Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-10 / 286. szám
Körkép 1990. november 10., szombat (Folytatás az 1. oldalról.) toók mindenekelőtt önmagának, az anyaországnak, és annak a nemzetnek, amelylyel együtt kell élnie és dolgoznia, hogy saját jövőjét is biztosítsa. iA magyarországi román nemzetiséggel kapcsolatban rámutatott: ez nagyságrendileg kisebb, és ha jogilag nem is, de súlyát tekintve az erdélyi magyarsággal nem hasonlítható össze teljesen. — A magunk álláspontja az itteni román kisebbséggel kapcsolatban az. hogy a jogokat nem ezévt kell megkapnia, mert azokat a romániai magyarok is megkapják vagy nem kapják meg. Mi a nálunk élő kisebbségeket nem tekintjük túszoknak, és azt szeretnénk elérni,. hogy a romániai magyar kisebbséget se tekintsék annak, mert a nemzetiségi jogok a 20. század alapvető eszmerendszerének, az emberi jogok rendszerének magától értetődő velejárói. Változatok ntoronytémára Morvái Ferenc elnézést kért Lapunkban többször foglalkoztunk a Szegedi Orvostudományi Egyetem új klinikáján üzembe helyezett veszélyesh ulladék-égető ügyével, melyet a sajtótörténeti látványosság, a nagyrédei kazánkirály, Morvái Ferenc épített. A mintegy 20 milliós állami támogatással, kísérleti referenciaként üzemelő kazán teljesítményével, minőségi mutatóival összefüggésben, becsületsértésig fajuló viták keletkeztek Morvái és az egyetemi klinika műszaki vezetói között. Egy becsületsértési perig fajuló vitában 30 ezer forintos pénzbüntetésre ítélték a választékos társalgási Btílusáról nem túl híres feltalálót — aki amúgy minden körülmények között feltalálja magát —, egy másik pert pedig tegnap délben fejezett be a Szeged Városi Bíróság dr. Bálint Gyula tanácsa — sikerrel. Morvái ellen ugyanis dr. Róvó István, a SZOTE főmérnöke indított magánvádas büntetőpert, amelyben azt sérelmezte, hogy őt — egyebek között — hozzá nem értéssel vádolta a kazános, s ezekkel az állításokkal kívánta erősíteni azt a véleményét, hogy a hibákért a SZOTE a felelős. Az első — egy hónappal ezelőtti — tárgyaláson Morvái nem jelent meg, a tegnapira elővezetést helyeztek küátásba, ám ezt az utolsó pillanatban visszavonta a bíróság: Morvái kimentette magát az előző távollétért. Szibériában volt, mielőtt megkaphatta volna az idézőt. A bíróság közreműködésének köszönhetően, a bizonyítás felvételére nem került sor. Morvái hajlandó volt elnézést kérni, s kifizetni ötezer forint költséget a magánvádlónak, dr. Róvó István pedig a békülékeny gesztusra elejtette a vádat. Hogy a kazán — amelyre egyébként Szegednek is. Morvainak is szüksége van —, jó-e vagy sem, azt az év végéig független felülvizsgáló bizottság dönti el. A per alatt a hulladék zavartalanul égett... Igriczi Zsigmond (Folytatás az 1. oldalról.) szaki telefonközpont 30X30 méter alapterületű. 3 szinten 2 ezer 700 négyzetméter, de az épületkomplexum, az újabb irodaház és egyéb kiszolgálólétesítmények több tízezer négyzetméterre tehetők. és mindez — a toronynyal együtt — 3,5-4 milliárdért. Ha kivonulnak az oroszok A torony a rádiótelefonnak kell, mondják. Ott van a világban ma rádióteleionrendszer. ahol a lakásokban már mindenkinek van egyegy telefonvonala, ezen túl munkahelyenként. irodánként kettő-három — vagyis a teljes telefonellátású országokban, ahol ezeken túl az autókban ás rádiótelefon van. Ezzel szemben, mi igen messze állunk ettől a szinttől, így a rádiótelefon-torony egyelőre feleslegesnek látszik. Az nem vitatható, hogv a rádiótelefon csatlakozáshelyét meg kell keresni. Ez lehet a városon kívül, például a 20-25 méterrel magasabb felszínű öthalmi dombokon (nemsokára az oroszok is kivonulnak onnét). Vagy a torony tervezett helyétől 500 méternél nem távolabbi rókusi víztorony 65 méter magas tornyán. vagy a hasonló magasságú. volt Délép-munkásszálló tetején. A tervezés még a tanulmányterv szintjón áll. és még az építésszakértői bizottság sem hagyta jóvá, ezért olvastuk megdöbbenve, hogy a Délép már el is kezdte az új központot és tornyot kiviteli terv nélkül építeni, a versenytárgyalást is megnyerve. Hogy lehet ez, hisz még érvényes építési engedélyes terv. és így engedély sincs, nemhogy kész kiviteli terv?! Reméljük, hogy az új helyhatóság az egész tervet felülvizsgálja, független szakértő testület véleményére alapozva (Mérnöki Kamara, Független Szakértői Csoport) dönt a terv jóváhagyásáról. A fentiekhez; nem nélkülözhető a lakossági fórum, amelynek véleménye szintén alapvető." A FÜGGETLEN KISGAZDÁK ELHATÁROLÓDÁSA Hatvani Zoltán, a Független Kisgazda, Földmunkás és Polgári Párt szegedi titkára arra kérte szerkesztőségünket, hogy közöljük: a leánykereskedelemmel kapcsolatos cikkeink nem pártjukra, hanem a szegedi központú Nemzeti Kisgazda és Polgári Pártra vonatkoztak. Egyébként is elhatárolják magukat — mondotta a titkár — minden olyan tevékenységtől, amely az általuk képviselt keresztény elvekkel ellentétes. Hegedűművésszé fogadom.., Nagv napja volt nemcsak a hegedűművész-tanári diplomakoncertjét teljesítő Huszár Emőkének, hanem a szegedi konzervatóriumnak is. Első ízben került sor ugyanis oklevélszerző hangversenyre a tanulmányok színhelyén, és ezzel az intézmény nagyot lépett előre az önállósodás felé. A legmagasabb képesítést célzó oktatás már eddig is létezett néhány, kiemelkedő tanszakon, a vizsgák azonban a Zeneakadémián zajlottak, a diplomát az ország és» a zeneélet kizárólagos centrumában adták ki. Most új szelek fújnak, ű.i lehetőségek kínálkoznak, sokan és lelkesen fáradoznak azon. hogy a fővároson kívüli művészeti központok is virágzásnak induljanak. A teremben Tátrai Vilmos professzor einökletévef a bizottság és az érdeklődő közönség foglalt helyet a színpadon a Weiner-kamarazenekar. Masopust Péter hegedűművész (ezúttal brácsával), Weninger Richárd igazgató-karnagy és a jelölt lép a pódiumra. Utóbbi számot kíván adni: megfelel-e Kodály Zoltán három feltétedének, mely 6Zérint a zenés művészet alapja a kiművelt fej. a kiművelt seív és a kiművelt kéz. A műsor nagy és nehéz: Mozart, J. S. Bach és Hánki György. Három, sarkosan eltérő stíluskorszak teszi próbára, vajon tudatos művészként éli-e meg a klasszika, a barokk és a jelenkor zenés üzenetét? Jelöltünk (Szecsődi Ferenc tanítványa) az Esz-dúr Symphonia concertante mozarti világában biztos érzékkel kezeli a sors verte kedély komor színeit éppúgy, mint a lebírhatatlan élet derűsebb üzenetét. Bachnál férfias, ha kell, ám passióbeli áriák töprengő, elmélyült hangján szól a lassúban, ahol a kiművelt szív Is próbára kerül. Masopust Péter partner a Mozart-műben, a szerző és az alkalom tiszteletére kívülről muzsikál, érett zeneisége kettejük kadenciáit kivételesen szép megoldások színhelyévé avatja. Zenekar és karnagy egyként szurkol a szólistának, ám szorongásra nincsen ok: az iskolázott kéz hiba nélkül győzi a tornyos akadályokat. Feddhetetlen technikával szólal meg RánkS György remeke iis — az Ansztofanész-szvit, Délkelet-Európa fűszereivel gazdagon, ötös, hetes metrumok iramos, táncos pergéséveL A bizottság Huszár Emőke hegedűművész-tanári diplomakoncertjét „jeles" minősítéssel elfogadta. Meszlényl László Magánkézbe a közlekedést flz engedély vagy a benzinár rostál Eladó a Tisza Volán hódmezővásárhelyi, kisteleki és Csongrád—szentesi telephelye. Nem is olyan régen még egy üzlet, netán italbolt áruba bocsátásának hírére is felkaptuk a fejünket, mára ritkábban lepődünk meg. Vetlek azóta ebben az országban nehézipari üzemeket éppúgy, mint újságokat, s szűkebb hazánk. Csongrád megye is megélt már egy-két viharos privatizációt. A Volán-eladásokról felröppenő hírről Szeri István igazgatót közvetlenül az e témával foglalkozó, péntek délelőtti igazgatótanácsi ülés után kérdeztük. — A hír igaz, de mesz6zebbről kell kezdenem. A vendéglátás és a kommunális szolgáltatást érintő első nagy privatizációs hullám után a második ilyen csomagba került a közlekedés. Egyelőre azonban csak az áruszállítással kapcsolatos profilokat érinti, beleértve természetesen a szervizt, a karbantartást és a szállítmányozást is. Idetartozik még az idegenforgalom, így ha összefoglalom, versenyszférát kell mondanom. — Tehát nem lesz maszek autóbusz a Hódmezővásárhely—Szeged járaton? — Még lehet, de ma az az elképzelés, hogy a menetrend szerinti közlekedés állami (távolsági, helyközi), illetve önkormányzati (helyi) hatáskörbe tartozik majd. — Akkor egy polgármesternél a kisvállalkozó is megjelenhet? — Tulajdonképpen igen, s ez az egyik variáció. Vagyis szerződést köt valaki — legyen akár a Tisza Volán — az önkormányzattal, s vállalja egy kisebb vagy nágyobb város helyi autóbusz-közlekedését. Ebbe a képbe minden belefér. A másik változat a koncessziós rendszer. Ez lényegében a piacra lépési engedélyt takarja. Hangsúlyozom, itt is szerződést kell kötni az ellátásért felelőssel, vagyis legtöbbször az önkormányzattal. — Ez a korlátozás nem sérti a piacot? — Nem, hiszen személyi, tárgyi, illetve infrastrukturális feltételekhez köti a szállítást. Ez egyébként Nyugaton régen megszokott, és nálunk leghamarabb a taxiknál. Illetve a nemzetközi árufuvarozás körében alakitható ki. — A taxik számának korlátozása valóban régóta téma már az érintettek között. — Miért ne mondhatná ki az önkormányzat, hogy ne pufogtasson el 12 liter benzint egy öreg, korszerűtlen autó, amikor fele ennyivel — harmadekkora légszennyezéssel — is megoldható ugyanaz. Persze, ez még a távoli jövó. — Ha nem rostál előbb a benzinár. De térjünk vissza a privatizációhoz. — A Tisza Volán igazgatótanácsa úgy döntött, hogy november 18-ától három vidéki egységét, Hódmezővásárhelyen, Kisteleken és Szentes-Csongrádon privatizációs szférában fogja üzemeltetni. Társaságot alapít. Modern, szép, infrastruktúrával ellátott telephelyekről van szó, minden adott, hogy az új vállalkozás jól működjön. — S ők honnan szereznek majd fuvart? — A helyi iparvállalatokkal, termelőszövetkezetekkel jó a kapcsolatuk, eddig sem kellett a fuvart Szegeden keresztül intézni. Csongrádon a bútorgyár, Kisteleken a kábelgyár. Vásárhelyen például az Aluszerkezetek Gyára rendszeres szállító. — Hány teherautót érint ez az átalakulás? — Városonként 50-80-at. A vállalat így is megmarad többségi tulajdonosnak, de a mendzserek, a gépkocsivezetők is szerezhetnek részesedést az új kft.-kben. Számítunk természetesen a kis befektetők pénzére éppúgy, mint egy-egy nagyobb megbízónkéra, akikkel ezután kezdünk el tárgyalni. — A Tisza Volán apportként viszi tehát a teherautókat .... PÁLYÁZATOT HIRDETÜNK KERESKEDELMI VEZETÓI munkakör betöltésére. Feltételek: — szakirányú felsőfokú végzettség, német nyelvtudás, — legalább ötéves szakmai gyakorlat. „Gépgyártás 3742/12" jeligére a Hirdetőbe. I l\ — ... valamint a telephelyet, a szerszám- és az anyagkészletet s némi készpénzt. A többiek viszont kizárólag készpénzzel szállnak be a vállalkozásba. — Mekkora lehet a külsős részesedés? — Harmincszázalékos, egyharmados nyugodtan. — Ha egy sofőrnek nincs pénze? — Akkor alkalmazott lesz, de egy százezer forintos üzletrészen akár tízen is osztozhatnak, azzal a kitétellel, hogy a taggyűlésen ez egyetlen képviselőt jelent. — Hol tartanak a szervezéssel a többi Volán-vállalathoz képest? — Szerintem dobogósok vagyunk, de a Kapós Volán már előttünk jár. ök tűi vannak egy privatizációs hullámon, közel harminc egységet alakítottak ki az egykori megyei nagyvállalatból. — Makó itt kimaradt ebből a sorból. — Erről a városról sem feledkeztünk el, mint ahogy a szegedi központ sem kerülheti el a szervezeti átalakulást. Az üzemegységek üzletági rendszerben dolgoznak tovább. Nagyon sok vezetőnek megszűnik (megszűnt) a régi állása, az új posztokra pályázni kell, az esélyek azonban egyenlőek. Kovács András SiHEREZADE 'ÉTTEREMBEN!, Szagod, Sünt Mifcfy o. J,^ TM* 23437. LIBAVÁSÁR 220 Ft/db a makói Agro-Maros Mgtsz klszomborT és klrályhegyesl llbatelepeln november 12-étól november 18-álg, mindennap 8—16 óráig. ^chícciTN Egy kedves ajándék a legkisebbeknek a BABAHÁZ-ból. (Szeged, Dugonics tér 11. sz.) SZMMV Dorozsmai u. 5-7. Nyitás: 1990. november 12. _J RÉSZLETFIZETÉSI AKCIÓT SZERVEZÜNK SZEGEDEN. AZ ESZPERANTÓ UTCA 3—5 SZÁM ALATT 15% előleg befizetésével 5000—45 000 Ft-ig, amíg a készlet tart Naponta 10—17 óráig, november 16-lg. 81 cm-es Daewoo távirányítós színes tévé Goldstar videórekorder Goldstar autós rádiósmagnó Maximai ébresztőórás rádió Komolyzenei CD-lemezek Goldstar E—180 vkteókazetta Commodore 64 számítógép Gorenje mélyhűtőszekrónry. 240 literes 32 100 Ft, 30 900 Ft, 10 500 Ft, 2 300 Ft. 650 Ft, 298 Ft, 19 800 Ft, r— 30 550 Ft. I AKCIÓI AKCIÓI AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! Ap^ A DOMUS ÁRUHÁZ AKCIÓ! AKCJ^^ NOVEMBER 12-ÉTŐL 17-ÉIG AKCIÓ! f ENGEDMÉNYES VÁSÁRT RENDEZ. AKCIÓ!f AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! AKCIÓ! 10-20-30% kedvezménnyel vásárolhat szekrénysorokat, ülőgarnitúrákat, egyes műszaki cikkeket, tapétát, lakástextíliát. Vásárlási szándóka esetén kérjük, naponta kísérje figyelemmel az engedményes akcióba bevont áruk kínálatát.