Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-28 / 274. szám

1990. október 28., vasárnap Tetőablak 5 FRANZ JÁGERSTÁTTER A lelkiismeret mártírja Bibó szerint az európai társadalomfejlődés értelme többek között az a folyamat, amelyben a konfliktusmegoldás erőszakmentes eszközei jogi formákat, és lassan társadalmi gyakorlatot érleltek. A ..szemet szemért, fogat fogért" elve. a hódító és az igazságos háború megkülönböztetése, az erőszakmentes demonstrációk elterjedése a politikai küzdelmekben — ezek azok az elemek, melyek a máig is tartó vonulatot szegélyezik. Kelet-Európa országaiban érdekes — vagy csodálatosnak is nevezhető — módon itt is, ott is előbukkant a katonai szolgálat részleges vagy teljes megtagadásának gyakorlata, és az az igény, hogy a haza erőszakmentes szolgálatát is elfogadják. Némelyek helyettesítő szolgálatról álmodoztak Jugoszlávia és Lengyelország börtöneiben, mások a teljes szolgálatmegtagadást tartották a feltétlen békeakarat adekvát megnyilatkozásának, siettek „Totalverweigerer"ek: mindenféle fegyveres katonai, fegyvermentes katonai és helyettesítő polgári szolgálat megtagadóivá. A legtöbb országban az egyházak, mint a lelkiismeret ügyeivel kapcsolatos illetékesek, keresték a megfelelő támogatási és megítélési lehetőséget. A korábbi keresztény hagyományt. melyet a II. világháború előtti erkölcsteológusok még a ..justum bellum", az ..igazságos háború" elméletével fejeztek ki. lassan felváltotta az a szemlélet, amelyben a nemzetek közötti és nemzeteken belüli nézetkülönbségek esetén csak „ultima ratio"-ként szabad forradalomhoz, vagy hadüzenethez folyamodni. A hivatalos egyházi dokumentumok egyre mélyebben kezdték elemezni azt a civil világban már szinte konszenzust mutató helyzetet, hogy a történelem és a hadtörténet mindig is a győztesek története, amely azt jelenti, hogy az erőszakos konfliktusok erkölcsi megítélése alá van vetve a győztesek önmentő szemléletének. Az európai hadtörténet is nagyjából-egészében egyetért abban, hogy a fasizmus elleni fegyveres küzdelem megfelelt az „igazságos háború" kategóriájának. Persze ez leginkább csak a retrospektív megnyilatkozásokban olvasható, hiszen a német befolyás alatt lévó országok egyházai és polgárai, kevés kivételtől eltekintve, tűrték, támogatták, helyeselték vagy megáldották a nemzeti szocialista krízismegoldás gyakorlatát és terveit. Hazánkban a fasiszta múlt megítélésében egykoron és ma is jelentós ideológiák csapnak össze, melyek napi politikai vonatkozásaival ezeken a hasábokon nem szükséges foglalkozni. Fontos azonban kiemelni egy „szentet", aki a vitathatatlanul Hitlerrel szimpatizáló viszonyokban saját korát ötven évvel meghaladva mondott nemet, és tagadta meg a hitleri hadseregben a fegyveres szolgálatot. Franz Jágersttátter osztrák paraszt a faluban a legbigottabb emberek közé tartozott. Kicsit „lököttnek" is tartották, hiszen férfi létére nagyon komolyan vette az „asszonyoknak való templomos dolgokat". Egyszerre csak eltűnt, mert behívót kapott. Hamarosan csak halálhíre tért vissza a kis osztrák faluba: a rögtönítélő katonai bíróság halálra ítélte. Egyetlen osztrák történetírója és kutatója dr. Erna Putz nemrégiben arról számolhatott be egy linzi sajtótájékoztatón, hogy Jágerstátter aktáját Prágában (!) megtalálták, s benne egyértelműen áll, hogy fegyveres katonai szolgálatot nem, csak szanitéc szolgálatot volt hajlandó vállalni. Amikor közölték vele, hogy ez nem lehetséges, s ha köti magát, akkor a halált választja, az egyszerű katolikus paraszt így válaszolt: számomra katolikusnak és egyszerre nácinak lenni lelkiismeretileg lehetetlen. Életére golyó tett pontot. Sok évtizednek kellet Nyugat-Európában is eltelnie, míg Jágerstátter tisztelete megerősödött. Üzenete nekünk is szól. Amikor az európai „határtalanítási" folyamatban mi is részt kívánunk venni, akkor ilyen pacifista szempontoknak is meg kell jelennie a „védelmi doktrína" vitájában. Többről van itt szó. mint MDF—SZDSZ vitáról. Arról ugyanis, hogy képes-e a magyar kormány és a hadvezetés gondolatilag megújulni, és leszokni az egyetlen „fenyegetés" olybá hangsúlyozásáról, hogy azáltal még mindig az ország (egyébként katonailag is képtelen) védelmével indokolják a katonai kiadások 30—40%-os emelését. Ez nem nacionalizmus, nem nemzetellenes pacifizmus, hanem a konfliktus kezelés modern keresztény kultúrája. S ebben a vonatkozásban hazánknak nem csak az a kötelessége, hogy Európát jelölje ki célként, hanem az, hogy annál sokkal messzebbre tekintsen. M. A. Csoportkép Misi bácsival A közösséget Kardos Mihály alapította. Szegeden azok számára nem idegen ez a név, akik szenvedélybeteg fiatalokkal foglalkoznak. Ok ismerik minden bizonnyal a csoport alapítótagjait: Csabit. Szamócát. Macit és a többieket, sót, hallottak a „Dugó téri éjszakádról is. Én azoknak már csak a legendáját ismerhettem meg, későn csöppenvén a csoportba: a dolog úgy történt, hogy Csaba kiült gitározni a térre, a többiek meg odamentek, énekeltek. cigiztek, aztán Misi bácsi elhívta óket magához, adott enni is, filmet néztek, zenét hallgattak; később a találkozások rendszeressé váltak csütörtök esténként. Ide bárki betévedhetett, valahogy mindig szeretettel fogadták. Mikor először elmentem, beszélgettünk, bár inkább Kardos atyát hallgattuk, mert nagyon szuggesztíven, világosan mondott sokak számára teljesen új és mindenkinek nagyszerű dolgokat. Főként a szeretet parancsáról beszélt, ekkor hangzott el az a mondata is. amit nem fogok elfelejteni soha: Egymás lábát kell mosnunk, nem egymás fejét. Teát ittunk, valahogy került hozzá pogácsa is. Feri sokszor vett, mert aznap még nem evett semmit. Erös pálinkaszaga volt, és mikor kért tőlem egy tízest, nagyon megijedtem; én nem tudtam, hogy egy embernek tíz forintra lehet szüksége. Másnap mindenki ment dolgozni, tanulni: aszfaltozó, kőműves. orvostanhallgató, postás, ápoló, főiskolás, kubikos, ügyvéd, bölcsész, villamosvezető és gimnazista. Jó volna azt hinni, hogy tartást, tartalmat adtak nekik a hallottak, történtek. Nem tudom, mindenesetre én ott csupa kivételes embert ismertem meg. Nem szenteket, nem olyanokat, akik csodákat műveltek volna, csak embereket, akik felszínen akarnak maradni, hinni és szeretni próbálnak, és ennek egyetlen útját járják: mások felé fordulnak. Felém is: azonnal maguk közé fogadtak, bárhol jártam a városban. mindenütt ismerős arcokba botlottam. „Jössz csoportra? Hogy vagy? Mért vagy szomorú? Mért vagy vidám?" Kardos atyát először a felsővárosi plébániára helyezték, mikor megtudtuk, hogy Gyulára küldik, már rendszeresen együtt teáztunk csütörtök esténként, a Jancsó Kollégium egyik szobájában. Aznap mindenki levert volt. „Te nem tudod, hogy Misi bácsi nekem olyan, mint a második apám" — mondta a frissen érettségizett Zsuzsi. „Utána megyek!" erősködtek egyesek. Tusi, a háziasszony nem szólt, csak meregette a rengeteg teát innen-onnan szerzett macis és kis kutyás bögrékbe. Misi bácsit rendszeresen látogatták Gyulán, a csütörtöki napot pedig valami csoda folytán sikerült mindig Szegeden töltenie, így a kapcsolat talán nem szakadt meg teljesen. A napokban ismét áthelyezték, ezúttal Elekre. Mikor búcsúzni mentünk hozzá — hiszen így a csütörtökök ismét veszélyben forognak — csak nyugtatta a háborgó társaságot, miilt mindig, most is kicsit fölemelte két kezét, és arról beszélt, hogyan kell kihasználnunk az adott lehetőségeket, hogyan kell tisztelnünk a fölénk rendelteket, és hogyan kell lázadás nélkül végrehajtanunk mindent, ami ránk mérettetett. Ment volna, ha nem küldik is. Ó ilyen: alázattal hurcolja nyughatatlan önmagát, utat mutatva az elveszett neptzedéknek, és maga is kutatva útját, hogy beteljesülhessen küldetése. Simor Kinga Morzsák a Bibliából A PÁLFORDULÁS - Pál megtérése, hátraarca, és teljesen új, az előzőhöz képest ellentétes irányba indulása, a váratlan, nem kézenfekvő változások jelzőjévé vált esemény, amely a Bibliából ered, mint az életet mozgató bölcsességek legtöbbje. Ezért érdemes megvizsgálni és tanulságát levonni. Nézzük az eseményt! Született Kis-Ázsia Tarzusz nevű, akkor 200000 lakosú városában. Krisztus után kb. öt évvel, egy szigorúan zsidó vallású családban Saulnak, a görög világban Pálnak nevezett fiúgyermek. Családja igen tehetős lehetett, a római polgárjog birtokosa volt, ami a Római Birodalom provinciáiban a legjelentősebb kiváltságnak számított. A Taurusz hegység lejtőin jelentós juhtenyésztés kínált munkát az ott lakóknak, így felserdülve kitanulta a bőrkikészítés, gyapjúfonás és vízhatlan sátorponyva szövés mesterségét. De mestere lett egy másik szellemi munkának is, a teológiának és bölcseletnek, amire kora leghíresebb tudósa: Gamáliel oktatta. Úgy tűnik, ott már akkor tudták a több szakma ismeretének hasznát és szükségességét. A tudományához nagy lelkesedés is párosult a törvény elleni bűnök üldözésére, így a Jézust Isten fiának vallókat szenvedélyesen gyűlölte. Az első keresztény vértanú, István diakónus megkövezésével kapcsolatban olvashatjuk: „Saul pedig szintén javallta az 6 megöletését, és támadt azon a napon nagy üldözés a jeruzsálemi gyülekezet ellen... Saul pusztítá az anyaszentegyházat, házról-házra járva, férfiakat és asszonyokat elővonszolva, tömlöcbe vetett." (Apostolok cselekedetei 8:1,3). De még ezzel sem elégedett meg, hanem: „Saul még fenyegetéstől és öldökléstől lihegve az Úr tanítványai ellen, elmenve a főpaphoz, leveleket kért tőle Damaszkuszba a zsinagógokhoz, hogy ha talál némelyeket, akik ez útnak követői, akár férfiakat, akár asszonyokat, fogva vigye Jeruzsálembe. Amikor közeledett Damaszkuszhoz, nagy hirtelenséggel mennyei fény sugározta körül: És ó leesvén a földre, szózatot hallott, mely ezt mondta neki: Saul, Saul, miért kergetsz engem? És monda: Kicsoda vagy, Úram? Az Úr pedig mondta: Én vagyok Jézus, akit te kergetsz; nehéz neked az ösztön ellen rugódoznod. Remegve és ámulva monda: Uram, mit akarsz, hogy cselekedjem? Az Úr pedig monda neki: Kelj fel, és menj be a városba, és majd megmondják neked, mit kell cselekedned." (Apostolok cselekedete 9:1-6) Isten ismeri Saul szándékát, hogy a Messiás eljövetelét akarta volna akciójával elősegíteni. A mennyei fény világosítja meg irányának tévességét, és a szózat kérdése győzi meg arról, hogy azt üldözi, akit vár. Megtérésének kezdeményezője Isten. Ót fogadja el: Urának nevezve, és akaratának cselekvésére készséget felajánlva. Az érthetetlennek látszó pálfordulás nem önérdekből történő köpönyegfordítás, hanem Isten hatásának elfogadása, a saját elképzelés szerint való téves irány helyett az Isten irányította eszközök segítségével; utánzása Pálnak: „Egyet cselekszem: azokat, amelyek hátam mögött vannak, elfelejtvén, azoknak pedig, amelyek előttem vannak, nékik dőlvén célegyenest igyekszem Istennek a Krisztus Jézusban onnét felülről való elhívása jutalmára." (Filippi 3:14) A hagyomány január 25-én emlékeztet Pál fordulására, és június 29-én, Péter-Pál napján a két apostol együtt történt vértanúhalálára, Rómában, 64-ben. (Folytatjuk) Papp László református lelkész