Délmagyarország, 1990. november (80. évfolyam, 278-303. szám)

1990-11-17 / 292. szám

1990. november 17., szombat Hirdetés 3 DM1 magazin „Az önkifejezésre mód van" Bulla Zsófia kolozsvári köllőnőnek még középiskolás korában, 1968-ban jelent meg a Kriterion Könyvkiadó Forrás sorozatában első, A dolgok emlékezete' című verseskötete. Azóta hat önálló verseskötetet közölt. „A szóhoz jutó tárgyak", „az ész metaforák", „a tragikus-ironikus" hangvétel, a zene, a plasztikus tér hangzó szerkezete, „a világképi funkciókat is hordozó zenei forma" a legfontosabb jellemzői e roppant érzékeny, választékos, igényes és gazdag költészetnek. Balla Zsófia költőnövel a JATE Móra Ferenc Kollégiumában találkozott a versszerető közönség. — Milyen változások vannak Romániában? Hogy vagytok Erdélyben? — Ismeretes, mi az. ami más, mint az elmúlt tíz évben: bizonyos fajta mozgásszabadság és sajtószabadság. De olyan fokú a viszszarendezódés, ami mindannyiunkat aggodalommal tölt el. Ezért nem válaszolhatom azt, hogy jól vagyunk. Persze nekem nagy dolog, hogy most itt vagyok és kóricáihatok egy keveset, mert tíz évig nem utazhattam. — Az erdélyi irodalmi életben érződik a felszabadultság? — Hogyne, hiszen cenzúra nincs, rengeteg a lap. (Ugyanakkor nincs lapterjesztés, nem jutnak el az újságok az olvasókhoz.) Nagyjából ugyanazok a szerzők írják a különbözó lapokat. Megéreztük az értelmiség távozása jelentette vérveszteséget. Ezt mindenfajta elójel nélkül mint tényt mondom. Viszonylag kevés ember van. aki a most felmerülő feladathalmaznak meg tud felelni. Aki maradt, az fölszabadultan dolgozik. — Jelentkeztek új hangok az irodalomban? — Csak annyiban, hogy a fiatalok önálló lapokkal jelentkezhetnek: a kolozsvári Jelenlét például diáklap. Fiatal újságírók vannak a helyi lapoknál. Fontos, hogy a Székelyföldön kitűnő heti- és havilapok indultak. Az a jó, hogy az önkifejezésre mód van. A másik érdekes lap a Szémpontfüzei, ami Kolozsváron jelenik meg (Jakabffy Tamás szerkesztésében). Új hang, másfajta raj... — Tehát a minőség rovására nem történt változás? Elkerülhetetlen, hogy ha nagyobb a szórás, többféle hang jelentkezik: a vicclaptól a többféle gyermeklapig minden van. Persze olyan nyomdai kivitelben, amivel nem dicsekedhetünk, ami nem fokozza az eladhatóságot. De jó, hogy vannak ezek a lapok, mert különbözó olvasói igénynek felelhetnek meg. — Az íróknak továbbra is döntő a szerepük. — Elsődleges lesz a gazdasági helyzet, ezért a múszaki értelmiség szerepe nó. Ám az ország lakossága egyharmadát kitevő kisebbségek megint olyan szorító helyzetbe kerültek, hogy értelmiségiek kiállására van szükség. Az írórétegnek kell politizálnia. Ilyen értelemben megint en garde van. Remélem, hogy az írók viszszavonulhatnak az íróasztalukhoz. Hogy mikor, azt nem lehet megmondani. — Ugyanez a helyzet a románok esetében is? — A román társadalom a demokratizálódási folyamat — amit különböző körülmények gátolnak — meglétét annak köszönheti, hogy kül- és belföldi értelmisége, különösen a román diákság a Nyugathoz való felzárkózást igényli. A román írószövetségen belüli vita például nem egyszerű szakmai kérdés, hanem helyzetjelentés is, egy küzdelem röntgenképe. Az értelmiségnek oroszlánszerepe van ebben a folyamatban. Ez a kényszerű helyzet az elmúlt évtizedekből következik. — A magyar értelmiséggel ellentétben a román értelmiség megosztottabb. — Talán nem annyira megosztott. mint amennyire messziről tűnik. Én nem nevezném értelmiségieknek azokat, akik rendkívül szélsőségesen politizálnak jelenleg. tudniillik egyfajta erkölcsi minimumot nélkülözhetetlennek tartok ahhoz, hogy értelmiséginek legyen tekinthető valaki. A magyar értelmiség nem egységes — oiyan értelemben, hogy különböző politikai vélemények vannak. Áz emberek más körülmények között nyilván különböző' politikai pártokhoz tartoznának. A jelenlegi politikai helyzetben mégis egységesen lép föl ez az értelmiség, mert nemzetiségi létérdekekről van szó. — A könyvkiadásban milyen lehetőségek vannak? Továbbra is a Kriterion az egyetlen kiadó? — A Kriterion föltámadt olyan értelemben, hogy mindent kiadhat, amit az elmúlt évtizedekben nem. Tiltott könyvek szabadon címmel megjelent néhány kiadvány, de most egyetlen egyet se tud kiadni, mert a nyomdák nem vállalják el. Ott állnak kiszedetlenül a könyvek! Romániában vagy 1500 lap jelenik meg. Némelyek külön juttatást biztosítanak a nyomdászoknak, van, amelyik lap valutában fizet, hogy megjelenhessen. A Kriterion ezt a licitálást nem bírja. Nincs nyomda és nincs papír se. A Kriterion létrehozott egy alapítványt, melynek Csíkszeredán lesz egy nyomdája. Ha azt a néhány hónapot átvészeli a kiadó, akkor lesz jövője.. Más kiadók is színre léptek. A kolozsvári Jelenlét emláthető példaként. A kolozsvári Romániai Magyar Szó ismét kiadja zsebkönyvsorozatát. De minden a nyomdán múlik — Neked mikor jelenik meg újabb köteted? — Két évig állt a cenzúra miatt, decemberben újra szerkesztettem a kötetem: visszahelyeztem a kicenzúrázott verseket, kiegészítettem a még decemberben írottakkal. s idén januárban nyomdába került, de azóta vár... — Más terveid? A Romániát Magyar Szónál vagy, vagy visszamentél a rádióhoz? — Nem mentem vissza az újsághoz, mert nem olyan profilú lap. ahol jól éreztem volna magam. Engem hatalmi szóval tartottak ott már vagy három éve. Igyekszem az irodalomhoz, eredeti foglalkozásomhoz visszatérni. Most a Családi Tükör irodalmi, művészeti szerkesztője vagyok. — Magyarországi estjeid közül ez a szegedi az egyetlen? — Három nap három városban mutatkozom be. Szeged után Budapesten. majd Pécsett. — Költői munkásságodról itt alig esett szó. Azt hiszem, verseid minderről többet mondanak... — Igvvan. P/^SZKA ,MRE Széleken A szőnyeg szélén állok, elém járulnak Derekamat átfogni magas, karcsú királyok, Szerelmes, halott apák. Virágba borul A zene s villámlik vékonyan, halkan Mögöttem — a lassú sustorgásban Megadón állok. Örökre elveszíthet, ki nem jön Értem idáig; ez már a Sziget vege, innen Fagyos cementre kell lépnem, meztelen talppal. „Talán én oltom el a lámpást" Dénes Zoltán felvétele Ha vannak ilyenek. Kallós Zoltán az erdélyi néprajzkutaíás nagy öregjei közé tartozik. Nem életkora, eddig megjelent munkái kötötték máris elválaszthatatlanul nevét a moldvai csángó és a mezőségi népballadák világához. Első kötete, a Balladák könyve az utóbbi idők legsikeresebb néprajzi gyűjtése, több kiadást megért. Három saját gyűjtésű anyagából készült előadói hanglemeze mellett szinte valamennyi újonnan kiadott, erdélyi népzenei lemez az ö gyűjtését is felhasználja. Kallós Zoltán Kolozsvárott lakik, a Kossuth utcában, az unitárius templommal szemközt, egy boltíves kapu mögötti udvarban, kicsiny szobákban, ahol a tekintet elbabrálhat a rengeteg tárgyon, szőttesei, kerámiái között... — Azt olvastam valahol, hogy a Balladák könyvében szereplő 163 ballada több, mint az.összes, amit a magyar nyelvterületről addig gyűjtöttek. — Ez így igaz, de a könyv 26 év munkájának eredménye. A gyűjtést még diákkoromban kezdtem a szülőfalumban, a mezőségi Válaszúton, aztán, amikor Moldvába kerültem, már tudtam, hogy egész életemben ezzel foglalkozom majd. Persze, ha hagynak. — Zoli bácsi, hogyan jutott el annak idején a csángók közé? — Mint kisgimnazista, a kolozsvári református kollégium könyvtárában elolvastam Domokos Pál Péternek a moldvai magyarságról írott könyvét, és annyira megragadta a képzeletemet, hogy elhatároztam, egyszer én is eljutok ezekhez az emberekhez. 1946-ban elvégeztem a tanítóképzőt, és 15 társammal együtt önként jelentkeztem moldvai szolgálatra. Nem engedtek. Később jött a katonáskodás ideje, én pedig a három lehetséges város közül Románvásárt választottam, mert tudtam, hogy az az északi csángó falvak központi városa. Miután leszereltek, bejutottam a kolozsvári Zeneművészeti Főiskolára, de negyedéven mint kulákgyereket, kizártak. Ekkor Jagamas János tanár úr tanácsára Lészpedxe mentem, hogy elkészítsem a falu zenei monográfiáját. Abban az időben még léteztek Moldvában a magyar nyelvű elemi iskolák, és Bakóban még megvolt a magyar tanítóképző. Lészpeden tanítottam, amíg 1956ban. a magyar forradalom után be nem szüntették az iskolát. Ezután a Gyimes-völgybe. Gyimesközéplokra kerültem, egy fafeldolgozó vállalathoz. .Mint számvivő dolgoztam, ami azért volt megfelelő állás, mert esténként a munkásszálláson a helybéli fakitermelő munkásoktól sokat gyűjthettem, és viszonylag könnyen mozoghattam a környéken. A későbbiekben, amikor már Kolozsvárról jártam vissza gyűjteni, ez nehezebb volt. mert a rendőrség engem is. az adatközlőimet is zaklatta. Nyolc évet töltöttem a Gyimesben. — Miért, hogy ilyen későre, 1970ben adták ki az elsőkönyvét? — Nem akadt kiadó, amelyik vállalkozott volna a megjelentetésére. Meg a nevem is ismeretlen volt még. Gyűjtöttem, gyűjtögettem, de kellett egy menedzser is, egy név, aki a kiadásban segítsen. Ez Szabó T. Attila nyelvész professzor volt, és Domokos Géza, a Kriterion Kiadó igazgatója. Domokos Gézának különösen sokat köszönhetek, mert a segítségével, miután állás nélkül maradtam, a Tegnap a Gyimesben jártam címú kötetem kiadását, amelyre szerződésem volt, majdnem tíz évig halasztottuk, hogy ez addig is munkaviszonyt jelentsen. Különös, ugye? A szerződést minden évben meghoszszabbítottuk, és ez egyrészt a zaklatásoktól kímélt meg, másrészt pedig amúgy is várnom kellett az anyag kiadásával, mert abban az időben a cenzúra nagyon meghúzta volna a szöveget. Még a csángó szót sem volt szabad leírni. A könyvet végül Magyarországon kellett kiadnom. — Az otthoni hatóságok mit szóltak ehhez? — Nem nézték jó szemmel. De hát egy ilyen gyűjtést nem lehet öncélúan őrizgetni. — Mi volt az oka annak, hogy Zoli bácsi hosszú időre állás nélkül maradt? — Az állandó zaklatások. Miután ez elcsitult, már szándékosan nem vállaltam állást, mert másként nem végezhettem volna szabadon és teljes figyelemmel a választott munkámat. Azt pedig, hogy így is meg tudtam élni, a könyveim magyarországi kiadásának is köszönhetem. Domokos János, az Európa Kiadó igazgatója, ismerve nehéz anyagi helyzetemet, a Balladák könyvét három kiadásban is mégjelentette. Úgy tűnik, nagy siker volt: az utolsó kiadás 60 ezer példánya is elkelt. — Domokos Pál Péter a harmincas években Moldvában tett két útja során újra feltárta a csángóság évszázadokra visszanyúló gondját: nélkülözniük kell az anyanyelvükön beszélő papokat. Javult-e azóta a helyzet? — Nem. sajnos nem. Sok helyütt van ugyan csángó pap. de ha akarnak, sem prédikálhatnak magyarul. Ez a Vatikán évszázados politikájának köszönhető nagyobb szüksége van román katolikusokra Moldvában ahhoz, hogy az ortodox egyház vezető szerepét megtörje, s ezért inkább elrománosítja a magyar csángókat. De ehhez az is hozzájárult, hogy Moldva sokáig missziós területnek számított, ahová olasz papokat küldtek, akik persze előbb megtanultak románul, mint magyarul. Később, amikor a két vajdaság egyesüléséből megalakult a román állam, az ortodox egyház tiltakozott az ellen, hogy a pápa keresztény területen missziót tart fenn, így a csángó, lengyel és szász plébániákat az erdélyi püspökséghez csatolták. Majláth püspök azonban „nagyletkűen" lemondott a területről, és ekkor megalakították a jászvásári (Iasi) püspökséget. Ma onnan, a jászvásári teológiáról kerülnek ki azok a papok, akik tűzzel-vassal irtják a magyar nyelvet. A magyar templomi énekeket teljesen betiltották, a prédikáció mindenütt románul folyik, és a gyóntatást is csak románul végzik. Hiába lenne jobb érzésű egyegy pap — ilyenekről is tudok —, a püspök határozottan tilt minden más nyelvet. Még a forradalom után sem történt változás. Moldvában a rendörségen, a hivatalokban és az állambiztonságiaknál mindenki megmaradt a helyén. Egyetlen bíztató esetről hallottam: a pusztinai pap, az emberek kérésére újra augusztus 20ára helyezte a Szent István napi búcsú időpontját. Ezt annak idején azért tették szeptemberre, hogy a falu védőszentjének ünnepe ne essék egybe a magyar kereszténység ünnepével. — A romániai népszámlálás a moldvai csángókat nem tekintette külön etnikumnak (mint ahogyan a székelyeket), így számukról sem tudunk biztosat. Történt-e valamilyen felmérés erre vonatkozóan? — Áz egyházi statisztikák szerint Moldvában a katolikusok túlnyomó többsége csángó. A harmincas évek végéról származik egy felmérés, amely szerint ott 280 ezer katolikus él. Azóta kb. 350ézéfreszaporodhattak fel. Más statisztika nem készüti •még, a népszámlálásokról pedig tud-' juk, milyenek voltak. Én kifogtam egyet 1956-ban, Lészpeden. A delegátus minden kérdezősködés nélkül román nemzetiségűnek minősítette a falu csángó lakóit — Milyen mértékben kezdett viszszahúzódni a csángóság köre Moldvában? Ha jól tudom, a múlt század közepén egy-két Dnyeszter-menti településen is éltek magyarok... — Éltek, de a telepeik még azelőtt meggyengültek, amikor a krími tatár—orosz háborúban a tatárok a lakosság egy részét jobbágyként magukkal vitték. Akik maradtak, a múlt század derekán az ukránok vagy a románok közé olvadtak. Északról pedig, Bukovinából az 1940-es visszatelepítéssel költöztek el a csángók. Nem maradt ott senki, még a harangokat is magukkal vitték. Előbb a Bácskába mentek, majd a háború tovább hajtotta őket a Dunántúlra. A visszatelepítéskor az ősi csángó falvakból összesen kb. 40 család költözött el, Gajcsáról, Klézséről és Pusztináról. A papok megakadályozták a tömeges elvándorlást. — Jellemző-e ma a csángó fiatalok elvándorlása? — Az országon kívülre ném. Az országon belül igen, már annál fogva is, hogy a családokban még a jelenlegi sanyarú viszonyok között is igen sok gyerek van. Ez a vallásossággal függ össze. Csakhát míg a leányokat nagyon fogják, a fiúk elmennek, megházasodnak, és máshol telepiednek le. Emiatt rengeteg vénlány van a falvakban. A szomszédos Csíkban pedig épp fordított a helyzet: onnan a lányok szegődnek idegenbe, így aztán a csíki legények gyakran a moldvai csángók közül hoznak maguknak feleséget. Beke György írt erról az egyik riportkönyvében, de a társadalmi vonatkozásait nem fejthette ki. — Ön állandó zaklatások között élt, a szamosújvári börtönt is megjárta, soha nem gondolt arra, hogy elhagyja az országot? — Nem, soha. Egy alkalommal, amikor útlevelet kértem, behívattak Kolozsváron a szekuritátéra, és feltették a kérdést, hogy végleg elmegyek-e? Nem, feleltem, habár adnak rá okot. nem teszem; ha úgy lesz, hogy innen a magyaroknak el kell menni, talán én leszek az utolsó. Talán én oltom el a lámpást PANEK SÁNDOR