Délmagyarország, 1990. október (80. évfolyam, 249-277. szám)

1990-10-14 / 262. szám

1990. október 14., vasárnap Hangsúly 3 Egérfogó Különös festménykiállítás látható az egyetemek központi épületének aulájában. Már a név is sokat sejtet: Marcia Szent-Györgyi alkotásai várják az érdeklődőket október 16-ig. Hitem és meggyőződésem, hogy műalkotásnak önmagáért kell helytállnia, nem számít az alkotó hóemelkedése, kora és neveltetése, sem rokona, sem boldog őse. S most mégsem vonatkoztatható el a tárlat a művésznőtől, illetve férjétől, a néhai Szent-Györgyi professzortól. Attól az embertől, aki talán legtöbbet tett azért, hogy Szeged neve ismerősen csengjen a művelt világban. Attól a tudóstól, aki szegediként nyerte a tudományos élet legmagasabb elismerését, a Nobel-díjat, attól az embertől, aki személyes példájával bizonyította a legnehezebb magyarországi viszonyok között, hogy Szegeden is kísérthető Európa; hogy a világ befogható; hogy a művelt világhoz való tartozás nem földrajzi és lakóhely szerinti kötődés; hogy európainak lenni magatartás, életvitel, intelligencia kérdése. S ezért tesz szomorúvá, hogy sokak számára fontosabb Szent-Györgyiről utcát elnevezni, róla szobrot faragni, nevével zászlót lengetni, mint megérteni életének talán legfontosabb üzenetét, a másokért való munkálkodás ne- • mességét, a tudomány igazságainak természetes létét, a harmonikus emberi élet esélyeinek növelését, a szembeszállás bátorságát, mások tiszteletét. Visszaélni a nevével ma hatásosabb, mint példája szerint élni. A képek között megfogalmazódott bennem egy másik kérdés is. Vajon mi az a varázs, ami e glóbuszon egymás mellé sodor két embert, ami legyőz kontinenseket, hovatartozást, életkort, hivatásbeli különbözőségeket?! Hiszen képtelenség, hogy tíz év folyamán ne alakították, formálták volna egymást. A nyolcvan feletti tudós a fennsíkra érkezők bölcsességével, a 35 éves, szépségével is hódító festónó, ifjúságának vonzásával, tehetségének bűvkörével. Pedig az elvált művésznő'nem is divatos művész — inkább jó képességű vasárnapi festő, iskolázott amatőr volt a találkozáskor. Ó maga nyilatkozta: „Sem Albertnek, sem nekem nem kellett lemondanom semmiről, csak azért, mert egymásra találtunk. Én semmi más, csak jő feleség próbáltam lenni. Szerettem, gondoztam és megtettem mindent, amire szüksége volt. Intéztem utazásait, a vendégek fogadását, rendeztem publikációit, vezettem naptárát — egy személyben voltam az asszonya, titkárnője, sofőrje és barátja. " Mintha ebben az utolsó szóban rejtette volna el a titok nyitját. A kölcsönös bizalomban, a toleranciában, a tisztelet és szeretet gondok és súrlódások fölé növő erejében. Mindabban, ami ma ezen a féltekén hiánycikk. A legintimebb emberi kapcsolatokban éppúgy, mint a társadalom szélesebb terepcin. Ez a ícstmenykollekció üzenet is az óceánon túlról. Amolyan művészeti palackposta. Legfőképpen arról tudósít. hogy Amerikában sem minden teljesítmény kerül be a rekordok könyvébe. S a művészetek területén sem minden posztmodern, transzavantgard. ultrapszeudó. Ott is akad-. nak emberi teljesítmények, őszinte indulatok, érett élmények, impresszók és fölkavaró gesztusok. A tömegtájékoztatás szenzációéhes csatornái mögött hasonló művészi tettek és teljesítmények születnek, mint az öreg kontinensen. S bebizonyosodik, hogy. a zsenik és az élvonal mögött differenciált a szürkének minősített tömeg, melynek szintúgy vannak értékei, üzenetei, tartalmai. Marcia Szent-Györgyi festményei három témában készülnek. Portrék, tájak és csendéletek sorakoznak a paravánokon. Mintegy dacolva a korral, mely agresszív, zajos, tülekedő és érdekközpontú. A művésznő az intimitást választja, ezzel is hitet téve a megcsúfolt, de végérvényesen még el nem szalasztott emberi lehetőségek mellett. Hogy van esélye még a csöndnek, az egymásra figyelésnek, a természet rehabilitációjának. Merthogy nincs más esélyünk! Talán ezt tanulhatta meg neves férjétől, aki életét szentelte az életnek. A sajátjának éppúgy, mint másokénak. Hogy milyen eredménnyel, azt egy világ ismerte el. Öröksége egy most születő alapítványban — éppen felesége képei révén — továbbélhet. A tilalmi listák ellen Első helyre a bérlakások ügyét! — A bérlakásban élők nagy többsége idegesen ül otthon, és kiszolgáltatottan várja, hogy a feje fölött, a hivatalokban döntsenek a sorsáról — mondta a Lakásbérlők Egyesületének képviseletében Vörös Béláné. Rögtön hozzátette, hogy az egyesületben működésük kezdete óta tapasztalják ezt a fásult passzivitást, amire persze megvan a magyarázat: az elmúlt évtizedek tapasztalatai alakították ki ezeket a reflexeket. A pártok sem foglalkoztak eddig érdemben a lakásgondokkal, különösen nem az — egyelőre még — állami tulajdonú bérlakások ügyével. Úgy tűnik. nincs is határozott elképzelésük arról, mit kellene kezdeni a várhatóan önkormányzati tulajdonba kerülő lakásvagyonnal. Pedig ha valami, ez igazán érdekelte volna a választókat. A Lakásbérlók Egyesülete már elkészítette azt a javaslattervet, amelyet a helyhatósági választás után azonnal az új önkormányzat elé terjesztenek. Remélik, hogy első helyen foglalkoznak majd az emberek ezreit érintő problémával. Elképzeléseik között nagy hangsúllyal szerepel, hogy töröljék el a tilalmi listákat, és bárki bárhol lakik, megvásárolhassa a lakását. Ugyanakkor tisztességes műszaki felmérést követelnek, olyat, amely hitelesen tájékoztatja a lakókat arról, milyen állapotban van a lakás, a ház. Mert előfordulhat, hogy olyan épületet vesznek meg a korábbi bérlők, amellyel azután nem tudnak mit kezdeni, az elkerülhetetlen felújítások meghaladják anyagi teherbíró képességüket. Az egyesület abban is segíthet, hogy elérjék az IKV-nál az elmaradt felújítások elvégzését. Az erőszakolt, gyorsított ütemű privatizálást sem helyeslik, az ijesztő mértékű lakbéremelés emlegetése viszont erősíti ezt a folyamatot. Az állami (önkormányzati) szféra nem vonulhat ki teljes mértékben a bérlakások építésének, fenntartásának területéről. De ahol az önkormányzat marad a tulajdonos, a lakókat ott is be kell vonni a ház sorsát érintő döntésekbe, el kell érni. hogy tulajdonosi szemlélettel használják bérlakásukat is. Ez bérlőközösségek létrehozásával lenne lehetséges. Az épületek kezelését nem egyetlen szervezetnek kiszolgáltatva, hanem sok kisvállalkozóra bízva kellene végeztetni. A ráfizetéses ingatlankezelésről a Lakásbérlők Egyesületének az a véleménye, hogy ésszerűen gazdálkodva haszonnal is működhetnének azok az épületek, amelyek egyes helyiségeit például üzleti célra bérbe adnák. Az egyesület részletes lakásgazdálkodási tervét annak előterjesztése után mutatjuk be. Ny, P. Bitlisz" beat lesz A mester gyémántjába, másszor, mint kés a vajba, oly puhán szaladt bele vonójával egy-egy tempóba. Ilyenkor mintha hallottam volna a szívdobogását. Lélegzését, mely olyan lehetett, mint a kisgyermeké, aki éppen homokvárat épít. vagy az elgurult labdájáért indul. Csak úgy egyszerűen, magától, játékból teszi, amit tesz. A feladat örömével a kockázat'életadó, de természetes és nélkülözhetetlen izgalmával. Láttam a művészt. aki úgy hegedült, mint ahogyan az álombéli artista, aki a kötélen az élére állított asztal sarkán imbolygó, talán a mennyországig is felérő rúd végén egyensúlyozva játszotta a melódiát, amit régen, régen, régen hallott egyszer zengeni és zokogni a szívében. Aztán másnap meglesem a mestert is. Növendékeket hallgatott meg. Langaléta fiúkat, felnőttes, komoly arcú tizenéves hölgyeket. Apróka, szőke kilencéves forma kislányt. „Vigyed a karocskádat feljebb! Ne a vállad szeresd, hanem a hegedűt! Ugy, úgy édes csillagom! Ne nézd a kezed, akármilyen macskafarkat játszol, a zenére gondolj közben! Lazíts, öleld meg a hegedűt!" A világhírű mester időnként hátrafordult. s a növendékek tanítómestereitől mintha szemével azt kérdezte volna: nem baj, hogy ennyi bolondságot beszélek0' Kérdéseimre szinte kérdésekkel válaszolt. Hogy mit kell legjobban tudni? Jaj Istenem, hát szeretni a hangszert és egymást megérezni, hogy szeretnek. Kit érdekel a politika? Hogy nincs mit enni! Tizennégy éves koromban krumplihéjon éltem és rövidnadrágban játszottam az operában. S most hagyjam el a hazám egy tál levesért? A művészetnek semmi köze ahhoz, hogy mit csinálnak a politikusok. Á művészet van. él, túlél mindent. Persze csak akkor, ha az ember nem hiszi magát nagyon fontosnak. Nincs szánalmasabb az orrukat fennhordó törpéknél! Menuhin és Ojsztrah mindig úgy mentek végig az utcán, nehogy valakit megsértsenek azzal, hogy tehetségesebbek másoknál. Kit érdekel Ceau$escu, hogy volt egy őrült, aki diktált? Na és? Úgy lehet lész még néhány másik is... Túlélem, kibírom. nem fog ki rajtam. Én hegedülök. Hallottam a művészt, láttam a mestert, találkoztam egy emberrel. Az útlevelében ez áll: Stefan Ruha (Cluj), de barátai a világon mindenütt Ruha Pistának anyakönyvezik. Erről is szólnak Nagy László fotói Pacsika Emília Amikor tudósok azon tanakodtak, hogy vajon melyek legyenek azok a legfontosabb információk. amiket a világűrben esetleg valóban élő más intelligenciák felé továbbítsanak, akkor úgy döntöttek, hogy a Beatles együttes tagjainak képmását is „fellövik". Gondolom, nem pusztán azért döntöttek így, hogy az egérméretú, nyolc szemű zöld lényecskék zenéből is jók legyenek, ha a három szemű piros lények a földből vizsgáztatják őket. A Beatles megszületése előtt már évek óta halmozódó és a mai napig is tartó életérzéseket „csomagolt" zenéjébe és szövegeibe. Szépsé-. gétól hideglelősek azok a régi képsorok, mikor a koncerteken a zene gyönyörűségétől fiatalok ezrei szinte önkívületben sikoltoztak. Nem túlzok, a Beatles kicsit hasonlít Leninhez: élt, élés élni fog. Aki netán cáfolni próbálná. hát jó. csak mielőtt belekezd, a fülészeten kérjen szakorvosi véleményt. Aki nem óhajtja cáfolni az elóbbi állítást, annak az Ifjúsági Ház kínál jó kis szórakozási lehetőséget, méghozzá Beatlesklub formájában, minden hónapban egyszer. Az elsó Itlubnap október 16-án lesz este 7-tól 11 óráig, ahol a házigazda szerepét a Staféta együttes vállalta. A további programot színesítik még a koncertek, lemezbemutatók, filmvetítések, vetélkedők és — persze szakértők bevonásával — előadások is. Az sem kizárt, hogy olyan Beatles-számokat is hallhatnak, amiket sehol máshol Láttam a művészt. Pontosan olyan volt. mint bárki más emberfia. Sima volt a haja. és hullámos. Alacsony volt a termete és magas. Szomorú volt a szeme és lelkesült. Az izzadtságot is ugyanúgy törölte le, mint más halandó. Zsebébe nyúlt, valahova a messzibe tekintett és zsebkendőjét végighúzta a homlokán. A hangokat könynyedén röppentette a koncertterem szikrázó fényű üvegcsillárja fölé. Vagy talán még annál is feljebb, egészen az égbe. Egyszer megfeszült idegekkel fűrészelte bele magát a hangok