Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-27 / 273. szám

1990. október 27., szombat Közélet 3 Miből (nem) tanulnak a politikusok? A rendszerváltás társadalomlélektana Nagy László felvétele Dr. Balogh Tibor, tanszék­vezető főiskolai tanár „talál­ta ki", és szervezi az elő­adás-sorozatot. Az ötlet ere­detéről mondja: A rendszerváltás társadalomlélektana c ímmel kétna­pos tudományos konferenciát rendez Szegeden, október 30 —31-én az akadémiai bizottság, a tanárképző főiskola és a TIT. A téma első pillantásra is izgalmasnak tetszik, hi­Fejlődéslélektannal, szen éppen most éljük át a rendszerváltást, s miközben fog- ki-ki maga tudja, hogy hogyan, többségünknek se ideje, se lalkozva, az ember óhatatla- tudása, hogy föltegye és megválaszolja a kérdést: miért nul szembekerül a ténnyel: éppen így? mindannyiunk különböző rendszerekben nő föl, min- —— den életkorban más-más szociálpszichológiával egyáltalán nem veszik a kö­dös múltba a többszólamú­ság, a sajtószabadság köve­telése. A hatalom közelébe jutott pártok egymást túlli­citálva, hangoztatták, hogy szuverén, független, szabad sajtót! Ahogy közelebb ke­rültek a hatalomhoz, ponto­san ugyanazokat a védeke­zési mechanizmusokat kezd­rendszerbe csöppenünk bele. családtól, mert kollégiumba az autentikus, a helyemen ték működtetni, mint előde­Ilyen, életkor szerinti rend- kerül, amikor a tanulás évpi szerváltás, amikor az óvó- után dolgozni kezd, és a dából az iskolába megy a többi. Ha tetszik, ha nem, gyerek, amikor elszakad a tudatosan, vagy nem, az embernek minden változáskor újra kell határoznia önmagát. vagyok, kritikának tehát ik: nehezen tűrik a külön­nincs helye. álló újságírói véleményt, s — Némely kormánypárti gyorsan gyakorlatukká vált korifeus csapdájára ismerek a presszió. Előszeretettel hi­abból, amit mond. vatkoznak arra, hogy a több­— Arról beszélek. Nem ség akarata juttatta őket olyan régen volt ugyebár, hatalomra — Míg ezek az életkori rend- emberi reakciók közül rae­szerváltások természetesek, lyek azok, amelyek a ter­az már korántsem szükség- mészetünkből spontán mó- nézőpontü vélemény, reagálnak majd apátiába hogy politikai szem- don következnek, illetve ... „ ..lt„ ^ reagania*, mdju "f"""" tehát már teljesen fölösleges a többszólamúság. Szükségtelen a kritika, a válnak, kényszeres úszással szerű, pontból is több rendszer je- melyek azok a jelenségek, lenjen meg egy emberöltő amelyek nem szükségszerű­alatt. Nálunk ez most be- en vezethetők vissza a tér­és a vita. esnek, és elpusztulnák. Az — Lehet, hogy mindezt ember pedig kibírja a pa­észlelik az emberek, és ezért ^ a lakótelepet) pedig a következett. Ezért gondol- mészetünkre. Szegeden nem sem túl népszerű nálunk a nori^ális térigénye jóval na­tam, nem lenne haszontalan érdektelen • az az előadás pártpolitizálás? gyobb. A tűrőképességünk, elemeznünk a politikai rend- sem, amely a diákok '56-os szerváltást — nemcsak poli- követeléseit vizsgálja — mai — A helyzet az, hogy az az alkalmazkodókészségünk ember a genetikai esélyeit genetikai meghatározottsá­tikai szempontból, hanem az szemmel. Az adai PSZ'chiá- tekintve minden más éiő- gok következtében szinte ha­áttételekre, következmények- ter, Hódi Sándor, a kisebb re is ügyelve. A konferen- ségi lét kérdéseit vizsgálja, lénynél többre képes. Erre tártalan. A politikában sem mondjuk: mindent kibírunk, arról van szó, hogy az úgy­ciára meghívottak — társa- például azt, összefüggés Csak egyetlen az etológusok nevezett hallgatag tömeg dalomtudósok, pszichiáte- van-e a vajdasagi magyarok péidarengetegéből, amely- apolitikus, vagy közönyös .., .. , kisebbségi léte és az azon a rek, filozofusok, etologu- vidéken Bnagyon magas ön_ sok — szakmájuk szerint gyiikosságszámok között, vizsgálják a témát, ám ha Erős Ferenc az antiszemitiz­politikai következtetésekre mus fölerősödésének okait jutnak, természetesen vállal- Sf ^S^s. ^ ják a politizálást is. — Mit gondol, a politiku­- Kiket hívott meg? ^ érdekUk gzeknek fl <u. — Harmat Pált, aki né- dásoknak-tudományoknak a hány éve hagyta el az or- következtetései? szagot, Becsből jon haza, es Bűnbakkeresés a pszichiát- — Megdöbbentő tényeket ^ás a döntő az előrejutás riában címmel ad elő; Kiss hallottam nemrégiben. Nyu- ban, mintsem a hirdetett ér­Endre filozófus A rendszer- gat-európai szakemberek tékek; a hatalmon lévőket tolok váltás és a politikai tudat- — alapítványok közvetítésé- ismét megkísérti sokak vá- egyesek emberképe szerint: alatti címmel arról beszél, vei — számos komoly kur- rakozása, hogy tudniillik, a mindenki képes vállalkozni, hogy ilyenkor mennyire sza- zust tartottak Pesten, a leg- politikai elkötelezettségért badulnak föl a tudatalatti- különbözőbb témákból. A szakmai elismerés jár. Hói­ban elnyomottan, elfojtottan nyilvános továbbképzések- 0tt a kettő egyáltalán nem élő tartalmak, s ez meny- re diákok, újságírók jártak össze Sok egyéb ri- lizác'ós okok miatt az embe­T"»\ri+»ívn ió xrocfir rncc7 C* on _ r-vnl i+í l/i i crxlr \ma\r fíxlolrxc * „ i ' „ bői politikai következtetés lenne. Egyszerűen: tűr, figyel is adódhat: ha halakat zsú- és vár. Azt látja például, folnak össze egy akvárium- hogy van igaza Beke Katá­ban, a térhiány következté- nak: mindannyian kontra­ben először hisztérikussá szelektáltak vagyunk. Az új politikusok a régiek viselkedésmintáit veszik át. Ismét a párthoz tartozás, a együttműködésre hajlamo­gyerekkori barátság, miegy­sak, valamint a minden szi­tuációban versengést szima­táborára. Mármost A fenét! Ez így egyszerűen nem igaz. Genetikai, szocia­nyiben jó, vagy rossz. Csá- — politikusok, vagy felelős ... t -, .n«i Vilmos etológus Az em- politikai posztokra készülődő 33x10 jelenség miatt nem tul rek egy része nem akar, és nem tud vállalkozni; kár te­beri természet tényezői és a pártemberek elvétve sem, pe- lelkes ennek az országnak a beállítani égy tár­rendszerváltás címmel ígért dig az új kormánytagoknak lakossága, s még fölszólítás- sadalmat hogy ott minden előadást, ő többek között az szerettek volna elsősorban ra sem hajlandó örülni. normális' ember vetélkedni agresszió elemzésével pró- némi muníciót adni a nyu­bálja levezetni, hogy a rend- gátiak. Ez — sajnos —, is­szerváltás során megjelent mert jelenség nálunk: akinek megvan a hatalma, annak megvan a judíciuma is. — Ugyebár, általában a pártpolitikával szembeni tő- , , meges ellenszenvről beszél, kal vetelkedye letezes _ de nom mmrlonh: iliran obi akar. Persze, sokféle pályán adekvát viselkedés a másik­a kormá- nem mindenki ilyen, és aki nem ilyen, az nem rosszabb a másiknál. Akármilyen rendszert hozunk létre, alci­— Természetesen. Az em- ket erőszakosan akar beol­vasztani, azoknak a rendszer tehát nem csak nyon lévő erők viselkedésé­ről. — Ilyen a hatalom, vagy nek gondolati csapdába: ed- béri természetet figyelő gon ilyen az ember természete? dig az arra alkalmatlanok dolkodók szerint, baj, hogy idegen marad. Normális, az­— Is-is. Az ember termé- voltak hatalmon, de most az új rendszerben kialakult az az ember természetének szete ökonomikus: a lehető már én, az alkalmas, ke- egy olyan politikusréteg, leginkább megfelelő társa­legkisebb ráfordítással sze- rültem oda, abba lehet tehát amelynek tagjai egyértelmű- dalmakban mindenki kihoz­ret a lehető legnagyobb ha- hagyni az okoskodást, a vi- en a versengésre bazíroz- hatja magából a saját érté­szonra szert tenni. A hata- tákat; a kritika csak eddig nak. Az emberek két nagy keit. lomra készülők könnyen es- volt jogos, ám most már én, csoportra különíthetők el: az (Sulyok) Balla D. Károly Oktaéder Nagy Zoltán Mihálynak Francois Villon ürügyén ... Mécr nyakadon az elszakadt kötél... Fejed fölött egy holló: baljós ég-jel, hátid mögött a macskaképü éjjel, alattad görcsös, sajgó ős-gyökér. ... Zsebed már gazdag két öklöd dühével... Sakál henceg ott balra: ösztövér. Jobbra hiéna: néma és kövér. S előtted? Arra szem hiába kémlel! Előre indult hát! Es fél csak késni! De nehogy jobbra tévedj: beléd vési fogát a vad! Ha balra térsz: sakál mar végig. Fent meg: károgó halál. A bún dorombol hátul macska-képben, y s ha elbuksz: gyökér nő föléd serényen. Árulók és radikálisok Beszélgetés Balla D. Károllyal Hivatalos neve Balla Károly Karlovics. Tizenhét éves koráig hisz a kommunizmusban, 25-ig a szocia­lizmusban, most 33 éves, s legföljebb, ha reményei van­nak, szülőföldje magyarságának jövőjét illetően. Ung­váron lakik, a Vár utcában. író. költő, a Hatodik Síp nevű irodalmi folyóirat főszerkesztője. A SMIKK sze­gedi rendezvénysorozatán „Kisebbségi magyar skizofré­nia" címmel tartott előadást, melynek végén a Szovjet­unióban ideiglenesen tartózkodó magyar lakosság ne­vében köszönt cl a hallgatóságtól. — Emiitetted, hogy aka- most, tehát ezekben a na­ratlanul sodort magával a pókban fordulnak szembe közélet. Kényszerű és oly- magyarságukkal... kor nyomasztó feladat ez — ök számottevő erőt egy költő számára, amit képviselnek? mégis vállalni kell. De _ Sajnos> jgen Aki é,_ meddig? Karpataija ma- dául korabban a beregszá­gyarsagabol formalódik-e szi járás első tjtkára VQ,ti mar az a fiatalabb, politi- s mi csak janicsárnak tud­kaúag nem korrumpált a juk nevezni, mert múködé­kozosseget szakertobben se életveszélyes volt a kör_ kepviselo generáció? nyék az — Megkockáztatok egy most a területi nemzetisé_ óvatos igent. A karpataijai gi tanács osztályának ve­magyar műszaki ertelmi- zetője. Nézd, ez egy ma­segro jószerivel azt sem gyarellenes magyar em­tudtuk hogy vannak. Mi, ber... A Kárpáti Igaz Szó akik irtunk - ha kellett, jeienlegi első három em­ba nem - óhatatlanul bere sem vállalta fel a „belemasztunk tarsadal- helybéli magyarság heiyZe­m; vagy politikai kerde- tét_ amilyen mértékben pe­sekbe; ezzel aztán sokszor djg lehetett és ke„ett vol_ ki is eltük identitásunkká! na Azok az emberek, akik kapcsolatos ambícióinkat. eddig iibenne voitak" a No, de mit tehetett a mer- hatalomban, most elbizony­nok vagy az orvos? Nem talanodtak egyre szélsősé­volt lehetosege, hogy ma- gesebbek lesznek. Agresz­gyarkent kepvtselje azt a szívabbak mint bármi­tudomanyt, amj mellett el- kor kötelezte az _ életét Am _ 'Kárpátaija többszörö­most feltűnően „föltört' sen kisebbségi beiyzetben ez az értelmiségi réteg, es ran A hatalmas és kao. például a KMKSZ ungvan tikus Szovjetunióban na­szervezeteben egyertelmu ponta robbannak ki véres tobbsegben vannak. Hal incidensek összetűzések, Istennek! Mert bizonyos néhol S2abdíy0S háborúk donteseknel óhatatlanul f0iyJlak szükség van a mérnökök, ' környezetvédők, kémikusok — Karpatalja, sot Uk­szakértelmére. Ugyanak- raJna ,1S egyelőre a Szov­kor, megjelent a fiatalok- J€ tu"lonak békésebb nak az a generációja is feltekeje. Am a helyzet - és itt már nem teszek romlasara fel kell keszu­különbséget humán vagy Errefele meg_ nem volt műszaki között akik fegyveres osszetuzes, meg­eleddig életkoruk miatt ha aZ ?rszagba" mar lgea nem hallathatták a hang- sok helyütt, fokent nem­jukat. Itt vannak ők is, po- zebseS! alaP°_ko"- Ha pedig litizálnak, mégpedig jóval Tbilisziben lőnek, miért ne radikálisabban, mint mi. tehetnek nálunk is?! Az Mégha olykor tapasztalat- egészén botrányos gazda­lanabbul is ... Jómagam saS> helyzet, a csod- es pa­péidául, igen komoly szer- mkhangulat igenis ahhoz vezői szerepvállalás után, vezetnek, hogy az emberek fokozatosan lazítottam a egymás torkának esnek, közösségi kötelékek ilyetén Ukrajna fuggetlenedese formáin, s most igyekszem vagyts_ a,. Szovjetunióból inkább a Hatodik sípra torteno kilépésé lassacskan koncentrálni. Vagyis az napirendre kerül. Amint irodalomra Kijevben egy demokratiku­— Szeptemberi számo- sabb vezetés szerzi meg a (okban olvastam egy ver- hatalmat ez a folyamat set — Horváth Sándor: felgyorsul. Mármost Uk­Atok című Írásáról van raína koztudottan a Szov­szó —, ami egészen meg- jetunió éléskamrája. Utob­döbbentett indulatával, bi vajon, hogy viszonyul durva kérlelhetetlenségé- az . elvalasi torekveshez? vel Netán csapatokat von ösz­U - Megfigyelhető és tel- sz,e? lesf? Vagy jesen természetes jelenség- sikerült békésén ktegyezm ről van szó, mindazonáltal JTelcm , Oroszországaval? a dolog differenciáltabb Lesz akkor meS Szovjet­megközelítést igényel. Hogy uni°! Nern lehet tudni, egyáltalán legyenek iskolá- EgyebKent, nem is kell, ink, fel kellett vállalni, hogy Karpataljan eldör­hogy ezek a szoviet-ma- dülJón akar egyetlen fegy­gyar iskolák, ahol ugyan Yfr Eleg, ha a magyar hamisított történelmet ta- Ariikat megint „behívjak , nulnak a gyerekek, de e® tudja; melyik ha­mégiscsak magyarul. Aki zfert- "f1161® erdekekert ezeknek az ügyeknek adta elpusztulnak. A következő el a lekét, nos, az ő szá- fgy*ket ev történeterol a monkérésük egyszerre igaz- legnagyobb jóindulattal is ságos és igazságtalan. Van csak talalgatm lehet. De erre is példa, de az általad mindenkeppen nag> va.to­emlegetett indulat azok fe- zasok elott allunk. lé csap leginkább, akik Darvasi László

Next

/
Thumbnails
Contents