik csak egy Rádiófeiex A szegedi MDF takarékosságra int Szeged város polgáraira egyre jobban nehezedő anyagi terhek tudatában az MDF szegedi szerveze­tének elnöksége keresi a megoldásokat ezek csök­kentésére, igazságosabb és ésszerűbb elosztására. A város 1991. évi költség­vetésének önkormányzati vitája, a szolgáltató válla­latok és közüzemek támo­gatásának és az ezekkel szorosan összefüggő la­kossági térítési dijak, va­lamint az ennek függvé­nyében alakuló helyi adók megállapítása előtt az alábbi nyilatkozatot tesz­szük: Szeged város belső mű­ködésében a lakosságot el­látó, szolgáltató közüze­mek működésének valódi rendszerváltását akarjuk. Nem kívánjuk a lakossá­got úgy-ahogy „szolgáló" közüzemeket a jelenlegi állapotukban tovább fenn­tartani. Ellenőrizhetetlen, áttekinthetetlen rendsze­rű működést sem közpénz­to&l (állami költségvetés), sem helyi adókból finan­szírozni. A szolgáltatás mennyiségét, minőségét önkényesen változtatni jogosult, saját érdeküket tekintő szolgáltató szer­vezetek jogkörét korlátoz­ni kell, tőlük az ellenőrzés, minősítés jogát el kell venni. A pazarlásra ősz­tönző átalánydíj-rend­szerű térítés helyett az igénybevétel aránya sze­rinti térítést támogatjuk. A fogyasztás egyedi méré­sén alapuló díjtérítés be­vezetéséig is javasoljuk, hogy az átalánydíj a nyúj­tott szolgáltatáshoz iga­zodjék, például: a távfűté­si díj világosan mutassa meg, hogy mi a hálózat fenntartására eső, és mi a fűtőművi üzemért, az energiafelhasználás ará­nyában kialakuló rész. Elégtelen fűtés, vagy ki­maradás esetén arányosan változzék a díj. A szociális okok miatt rászorulókat — munkanél­küliek, kisnyugdíjasok, nagycsaládosok, egészség­ügyi károsultak — az ön­kormányzat közvetlenül támogassa, hogy a maga­sabb díjak fizetése rte Okozzon számukra megfi­zethetetlen költségeket. Nem támogatjuk a zsúfolt, hiányos alapellátásé lakó­telepek további beépítését sem lakásokkal, sem az ott lakók érdekeit nem szol­gáló objektumaikkal. A la­kótelepeken az alapellá­tást, a szolgáltatást, a sza­badidós tevékenységet, a kulturált, nyugodt életmó­dot segítő létesítményeket javasolunk létrehozni és fe<i«"teni. A jelen állapotokat csak mint Kiindulási alapot fo­gacinatjuk el, de a jövőt illetően nem tekinthetjük rendező elvnek. Bármiféle lényegi változást csak az­után érdemes tenni, ha a közüzemek, szolgáltató egy­ségek tevékenységének, részletes elemzését követő­en minden szükséges in­formáció ismertté vált Sze­ged érintett lakossága szá­mára. A közüzemek taka­rékos, nem pocsékoló igény­bevétele és működtetése mindannyiunknak elemi érdeke. Magyar Demokrata Fórum szegedi elnöksége ELHALASZTOTTAK A GÖRÖG KÜLÜGYMINISZTER LÁTOGATÁSÁT. Antonisz Szamarasz. a Görög Köztár­saság külügyminiszterének 1991. január 17—20-ára terve­zett hivatalos magyarországi látogatását, a görög fél ké­résére, köze® megegyezéssel egy későbbi időpontra halasz­tották. (MTI) SZOVJET TILTAKOZÁS. A szovjet külügyminiszté­riumba kérették a Lengyel Köztársaság ideiglenes moszk­vai ügyvivőjét, és hivatalos, tiltakozást nyújtottak át neki a lengyelországi szovjet képviseletek és intézmények ellen az utóbbi napokban intézett barátságtalan akciók miatt — közölte szerdán egy sajtótájékoztatón Vitalij Csurkin szov­jet külügyi szóvivő. A szovjet fél követeli, hogy a lengyel kormány hozzon megfelelő intézkedéseket a szovjet kon­zuli, diplomáciai és egyéb intézmények biztonságának sza­vatolására. Az elmúlt napokban szovjet intézmények elle­ni atrocitásokra került sor Varsóban, Krakkóban. Gdansk­ban, Szczecinben és Poznanban. TÉMA: BÖS—NAGYMAROS. A bőis—nagymarosi víz­lépcsőrendszerrel kapcsolatos magyar—csehszlovák tárgya­lásokról tájékoztatta Sámsondi-Kiss György, a dunai víz­lépcső kormánybiztosa szerdai ülésén a Parlament környe­zetvédelmi bizottságát. Ezt követően a testület előadókat választott két — már korábban megfogalmazott —, a víz­lépcsőrendszerre vonatkozó bizottsági kezdeményezéshez. Az egyik bizottsági javaslat a bös—nagymarosi kérdéskör áttekintésére, a legfontosabb feladatok kijelölésére, a má­sik a Dunán és a Dráváin létesítendő nemzetközi természet­védelmi parkokra vonatkozik. A testület elfogadta a cseh­szlovák szövetségi parlament környezetvédelmi bizottsá­gának meghívását a bös—nagymarosi, illetve más környe­zetvédelmi kérdések közös megvitatására. (MTI) MŰKÖDÖTT A FORRÓ DRÓT, Alekszandr Beszmert­nih. újonnan kinevezett szovjet és James Baker amerikai külügyminiszter szerdára virradó éjszaka telefonbeszélge. tést folytatott egymással. A tárgyaláson a szovjet—ameri­kai kapcsolatok helyzetét és időszerű problémáit, valamint a baltikumi eseményeket érintették a vezető diplomaták — jelentette be szerdán moszkvai sajtóértekezletén Vitalij Csurkin. A szovjet külügyi szóvivő minden további részlet ismertetésétől elzárkózott. Csurkin tájékoztatott arról is. hogy szerdán a szovjet külügyminisztériumban lezajlott a miniszteri váltás: Alekszandr Beszmertnihet Mihail Gor­bacsov mutatta be a minisztériumi kollégium tagjainak, a vezető munkatársaknak. Jelen, volt Eduárd Sevardnadze. aki december 20-án mondott le külügyminiszteri bársony­székéről. A szovjet államfő beszédében — amelyet később hoznak nyilvánosságra — újólag megerősítette a szovjet külpolitika folytonosságát, céljai változatlanságát. Gorba­csov méltatta a leköszönő miniszter több mint öt éven ke. resztül végzett, kiemelkedő jelentőségű munkásságát Is. A szovjet külügyi szóvivő egy kérdésre válaszolva hangsú­lyozta. hogy a Szovjetunió változatlanul az öbölben ki­alakult válság békés rendezésének híve, éppen ezért nvesz­szemenően támogatja az ENSZ főtitkárának ezt szolgáló erőfeszítéseit. Csurkin megjegyezte, hogy Moszkva a ..csön­des diplomácia" eszközeivei igyekszik lendületet adni a politikai rendezésnek. (MTI)

Next

/
Thumbnails
Contents