Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-05 / 281. szám

6 Műsorok 1990. november 5., hétfő Labdarúgó HB I. Az edzők mondták Kire nézve hízelgő a döntetlen? Semmit sem akart a véletlenre bízni az MTK-VM, ezért a péntek estét már Szegeden töltötte a csapat. Mind­ezt az örökifjú Bakos Antal, a népszerű »Blutni bá'« így kommentálta: „Mii nekünk egy ilyen kirándulás, kerül, amibe kerül, mindent a fiúkért!" Hát igen, a fiúkért min­dent. még akkor is, ha. — tisztelet a kivételnek — néme­lyiküket igencsak zavarja a labda, olykor semmiképpen sem akar engedelmeskedni az a fránya „munkaeszköz". E „bemelegítő" szavak jóval a mérkőzés kezdete előtt az öltözöfolyosón hangzottak el, mint a következő megál­lapítás is, amit az az úr mondott, aki életének hét évtize­dét a labdarúgópályán élte le: „Kérem, nincs borzasztóbb Szeged SC-MTK-VM 0-0 Szened. Tisza-parti stadion, 4 ezer néző. Vezette: Lá­zin (Drigán, Nagy II. J.). Szeged SC: leboniczky— Hurguiy, Bogdán, Mihalarhe, Takács J. — Sallai, Árki, Kovács J. — Hegyeshalmi, Ta­kács Z„ Apró. Edző: Szalal István. MTK-VM: Zsiborás — Hires — Horváth, Kardos. Sass — Hahn. Hannich, Pölöskei — Talapa, Balog. Lakatos. Edző: Verebes József. Csere: Kovács J. helyett Kcmencs, a 71.; Pölöskei he­lyett Cservenkal. a 79.; Hannich helyett Farkas, a 82.; Apró helyett Szécsényi, a 89. percben. Sárga Lap: Horváth, a 26.; Hahn. az 54. percben. látvány, mint amikor egy futballista akkor is esik-kel, amikor nincs közelében a labda, jobb esetben éppen meg­próbálja továbbítani, vagy megszerezni!" Mily igaza van, mintha érezte volna, mi vár rá a 90 perc során... Nem a legjobb kedvcsináló egy olyan mérkőzés meg­tekintéséhez, amely — az előjelekből itélve — amúgy sem ígér látványos csatát, mi több, a „levegőben lógott", ame­lyik csapat rúg egy gólt. könnyen megeshet, Iwgy két ponttal lesz gazdagabb. Ilyen apróságok után ültünk fel a lelátóra — természetesen, bízva a szegedi sikerben —, hogy végigizguljuk az összecsapást. Szó, mi szó, idegeink nem feszüllek pattanásig. .. 4. PERC; Apró a jobb ol­dalon, az alapvonal közelé­ből centerezett, a bizonyta­lankodó Zsiborás ökléről felpörgött a labda, éppen az öt és felesen tartózkodó Ta­kács Z. felé, de ő az üresen maradt kapu fölé fejelte. (Takács Zoltán: —• Zic­cer volt-e, vagy sem, képtelen vagyok eldönte­ni. A beadás meglepte a labda alá futó Zsibórást, tétova mozdulata engem is megtévesztett. Magas­ra kellett ugranom, kés­lekedtem, nem tudtam jól fejelni. Ha számitok rá, hogy eljut hozzám a labda, biztos, hogy más megoldást választok.) 26. PERC: Lázin játékve­zető is megelégelte a soka­dik MTK-szabálytalanko­dást, a Hegyeshalmit leterí­tő Horváthnak fölmutatta a sárga lapot! 38. PERC: Jobb oldali vendégtámadásnál, a 16-oson belül Bogdán és Takács J. egymásra várt, amíg této­váztak, Lakatos elvitte elő­lük a labdát. Nem tudott lövőhelyzetbe kerülni, így visszajátszott az érkező Ta­lapa elé, akinek 8 méteres lövését a remekül helyezke­dő Leboniczky védte. (Talapa János: — Vi­tathatatlan., helyzet Volt! Más kérdés, hogy nagy lendülettel futottam La­katos labdájára, ami be­szorult a lábam közé, majd alám került, így nem tudtam igazán meg­rúgni, irányítani. Leboniczky Imre: — Azt éreztem, hogy Laka­tos az alapvonaltól nem kísérli meg a kapura rú­gást, ezért a kapu köze­pe felé próbáltam he­lyezkedni. Láttam, hogy jön Talapa, számítottam lövésére, ezért bemozdul­tam, s sikerült megkapa­rintanom a labdát.) 43. PERC: Hegyeshalmi hagyta maga mögött a vé­dőket, a túloldalon felbuk­kanó Takács Z.-t hozta já­tékba. A kisodródott csatár azonnal lőtt, a vetődő Zsi­borás lábáról az alapvona­lon túlra vágódott a' labda. 53. PERC: Kovács J. jócs­kán célt tévesztett közeli lövéséből gyors ellentámadás bontakozott ki, Hahn lőhe­tett mintegy 25 méterről, Leboniczky azonban nagy­szerű vetődéssel mentett. 54. PERC: Hahn a kiugra­ni próbáló Árkit „elgázolta", amiért neki is kijárt a sár­ga lap. 84. PERC: A szegediek kapujától 25 méterre, sza­badrúgáshoz jutottak a ven­dégek. Hannich végezte el, ravaszul csavart labdája a bal felső sarok fölött su­hant el. A kapukra veszélyesnek vélt csatárok, a támadásve­zetéssel megbízottak külön őrzőt kaptak, igy ázlán ha­mar nyilvánVálóvá vált, a kapusoknak nem sok dolguk lesz. Így is volt, a túlzott biztosítást a játék sínylette meg, valamire való, épkéz­láb támadást csak elvétve láttunk. Kifejezetten unal­mas focizgatásnak lehettünk szemtanúi, a játékosokra igazán nem lehetett ráfogni, hogy „szaggatták volna az istrángot". Szünet után — lehet, hogy az első félidő végére eleredő esőnek kö­szönhetően — valamivel élénkebbé vált a játék, bár ebben sem volt sok köszö­net. A csúsZós talaj egyik félnek sem kedvezett, több­ször is becsapta a labdarú­gókat, akik — ahogy teltek a percek — mindinkább be­letörődtek a pontosztozko­dásba. Hogy végül melyik csapatra nézve hízelgő a döntetlen — nehéz megítél­ni. Ha a szurkolók nem is, ők bizonyára elégedettek az egy-egy ponttal... Jó: Mi­halache, Takács J., Hegyes­halmi. illetve Horváth, kar­dos, Balog. Gyürki Ernő A további eredmények Siófok—Bp. Honvéd 1-0 (1-0). Siófok. 2500 nézó. V.: Kovács I. L. (Rácz, Kiss G ). Gólszerző: Páli a 26- perc­ben. Kiállítva: Pisont (Bp. Honvéd) a 70. percben. Tatabánya—Videoton-W. 0-0. Tatabánya, 2000 néző. Vezette: Puhl (Bay, Bognár). PMSC—Vasas 1-0 (0-0). Pécs. 3000 néző. Vezette: Nagy L. (Németh L., Pillér). Gólszerző: Bérczy a 76. percben. Ü. Dózsa—Rába ETO 2-2 (1-0). Megyeri út, 1500 néző. Vezette: Huták (Molnár. 1. L„ Fazékas) Gólszerző: Bá­csi a 36.. Virág az 50., Mio­vecz az 58., Mörtel a íjO. percberi. Békéscsaba—Veszprém 2-0 (2-0). Békéscsaba, 4000 néző. Vezette: Hartmann (Már­ton, Kiss B). Gólszerző: Miklya a 9., Szenti a 13. percben. FTC—Bp. Volán 1-0 (1-0). Üllői út, 10 000 néző. Vezet­te:1 Vágner (Szilágyi, Roxin). Góllövő: Keresztúri az 53. percben. DVSC—Váci Izzó 1-2 (l-l). Debrecen. 3000 nézó. Vezet­te: Stamler (Kurmai, Vad). Gólszerző: Sándor a 7., Nagy T. a 38-, Püle a 79. percben. A bajnokság állása: Ez Gvenes Kálmán {elvé-tele a szegedi helyzet is kimaradt, Arki előtt elsuhan a labda 1. Vác 2. Bp. Honvéd 3. FTC • Veszprém 3. Tatabánya fi. PMSC 7. Békéscsaba 8. Siótok 9. MTK-VM in. Rába KTO 11. Szeged 12. Vasas 13. C. Dózsa 14. Videoton-W. 15. DVSC 16. Bp.Volán 8 2 8 1 7 2 5 6 5 4 7 ­5 2 3 6 4 3 4 2 3 4 4 I 3 2 2 3 1'4 2 ­1 18­2 20­2 23­13­14­12­is­ii 13­18­6­17 IS 6 11 1 5 10 12 SZALAI ISTVÁN: A mérkőzés előtt: — Az alaposan felkészí­tett MTK kivárásos kont­ratámadásokra épít, ezért sem kockáztatunk, nyílt játékkal nem ronthatunk neki. Mi is a kivárással próbálkozunk, igyekszünk biztonságos védekezésből gyors támadásokat vezetni. Ebben kulcsszerep jut a két szélső hátvédnek, Ta­kács Józsefnek és Hur­gulynak, Hegyeshalminak pedig mélységből kell majd indulnia. Az ékek. Takács Zoltán és Apró, azt a feladatot kapták, hogy sok mozgással keltsenek zavart a köztudottan las­sú Híres, Kardos és Hahn között. A mérkőzés után: — Taktikánknak azt a részét, ami a védekezést illeti, jól megoldottá a csa­pat. Vezettünk egy-két nagyon szép kontratáma­dást, gólt azonban, sajnos, nem sikerült rúgnunk. Nagy hiba volt, hogy Ko­vács nem tudta végrehaj­tani, amit kértem. Nem­hogy nem szervezett, na­gyon sok labdát eladott, rosszul játszott. Az MTK-t nagyon jó csapatnak tar­tom, ellene a döntetlen szép eredmény, ezért a Szegedre is fel kell nézni! VEREBES JÓZSEF: A mérkőzés előtt: — Kényszerhelyzetben vagyunk, mert két játéko­som önmagához képest még nem az igazi, egyi­kük sincs megfelelő erőál­lapotban és -formában. Ezért nekem mindvégig a cserére is gondolnom kell, azt viszont előre nem tud­hatom, mikor kell rászán­nom magam. Részünkről mégis az egyetlen ésszerű megoldás, ha saját játé­kunkat játsszuk. Ebből ki­indulva, sok mindent csi­nálhatunk, ha a helyzet úgy kívánja, tudunk válta­ni. Az, hogy idegenben vagyunk, egyáltalán nem befolyásolja elképzelései­met. A mérkőzés után: — Őszintén megmon­dom, tartottam a Szeged­től, mert nem ismerem Az eredmény reális, úgy ér­zem, összességében hűen tükrözi a látottakat. Meg­látásom. mindkét csapat túlzottan a biztonságra törekedett, a védekezésre koncentrált. Ha egészen precíz akarok lenni, azt kell mondanom, egy haj­szállal közelebb álltunk a győzelemhez, eggyel több helyzetünk volt! Az tör­tént, amit vártam, tipiku­san olyan mérkőzés volt: amelyik csapat rúg egy gólt, az a győztes! 9 18 7 17 6 16 10 16 11 14 9 14 14 12 10 12 16 11 16 10 12 10 22 9 20 8 19 7 14 6 29 4 Á tartalékoknak sikerült Szeged SC-MTK-VM 1-0 (0-0). Szeged, 200 néző. Ve­zette: Csáki. Szeged SC: Tóth Z. (Kopschicz) — Kraiczár, Bóka, Pak­si. Csányi — Puskás. Gréczi. Illyés — Kószó. Szalai Cs., Lévai. Edző: Portörő Gábor. Küzdelmes találkozón a több helyzetet kidolgozó házi­gazdák megérdemelten nyertek. Egy kapu előtti dulako­dást követően Kopschicznak a játékvezető felmutatta a piros lapot. Gólszerző: Szalai. Jó: Krajczár, Bóka. Paksi, Gréczi, Szalai, illetve Piel, Orovecz, Kaldenecker, Sima. Röplabda CEV Kupa Megalázó vereség SZILVESZTER A TÁTRÁBAN Vrbov, dec. 27—Jan. 3. Részvételi díj: 5730 Ft. A közelben számos síelést lehetőség! KARÁCSONY A NAPFÉNYES KUBÁBAN 10 nap, félpanzióval. Részvételi díj: 36 990 Ft. ISZTAMBUL (2 éj) November 11—16. j Részvételi díj: 5870 Ft + vízum. Költőpénz: 2900 Ft BÉCS (1 éj) Decombor 7—8. Részvételi díj: 3250 Ft. Költőpénz: 1400 Ft A CEV Kupa első fordu­lójában, európai mércével mérve is, klassziscsapatot kapott ellenfélként a Sze­gedi Építők férfiegyüttese, amely pénteken kelt útra, hogy Moszkván keresztül eljusson Rigába. Elutazása előtt is tudtuk, hogy a vá­logatottakkal teletűzdelt, a szovjet bajnokságban és kupában is másodikként végzett gárda az esélyes, ám ami a mérkőzésen történt, arra senki sem mert gon­dolni. A játékidő mindössze 33 (!) percig tartott, s a szegediek szettenként egy­egy (!) pontot tudtak eler­ni .. . Akárhogyan is néz­zük, ez a vereség több mint megalázó! Rádiótechnika Riga—Sze­gedi Építők 3:0 (1, 1, 1). Férfimérkőzés. Riga. Meglepetésre, az SZDRE női röplabdacsapata ném szombaton, hanem pénteken (!) fogadta a Tabán utcai iskola tornatermében a sze­rény játékerőt képviselő Kőbányai Közért együtte­set. A szegedi lányok a vá­rakozásnak ' megfelelően könnyed játékkal, három sima játszmában nyertek. SZDRF.—Kőbín"-*.' 3:0 (1, 5, 12). Női mérkő­zés. Szeged, Tabán iskola. Vezette: Semler, Szabó F. SEDRE! LEISZTNÉ, DO BOS. Bezdán, Balázsik, Csókási, Komáromi. Csere: SIMON, Kancz, B Tóth, Huft Edző: Ducsai Géza. TECHNOMARK PANTA Csavarszaküzlet Közületek, magánszemélyek, viszonteladókr endelkezósére áll, hétfőtől-péntekig, 8-tól 16 óráig. Címünk: SZEGED, Sárkány u. 6. Telefon: (62) 10-730. ÉPÜLETGÉPÉSZETI ÁGAZATUNK VÁLLAL kedvezményes áron víz-, gáz-, központifűtés-szerelési munkák tervezését, kivitelezését. Érdeklődni: Szeged, Kossuth Lajos sgt. 8. mfszt. 13. Telefonszám: 23-361. Telefax: 23-361.

Next

/
Thumbnails
Contents