Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)
1990-11-05 / 281. szám
I 1990. november 5., hétfő » »» Á „hatok" megállapodása Újra itt az Üdvhadsereg Szombaton Budapesten aláírták azt a megállapodást, amely a bécsi hagyományos fegyveres erőkről és fegyverzetekről folyó tárgyalásokon részt vevő államok hatos csoportjának nemzeti fegyverzeti szintjeit rögzíti. Az egyezmény részes államai — Bulgária, Csehszlovákia^ Lengyelország, Magyarország. Románia és a Szovjetunió — a nemzeti fegyveres erők, az egyes fegyverzetfajták kvótáinak körülhatárolásával újabb jelentős lépést tettek annak érdekében, hogy a helsinki folyamatban részt vevő államok párizsi csúcstalálkozóján megalkothassák az európai hagyományos fegyveres erőkről és fegyverzetekről szóló megállapodást. A hatos csoport szombati budapesti tanácskozásán az újságírók körében némi meglepetést okozott, hogy az előzetes tervekkel ellentétben a Cseh és Szlovák Szövetségi Köztársaságot, illetve a Szovjetuniót nem a diplomácia első emberei képviselték. A házigazda magyar Külügyminisztérium szóvivője, Hermán János arról tájékoztatta a magyar és a nemzetközi sajtó nagy számban összegyűlt tudósítóit, hogy Eduárd Sevardnadze „belpolitikai problémák miatt" nem látogathatott Magyarországra, míg Jiri Dienstbier külügyminiszter látogatását egészségügyi problémák akadályozták. A kormány Béla király úti vendégházában összeült külügyminiszterek és kíséretükben lévő szakértők még szombaton is hosszas vitát folytattak a nemzeti haderők plafonjait rögzítő megállapodástervezet részleteiről, ezért némileg csúszott az aláírási ceremónia időpontja. A hat ország diplomáciájának vezető képviselői végül is a kora délutáni órákban írták alá a már részleteiben is kimunkált dokumentumot. Az aláírás ünnepi aktusa alkalmából a vendéglátó Magyarország nevében beszédet mondott Jeszenszky Géza külügyminiszter. Negyvenegyéves szünet után újra visszatért Magyarországra az Üdvhadsereg. Az ünnepélyes megnyitóra szombaton, az építők Dózsa György úti székházában került sor. Az eseményen részt vett a katonai mintára szervezett vallási misszió vezetője, Eva Burrows tábornok is. A világ legnagyobb önkéntes jótékonysági szervezete 1024 és 1949 között már tevékenykedett hazánkban, azonban a mozgalmat hatalmi szóval végül is betiltották. Üjbóli megjelenésük sokat segíthet a munkanélküliek, a társadalomból kivetett szegények sorsán, annál is inkább, mert munkájukat több külföldi szervezet anyagilag is támogatja. A 94 országban működő szervezet terjeszkedése nem áll meg határainknál: már dolgoznak a román és a szovjet iroda megnyitásán is. (MTI) SZOBAFESTÉS, mázolás, tapétázás, takarítás, gépi szőnyegtisztítás, garancia, reális ár! Telefon: 28-820. Szegeden a város központjában lévő, földszinti, 70 nm-es lakás reprezentatív Iroda céljára KIADÓ. .Nagyáruház 1870* Jeligére a Sajtóházba. r: Eltemették Kéthly Annát Tájékoztató a kormányülésről Élt sorainkban egy önzetlen, nagy lélek, aki népe, hazája ügyét vállalta fel egy életen át. Üldöztetés, terror, börtön és száműzetés jutott osztályrészéül. Pedig éppen ma, a demokrácia csikorgó indulásának hónapjaiban volna mit tanulni Kéthly Annától, az etikus embertől, a félelmet nem ismerő, hajlíthatatlan harcostól, és a nagyvonalú politikustól — így emlékezett meg Vásárhelyi Miklós, a Történelmi Igazságtétel Bizottsága elnöke Kéthly Annáról, a magyar és a nemzetközi munkásmozgalom külföldi emigrációban elhunyt kimagasló személyiségéről, akinek hamvait szombaton délelőtt helyezték hazai földbe a Rákoskeresztúri temető 300as parcellájában. A kiemelkedő politikusnő földi maradványait Belgiumból hozatta haza a Franciaországban élő Nagy Ernő, a demokratikus emigráció mecénása. Kéthly Anna hamvait Nagy Imre és mártírtársainak sírja közelében helyezték örök nyugalomra. NÁLUNK A LEGOLCSÓBB! PAMUT MÉTERÁRU (sima és bolyhozott) 25 SZÍNBEN, 250 Ft/m-lól kapható az Oskola utcai fodrásztizletben. Nagy tótéiban jelentős árengedménnyel! KÖZÜLETEK, MAGÁNSZEMÉLYEK. FIGYELEMI 1991. évi naptárak és irodai papíráruk 10%-os kedvezménnyel, nagy választékban kaphatók. SZB PAPlR-lRi DAS U. 6/B. BOLT. Szombaton, a héten már másodszor tartott ülést a kormány. A miniszterek tanácsa áttekintette a jövő évi adópolitikai koncepciót, és \igy döntött, nem javasolja az általános forgalmi adó, valamint a személyi jövedelemadó mértékeinek változtatását 1991-re Korábban a kormány még úgy foglalt állást, hogy jövőre, a költségvetési hiány várható nagy mértékű emelkedése miatt elkerülhetetlen az adóterhek növelése. Az elképzelés az volt. hogy az áfánál aZ eddig nulla kulcsos termékek adója IU Százalékra emelkedik. így jelentős mértékben növekedtek volna jövőre az alapvető élelmiszerek, gyógyszerek, tüzelőanyagok árai. A kormány eredetileg a személyi jövedelemadó mértékeinek változtatását is tervbe vette, valamint azt, hogy megszünteti az adómentfes sávot. Ez a változat kompenzáció nélkül, szintén a kiskeresetűeket sújtaná. Mindezeket számításba véve, a kormány szombati ülésén megváltoztatta álláspontját, és mégsem javasolja az általános forgalmi adó, valamint a személyijövedelemadó-rendszer jövő évi szigorítását. Á körgyűrű része Az MO-ás autóút első szakaszán tart a műszaki átadás, és várhatóan még e hónapban megindulhat rajta a közúti forgalom. Amint Balogh Attila, az Autópálya Igazgatóság osztályvezetője az MTI-nek elmondta, a világbanki hitelből, mintegy 4,5 milliárd forintból megvalósult 14,9 kilométeres Budapest körüli útszakaszhoz két közúti Duna-híd is tartozik, amelyek, Csepel-szigetet érintve, a Dunántúlt és az Alföldet kötik össze. A hárosi hid 804 méter, a soroksári híd pedig 476 méter hosszan ível át a Dunán. A Magyar Aszfalt Kft. ós a Hídépítő Vállalat fővállalkozásában s száznál több alvállalkozó részvételével elkészült kétszer kétsávos autóúton már csak apróbb munkálatok vannak hátra: a települések közelében zajfogó falakat szerelnek fel, növényeket telepítenek áz út mellé, s néhány vízelvezető burkolását végzik. Borbélyötperc Hajvágást és pizzát tessék! — Fodrászhoz azért ül be az ember, hogy beszélgessen. Miközben azért mellékesen hajat is mosat, frizurát igazíttat. Vagy gyakori az olyan vendég, aki szó nélkül várja végig e fontos műveleteket? — kérdezem Tanács Istvánt, a fodrászszövetkezet Széchenyi téri üzletében. — Kevés az olyan ember, meg egyébként is, túlnyomóan a visszatérő vendégek, tehát ismerősök jönnek. Márpedig beszédtéma mindig akad, így aztán lényzümmögős csend ritkán adódna. — Gondolom, mások is ritkábban jönnek, mióta drágább a hajvágás és kisérőmúveletei. Ha pedig ki-ki megspórol egy hetet, vagy kettőt, hosszabb időből többféle mondandója lehet. — Ez bizony igaz. Ha visszagondolok azokra az évekre, amikor a szakmát 'kezdtem, sietősebb volt a tempó. hogy úgy' mondjam. Az idősebbek naponta betértek borotválásra, s az emberek a hajvágásra se spóroltak az alig négy forintért. Nem tavaly volt, 28-29 éve. A fodrász szakmát Alsóvároson kezdtem; a Nagyállomás előtti sarkon volt az üzlet Biztos látta, abból nemrégen szendvicsbár lett Az biztos jobban kifizetődik, mert hogy a fodrászat nem nyereséges dolog. — Lehetséges, hogy egyszer úgy szólítják be ide az embereket: hajvágást és pizzát tessék? — Nem tudom, együtt lehet-e kínálgatni. Ám akik itt dolgozunk, mindannyian tartunk tőle, hogy esetleg kiadják valami másra az üzletet. Annak .aki többet kínálna érte. Már. pedig akkor mi mihez kezdünk? Rózsikának, Arankának. Slézinger Sanyinak. másoknak és nekem sincs annvi pénzem, hogv a vállalkozókkal versenyre kelhessünk. Konkrétan nem tudjuk, mi lesz a szövetkezettel, és mi lesz velünk. Az biztost hogv nem jövedelmező ágazat ez a szolgáltatás, takarékoskodunk is, ahol tudunk. Itt az üzletben, az összes rezsit mi fizetjük. Ha nem vagyunk itt akkor is... Nem várhatjuk el egymástól, hogy valaki helyettünk fizessen. — Lehet ebből olyasféle bérleti megoldás, amiben mindenki magánvállalkozónak számitana. miközben az üzletet együtt tartanák fenn? — Nem tudom, mert nincsen értesülésünk a szövetkezettől, hogy milyen jövőre számíthatunk. Kétséges, mi kibérelhetnénk-e az üzletet fodrászatra. Sanyi mesélte, a Híd utcai ál. lami üzletben szóba került: a földszinten hamburgeres működne, fodrászat meg csak fönt. az emeleten, a galérián. — A szövetkezet elnökasszonya is említette a bérbevételt: mindenki magánvállalkozóként dolgozhatna. — Nem kellene áfát fizetnünk, úgy tudom. Szerintem ez jó megoldás lehetne. Jövedelemadót fizetnénk, együtt kitermelnénk a rezsit és a bérleti dijat. Talán nem kellene áremelésen gondolkodnunk. Szerintem azért itt. a város közepén, a Széchenyi téren semmiképpen nem lenne szabad a fodrászatot feladni. Nem gondolja? Becsei Péter Szeged közelében közműves (víz. villany, gáz, telefon), fűthető, állattartásra, raktározásra, ipari tevékenység folytatására Is alkalmas. 2600 nm ősszalapterületű. hőszigetelt épületegyüttes, szociális épülettel részben, vagy egészben bérbeadó, eladó, vagy üzleti vállalkozásba apportként beszámítható. Érdeklődni lehet Agrober. Szeged. Mérey u. 6/B. Telefon: 62/12-764. Levís Levís 7T7S lkával | Levi's áruk teljes választékával nyílik márkaboltunk Szeretettel várunk minden kedves vásárlót | CÍM: Szeged. Somogyi u. 20. az. NYITÁS i November 5-én Levis Levís Levís Levís A megszánt MHSZ KFT' n rendelkezésére AUTÓSISKOLA Szeged, Koesuth L. sgt. 29. Tel: 14-144,21-260 minden kategóriájában PALYAZATI HIRDETMENY A Hódmezővásárhelyi Városi önkormányzat Képviselőtestülete pályázatot hirdet JEGYZŐI állás betöltésére. Pályázati feltételek • A 66/1990. (X 9.) Korm. sz. rendeletben foglaltak szerint Igazgatásszervezői, vagy állam- ós Jogtudományi doktori képesítés: Államigazgatási szervnél szerzett, legalább két évi gyakorlat; Büntetlen előélet, magyar állampolgárság. A pályázatot, részletes szakmai önéletrajzzal ellátva, a város polgármesteréhez (6801 Hódmezővásárhely, Kossuth tér 1.) lehet benyújtani a hirdetmény megjelenésétől számított 15 napon belül. PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! .B" kategóriás, vidéki Ipari vállalat pályázatot hirdet műszaki vezérigazgató-helyettesi munkakör betöltésére. A munkakör betöltésének feltételei: — műszaki egyetemi végzettség, — legalább 10 éves vezetői gyakorlat, — erkölcsi feddhetetlenség. Előny a német vagy angol nyelvismeret A pályázat tartalmazza a pályázó: részletes önéletrajzát, iskolai végzettségét, szakképzettségét tanúsító okiratainak másolatát munkahelyének, beosztásának, jövedelmének feltüntetését. Bérezés megegyezés szerint. Házaspárok esetében a lakáshoz Jutás feltételeit biztosítjuk. Benyújtási határidő: 1990. november 30. Értékelés: 1990. december 14. Címünk: 6801. Pf.: 19. CALIFORNIA JEANS márkájú bakfis, kamasz dzsekik, nadrágok és szabadidőruhák érkeztek a DIVAT CENTRUMBA, Szeged, Széchenyi tér 15. Várjuk kedves vásárlóinkat. SZEGEDI r Centrum