Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-10 / 258. szám

1990. október 10., szerda Közélet 3 „A szegénység az, ha nem adhatok..." Családi és ismeretségi körömben jó néhány nyugdíjas életvitelét van alkalmam megfigyelni. Nagy nyugdíjú nincs közöttük, átlagban hatezer forint körüli összeget várnak havonta a postástól őket még nem sorolnám az elesettek közé, akik ne tudnák megvenni naponta azt az egy zacskó tejet, pár deka felvágottat No. nem a sonkásat és más „ínyencségeket". Ha töbü pénzük lenne, akkor 6em ezt vásárolnák, nem ehhez szoktak. Egy-két világháborút, békebeli szegénységet megérve, bennük él az ösztön, ha megtakarítani nem tudok, akkor az már a vég. Jó részük élete munkájával megteremtette a minimális alapokat, van hol lakniuk. Havonta a pár száz forintokat a festésre, esetleg az epp most esedékes csatornázásra még összespórolják. Az ár. nem divatozni. Jó imég az a cipő, amit egy-két éve félretettek. Kati néni özvegy, a minimális nyugdíjából gazdálkodik, csak a szoba-konyhás magánházában. A cserép nem alpesi, a szúette padlón PVC-szőnyeg, a bútorok a hatvanas évekből valók. „Megteszi ez már nekem, lelkem. Pár csirkét tartok a sufniban, vasárnaponként olyan szép sárga csirkelevest főzök, s hozzá kirántom a nagyja húsokat, hogy az unokák megnyalják a tíz ujjukat. Nekem ez a boldogság. No meg az. ha egy-két százast dughatok nekik, az egyik magnóra gyűjt, a másik biciklire. Apjuk, anyjuk dolgozik, keres, de a pénzüket elviszi a törlesztés, no meg a kocsi is kellett. Használt, nyolcvanezreset vettek, erre futotta Az ennivalón is spórolok olyan kevéske kell már nekem nem tudok semmiből annyit venni, hogy rám ne öregedjen." Sanyi bácsiék, falun élnek, a kertben megterem a zöldség, gyümölcs, s két-három disznót is hizlalnak. Az öregek etetik, gondozzák őket, a gyerekük, ha arra jár, hoz takarmányt a tápostól. A disznótort az öregeknél tartják. A gyerekek a részüket elviszik a mélyhűtőbe. Nagy haszon nincs rajta, de a házi íz, a „van hozzányúlni" érzése mellőz minden számítást. Erzsi néni egyedül él. Asszonysors, statisztikai tény, a nők túlélnek bennünket. Panaszkodni még nem hallottam, lehet, hogy életében sem kért kölcsön. Most is a fiánál van húszezer forintja, aki építkezik. Kamatról szó sem lehet, elég az ígéret: „Anyám, ha ke A a pénz, azonnal visszakapod." Hetvenöt évesen még jól bírja magát, hetente megvarr egy ruhát, blúzt. Pár száz forint csurran-cseppen így a nyugdíjon félül: „Ez elég nekem a boltra, a nagy bevásárlásra. Most is vettem dagadót, hasábot. Az a hat töltött káposzta kitart a héten. Nem mondom, hogy a szükség visz a munkára. Nem tudok a szobában tetlenül, egyedül ülni, olvasni is csak akkor szeretek, ha már kész a munkám." Nagyvonalú is tud lenni, a ikerek évfordulón vendéglőbe hívta a családját, életében először, s talán utoljára, „kirúgott a hámból". Az asztal alatt odacsúsztatott. pénzből a vő fizette az ötezer forintot. Terikének négy gyereke van, s vagy egy tucat unokája. & az édesanyját, aki közel jár a kilencvenhez, szintén ő gondozza. Mellette négyórás takarítást vállalt. A költségvetést csak így tudja összhangban tartani. Egész élete a munka, a küzdés. Ennyi gyerekből, unokából mindig akad, aki házasodik, netán válik. Átmenetileg ugyan hol húzhatnák meg magukat pár hónapra, évre? — nála. Mikor nyugdiját pár száz forinttal emelik hálás, s nem érti az általa sosem látott pénzeken élők ugyan mitől idegesek. A mondását nem tudom feledni: „Aki a leginkább sir, panaszkodik, attól kell elvenni." Kemény és igaz szavak. Az ember legalább önmaga erejében bízzon, még ha az fogytán is van. Ha vele beszélek, 9 teli vagyok gonddal, problémával elszégyellem magam. Megpróbálok tanulni tőle, hisz ha megérem, még én is lehetek nyugdíjas. Tóth Szeles István Idegenforgalom és szatyorinvázió Korábban szürkül, reggelenként pedig olykor már csipös a levegő. Ez már nem a kedvteléses utazások szezonja. Seregestül nem látni már külföldieket. Bár idegen szavaktól visszhangzanak áruházak, üzletek, de a vendégforgalom klasszikus felfogása szerint a bevásárlók, seftelök más kategóriát alkotnak. A várossal ismerkedni szándékozók megfogyatkoztak. Ezért is maradandóbb a néhány nappal ezelőtti utcai mozzanat: vasárnapi csöndes sétán csupa derű japán házakpár jön szembe velem a Belvárosban. óhatatlanul bólintunk, derűs köszöntéssel, mint ismerősök, majd a messziről jött vándor tovább pásztázza videokamerájával a dóm környékét. Mintha ezzel a látvánnyal búcsúzna épp a nyár. Idegenforgalmi soinmázatra ösztönöz. Sátorváros kontra üdülőház A kispénzűek vendéglátója a Szeged Tourist. Gondolnánk naivan, verkliészjárással, ha nem segítene a hivatalvezető Varga József árnyaltabb összegezője: — Nagyot változott a világ. Tudom, ez elcsépelt kifejezés, de számos jelét ténylegesen érezzük a vendégfogadásban. Először is, valósan értelmezhetjük, hogy az idegenforgalmi hivatal a belföldi, valamint az úgynevezett szocialista utasok elhelyezésére, ellátására szolgál. De az idén drasztikusan csökkent a hazai turistacsoportok látogatása, és lényegesen1" alábbhagyott a szocialista országokból is az érdeklődés. Jóllehet, összességében csak 10 százalékkal csőnként a szállásforgalom, az összes tényezőt figyelembe véve ennél lanyhábbnak •mondhatnánk az évet, a késő-tavaszi, nyári szezont. Azért jellemzem így, mert a valutaforgalmat is hozzáveszem, amely jelzi a vendégek takarékosabb és rövidebb időtartamú jelenlétet. Ráadásul csak a csehszlovák fia»?t6eszköz vétele maradt meg. A tőkés bevételt korábban eladtuk, mióta a hazai valutaellátás 50 dolláros szégyenkvótája megszületett, visszük a pénzt a bankba, középárfolyamon, kisebb haszonnal. Konvertibilis valutáról szóltam, itt említem meg, hogy több nyugati vendég látogatott hozzánk. összességében a mi szálláshelyeinken majdnem 70 százalékos volt a külföldiek aránya az idén. önmagában már ez sem egészséges, hiszen máshol ezt a nagyságrendet a hazai polgárok képviselik, s a maradék turista a külföldi. Jellemző erre az évre a sátras forgalom drasztikus visszaesése, ezzel párhuzamosan pedig megnőtt az érdeklődés az igenyesebb, 51talunk bérelt nyaralóházak iránt. A tranzitforgalom — a jugoszláv határintézkedések következtében és a (keletnémetek délkeleti utazásainak visszazuhanásával — elenyésző. Gazdasági szemszögből összességében azt mondhatom: a nyár jobb volt, mint ahogyan tavasszal számítottuk, de rosszabb a tavaly eltervezettnél. Szállodák: ide-ide I A három szegedi hotel vendégmozgásának tendenciájáról a HungarHotels ónálló kirendeltségének vezetőhelyettese tájékoztat. Fekete Péter se nem bosszús, se nem örömtől áradó a májustól összegezett forgalom miatt. — A Hungária, a Royal és a Tisza Szállóban 10 százalékkal több szobát adtak ki nyáron. Némi kis öröm, de elégedettségre nem jogosít, hiszen a 2300-zal több kiadott szoba nem jelenti a tartózkodási időtartam növekedését. Vagyis, átlagosan két napig tartózkodnak a vendégek nálunk. A nyári hónapokban a szállodai helyek 66 százalékban voltak kihasználva. Valamivel kevesebb a nyugati utas, és maradandóan nagy számú a keleti, jórészt szovjet turistacsoport. Sajnos, az utazási irodák által szervezett nyugati, jórészt német és osztrák csoportok is csak amolyan átutazók Szegeden. A Pécs vagy Bugac irányából hozzánk látogatók program szerint éppencsak belekóstolnak a kínálatunkba. A huzal utazási irodák kevéssé képesek kilépni a megszokott bűvkörből, nehezebb váltaniuk. Gond olyan programot szervezniük, amelylyel nemcsak átutazóban tartják itt röpke idóre a külföldit. A HungarHotels igyekszik kilépni a világba, tudatosabban keresve a kapcsolatokat német, svájci és osztrák utaztatókkal. A túraszervezők, utaztatással foglalkozó autóbusztulajdonosok vásárán Kölnben már második éve vesznek részt. Rákényszerítik óket a realitások. hogy így is invitálják a külföldieket Becsei Péter Város — részek Önerős kívánságlista Milyen más, mennyire különbözöl A környezet nyugalmat áraszt, olyan meghitt Ha egyéb miatt nem, hát azért, mert Hattyason, Béketelepen, Szentmihályteleken, Gyálaréten, Baktóban, petöfitelepen „közelebb" élnek az emberek a természethez. A szegedi polgárok közül talán ők látják elsőnek a pattanó rügyeket, nekik tovább nyílik a virág, és a kakaskukorékolást sem a tévéből ismerik. Kézenfekvő tények, jelek bizonyítják, nem a szokott városi életmód a töltésen kívül lakó szegedieké Akik egyébként nagyon érzékenyek, amikor a különbözőséget firtatja valaki. Még mostanában is, amikor .megállt végre az az urbanizációs őrület, amely csak és kizárólag művi környezetbe, leginkább betonkaptárakba hajtotta az embereket, szóval a telepiek még most is a vidékiség látszatára a legérzékenyebbek. Szinte beléjük, és valljuk meg, belénk ivódott egyfajta előítélet, amelynek természetesen megvan a magyarázata. Évtizedeken keresztül mást sem csináltunk, mint módszeresen degradáltuk a peremvárosrészeket: nincs ez, nincs az, egyáltalán semmi sincs azokban, csak kátyú és sár, meg trágyaszag. De. türelem elvtársak, a településpolitikai elvek előirányozták, a betonutat, a csatornát... A rügyfakadás, a házak előtt termő gyümölcsfák sosem voltak fontosak, csak az utálatkeltés és hogy elhiggyék a telepi őslakók, milyen elmaradottan, mekkora hátrányba élnek — majd a koncepció, az, majd segít rajtuk... Az eredmény; nyakasak, sértő döttek elégedetlenek lettek az őslakók, a kiskertjeik földjét túró belvárosiak is kellőképpen finnyásak Hiszen az éppen aktuális településpolitikai koncepciókkal sosem azonosult 6enki, és az egyre kisebb összegű településfejlesztési alapból megvalósult ígéretek sem okoztak igazi örömöt. Amikor pedig az elveket fölváltotta a mar életszerűbb ökonomikus gondolkodásmód — ez a telepieknek mindinkább az önerőből való fejlesztés, fejlődés lehetőségét jelentette — akkor a kezdeti csalódottságukat leküzdve oda jutottak, ezentúl rajtuk múlik, mi teljesül kívánságlistájukból. A különbség, kétségtelen, (úi nagy bel- és külváros között. Csak most már ezt nem divat hangoztatni, az utóbbi években rangsorba állított településfejlesztési célfeladatok vannak. A sorrendet, a legsürgetőbb ügyek adják. Mint Mihályteleken és Gyálán a gázvezeték kiépítése, vagy Hattyason és Ságvárttelepen az idén kezdődő csatornázás. itt a Mozdony utcából, 10 milliós teho-beruházással indul a közművesítés, egy-egy családnak 100 ezer forint kiadást Jelent. A csatorna, é legdrágább közmű, hiányzik nagyon például Mihályteleken is, ahol egy éve folyik vezetékből az ivó víz. Két és fél év alatt készült el öreg Petőfitelepen a csatorna főgerincvezeték amelyre „ráköthetik" a házakat. A külterületek végletes jellemzője, hol sok, hol kevés a víz. Mindenesetre a fölösleges felszíni elvezetése csak a lakosság hozzájárulásával oldható meg. A külterületeken lévő utak több mint fele földes. A többi — víz, gáz, csatorna — közmű kiadásai miatt általában az utakra kevesebb jutott. A kocsiutakat kohósalakkal próbálják járhatóbbá tenni, illetve ahol az már van, úgynevezett egysoros felületlezárást alkalmaznak. Petőfitelepen a nyíltszelve nyű csatornaárkok ugyancsak elhanyagoltak voltak, idén négy utcát salakoztak, de az ugyanabba a lakókörzetbe tartozó Baktóban változatlanul egyetlen elfogadható út van. Járdalapot, homokot ingyen ad a tanács a lakóknak, ha vállalják, hogy lerakják. Indulatok nélkül alig említhetők a külterületeket a várossal összekötő tömegközlekedési eszközök. Külön dossziék születtek az éveit során Baktó, Petőfitelep, Szentmihálytelek megközelíthetetlenségéről, de nem tudtak megegyezni a hattyasiak, meg a gyálaiak sem a közlekedési vállalatokkal. Legújabban a gyerekek, idősek, kerékpárosok számára életveszélyessé vált Algyői ut korbácsolja a környéken lakók indulatát. A lakossagt ellátás egyéb területei, nevezzük telepi infrastruktúrának, mindig másodlagosak voltak Szegeden. A telepiek mondják, az ó boltjuk — már ahol van — mindig később, és mindenből a maradékot kapja. Tehát, aki leheti, egyáltalán benn. Szegeden intéz el mindent; fodrászt, cipészt, még az irkát is ott veszi meg. A manapság kitelepülök realisták. Igaz, őket már senki sem hitegeti, bár, hiába is próbálkoznának. Életmódválasztásuk tudatos és főképpen önerős. Mag Edit