Délmagyarország, 1990. december (80. évfolyam, 304-327. szám)

1990-12-03 / 305. szám

1990. december 3., hétfő A helyzet 5 Szenvedélyes viszonyok A Szegedi Balett vezetői — nyilatkozataik szerint — tudatos elhatározással ezúttal többféle tájékozódási pontot kínálnak föl a közönségnek, mint eddig bármikor. A baletten kívüli művészeti ágakban mutatnak fogódzókat, abban a reményben, hogy mi a nézőtéren könnyebben jutunk el az általuk művelt modern táncszínházhoz. Megkedveljük, értők, befogadók leszünk. Mint Imre Zoltán többször is aláhúzta, ez a törekvés nem jelent művészi megalkuvást: nem feladni kívánják azt a látásmódot és művészi gyakorlatot, ami a sajátjuk, hanem népszerűsíteni — a szó eredeti, jó értelmében. Sikerült? Az az érzésem: igen. A szenvedélyes viszonyok eimü balcttestct melegen fogadta a közönség. Minden bizonnyal segítettek az irodalmi és zenei „fogódzók", ám maga a színpadi tánc, Imre Zoltán és Lőrinc Katalin (m. v.) egyfelvonásos müvei is meglepően igéző hatást tettek. Ezekben a mi hosszú ideje romantikátlan mindennapjainkban olybá tűnt a romantikát elevenítő színpad (még ha a szegényes Kisszínházban is), mint csepp nektár; már-már elfeledt édes íz a mindenféle keserek kényszerű napi fogyasztása közepette. Állítólag ilyesmiért (is) érdemes színházba menni: maszkot, modort, lélekállapotot cserélhetünk — mint tette volt oly gyakran amaz ádázul romantikaellenes nagyromantikus, maga Johann Wolfgang úr. Kinek képzeletbeli tollával oly érzékletesen írta a hozzá hasonlóan sokmaszkú, sokféle pózban hiteles magyar, Szentkuthy Miklós: „Könynyú a szimpla embernek (átkozott legyen, aki itt gúnyra gondol!) nyilt orcával járni, de mit csináljanak a kissé sokaságosan összetett Johann Wolfgangék?" (Arc és álarc.) A Goef/ie-regény címét — Vonzások és valasztások — kölcsönző, Mendelssohn és Muszorgszkij zenéit használó Imre Zoltán-balett romantikus szenvedélyképeiben és egész mozdulatanyagában az a szóban kifejezhetetlen feszültség a legmegkapóbb. amit a modern ember talán leginkább még a tradicionális- dzsesszben képes megérzékelni. A kötött formák ismétlődése és e formavilág minduntalan széttörése: a másolás és az improvizáció a tanult fegyelem és a természettől való (?) gáttalanság; az arisztokratikus kulturáltság és hagyománytisztelet, meg a korlátozást nem ismerő diszharmóniavágy eluralkodása — ezek az ellentétek, feszültségek izzanak Imre koreográfiájában. A Zarnóczai Gizella—Pataki András, Prepeliczay Annamária—Juronics Tamás párok fölényes magabiztossággal, telitalálatos érzékenységgel interpretálják a klasszicizáló formakultúra és a merészen egyénített modern mozdulatvilág ellentétével kifejezett tartalmakat. Láttukra a „kissé sokaságosan összetett Johann Wolfgang"-félék a ráismerés örömét élvezhetik. Még akkor is, ha talán fölöslegesnek, romantikus dramaturgiai ráadásnak érzik az „és eljőve a Halál"-tartalmú jeleneteket... Az orosz romantikus, Puskin volt a művészi ürügye Lőrincz Zsuzsának, hogy feszes szerkezetű, bámulatos ökonómiával építkező modern táncában ősrégi kérdéseket halmozzon. A dramatikus műben refrénszerúen ismétlődő örök megfejthetetlenségek, ezek a mélyen emberi, és mindenkori aktuális kifürkészhetetlenségek az alkotó szavaival a következők: „Mi az az erő, ami az ember érzelmeit manipulálja, sokszor saját meggondolása ellen? Mikor — es mikor nem, miért és miért nem engedjük át magunkat ennek az erőnek? Miért vágyunk a fájdalomra, amely a reménytelen szerelemmel jár? Hol maradnak az észokok?" Mindez lehet afféle közönségcsalogatásra való, némileg pedagogizáló témamegjelölés. Az alkotó azonban a modern táncszínház nyelvén beszél, melyet magas színvonalú tudássaltechnikával rendelkező együttes hoz elénk. Élményszerűen. Pataki, Bodor Johanna. Sárközi Attila, Péntek Kata. Juronics, Zarnóczay, illetve Prepeliczay, Fekete Hedvig, Mátó Éva öltenek Anyegin-beli arcokat. Csajkovszkij-zenére; s a modern vizuális élményhez zenei és irodalmi reminiszcenciák társulnak oly szerencsésen, hogy okunk van mondani: a bevezetőben vázolt balettvezetői tudatos pedagógia — talán jó út. (Sulyok) Meghívó egy teaházba Elegünk van a klubokból' Apám két barátjával nézelődött a Hősök terétn 1950 tavaszán. A 12 éves fiúk bámulták a felvonulás előkészületeit. Odalépett egy rendőr: „Kérem, elvtársak, oszoljanak! Csak semmi illegális gyülekezés!.. ." Évekkel később unottan ásítottam az úttörő-klubfoglalkozásokon. Nem értettem, hogy miért kell KISZ-tagnak lenni. Manipulálták tudatunkat az egyetemi klubokban is. Elegünk van a klubokból! — Nem félsz az érdektelenségtől? — kérdeztem Szilvási Csabát (27 éves), a mos/t nyitó Bibliatéka irodalmi teaház fiatal házigazdáját — Hat éve álmodoztam erról. Hiányzik társadalmunk intézményrendszeréből a ..piactér", a beszélgetőfórum, amely szerintem nélkülözhetetlen az egészséges személyiség kialakulásához. Az ember társadalmi lény. ez az élet sava-borsa, ezért reménykedem ! — Miért a Bibliatéka nevet választottad? — Sokan nem ismerik a Biblia értékeit, és meglepődnek egybevágásán a világirodalom nagv tanításaival. A név könyvet, tehát gondolattárolót jelent. Minden nagy műalkotás része a Bibliának, e „tárolóbatékáb»" hívom vendégeinket! — Kiket vársz, és milyen szervezeti kerettel? — Önképzőkörtől nyugdíj asklubig, gverektanítástól irodalmi körig mindenki megtalálja programját Előadások és beszélgetések. Hétfőtől csütörtöki? délután 5-től fél 10-ig. vasárnaponként 3-tól este 7-ig — filc 3 munkatársaid? — Tizenöt egyetemista és főiskolás szervezi a programokat Meghívtunk tanárokat költőket írókat orvosokat, lelkészeket, de diákok is tartanak előadásokat. — Hol tudjátok ezt megvalósítani? — Ez volt talán a legnehezebb, hiszen egy helyiséget megvenni, vaav akár csak bérelni, nagyon sokba kerül. A Radnóti gimnázium mellett, a volt pártházban sikerült végül kibérelni egy 150 fős szuteréntermet. — Ma indultok. Mit emelnél ki a kínálatból? — Nagy várakozással tekintek az egyetemi előadók sorozatai elé. Ezeket így nevezhetném: „Ami kimaradt a tanrendből". Fontosnak tartom a keddenkénti egészségnevelési klubot az ételbemutatókat Végül, érdekesnek ígérkezik a „Karácsonyi ötletbörze" E HETI PROGRAM: December 3„ hétfő. 17 órától: ifjúsági klub — Az önismeretről. Beszélgetések — búvárkodás — vers. zené. Vezetik: Úrban Erika és Ribári Zoltán. 19 órától: irodalmi kör — „A semmi ágán . . .", József Attilaelőadás után beszélgetés. December 4., kedd, 17.30 órától: Egészség — életmód — konyha. Ételkészítés és szaktanácsadás: Kovács Viktória. December 5„ szerda: Társalgókör — Mi a boldogság? Videó: A Biblia a boldogságról, dr. Reisinger János. December 6., csütörtök, 19 órától. Filozófiakör — I. Kant, Isten és logika. Előadó: Gauss András filozófiatörténész. December 9.. vasárnao. 15 óra Bibliáról gyermekeknek. Vezeti: Urbán Erika és kollégái. 17 órától: Merre halad a történelem? Mi n Biblia? Előadó Szilvási Csaba. „Nem kell mindig nagyot alkotni... Születésnapi beszélgetés Varga Mátyással Varga Mátyás 1930-ban — vagyis 60 évvel ezelőtt — irta alá első szerződését, éppen a szegedi színházban. Kisebb megszakítással azóta folyamatosan van jelen a magyar színházi életben. Negyvennyolc évig a budapesti Nemzeti Színház volt kenyéradó gazdája, s 1936 óta a Szegedi Szabadtéri Játékok állandó vendége. A díszlettervezés a nézó számára a láttatás, az elhitetés, az illúziókeltés művészete. Hogy e mesterség mennyire praktikus alapokon nyugszik, az csak akkor derül ki a laikus számára. ha a szakma olyan nagy öregjével nyílik alkalma beszélgetni, mint a 80. születésnapját ünneplő Varga Mátyás. — A díszlettervezés kiszolgáló ipar. Mint ahogy a szíriház is nagyüzem. Díszletet, ha úgy jön ki a lépés, a semmiből is tudni kell előteremteni. Az elmúlt évadban például a szegedi színház Hamupipőkéje közel egymillió forintba került. Gregor, belenézve a költségvetésbe, egyik nap rémülten szólt utánam: „Csinálj nekem kérlek egy Sevillait százezerből mert kiürült a kassza." S én egy csomó félredobott raktári díszletmaradékból kreáltam egy jelzésszerű diszletet 89 ezerért ... — Ebben a szakmában tilos az álmodozás? — Nem jellemző. Persze ez nem jelenti azt, hogy le kellene mondani az érdekes megoldásokról, újításokról. 1935-ben, mikor a Nemzetibe kerültem, első feladatom mellé a mindenki által bámult es tisztelt Ödry Árpád „zuhant a nyakamba". Alig mertem a színe elé kerülni. Miklós Jenő: Bolyai című darabját tűzték műsorra, s nekem olyan elképzelésem született, ami jócskán elütött a megszokott, a XIX. századból örökölt megoldásoktól. Körhorizontot terveztem az addig divatos, egyszerű háttér és oldalkuliszszíik helyett. Szőlólugast, nagy térben, az égen vetített felhőkkel. Ódry, legnagyobb meglepetésemre elfogadta a tervet. Az előadás után egy kritikus azt írta: fiatal tervezőt avattunk, kár, hogy a rendező nem használta ki az újszerű díszlet-adta lehetőségeket .. . — Mindig ilyen könnyen el tudja fogadtatni elgondolásait? — Van egy módszerem. Megpróbálom megelőzni a rendezőt. Nagyon korán elolvasom a darabot, s lelkiismeretesen készülök. A Nemzetiben többször rajtakaptam Major Tamást azon, hogy a próbák kezdetén még nem olvasta el a darabot, csak a dramaturg altal kivonatolt anyagot ismerte Akkor úgy tálaltam neki ötleteimet, mintha erról már beszéltünk volna. Egyébként nem csak a rendezővel kell együtt gondolkodni. A színház kollektív műfaj, s a színpad környékén tevékenykedő munkásoknak egy kicsit ezermesternek kell lenniük. A barlanglakástól az űrállomásig, mindent elhihető formában kell odavarázsolni a néző elé. — Az illúziókeltésnek biztosan vannak alapfogásai... — Igen, de ahhoz, hogy a csoda létrejöjjön, keményen meg kell tanulni például az ábrázoló geometriát, a perspektívát. S nem árt jó festőnek lenni. S persze az embernek hetekig, hónapokig kell magában hordoznia a művet. Az utcán, a villamoson. Almomban sokszor operadallamokat dúdolok, vagy arra ébredek, hogy énekelek. — Az imént Majort emlegette, róla sok mendemonda kering a szakmában. — ö olyan volt, mint egy trapéztáncos. Ugrott, repült, hol ide, hol oda, nem vette lelkére a dolgokat. Persze okos volt. tudta, mikor kell illegalitásba vonulni, a lyukas zászlót kitúzetni, vagy vádbeszédet tartani. Ugyanakkor remek színész volt, jól ismerte Moliere-t. Párizsban a Sorbonnon ösztöndíjasként együtt tanult Rajk Lászlóval és Kovács Aladárral, aki mellesleg Horthy unokaöccse volt, s a Nemzeti igazgatójaként is tevékenykedett évekig. Major édesanyja Papp Mariska színésznő köszöntötte virágcsokorral Horthy Miklóst, mikor az fehér lovon bevonult a Gellért Szálló elé. Major Szálasiék idején, az illegalitásban kommunistává lett. — Ügy tudom, '56-ban Sínkovitsra, Bessenyeire és önre bízták a Nemzeti vezetését. Később ebből nem származott kellemetlensége? — Nem. A megtorlás engem elkerült. Nem úgy, mint szegény Tímár Józsefet, akit —, mert valahol elszavalta a Szózatot — Majorék kirúgtak a színházból. Büntetésből több évet töltött el Sztálinvárosban egy építkezésen. Makláry Zoltán hangosan elsírta magát azon a társulati ülésen, ahol kimondták Tímárra az ítéletet. Elérzékenyüléséért őt is meghurcolták. Mellesleg, október 23-án a Bem-szoborhoz jómagam Kovács András filmrendezővel vonultam, kart karba öltve. Róla tudni kell, hogy akkor meggyőződéses kommunista volt. Az események után Gellért Endrét szerették volna a Nemzeti igazgatójának kinevezni. Sajnos, az ó idegeit kikezdték az események, s egy óvatlan pillanatban öngyilkos 'ett. Major pedig színházigazgató. — ön az utóbbi két évtizedben, felesége révén is szegedivé vált. A városnak egy gyönyörű házat és gyűjteményt adományozott. —A Rózsadombon volt egy kis telkünk, pechünkre éppen a Czinege elvtárs villája mellett. Miután a miniszteri lak közelébe se szagolhatott senki, a területet zárolták. Húsz évig semmit sem kezelhettünk vele, azon kívül, hogy az adóját fizettük. Mikor Czinege lelépett, a telket eladtuk, és azon vettük a szegedi ház3t. Mi kell ahhoz, hogy egy díszlettervezőt 80 éves korában is foglalkoztassanak? — Tálén folyton megújulni. Alázattal nyúlni a témáihoz. Tudni: nem kell mindig nagyot alkotni. A darabot, a színpadot, a színházat kell szolgálni. (Képeinken: Muszorgszkij Hoanscsinájának díszletterve és a kiállítóház udvara) Pacsik* Emília