Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-19 / 293. szám

6 Röviden 1990. november 19., hétfő Az edzők mondták Labdarúgó nb /. Bogdán volt a legveszélyesebb „csatár" SZALAI ISTVÁN A mérkőzés előtt; — Mindenképpen hatéko­nyabbá, szervezettebbé akar­juk tenni támadásainkat. Ta­kács József is ezért került vissza a középpályára. Ha úgy adódik, Sallainak is kö­telező támadni. Várom, hogy Kovács végre igazi szerve­zője, mozgatója legyen a csa­patnak, ezért szavaztam is­mét bizamat neki. Gondot okoz, hogy Apró lázas volt, orvosi ellátásban részesült a meccs előtt, az ő és az én felelősségemre vállalja a já­tékot. A mérkőzés után; — A csapat nevében kö­szönöm azt a lehetőséget, amit a Délmagyarországtól kaptunk. A játékosok nem­csak a kitűzött célprémiu­mért hajtottak, szemük előtt .lebegett, hogy minél jobban kiszolgálják szurkolóinkat. Sajnos, támadójátékunk ez­úttal sem volt ideális, ne­künk viszont most a győze­lem volt a legfontosabb! BURCSA GYŐZŐ A mérkőzés előtt; — Értesüléseim szerint a Szeged hazai pályán is a ha­logató, kivárásos játékra épít. Lehet, hogy most meg­próbál lerohanni bennünket, ezért két variációt is begya­koroltunk, mindkét változat­ra készültünk. Megpróbáljuk kihasználni a széles pálya adta lehetőségeket, a szélek­ről való mögékerüléssel és a középről való érkezéssel kí­sérletezünk majd. Különben meg úgy is a pályán dől el, mennyit ér az elképzelés. A mérkőzés után; — Küzdelmes mérkőzés volt, az első félidőben mind­két csapat idegesen, kapkod­va futballozott, nem .-fakul­hatott ki folyamatos játék. A második játékrészben jól kezdtünk, „felállt" a csapat, több olyan akciót is vezet­tünk, amelyet csak be kellett volna fejezni. A Szegediek pontrúgásai veszélyesek vd}-' tak, Ilyenből kaptuk a talál­kozót eldöntő gólt is. Ahhoz képest, hogy túl vagyunk november közepén, igazán kellemes, kora őszre jellemző időjárás fogadta teg­nap délután a Tisza-parti stadionba látogató szurkolókat. A szegedi gárda utolsó itthoni fellépésére, ha nem is tö­mött sorokban, de gyülekezett a nézősereg, amely — az itt­' ott elejtett véleményeket hallgatva — nagyon bízott a ha­zai győzelemben. Még úgy is, hogy tisztában voltak vele, Szeged SC—Yideoton-Waltham 1-0 (0-0) Szeged, Tisza-parti stadion, 3 ezer néző. Vezette: Koxin (Ilartmann, Nagy L.). Szeged SC: Lcboniczky — Saliai, Bogdán, Mihalache, Publik — Árki, Kovács J„ Takács J. — Hegyeshalmi, Ta­kács Z„ Apró. Edző: Szalui István. Videotoh-W.: Mitring — Molnár, László, Németh, Hor­váth — Máriási, Emmer, Vadász — Sallói, Csucsánszky, Takács L. Edző: Burcsa Győző. Csere: Vadász helyett Bekő, a 41.; Kovács J. helyett Kemenes, az 55.; Apró helyett Török, az 58.; Máriási he­lyett Halmai, a 61. percben. Gólszerző: Takács Z.. a Sárga lap: Máriási, a 27. 41. percben. a szebb napokat megélt fehérvári gárdának szintén létkér. dés ez a találkozó. A szinvonalat illetően megoszlottak a vélemények, fehérvári köllégám például azt mondta, vagy nagyon jó, vagy csapnivalóan rossz meccs vár ránk, s könnyen megeshet, amelyik csapat betalál ellenfele kapu­jába, megnyeri az összecsapást. Mi mindenesetre bíztunk., hogy bőven lesz majd mit jegyzetelnünk ... a csapatok? (Pedig az edzők felkészítették csapatukat, csakhogy játékosaik a for­mát képtelenek voltak tar­talommal megtölteni.) Jel­lemző a történtekre, hogy az egyébként nagyszerűen játszó Bogdán bizonyult a legveszélyesebb csatárnak! A második játékrészben valamit javult a színvonal, lüktetőbbé vált az iram. A szeaediek nagyobb sebesség­re kapcsoltak, mezőny fölényt harqoltak ki. Ekkor is vol­tak helyzeteik, ám a döntés­re a 87. percig kellett várni A már-már csalódottan tá­vozó publikum így aztán mindent másképpen lát. hi­szen a szegedi csapat — ha nem is játszott jól — akart, küszködött, s végül a búcsú a Tisza-parti stadion közön­ségétől szépre sikeredett. Jó: Sallai, Bogdán. Mihalache, Takács J.. illetve Molnár, Horváth, Emmer, Bekő. 87. percben. László, a 40.; Takács Z., a Á további eredmények Á tartalékok mérkőzésén Szeged SC—Videoton­Waltham 3-5 (1-0). Szeged, 200 néző. Vezette: Búzás. Szeged SC: Tóth (Deme­ter) — Krajczár, Bóka, Ily­lyés, Csányi — Kószó, Gré­czi, Szécsényi . — Bárány, Szalai, Lévai. Edző: Portörő Gábor. Az 51. percben még a sze­gediek vezettek 3-1-re! Ez­után cseréltek a fehérvári­ak, s voltaképpen 10 perc alatt a maguk javára for­dították az eredményt. Gól­szerző: Bárány, Lévai, ill. Czuczu (2), Vajda, Fodor, Babai. Jók: Bárány, Lévai, ill. Szqbó, Székely, Vajda, Babai. A mérkőzésről Gy&rki Ernő tudósított 18. perc: Takács J. a bal oldalról végezhetett el szög­letrúgást, a kaputól 7 mé­terre Bogdán emelkedett a legmagasabbra, fejese után a labdar a földről feLpattan­va, Mitring és a felső léc fölött hagyta el a játékte­ret. 33. perc: Takács Z. hú­zott el a jobb oldalon, már az alapvonalnál járt. amikor a 16-os előtt Molnár „el­ütötte". A pontrúgást Ta­kács J. ívelte kapu elé, pon­tosan öccse fejére, aki az öt és felesről a léc fölé fejelt. 40. perc: A jobb szélen Takács Z.-t László akadá­lyozta szabálytalanul, sza­badrúgáshoz jutottak a sze­gediek. Sallai rúgta középre a labdát, a nagyszerű ütem­ben felugró Bogdán közeli fejesét Mitring a feiiső léc segítségével bravúrral hárí­totta. 43. perc: Takács J. iobb oldali szabadrúgását köve­tően Bogdán 6 méteres feje­se éppen hogy elkerülte a bal alsó sarkot. 46. perc: Bal oldali szege­di támadási végén kavarodás támadt a vendégek kapujá­nak előterében. Takács J. és Aoró lövése is levágódott. Kovács J. Ismételhetett 5 (!) méterről, ám ő csűnván fö­lédurrantotta a labdát! 67. perc: Publik „életve­szélves"kísérlete borzolta a kedélyeket, úgy adott haza, hogy nem nézte meg. Lebo­niczkv hol tartózkodik, sze­rencsére. ívelt, labdája el­kerülte a kaput 85. pere: A hal oldalról, a a vendé<?e> 16-osának sar­kától Takács J. szabadrú­gásból ívelhetett, a túlsó ol­dalra ahol ú.ifent Bogdán volt a légtér ura. ám, fejese — ha nem. Is sokkal — el­kerülte a bal alsó sarkot. 87. nerc: Takács J. a jobb oldalról a rövid sarok felé kanyarította a szögletet, míg a védők Bogdánt és magas társait pásztázták, addig Ta­kács Z., kibújva közülük, a rövid saroknál a hálóba csúsztatta a labdát 1-0. Takács Zoltán: — ,.Bratyóm" nagyon jól adta be a labdát a rövidre, s nekem sikerült mindenkit megelőzve a hálóba bólintanom. Azt hiszem, a lehető legjobb­kor! Félórányi unalom után az egyik néző szellemesen meg­jegyezte, ő úgy tudta, hogy 1 órakor kezdődik a mérkő­zés ... Epés véleménye, saj­nos, helytálló volt, ugyanis amit addig láttunk, annak vajmi kevés köze volt a lab­darúgáshoz! Mindkét fél szenvedett, a legnagyobb jó­indulattal sem lehetett fel­fedezni, vajon milyen tak­tikát akarnak megvalósítani Bp. Honvéd—Vasas l-l (0-1). Bozsik-stadion, 6000 néző. Vezette: Szilágyi. Gól­szerző: Zircher a 3., Van­cea a 75. percben. Siófok—Váci Izzó 1-0 (0-0). Siófok, 2500 néző. Ve­zette: Pillér. Gólszerző: Czi­gány a 82. percben. Ü. Dózsa—Veszprém 1-0 (0-0). Megyeri út, 2000 né­ző. Vezette: Németh. Gól­szerző: Bácsi az 56. perc­ben. Pécsi MSC—MTK-VM 2-2 (l-l). Pécs, 4000 néző. Ve­zette: Molnár. Gólszerző: Hahn a 24., Balog Z. a 45., Belansky a 60., Lakatos a 72. percben. Ferencváros—Békéscsaba 4-0 (3-0). Üllői út, 12 000 néző. Vezette: Bay. Gólszer­ző: Fischer az 5., Báder a 19., Fischer a 30., Lipcsei a 60. percben. Debreceni VSC—Rába ETO 2-0 (1-0). Debrecen, 2500 néző. Vezette: Puhl. Gól­szerző: Tulba (43. p.), Mar­ginean (48.) Tatabánya—Bp. Volán 2-1 (1-0). Tatabánya, 2000 né­ző. Vezette: Kiss G. Gól­szerzők: Simon (22. p.), Ka­nyok (88.), illetve Balogh (57.) A bajnokság állása 1. Vác 14 10 2 2 20-10 22 2. FTC 14 9 2 3 29- 9 20 3. Bp. Honvéd 13 9 2 2 22- 9 20 4. Veszprém 14 6 6 2 15-12 18 5. Tatabánya 14 6 5 3 17-14 17 6. Pécs 14 7 1 S 14-12 15 7. Siófok 14 4 6 4 12-12 14 8. MTK-VM 14 5 4 5 17-18 14 9. Vasas 14 5 2 7 19-23 12 10. Békéscsaba 14 5 2 7 15-19 12 11. Szened 13 4 4 5 7-13 12 12. Rábc. ETO 14 4 3 7 19-20 11 13. Ü. Dózsa 11 4 2 8 17-24 10 14. Videoton­Waltham 11 3 3 7 14-20 9 15. Debrecen 13 2 4 7 7-14 8 15. Bp. Volán 14 3-11 14-31 6 • n Mim • ÜMt k&fu • mm vfmm 4 Í tytf < fr * 1 lfi% '<m •Áf |i«®í r >/*/ í / .H Sí? LL .»' Gyenes Kálmán felvétele Végre, gólöröm a Tisza-pr-rti stadionban. Takács Z. fejese nyomán a Videoton háló­jában pihen a „pettyes" Labdarúgó NB III. Kiesési rangadót nyert a Dorozsma A legutóbbi NB IH-as baj­noki fordulóban mindkét szegedi együttes idegenben szerepelt A Dorozsma kiesé­si rangadót játszott Oroshá­zán, amit megnyert. A Sze­gedi Dózsa viszont sima hármast kapott Kiskőrösön. Határőr Dózsa—Dorozsma 1-3 (1-0) Orosháza, 200 néző. vezet­te: Szarka. Dorozsma; Müiáí.ffy T• — Simonics, Ottlik, Farkas, Caál — Horváth, Sziráki (Faragó), Vasas (Kovács), Katona — Szabó, Mihálffy Zs. Edző: Kozma Zoltán. A gyámoltalanul és lélek­telenül játszó hazaiak ellen a szervezettebb és lelkesebb dorozsmaiak megérdemelten nyertek. Gólszerző: Rozsos illetve Katona (2), Mihálffy Zs. Jók: Ottlik, Katona, Mi­hálffy Zs a Dorozsmából. További eredmények: Kis­kőrös—Szegedi Dózsa 3-0 (1-0), Nagyszénás—Miske 0-2 (0-0), Dabas—Cegléd 1-0 (0-0), Csongrád—Mezöko­vácsháza 3-2 (2-0), Mezőtúr— Dömsöd 1-2 (0-1), Gyula­Kiskunfélegyháza 1-3 (0-2), Mezőhegyes—Orosháza 1-0 (í-0). A bajnokság állása: 1. Mlsko 14 10 4 ­32 10 24 2. Kiskörös 14 1 « 2 23 10 20 3. Cegléd 14 s 2 4 23 •14 19 4. Csongrád 14 « S I 23-17 17 5. Mezőtúr 14 1 s 2 16 11 16 C. Gyula 13 s 5 1 18­17 15 7. Sz. Dózsa 14 4 1 2 15 16 15 8. Dömsöd 13 s 4 4 21 22 11 9. Kkf.-háza 14 I 3 * 21 24 13 10. Mk.-háza 13 4 4 1 18 16 12 11. Nagyszénás 14 2 S 4 13 16 12 12. Dabju 14 4 4 4 18 26 12 13. Orosháza 13 3 4 4 14 20 10 14. Dorozsma 14 3 1 8 13 •24 3 15. Mezőhegyes 14 3 2 9 15 •36 8 16. H. Dózsa 14 1 1 10 12 26 5 Kézilabda NB I. Döntetlen a Fradinál Hosszú szünet után folyta­tódott az NB l-es női kézi­labda-bajnokság. A Secoiex együttesét a Ferencváros gár­dája fogadta. A szegedi lá­nyok kezdtek jobban, de ne­gyedóra elteltével a Fradi átvette a vezetést, sót a szü­net után már négy góllal js vezetett. Herz-FTC— Szegedi Textilművek 13-13 (8-7) Népliget, 300 néző. Vezet­te: Halmai, Kovács. Textilművek SE: Hang — Utasi, GÁT 3, Mokosné 2, Keczkóné (2/2, Gyimesiné 2, Kovács 1. Csere: BÖDÓR (kapus), Kispál, Szabó 3/1. Edző: Lesti István. Hétméteresek: 0, ill. 5.3. Kiállítások: 2, ill. 4 perc. A bajnokság állása: 1. Hungalit 7 - 1 170-122 14 4. Secotex 5 2 1 168-133 12 5. Györ 4 1 3 137-145 9 6. Herz-FTC 4 1 2 140-118 8 7. Békéscsaba 3 - 5 148-147 8 8. Aif. Porc. 2 2 4 159-168 6 9. Vasas 2 2 4 147-166 6 10. Veszprém 3 - 5 160-183 6 11. Dunaferr SE 3 - 5 168-197 6 12. Bp. Spart. 2 1 5 159-170 5 13. Borsodi B. 2 1 5 140-168 5 14. Olajbányász ­1 6 126-180 1 2. DVSC 3. BHG SE 1 196-163 13 2 187-145 12 Teke NB I. Sima vereség A Szegedi Postás férfi NB l-es tekecsapata a BKV Elő­re otthonába látogatott. BKV Előre—Szegedi Pos­tás 6:2 (5589:5217). Pont­szerzők: Mészáros 1009, Ma­dák 953, Pete 932, Deáky 929, ill. Rákos 952, Berényi 890. Ifjúsági mérkőzésen: BKV Előre—Sz. Postás 4 0 Minden rossz, ha rossz a vége... Pénteki talólkoz-isunfkfkoir Du­csad Géza, az SZDRE edzője — így utólag bátran kijelenthetem — majdnem hibátlanul jósolt. A fizom.bati, Dutép elleni mér­kőzéssel kapcsolatiban ugyanis annyit mondott, hogy öt játsz­mában dől majd el a pontúik sorsa, és véleménye szerint a javukra. A jóslat első fele be­jött, a második — sajnos — nem . . . Pedig — szegődi szempontból — nagyszerűen kezdődött a ta­lálkozó. Az első lóét szettben Dobos, Dütisztné és Komáromi remek , játékával a házigazdák szinte leiskolázták a kecskemé­tieket, de ezzel, mintha el is lőttélk volna az összes puska­porukat. A már legyőzött ven­dégek nryanakk or hihetetlen a'kiatinaterővel újítani tudtak, ós a következő hiáirom játszmát n>a­glabiZtosan nyerték. SZDRE—Dutép 2:3 (4, 9, —«, —7. —8). Női rpérkőzéiSi. Szeged, Tabán iskola. 100 néző. Vezette: Balázs, iij. Zsillé. SZDRE: DOBOS. Deásztné, Balázsuk, Bezdán. KOMAROMI, Gsökási. Csere: Simon. B. Tóth, Kanez. Ekizó: Ducsai Géza. Totóeredmények A totó 46. heti játékszeivény én szereplő mérkőzések ered­ményei: 1. Tatabánya—Bo. Volán 2. Debrecen—Rába. ETO 3. Hamburg—Leverkusen 4. Herthz ESC—Bayern München 5. Bochum—Kalserslautern 6. Schalke 04—Essen 7. Oldenburg—Hannover 8. Miinster—Freiburg — elmaradt, a megállapított eredmény 9. Juventus.—Roma 10. Milán—Internazionale 11. Napoli—Sampdoria 12. Ascoli—Avrllino 13. Barletla—Taranto A mérkőzés: 14. Salernitana—Messina 0-0 x 2-1 1 2-0 1 3-1 1 0-0 x 0-2 2 3-1 1 1-l X 5-0 1 0-1 2 1-4 2 2-0 1 1-0 1

Next

/
Thumbnails
Contents