Délmagyarország, 1990. szeptember (80. évfolyam, 219-248. szám)

1990-09-08 / 226. szám

Klein űr nagy meghívásai Egyre nagyobb bajban vagyunk — Szeptember a tanévnyitóké — Ismét miniszter vendég — Villámszélső Szegeden Közeleg a világpolitika hihetetlennek gondolt esemé­nye, a német egyesítés. Klein úr. nyugatnémet kormány­szóvivő már a magas rangú vendégek (Bush, Gorbacsov, Mitterrand) meghívásáról számolt be. Itthon ülésezett a kormány, az erről szóló híradásokat tömören úgy lehet összeloglalni: tudtuk, hogy nagy bajban vagyunk, de az idén csak mélyült a válság. Túljutott viszont a „válságon" az a katonatiszt, akit — utolsó politikai fogolyként — tegnap kiengedtek kémkedésért kapott, életfogytig ..terve­zett" fogságából. Szegeden? Csak két kiemelés a híranyagból: a belügy­miniszter után a földművelésügyi miniszter lesz a város vendége; neves balszélső igazolt a Secotexhez. Túlsúlyban a válságjelek A meglevő és az érzékel­hető pozitív tendenciák el­lenére a kormány ma még a válságjegyeket látja túl­súlyban a gazdaságban, amit a termelés visszaesése, a belső egyensúly hiánya és a növekvő infláció jelez. Jól­lehet a kormány megkezdte a gazdasági rendszerváltást, a válságból való kilábalást megnehezíti, hogy a koráb­bi problémák hatásai most jelentkeznek, jelentős tár­sadalmi feszültséget keltve — közölte a kormány ülését követő szokásos pénteki sajtóértekezletén László Balázs kormányszóvivő. A csütörtöki ülésről tájé­koztatva elmondta: a pénz­ügyminiszter az idei gazda­sági folyamatok eddigi ala­kulásáról és a várható ten­denciákról szólt. A statisz­titkák szerint rendkívüli mértékben javult a külgaz­dasági egyensúly. A külke­reskedelmi áruforgalom aktívuma 550 millió dollár­ra nőtt, miközben a rubel­elszámolású forgalom 30 százalékkal csökkent A ki­törési pontok tehát adottak, ám új veszélyforrások is je­lentkeztek, hiszen csökken­tek a szovjet olajszállítások, ezt ez Öböl-béli olajválság is kíséri, s rontja a helyze­tet az aszálykár is. Örven­detes viszont, hogy növeke­dett a kis- és középméretű vállalkozások száma és tel­jesítménye. A gazdasági folyamatok helyzetét elemezve a szóvi­vő kitért arra is, hogy a termelóiár-szint 21, a fo­gyasztóiár-szint pedig 26 százalékkal emelkedett az első félévben. A kormány számítása szerint az infláció mértéke a termelői szférá­ban az év végére elérheti a '22, a fogyasztóiár-szinté pe­dig a 28-30 százalékot. A la­kossági fogaysztás az évvé­géig 3-4 százalékkal, a re­áljövedelem várhatóan 4 százalékkal csökken. Az át­lagbérek jelenleg a tavalyit 27-29 százalékkal haladják meg, a pénzbeni társadalmi jövedelmek a tervezettnél gyorsabban, 32-34 százalék­kal növekednek. Ugyanakkor kétségtelen az is, hogy felgyorsult az infláció, és növekedett a munkanélküliség is — mond­ta a szóvivő. A foglalkozta­tottak száma a tavalyihoz viszonyítva az első félévben 8 százalékkal csökkent. A szerkezetváltás miatt az év végére várhatóan 80-100 ezer lesz a munkanélküliek száma, a segélyezették köre pedig 60 ezerben tetőzhet. László Balázs a gazdasági rendszer átalakításával kapcsolatban szólt arról, hogy megkezdődött a piac­gazdaságra való áttérést se­gítő jogalkotói munka is. Ugyanakkor az ehhez szük­séges gazdaságpolitikai és közgazdasági koncepciók végleges formája még nem alakult ki. (MTI) így felkészülésük is ehhez kell igazodjék — főiskolai szinten. Nyitás a világ egyetemei felé, az idei évben ez jel­lemzi majd az élelmiszer­ipari egyetemet. Nyáron fő­iskolai alapítvány született, mely a nyelvvizsgás hall­gatók külföldi tapasztalat­szerzését biztosítja (négy hallgató Finnországba, egy pedig az Egyesült Államok­ba utazhatott). A nemzet­közi Tempus program alap­ján felvetődött az eurór>=> rokon intézményekkel való kapcsolat és együttmukoues lehetősége: az idén Bor­deaux-ban Tempus-találkozó lesz. A színvonalhoz igazo­dás okán kiemelt fontossá­gúvá szeretnék tenni példá­ul a környezetvédelem, a táplálkozástudomány és a marketingtevékenység ok­tatását. Az egyetem veze­tősége támogatná egy kü­lönálló marketingszak indí­tását, azonban erre még nem kapták meg a szükséges jó­váhagyást. A késlekedés mi­att, mint a főigazgató el­mondta, kárba veszhetnek külföldi szaktapasztalat­szerző erőlködéseik. Az évkezdő elsőévesek le­tették a fogadalmat, és egyetemi polgárrá avatták őket. (panek) Csörög a Tini-telefon! Hétfőtől péntekig: 12-011 Főiskolai tanévnyitó Stílszerűen állófogadással kezdődött a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem Élelmiszeripari Főiskolai Ka­rának tanévnyitó ülése. A kari tanács a Tisza Szálló koncerttermét választotta ünnepsége helyéül, ahol 10 órakor Balogh Sándor fő­igazgató köszöntötte az egyetemi polgárokat, külön kiemelve két vendéget, Ta­más István akadémikust, az egyetem rektorát és Szabó Zoltán földművelésügyi mi­nisztériumi osztályvezetőt. Köszöntőbeszédében Ba­logh Sándor zavartalannak ítélte a főiskola működését, bár a szűkös anyagi felté­telek miatt számottevő fej­lesztést nem engedhettek meg maguknak. A gazdasá­gi átalakulás elérte az egye­temek szintjét is, a most kezdő hallgatók már más tulaj donszerkezetű élelmi­szeriparban fognak dolgozni, A kamaszkor szükség­szerű velejárói a lelki élet gubancai. A befelé fordu­ló, számtalan napi sérülés­nek kiszolgáltatott „felnőtt gyerekek" azonban gyak­ran maguk kénytelenek megbirkózni a gondjaik­kal. Hétfőtől már ők sin­csenek egyedül: föltár­csázhatnak egy telefon­számot, s a vonal túlsó végén kortársaikkal be­szélgethetnek arról, ami a szívüket nyomja. Kama­szok segítenek kamaszok­nak. — Tudjuk, mit jelent egy tinédzsernek, ha úgy érzi, magára marad a bajaiban. Mi is szenvedtünk néha emiatt. Azért jöttünk, hogy megtanuljunk segíteni! — mondták a középiskolákban kihirdetett toborzóra jelent­kezők egy esős tavaszi na­pon. A jó szándék tehát nem hiányzott De hogyan valtak alkalmas beszélgetőpartne­rekké? Schádné Zámolyi Ju­dit pszichológus segítette a fiatalokat abban, hogy érzé­kenységük kiegészüljön más képességekkel is, hiszen meg kellett tanulniuk „értő füllel" hallgatni a hívókat. A beszélgetések során nyert tapasztalatok fogják meg­érlelni az addig szerzett tu­dást, melyből az újabb hí­vók gazdagodhatnak. A képzés tavasztól nyár elejéig tartott, s most újra összegyűltek a csoport tag­jai, hogy felkészüljenek a hétfői indulásra. — Mit kaptatok ezektől a hónapoktól? — Sokkal jobban ismer­jük önmagunkat, nagyobb az önbecsülésünk, csökken­Ajánd6kcsomag«akclónk Id6n Indulö vállalkozásoknak tek a kisebbségi érzéseink. Megtanultuk, hogyan hango­lódjunk rá a másikra — mondja egy fiú. A zárónap egyik foglalko­zásán a kölcsönös bizalom játéka: a csoport tagjai ösz­szefogódznak, koncentrikus körökben állnak, egészen szorosan, érezve egymás kö­zelségét. És amikor már biztos a kezek összekapcso­lódása, az emberkör lassan ringani kezd, jobbra és bal­ra, mintha egyetlen sokszí­vű élőlény volna. A szemek becsukva, erre a hosszú percre mindenki rábízza magát a többiekre, egész testi és lelki valójában. — Megváltoztatok a fel­készülés közben? — Megtanultuk fölfogni a szavak mögötti érzéseket — válaszol az egyik lány. — Nem is jó szó itt a tanulás, hiszen olyan dolgok ezek, amiket mindig is tudtunk, talán még a gyermekko­runkból. Mert az ember éle­te kezdetén még tisztán ér­zelmi lény. Inkább csak fej­lesztettük ezt a régi képes­ségünket. Közben dallamvilágban, szövegekben ideillő zene szól: Dire Straits (egy lírai dal a Brothers in arms cí­mű lemezről), Edda (A hűt­len, A kör közepén), és a Popfesztivál dalai, amelyek még azt is kibírták, hogy lassan klasszikussá váltak, a nemzedékváltásoknak fity­tyet hányva változatlan fris­sességgel szólnak. „Valaki mondja meg, milyen az élet, valaki mondja meg, mért ilyen ..." — Mit mondtok majd a hívónak? Tudtob-e útbaiga­zítást adni? (Folytatás a 2. oldalon.) • • Elmaradt egy árverés A mester hatmilliója Ingóárverési hirdetmény: „1990. szeptember 6-án 9 órakor árverésre kerülnek bontott vízszerelési anyagok és eszközök, összesen 350 ezer forint becsértékben. Az árve­rés helye: Szeged, Szőregi út 13. Az ingóságok megtekint­hetők szeptember 5-én 8—16 óráig az árverés helyén. Ér­deklődni a Csongrád Megyei Adófelügyelőség behajtási osztályánál..." Feltételezhető, hogy az idézett hirdetésre az érde­kelt vízvezeték-szerelőkön túl sok szegedi polgár is felkapta a fejét. A Szőregi út 13. már nagyon régóta egyenlő Pósa Györggyel, őt pedig ismeri a fél város. Az ipar kiváló mestere, mű­szerész, lakatos és vízveze­ték-szerelő. Hinták, mászó­kák, utcai hulladékgyűjtők és kovácsoltvas kerítések készítése — olvasható név­jegyén. Évtizedek óta dol­gozik a városi tanácsnak, a közületeknek és a lakosság­nrk. Mindent elvállal — mondják róla ismerősei. összekülönbözése az Adó­felügyelőséggel nem új ke­letű, árverésig azonban elő­ször jutottak el. Illetve csak a hirdetés jelent meg a hét­fői újságban, a helyszínen érdeklődők szerdán már nem találták ott a behajtási osz­tály képviselőjét, ö mutat­ta volna be az árverésre meghirdetett anyagot a po­tenciális vevőknek. Elma­rad az árverés — fogadták az érdeklődőket az alkal­mazottak. Jogerős bírósági végzé­sek nyomán kezdtük meg a végrehajtást, hirdettük meg az árverést — mondja még a hét elején Botos József, a behajtási osztály vezető­je. — Semmi bajunk nem lenne Pósa úrral, rendesen és nagyon sokat dolgozik, könyvelése azonban csap­nivaló, s adófizetési köte­lezettségének sem tesz idő­ben eleget. — Mennyivel tartozik? — 1987-től kezdődően vizsgáltuk, jelen pillanat­ban, a folyószámla alapján rendezetlen 4,8 millió forint személyi jövedelemadó, s 1,8 millió egyéb kötelezett­ség. Ebbe már a bírságok is beleértendők, de jobbára a folyamatos kötelezettségek nem teljesítéséből adódik az elmaradás. — Hogyan kezd el ekkora vösszeget törleszteni? — Nehezen. Eddig gya­korlatilag csak egy alka­lommal fizetett, 400 ezer fo­rintot. Kénytelenek voltunk lefoglalni ingóságait, s in­gatlanára is bejegyeztük már a végrehajtási jogot. (Folytatás a 3. oldalon.) VASARNAP IS A TARTALOMBÓL: — tanévnyitó ünnepségek — a bécsi Safari-parkban jártam — mit nyújt az MDF-piac? — FTC—Szeged — a helyszínről — nyilatkozik a szatmári püspök Ha ötször hirdet kedvezményt kap! Napi 60 OOO példány és a 80 éves múlt. Ez a DM szorzöja! Hirdetését feladhatja: a Sajtóházban, Szeged. Tanácsköztársaság út 10. Telefon: 12-836. a Mediátor Irodánál, Szeged, Dugonics tér 12. Telefon: 24-326. a Mahlr Igazgatóságánál, Szeged, Jókai u. 7. a Mahlr vásárhelyi Irodájánál. Hódmezővásárhely. Lenin u. 1. A Mahlr szentesi kirendeltségénél. Szentes, Kossuth L u 12.

Next

/
Thumbnails
Contents