Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-30 / 327. szám

4 Sport 1990. december 30., vasárnap DM1 maggzin ® NEM VOLT JÓ ELVTÁRS Zsaru vagyok, engem hívtak Elképesztő munkabírású. erénye a pontossá);. Lehetett rá haragudni, akadtak is, akik nagyon nein szerették, egy biztos: értette a szakmáját. Tudott és mert. A döntéseit kíméletlenül végrehajttatta. egyes-egyedül az eredmény érdekelte s ezért a lelket is kitaposta az emberből. Nem volt jó elvtárs. Komócsin például szívből utálta. Ilyenképpen jellemzik Barna Sándort, Budapest rendőr-főkapitányát a régi kollégái Szegeden. — Higgyen nekik, jó az emlékezetük. Végül is egy éve. hogy elkerültem. — Úgy látszott, megcsinálta a karrierjét, elég rendhagyót: ön előtt vidéki rendőr nem ülhetett „Münnich székébe ". — Nem diadalszerú bevonulás volt az enyém se. higgye el. de ez részletkérdés. Az is igaz. hogy a Brfk vezetőinek évtizedeken keresztül semmi közük sem volt a szakmához. A '80-as évektől már nem ártott, ha konyítanak hozzá. Nézze, ez a múlt engem nem zavar. Én zsaru vagyok, engem hívtak. Azt kérték, tegyek rendet Pesten. Az új feladatot szakmai kihívásnak tekintettem, s egyben karriernek is. Egy 800 fős „nagyüzem" után 8—9 ezres élére állhattam, amely ráadásul a romjaiban hevert. — Csakhogy közben Horváth István lemondott. — Vele együtt négy belügyminiszter váltáshoz volt szerencsém. Ami önmagában véve nem lenne baj, fölfogható a társadalmi, politikai átalakulás részének, csak mi itt dolgozhatnánk közben. Ha megtehetném azokat a szervezeti és személyi változtatásokat, amelyeket alapos megfontolások alapján elhatároztam! Kidolgoztam, leírtam egy új koncepciót, amit szerintem el sem olvastak. Belefogtam a profil megváltoztatásába, azonban egy hét, míg odavoltam Washingtonban, elegendő volt ahhoz, hogy megálljon minden. Itt ülök nem tudom meddig, tulajdonképpen tétlenül. Szinte tapintható a félelem, a tanácstalanság, az idegesség. Mindenki hezitál és vár. görcsösen kapaszkodik a székébe. Döntést senki sem vállal, de nem is hagy lehetőséget senkinek. A pesti rendőrség a padlón van. közben a lakosság egyre jobban rendpárti. Annak is örülni lehet, hogy működőképesek maradtunk. — Szóval mar megint az a fránya politika. Huszonöt éves működésének jó felét Szegeden is a vezérek közelében töltötte. — A pártirányítás (MSZMP) elvekre vonatkozott, direktívákban nyilvánult meg. Az elvtársak njagukkal voltak elfoglalva, mi pedig dolgozhattunk, a legelején naponta 16—18 órákat is. Kérdezze meg a kortársaimat. Szókét (Szőke Péter szegedi kapitány). Tűhegyit (szentesi kapitány), igencsak azélet sűrűjében éltünk. Volt egy kocsma, ahonnan éjjelente 10-11 embert szedtünk össze. A '60-as évek szocialista bűnügyi teóriája — a fejlődéssel elhal, megszűnik a bűnözés — valóságtartalmát mi aztán igazán láttuk. Abban az időben Csongrád megye és Szeged bűnügyi szempontból a legveszélyesebbek közé tartozott. Megszoktuk a munkát, a hajtást, s én ehhez a stílushoz ragaszkodtam később is. Volt látszata. voltak eredményeink. Ha hiszi. ha nem. engem Komócsin sohasem utasított. Üzenni üzent, de azt ..néni adták át". A pártszempontból kényes ügyekhez meg mindig péntek délután fogtunk, mert akkorra már nem volt kivel konzultálni.... vagy átadtuk más megyének, és hasonlók... Csongrád megyei főkapitányként is volt mozgásterem. Itt. Pesten más. Itt túl közel vagyok a politikához. És már nagyon elegem van a pártvillongásokból. Nem tudom. ki a főnök, nincs rendőri vezetés. Az összes energiám arra ment. hogyan tudom kivédeni az én lépéseimet akadályozó lépéseket. — Akkor a taxisblokádnak minősített sztrájkot miért nevezte polgári megmozdulásnak, miért közölte a nagy nyilvánosság előtt, alkalmasint a parancsot sem hajlandó teljesíteni, illetve abban a pillanatban lemond. Ez rossz taktika volt. — Azért mondtam, mert úgy gondoltam helyesnek. Egyébként nem nyugdíjas állás ez sem. nem születtem főkapitánynak. Próbaidős alhadnagyként kezdtem, vezérőrnagy vagyok. — S meddig a Brfk vezetője? — Ahogy a megyei főkapitányoknak. nekem is pályáznom kellett. Amiért ide hívtak, ahhoz még mindig van kedvem, zsaru maradtam. Még egyszer leírtam a koncepciómat. márciusban (akkor döntenek a pályázatok sorsáról) eldől. Nem ez a kurzus hozott ide. ahogy hallom-látom. egészen másfajta emberre van szükség. Már SZDSZesnek mondanak, mert Demszkyvel igen jó a munkakapcsolatom. A szakmám, a munkám az életem, de még ennek kedvéért sem térdepelek le. MAG EDIT Odajön a fiam, elgondolkozva néz rám. Mint egy mélytengeri búvar a víz alól, kiemelkedem a munkából. mert látom, hogy valami fontosat akar kérdezni. — Apu. Isten szokott focizni? Furcsa képet vághatok, mert egy ijedt kis fintor fut át az arcán, bólint, mint aki a tekintetemből megértette. hogy sületlenséget mondott. Nem is alkalmatlankodik tovább, elmegy. Hosszan bámulok utána, a hátán is látom, hogy elszomorodott. Na. mormogom magamban, most megbántottam. Próbálok visszazökkenni a munkába, de a távolodó, szomorú hát emlékképe nem hagy. Persze, mindig ez a hülye foci! Tele van a feje focista nevekkel, gólpaszszokkal. cselekkel, bombákkal, hosszú indításokkal. A gólokról nem is beszélve. Betéve tudja a világbajnokság összes gólját... Na ebből elég! Hol is tartottam? De kicseleznek a betűk, a téren vagyok... Fociznak a srácok a téren, egy rosszul eltalált labda nagy ívben repülne az autók közé. de ott jön egy elegánsan öltözött űr. diplomatatáskával. hopp. egy fantasztikus légstoppal leveszi a lasztit, a jobb lábáról átteszi a balra, dekázik egv kicsit. bámulatosa technikája, az égbe rúgott labda pontosan a vállára esik. vállal veszi le, egy kicsit egyensúlyozza, ..fölvállazza" a fejére, pörgeti a homlokán, aztán le a térdére, jjattogtatja. dekázik. Nincs mese, ez egy labdamúvész. Megindult a labdával a srácok felé, a háta mögé emeli. egy oxforddal maga elé teszi. — Na vegyétek el — az arcán játékra kész mosoly. Foci* A fiűk rárohannak, de a diplomatatáskás habkönnyű cseleivel szemben tehetetlenek. Már ott áll a kapu torkában, elfekteti a kapust, ló. gól. A srácok szájtátva állnak, ilyet még nem láttak. Az idegen meg már nincs sehol. ..Mi volt rajta olyan furcsa?" — kérdezi az egyik fiú. ..Nem láttad, fénylett az arca!"... Na tessék, nem vagyok normális! Most aztán ennek vége, koncentrálok és... Tulajdonképpen miért lenne idegen Istentől a játék? Hogy is írta József Attila? Ha a téren játszanak a gyerekek. Isten közöttük ott őgyeleg. Miért ne?! Nagy elhatározással fölállok Rányitok a fiamra. — Gondolkoztam a dolgon — mondom eltökélten —. Isten igenis szokott focizni. Kivirul. — Akkor meg lehet rá kérni? — Mire? — Hogy álljon be egy kicsit a magyar válogatottba. — Aha. hát erre ment ki a játék. Akkor még bejuthatunk az Európa-bajnokság döntőjébe — mondja kérlelően, mintha bizony az én elhatározásomon állna vagy bukna a dolog. — Azt gondolom. — ráncolja a homlokát —. hogy neki öt perc is elég volna. Csak öt percre álljon be. Nem rossz! Tessék elképzelni azt a meccset. Öt perc van hátra, az ellenfél három-nullra vezet. A hangosbemondó bemondja, hogy a magyar csapat cserél. Limpcrger helyére beáll... hogy kicsoda, nem lehet megtudni, mert a nagy zsibongásban nem érteni a nevét... meg hát három nullnál?! Ugyan, kérem! Azért az új játékosban van valami figyelemreméltó. Látják? Hallják, ahogy elhalkul a lárma? Micsoda halotti csend. És aztán micsoda ováció! Negyven méterről, mintha zsinóron húzták volna. Ekkora gólt! De hiszen ez csak a kezdet. Sziszeg a közönség, kéjesen sóhajt, ordít, tombol. Te Úristen, ekkora játékos! Naná! Négy háromra győzünk. — Mit gondolsz, beáll? — Reménykedjünk — mondom, és visszaballagok a munkámhoz. De sehogyan sem akaródzik visszajutni hozzá. A betűk helyett egyre csak azt a fénylő alakot látom a pályán. — Istenem — motyogom magamban — v mi az neked, tedd meg már, ha ez a gyerek annyira kéri. Állj be öt percre. Vagy kettőre. Akárha láthatatlanul is. Segítsd ezt a szegény csetló-botló csapatot. S ha már itt jársz köztünk, és volt öt perced a focira, miután leveszed a szerelésed, lezuhanyozol és újra utcai ruhába öltözöl, ne hagyj itt rögtön bennünket. Mert nemcsak a csapat csetlikbotlik. Állj egy kicsit a hátunk mögé. tedd a vállunkra a kezed. Valaki megérinti a vállam. Hátrakapom a fejem. A fiam. — Megígérte? — kérdezi. — Meg — mondom elszorult torokkal. Látod, Uram, most már nincs visszaút. LÁZÁR ERVIN * Az MTI-Press 1990. évi tárcapályázatának díjnyertes alkotása. SZAVAK A SZÁRÍTÓBÓL Papa már nem lakik itt, avagy a házasságról Xfljtam söósc tettü'&s* ./-•>:: • s aób 'í*-' !í Van ábban valami jélképcsrhogy azon a napon támadt mehetnékem tizenöt évi együttlét után. amikor barátom a lakodalmát ülte, pontosabban MÁSNAP, útban hazafelé. Nem tudtam én. hogy a házasság az a regény, ahol a hós az első fejezetben elbukik, de azzal tisztában voltam, hogy valami olyan folyamat, melynek során a fűszeres megkaparintja a virágárus jövedelmének bizonyos részét. Nem tudtam én semmit, még azt se. hogy a feleségem egy hónappal ezelőtt már felkeresett volt egy ügyvédnőt. Egy férfi lehet hülye, anélkül, hogy tudna róla. kivéve ha nős. Magam okoztam a vesztem: azzal, hogy egyenesen játszottam. Nekem nem volt titkos bankszámlám, titkos szeretóm soha. A csak-egy-éjszakára-szóló szerelmeket bevallani is hallatlan ostobaság. De én mégennél is nagyobbat vétettem: nem volt senkim, de megjósoltam. hogy lesz. Mint igaz keresztény, már akkor kínozni kezdtem a társamat, amikor még nem is volt miért. Az elsó hét év után törvényszerűen bekövetkező válságot átvészeltük, és most jutottunk el arra a pontra, melyet a derék polgárok így neveznek: „a házastársak kezdeti, mély érzelmeit egy idő után törvényszerűen a kölcsönös szeretet és tisztelet érzése váltja fel.": Na. ebből a hazugságból nem kértem én tovább. A feleségem akkor odavetett egy fél mondatot a kocsiban. Normális esetben üvöltözni, csapkodni kezdtem volna, mert olyan pontot érintett a szívemben, amelyet senki anyaszülte nem érinthet büntetlenül. Ha igazán szeretünk, a gyenge pontjainkat is fölfedjük, melyeket a másik épp azért hagy békén, mert szeret. Hatalmas, hideg kéz markolta meg a mellkasomat, szólni se tudtam, nemhogy kiáltani. Kiabálni különben sem ajánlatos valakivel, aki az autópályán, épp a volán mögött ül A házasságunk volánjánál is ó ült. de ez akkor nem jutott eszembe. Most véged van. mondtam, kiszáradt torokkal, halkan. Mint amikor valaki egy vegyi reakció végeredményét közli. Még tankolni akart, de nem engedtem. Hazamegyünk, és én elmegyek, mondtam. A fiunk a hátsó ülésen hallgatott. Titokban mindig azt reméltem, hogy nem ilyen sablonosan történik majd: a férj éjfélhez közel, remegő kézzel sporttáskákba gyömöszöl néhány ruhadarabot, használati eszközt. Azért nem hittem benne, mert már annyi haverommal megesett. Miért pont velem tenne a sors kivételt?! Hisz egyszer tett már! Ez föl sem merült bennem. Maradhattam volna persze, csak akkor megszűnők létezni. Később, a — hiábavaló — békülési szakaszban a feleségem először kereken tagadta, hogy bármit is mondott volna: aztán azt mondta, hogy nem úgy gondolta; végül bocsánatot is kért. Tudod, hogy erre nincs bocsánat, mondtam. Ez nagyobb bún, mint amikor én, ostoba, azt mondtam a szülőszobán, hogy ez nem is az én fiam. mert nem szemüvegesen és bájusszal jött a világra. Helyben vagyunk: a gyereknél, akivel zsarolni lehet, aki így mind a két szülőjét zsarolni tudja, akitől nem egyszer, de minden alkalommal szívszakasztóan el kell „Az embernek mindig szerelmesnek kéne lennie. Ez okbol nem lenne szabad megnősülnie soha." Oscar Wilde „Sose csapd be az ajtót; visszacsaphat, ha egyszer még vissza akarsz menni. RodF.HoU válni. Válni éppen őmiatta nem akartam, kivéve azt az esetet, ha egy idegen hapsi kerül a képbe. Az eszembe se villant, hogy a házasság az egyedüli oka a válásoknak. Házasság: érzelmek szemétkosara, te! Velem ellentétben, a feleségem sohasem volt féltékeny. Hajlamos voltam hinni neki. Ha egy nő felbérel egy magándetektívet, hogy kövesse a férjét, a puszta kíváncsiság hajtja. Szeretné megtudni, mit találhat érdekesnek ebben a figurában egy másik nő. Pedig lett volna mit jelentenie egy detektívnek. épp kezdetben, amikor társam még gyanútlan volt. Akkoriban ugyanis azt tartottam, szeretkezz minden nővel, akivel találkozol. Ha később öt százalékát megkapod a kintlévőségednek. már nem rossz a beruházás. Azt hittem, az a baj az életben, hogy olyan sok szép nő van, és olyan kevés idő. Hol voltam én még a szeretkezés tao-jától. egyáltalán a tao-tól! Olvastam, de nem tudtam. Kicsit úgy voltam vele. mint Szent Ágoston: „Adj Uram szúzfességet. de ne még." A házasság harci művészetekhez való hasonlóságát sem láttam meg — a kínaiak táj tyi csuán-nak, a japánok dzsúdónak nevezik a hajlékonyság művészetét, mi meg úgy mondjuk, hogy: „Igen, szívem." Még a „szívem" kiíejezést is utáltam, bár azt tudni véltem: a mézesheteknek akkor van vége, mikor a férj hazatelefonál, hogy később jön, de nem hallja más. mint egy cédula, melyet a feleség az asztalon hagyott. Az sem zavart, hogy a feleségem velem együtt öregedett (kezdetben még fiatalodott is), pedig Agatha Christie már megírta, hogy egy régész a legjobb férjanyag. Minél öregebb lesz a nő. annál jobban érdeklődik iránta. Miként az sem igaz. hogy az unokák miatt érzi öregnek magát egy férfi. Egyszerűen attól a tudattól lesz öreg. hogy egy nagymama a felesége. Esetünkben erről szó sem volt. Én egyszerűen nem tudom elképzelni az életet szerelem nélkül. (Miként képzelet nélküli irodalom sincsen. A non-fiction is fikció.) Az emberek szerelembe esnek, de sajnos nem egyszerre másznak ki belőle, mondá a költő. És ez a bajok forrása. A szerelemtől félni pedig annyi, mint az élettói félni; s aki az élettói fél. az valójában már meg is halt. Kell, hogy legyen szerelem, különben miért lenne ez a sok válás, meg különélés? Egy szerencsém volt: nem lettem mindjárt hajléktalan. mint a legtöbb férj: nem kellett pályaudvarokon, bokor alatt, csónakházban, barátoknál, régi és új szeretőknél. vagv albérletben laknom. Várt reám egy garzon, amely éppoly üres volt, mint én. (Megdolgoztam érte.) Ha itt levegő van. büdös is van — ez az ország, de talán egész Közép-Európa legszennyezettebb helye. Itt kell megtisztulnom. A fiam ugyan azt mondja a telefonba, hogy a papa már nem lakik itt; attól ó még tudja, hogy a papa csak egy megszállott, aki azért hétvégeken hazajön főzni. „A házasság egész tűrhető, ha külön él az ember a feleségétől" — mondotta Rod F. Hole, akit másfél órája eszeltem ki. * Temesi Ferenc *Ai MTI-Press 1990. é« tárcapályázatának díjnyertes alkotása.