Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-05 / 307. szám

1990. december 5., szerda Kultúra ¥ 5 Az ördög bibliája - művészi szinten Mottó: „Piatnik csak kártyát adott." (ösi dzsentri közmondás.) Nem mondhatnám, hogy a kártya bármiképpen is beépült értékrendünkbe. Az ördög bibliájával foglalatoskodni hívságos szórakozásnak minősül. Néhány fiatal pókerezik, a munkásemberek jobbadán snapszert vagy ultit játszanak. Pedig az állandó kártyapartik, az éveken át együtt játszó közösségek is hozzátartoznának egy rendszeres, változatosabb polgári életforma kialakításához. A magyar kártyázási kultúra (ha szabad így mondani) megteremtéséhez mostanában javulnak a feltételek. Nemrégiben adták ki a Kártyások könyvének 3. kiadását Nagy kártyakönyv címen. Már a szám is jelzi a nagy érdeklődést. Az új, bővített kötetben megtalálhatóak a legnépszerűbb és legfontosabb játékok leírásai (ulti, alsós, kanaszta, romi, bridzs, tarokk). Ugyanakkor számtalan kevésbé ismert, egyszerű és bonyolultabb játéké, mint például a főképp Németországban ismert skat, a hazárd makaó, vagy a póker. Ezenkívül számtalan kártyatrükk, melyek még Rodolfó mestertől származnak. A legfeltűnőbb bővítés a kirakósoknál, a paszsziánszok között tapasztalható. Jó néhány új egyszemélyest ismertet az új kiadás, melynek szép címlapján hatalmas treff király látható; ha azonban feje tetejére állítjuk a kötetet a kártyalap másik felén a király fekete szemüveget visel. Néhány hasonló csintalan igazítást a hátlapon látható figurákon is elvégzett a tervező, mondván; ez csak játék. A könyvet híres embereknek kártyával, játékkal kapcsolatos mondásai illusztrálják. Szép könyv, jó könyv, nekem talán csak a kártyavárépitési-tanácsadó hiányzik belőle .., Hiába azonban a legszebb könyv, ha nincs hozzá pakli, azaz zsuga. Nos, örömmel jelenthetem, a napokban zsugafronton is áttörés történt! Üjra megjelent a boltban (a Képesboltban) a nagy hírű Piatnik-kártya! Aki élt a háború előtt, bizonyosan jól ismeri a céget, melynek jellegzetes emblémája egy telivér, hátán zsokéval. A boldog békeidőkben alatta felírás volt olvasható; „Piatnik Nándor és fiai Rt., Budapest." A treff dárdás pajzsán ott volt a cím is; „VII. Rottenbiller utca 17." A Rotterrbiller utca 17-ben ma a Játékkártyagyár van, Piatnik nincs Piatnik-kártya viszont ismét van az üzletekben, Made in Austria. Ha jól számoltam nyolcféle kivitelben kapható a kiváló minőségű kártya. A kör ászon ott a jól ismert zsoké és felíráfe: „Fred. Piatnik et sons, Vienna". Nem tudom, a két cégnek mi a köze egymáshoz, bizonnyal van valami, a Piatnik aránylag nem túl gyakori név. A most kapható 2X54 lapos francia csomagok mindegyike gyönyörűség A Klimt gold hátlapján eredeti Klimt-kép látható, a lapok fényesek, kemények, a rajzolat, a nyomás kitűnő. A két kis csomagocska, aranyszélű dobozban árulják, maga a gyönyör. További változatok: Luxory, Winter (Mucha-képpel a 'hátoldalán), Tudor Rose (a nagy hírű angol uralkodócsalád képeivel) Chinise Birds, Senior (egyszerű változat), s végül az Originál Vienishe, az eredeti Piatnik-figurákkal. Egyetlen bibi az ára; 816 és 864 forintba kerül a két csomagocska, ábráktól függően. S hogy a gyönyörű kivitelen túl miért ily drága? Van még a nagyanyámtól, a 20-as évekből egy pakli Piatnikféle tarokkom. Sokat forgatták az eltelt 70 esztendő alatt, de képei nem kopnak, széle nem rongyosodik, a lapokat a piszok nem fogja. Hát ezért. Van újdonsága a játékkártyagyárnak is, mely most a Rottenbiller utcát uralja. Frissiben hoztak ki egy 54 lapos tarokk-kártyát, az eredeti, Piatnik-féle 7,5X16,6 centiméteres méretben. A tarokk elegáns, komoly játék, nem illenek hozzá az aprócska lapok, örvendetes hát, hogy hosszú évek után ismét beszerezhető alkalmas méretben. Az anyag, s a nyomás jó minőségűnek tűnik, bár nem esküdnék meg, ho^y 70 évet jól kibír. A királyok szeme ugyan árnyékosabbra sikeredett, de a mélabú a mai világban nagyon is érthető. Ha már beszereztünk mindent, szabálykönyvet, zsugát, partnereket, nos ezek után a lehető legnagyobb óvatossággal járjunk el. Ne feledjük; a kártyához tudás, érzék és szerencse is kell; (márok) Bérgyilkolás, szavakkal Mostanában annyit hüppögünk, mérgelődünk. csapkodunk, és sokszor szépen is beszélünk arról, hogy bizony a mozifilmeket meg a könyvpiacot elöntötte, sőt megállíthatatlanul zúdult rájuk az erőszak. a horror és pornó, osszevonva: horrnó. Annak tudatában egészen jogosan aggódhatunk. számtalan példa igazolta már, J!ogv nem tesz. jót az emberiségnek — meg egyetlen krapeknak se —. ha valamilyen téren túlfeszítik a húrt. Lásd Ádám és Éva sorsát, vagy hogy kicsit közelebbit mondjak, az AIDS elterjedését. Igaz. az AIDS ellen még csak-csak védekezhetünk. de hiába a hűség, nem óv meg az erőszaktól, a csapból is gyilkosak folynak — hogv a túlzás megrendítő, ám banális erejével éljek. És mi ma a szenzáció? Igen, ha körülöttünk is félelmet keltó erőszak tombol. Szenzáció, mert ezt meglovagolva, könyvek, újságok szép kis hasznot remélnek. Csak néhány domináns, kifejezés két napilap egypár számából. Mai nap: elfogták, megfojtották, perelik, félig levágták, kirabolták, nincs kegyelem, tisztogatás, leszúrták, anyázott, megtámadták, ledöfte. Aztán a Kurír: letiltották. felakasztották, hidegre tették, elfogták, lopott, szúrt, gyilkolt. Azt hiszem, a lajistrom magáért és nem értem beszél. Persze, ezek a lapok nemigen szidalmazzák az erőszakot, inkább hidegen köelik. tudva azt micsoda falat a szemnek egy nagybetűs gyilkos* ság Bár a szömyűbég az szörnyűség. csak engemet a rosszullét jár körül, hogy tudom, mások ebből „kovácsolnak" pénzt. Nem tudom viszont hogy meddig mennek el az ajándékozó Télapónak öltözött „halálkovácsok", hogy mikorra telítődik vérrel a kedves olvasóközönség, hogy mikor, melyik űri postával érkezik meg a magunkhoz való eszünk. Már csak azért mert nem tartom kizártnak, ha az erőiszak sokoldalú karanténjában nevelkedett gyermek elé egy hatalmas, gyönyörű szirmú virágot tartanak, az egyből ' arra gondol, hogy: „Ahá, biztosan azért nőtt ilyen szép nagyra, mert a kertészt a virágágyásba temették." Hát köszönöm. ne jöjjön el a mi apokalipszisünk! P. Sz. A Kisteleki-alapítvány pályázati fölhívása A Kisteleki Ede emlékezetére alapított pályadíjat hatodszor 1992 november 26án, a névadó születésnapján osztjuk ki. Fölhívjuk a Szeged múltjával, jelenével, jövőjével foglalkozó kutatókat, hogy pályamunkáikat 1992. május 31-ig ajánlva küldjék meg. A föltételek a következők: 1. Csak kiadatlan, a pályázat céljára, első példányban készült, legalább 4. legföljebb 10 ív Jegy ív 22 gépelt lap, 26 sorral, soronként 60 betűhellyel) terjedelmű, Szegeddel kapcsolatos mű nyújtható be 2. A pályamű tárgyát nem szabjuk meg. A tárgyválasztást (új tárgykörök földolgozását, új források föltárását, új szempontok érvényesítését) értékeljük. 3. A bizottság egy dijat (25 000 Ft), két — egyenként 15 000 Ft-os — és két* — egyenként 8000 Ft-os — jutalmat ad ki. 4. A díjnyertes és jutalmazott pályaművek a Somogyi-könyvtár állományába kerülnek. . 5. A pályázat jeligés; a szerző nevét a dolgozat nem tartalmazhatja. Nevét és címét zárt borítékban mellékelje. Nem vehet részt a pályázaton, aki pályaművének tárgykörében korábban már közleményt jelentetett meg. 6. A bizottság döntését titkos szavazással hozza. 7. A díjazottakat levélben értesítjük, a közvéleményt pedig a díjkiosztásról a Délmagyarország hasábjain tájékoztatjuk. A Kisteleki-alapítvány bírálóbizottsága Szeged, Somogyi könyvtár 441 Pf 6701 Pécsről is van pályázó Hatan a főigazgatói tisztért Mint arról korábban már beszámoltunk, december 10-én új főigazgatója lesz a Juhász GyyuLa Tanárképző Főiskolának. Ekkor dönt majd a főiskola összdolgozói értekezlete. hogy ki legyen az a jelölt, akinek kinevezését kérik a Művelődési és Közoktatási Minisztériumtól. A ; jelentkezési határidő lejárta előtt már tudni lehetett, hogy a JGYTF pályázati feltételeknek — egyetemi tanári, egyetemi docensi, főiskolai tanári cím. plusz tudományos kandidátusi fokozat — megfelelő oktatói közül hárman kívántak főigazgató-jelöltként megmérettetni. A kiírás azonban lehetőséget biztosított külső jelentkezők pályázására is. Mivel a pályázatokat egyenesen a minisztériumba kellett benyújtani, csak találgatni lehetett, lesznek-e külső jelentkezők vagy marad a három belső jelölt. A hírek úgy szóltak, hogy leisznek,.és a hírek nem is tévedtek. A minisztériumból a napokban visszaérkezett az összes ielöltségi kérelem, szám szerint hat Dr. Tóth Károly, a JGYTF főtitkára elmondta, hét végi ülésükön egységes: szempontok alapián állítatták össze a névsort, és szerkesztették meg a szakmai önéletrajzokat hogy az a . választók számára könnyen áttekinthető legyen. Valamennyi jelölt beleegyezett nevének és pályázatának idő előtti nyilvánossá tevésébe, így vezetési programjukat előre megismerhetik a főiskolai polgárok. A hat főigazgató-jelölt: dr. Balogh Tibor főiskolai tanár, a JGYTF pszichológia tanszék vezetője; dr. Bán JVÍi/clós egyetemi tanár (JATE); dr. Klein Sándor tanszékvezető egyetemi docens (pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem); dr. Lengyel Zsolt főiskolai tanár (a JGYTF- orosz tanszék veze tője, jelenlegi főigazgató-helyettes): dr. Rigó Jázon főiskolai tanár (JGYTF közművelődési tanszókvezető, jelenlegi főigazgatóhelyettes) és dr. Szalay István egyetemi docens (JATE). ök hatan csütörtökön, délután a hallgatók előtt ismertetik elképzeléseiket, illetve válaszolnak a feltett kérdésekre, aztán december 10-én, az ifjúsági házban már „élesben" megy a bemutatkozás: egyikük a JGYTF főigazgatója lesz. Panek József A madarak mind felfelé néznek Beszélgetés Páll Antal korondi fazekasmesterrel A magyar népi fazekaskultúra fővárosának nyugodtan tekinthetjük a székelyföldi Korondot. Talán az egyetlen olyan magyar lakta település, ahol mindenki az ősöktől örökölt népi kerámiakészitésböl élt. Az ötezer lakosú faluban 200 kerámiamühely működik, természetesen ezek között nemcsak a legtisztább formakultúrát, színvilágot és motívumkincset őrzik, hanem olcsó giccsek, igénytelen, mindennapi edények is születnek. Az egyik legnevesebb korondi fazekasmester, a nemrégiben Magyar Művészetért díjjal kitüntetett Páll Antal látogatott Szegedre, feleségével, Róza asszonnyal, aki nemcsak életének párja, de munkatársa is. A Bartók művelődési központ B galériájában rendezett pompás bemutató cserepei között beszélgettünk. Vajon mi lehet a magyarázata annak, hogy Korondon máig elevenen él a magyar népi fazekaskultúra, holott az 1890-es népszámlálás adatai szerint regisztrált 5 ezer 300 önálló fazekasmester igencsak kis számúra zsugorodott az elmúlt időszakban? — Egyáltalán nem véletlen, hogy Erdélyben, a Székelyföldön Korond maradt meg a legismertebb fazekasfalunak. Sok volt errefelé a szegényember, gyenge volt a föld, silány termést adott, messze volt a város, amely elcsábította volna a fiatalokat. A kényszer vitte rá a kqrondiakat, hogy a környék agyagját fölhasználva korongjaikon bokályt, tányért, kályhacsempét, mindenféle használati'edényt és dísztárgyat készítsenek. — Mi határozta meg az edények formáit, színeit és motívumait? — A formákat mindenekelőtt a használhatóság. Sokan mondják, hogy ma is. szívesebben eszik a levest a mi szokásosnál mélyebb tányérjainkból, a korsók a parasztemberek ivóvizét tartották hűvösen, a csikmákszűrők is hozzátartoztak a falusi emberek háztartásához csakúgy, mint a tejesköcsögök, pálinkásbutellák, borospoharak. A színezékeket máig magunk készítjük a műhelyben a környéken található anyagokból. Az alapszín csontfehére például a Hargitán található különleges agyag. A díszítés is — ami a feleségem dolga — ősi motívumokra épül. Leginkább növényi elemeket és állatábrázolásokat használunk, s érdekes módon ezek más formában ugyan, de megtalálhatók a népművészet többi ágában, a népdalokban, balladákban, a székelykapuk díszítésében, a fafaragásokban, hímzéseken. Kedvelt elemek a virágok, a tulipán, a havasi gyopár, az ezekből kinövő életfa, a madarak, szarvasok és az erdélyi kis fatemplomok festett, kazettás mennyezeteinek motívumrendszere. Figyelje csak meg, hogy valamennyi ábrázolás egyúttal jelkép is: az egyik tányéron például a nap-motívum egyúttal kereszt, s utal az élet örökös körforgására; a korsó fülei sárkányt idéznek, kapaszkodnak egy korty friss forrásvízért; a virágszirmok mindig az ég felé törnek; a madarak felfelé néznek, szeretik az életet, igyekeznek megmaradni, mint mi. — Mikor tanulta meg forgatni a korongot, formálni az agyagot? — Nálunk nemzedékről nemzedékre* hagyományozódott ez a fazekasság. Nyolcan voltunk testvérek, én az édesapámtól tanultam a mesterséget. Belém verték, mint a macska orrát a tejesedénybe. Tizenkét évesen már mezítláb rúgtam a korongot, néha annyira elvékonyodott a hüvelykujjamon a bőr, hogy kiserkent a vér. Éjszaka valamit ja'vult, de másnap csak a talpam külső szélével tudtam forgatni a korongot. De aztán ebbe is beletanult az ember. Azóta nekem ez a munkám, az életem, s remélem, még egy darabig a jövőm. Igyekszem mindent magam csinálni, az agyaggödörtől a korongozáson át az égetésig, díszítésig. A feleségemmel együtt készítünk mindent. Szeretném, ha a kuncsaftok megelégedettek lennének, de giccset semmilyen kívánságra nem vagyok hajlandó csinálni. — A népművészetben az utóbbi évtizedekben funkcióváltás történt. A használhatóság elsődlegességét fölváltotta a dekoráció igénye. Hogyan lehetett ezt a kívánalmat kielégíteni? — Egyrészt tudomásul kell venni, hogy ezek a cserepek sokak számára a múlt iránti vonzalom, a nosztalgia, az emlékezés tárgyai. Azzal a tudattal dobom rá az agyagot a korongra, hogy másoknak gyönyörűséget okozzak. De bármilyen szép formát sikerül kialakítanom, bármilyen szép motívumokkal gazdagítjuk is, bármilyen örömet is szerzünk másoknak, sohasem mondok le arról, hogy a pohárból inni, a tálból enni lehessen. — Hányszor nyúl egy fazekasjnester az anyaghoz, amíg a nyers agyagból kész alkotás lesz? — Ez jó kérdés, egyszer megszámoltattam. Hatvankétszer kerül kézbe a tárgy, de az utolsó mozdulat azért más, azzal teszem zsebembe az érte járó summát... Tandi Lajos